Délmagyarország, 1980. szeptember (70. évfolyam, 205-229. szám)

1980-09-07 / 210. szám

Vasárnap, 1980. szeptember 7 Hová tűnt a Duna kélije? S

ziklaszilárd jellem, tölgyfaerős akarat lakozhat Maris néniben. Csak a testemen keresztül! Ezt kiáltotta oda a hernyótalpas traktor masinisztájának. Evvel a hősi kiáltással meg is állította. Az is lehet, hogy nem bátorságból, hanem reménytelen elkeseredésében tette, és talán nem is kiáltott semmit. Csörömpöl a lánc, nem is hallanák meg. Aki ilyen lépésre szánja el magát, nem is nagyon kiabál. Akire mindjárt rámászik a hernyótalp, és belenyomja a földbe, nem biztos, hogy hősi kiáltással akarja fönntartani magát a nyájas utókor emlékezetében. Sok mindent beszélnek az emberek. Az is lehet, hogy pillanatra szóló rövidzárlat volt a fejben. Találgathatnánk év végéig, akár tudományos ülésen is megvitathatnánk, akkor se jutnánk többre, mintha bekopogtatunk, és megkérdezzük őt magát. Száz másik kérdés ugrik elő azonnal, ha egyre akarunk feleletet tudni. Hogyan állítsunk be hozzá? Ajtóstól nem ronthatunk a házba, nem mondhatjuk mindjárt, azért jöttünk, hogy mondja meg, miért feküdt a traktor elé. Hátha azt mondja, arra menjen, ahonnan jött. magával énnekem nem is volt, és nem is lesz beszédem. Kerülgessem fifikával? Beszéljek másról, kérdezzem meg, hányat tojik a lúd? Ügyse hiszi el, hogy erre vagyok kíváncsi. Ripacskodjak, így valahogy: mán minálunk, tudja, Maris néni, egyem a szívit, csak békesség legyen, meg egészség? Ehhez bő-t kéne cserélnem a képemen. A színtiszta, egyenes beszéd talán tovább visz, belevágunk hókuszpókuszok nélkül. — Hogyan történt? — Régen volt, úgy lehet, igaz se volt. Bár elpusztultam volna! Nem értem volna meg a nagy fájdalmat — Melyiket? — Azt, hogy a fiam elment. Kidisszidált Svédországba. — Rosszul megy a sora? — Mi baja lehetne? Szerelő a VOLVO-gyárban. Volt is itthon, én is voltam nála. Az az én nagy bajom, hogy ritkán látom. — Azt gondolta, keresztülmegy magán a traktor? — Azt — Nem félt? — Most kirázna a hideg a gondolatra is. Nem tudja maga, milyen szép cseresznyefáim voltak! — Ügyse tudna fölmászni rájuk. a cseresznye meg nem jön le magától. — Akkor még fiatal voltam. — Mennyivel? i A határ — Akkor léptem be a nyugdíjba. Elneveti magát, fanyar áfonyanevetéssel. — Azt hittem, mindig úgy lesz, hogy fütyül a rigó, én meg szedem a cseresznyét. Olyan nagy szemű volt, hogy bicskával lehetett volna enni. — Ki volt ott? — Csak a Bercire emlékszem, a traktorosra. — Mit mondott? — Manci néni, mit akart? Alig tudtam megfogni a traktort! — Isten bizony, azt akarta, hogy átmenjen? — Ügy gondoltam. Bevezetett a tanyába a Berci, azt már nem tudom, lefektetett-e, vagy mit csinált, de igen sírtam. Nem is mentem ki utána, ha halálra vannak ítélve a fák, úgyse tehetek ellene semmit. Ha a Bercinek kiadták a parancsot, neki azt végre kell hajtani. Hiába fekszek én eléje, nem az ő bűne. Még a végén, börtönbe jutna miattam. — De sajnálta a fákat — Sajnálom én most is, de ha akkor annyi eszem lett volna, mint most, ráhagytam volna mindjárt. Senkinek nem akarok véteni vele, ne beszéljünk róla. Odavan, és kész. — Nem is árt senkinek. — Maga, nem azért jött? — Miért? — Hogy utólag talán megtiltották a kihuzogálást — Nem tiltották meg. — Azt hittem. Ha föl lehetett volna húzni őket, mint a palántát. bevittem volna mindet az udvarba. Most vágattuk föl a törzsét. — Deszkának? — Fenét. Tűzre. Minek nekünk már deszka? Legalább csak Magyarországon lenne a kisebb fiam, hogy csomagot tudnék küldeni neki! — Traktorral soha nem álmodott? — Eddig még nem. Hajóval hamarabb. — Hogy jön ide a hajó? — Ide sehogy. Én voltam rajta. — Szokott félni? — Nagyon. — Mitől? — A repülőtől. — Hogy jön ide a repülő? — Azt mondta a fiam, repülőjegyet