Délmagyarország, 1980. november (70. évfolyam, 257-281. szám)

1980-11-30 / 281. szám

Vasárnap, 1980. november 50. 13 WKLDM A Földön a helyzet változatlan... A

változatlanság korát éljük a harmincöt éve békés Európában — mondhatnánk némi joggal. S hogy mégsem mondjuk, annak is sok oka van. Igaz, harmincöt éve véget ért a világháború, csakhogy azóta sem igen telt el év egy-egy helyi, amolyan „zártkörű" konfliktus, háború nélkül. Aztán ez alatt a harmincöt esztendő alatt mi is túlságosan sok változást értünk meg a háború utáni szegénységtől mai, viszonylagos jólétünkig, amit viszont a változó világgazdasági helyzetben egyre nehezebben, egyre nagyobb erőfeszítések árán tudunk megtartani. Vagyis változott és változik a világ, s mi nagyjából tudatosan föl is mérjük e változásokat a tudományos-technikai forradalom kibontakozásától kezdve a világpolitikai erőviszonyok átalakulásáig. Fölmérjük, olykor át is gondoljuk, csakhogy alkalmazkodunk-e igazán e változásokhoz emberi komplexitásunkban, ösztöneinkben is? Vagy rni is úgy járhatunk, mint a konflis-világban fölnőtt, értelmes, idős ember, aki bár tudja, hogy a gép nem lovaskocsi, mégsem tudja elkerülni, hogy autó alá kerüljön? Nem kerülheti el, mert ösztöneiben már nem volt képes alkalmazkodni a megváltozott világhoz. Ösztönök, tudatos és öntudatlan, „tudat alatti" reakciók. Naponta az információk özöne zúdul ránk a tömegtájékoztatásból. Sok mindent, tudunk hát. De igazán alkalmazkodni tudunk-e vajon? Rengett a föld Algériában — olvassuk. A mérleg: több ezer halott, sok tízezer hajléktalan. Futó részvétet érzünk, s megnyugodva tesszük le az újságot: messze van. S érezhetünk-e többet futó részvétnél, ha előtte háborúról, utána merényletről olvasunk a lapban? És a katasztrófa valóban messze történt, Magyarország pedig — szerencsére — nem földrengésveszélyes övezetben fekszik. Azaz arra sem figyelünk föl igazán, ha valahol megmozdul a föld. S talán igazunk is van, hiszen az igazi földindulások jóval kevésbé drasztikusan kezdődnek. Mint például a Szahel övezetben ... Egy időben sokat olvashattunk róla, mint komplex jelenségről. Arról, hogy máig sem tisztázott okokból lassanként megváltozott az időjárás Kelet-Afrikában, hogy a sivatagi övezet határa dél felé terjeszkedik. A következmény: szárazság, éhínség, állataikkal, gyerekeikkel víz után vándorló törzsek a kicserepesedett földű szavannákon. S a sorrend sem véletlen, állatok és gyerekek, hiszen ha a gyerekek meghalnak, a torzs még tovább élhet. De ha az állatok elhullanak... És legtöbbjük elhullott a szárazságban. S mára mi maradt meg a világ köztudatában az éhségövezetről? Néhány magazinriport elborzasztó képei az éhségtől puffadt hasú csontvázgyerekekről. s képek a tejét, gabonát, vizet osztogató kezekről. Főleg ez utóbbiról. És nyugodtan fordulunk a másik oldalunkra, mi is segítettünk, megtettük, amit tehettünk. Megtettük? Lehet. És valóban, mindez messze, nagyon messze történt, tőlünk független okosból következeti be Nem tehetünk róla, minkéi meg aligha érinthet. Hát miért is nyugtalankodjunk. Az okok miatt? Ugyan. A Szahara közelében sivatagosodás? Hát ez természetes. Mi messze vagyunk. Aztán olvassuk tovább a híreket Például azt, hogy az Egyesült Államokban évek óta csökken a művelhető a mezőgazdasagban hasznosítható