Délmagyarország, 1980. december (70. évfolyam, 282-305. szám)

1980-12-25 / 302. szám

Csütörtök, 1980. december 25. 76 MAGAZIN Munkásőrök édesanyja A

kitüntetésre felterjesztésből idézve: „Idős Ocskó Lajosné férje és három fia huzamosabb ideje teljesít munkásőri szolgálatot. Mint feleség és édesanya sokat tett ajért, hogy családtagjai minél eredményesebben teljesítsék önként vállalt pártmegbízatásukat. Távollétükben fial családjának gondját is magára vállalva dolgozott otthon, és amellett a munkahelyén is becsülettel helytállt." Négy lánya, három fia és tíz unokája van Ocskónénak, u forráskúti Haladás Tsz kertészeti dolgozójának, akit nz idén a fegyveres erők napja alkalmával tüntettek ki a Haza Szolgálatáért Érdemérem arany fokozatával. Kedves édesanya, mivel szolgán rá erre a kitüntetésre? — Magam sem tudom — tette össze két kezét és babrált as ujjaival. — Amikor Lajos fiam leszerelt a katonaságtól, elment pártiskolára, majd beöltözött rpunkásórnek. Örömmel fogadtam elhatározását. Neki köszönhető, hogy követte őt édesapja éa két öccse is, Imre, aki ebben a téeszben vasesztergályos, Péter pedig az Üllés és Vidéke ÁFÉSZ tmk-Jakatosa. őszintén mondom; boldog feleség és büszke édesanya vagyok, bár nehéz volt a sok gyermeket felnevelni, tőlünk telhetően taníttatni őket, hiszen csak a férjem fizetéséből éltünk. Az édesapa kovács volt és az ma is. Kilenc éve munkásőr, Kováé* a bordányl Munkásőr Tszben. Otthonról mindig eljárt a közeli községekbe dolgozni. A gyerekei nevelésében szigorú, de igazságos apa volt. Előfordult, hogy csak a hét utolján ért hasa, mert ott tartotta az Izzó vas, annak tudata, hogy több kenyérrevalót vihessen haza. — Akkoriban még nem volt annyiféle anyagi támogatás az anyáknak, mint ma van — sóhajtotta Ocskó néni —, de nem bántam meg. Néha szűkösen éltünk, de megvagyunk mlndanynyian. Tíz unokám közül négy fiú és hat lány köszönt, ölel, csókol, Kell enné) nagyobb boldogság? Mindannyian szépek, és bearanyozzák az életünket. Mondják, amikor megkapta ezt a kitüntetést és gratulált neki a megyei és a járási munkásőrség parancsnoka, meghatódott és kicsit elsírta magát örömében. A gyermekei mindannyian összesereglettek otthon, csókkal és virággal halmozták el. Mondja, édesanya, nem félti a gyermekeit? — Nem. Bízom bennük és a társadalomban is. Rajtuk áll a világ, ök tartják válukon a Földet, legalábbis én így érzem, ha látom őket. Sok időm ma sem Jut olvasásra. A szívemmel érzem Inkább, és látom, hogy a gyermekeim, az unokáim jófelé haladnak. Ocskó néni üllésl. Forráskúton csak dolgozik. Asszonykorától kezdve főz mindennap vacsorát. Az a főétel. Akkor érnek haza, akkor ülik körül az asztalt, akik még otthon laknak. Hogyan élnek ma itt. a homokon az emberek, kedves nagymama? — Azt látom, hogy a dnleosok boldogulnak Ullésen és Forráskúton is. a közigazgatásilag egvbekapesplt két községben. Ma már úgy járunk ót egymáshoz, mint az összetartozók. Összeköt bennünket a hatalmas gazdaság, amelyből élünk, amely éltet bennünket és büszkék vagvunk rá. Mi szültük, ha verejtékkel ls. és miértünk van. Beszélgetésünkkor ott volt a családból a legidősebb fiú. Ocskó Ijojos, Üllés és Forráskút közös tanácsú nagyközség pártbizottságának titkára, aki korábban ugyanebben a téeszben vol' szállításvezető. később pedig az Üllés és Vidéke ÁFÉSZ elnök helyettese. — Anyánknak ez a beszélgető nagy öröm — mondotta. — Kt vesét járt, forgott a világba^ emberek között, mert lefoglalta lekötötte a hét gyerek. A hálánk iránta kevés Naponta illeti őt csók, gyermeki szeretet Apánk? ről, a tűzkováosról szólva pedig megfigyeltem; amikor az unokák jöttek, telt a kor, kemény szigorúsága eltűnt, elveszett. Amikor hazajönnek, lefekszik a padlóra, járkálnak a hátán, a hasán, mikor hol éppen sikerül. Kopaszodó mór édesapám. Próbálják kiszedni meglevő néhány szól haját. Hogy a hét gyerek felnevelése törte-e meg, avagy érzi az élet könnyebbik részét velünk, ölelésünk biztonságában, nem tudom, de megváltozott. Anyám kitüntetésének jobban örültem, mintha én, vagy bármelyikünk kapta volna. Köszöntjük őt, a nagv erejű asszonyt, az édesanyát, a nagymamát és apánkat ls, a szigorú, de nagyszívű kovácsot. Nagyon kívánjuk, legyenek velünk sokáig. LÖDI FERENC R

