Délmagyarország, 1981. január (71. évfolyam, 1-26. szám)

1981-01-25 / 21. szám

N álunk a családban tilos volt. a jóslás, s ha vala­melyikünk a holnaDot szóba hozta, áoám mordult rá zordul: ..Nem vagy te Silbiger Boriska". Boriska persze egyetlen lexi­konbcn sincs benne. Anám meg­halt már. anvám meg csak anv­nvit mond. hogv a leghíresebb iósnö volt a harmincas években. Egy idősebb barátom még arra is emlékezett, hogv hírét az az eset kürtölte szét országszerte, amikor megjósolta az abesszin— olasz háborút. Ígv már könnvebb volt utánanézni. Meg is találtam 1934 decemberi jóslatát mintegv tucatnvi hírlapban: Olaszország, jövendölte Boriska. Európát érin­tő konfliktusba sodródik egv má­sik (feltehetően cirill betűs!) or­szággal. 1935-re Budapest már elfeledte Silbiger Boriska jóslatának tar­talmát — csak a borús fenyege­tésre emlékezett. Hogv Abesszí­niára történetesen az analfabétiz­mus és nem a cirill ábécé hasz­nálata volt a jellemző, azt ke­vesen emlegették. Silbiger Boris­ka jóslata — vélték — lényegé­Boriska ben bevált. S a pesti szépasszo­nyok helvett újságírók adták egvmásnak a kilincset Boriská­nál 1935 decemberében. Luca­napión. a híres vívóvilágbajnok. Petschauer Attila kopogtatott be a lakásába. (1928.. Amszterdam 1932. Los Angeles: az olimpiai kartcsapat tagja stb.. stb.) Tulajdonképpen tisztességtelen, ha a jóslatot szembesítlük azzal a jövendővel, amiből már múlt lett. Lám. épp a tisztesség nevé­ben bocsátotta meg Budapest Sil­b:"er Boriskának, hogv egv olyan anró«ágban tévedett, minthogy melvik államot támadja meg Olaszország. Petschauer csupa bi­zalommal látogat el Boriskához: ml lesz 1937-ben? ..— 1937-ig nem lesz béke. — Nagy ég. Boriska, mi lesz Európánkkal? — Franciaországban forradal­mat látok ... Magvarországnak is lesz valami kellemetlensége. — No. no... szóval lesz világ­háború? — Csak azt mondhatom, amit látok. — Pardon!... Kedves Boriska, kegyed szerint mikorra várhat­juk a békét? — Azt mondtam, hogy 1937 márciustól ötven évig. egészen a nyolcvanas évekig béke .lesz." Ezek után nem csodálom, hogy .Silbiger Boriskát elfelejtették. Voltaképpen ebből a jóslatából nem sok vált be. Franciaország­ban nem volt forradalom. Az öt­venéves békét is megzavarta a második világháború. Van azon­ban egvetten mozzanata a jóslat­nak. amv bármi'ven szerény fo­galmazásban kockáztatta is meg Silbiger Boriska: teljességgel va­lóra vált. Magyarországnak is lesz vala­mi kellemetlensége. Ez a legkevesebb, amit a do­logról. akár lóslás formájában, mondani lehetett. Ami pedig Petschauer Attilát illeti: 1943. január 39-án. Silbi­ger Boriska békéiének hatodik évében. Davidovkán. munknszo1­gálatban pusztult el. UNGVÁRI TAMÁS Találkozás A városi tűzoltóság már ötödször vonult ki, majd vissza. Minden alkalommal kiderült, hogy csak a hír terjed futótűzként a térségben. A hír pedig arról szólt, hogy a hét végén felavatják a Létesítményt. Minden ekö­rül forgott, kivált, mivel il­letékes helyeken a nagy ese­ményre forgatókönyv is ké­szül. A program felelős gaz­dáit külön ls jóleső érzéssel töltötte el. hogy a szalag át­vágására szóló felkérést el­fogadta Vinkó Ivó, a város hajdgni szülöttje, a nagyvál­lalat mai igazgatóhelyettese. Az ünnepi eseményt lebonyo­lítandó. kezdettől csak az ő neve forgott szóban. Hiszen