Délmagyarország, 1980. július (70. évfolyam, 152-178. szám)
1980-07-27 / 175. szám
Vasárnap, 1980. július 27. wsa • • 1 ... __.. Viaskodás egy cigánydallal Székesfehérvárról Debrecenbe vonatoztam. Végig álltam az úton. Kivételesen nem azért, mert nem találtam ülőhelyet. Hallgatóztam. Szemem az elsuhanóban szép színesvásznú filmnek látszó, földeket, vizeket, rügybontó fákat, mocskos, rogyadozó, összeszorult vityillókat, sok üvegszemű, merev panelházakat, békésen bóbiskoló tanyákat mesteri módon keverő látványon. Hanem a két fülem, mint valami fizetett besúgóé, riadt lóé, avagy megszállott népdalgy Ajtóé, hátracsapva a mögöttem zengő, dobogó (néha üvöltöző) fülkébe. A nyolcszemélyes rei keszben tizenhárom cigány da) lolt, táncolt, röhögött, veszekedett szüntelen változatosságban, miközben valamelyikük kezében szakadatlanul pengett az ütöttkopott, de még javában ritmusés dalképes gitár. Ingázó melós cigányok voltak. Kissé csiricsárés, de jól öltözött tizenkét férfi. Építőmunkások. Zömök, erőteljes testalkatúak, mindannyian húsz év körüliek egy kivételével, az úgy jó negyvenes. Ám a tizenharmadik, Igazi „sikár csaj", egyáltalán nem tűnt afféle vályog Déva várába tapasztó, szelíd menyecskének. Fekete füstkarika-hajú, vérlázító tekintetű, kígyómozgású lény. Farmerje se tapadt hozzá kevésbé feszesen, mint a bőr a kígyóhoz, selyeminge viszont oly áttetszően foszladozott, kivált a keble táján, akár (a hasonlatok változatossága kedvéért) ugyancsak kígyó bőre — vedlés idején. Lehetséges, hogy enyhén kritikus természetű vagyok (szakmai ártalom?), de őszintén szólva inkább néztem mindegyikük feleségének, mintsem bármelyikükének. Vegyesen énekeltek. Főként eigánydalokat, cigányul, magyarul, aztán magyar népdalt, magyarnótát, slágert, sőt rockot is, de ezeket is cigányul. Azazhogy ezeket nem cigány nyelven, azonban hamisíthatatlan cigány stílusban, hevesen vagy tragikus kutyavonításként elnyújtva, a lehetetlenségig hajlítva, cifrázva, csukló gllsszandókkal ékesítve a dallamot, csettintéssel, pattintással, csizma dobajjal, füttyel mérve a ritmust Lejegyeztem egyik folyton visszatérő daluk szövegét, és megjegyeztem a dallamát. Az Az utóbbi nem népi gyökerű, inkább vegyülete olyanféle slágereknek. mint a Most jöttem én Vócról kérem .. „ a Bolyongok a város peremén..., és A villanegra nem apácazárda ... Moll dallam, strófánként föl-le kvintváitás. Ennyit arról, amihez nem értek. A szöveget jól megértettem, mert elég primitív. Jellegzetes terméke a városias cigány népköltészetnek, amelyről valaha nem egészen hittem el még Bari Károlynak és Lakatos Menyhértnek sem, hogy napjainkban is virulens. Elénekeltem azóta két néprajztudósnak, megszondáztam kéttucatnyi, sokfele forgolódó barátomat: egyikük sem ismerte. Az alábbiakban adom közzé szeretettel, és versszakonként némi élménybeszámolóval. „Hetvenhárom május elsején nagy balhéba keveredtem én. Leütöttem egy kis hapekot, nem gondoltam akkor, lebukok." Oké a balhé, fiúk. Akkor senki se gondolja, hogy lebukik. Amikor a hülyeséget csinálja. Tisztán látom magam előtt azt a május elsejét, mert a románchősötöket „személyesen" ismerem. Belevaló, rugóra járó öklű gyerek. Jó melós, ha olyan kedve van. Nagy tintás, ravasz kártyás, rokonok, haverok, lubnyik kedvence. Ti vagytok