földterület nagysága. Nemcsak azért, mert az urbanizáció, az iparosodás, az autópályák újabb és újabb területeket vesznek igénybe, hanem azért is, mert az intenzív hasznosításban a földek lassan tönkremennek. No és? — legyintünk. Az Egyesült Államok így is a föld legnagyobb élelmiszertermelője. Hát okozhat gondot az az évi néhány ezer hektár veszteség? És békésen lapozunk tovább. Nehéz éve van az idén a kelet-európai mezőgazdaságnak. A hűvös nyár miatt késve érett minden. Szerencse, hogy a gabonát be lehetett takarítani. Aztán, mire a szőlőre, cukorrépára, kukoricára, burgonyára került a sor, beállt az őszi esőzés, sárba ragadtak a gépek, esicsog a nedvességtől a kukorica, a tőkéken rothad a szőlő. Hát ilyen előfordul — mondjuk, miközben sajnáljuk a sárral birkózókat. És miért is aggódnánk jobban, hiszen a gabona már a magtárakban van, talán takarmányunk is lesz elegendő, hiszen az egész csak szárítás kérdése. S ha netán drágább lesz a bor? Hát kész öröm az antialkoholistáknak. Inkább csak a lengyeleket sajnáljuk, ahol az amúgy is nehéz gazdasági helyzetben árvizekkel is kellett küszködniük, minden eddiginél esőssbb tavasszal, nyárral és ősszel, s emiatt cukorból, gabonából, takarmányból, s mindezek következtében húsból is kevesebb lesz, mint a korábbi évek termése, termelése. De hát rossz évek mindig is voltak ... Igen, voltak. Csakhogy a nvarak évről évre hűvösebbek, a csapadék eloszlása évről évre kedvezőtlenebb, a telek, s egyáltalán az évszakok egyre kevésbé hasonlítanak megszokott önmagukra. S hogy mindez mitől van, s hogy mennyire lesz tartós ez a tendencia? Ezen csak vitatkozzanak a szakemberek. Meg is teszik, egyelőre kielégítő eredmény nélkül. De ha a szakemberek sem tudják a választ, mi minek izgassuk magunkat? És nem is izgulunk különösképpen, inkább nem veszünk tudomást nyilvánvaló, vagy valószínű öszszefüggésekről. Elszigetelten szemléljük a jelenségeket mindennapjainkban, mert úgy kevésbé hatnak komolyan, mert úgy valóban csak jelenségek maradnak. Pedig nem bizonyos, hogy valóban elszigetelt jelenségek — igaz, az ellenkezője sem —, s az sem biztos, hogy a Szahel övezet, legalábbis következményeiben, olyan messze van tőlünk. De azért mi meg mindig országhatárokban, jobbik esetben régiókban, vagy kontinensekben gondolkodunk, a határok sérthetetlenségének politikai elvét mintegy átvive a bioszférában zajló folyamatokra is: nekünk nem történhet bajunk. S ha igen, hat tehetnénk ellene? Természettudósok. közgazdászok egyre gyakrabban mondják: lassan a legnagyobb bajunk lesz, hogy az emberiség nem tanult meg földi méretekben gondolkodni. A „Föld-űrhajó" elv pedig egyre inkább szerves része lesz a tudományos-szakmai gondolkodásnak, s egyre világosabbá válik, hogy a világban végbemenő változások, folyamatok alól senki sem vonhatja ki önmagát, hogy a változások hatásai így vagy úgy, de továbbgyűrűznek a Földön. Komplex folyamatok zajlanak a Földön, a gazdaságban, a bioszférában és a politikában egyaránt. Technicizált, túlfegyverzett és túlnépesedett korunkban pedig e változásoknak, ellenőrizhetetlen folyamatoknak túlságosan is komoly következményei lehetnek, ha csökken ' a Földön megtermelt élelemmennyiség, olajmennyiség, vagy ellenőrizhetetlenül tovább növekszik a népesség, ha valóban hosszú távra szóló időjárásváltozás