Délmagyarország, 1981. február (71. évfolyam, 27-50. szám)

1981-02-01 / 27. szám

12 Vasárnap, 1981, február í: its-ösztöndíjpályázat A Derkovits Gyula-ösztön- emelkedő munkásságuk In- nek részt. A legkiválóbb díj elnyerőiére pályázatot dokolja — főiskolai végzett- eredményt eléltek, az ösz­hirdetett a Művelődési Mi- séggel nem rendelkezők is töndíj összegén felül egy nisztérium, valamint a Ma- kaphatnak ösztöndíjat. A éven át további havi ezer gyar Képző- és Iparművé- havi háromezer forint össze- forint nívódíjban is része­szek Szövetsége. A három- gű díj odaítéléséről a mi- sülhetnek, éves ösztöndíjjal a már ön- nisztérium, a szövetség és a A kérelemhez a pályázó álló művészeti tevékenysé- Képzőművészeti Főiskola eddigi művészi munkájának get folytató fiatal alkotókat képviselőiből alakult bízott- részletes ismertetését, élet. kfvánják támogatni, segítve ság javaslata álapján a mű- rajzát, főiskolai végzettségé­a rendszeres, tervszerű mun- velődé?! miniszter dönt. nek Igazolását és az ösztön­kán alapuló művészi fejlő- A feltételek közé tartozik, díj idejére vonatkozó mflvé­désüket. Olyan pályázókje- hogy az ösztöndíjat nyert szi Céljainak szakmai, ideo­lentkezését várják, akik az művész legalább félévet egy lógial továbbképzési prog­ösztöndíj időtartamára a szo- szocialista termelőközösség- ramjának leírását kell mel­cialista tartalmú és igényű ben töltsön el, s marxista lékelni. A kérelmeket a Mű­művészet elötíbrehaladását továbbképzésben is részt ve- velődési Minisztérium kép­szolgáló alkotói feladat el- gyen: terveit, illetve kész al- zőmüvészet 1 osztályára vár­Vyszését tűzik maguk elé. kotásait pedig évenként be- ják március 26-ig (Budapest A pályázat feltételei sze- mutassa a bizottságnak. E 1363., Pf. 69.). A pályázók­rijjt főiskolát végzett, 35. húrom év alatt áz ösztöndí- nak négy-öt alkotásukat is életevüket még be nem töl- jasokat művészi megbízások- be kell mutatniuk a bizott­tíiu képzőművészek jelent- kai is segítik, s önálló kiál- ságnak, a műveket április kezdetnek. Kivételes eset- lításokat rendeznek, illetve 6-án és 7-én 9 és 15 óra kő­ben — ha tehetségük, kl- csoportos tárlatokon vehet- zött várják a Műcsarnokban. Lesz új bábszínház!? Vajon hány tanulmány- a Dózsa György utcai és a is, pódium- vagy stúdió­terv, javaslat, feljegyzés la- Lenin körúti ház tervezett színház, színpad a kabaré­pul a különféle Íróasztalok- födémcseréjének ügye egy nak* pulpitus az ismeretter­ban? Tanulmánytervek és kézbe került, s támadt a jesztésnek. Az udvari szár­javaslatok a város szám- tervezői ötlet. Miért költöz- nyon szintmegosztással pró­talan épületének rekonst- ne ideiglenes (és megint baterem, díszletműhely, az rukciójára, átalakítására — csak nem megfelelő) hely- alagsorban raktár kószül­kulturális célokra? Valami re a bábszínház, amikor het, Megfelelő a belmagas­vagy valaki mindig közbe- majd (talán 1982-ben) meg- ság, lehetőség van be- és ki jött, s a feljegyzések, kai- kezdik az átépítést? Mely •Pl járat, előcsarnok, ruhatár, kulációk, építészeti tervek nek befejezése után (kitud- színészöltöző, a szükséges TÍZ íróasztalfiókokban, az 11- ja, mikor?) költözne visz- mellékhelyiségek és a 200 lető épületek meg Isten sza- «za, ugyanakkora helyre, hl- férőhelyes nézőtér kialaki­bad ege alatt — enyész- szen a két lépcsőház kő- tására. A pénz? A felújítás nek. Legtöbbször persze a zé ékelt színházterem nem az IKV költsége. a belső pénzhiány nem történt bővíthető. Miért Be imImI^^^M^HIHÍ^H semmi, nem kezdődött épít- ne egyenesen a megfelelő, költségét 2 millióra kezés, s nem lettünk gazda- végleges helyre, a Lenin lik, ez anyagokat gabbak a kultúrának, a mű- körúti ház célszerűen ét vészeteknek szentelt he- alakítható földszintjére, lyekkel. Hogyan ls mondja Nem. A körúti építkezések (sokan bábozók vagy báb­n „humorallsta"? Ember terveiben ugyanis üzlet- rajongók). A szakemberek tervez, pénz beszél... De sor kialakítása kinek van kedve humorizál- végestelcn végig, ni, amikor nincs nagyszín- nevezett házban a Jelmez- bancnak" ez a lehető leg­ház, elég mozi, hangverseny- kölcsönző szegedi részlege olcsóbb,, a köz- szempontjá. lerem, művelődési központ üzemel, s a felújítás után hói leghasznosabb, előrete­— hogy csak a legfontosab- Igényt tart a heí.Vro. Van hintő kultúrpolitikai célok bakat soroljam. még ott egy iroda, n Nagv- szerinti megoldása. Beszéljünk azonban arról, áruház beruházási irodája, • nml van, például a bábszín- és egy gondnoki lakás. S házról. Bevallom, érdekelt egyáltalán mibe kerül ez vagvok, csemetém oly élet- az egész? Van erre pénze a befejező munkák anyag­becsü­jórészt társadalmi munkában épí­tik be a DÉLÉP dolgozói szerepel, nzt mondják, az egész fö­A fent démcserés „bábszfnház-gu­„Az új iiltózmény kitűnő helyzeti adottságainál fog­korban lévén, amelyben bábszínház fenntartójának? ™ ^T^'ínnJrén^lí" nagy az éhség a (mese)- (Bartók Művelődési Központ, ^ásáf ive^Lp^ ^nA " színházak csodái iránt, vagyis: városi tanács). látását' eyerekek és felnöt" Ilyenformán jól Ismerem az _ idén 35. születésnapját ün- gZ(v6s" célratörés tek szórakozási, művelődési Szaz szónak egy a vége, a igényelnek kielégítését. határozn- Napközben gyermekelőadó­StÓ n?™. aradnak nyék kínálatát nyújthatná". életét. körülményeit. Az bábszínház nélkül a szege- _ Oivaeom eav ki tud'a ^Itf^t ^k d' ?erekek" A terV SZednt hányld" TntézSst sür­es tag ja. nak összes evek az átalakított, elsődlegesen aetö felieavzésben Ü"v le­óta tartó hősies erófeszíté- bábszínházi célokra hnsz- S feljegyzésben, ügy le set, azért, hogy a mostoha nálható utcai helyiségekben éptlletkörülmenyek ellenére ]ehet még felnőtt-bábszínház hétről hétre megadják a gyerekeknek a színházi cso­dát gyen. Sulyok Erzsébet Mi kell a tarisznyába? Baranyai folyóirat az általános műveltségről Mérhető-e az általános telmezését boncolgatja. A hető, hogy nehéz múltjából műveltség? Ki állapítja műveltség eszköz a gazda- szabaduló kétkezi népünk meg, mit kell tartalmaznia sági fejlődésben, a népjólét ma még inkább az életköT a mai ember műveltsógta- gyarapításában, az alkotó rülményei javítását szolgálo risznyójának? Tragédia-e, munka folyamatában. A anyagi javak birtoklását ha az utca embere töri a műveltség és a jólét, illet- azok megszerzését részesiti fejét, hogy ki jelenleg a ve a műveltség és a maga- előnyben. Nem vitás azon­munkaügyi miniszter; ha az sabbrendű életminőség köl- ban, hogy a civilizáció utá­ifjúmunkásnak semmi nem csönösen föltételezik egy- ni vágyakozást követni fog­jut eszébe Kund Abigélről; mást, természetesen nem ja a kultúra és a művelt­ha egyik-másik ipari tanuló úgy, hogy aki Ismeri Arany ség utáni törekvés. Az álta­ma sem tudja, mi az a Jánost, annak könnyebb a lános műveltség alapjait az Pragmatica Sanctlo? És szerszámforgatás. Kétségte- ' általános és a középiskola egyáltalán: elítélendő-e az len azonban, hogy jobban rakja le, és ezeknek kellene a mérnök, aki még nem ol- tájékozódik, finomabbak az kialakítaniuk az önművelés­vásott semmit Horatiustól, érzékel, nagyobb a találó- re irányuló igényt is. Ha te­mint az a latintanár, aki konysága, vagyis belülről hót közműveltségünk hely­képtelen megérteni a vil- nőni kezd az ember. A kor- zete problémás, úgy ennek lanykapcsoló működési el- szerű műveltség az MTA okait iskoláinkban, a tan­vét? Megannyi kérdés, ame- egyik állásfoglalása szerint anyagok, a képzés színvo­lyekre a legkülönfélébb a következőket foglalja ma- nalában is kell keresni fölmérések adatainak birto- gában: nyelvi-kommuniká­kában is nehéz megnyugta- ciós készség; matematikai­tó választ adni, annál in- lag képzett gondolkodás; Könyvkiadásunkkal szintén gondok vannak. Bár ter­melési mutatói imponálóak. kább, mivel mindenki mást természettudományos fölké- rendkívül szegényes a kíná lart fontos tudnivalónak szültség; történelmi-társa­aszerint, hogy humán-, dalmi-politikai látásmód; vagy reálérdeklődésű, ml- esztétikai fogékonyság lat színvonalas összefoglaló jellegű, kézikönyvszerű is­meretterjesztő művekből, lyen munkakörben dolgozik, testi kulturáltság; technikai Több segítséget kellene ad­szemlélője, vagy cselekvő jártasság. A 'fölsoroltak al- ni a művelődni vágyó em­részese az értelmes élet kalmásnak látszanak a tár- bernek ahhoz, hogy a min­megteremtéséért folytatott aadalmi gyakorlat fő szfé- dent elborító publikációten­erőfeszítéseknek. Az egyes rá!nak tükrözésére, és arra, gerből tárgyi vélemények talán csak arra hogy alkalmazzuk őket. valók, hogy segítségükkel próbáljuk legalább önma­gunknak megfogalmazni az általános műveltség legelfo­gadhatóbb kritériumát, és Igyekezzünk érdeklődő, gondolkodni képes embe­rekké formálódni. 0 0 Szempontok alapján tudjon választani. Dr. Cserháti József pécsi püspök véleményének sum­mája: Nehéz az embereket megtanítani arra, hogy nem­csak a tudós fontos, hanem mindennél döntőbb a gon­dolkodás. A korszerű mű­egyik jellemzője, hogy őszinte és nyitott. Ko­sz , ...,„„ .„„.• _„. egyoldalú szakosodás. A ma emberét valamilyen tudás­Ezután dr. Hauaai János a szerkesztőség nevében véle­ményeket kért az általános „„,.-„ műveltségről. Különböző foglalkozású közéleti embe- ^y reknek három kérdést tett runk egylk ve3Mcte,me szomj kell, hogy jellemezze, mert az ismeretekből soha­az általános műveltségi Ebből a szempontbői Igen szintet Magyarországon,? 2. érdekes mondhatni izgal- Milyennek képzelt el a mai ^g^Tudá^unk akkor mas tartalommal jelent meg művelt embe t? 3. Mr ja- konkrét alkotó ha itél a Baranya megyei Tanács vasol a műveltség színvo- értékeléseket kénes V B. művelődésügy, osztó- nalának javítása érdeké- Í^Li ^ Mlkor é" lyának kiadványa, a Bara- ben? jük el hoRy a munka ya)6_ JW,ny tPKJáikwM. annyi- ban nemesítő 4a felemeli. '"f*®*Vsz*m mjekozTáJia Sí félő szenypoptúak a vála- közősségalkotó tényező lesz? olvasok hoav jövőben szók' ifléíts VagV .'talán op- igényt kéli tudni"HŐrákte­pen ezért, figyelmet érde- hi mór az Iskolában, de ezt. mélnek. Csak tapintatból csak az tudja megtenni, aki nem festünk túl sötét é- le- ezekkel él, és nem Csupán hangoló képet — véli Kol- az, aki ezeket tanltja. tai Magdolna komlói álta­lános Iskolai tanár. — Mű­veltségünk hiányalt, mulasz­tásainkat, a kihasználatlan olvásót, hogy hangsúlyozottabban "kivárt foglalkozni az oktatás. a közművelődés, a művészeti élet társadalompolitikai összefüggéseivel, a szocialis­ta életmód problémáival. „Törekvésünk ezáltal aa is — írja Brandstatter György Nehezen megfogalmazha­tónak tartja a választ dr. Dani Pál közgazdász, a Ba­főszerkesztő _, hogy vitát Ehetőségeket ""panaszokkal 'a"ya m«gyei Pártbizottság kezdeményezzünk hogy mi- kend6z2Ük, fölgyorsult éle- titkara. Ügy véli, nel több tapasztalatot össze­gezzünk. hogv a kultúra szé­les értelmezésével szemléle­tet alakítsunk, gyakorlatot változtassunk." A folyóirat Indító clkká­az úgy­tünkkel magvarázzuk. Csak- ..műveltségi" ko­hogy ezt a" ritmust gyors f''ro1 JÓ 1®nne. tud™' hogy tnpművotr automata háztar- ?0Dan m.enny) miiyen ,e­jórművek, automata háztar tósl gépek, villámgyors tömegkornmunl kációs eszközök segítik. Ez­A Dózsa György utcai színházban nincs előcsar­nok, ruhatár, WC, öltöző, mosdó. A papák és mamák kabáthegyek alatt roskadoz­va várják, mikor botol már harmadszor ls Ludas Ma­tyi, s Izgulnak, nehogy az átélt színpadi események olyan hatással legyenek a gyerekre, mert akkor hová Is menjünk ki... A néző­tér mégis megtelik minden előadásra. Jelentem: láttam egy ta­nulmánytervet. A „címe" imígyen szól: a Szeged, Le­nin körút 50., több célú (báb) színpad elhelyezésé-1 nek és kialakításának be­ruházási programterve. Nem, nem új, jó ideje elkészült már, társadalmi munkában. Csak: a legutóbbi hetekben vált „hivatalosan érvényes­sé". A felelős tervező Ba­konyi Tibor, a Csongrád megyei Tanácsi Tervező Vállalat építésze. "Az elő­története? A magam pon­gyola szóhasználatával leg­szívesebben azt mondanám rá: kész krimi. De az igaz­ságot pontosabban kell fo­galmazni, ezért inkább azt mondom, sok felelősségérzet­tel megáldott-megvert em­ber vívott valóságos csatát hivatalokkal, más érdekek­kel. Talán megérte. Szerencse is volt a dologban, hiszen • • önerőből, de segítséggel Egy sikeres rendezvénysorozat tanulsága >rA legjelentősebb feladat Építészeti hétnek nevezték mérvükét, hogy Szeged és továbbra is a lakásépítés a rendezvénysorozatot, mely környéke magínlakis-építól. marad... A terv szerinti tegnap zárult, s amely —• nek —- már régóta, de most 593 célcsoportos lakás épül a okosan összeállított terfiatl- igazán — szükségük lenne megyében... a korábbi éve- kajával, az öt esté beszél- olyan tájékoztató szrlgHatra ket meghaladó mértékben getésekké, kérdezz-feletct- amelynek munkatársai egy növekszik a magánépítők szerű fórumokká oldott elő- helyen megadhatnák a rá­szánna ... az idén a megyei adásaival végül Is elérte cél- faszt a családi vagy társas­tanács mintegy 3300 rr.agán- ját: azok informálását, akik házépítéssel kapcsolatos va­"Íakás-építéssel számol.. . most barátkoznak az önálló lamennyi kérdésre. Magva­Nem lesz kisebb a közigaz- otthonteremtés gondolatával, rán: olyan szervezet létreho. gatási szervek felelőssége. Szó esett telekválasztásról és zására látjuk megérettnek hiszen a lakosság még job- — vásárlásról, típustervekről az időt, amely „egyszernélv­ban igényli a segítséget az és paneles családi házakról, ben" láthatná el a telekgaz­otthonteremlés ügyes-bajos építőanyagokról és hitelked- dálkodás, a tervválasztás, az dolgainak mielőbbi elíntézé- vezménvekről, s aki a most építésügyi hatósági engedé­sében." befejeződött héten minden lvezés, az épftőanvag-ellátás Az idézet lapunk január estéjét rászánta arra, hogy a és -szállítás, az építő- és 30-i számából, a megyei ta- művelődési központ vendége szerelőipari munkavállalás, a nács üléséről szóló tudósító- legyen, hozzájuthatott a leg- hitelpolitika kérdéskörében sából való. Ismételt közié- szükségesebb információk- (s korántsem teljes a felső­sével — különösebb magya- hoz. (Igaz, jobbára az elő- rolás) a tanácsadói, informá­rázgatás nélkül — hangsú- adások utáni beszélgetések- tori feladatokat. Hogy ne lyoznl szeretnénk: a magán- bői kellett az érdeklődőknek tucatnv! hivatalban — vagv erős építkezés támogatása az kiszűrniük a tudnivalókat, az esetünkben: egy közmflvelő­elkövetkezendő években még előadók közül néhánvan désl Intézmény öt estén át Inkibb köteles .ige lesz az ugvanis mintha félreértették tartó sorozatában —, hanem arra hivatott szervezetek, in. volna a felkérést. 