küld. Régóta egyenesben vagyunk, szabad már nagyokat kerülni a szóval. — Pedig nincs hernyótalp a repülő alatt. — Hagyja már, azt a nyűves traktort! — A hajó? — Kimentem a nagyvilágba. Mondtam, édes fiam, megyek tűzön-vízen, még parázson is, csak még egyszer meglássalak. Vonattal mentem, két nap ás két éjjel, amikor ráfutott a vasút a hajóra. Ment kifelé, nézte mindenki, milyen a hatalmas tenger. aminek se partja nincs, se feneke, de én nem mentem, ültem benn, a kupéban, és rémüldöztem. Imádkoztam: Édes, jó Istenem, most segíts meg engemet! Nem vétettem én neked akkorát, hogy ekkora veszedelembe kergess. írok mindent, ahogy jön, de megállít. Nem haraggal, csak egy intéssel. — Tudja, mit gondolok én? Kikérdez mindent, engem aztán szépen eldeportálnak innen. i — Miért tennék? — Akkor inkább jobb lenne, ha mérget innék. — Miért bánthatnák? — A fiam disszidálása miatt. — Drága Maris néni! Ha csak egyszer is megfordult a fejében, hogy emiatt baja lehet, felejtse el. Nincs már az a világ. A repülőtől se féljen. — Azt mondja, aki volt már rajta, zúgatja az ember fejit. — Buszban nagyobb a zaj. — Meg himbálódik is. — Vihet magával egy pohár vizet egy csöpp nem löttyen kl belőle. — Nyelni se tud az ember. — Tud. Cukrot is adnak. — Mint a gyereknek? Nesze, édes cselédem, csak ne ríjjál. Milyen magasan megy? — Nyolc-tíz kilométer. — Szerelmetes Istenem! — Aki a traktort kiállta, rá se rántson a többire. — Nem tudja maga, ha egyszer rámjön, mennyire tudókén félni. — Hallottam, temetésre készülődik. — Délután. — Kit temetnek? — Szegény, jó asszony! öngyilkos lett. — Ismerte? — Csak az urát, a piacról. — Miért tette? — Nem lehet tudni, ki mikor gondolja meg magát — Mivel tette? — Mé/íggel. Ezt, látja, nem tudnám megcselekedni. Mindennek van határa. HORVÁTH DEZSÓ A híres Kék Duna — bizony csak a zeneszerző, Johann Strauss fantáziájában létezett, minthogy a Duna sohasem volt kék, hanem zöld. Igaz, a folyó színe száz év alatt megváltozott: ilyen sárgásszürke sem volt, mint most. Kék csak olyan mély folyó lehet, amely nem hordalékos. A Vízügyi Tudományos Kutató Intézetben ezt állítják a szakemberek, akiktől a Duna „zöldjét" kértük számon. Legnagyobb folyónk színe — mondták —, erősen nyugtalanítja a vízügyi és környezetvédelmi szakembereket. Természetesen korántsem érzelmi szempontból, bár ez sem megvetendő. A víz szennyezettsége megváltoztatta annak fizikai és kémiai tulajdonságait. Nagyapáink még tisztítás nélkül ihattak a Dunából, ma pedig nagy gondot jelent ivóvízzé tisztítása. Oka kettős: az urbanizáció és az iparosodás. A múlt században sokkal alacsonyabb volt a vízigény, mint napjainkban. Még nem épült ki a csatornahálózat, a szennyvíz sem került vissza a folyóba ,— erre szolgáltak az emésztőgödrök. Az emberék is kevés vizet használtak —, mindössze néhány litert naponta. Az ipari szennyezés jelentéktelen volt, hacsak éppen nem a folyó partjára települt egy gyár, vagy malom. Hazánkban az első korszerű csatorna 1840-ben épült Pesten. Bécsben már korábban megépült és a császárváros szennyvize akkor még tisztítás (derítés) nélkül ömlött a Dunába. Hozzánk a Duna vize szennyezetten érkezik, de ennek mértéke egykor elenyésző volt. Közben Pozsony, Győr, Komárom csatornái is mind jobban szennyezték a folyót, Budapest iparosodásával pedig egyre több csatornára és vízvezetékre lett szükség. 