Délmagyarország, 1981. január (71. évfolyam, 1-26. szám)

1981-01-25 / 21. szám

Vasárnap, 1981. január 25. 59 A képviselő hétköznapjai Szolgálat a közösségért Erika E gyre többször hallom a gyerekneveies igazszavu embereitől, hogy a feszes melegétől akkor ls függ, milyen lesz a felnőtt, ha még öntudat­lan hónapjait éli a csecsemő. A családban érzi igazán, hogy tar­tozik valahova, es létkérdés szá­mára, hogy tartozzon. A boldog gyermekkor mezeire még az ag­gastyán emlékezete is vissza­visszajár, és sokszor onnan gom­bolyítja a tapasztalatok szálait is, mondván: az én apám sze­rint ... Ami a három pont he­lyett áll, az maga a megíolleb­bezhetetlen szentírás. Olyan pél­da, amitől eltérni nem lehet. Ha a madarásza tból vette a képes beszéd a mintát, és fészek melegét említ, akkor a folytatást is vehetjük onnan: a fészek csak akkor meleg, ha költ a madár, vagy ha fiókával van tele. A családi fészek tartozéka a gye­rek. Könnyen beszél, akinek van. • Ügy adódott, hogy egy év alatt kétszer mentem be egy vendég­lőbe. Ha egyedül lettem volna, talán egy szót nem tudnék mon­dani róla. Lehet, hogy föl se tűnt volna, hogy az ételhozók közül egy férfi meg egy nő férj és feleség, és föltehetően ők se méltattak volna a tisztességes vendéglátás szokásainál nagyobb figyelemre, de potyautasként mentem a gyermekvédő intézet két emberével. A fejedelmi fo­gadtatás lehetett hozzá hasonló, amibe akaratlan belecsöppen­tem. Először csak tiblábolt a gondolat a fejemben, amíg ők egymás meleg üdvözlésével vol­tak elfoglalva, másodszor már azt figyelhettem, egy év alatt semmit nem hűlt a köszöntés melegsége, és a kiszolgálás kö­rüli figyelmesség M kopott sem­mit A házaspárnak nem volt sa­ját gyermeke, boldogságuk ter­mészetes akadályalt útitársaim egyszerű. adminisztratívnak is mondható megoldással hárítot­ták el, örökbe adtak egy állami gondozott gyermeket Meleget adtak a fészekbe. A gyermek hányatott sorsáról csak annyit tudok, hogy négy­éves lehetett amikor csokoládé­ra vagy cukorra éhezvén bele­nyúlt a családi kasszába, és mi­vel ötszázasba akadt a keze, azt vitte a boltba. A boltos figyel­meztette a szülőket akik azon­nyomban elhatározták, hogy egyszersmindenkorra kikúrálják gyermekük pénz utáni fogékony­ságát és embert faragnak belő­le. Biztosan nem irodalmi pél­dák lebegtek szeműk előtt noha szóról szóra úgy csinálták, ahogy megvan írva; parazsat tettek bársonypuha markóba, és nem engedték, hogy megszabaduljon töle. A barbárság híre belejutott az állam fülebe, magához vette a gyermeket A parazsas szülők soha nem keresték — ügy tu­dom. Volt tehát egy apátlan-anyát­lan gyerek, és volt egy gyer­mektelen házaspár. Egymás mel­lett elhaladva élhették volna szürkévé fakult életüket, később elpanaszolhatták volna, keserű élet jutott osztályrészül, noha anyagiakban nem szenvedtek hiányt de összetalálkoztak, és színesre váltott át körülöttük a világ. A csorduló hálának két­szer voltam szemtanúja. Igaz, hogy kicsi kell a bol­dogsághoz, de az a kicsi néha akkora, hogy ki se lehet mon­dani. • Erikát is kétszer láttam. Vá­ratlan gyerekként jöhetett a vi­lágra, szülőanyja pólyástul tette bele az állam kezébe. Becsapták, vagy könnyűnek fogta föl az életet, ne firtassuk, a pöttöm emberke kiesett a fészekből, mi­előtt megmelegedett volna ben­ne. Évről évre várta gyerekét az egyik házaspár, görcsös akarat­tal kapaszkodott minden kínál­kozó szalmaszálba. Amikor vég­re legnagyobbra nőhetett a re­ményük, akkor fordult a kocka, és kimondhatatlan bánat lett be­lőle. Az orvosok meg is mond­ták tapintatos tárgyilagossággal, hátralevő éveikben mindenük lehet, de gyermekük nem. Le kellene most írnom, mit érezhetett az asszony, de nem