Délmagyarország, 1980. július (70. évfolyam, 152-178. szám)

1980-07-20 / 169. szám

Vasárnap, 1980. július 20. e o •I© Ma nyit a nyári tárlat Harmadik évtizedét kezdi a Szegedi Ünnepi Hetek legrangosabb képzőművészeti rendezvénye. a Szegedi Nyári Tárlat. A Móra Ferenc Múzeum Horváth Mihály utcai képtárában ma, vasárnap délelőtt 11 órakor Pásztor Gabriella, a Képző- és Iparművészeti Lektorátus megbízott igazgatója nyitja meg a kiállítást. A 21. országos seregszemlére minden eddiginél több. 730 művet adtak be a festők, grafikusok és szobrászok. Először dolgozott Szegeden a zsűri, s választotta ki azt a 300 alkotást, mely keresztmetszetét adja mai képzőművészeti életünknek. Tegnap, szombaton délelőtt Bányainé dr. Birkás Mária, a városi tanács elnökhelyettese adott tájékoztatót a nyári tárlat előkészületeiről, szervezési munkálatairól, s bemutatta a kiállítást. A megújulás képességét bizonyítja. hogy az idei seregszemlén hat fődíjat és három munkajutalmat adnak át. az előzőekhez képest nagyobb pénzjutalom kíséretében. Művészeti életünk derékhadának, s az ifjú alkotóknak képviselői mellett néhány nemzetközi hírű művész is elküldte alkotását a szegedi bemutatóra. A megnyitó napiáig mintegy félmillió forint értékben vásároltak műalkotásokat az állami, társadalmi és tömegszervezetek, üzemek. A nagyszabású kiállítást Vry Ibolya művészettörténész rendezte. A kor gyermeke MACSAI ISTVÁN: LÁTOMÁS KGLLÁR GYÖRGY: ZSANA MARKOLT GYÖRGY: APÁM SZOBRA P