1938ban, fővárosunk csatornahálózata 725 kilométeres volt, ma jóval több 2000 kilométernél. A vízvezeték kiépítése 1868ban kezdődött, akkor 10 ezer köbméter vizet juttattak el a vezetékek a fogyasztókhoz, ma ennek százszorosát, több mint napi egymillió köbmétert. Természetes, hogy a szennyvízmennyiség is százszorosára növekedett. A háztartási mosó- és tisztítószerek, a mezőgazdaságban használt műtrágyákkal és növényvédő szerekkel korábban nem is ismert szerves és szervetlen vegyületek mérgezik a vizet, az ipar pedig melléktermékként, tömény szennyvizet bocsát a folyóba. Minden természetes víznek öntisztító képessége van. Az öntisztulás során a szerves anyagok szervetlenekké bomlanak le — ezt a szakemberek asszimilatív kapacitásnak nevezik. Mint azonban, minden kapacitásnak, ennek is vannak határai. Addig van egyensúly, amíg a szennyező anyagokkal a víz meg tud birkózni. Ha az egyensúly felborul, teljesen megváltozik a víz tulajdonsága. Végső esetben minden élet kipusztulhat benne. A Dunánál egyelőre nem tartunk itt, de ilyen volt a helyzet a Sajónál és csak az utolsó pillanatban tett intézkedések .hatására javult ott a helyzet az elmúlt években. Tulajdonképpen csak a felszabadulás után kezdtük felismerni hogy a szennyvízzel tenni kell valamit, ha nem akarjuk, hogy folyóink tönkremenjenek. A bökkenő az volt, hogy a szennyező anyagok sokfélesége állandóan nőtt, és a korábbi tisztító-derítő megoldások egyre alkalmatlanabbakká váltak. Üj tudományág keletkezett: a környezetvédelem, amely nemcsak a vizek, hanem a levegő és egész környezetünk tisztaságával, az ember és természet kölcsönhatásával foglalkozik. A szakemberek ma már ismerik a víztisztítás technikai lehetőségeit, de ezek költsége oly magas, hogy választásra kényszerülünk: vagy egyes iparágak termelését (szennyezését) kell viszszafogni, vagy növelni a vízminőség védelmére fordított összegeket. Racionális társtadalmi-gazdasági felfogás szerint az utóbbi a járható út. Vizeink minőségét országszerte naponta ellenőrzik. Az Országos Vízügyi Hivatalhoz tartozó 12 vízügyi igazgatóság laboratóriumai hazánk valamennyi taván, folyójgn mintát vesznek; biológiai és kémiai szempontból ellenőrzik a vizeket. Az összegezett adatok alapján vízminőségi térképek készülnek. Rendszeresen ellenőrzik az üzemek, vállalatok szennyvízkibocsátó helyeit is. Korántsem végleges megoldás a túlszennyezett vizekért bírság kiszabása, de jobb híján ez is valami: a szennyvíz tisz-' títása nagyon drága, gyakran költsége az üzemek összes beruházásának 15 százalékát is meghaladja. A víz az ember számára létfeltétel, az iparnak nyers-, és segédanyag — semmivel sem helyettesíthető. Erről nem szabad megfeledkezniük azoknak, akik hajlamosak egy tollvonással törölni a víztisztítást szolgáló beruházásokat. Az alapelv az, hogy ott kell elsősorban tisztítani a vizet, ahol a szennyezés keletkezik, és csak tisztított vizet szabad visszabocsátani a folyómederbe. Létkérdés, hogy hazai vízkészleteink az öntisztulás határain belül maradjanak. S valóban hazai készletekről van szó? Vizeink 98—99 százaléka (a termálforrásoktól, fúrt és ásott kutaktól eltekintve) külföldről (már erősen szennyezetten) érkezik hozzánk. Gyakori az olajszennyeződés, a cukorrépaszezon idején pedig megjelenik a fonalgomba vizeinkben. A víztisztaság már nemzetközi ügy. 1948 óta, a belgrádi egyezmény alapján működik a Nemzetközi Duna Bizottság, amely jogutódja a korábbi nemzetközi szervezeteknek. Ez a bizottság a hajózás érdekében is foglalkozik a víz minőségével, de nem ez a fő feladata. Jelenleg nincs olyan nemzetközi szervezet, amely kifejezetten a Duna vízminőségének védelmével foglalkozna. A Duna menti szocialista országok a KGST keretében szorgalmazzák olvan szervezetek, egyezmények létrehozását. am°lyek garantálnák a vízminőség védelmét. Más nemzetközi szervezetek, az ENSZ és szakosított szervezetei, ígv a WHO is osztja ezt az álláspontot. Célravezető lenne például olyan hosszú távú kutatási program megvalósítása nemzetközi összefogással. amelyben minden Duna menti ország részt venne, és hasznát láthatná B. I. • • Uzenőfüzet Szeplős Anyu már kabátban, kezében az előszoba kulcsot szorongatva