az előkészítő bizottságba be­választott könyvelőnő, törté­netesen a nagy ember egyko­ri felesége, oly meggyőzően hangoztatta: — Átvágásban messzi földön ne'm találni párját. — Ex ugye, az asz­szony, aki lányukat, egyedül felnevelte: ezt csak tudhat­ta... A forgatókönyvben külön program célozta, hogy Vin­kó Ivó minden perce kelle­mes legyen. Ujjairól méretet venni például külön szakem­ber utazott a fővárosba, ne­hogy az utolsó pillanatban derüljön ki, hogy az oly sze­Csali retettel és tisztelettel várt vendég kisebb vagy nagyobb ollót tud hordani annál, mint amekkorát az Asó-Kapa Mű­vek helyi üzemének brigádja ez alkalomra külön vállalás­ban elkészített. Az átvágan­dó szalagot rendhagyó módon a személyiség kedvenc fut­ballcsapatának színeivel ékí­tették. miközben a halászati szövetkezet által felkért könnyűbúvárok már egv hete javában trenírozták a legér­telmesebb gilisztát, hogyan kell ellenállhatatlan cs'pő­mozdulattal odaoattanni a já­rási bajnok súlyú harcsa szá­jíi elé. Magát a halat ezalatt tt rmészeteson távol tartották ar. események-lől, nehogy az véletlenül idő előtt ráharap­jon megtisztelő megbízatásár a. Az egveb programok sorú­ban külön passzust szentel­tek a helyi bor bélyrr estee ötletének, amelynek fedőne­ve „faló" volt. A titulus sze­mélyesen a férfifaló Bórházy Jucikát takarta, aki másod­állásban énekesnőként üze­melt a lokálpatrióták ked­venc találkozóhelyén, a leg­jobb és egyszersmind egret­len lokálban. (Arról, hogy Jucikának főállása is lett vol­na, nemigen tudott senki.) A műsor után neki kellett mint­egy spontán odatévednie a nagy ember asztalához, aki a tervek szerint barátságosan elbeszélget vele. majd — ugyancsak az előzetes kon­cepció értelmében — szó szót követ köztük. A többi jósze­rével magánügy, hiszen, ahogy a tradicionális helvi szólás tartja: híres ember nem vén ember. És elkövetkezett a jeles nap, és hála a minden rész­letre kiterjedő forgatókönyv­nek, az avatás is zökkenő­mentesen lezajlott. Az egyéb programok tetőpontián Juci­ka bizalmasan a díszvendég fülébe rebeg'e: — Sokat hal­lottam ám magáról! — Hát isten, mi híres em­> erek szüntelen reflektor­fényben állunk — szerényke­dett amaz. — Bocsánat, én egyszerű dalnoklány vagyok, ezt. nem dhatom — susogta vissza a hölgy. — Nekem a lánva me­sélt sokat magáról, aki osz­tál't.ársam volt a gimnázi­umban. S az előzetes elképzelések e pillanatban felborultak. Tudniillik szó szót nem köve­tett. RAC T. JANOS T űnődtem, hogy kire ütött a családban a lánvom. amikor kisiskolás korá­ban siklót, teknősbékát, sirálvt kismacskát.. tengerimalacot, nyulat, papagájt hozott haza —s felvillant bennem egy kép. Tízéves forma lehettem, ami­kor nyáron a trikómban egy tucat partifecskét vittem ha­za a téglagyári kubikok agyagfalából, s a nagyszobá­ban eleresztettem, jobban mondva röptettem őket, mint a galambokat. Pillanatok alatt l leverték az asztalról a burás petróleumlámpát, a szekrény tetejéről anyám féltett para­dicsomosüvegeit. aztán neki­vágódtak az ablaknak, és ösz­szetörték magukat. Akkora verést kaptam ér­tük apám nadrágszíjából a csatos felével, hogy talán ma is nyoma van rajtam, vagy csak visszaérzem a fájdalmat. Sok esztendő után egy bará­tom bajba került. Három bo­xerkutyája volt: anya, fiú és egy szuka. Sétáitatás közben