előtt állunk, ha... S a baj elsősorban nem is e folyamatok komplexitásából származik, hanem inkább abból, hogy mi, az emberiség képtelenek vagyunk igazán átfogó és komplex módon foglalkozni e folyamatokkal. Mi, a politikai, gazdasági tudati stb., stb. szempontból sokszorosan megosztott emberiség. Belügy — halljuk egyre-másra a hírekben, a be nem avatkozás elvével együtt. S a „belügyek" fogalmát a politikai szférából automatikusan kiterjesztjük a világ teljes komplexitására. De vannak-e valóban belügyek mai világunkban? Belügy lehet-e a dél-afrikai apartheid, ami potenciális háborús tűzfészek a kontinensen? Belügy, vagy két ország magánügye lehet-e az Irak—Irán közötti háború, amelyben a felek előszeretettel bombázzák, egymás olajipari berendezéseit, s amely rosszabb esetben lángba boríthatja a térséget, az egész világot, jobbik esetben pedig gazdasági válságok sorozatát indíthatja el a világban. S. „belügy .Jehet-e, ha egy olyan nagyhatalomnak, mint Kínának a belpolitikája, belpolitikai berendezkedése kizárja a társadalmi kontrollt a politikai döntéshozatalból, például a társadalom informáltságának és szólásszabadságának hiányával? Hiszen akkor a politikai döntések bármikor kiszámíthatatlanná válhatnak... Változott, s egyre gyorsabb ütemben változik világunk, amelyben — egyszerű, pszichés önvédelem? — igyekszünk úgy élni, mintha mi sem történt volna Amelyben igyekszünk fönntartani többszörösen is elavult normáink rendszerét, meri nincs helyette jobb. S végül igyekszünk elhitetni önmagunkkal is: nem változott semmi. Vagy ha igen, hát valahol messze. Bennünket nem érint. Pedig hát aligha akadna értelmes bolygókőzi hírügynökség, amely a Földről közölt hírében kiadná a címben aposztrofált mondatot: a Földön a helyzet változatlan. Hacsak a remarque-i értelemben nem ... SZÁVAY ISTVÁN Töredék a teljességhez Síron túli jeladásnak nevezi Csoóri Sándor Nagy László immáron harmadik posztumusz kötetét, a Szárny és piramis című gyönyörű könyvet, mely fia, Nagy András tervezésében jelent meg az Európa Kiadó gondozásában. S egy másik életmű töre. dékének ítéli, hiszen ezeken a lapokon az elsősorban költőként ismert Nagy László tollrajzait, rézkarcait és festményeit gyűjtötték egybe. Ha töredék is ez a grafikai-festészeti anj ag, mégsem elhanyagolható része a teljességnek, Nagy László emberi és művészi személyiségének. * Nem véletlen a költőéletpálya e kísérő jelensége. Egy interjúban Nagy László édesanyja így emlékezett az első szárnvpróbálkozá.sokra. „Mesélni szoktam sokat. Meg rajzolni. Mert én tudtam. rajzolni, jól rajzoltam is. Aztán, hogy lovat rajzoljak nekik. Arrul aztán ö is lerajzolta a lovat, és aztán akkor mindig a lovakat rajzoltam. Rajzolgatott, festegetett. Festett is képeket, otthv.n vannak még, amiket festett ... A kollégiumban festette. De jók ám! Szépek a képek. A Somlót festette le, a szüreti mulatságot ... Ezt is örvendte, ezt a rajzolást, festést." * A magyar irodalom pantheonja bővelkedik olyan írókban, költőkben, akik a penna mellett szíönarcKóp János festőnövendéke a Képzőművészeti Főiskolán. A „Fényes szellők" csapatának élén ők alakították meg a képzőművészeti kollégiumot. S bár abbahagyta a főiskolát, a rajzolást, a faragást, a képzőművészettel való jegyességet nem bontotta föl. Hosszú éveken át az Élet és