Délmagyarország, 1980. augusztus (70. évfolyam, 179-204. szám)

1980-08-10 / 187. szám

10 Vasárnap, 1980. augusztus 10. Az ember az egyetlen... S

okféle disztinkció forog közkézen, amivel megkülönböztetik az embert az összes többi lénytől. Mondják, az ember az egyetlen, lény, amely értelmes gondolkodásra, az ok-okozati viszonyok felismerésére, átgondolt cselekvésre képes. Mondják, az ember az egyetlen lény, amelynek humorérzéke van. amely igazából nevetni képes. Mondják, az ember az egyetlen lény, amely képes lemondani egy mai verébről egy holnapi túzok érdekében. Csak azt nem igen mondják, hogy az ember az egyetlen lény, amely képes fölismerni, megsejteni valamit abból is, mit nem tud a Világról. Pedig talán ez a leglgazabban emberi tulajdonságunk, amely előre vitt bennünket. emberiséget századokon át. De vajon mi hogyan állunk Úgy általában a tudatos .nem tudással", mennyire vagyunk tudatában ismereteink korlátainak? Ha egy kiváló, gyakorlott öntőmunkás extra-bonyolultságú öntvényeket állít elő, valószínűleg fogalma sincs a topológiáról. amelynek segítségével matematikailag leírhatná az általa készített formák térbeli sajátosságait. S őszintén szólva, erre aligha van szüksége a munkásnak, sót, még a terveket kékoljuk: legyen újító, adja be újításként, -dolgozza ki (egyedül, vagy közösen mással) ötleteit, mert abból még haszon is származhat, no meg javul a cég újítási statisztikája is, ami csöppet sem lényegtelen szempont az egyre divatosabb és meglehetősen szépen díjazott tröszti újítási versenyek idején. Kétségkívül ostobaság a szembeállítás, s tán túlontúl is profán a lehetőségek fölsorolása ... Lehet. De amikor egészségről, emberéletről van szó. mindig is nagyon komolyan vesszük, hogy akin mindez múlik, az ismerje saját tudásának éppen aktuális határait, járjon mindig a kor tudásának határainál: Ha pedig valakin csak egy-egy munkadarab sorsa múlik? Hát jó, nagyon jó, ha okos, képzett értelmes ember, ha újító koponya, de ha csak ügyes kéz... Hát istenem. Az sem baj, mert arra is nagy szükség van. Igen, szükség van arra is. Csakhogy kl képes elkülönítve mérlegelni, határokat megvonni, hogy eddig a pontig csak ilyen, ettől pedig már amolyan emberek is számításba jöhetnek? Mert igaz, hogy orvosban csakis olyant képes elfogadni a közvélemény. aki mindig nemcsak a szító mérnöknek sem igen. És tőle, hanem a tudományától tel. .-...* V./.4-X laifínkknl —...íílin I.' . mAr. ha egy orvos nincs tisztában a legújabb gyógyító eljárásokkal? Ha csak öt évvel ezelőtt korrektnek tartott módszerekkel kezel egy beteget, aki emiatt meghal, vagy rokkant marad, holott a mai módszerekkel, eszközökkel. gyógyszerekkel kezelve már gyógyítható lenne? Ugye. föltételeznünk is borzasztó, hogy netán létezhet ilyen orvos is, hogy szükségünkbenbajunkban ilyen orvos kezébe kerülhetünk. A tudás és határai..". Az orvostól tehát mindenképpen elvárjuk, hogy folytonosan tisztában legyen saját tudásának, saját tudományának határaival, hogy folyamatosan képezze magát, hogy mindig a legkorszerűbb eszközöket. módszereket alkalmazza, ha a legfontosabbról, a legdrágábbról, egészségünkről van szó. S az orvos egyszerűen nem is tehet mást ha elemi emberi és szakmai tisztességgel rendelkezik, mint hogy állandóan figyelemmel kíséri a tudás