nekiugrottak — okkal, nk nélkül — egy kamaszlánynak, akit megtéptek-martak. Az. esetet nem láttam, de szá­momra sem volt kétséges a következmény. A törvényes el • járásban csak azt kérte tőlem ez a barátom, hogv tanús­kodjam meilette. miszerint ő nem garázda, nem iszákos és n-m veri a esaládiát. Kiáll­tam e.Tioersege mellett — Beszéltem a feleségem­mel — szipákolta később Hűség zsebkendője mögül —, hogy a kislányt mármint a szuka boxert. Arit neked adjuk. — Hülyéskedsz? ö lesz a hálakutya, amiért ki mertem állni melletted? A házhoz jö­vetelét különben is meg kell beszélni otthon. Mit szól hoz­zá az asszony, a család? — A gyerekeid bizonyára melléd állnak a vállalásban — dobta elém a mentőötle­tet. Az otthoni csatározásokat valóban megnyerték a gye­rekek anyjuk ellenállásával szemben. Ári, az akkor egy­éves boxerlány hazajött ve­lünk, és rögtön kiválasztotta gazdájául a lányomat. Velünk és a két krap>ekkal csak ím­mel-ámrrial barátkozott. Nyo­mott képiével, orrával csak az ő nyomában járt és úgy védte, mint koronaékszereket szokás. Gondoltam, jön ő még az én utcámba. Jött is, mert a gyerekek kipörögtek otthon­ról. és ránk maradt Ari ő­nagysága. reggeli, déli és esti sétáltatása, gondozása. Nem tudta szegény, hogy időköz­ben infarktusban meghalt elő­ző gazdája, és elpusztult utá­na az anyia és gvönvörú fiú­testvére. Axel. Kimúltak, mert szerették gazdájukat. Este le­feküdtek a szobája aitajaelé. s oda nem mehetett be sen­ki, sem a barátom felesége, Sem a lánya. Cherubok őriz­ték álmát. — Most már jó vagyok ne­ked én is? — kérdeztem tőe, amikor hozzám jött, és bö­ködött az íróasztal mellett, hogy játsszam vele. Soha nem hagyott írni. Nem szerette tartósan a csöndet, a mozdu­latlanságot. Kiskutyám! A hűséget ró­lad kell mintázni, ha az formába fogható. Nézem most a rólad készült fényképet, amint rám figyelsz. Mellette ott van szúrós-tüskés nyak­örved, legszebb ékszered. Pó­rázod veled együtt ástuk el. Ne bánkódj, soha nem jön utánad másik kutya, mert nem szeretünk sírni. ahogy miattad tettük, te kis bolond. Ahová elföldeltelek, ott me­zei virágok nyílnak tavasztól őszig, őrizd a hétvégi házat, és a Tisza tükrét. Látod, a te legszebb gazdád, a lányom lebeszélt arról, hogy idők múltával felássam okos kopo­nyád. Azt mondta, hogv te élőként voltál szép, játékos kis bolond. - Most már ne hántsam nyugalmad. Hiány­zol? A kezem, a lábam ép és erős még. Ha valamelyiket is elveszteném, hiányozna, mint ahogy hiár.yzik mindenki, ak' hozzánk tartozott és elmen* tőlünk. Latod, te kis lüke, fá jok utánad Hát miért hagy­tad el legjnhh gazdáidat? LŐPI FFRENC I gazán hálás lehetett volna, hogv gondoskodnak róla. nem dugiák szeretetházba, kórházba... S ki tudia. hová el nem lehet reiteni a hasonszűrű. magatehetetlen öregasszonyt, ő azonban nem volt hálás, terhes volt neki minden, még ez is. a gondoskodás — Viszontlátásra. Máli néni — hallotta az előszobából Jultka éles. kellemetlenül fiatal hanglát a férj dörmögését, meg ahogv az anyp — Juli anyia — már oda­kintről sürgette őket: — Elkések, nem értitek, hogv elkések... — dolgozni mentek. Az üresség hirtelen megrohanta a házat, mégse lehetett benne egészen biztos, hogv itt van. Gyanús neszek lapultak minde­nütt ugrásra készen. Az emeleti padló az egész fa­galéria