a hibásak. Nem ordítottatok eléggé, így meghallotta, amint a mellettetek elsétáló cingár könyvelő vagy tanár úr kissé didaktikusán duruzsol a felesége fülébe: „Látod drágám, ezeket a cigányokat hiába próbáljuk megváltoztatni. Rapszódikus népség. Dolgoznak. Már amikor, már amelyik. Itt ez a gyönyörű liget, ez a szép ünnep. Artikulátlanul gajdolnak, facsemeték letördelve, tulipánok letaposva, sörhabbal köpik tele az eget is." Tudhattátok volna, hogy hősünk nem kedveli az ilyen beszédet. A könyvelő úr is tudhatta volna, elvégre azért volt tanár, hogy ilyenkor nekilendül az a faluszerte emlegetett, egyben-másban már-már Teofilo Stevensonéra emlékeztető 1obb horog. De leginkább a TITÁSZ tehet az egészről. Miért pont oda cövetelték azt a beton villanyoszlopok, amelyik a kis hapek tarkóján elvégezte az állcsúcson kezdett műveletet. He de: „Mert a kis gádzsó megmurdelt, rám a hekus bilincset vert, egy szerencsém volt csak, semmi más, az a hirtelen fölindulás." Tehát az a ti szerencsétek, ami a veszedelmetek. Lám. Vajon szerencse ez valóban? Hát azt a cigánykovácsidőkből rátok ragadt atavizmust mikor veritek már ki a fejetekből, hogy a bilincset még mindig verik. Vagy csak balladában veritek? Mert natúrban, vettem észre, jól tudjátok, hogy alkalom esetén a bilincset villantják, kattintják, miként ti a szép ívű dallamok ritmuskísérletét. A Délinél fölöttébb csendben szálltatok be a négy taxiba, két URH-val fölszerelt rendőr erősen figyelő tekintetétől kísérve, miközben a tudósító a 12-es buszra várakozott, hogy mindnyájan a Nyugatiba igyekezzünk. Különböző sebességgel. Szerintem legelőször a két rendőr üzenete ért oda, közös érdekünkben. Nem is lett semmi baj. A hivatalos, egyenruhás „közegek" között sem ritkaság a jó hallás. A nyíregyházi gyorson egy 190 centis, araszos vállú kiskatona is valamelyes zord derűvel figyelte nótátokat rendszeresen tőlem kért cigarettát, másképp nincs Lorcának olyan szén cigányrománca, hogy a kupétok elé mertem volna állni másodszor ls. Azt hih ettétek volna hallgatódzon. Holott. — Az áldott kecskeméti dialektust beszélő kalauz is milyen elrettentően figyelmeztetett benneteket: „Gyerökök, ha nem lösztök csöndbe, mikó legközelebb erre gyüvök, úgy körösztülhajítom a balalajkát Szolnok fölött, hogy Mezőhögyösön üti agyon a vajdát." Jó irányérzéke volt a kalauznak. A Szolnok és Mezőhegyes közé húzható légvonal nagyjából derékszögben metszi a vonat haladási irányát, amely szerinti jobb oldalon zenéltek a cigányok. És jó arányérzéke is, mert többet nem jött arra, pedig a balalajkává előléptetett gitár Szolnok körzetében tényleg hallgatott. Hogy aztán annál inkább felzokogjon: „Elitéltek hét mázsára, rámmeredt a cella rácsa, fönnakadnak rajt' a csillagok, de a sötét szemed átragyog." Ne csináld ezt velem szólista, ha Devlát ismersz. Az ilyen vadból siralmasra váltó fordulatoktól, főleg, ha épp te vállalod a szólista felelősségteljes feladatát, te drámai szopránon sziszegő fekete kígyó: én menten elindulnék az étkezőkocsiba, ha a Hajdú expresszen utaznánk. Direkt ezért járok a csak pénteken közlekedő nyíregyházival, mert még büféfülke sincs rajta. A ti kezetekben is mire jó az a sok literes, zöld üveg, amit még Pesten vásároltatok? Hogy megveresedjék tőle a szemfehérjétek? Hogy