Irodalom képszerkesztője volt; az ÉS lapjain néha találkozhattunk rajzaival is, elsősorban elődei, kortársai portréjával. Halála után többször olvashattuk a rövid újsághíreket: itt is, ott is kiállítást rendeztek rajzaiból, festményeiből. Az Európa Kiadó Magyar Helikon osztálya most arra Lófej vesen forgatták a rajztollat, használták az ecsetet. A kortársak közül talán Nagy László mozgott legotthonosabban a képzőművészet világában. Nem véletlenül. Gyerekkorában szülőfalujában, Felsőiszkázon megismerte a kézművesség fortélyait, éhes és mohó gyerekszemmel leste, hogyan rak ékes vasalást Harsányi bácsi a szekérre, mint zabolázza a keményfa-hasábol-at Berta bácsi, a bognár, miként formálja a kecskebőrt csizmává Kozma bácsi. Korán megfordult fejében, hogy művész lesz: „Rajzoltam lovakat, főleg lovakat, mert anyám csak azt tudott rajzolni, elég szépen, és őtőle tanultam ... Nagyobbacska koromban már mindent szerettem volna lerajzolni, nagyon nehezen sikerült. De sose mondtam le róla, egészen 1918-ig..." Az Iparművészeti Főiskolán grafikus-hallgató volt, majd később Kmetty Sdróndi József Dolgozat A tenver szfn<v'!ria vagyok áliok előtte de lényegét hasztalan oróbálom szavakkal bilincsbe verrr nézem eirvmásba-oltott hermafrodita hullámait s a nem-tudás diada'aként csodálkozó mosolv ült ki arcomon M'ndenevő sirálvok kerengnek a szél körhintáién talán éDn a fedezeten alvó matrózok kivájható szemére lesnek Halak és emberek emberek és halak szakadozó tánlálék'áncát is ielenti ez a túlméretezett nehezen tisztuló akvárium Férfiak és nők nők és férfiak kannibál táo!álék''áncának csalhatatlan nvomai a parton kifeküdt homokágvak Váevtam szeretkezni vizében az éiszaka megadta o tenger de búcsúnkkor háboreott mint Isten lelkiismerete Pomorie 1980. augusztus vállalkozott, hogy képzőművészeti hagyatékának elsősorban illusztrációi javat közkinccsé teszi. * Dylan Tkomon, Miquel Hernárulez, Eredarico García Lorca és Kondor Béla voltak azok, akiknek a népművészetben gyökerező jelképteremtő teljesség^ metaforikus világa legközelebb állt hozzá. Rajzai is ezt a költészetében kiteljesített, sűrű képekkel teli gazdag világot idézi! fel. * E könyvet lapozva egy külö nős iker-törvény felbukkant nyomvonalait is követhetjük. Annak a bax'áti kölcsönhatásnak jelzéseit, amely a „rézkarc-király" Kondor Béla és a „költőparipa" Nagy László élete és elsősorban művészi pályája, esztétikai és morális rokonsága bizonyít. Nagy László rajzait szemlélve felidéződnek bennünk Kondor rézkarcai, fölfedezhetjük az azonos alapállás, világlátás és tájékozódás testvérvonásait, sőt a közvetlen hatást is. De ugyanígy felfedezhetjük Kondor Boldogság'öredék című kötetének verssoraiban a Nagy László-i metaforákat, az azonos forrásból táplálkozó költői képeket, az egygyökerű művészi világot. Csak míg Kondornál a képzőművészeté, addig Nagy Lászlónál a versé volt a prímszer'jp. * Nagy László halálakor — alig túl az ötvenen — tudtuk, életműve teljes, csorbíthatatlan. Az azóta megjelent kötetekben — prózai írásainak gyűjteményében, életében meg nem jelent műfordításainak és verseinek küzkincscsé tételében s e mostani könyv raiz- és festményanyagában — újabb és újabb adalékokat kaphatunk a teljességhez. Ügy tűnik. a Nagy László-i életmű még mindig terebélyesedő, lombosodó „vadkörtefa". T. L.