megrecsegett. Szú rágott a gerendákban, az eresztékek ki­száradt hézagaiban ugrásra ké­szülődve ült. meg a por. Egyetlen lépés fölriasztott volna mindént. F.z a lét>és azonban szerencsére cgvre késett. Pedig a recsegés mintha azt ígérte volna. hogv mindiárt itt lesz. Aztán amikor elhangzott, és nem lett semmi kö­vetkezménye. már nem volt ér­demes többé törődni vele. Talán az a sok apró változás, amit az idő okoz. a fa rostjaiban, és ami fönnakadva egv görcs vagy egv szál gátján, összegyűl egyenlítő­dött ki az imént hirtelen le­győzve az eddig fékező erőket, így figyelmeztet néha a nem tör­ténés rejtett valóiára egv-egv megmagyarázhatatlan hangzás vagv mozzanat, amit nem értünk, s ami ezért jobban nyugtalanít száz megszokottnál. Félt tőle. hogv idő előtt haza­jönnek. és a lépéseikkel, a beszé­dükkel mii ven durván föl tud­nak bolygatni mindent, elöntik a lakást, és véget vetnek ennek a süllyedésnek., ami most olvan akadálytalanul sodorja valami fe­lé. hogy már-már kénytelen bol­dognak érezni magát Szeretett volna melyet lélegezni, de ez túl nagv erőfeszítést követelt tőle. ezért félúton abbahagyta, még a rekeszizom mozgása közben. a mellkasa már alig emelkedett j meg. Jobb ígv. épp annvi levegőt | véve csak. amennvi e félig álom. félig éberség megtartásához ele­gendő. Most végre nem érezte a betegséget. Mintha hirtelen és önmaga számára is váratlanul megtalálta volna a helvét a vi­lág mindig is idegennek mutat­kozó tárgvai között, amit annvi évig hiába keresett, az most ölé­be hullott. Nem volt szüksége másokra, hogy megerősítsék igazában. Nem is vágyott rá hogv megélje az igaz­ságszolgáltatás ítéletét, meghall­ja a szavát, elég volt neki. hogy önmagával legalább, ha ideig­óráig is. de békességre jutott. Tu­datában volt mindannak. ami eddig nyomasztotta, és bűnösnek érezte magát mindabban, amiben eddig bűnösnek érezte magát, de már nem tulajdonított annvi fon­tosságot ezeknek a dolgoknak, mint amikor még ézek irányítot­ták az életét. Kezdte azt hinni, sohase volt lehetősége másként cselekedni, mint ahogvan csele­kedett. És hiába volt ez nyilván­valóan hazugság, nem tudott sza­badulni a gondolattól, beleragadt, mint a kutva bundájába a bo­gáncs. és minél jobban igyekezett lerázni, csak annál jobban bele­gubancol ód ott. Arra gondolt, hogv talán ió lett volna ha mások is tudnának mindarról, ami vele most történik, de jobban örült neki. hogv már nincs lehetősége megosztani másokkal a gondola­tait. és elviszi őket magával oda. ahová, most úgv érezte, végül is sikerült elindulnia. Egv darabig megoróbálta a lé­legzetét. visszatartani. iobban mondva, gondolt rá hogv meg kéne próbálnia, de az iiK'en hiú erőfeszítések a kigondolás pilla­natában kisiklottak akarata szo­rításából és még szerencsésnek is érezhette magát hogv nem kell többet vesződnie ve1,'k "szom'rs volt és éhes de fá'"' '"gplább nem fáit semmi ie Mégsem tudott fölkelni hogv odamenjen a csaphoz, vizet ve­gyen. az evésről nem is beszélve, egyszerűen nem volt kedve hoz­zá. az éjjeliszekrényen álló kan­csóból se volt képes az állott vi­zet kitölteni, pedig evvel is be­érte volna, el se tudta képzelni hogv Idáig jusson a cselekvés ezer bűnével kikövezett úton. hogv aztán a poharat a felgyön­gvöző állott vízzel a szájához emelje. Ha valaki segített