eltorzuljon a nóta? A Hajdú más. Megfelelő szemöldökjelek után, már-már az arany súlyához közelítő áron kávéscsészébe csempészett konyakot kaphatsz, amitől úgy elborít az öntömjénfüst, hogy boldognak érzed magad, ha egy unatkozó civisdáma engedékenyen fogadja bókodat, s utána majd kenegetheted mirhával évekig a sérülést. Ez a mondat már nem neked szól, szép szólistám, ha nem vetted volna észre. Vagy ha igen: csupán azt Indoklom, miért utazom szívesebben veletek, mint az elegáns expresszen. .Valamiképp becsületesebbnek érzem itt a hangulatot. Tudom, ha egyet mozdulnék feléd, tizenkét éles kés meredne rám, s tán kis hapekká lényegülnek majd az újabb balladában. De azt is jól tudom, hogy férfias nyíltsággal fölajánlott összegért készséggel átengednének a jó kőművesek. Úgyhogy lényegében mindkét vonat egyforma, a továbbiakban ne ls próbáljatok megríkatni, hogy útitársatok vagyok, csupán személyes ügy. „Nagy bűn, amit elkövettem, hőtt részegen, szédületben, a büntetés még kegyetlenebb, roma csávó, mondjad, mit tehet." Állandóan mentséget kerestek a hősnek. A hirtelen felindulás után újabb enyhítő körülmény az őszinte beismerés. A részegség, remélem, tudjátok, az új Btk. szerint súlyosbít. De ez még hagyján, csak azt a furcsa, harmadik kategóriát hagynátok el. Szédület. Mi az, hogy szédület? Az önérzet fölragyogásának boldog állapota, amikor sólyomszárnyai nőnek a képzeletnek, s oly mozgékonnyá válik ököl és halef? — Ne szédelegjünk már, az jóra nem vihet. A szédület percekig, a következmény évekig tarthat. Ezért vélitek kegyetlenebbnek a büntetést, mint a bűnt. Nem nagyon tudok hozzászólni a kérdéshez. Büntetésvégrehajtási intézményben még vendégként sem jártam, csak azt tudom, hogy jogalkotásunk a kettő egyensúlyára törekszik. S hogy a roma csávó mit tehet? Leginkább azt, amit ti. Dolgozik. Ha másképp nem, háromszáznégyszáz kilométerre a szívének oly kedves falutól, az állványokon, a munkásszálláson, túltelített vonaton is megőrizve dalos kedvét, s nem követ el annál nagyobb bűnt, mint ahogy nem veszi figyelembe az egyik legellenszenvesebb szabályközlő táblát, az áthúzott hegedűt. „Mégegyszer ezt nem csinálom, megígérem kicsi párom, hűséges, jó urad leszek ám, szabadulok nyolcvan tavaszán." örvendetes fordulat, boldog vég. Ígéretekben, fogadalmakban sohasem szűkölködtünk. Itt az ideje a beváltásnak. A. SZABÓ JÁNOS Beiányl György Hazatér s a tükörben menetgyakorlatot végez (Az „Adieu adieu Apollinaire" ciklusból) Jelenbe hátrál a város (Valaki van a tükör előtt) Kávéból torkára hűl az éj s Guillaume a Szajnába köp (A kéz megtartja a levegőt) (Szobrokra röppen a kabát) Mintha lezuhant madártest: lüktet a homlok sebzetten hol égtájat valaszt egy út (Nézi nézi az ember magát) Asszonyok hidak Idő csönd te és hosszan a fülben zúg az űr (ó a kalap s verdeső ing) (talán a vízen majd elring) Leírható csák a mozdulat Szédül a hang ahogy tovább (Vállán megnyílik a fehér) Auteuil ez vagy Prága mindegy (A fény immár derékig ér) S fent a fej akárha lenne pont Füvek zubbonyán csillan él: megkésett haptákban a század (Lábát föld övezi) s íme: ablakból fölpirkad a vér (Piros kérdőjel teste íve) Választ a kiáltás nem ad Fordul s ez lehet elölnézet A térben bokacsattanás: kilép az idő az isten Apollinaire a tükörbe áll