Délmagyarország, 1980. augusztus (70. évfolyam, 179-204. szám)
1980-08-10 / 187. szám
10 Vasárnap, 1980. augusztus 10. DM röviden Epül az új acélmű A diósgyőri Lenin Kohászati Művek kombinált acélművének építése a terveknek megfelelő ütemben halad. A tízmilliárd forint értékű beruházáson jelenleg harminc vállalat Hétezer szakembere dolgozik. Szerelik a főcsarnok acélszerkezelét és a technológiai berendezéseket. A konverteres acélmű első ütemének indítását, az első csapolást az idén november 7-re tervezik IDEGENFORGALMI KÉZIKÖNYV Tájékoztató kézikönyv jelent meg a tanácsi idegenforgalmi hivatalok szolgáltatásairól. A 383 oldalas könyvből kiderül, hogy az ország területén működő 133 tanácsi idegenforgalmi hivaHétfőtől engedményes nyári vásár Augusztus 11. és 23. között rendezik meg az idei nyári vásárt. Hétfőtől két héten át 20—40 százalékkal tal a városokban, az üdülőolcsóbban kínálják szezon- és a kirándulóhelyeken jellegű cikkeiket országszer- együttesen több mint ötvente a kijelölt boltok, áruhá- ezer fizetővendéglátó szolgázak. Az üzletekbe várhatóan latos szobát tart fenn. Felnemcsak a mérsékelt árak sorolja a kiadvány az étkecsalogatják majd be a vá- zési helyeket, bemutatja a sárlókat, hanem a nyári hol- rendezvényszolgálat munkáltuk is, amelyekkel az igazi jdt> felhívja a figyelmet az kánikulai napokban még idegenvezető- és tolmács mindig érdemes felújítani, szoigálat munkájára s meg. bővíteni a család ruhatárát. jelöli a valutabeváltó irodó A nyári vásár kínálatában az idén — a tavalyi szünet után — újra szerepelnek a lábbelik. A vásár 1,1 milliárd forintos árualapjának 25—30 százaléka kerül Budapest 350 üzletének és 20—22 áruházának polcaira, a többit vi Délelőtt tíz órakor Stolwerk Vendel a gyári híradó stúdiójában foglyul ejtette Trahoma újítási felelőst, elbarikádozta magát, majd a hangszórókon át közölte feltételeit a túsz szabadon bocsátását illetően. Eszerint öt évvel korábban beadott újításával kapcsolatosan egyértelmű és végleges választ vár. A sebtében összehívott válságstáb élére dr. Barkách munkaügyi osztályvezetőt nevezték ki. A testület — a demokratikus játékszabályokat mélyen sértő módon — hiányosan ült egybe, ugyanis az összehívást elrendelő stencil sokszorosítását nem kezdhették el a belső igazgatási osztály vezetőjének aláírása nélkül, ő viszont külső revizori munkán volt. Közben letelt a terrorista által szabott első határidő, minekutána a túszdráma ' helyszínéről tízpercenként felhangzott az üzemi lap legutóbbi számának vezércikke, amely a termelékenység és hatékonyság helvi relációit feszegette, igen eredeti megközelítésben. Nyomban több műhelyből jelentették, hogy a dolgozók kéziszerszámokat. valamint egvéb álló- és forgóeszközöket emelgetnek ütemesen a magasba. A válságstáb azonnal az irattárba sietett. ahol azonban kiderült, hogy az újítási javaslatot három évvel korábban a szakértői bizottság vezetője vette ki. aki egy évvel később kifejtette: az ötlet nem rossz, bár nem teljesen eredeti, ezt ő, mint az adott Túszdráma üzemrész vezetője jól tudja, de némi kiegészítéssel tűrhető újítás lenne belőle, feltéve, ha társszerzőként a maga elképzeléseit hozzáadná az ügyhöz. A válságstáb úgy Ítélte meg. hogy a terrorista által megszabott végső határidő közeleg, ami — látva a merénylő eddigi elvetemült ötleteit — a féléves tervlemaradás biztos bekövetkezését eredményezheti. Ezért úgy döntöttek, hogy a szóban forgó újítást — a dokumentáció hiányában is — elfogadja, egyetlen jogos . . , _ ,, szerzőjének kétezer forint ötletdíjat belülről egy hang sem jutott ki az éterben. Pontosabban az étteremben. ahol a válságstáb ülésezett — Itt Trahoma. Trahoma beszéL Kiszabadultam, s most Stolwerk van az én fogságomban. A feltételeket nem fogadom el. Ha ő Kiváló újító, akkor én minimum Érdemes újító vagyok, s fizetésemelést kérek. A válságstábban pánik tört ki. Közeledett az ebédidő, amikor az éttermet éhes emberek özönlik el. akik szem- és fültanúi lesznek az alkudozásnak. Ebben a pillanatban megsüketült minden hangszóró, a neoncsövek kialudtak. Trahoma csodálkozó, majd rémült arckifejezéssel