volna, könv­nvebben boldogul biztosan a je­lentkező szükségletekkel, és még­se ígv várta őket haza. nem a se­gítőkészségükre gondolt, hanem a durvaságukra. Tudta, hogv el­látták majd mindennel, gondo­latban már készült a nem kívánt erőfeszítésekre, amit a jelenlé­tükkel akaratlanul is okoznak ne­ki. És ez egv pillanatra meg­akasztotta igvekvésében. Érezte, ahogyan mind mé­lyebbre és mélyebbre süllved a fölpuffasztott párnák és dunnák közé. de nem bánta. Képzeleté­ben olyan sokszor lejátszotta már. hogy maga sem tudott különbséget tenni az elképzelt és a valódi ajtócsapás között ígv történhetett meg. hogy jó ideje azt hitte, itthon vannak, amikor pedig még mindig egyedül volt S amikor tényleg megérkeztek, akkor meg nem volt képes föl­fogni a változást hiszen a sze­me csukva volt a fülében halk zsongás fészkelt ugyanúgy, mint annak előtte, ha kinyitották az ajtót, hogy benézzenek hozzá — mert amikor megjöttek, mindig benéztek —. nem látta, ha szóltak hozzá — egy-két szó mindig akadt a tarsolyukban —. nem hallotta. . Csak a szél álmos búgására fi­gyelt. ahogv átüzent a napfényes ablaküvegen, és gondolatban a nyomába eredt, hegven át. völgy­be le vitt az útia remény és bi­zakodás nélkül vágott neki. fá­radtság nélkül viselte, és csaló­dottság nélkül hagvia abba. Egyetlen véget nem érő lüktetés fonalán függött.. Még idekötötte valami, de ez már nem volt szá­mottevő. akármi volt is. Amikor föléje hajolt az az arc. nem lepődött meg. pedig mindem emberi számítás szerint meg kel­lett volna lepődnie, ö volt az egyetlen, akivel még találkozni akart Akart? Az is túl erős kife­jezés. hogv szeretett volna. Föl­rémlett előtte, de csak ennyi, mi lenne ha ... — Mennyit veszekedtünk a ba­baruhák miatt! A hajamba mart hogv fölvérzet.t a fejem. — Nem felejtett — Piszok — ezt szi­szegte a fülembe —. piszok, ki­tépem a hajadat ha nem adod ide. — Hát testvér az ilven? — de most nem bánta volna, ha még egyszer megcibálja. És tessék, itt volt. Pedig már végképp nem remélte. Olvan ré­gen elveszítették egymást, hogy tényleg nem gondolhatott ko­molyan a viszontlátásra. Talán ezért nem készült föl kellően, pedig ahhoz, hogv akár csak megszólaljon, az összes maradék ereiét össze kellett volna gyűjte­nie. föl kellett, volna áldoznia. Ha számot vethetett volna vele. bi­zony isten, nem sajnálja, de a döntés itt. ezen a ponton már nem reá volt bízva. A szavait se hallotta, pedig látta, hogv az üres. tátogó száj elejti őket s a gyom­rát is megremegtette a tudat hogv nincsen, aki összeszedegesse őket. Ekkor egv pillanatra elállt a lélegzete. Nem. nem kellett visz­szatartania. magától maradt ab­ba. Nem bánta, hogv nincs ere­je ellenkezni, szinte jókedvűen hagvta szembe áramlani magával a sötétséget, és kíváncsian olvas­ta az üresség ieleit. amik ugyan­ilyen akadálytalanul áramlottak bele a fülébe, és szinte örömroel vette tudomásul, ha egyáltalán tudomásul vett, még valamit hogv ilyen magától értetődően sikerült elkerülnie ezt a találko­zást amit oeáiff ha ratta múlik, biztosan nem került volna el. A távozást jelző aitócsaoásra még félig felemelkedett de talán csak ""ért 'W annál mé'yebben süp­pedjen vissza les*" makacs súlvá­•ói vonva a. rri-nák közé a szal­mazsák horpadá-ábn )LÁH JANOS

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom