Délmagyarország, 1980. október (70. évfolyam, 230-256. szám)

1980-10-26 / 252. szám

ílőnemzetköziség — élő hagyományok IV. A Román Kommunista Párt megalal :ulásának körülményeiről E

zerkilencszáztizenhét tüzéből jött létre egy világpárt: a Kommunista Internacionálé, 1919-ben. A Komintern segítette, egyengette a kommunista pártok megalakulásának folyamatát. Ez országonként a történelmi viszonyoknak megfelelően, sajátos formában ment végbe. Így volt a Román Kommunista Párt esetében is. Az orosz párt külföldi csoportjaként 1918 tavaszán sorra alakultak a kommunista szervezetek: először a magyar, majd a román és a többi nyugat- és közép-európai szervezet Ez év májusában már egyesítették ezeket, az OK(b)P Külföldi Csoportjainak Föderációjában. Miközben a frontokon és a hátországban vereséget szenvedtek a központi hatalmak államai, a Moszkvában élő középeurópai kommunisták elérkezettnek látták az időt a hazatérésre, az otthoni munkára 1918. november 4-én Moszkvában megalakult a Kommunisták Magyarországi Pártja, még e napon elhatározták a hazatérést is. Ogy döntöttek, hogy az ideiglenes központi bizottság — amelynek tagjai között magyarok, románok. szlávok egyarant voltak — fogja majd végezni a magyarországi pártszervezést. A románok között Emil Bozdog, Ariton Pescariu, Alexei Genlariu és Mihai Guiu vállalták ezt a megbízatást A budapesti román kommunista csoport 1918. december 26án alakult meg. Közben a Magyarországi Szociáldemokrata Párt Román Szekciója kisebb csoportokra hullott; a baloldal 1918. december 31-re hívta öszsze a román szociáldemokrata kongresszust. Ezen kellett eldőlnie; hogy a magyarországi román munkásmozgalom kommunista vagy szociáldemokrata vezetésű legyen-e. A pártgyűlésen megjelentek a budapesti román kommunisták küldöttei; ott volt Kagan, az odesszai román kommunista csoport időközben Budapestre menekült vezetője, de képviseltették magukat a bécsi, az oroszországi, sőt, a romániai kommunisták is. Az elhangzott igen éles vitákat nem kívánjuk ismertetni. A leglényegesebb kérdésekben foglaltak állást: elítélték azokat a román szociáldemokratákat, akik csatlakoztak a polgári és szociáldemokrata összetételű Romá:i Nemzeti Tanácshoz, s így aj. Erdélyt megszálló román hadsereghez. Megalakították az Ausztria, Magyarország, Erdély és Bánát Román Kommunistáinak Föderációját. E szervezet lapja 1919. január 1-től a Steagul Rosu lett A december 31.— január 1-i kongresszus egy határozatában fellépett a december elsejei gyulafehérvari nemzeti gyűlés ellen. A román kommunistákkal egyet nem értő, de a román imperialista megszállók mellé sem csatlakozó román szociáldemokraták a továbbiakban egy önálló „internacionalista frakciót" alkottak, ök a magyarországi polgári demokratikus forradalom mellett állottak. 1919 januárjától a rómán kommunista föderáció székhelyét Nagyvaradra tette át, hogy közelebb legyen a román lakta területekhez Tekintettel arra, hogy a magyarországi román lakosság többségében paraszt volt, a román kommunisták egy kommunista vezetésű román parasztpártot igyekeztek s akartak szervezni. A párt programja szerint a földet ki kell asztam a parasztságnak. A Tanacsköztársaság győzelme után a román kommunisták szabadon dolgozhattak, helyzetük mégis nehezebbé vált A román hadsereg ugyanis megszállta Kelet-Magyarországot, igy a kommunisták a román lakta területeken csak illegális tevékenységet fejthettek ki. Kapcsolatban álltak a romániai baloldallal, röpiratokat terjesztettek a megszálló román csapatok között. Ez a munka eredménnyel is járt sok romániai és erdélyi román katona szökött át a magyar Vörös Hadseregbe. A magyarországi román kommunisták állást foglaltak a királyi Románia fegyveres intervenciója ellen. Táviratukban, amelyet