gesztikulált a stúdió üvegablaka mögött, kérdőn böködött a mikrofonra, kiabált, de ajánlanak meg. s Kiváló újító címet adományoznak neki. A műszaki igazgatóhelyettes megnyugtatólag hozzátette: — Ez még nem jelenti az újítás bevezetését is! — Sőt. ha Trahoma kiszabadult kezdeményezhetjük az intézkedés semmissé nyilvánítását — fűzte hozzá dr. Bél, vállalati jogtanácsos. Közölték a kompromisszumos javaslatot Stolwerkkel. Hosszú másodpercek után jött a válasz: „rendben". Ekkor azonban a mikrofon körül dulakodás zaja hallatszott majd egy új hang. Trahomáé szólalt meg Szerelők szaladtak mindenfelé. Nagysokára egyikük az alagsorból a megszeppent Vandólnéval. a gépműhely takarítójával jött felfelé, aki zsinórián lóbált egv villanyrezsót — Ügy látszik, zárlatos, Barkách kartárs — mondta bűnbánóan. Ekkor felpattant a stúdió aitaja. s Stolwerk diadalmasan vonszolta maga után Trahomát. akit a pillanatnyi zűrzavarban újból foglyul ejtett Az üzemi lap következő számában nagv vezércikk jelent meg. mely kegyetlenül elverte a port az illegálisan gázrezsót, kávéfőzőt, és egyéb, magáncélú géneket használó, pazarló és felelőtlen dolgozókon. M, L. 24—29" SZAKSZÖVETKEZETI TAGOK Várható időjárás ma estig: KÜLFÖLDÖN Bemutatókkal és szakmai tolmács- Nappali gomolvfelhő képző- A zákányszéki Egyetértés tanácskozással szombaton „ , „ dé*' számottevő mennyiségű szakszövetkezet rendszereid + • '/ T irfT" csaPadék né,kül"ílénk' idon' sen támogatja tagjai külföl«rUÍ&EL erOS' CS3,t lMStm mér" d* utazásait. Idén több mint fpJl íf fó . " séklődő északi, északnyugati 40 szakszövetkezeti tag járt a tésével tájékoztatást adnak a ^ A ^^ )egrnagasabb szovjetunióban, Bulgáriá. nappali hőmérséklet ma 24— ban. Lengyelországban Por,,.0 , .. .... tugaliaban és Ausztriában. A 29 kozott. Vándorszínházak találkozója nyaralóhelyek legkülönfélébb szolgáltatásairól, a vitorláskölcsönzőkről, a sportiskolákról, a horgászati, a lovaglási és a koronglövésze.. .„„„.. .. ti lehetőségekről. A tájékoz, déki boltok értékesítik. Az tató könyvhöz Magyarország igatóság közlése szerint árengedményes cikkek fele részletes turisztikai térképét 7 divat- és darabáru, vala- is mellékelték. megkezdődött a vándorszínházak első országos találkozója Tatán. A találkozóra öt együttes érkezett, hivatásos színházak „mozgó" csoportjai, amelyek a nyári hónapokban a kis falvakat, a taí nyavilágot járják, olyan településeken lépnek fel, ahol más színház a technikai feltételek hiánya miatt nem tud előadást rendezni. A szegedi kisopera is részt vesz. LOTTÓTAJÉKOZTATŐ A Sportfogadási és Lottó mint lábbeli. A vásár választékának majd egyharmada női, férfi- és gyermekkonfekció, de értékesítenek kedvezményes áron méterárut és lakástextiliát is. A nagy forgalomra felkészültek a boltok, az áruházak: a MEGHALT IIAJDÜ RAFIS GÁBOR szelvény nem volt. A lottónyeremények a nyereményilkövetkező, 26 tagú csoport augusztus végén indul sz NDK-ba. HALÁLOS ÁRAMÜTÉS Csongrád megyében, zákányszéki lakásának udva Ősi hangszerek mestere Ritka hangszerrel egészült ki Bolat Száribajev művészettörténész, az alma-atai konzervatórium tanára gyűjteménye. Ez a hangszer a rán Kálmán Sándor 43 éves fazsprnaj. Az égetett agyag- peinek hangszer mind szólóját °kra, mind pedig zenekarban felhasználható. Száribajev gyűjteményében a világ különböző né300 re van leték levonása után a követ- lakatos a hidrofor villanykezők: négytalálatos szelve- motorjától halálos áramütést A Magyar írók Szövetsége nye 29 fogadónak volt, nyeszenvedett. A rendőrség r és a Kritika szerkesztősége reményük egyenként 243 ezer mély fájdalommal tudatja, 988 forint. Három találatot hogy hosszú betegség után, 3190 fogadó ért el, nyeremétragikus körülmények kö- nyük egyenként ezer 109 fopultok mögé állnak erre az zfjtt életének 36. évében el- rint. A kéttalálatos szelvé!