tudom. Nemcsak azért, mert gyönge a szó ott, ahol az érzel­mek beszélnek, hanem azért is, mert ez az asszony boldog! Biztosan megfordult a fejében, mit ér a házasság gyerek nél­kül, mit ér az élet folytatás nél­kül, talán az is, milyen öregség vár rá. ha nem kapaszkodhat sereibe, de -nem visz rá a lé­lek, hogy a másfél évvel ezelőtti sötét felhőt csak egy percre is visszaidéztessem vele. Ha bol­dog arcot láthatok, minek ke­ressem meggyötört elődjét? Azt se tudom, mennyit tanakodott sötét szomorúságában férj és fe­leség, csak azt látom, akkora értelme lett életüknek, amekko­rára vártak: itt van Erika. Be­mentei? az intézetbe, meglátták, kézhe vették, nevükre íratták, és hazahozták. Talán monda­nom se kell, nem ment ilyen egyszerűen, hiszen az állam ga­ranciát követel, tehát környeze­tet tanulmányoz. föltételeket szab, de egy a lényeg. Erika itt­hon van. Alig múlt egvéves, jár, matat és szóra áll a szája: ma­ma, papa. A képlet most is az. ami az előbb: volt egy apátlan-anyát­lan gyermek, és volt egy gyer­mektelen házaspár, amelyik ta­lán fél életét odaadta volna, hogy folytatásra találjon. Elme­hettek volna egymás mellett éle­tük szürkeségét tapogatva, de összetalálkoztak. Kicsi kell a boldogsághoz — egy kicsi gye­rek. Ha látogató jön Erikáékhoz, ugat a bongyorszőrű kutya, át­jön tehát a szomszédból nagy­mama és nagypapa is, aki vér szerint nem nagypapa és nem nagymama, de Erika nem lehet más, csak unoka. Nagyapó huszár volt valami­kor a nemtudomhányadik szege­di ezredben, egyik lába ott is maradt a háborúban, de aki ak­kor látja, amikor Erikát megló­bálja, biztosra veszi, ezért a kis­lányért másik lábát is odaadná. Nagy alagútjai vannak az élet­nek, szomorú patakok zuborog­nak belül, de ha napfényre ér­nek, virág nyílhat a partjukon. HORVÁTH DEZSŐ ­F eketébe öltözött, töpörö­dött anyókával találkoz­tam májusban. Alsóváro­son. Nem volt raita semmi rend­kívüli. mégis megbabonázva fi­gyeltem. A nénike ugvanis. da­colva a ráncaiba ivódott hetven­nyolc esztendővel, kíváncsi ér­deklődéssel silabizálta a válasz­tási plakátokra nyomtatott neve­ket. És nézegette a fotókat, óku­láréiát igazgatva. Már azt hit­tem. megharagudott, amiért meg­lestem. hírtelen úgv rám ripako­dott: — Maga ismeri őket? — bökött a fényképekre. Majd hirtelen megenyhülve, meg sem várva, hogv válaszoljak, ő kezdett ma­gvarázni. Éppen dr. Petri Gábor­ról. akit hírből ismert Sorolva, mi mindent tud róla. Petri professzor mosolygott, mikor elmondtam a történetet. S ahogy teltek a nercek, mind töb­bet beszélgettünk, kérdés nélkül is megbizonyosodhattam. Szeged 6-os választókerületének ország­gyűlési képviselője ismeri a né­nit. noha talán sohasem találkoz­tak. De mert orvosi hivatásánál, társadalmi megbízatásainál fogva számtalan idős emberrel találko­zik. beszélget, könnyűszerrel fel­rajzolhatta magának az anyóka portréiát. Hogv a sok-sok. a közösség ér­dekében kamatoztatott tanaszta­la tot ki gvűitötte egvbe — az orvos, a különböző szakmai bi­zottságok elnöke, az Elnöki Ta­nács. számos hazai és nemzetkö­zi tudomúnvos társaság tagia. avagv az országgyűlési kén vise­lő? — erre nehéz lenne válaszol­ni. Azaz. mégsem: dr. Petri Gá­bor. a szűkebb s tágabb körnve­•zete gondiai iránt fogékony, a szebbért, jobbért mindig tenni kész ember. Számára hivatás és társadalmi tevékenység egvaránt szolgálat: az emberek, s általuk a társadalom szolgálata. Tizen­nyolcadik éve. 1963. óta ország­gyűlési kénvtselő. de més egy­szer sem szánta rá magát, hogv fogadóóráinak rendiét kifüggesz­sze aitaiára. Miért is fecsérelné ideiét efféle hiábavalóságokra? Úgysem utasítana el senkit ami­att. hogv nem a hivatalos időben érkezett. Keresik telefonon, le­vélben