az Ifjúsági Internacionálé zürichi konferenciájához intéztek, ezeket írták: „Szót emelünk, hogy tiltakozzunk a román bojár osztály rabló merénylete ellen, amellyel meg akarja fojtani a Magyar Tanácsköztársaságot Fölszólítjuk a külföld valamennyi testvérpártját bélyegezze meg a román oligarchia gyalázatos tettét A világ proletárjai összetartásának meg kell menteni Magyarországot Mi, Magyarországon lakó román munkások a magyar Vörös Hadseregben reménykedünk, amely megvédelmezi a világforradalmat" A magyarországi román kommunisták részéről ez az álláspont a gyakorlati tevékenységben is testet öltött A Budapest környéki munkástelepüléseken, Üj pesten, Pilisvörös váron. Pilisszentivánon és Tatabányán — ahol román munkások dolgoztak-agitáltak és toboroztak a Vörös Hadseregbe. Agitációs munkájuk elsősorban arra irányult, hogy a romát) munkás és paraszti tömegekuen eloszlassák az illúziókat az úgynevezett nagyromán állammal kapcsolatban. A korabeli román politika ugyanis Nagy-Romániát a Dnyesztertől a Tiszáig képzelte el. Ennek elérése céljából mondotta Ion Bratianu román miniszterelnök a bukaresti parlamentben: „Nem nyughatunk addig, míg a magyar népet gazdaságilag és katonailag teljesen tönkre nem tesszük, mert mindaddig míg Magyarországban az életképességnek szikrája is van. mi magunkat biztonságban nem érezhetjük." A budapesti román kommunisták ezzel szemben egy 1919 áprilisi nagygyűlésen kijelentették: tiltakozunk ..az élősködő román bojárcsordák ellen akik bandita módjára támadják ezt a szocialista proletárköztársaságot, és ideküldik csapataikat. hogy bennünket is abba a barbár igába hajtsanak, amelyben Románia proletársága és parasztsága sínylődik". Agitációs tevékenységük eredményes volt. 1919 májusában már mintegy 280 román vett részt a cseh megszállók elleni harcban. Közülük körülbelül nyolcvanan ó-romániaiak voltak. Hősként kell tisztelnünk őket Vállalták az életveszélyt, hiszen ha a román hadsereg egységeinek fogságába estek, akkor középkort idéző kínzások után gyilkolták meg valamenynytüket. Emlékeznünk kell vezetőik közül Ariton Pescariura. aki a Kommunisták Magyarországi Pártja ideiglenes központi biPetri Csathó Ferenc Vidék vidékén asszonyom a ludakat nézi átröpülik a ház előtt strázsáló lucfenyőket kiröpülnek az ablaktalan őszből a kerti széken ül domborodó babahusán tartja a két kezét körötte gágogástól hangos Alcsi szigete én hallgatok asszonyom énekelget gá-gá-libu-gá micsoda vidék vidék vidéke ez ludak röpülnek el a táj olvan idilli hogy asszonyom akár sírhatna is míg a ludai elröpülnek arccal az ablaktalan ősznek az asszonyom akár sírhatna is de ő csak énekelget míg a könnyeit a szempillámmal fölsöpörgetem m zottságának is tagja volt. 1918 őszén ő is hazajött, Er-1,--ben agitált és szervezkedett, la.á januárjában fogták el a román királyi hadsereg katonái, s ölték meg. A magyarországi román kommunisták nemcsak Románia fegyveres támadását ítélték el, hanem hangot adtak álláspontjuknak a közép-európai népek jövőbeli együttéléséről is. Elfogadták a Magyarországi Szocialista Szövetséges Tanácsköztársaság álláspontját, amely szerint e népeknek szocialista föderációban kell egyesülni. A román kommunisták 1918— 1919-beli álláspontja és tevékenysége időszerű és sokatmondó napjaink román és magyar emberének egyaránt. RAFFAI ERNŐ NAGY VINCE METSZETE: ERDEI FERENC É