ragyog mint síkok a versben (Itt benn történhető ami nincs s az Én megéli a rendet — ) Most már elindul út se kell: a dimenziókban menetel Kérdés az ötödik sorban In memóriám P. K. Z. Istenre néz — maga így sem isten nyakán hurokba pontosul e kör (Hiánnyal kitöltött űr az idő) De itt írom én hogy hol lebeg ő — s aki a közben áll: volt vagy nincsen? (Csöndet ha torzít térbe a tükör) Hallotta már? Három pipaklub negyven versenyzője közül a poznani Andrzej Gtíkowsky lett a pipázás idei lengyel bajnoká. A győztes a nemzetközi szabályoknak megfelelően a kapott három gramm dohányt egy óra 33 perc és 20 másodpercig szívta. Ez a teljesítmény még mindig egy órával kevesebb a világcsúcsnál. Vajon mi lehet ennek a Glikowskynak a foglalkozása, hogy ilyen nyugodtan, kényelmesen tud órákig pipázni? Éjjeliőr, magyar filmeket játszó mozi pénztárosa vagy ügyintéző egy ingatlankezelő cégnél? Sajnos erről nem szól a híradás. Thomas Mannlng, a múlt század tibetológusa feljegyezte, hogy Tibet egyes vidékein elterjedt szokás a „kalaplopás": bizonyos ünnepen a férfinak joga van bármely leány vagy asszony fejéről lekapni a fejfedőt, s a zálogért éjszaka kell a tulajdonosnak a férfi lakásán megjelennie. Kár, hogy nálunk nincs• divatban a kalaplopás, mert én már össze is állítottam azon hölgyismerőseimnek a névsorát, akiknek a fejéről szívesen lekapkodnám az említett hólmit! • A pánik fejvesztett zűrzavart, vakrémületet, vaklármát jelentő szavunk. A név (francia közvetítéssel) Pán istenre utal: az ókori görögök az 6 megjelenésére vezették vissza például a nyáj megvadulását ügy tűnik, az ókori isten napjainkban is gyakori látogató. Igaz, nem a nyájainkat vadítja, hanem bennünket, azzal, hogy rémhíreket terjeszt. (Ilyenkor „az istenit", „tényleg igaz?" kérdést szokás feltenni. (Aztán pánikba esünk és megostromoljuk a közérteket és a benzinkutakat. • A t3. teázod közepén alkotott orosz törvénytárból, a „Russzi kaja Pravdá"-ból (Orosz Igazság' való az alábbi két cikkely: „Az, ki herceg lovászat, szakácsát avagy ajtónállóját veszejti el, negyven grivnát fizet annak fejéért." „Az, ki herceg főemberének (intézőjének, bírájának, udvarbélijének) életét veszi, tizenkét grivna vétetik el attól." Az árakból ítélve kitűnik: azokban a régi időkben sem becsülték sokra az értelmiséget, egy kétkezi dolgozó már • akkor is jóval többet ért. • A tudósok szerint az ember már 7-10 ezer évvel ezelőtt is dolgozott fel magvakat. A régi Egyiptomban harmincfajta kenyeret, lepényt vagy süteményt sütöttek. A rómaiaknál a kenyér sütéséhez értő rabszolga tízszer többe került, mint egy harcedzett gladiátor. Most magamban azt számolgatom, hogy nálunk ki keres többet: egy maszek pék avagy egy hivatásos katona? Űjságból kimásolt hazai hir: „Az utóbbi időben mind gyakrabban fordultak elő a fővárosban nagy világítási zavarok. A világítászavar nem kímélte mea a miniszterelnöki palotát sem. Éppen minisztertanácson volt együtt a kormány, amikor a tanácsterem csillárja kialudt. A minisztertanácsot félbe kellett szakítani, de néhány perc múlva ismét folytathatták a tanácskozást — mégpedig gyertyafény mellett Ez a hir 1930-ban jelent meg egy budapesti lapban. Ilyen malőr 1980-ban már bennünket nem érhet. Nincs külön miniszterelnöki palotánk! KISS GYÖRGY MIHÁLY