új és új határait. És a munkás? Ha el is várjuk, úgy általában, hogy képezze magát, hogy fejlődjön szakmailag, hogy gyarapítsa általános műveltségét az csak ritkán fordul meg bennünk, hogy az embert nem elsősorban praktikus, vagy kevésbé praktikus. de mindenképpen részleges ismeretekkel kellene fölvérteznünk. hanem megsejtetni véle a tudás általa nem birtokolt birodalmainak. sokféleségét. rejtelmekkel teli izgalmasságát. Munkás és orvos 1.'; Természetesen butaság az ilyen szembeállítás. Hisz ebből is. abból is akad ilyen is. olyan is. Nézem a Hét műsorát a tévében. Az infarktusról, megelőzésének és kezelésének lehetőségeiről van szó. Szakemberek beszélnek fanyalogva, általuk már korszerűtlennek tartott kezelési módszerekről, amelyek még élnek és virulnak Vagyis vannak olyan orvosok, akik nem ismerik a legújabb tudományos eredményeket? Lehet De az is lehet, hogy sok orvos — évtizedes tapasztalatok alapján — ragaszkodik a sokszázszor eredményre vezetett eljáráshoz, s fél az újtól, aminek esetleg már kudarcát is tapasztalta. S vajon ki lehetne megfellebbezhetetlenül okos. ha emberéletről van szó? S a munkás? Ha jön egy új gép, egy új technológia, hát majd megtanítjuk a kezelésére. S ha képzett és értelmes? Hál. istennek, legalább könnyebben boldogulunk vele, s ö is a feladatával.'S ha a munkás tudásénak határait fölismerve a napi gyakorlatban új ismereteket sajátít , el és fogalmaz meg? Kiváló! Akkor felkérjük segítjük, olykor szelid erőszakkal tuszhétő legjobbat nyújtja. És mérnökben, vagy technikusban, vagy vállalati vezetőben. vagy... Mérnökben, akin egy technológia minősége, technikusban, akin egy technológia működtetése. vállalatvezetőben, akin a rugalmas és ésszerű gazdálkodás múlik? Vajon hol van, vagy van-e egyáltalán határ, nem a tudás mibenlétét, hanem jellegét, karakterét tekintve tudós, orvos, mérnök vagy munkás között? Elvileg aligha lehetne jó lelkiismerettel bármiféle határvonalat meghúzni. Sót, gyakorlatban sem igen. hiszen orvosa, tudósa, mérnöke munkása és vezetője válogatja. Hogy akkor hol az alapvető különbség? Talán ott, hogy a nagyon sokak által elismert orvos szinte biztos, hogy saját, s tudománya határainak ismeretében végzi munkáját. A világszerte elismert — mert a hazai elismerés még nem biztos, hogy valódi értékmérő! — tudós ismét csak a meglevő tudás határait tágítgatja. tehetsége szerint. Jó vezetőnek, mérnöknek pedig egyre kevésbé minősíthető — még hivatalosan sem — az az ember, aki csak a járt utak vélt stabilitását képes biztosítani. De jó munkás? Azzá. ha ügyes, lelkiismeretes és szorgalmas, a keze is tehet valakit... Mondtam már, butaság az ilyen szembeállítás. Hiszen máig sem tudom elfelejteni annak a szakmérnöknek a kifakadását, aki diplomával gép (ugyan nagyon korszerű és „értelmes" gép) mellé ment dolgozni. Dühösen mondta: — Mindenhol azt kérdezik tőlem, a népszámláláskor is: fizikai vagyok, vagy alkalmazott. Pedig egyik sem: műszaki vagyok! — És megértem kifakadását, mert sokszor még magunkban is úgy kategorizálunk: munkás, alkalmazott, értelmiségi... Az embert kívülről sokszor helye után ítéljük meg, talán éppen azért, mert a társadalmi munkamegosztásban elfoglalt egyes pozíciókkal szemben támasztunk „elvárásokat" elsősorban, s csaK kevéssé úgy általában az