lelmiszerboltba naponta járunk vásárolni, naponta találkozunk az eladókkal, s naponta győződünk meg róla, mennyit dolgoz-, nak... — És hogy sétálnak ... ? — Nem erre gondoltam, de ha máris szóba jött, rákérdezek: az is munka, hogy bennünket, vevőket figyelnek a megrakott gondolák között, nem lopunk-e? — Nem azért „sétálunk", hogy azt ellenőrizzük, ki mit tesz a kosár mellé, hanem figeljük, miként áll az árukészlet, hol fogy jobban a portéka, hol kell utánatölteni. — Ilyenkor láttam, hogy itt az odesszai ABC-ben ön, az üzletvezetőhelyettes hol "odaküldi, hol maga cipeli a gondolához a fogyóban levó cikkeket. — Nem esik le az aranygyűrű az ujjamról. Különben is, üzletben mindent a vevőért kell tennünk, s ha épp arra van szükség, hogy sürgősen megfogjunk egy ládát, bárki megfoghatja, akár vezető, akár tanuló. — ön is volt... — Tanuló? Bizony, méghozzá ötvenhatban! Akkor persze még nem Bús Imrénének hívták, hanem Szalma Erzsébetnek, és nem is kereskedő, hanem képzőművész akartam lenni. Nem is dolgoztam se hol, amikor elvégeztem az általános iskolát, egy évig „kivártam", hátha elmehetek Ismeretlen ismerősök Mindent a vevőért olyan iskolába, ahol a rajztudásom továbbfejleszthetem. — Ehelyett kereskedő lett. — Az! Nem nagy meggyőződéssel, de beálltam a pult mögé a Marx téri fatelep melletti népboltba. Sose felejtem el. alig hogy bementem, öt pere múlva már kiszolgáltam. Az első vevőm egy öregasszony volt, biztosan nagymama lehetett, mert babaolajat kért. Alig találtam meg, pedig a maihoz képest igencsak szegényes választékunk volt. Meg kellett tanulni eligazodni... — Ott abban a kis boltban. Mi volt, amit általános kereskedőtudás gyanánt ott tanult meg? — A legelső: köszönni! Nemcsak visszaköszönni, hanem udvariasan üdvözölni a kedvts vevőt. — Sok az udvariatlan eladó' — Sajnos, van belőlük. — Ha a „régiek" megtanul tak köszönni, megtanulták a tisztességes magatartást, kit szidunk most ezeknek hiánya ért? — Nem az idősebbeket! — Nem hiszek benne. hog> a tapintatosság az életkorral egyenes arányban növekszik de tegyük fel. hogy el fogé Kik nevelik a fiatalokat" — Hát igen, az idősebbek ... Egyébként az iskolával közösen. Régen négy napot volt a tanuló az üzletben, s kettőt az iskolában. Most három-három. — Igazságtalan lennék, ha az előbbieket ide, az odesszai ABC-re érteném. Tapasztalatból tudom, hogy az állandó zsúfoltság ellenéjre „jól bánnak" a vevővel. Aki pedig ... — Nem olyan már, mint az egyszeri népboltban! A fejlődést, változást nemcsak abban tudom lemérni, hogy akkor mondjuk, volt egyetlen fajta mosópor, az Asszonydicséret., most meg tizenötféle, hanem abban is, hogy idegesebbek, rohanóbbak, követelőzőbbek lettek az emberek. — Tehát a vevők (is?) hatnak az eladókra? Mi nyugtalanítjuk őket? — Nézze, tíz emberrel köny nyebb foglalkozni, mint száz zal, s százzal is könnyebb, mint ötszázzal. Minél inkább növekednek az igények, annál inkább nő a vásárlókedv — annál többen fordulnak meg az üzletben. És annál többfelé aprózódik az eladók türelme. Mi teszi leginkább próbára? — Az enyémet, ha a vevő lobban tudja. mit. mennyit kell rendelnem, ö adja a tanácsot, én meg csomagolom másnap az eladhatatlan visszárut — Láttam én már önt idegesnek ! — A fiatalemberre céloz? — Igen. Arra, aki a szeme előtt lopott. A nagykabátja alá dugta a félliteres pálinkasüveget. — Az volt a szerencséje, hogy elvesztettem a türelmemet. — Ez miért szerencse? — Mert nem tudtam megvárni, hogy a kasszáig eljusson. — Mert ha eljut a kasszáig? — És nem fizeti ki a pálinkát, akkor feljelenthetem. Addig viszont, amig a boltban van, fizetés előtt, ő jelenthet fel rágalmazásért, elvégre ő mondhatja, hogy ki akarta fizetni, csak szórakozottságból tette el. — Ezt mindketten tudjuk, hogy képtelenség. A belsőzseoet talán a legszórakozottabb professzor sem keveri össze a műanyag kosárral. — Igaz. — Mégis futni hagj'ta. — Nem tehettem mást. Kihúztam a zsebéből az üveget és visszatettem a helyére. Higgye el, nem éri meg az a hivatalos tortúra, amit el kell viselnünk a nyilvánvaló tények bizonyítására így jobb volt. Igriczi Zsigmond