égóta foglalkoztat a gondolat: milyen rossz szokás az, hogy karácsonykor csak a családon, vagy a szűkebb baráti körön belül ajándékozzuk meg szeretteinket. Igazán kiterjeszthetnénk e jó szokást többi „kedvesünkre" is: a Kedves Utasra, Kedves Vendégre, Kedves Ügyfélre, Kedves Vásárlóra, Kedves Olvasóra. Mindaddig nem hoztam azonban nyilvánosságra ezt a javaslatomat, amíg a lebonyolítás hatásos és egyszerű módját ki nem találtam. Most megvan! íme. Állítsunk fel egy hatalmas fenyőfát a város főterén, s kérjük fel Szeged intézményeit, vállalatait, helyezzék el ott ajándékaikat, amelyeket nekünk szánnak! Lássuk csak, mit juttatna karácsonyi ajándékként néhány, találomra kiválasztott eég költségvetési, fejlesztési, felújítási kerete... Először is: díszeket a fára. Tetejére azt a kétezerötszóz forintos Szeged-címeres . selyemzászlót, amit a nyáron a lemezgyár előtti zászlórúdról vágott le egy Kedves Arrajáró. Vagy azt a fényes fém-Napot, ami az új híd emléktáblájáról tűnt el az avatás utáni napokban; köréje — sugarak helyett — a Dugonics téri szökőkút versfeliratának ékezetei kerülhetnének hó még megvolnának. Akik még eddig P«m Ismertek volna magukra, nézzenek bele az éttermek, bisztrók illemhelyeiről a fára vándoroltatott tükrökbe, meglátják, tükröződik abban még más isi Az Időjárási viszontagságokat jól tűrő, rozsdamentes evőeszköz-garnitúrák százai díszítik fánkat, g szánkat tátva állapíthatjuk meg, magkerült a május elsejei majálisról eltűnt ötezer söröskorsó! A SZUE-heli Kedves Fürdőzők is megtalálhatták az ide) „fejadagjukat", ezerkétszáz üvegkorsó formájában. Tányérból vagy 15 ezret lengetne a decemberi szél, s hogy a törések zaja még inkább hasonlítson az angyalkák csengettyűire, kérjük a postát: nyilvános telefonfülkéi üvegtábláit most egyszerre töresse szét velünk, Kedves Telefonálókkal. A MAV félezer betört vonatablaküvegét tartalékoljuk ráadásnak, nagy siker esetére. Apropó. Telefon! Ha még nem volnánk elegen, akik ajándékhoz jutunk a közadakozásból, nyolc leszerelt nyilvános készülékkel toborozhatna a posta nagyobb gyülekezetet, azon a 31 elvásott kábelen, amely csekély negyedmilliós kárértékével növeli az Meghívó közadakozásra ajándék nagyságát. Ha elektrg. mos áramot vivő kábelek is gubancolódnának arrafelé, kéretik A vezgték érintése életveszélyes! táblákat előadni a Kedves Gyűjtők lerakataiból. Lém, roskad már fánk a díszek terhétől, kitámasztésához a megdőlt telefonoszlopokat, a tövestől kitépett facsemetéket és a KRESZ-táblák nélkül maradt eszlopokat ajánlhatják fel g szolgáltató vállalatok, Fenyőfadíszként — a bizarr összhatás érdekében — használhatók még az ünnepi hetek dekorációs zászlói, lánckorlátokkal, melyekre könyvtári katalóguscédulákat fűztek fej, a súlyosabb ágak pedig elbírják a villamosok kézifék-kerekeit, a gázcsapszekrények fedlapjajt ls, A Kedves Megajándékozandók ostromát felfoghatják a helyükről kiemelt csatornafedelek, barikádépítéshez pedig legalkalmasabbak a közte, rületi virágállványok, azzal a 150 hulladékgyűjtővel kombinálva, ami a Tiszta, szép Szegedért mozgalom Kedves Híveinek szerzett az idén örömet törékenységével. Ne feledkezzünk meg persze a ía köré tett tárgyakról sem: a Csongrád megyei Vendéglátó Vállalat a cigarettával kiégetett kárpitozott ülőgarnitúrákkal, a városgondnokság törött padokkal, a közlekedésben dolgozok pengével felhasított műbőr ülésekkel tehetnék kényelmesebbé a várakozás tétlen perceit. És ne legyünk szemérmesek; igenis szükségünk lehet még a Vigadóból korábban „kimenekített" ilJerohelyi ülőkére is, persze porcelán csészéstül! Melegedéshez a szétszerelt kézszárítók alkalmasak, az unatkozóknak pedig a kereskedelem ad olvasnivalót; Vásárlók könyvét. Az IKV pedig vagy a Lakóházak rendjének plakátjaival, vagy a gombfocizáshoz is alkalmas iiftgombokkal szolgálhatná a tömegek közművelődését- s amikor már mindenki egybegyűlt, aki ajándékra jogosult, a fa környékét terelőkúpokkai kell lezárni, ezekből 6zá* ugyanis csupán ötezer forintjába került az idén a Szegedi Magaséi Mélyépítőipart Vállalatnak, s ez Igazán nem nagy áldozat a piros-fehér csíkos bólyák nyújtotta esztétikai élvezet mértékéhez képest. További ötletek gyűjtésére kedvet, erőt ég kitartást érezvén ma. gamban, közvéleménykutatást kezdeményeztem a közadakozás e formáját ugyancsak jót ismerő kollégáim körében. Mi mindent kaphatnánk még ajándékba, ba már egyszer úgyis elvesszükmegszerezzük a tulajdonjogát, gondnokságunk alá helyezzük, megmentjük a pusztulástól környezetünk minden mozdítható tárgyát? — ez volt a kérdésem. Hosszas töprengése közben egyik Kedves Munkatársam tekintetét a szoba falán pihentette. Követtem a pillantásét az ovális, zománcozott tábláig. Rajta a felirat a színes címer körül: állami általános iskola. „Nem Jut most eszembe semmi" — válaszolta. . Nem tudom, kapott-e meghívót a közkarácsonyfához?... PALFY KATALIN l£H ERDŐ NAGY LÁSZLÓ FEL YLXLLLI