emberrel szemben. Pedig hát mindenki egy bonyolult társadalmi szituáció adott pontján él és dolgozik, egy állandóan változó világban (s hogy milyen gyorsan változó világban, arra igazán csak mostanában kezdünk rájönni) S ha az ember, legyen bár orvos, munkás, vagy mérnök, nem sejti legalább saját tudásának, ismereteinek határait. ha nincs legalább valamelyes betekintése a saját világát formáló, mozgató összefüggések bonyolult rendjébe, akkor hogyan várhatjuk el tőle, hogy ne csupán adott feladatának tegyen eleget, hanem képes legyen rugalmasan megfelelni lehetséges, s a lehetőségek világából bármikor valóságossá váló feladatainak is? Ellensége vagyok a papír-mániának. Ám mégis, ritka kivételektől eltekintve azt tapasztalom. hogy a hat eleminél sokkal többet ér a szakmunkásbizonyítvány, annál pedig a mérnöki diploma. Ha sokszor nem is fizetésben, vagy a végzett munka konkrét értékében, de szemléletet formáló, az emberrel saját határait mindinkább föl fedeztető hatásában, lehetőségeiben. Mert a gép mellett, egy adott feladat megoldása, lehet, hogy a kéz ügyességén múlik, de jövőnket, kézzelfogható közelségbe került közös jövendőnket és egyéni sorsainkat alanvetően az ész, a saját határait fölmérő tudás határozhatja meg. Az ember az egyetlen lény, amely képes arról is tudni, mit nem tud, amely képes tudatosan fölmérni tudásának határait. Hát akkor minden módon támogatni kell e határokat fölmerő „maszek" expedíciókat, a létezés tudatosságának kiterjesztése érdekében tett minden lehetséges egyéni lépést. Mert a világ szükségszerű változásaihoz alkalmazkodni, e változásokat értelmesen befolyásolni csak teljes emberként, értelmes, gondolkodó lényként lehet... SZAVAY ISTVÁN Katona /udit A költő zsoltáraiból Perelj urám. perlőimmel, harcolok ellenségimmel a szót veszni nem hagyom Perelj uram. magam ura. emberség fundamentuma áll én bennem s vár vagyon Perelj uram, pereli bátran sokakkal én is csatáztam, fejem csúfolt nem maradt Farizeus lökdös, köpköd, eröt ad fogyó erőmhöz; föltámadnak a szavak. Papp Márió Ballagva, Kormos István nélkül Odakapok, s nem találom nyomát a zablánai mit telietek: a szép napok gyors lovakon iárna.. Mégis megcsap lehelletük: melledből az ének. Minek higgyem másnak, mint e vágtatás szelének Emlékszem, még örömömben nvitottam a számat Ki fejti meg. észrevétlen hogy szállta meg bánat'.' Földhözragadt szavakból is dal épült a szádban s eüialtál e csoda elől. Szökésed is rád vall! Szikszói Károly Ima anyámnak íme, gyermekként mesékért könyörgök, de te csak fekszel, s szívecskéd dörömböl, fülsiketítő virágokat méreget: krizantént. rózsákat, véredet tejfogakkal harapnám szádról a havat, högy megszakadnék a súlya alatt, de te csak fekszel, s szívecskéd dörömböl és angyalok zuhannak havas szemedből véredbö' rózsák bahasodnak a hóra. mint elásott zubbonyból az őszirózsa, a jel. rózsákat szül vérből, koromból s te öntözöd őket a piciny torokból szád szobájában már fagy dagaszt, a föltámadt szé] arcodba harap csak babásodik véred a hóra csak szemeidből hull az óra s ime. tenyeredbe befogod arcom., tenyeredbe, melv annyit harcolt, hogy lettél cselédje az időnek, krizantémja. rózsája, vére és tejfogakkal harapnám szádról a havat, hogv megszakadnék a súlya alatt, de te csak fekszel, s szívecskéd