és személyesen, a legkü­lönbözőbb ügyekben. Gvakran olyasmivel is. amihez nincs is köze. Legalábbis könnven rá­mondhatná: ..Kérem, ezt megol­dani nem az én feladatom." Nem mond la mégsem, miként egyet­len embert sem küldött e! azért mert nem tartozik a választó­kerületébe. Furcsa Ls lenne — hallottam tőle —. hiszen a sze­gediek mellett más városokban élők is sokszor megkeresik. A re­ménytelennek látszó esetekben sem mond nemet. Optimizmusa orvosi hivatásából táplálkozik. Ügy véli. ha tíz reménytelennek látszó ügvböl eevet ki tud moz­dítani a kátyúból, már az is siker. E gondolatot visszük tovább, amikor megegyezünk abban, hogv a siker csak ritkán látvá­nyos. Kitartó, következetes mun­ka vezet eredményre. És a türe­lem. melyről a közéleti ember sohasem mondhat le. Hisz az ál­lampolgárok közérzete nagyban függ attól, meghallgatiák-e ész­revételeiket. Amennyiben hiteles tájékoztatást kannak, egvéni sé­relmeiket is más megvilágítás­ban. kevésbé bántónak látiák. Az emberek ma már egyre inkább képesek arra. hogy túllépjenek saiát gondjaik, bajaik határán: a szűkebb s tágabb közösség, lakó­területek. a város, az ország ér­dekeit nézzék. Mert a képviselő két irányban közvetít. Tovább viszi választói gondolatait ugyanakkor segít megérteni, elfogadtatni a maga­sabb célkitűzéseket E szolgálat oivkor kényelmetlen helyzetekkel jár — tapasztalta a professzor­képviselő. Nem könnyű feladat ugvanis magasztos eszmék meg­va ósítására buzdítani azokat akiket mindennapos gondok nyo­masztanak. Mint például az önálló otthonteremtés gondia a családos, pályakezdő fiatalok kö­rében. vagy mint a megélhetési problémák, az alacsony nyugdíj­jal rendelkező öregek esetében. Egyszerű, kén vei mzs megoldás lenne elutasítani ez efféle pana­szokat. azzal, hoc/ í ven elfog­lalt embernrit. mint dr. Petri Gábor, nem iut Ideie a törvénves csatornákon borvolódó. hatáskö­rébe nem tartozó ügvek után iáról. De a képviselő nem lehet a kénvelmes mego'dások híve. El­vesztené választói bizalmát, ha visszavonulna, amikor számíta­nak a segítségére Az emberek­hez fűződő kaocsolat lazulása ar­ra ösztönözné, hogv emberek he­lyett „ügvekben". elvont eszmék­ben gondolkodjék Márpedig azt semmiképp sem engedheti meg magának, aki a közösség szolgá­latába szegődött LADÁNYI ZSUZSA Az éjféli A konyhában ült. megint azt az átok matekot bújta. Jobban szeretett idelenn, ha a szobájában égeti a villanyt éjszaka, még föléb­red az anvia. attól pedig az isten óvjon. Ha unja. itt még akár a lemezjátszót is bekap­csolhatja. igaz. csak nagyon pianóban. ami nem nagv öröm. de több a semminél. És most nézzük, még egv kurva szöveges példa, ez már kábé a nyolcvanhatodik, hogy az úristen verje meg. Ha egy A ponttól B ... Szűzanyám, eb­be fogok belepusztulni, a sí­romra meg azt írják majd: Megoldódunk, mint az Örök Egyenlet! De ne tökölődiünk. istenem még mindig van hú­rom másik, ha ez meglesz. Reggelre. A csöngetés olvan volt mint a legrosszabb ébredés. Hasító, ijesztő, érzéseket félreállító elbizonytalanító és megbor­zongta tó. Automatikusan az asztalon levő órára nézett: négv oerc múlva éjfél. A kí­sértetek órája, na még csak ez a marhaság hiányzott, en­nél még a szöveges példa is jobb. Ki a fene lehet ilyen­lány kor? De menjünk, mert oda­fönn fölébrednek, bár lehet hogy az lenne a legiobb: be­törő. gyilkos, terrorista, repü­lőgép- vagv családiház-eltérí­tő... Majd csak rósnvire nyi­tom ki az aitót éppen csak kidugom a fejem, aztán ha tényleg zűr van. maid gyor­san visszakapom: Igaz. a könyvek szerint egv fél má­sodperc is elég lehet, de vég­tére is... ugvan. gyerünk! Először csak a szőrmesap­kát meg az alóla kibúvó nazv szőke halzuhatagot látta, ösz­tönösen tárta szélesre az ai­tót A lány szén volt. Kimon­dottan vonzó, amennyire csak egy nőnemű lény így éjféltáj­ban vonzó és szép lehet. Bun­dájának ga'lérla kecsesen föl­hajtva. csizmás lábaival topog kissé, hiába hideg az éjsza­ka. az ember melegségre vá­gyik. ugvebár Lágv kellemes, olyan filmszínésznős hangon szólalt meg: — Ne haragudj nem itt laknak Kere<-?énviék ? — Kerecsény... nem. soha életemb... — kigombolta a bundája legalsó gombiát egv pillanatra kivillant combiá­nak hosszú, finom vonala, so­kat seitetően a térden alul érő szoknyán át. — Azaz­hogy ... vári csak. De gvere beljebb egy kicsit, hideg van. A lánv tétován lépett kettőt az előszoba felé. az aitót ép­pen csak behajthatta mögötte. Húsz-huszonkét éves lehetett nagv. barna szemel voltak, és őriásij hatalmas ívben felfelé hajló szempillái. Ahogyan fel­emelte a kezét, feltűnt, mi­lyen hosszúkás, vékony keze van. Körmei barnára festve, uiiain gyűrűk. Körül sem né­zett. egyenesen az arcába me­redt. kutató pillantással. — Talán arra. a sarok mö­gött ... Kerecsényiék. azt mondod? Hányas szám? Ja. akkor nem tudhatom. De eset­leg ha a másik irányba mégv arra. ahol... Édes istenem, de szép. olyan a haja. amilyennek az angya­lokét képze'te gyerekkorában S ez a hűlve Csaba még azt mondia. hogv nem csíoi a spő­ke nőket... Hidegek, meg minden. Ez hideg? Süt! Fé­lénken megkockáztatta: — Csak nincs valami bai hogy ilyen későn...? A lánv mosolygott mintha meghródott volna. — Nem. dehogyis ... de.. gondolod, hogy tényleg késő van? Hát. ahogv vesszük, villant át rajta. A matekhoz biztos nincs... De matematika?! Lé­tezik ilyesmi egyáltalán? Csak költészet. csak az létezik egyesegvedül a világon. Biz­tonság kedvéért elengedte az ajtót ..Egy életem, egy halá­lom ..." — Tulajdonképpen nincs is.' ha jobban belegondolunk. Pél­dául beszélgethetnénk egv ki­csit ... tétován mutatott a konyha irányába a kezével, már hasított is belé: anvárnék meg az emeleten ... na bumm. osztálytársam és kész. Mate­kozunk ... A lánv felnevetett. Édesen, csilingelőn. ahogv a nagv könyvben meg van írva. — Nem. nem, megyek már... Hát... köszönöm szé­pen. Te olvan kedves vagv... Egyetlen mozdulat az a selymes. fantasztikus Illat egészen közel, közvetlen közel az arcához, leheletnyi az érin­tése csupán. Észbe kapott a puszit, ha lényegesen hango­sabban is. de lelkiismeretesen visszaadta. .Még egyszer kö­szönöm. és hát. .. akkor szia. .!" — Szia — nvögte önkívület­ben. becsukta az ajtót, rögtön újra kinyitotta. A lánv finom alaki a már kívül volt a kert­kapun. most haladt el az ut­cai lámpa alatt Micsoda mar­ha vagvok. uramisten. Vagv nem kellett volna még elen­gedni. vagv ... legalább ázt mondtam volna neki a ..kö­szönöm" után. hogv en ls. Hi­szen van mit Húúú ... Sóhaitott visszament a konyhába, egv ötletszerű moz­dulattal leoltotta a villanyt mindiárt. újra felgyújtotta. Ezt megismételte egypárszor, az­után az asztalra meredt fél­relökte a matekkönyvet meg a füzetet, berohant a szobába. Nekiesett a könyvespolcnak. Versek! Verseket keresett verseket. amelyeket most egvedül lehet csak olvasni, éjfél után. ha az ember ti­zenhat éves és gimnazista és matekot kellene tanulnia és aki íme. találkozott az Élet­tel. a Csodával, a Szerelem­mel. a Kalanddal, a nagysze­rűség egyszeri, megismételhe­tetlen és örök kísértetével. a pillanattal, ahol minden kez­dődik és ahol minden végző­dik ezen a világon. Megtalálta a keresett ver­seskötetet klnvargalt vele a konyhába, s mohón. akár Faust a varázskönwet. fel­ütötte és olvasni kezdett A könw valamivel később ki­tett a kezéből rá a matek­füzetre. Az asztalra boru't. s egy gvermek mosolVával aludt el. DOMONKOS LASZLÚ

Next

/
Oldalképek
Tartalom