6 vagy tűi egy helyen tájékozódhasson tézmények. vállalatok egész általánosan fogalmaztak. a„ znittp,5 sorának. Még sincs abban . * f „ . az ePlueu>­semmi csodálnivaló, ha ebbe vaKy nem 18 vo,tak fe,ké" a sörba feliratkozott egy szülve a részletkérdések nem kifejezetten a magánla- megválaszolására.) rett^intézmS'5^ Ú.L S <« hangsúlyozzuk _ ez lenne tón . ,egnagyobb szegedi November 7. művelő- — éppen az építészeti hét su segítség, dési központ is. kerén okulva — azt á véle- P. K. ben Bernáth József pécsi Zel tehát aligha indokolha főiskolai tanár a műveltség tó, hogy nincs idő önálló és művelődés korszerű ér- gondolkozásra, színvonalas véleménycserére, humánus magatartásra stb. Közműve­lődési intézményeinkben a meglevő lehetőségeket kel­lene nagyobb felelősséggel kihasználni. Reklárnszintü A magánlakás-építőknek — bizonyság erre az építészeti héten feltett több száz kérdés mozgólépcsők, áyefn a hu™án ' műveltség, illetve a realismeret. A nem humán területen dolgozókat, gyakran minősítik szakbar­bároknak, de vajon, ha a humánpártiak műveltségi színvonalát az általános mércével mérjük, nem bizo­nyulnak-e közülük is töb­ben szakbarbároknak? A rpa művelt emberét talán legjobban úgy jellemezhet­többet kultúrpropaganda helyett W • olyan szellemi csalétekről dba" ™ln; kellene gondoskodnunk, ,c"ru' kiemelkedően amelyek fölkeltik az érdek: tohbet arrol a szűkebb te­lődést, és a lényegre irá- rulc ro1' aho1 nyítják a figyelmet. rTeroja- haner?.. nlak,t"f ,,s y J &J _ akar lenni környezetének, Há ma a lakosság mű- továbbá, hogy\ ismeretanya­veltségét orvosi-biológiai gából külön tudja választa­szempontból vizsgáljvik, ak- ni a készséget fejlesztőket kor magas szintűnek nevez­hetiÜK — állítja dr. Kelényi Gábor égyetémi tártáf, a POTE Kórbonctani Intéze­tének igazgatója. — Kérdés azonban, hogy egy-egy szű­kebb területre vipnatkozó is­meretek beletartoznak-e az általános műveltség körébe, valószínűleg csak megkö­töttségekkel. Hazánkban nem foglalkozunk eleget a lakosságot elsősorban érintő népbetegségekkel azon a szinten, amelyet a betegsé­gek helyes kezelése megelőzése indo.kol. egészségügyi műveltség fej­lesztése érdekében — a Vö­röskereszt lelkes és nélkü­lözhetetlen tevékenységén kívül — a sajtó, a tévé és a rádió tehetne legtöbbet. a ballasztoktól. A ma naű­velt embere komplex érdek­lődésű, új iránt fogékony, kezdeményező, alkalmaz­kodni tüdő, rendszerszemlé­letű, demokratikusan gon­dolkodó és cselekvő. 0 Társadalmunk képe a köz­műveltséget tekintve erősen differenciált — mondotta válaszában dr. Benedek Ferenc professzor. — £rt­A folyóirat a továbbiak­ban még tizennyolc cikkben foglalkozik az iskolák,.. a művelődési intézmények és helyzetével, együttműködé­sével, a munkásműveltség alakulásával, a műveltség hézagaival stb. Bizony el­kelne Csongrád megyében is egy hasonló fórum, ahol ta­nárok, könyvtárosok, szín­művészek, írók, mérnökök, orvosok, levéltárosok nyújt­hatnának véleményükkel segítséget a közművelődés gyarapításáért felelős álla­mi szerveknek. F. N. L

Next

/
Oldalképek
Tartalom