dörömböl és angyalok zuhannak havas szemedből A múzeum r • uj szerzemenyei A csanyteleki avar vezéri sír leletei Űj kiállítási vitrin fogadja a szegedi Móra Ferenc Múzeumba belépő látogatót az előtérben. A vitrinben havonta változnak a kiállított tárgyak, de a fölötte levő nagybetűs cím: Új szerzeményeink változatlan marad. Az októberi tudományos ülésszak mintájára (amikor legújabb tudományos eredményeiket ismertetik a múzeum munkatársai) idén nyártól kezdődően havonta cserélve a legfrissebben bekerült régészeti, néprajzi, helytörténeti, képzőművészeti, természettudományos műtárgyakat. leletegyütteseket teszik ki közszemlére Az ötlet nem helyi eredetű: más múzeumok évek óta élnek ezzel a lehetőséggel. A cél nyilvánvaló: egy-egy fontosabb, érdekesebb műtárgy tudományos feldolgozást is megelőző bemutatása az érdeklődő közönségnek. Az új sorozat első tagjaként a csanyteleki avar vezéri sír leletei tekinthetők meg. Az 1970-es évek elején Csanytelek határában homokbányászás közben avar sírok kerültek elő. A leletekről, sajnos, csak a hetvenes évek végén szerzett tudomást a szegedi múzeum, így csupán az emlékanyag eg> részét sikerült megmentenünk; a leletek nagyobb része, illetve az egyes sírok feltárása révén szerezhető információk véglegesen elvesztek a tudomány számára. A múzeumba került leletanyagból kiemelkednek egy férfisír emlékei: egyenes kard, kések, nyílhegyek, arany fülbevaló és aranyozott bronz óvdíszek. A kard ezüstlemezekkel borított hüvelyben volt, P-alakú akasztófüllel csatolták az övről lecsüngő függesztőszíjakhoz, melyek végét indadíszes kisszíjvégek fedték. Részleteiben is hasonló kidolgozású fegyvereket a Kárpát-medence korai avar síregyütteseiből ismerünk. A nagy, gömböstestű, granulációval díszített arany fülbevaló szinten koraavar jellegű, leggyakrabban isz. 670-ig fordul elő. Fokozott érdeklődésre tarthatnak számot az eltemetett férfi hovatartozását, rangját jelző öv díszei. Különleges példány az öv csatja: fennmaradt pajzs ala kú testét az úgynevezett ll (germán) állatstílus szalagfonatai borítják, éppúgy, mint például a Jankovich-gyűjtemény világhírű aranycsatját. Az övdiszek többi darabja pajzs alakú övveretekből es szíjvégekből. valamint kettőspajzs alakú övveretekből all. Maga a lelettípus széles kórben elterjedt a Kárpát-medencében Kunágotától Pápáig: közvetlen környékünkön Csengeléről (ket lelőhelyről is). Gátéiról. Kecskemétről. Kiskőrösről. Kunszentmártonból és Szegedről ismeretesek hasonló típusok. A pajzs alakú övdíszeket egyenes lapjukkal lefelé erősítették az övre (a hátoldalukra öntött ónbetecbe ágyazott ácskapocsszerű bronzlemezkék segítségével), míg az alattuk függő, díszítő célt szolgáló szíjacskák végét a hasonló alakú szíjvégek egyenes oldalukkal felfelé zárták le. A leletegyüttes párhuzamait a korai avar leletek közt találtuk meg elsősorban — hozzávetőleg a VII. század első negyedéig bezárólag; bár egyes típusok a 670 táján kezdődő közéoavarkor leletegyütteseiben is feltűnnek. A leletek kapcsolatainak vizsgálata nemcsak a Baján kagáo vezetésével a VI. század végén a Kárpát-medence területére költöző avarok viseletére, hanem a helyi germán népekkel vaió kapcsolatukra is fénvt vet. KÜRTI BÉLA muzeológus Toppantó Istvánné felvételei Avar övdiszek Csanj telekről