éter, aki miatt gondban vagyok, nemrégiben kezdte kóstolgatni a tudományok gyökerét, s nyilván keserűnek találta, mert a közepesnél alig valamivel jobb bizonyítvánnyal szomorította el az anyját. Mi lesz Péterrel? Ezt az am'ia kérdezte tőlem, aki szipogott közben. Semmi, mondtam, majd beszélek a férjével, Péter nem buta gyerek, Szókratész múlhatatlan érvényű mondásának első felére filozófiai előtanulmányok nélkül is rájött; a tudományok gyökere keserű, arra pedig, hogy gyümölcsei viszont édesek, majdcsak rávezetjük. A síró nőktől ideges leszek. Nyilvánvaló, hogy ezért voltam felelőtlen. Majd én. mondtam, beszélek vele. Küldje át este. Péter anyja abba hagyta a sírást. Győztem, de miféle győzelem volt? Most már tudom, mert délután van, ami azt jelenti, hogy nemsokára este lesz. Mi a teendő? Emelkedjem fel fennkölt, mondhatni katedrai magasságokba, s rögtönözzek valamiféle modern parainézist? Nem jó. Kölcsey babérjaira nem pályázom, s tudom, a mai srácok nem szeretik a hegyibeszédeket, még akkor sem, ha parainézis címen töltik is, mondjuk a jobbik fülükbe. A bálik oldalon távozik az egész szöveg, anélkül, hogy a szürkeállományban, amelyen áthalad, bármiféle nyomot hagyna. Egy hatod 11; osztály megkezdésére jogosult ember már majdnem felnőtt. Nem „így kell, úgy kell" imperatívuszokkal operálunk, hanem érvekkel! Gyűrkőzzünk neki, mondom magamnak, vegyük először is a tényeket sorra Péternek van egy jelese, három közepese, a többi osztályzata jó, a magatartása pedig változó. Mi tagadás, itt megakadok egy ldcsit: nem értem pontosan, hogy a szülővel mit akar ígymódon közölni az iskola. Az én magatartásom is változó, a feleségemé is, sőt még a főnökömé is. Minden ember magatartása változó. Ha fáj a hasa, valószínűleg a tantestület sem szokot vigyorogni. Ezt a tétélt tehát kihagyhatjuk. A szipogásból viszont, méllyel Péter anyja rávett, hogy fiacskájával beszéljék, világosan ki lehet következtetni, hogy a szülő kevesli a jeles kalkulusok számát és aggasztóan soknak, mondhatni baljósnak tekinti a közepesékét. Ez érthető. Péter ennél többre képes, hogy mennyivel, azt nem tudom, de hogy többre, az biztos. Heuréka, kiáltom, innen él lehet indulni! Minden embernek maximumra kell törekedni, és kötelessége legjobb tudása szerint szorgalmasan dolgozni. Ez az, evvel fogom kezdeni! Vagy mégsem? Ebben a mondatban is imperatívuszok bujkálnak, sőt. ki is lógnak belőle, mint a lóláb. És egyébként is, én vajon a maximumra törekszem-e mindig? Hát.. . Szóval, ezt hagy juk! Lehetséges az is, hogy Péter arra vetemedett a múlt héten, hogy elolvasta azt a cikket, amiben arról kesergett valaki, hogy százból kilencen el 6em végzik az általános iskolát, s lehet, hogy azt is hallotta, hogy segédmunkálkodásból kitűnően lehet élni országunkban, néha jobban (mit néha!), gyakran jobban, mint szakmunkából. Ha belekezdek ebbe a maximumszövegbe, lehet, hogy Péter, kellő tisztelettel persze, de kijelenti, hogy röhög a vakbele. Kölcsey módszere kiesett, Szókratész és Apácai metódusa nem eléggé célravezető. Széchenyi! Talán... Péter közeleg a kamaszkorhoz, a kamaszokat pedig érdekli a jövő. A jövő nem képzelhető el kiművelt emberfők sokasága nélkül. A jövendő hőse az antianyag felfedezője lesz, a fúziós rakétáé. Akinek pedig matematikából már ötödikben hármasa van, hogy fedezhetné fel majdan a... Mit is? Az teljesen mindegy, valamit, bármit! Belelendültem, állapítom meg, kapcsoljuk be a fékezőrakétákat! Hátha Péter nem is akarja felfedezni a fúziós rakétát? Mert bizony ez lehetséges. Én sem fedeztem fel semmit, Péter anyja sem; miért éppen tőle várjuk, hogy mindenáron felfedezzen? Hibás nyomon vagyok, konstatálom ekkor szomorúan, azt kell először is vizsgálat tárgyává tenni, hogy mi szeretne lenni a fiú. Igenám, de ezt ő még nem .udja. Az anyja szerint, ha ezt tudakolják tőle, mindig más foglalkozást jelöl meg; úgy mint mozdonyvezető, űrhajós, lakatos, mint az apja, szabó, mint a nagyapja, még azt is mondta egyszer, hogy pedikűrös, mint a Málcsi néni. A startsebesség a mozdonyvezetéshez és az űrhajózáshoz kevés, a többihez, a pedikűrösséget is beleértve, elegendőnek látszik. Vakvágányon vagyok. Hogyan választhatnék pályát most Péterrel, amikor még tizennégy esztendős korban is korai dönteni. Korai, de kényszerű, sajnos. Kell. Hűha, még egy imperatívusz, pedig megfogadtam, hogy ezekről pedig, miként a boszorkányokról, szó sem esik többé.., Sötétedik az ég és a helyzetem; látom magam előtt Péter anyukájának arcát, rajta a csalódás jeleivel, bennem bízott egyedül, mondta js, ilyen kérdésékről egy időben cikksorozatokat írtam, azért fordult hozzám. Pokolbéli hang, szól a csengő. Az ajtóban Péter szöszke feje, tágrameredt szemekkel néz rám. Anyuka küldött, mondja, gyere be, mondom. Péter oldalog utánapi. Zavarban van. és látszik is rajta. Én is zavarban vagyok, de reménykedem, hogy nem látszik rajtam. Uzsonnáztál? — kérdezem tőle, mert valahogy el kell kezdeni ezt az átkozot beszélgetést. Nem, mondja Péter. Kérsz kalácsot? Bólint. Kér, hozom, majszolni kezdi. — Jövőre javítok — mondja Péter, nyilván, hogy megelőzzön. — Jelesre, ugye! — Nem. — Nem? — A három hármast, négyesre. Ma jszolja a kalácsot. Mit mondhatnék neki ? Szókratész maga? Péter a kor gyermeke, a bázishoz képest javul évente mondjuk öt százalékot, s besöpri az elismerést. Dixi. PETRI FERENC yiLHELM KÁROLY: JUTALOMJÁTÉK . ORR LAJOS: MEGÁLLÓBAN Király László Tikkadt falusi délután párzó bogarak vállamon dögmadár hintázik a fán a hártyaszárnyú unalom kocsonya-szemű öregek leheletük a levegő ülnek az esztendők felett hátha az isten erre jő a templomban mise van nem szólok közbe hallgatok pocsolyát dagasztanak boldoe; - oárnahá" "alakok J