óőre a már nyugdíjban levő hunyt Hajdú Ráfis Gábor, a nyek száma 124 507 darab, régi kereskedők és az irodai Kritika főszerkesztő-helyet- ezekre egyenként 30 forintot alkalmazottak is. tese. fizetnek. baleset vizsgálatát megkezdTápéi gyékényesek Szállodában A Balaton-parti szállodában az ügyeletes főportás végigsétál a folyosón, és az egyik szoba ajtaja mögül váratlanul énekszót hall. Lemegy a földszintre és megkérdi a beosztottjától: — Mondja, a 14-esben lakó vendég már megkapta a számláját? — Igen. — Furcsa, hogy még mindig van kedve énekelni ... bői készült, belül üres, oldalt három nyílással ellátott hangszer valamiféle mitikus állatfejformájú. A civilizáció egyik ősi központjában, a dél-kazahsztáni Turkesztán város környékén végzett ásatások során találták. A vizsgálatok kimutatták, hogy ez a fúvós hangszer legalább 600 éves. Hangszínét tekintve közel áll az embéli hanghoz. Bolat Száribajev úgy véli, hogy az ősi képviselve. Közöttük több mint 50 olya", kazah hangszer, amelyeket a legutóbbi időkig örökre elveszettnek tekintettek. A tudó . szemtanúk leírása vagy egyes megmaradt részletek alapján restaurálta őket Hála Bolat Száribajevnek, az általa újjáteremtett hangszerek a köztársaság több népi együtteseiben megszólaltak. Az ősi kazah hangszereken előadott melódia-, kat nemrég lemezre vették. Félmillió ember a Balaton partján Augusztus első napjaitól kezdve növekvő érdeklődés tapasztalható a Balaton iránt. A kánikula Európa egyik menedékhelyévé, idegenforgalmi centrumává „léptette elő" a Balatont. A GALÉRIA KÉRÉSE A korábban szállást rendelt vendégeken kívül tö. ,r- Ji I- • I . megével érkeznek a magyar A Vigadó Galéria kiállítást tengerhez „alkalmi" turisták rendez Hincz Gyula festőművész képeiből. A Galéria vezetősége kéri azokat, akiknek tulajdonában az 1928— 30-as években készült Hinczfestmény van — és azt hajlandók a kiállítás időtarmára kölcsönadni — szíveskedjenek jelentkezni írásban vagy telefonon. Cím: Vigadó dÍ?^ólpar megfelelően Galéria Bp. V., kerület Vi és több napra meghosszabbítják tartózkodási idejüket a más országokba igyekvő tranzitutasok is. A hét közepén már benépesültek az úgynevezett háttérkempingek is. A kereskedelem és a vengadó tér 2. Irányítószám: 1371 pf. 472, telefon: 176-222/409. készült a csúcsszezonra: mozgó boltokkal, sűrített és rendkívüli szállító járatokkal, feltöltött árukészlettel Különleges kőzetek A Magyar Állami Földtani nyitották. A szép természeti Somogyi Károlyné felvételei Intézet Sopronban székelő nyugat-magyarországi földtani szolgálata évek óta kutatja a keleti Alpok hazánkra átnyúló részeinek kőzetösszetételét. A hegyek különböző pontjain végzett kőzetfeltárásokat most idegenforgalmi és oktatási célokra is felhasználják. ' Húsz állandó szabadtéri kőzetbemutatót alakítanak ki, s a környéküket is rendezik. Az első kettőt — a soproni, illetve a Kőszegihegységben —, már meg is környezetben levő bemutatók oktatási célokat szolgálnak, de a turisták számára is érdekes látványt nyújtanak. igyekeznek eleget tennt a megnövekedett -ényeknék. A becslések szerint a Balaton üdülőtelepein és közvetlen környékén most már több mint felmillió ember tartózkodik. Gyászközlemények Mély fájdalommal összetört szívvel tudatjuk, hogy felejthetetlen drága jó feleségem, szerető jó édesanyánk, egyetlen szeretett jó lányunk, SZENTIRMAI LASZLONE Bíró Mária Jugoszláviában autóbaleset következtében augusztus 4-én örökre itthagyott bennünket. Temetése később hazaszállítása után történik. A gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a felejthetetlen férj, édesapa, nagyapa, dédapa, NVABI KALMAN 84 éves korban elhunyt. Temetése augiír.tus ll-én 14.30 orakor lesz a zsomból temető ravatalozójából. A gyászoló család. A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged városi Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: F. Nagy István — Főszerkesztő-helyettes: Sz. Simon István — Kiadja a Csongrád megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Kovács Lászlá — Szerkesztőség és kiadóvállalat: Szeged, Tanácsköztársaság útja 10. Sajtóház. 6740 — Telefon: 12-633 — A lapot nyomja: Szegedi Nyomda. Szeged. Bajcsy-Zsilinszky utca 28. — 6720. Igazgató: Dobó József — Terjeszti a Magyaé Posta. Előfizethető a postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési dij egy hónapra 30 forint. — Index: 25 053 — ISSN: 0133—025 x