nyitott a konyhába. — Igyekezzetek a reggelivel — mondta szigorúan. miközben borzasztó szép volt. és egy egészen picit szeplős —. nehogy elkéssetek a bölcsiből! És ne felejtsétek el bejelenteni a házkezelöségen a beázást. Azonkívül a tisztítóból el kell hozni az ágyneműt, ja és kenyér és gyümölcs is kell estére. Ne tömd az egész kiflit a szádba! Ez utóbbi neked szólt. Fürtöske! — Sejtettem — mohdta Szakállas Apu szomorúan kevergetve a kávét —. csak azt mondja meg. királynőm, megbocsátia-e az utókor, hogv a rengeteg elintéznivaló miatt a költő csak egészen rövid verseket írhat? — Már hogyne bocsátaná meg! — mosolygott elnézően Szeplős Anyu —. még hálás is lesz. meglátod! — Khmm. khmm — köszörülte torkát Szakállas ADU. — Van még valami kívánsága, királynőm7 — Csak egy egészen pici — mosolyodott el Szeplős Anyu —. de ragaszkodom hozzá! Mielőtt kimentek az utcára nézd meg jól Fürtöske öltözékét, és ha. mint tegnap, megint papucs van a lábán, légy szíves add rá az utcai cipót! Szervusztok! A bölcsődéhez vezető út nagyon hosszú volt. különösen így ősszel, amikor a fákról hullott gesztenyék rengeteg munkát adtak Fürtöskének. Szakállas Apunak feltűnt, hogy senkivel sem találkoztak a bölcsődébe igyekvők közüL Amikor az ajtót is zárva találták, megrémült. — Elkéstünk! — nézett boszankodva Fürtöskére. — Azok az átkozott gesztenyék! A csöngetésre csak hosszas várakozás után jelent meg az óvónéni. — Szép jó reggelt az Apukának és az ő Fiának! Mi járatban? — Elnézést kérünk... — kezdte a magyarázkodást Szakállas Apu. de az óvó néni közbevágott. • • — El van nézve. Apuka! Ám reméljük, hogy megérti, a mai napon a kisfiú nem jöhet közénk. Rendtartásunk szigorúan előírja, hogv a későn jövők nem zavarhatiák meg közösségünk kialakult és a szülők által elfogadott házirendiét. Viszontlátásra holnap! — Akkor ma kénytelenek leszünk igazolatlanul hiányozni. A gesztenyéidet ugvanis nem fogadják el igazolásnak — morgott a baiusza alatt Szakállas Apu rosszallóan —. mit tehetünk? Iránv a játszótér! Aztán villamosozás következett. Aztán mákos tészta Az ebéd utáni alváshoz Szakállas APU mozijegyet vett Fürtöske a kabáttal terített 17. sor 3-as székében aludt. Mélyen. A mozi. illetve az alvás után Szakállas Apu gyors számítást végzett. A tisztító a szomszédban van. A Libegő messzebb. Viszont. ha megmarad a tisztító ára. jut a Libegőre is. Márpedig estére kenyér is. gyümölcs is kell. Irány a Libegő! A konyha felől kellemes vacsoraillat terjengett. amikor Fürtöskéék hazaértek. — Szervusztok! — igazította vállára vöröses ha.iát Szeplős Anyu. s kérdően nézett a fáradt érkezőre. — A kenyeret és a szőlőt látom. Az ágynemű? A házkezelőségnél mit intéztél? A bölcsiben mi újság? Szakállas Apu szemlesütve gyűrögette Fürtöske sapkáját.— Hát az úgy volt... — kezdte egészen halkan Szakállas Apu. de aztán felemelte tekintetét, és hangja is bátrabb lett... az úgy történt, hogy ... Szeplős Anyu arca élé szorította kötényét, és valami egészen furcsa hangon kérdezte: — Most mit íriak az üzenőfüzetedbe? Egész este olyan volt Szeplős Anyu. mint aki haragszik. Csak fürdetéskor szólalt meg újra. Fürtöskét szappanozva — Tudod, mikor volt az első igazolatlan mulasztásom? Gimnáziumban. Fürtöske pedig bölcsődés még! Hát mi lesz ebből a gyerekből ? Szakállas Apun látszott, hogy elgondolkozik. Ez Fürtöskének is feltűnt, de nem merte tiltakozásával zavarni apját, pedig harmadszor nyomott krémet a fogkefére. És Fürtöske már a másodikat is feleslegesnek tartotta. Lárrv+aoltás előtt Szakállas Apu az órát igazgatta. — Hatra állítom a csörgőt, ahogy szoktam, jó? — Ahogy szoktad, úgy nem jó. Próbáld meg fél órával korábban! — sóhajtott Szeplős Anyu. miközben borzasztóan szép volt. és csak egy egészen picit szeplős. VERBÖCZY ANTAL