Délmagyarország, 1980. június (70. évfolyam, 127-151. szám)

1980-06-15 / 139. szám

Vasárnap. 1980. június 15. V V as* 1 (T ' 1 US „Tömegkultúra" és „elitkultúra" A Százéves a Rádó A helyén régen is kocsma volt. Tápay Szabó László önéletrajzában (Szegény ember gazdag élete. 1928) megírta, hogy az árvíz hajnalán szüleivel Szőregre menekült, ötéves volt. „Mire beértünk a szőregi nagykocsmába, már fölkelt a nap. Az ivó egyik sarkában bogiyakemence volt; ott ültem én. a lábaim már valami kendőbe voltak burkolva, és valahonnan egy fél kiflit szereztek számomra." A kocsma, emlékezett vissza, zsúfolva volt menekültekkel. Egy év múlva a tulajdonos. Pákáski Száva (1852—1915) lebontatta a régi kocsmát, és fölépítette a ma is álló újat. Homlokzatán még nemrégiben is olvasható volt: ALAPÍTVA 1880 Fiatal korában Tömörkény Ist. ván is gyakori látogatója volt Házassága után (1894) után Sef bókhögyre vezetett sétája, de ad| dig „a szőregi országúton kódo: rogva", fordulója többnyire a szőI regi nagykocsmában volt Jó kiadós séta. de számára bizonyát ra nemcsak testgyakorlást jelentett. hanem írói megfigyelésekre ls bő alkalmat kínált Udvarán nagy kocsiszín állott: oroszlámoei. mokrini, óbébai piacozók hagyták itt a kocsijukat lovukat, s innen gyalog mentek a szegedi piacokra. Nem hiszem, hogy sok falusi kocsma volna hazánkban, amely megérte centenáriumát. Szőreg legrégibb műemléke az Árpádkori apátság helyén a 13. század végén, vagy a 14. század elején emelt plébániatemplom falmaradványa. Ezt a szerb (görögkeleti) templom (1779). majd a magyar (katolikus) templom (1816) követte. Vele egyidős a parókia, a plébániahivatal. Utána a Rádó következik: száz esztendejével immár 6 is műemléki rangra vénült Pákáski -Száva első felesege magyar volt; tőle született három fiát a gazda újabb házasságakor végkielégítésben részesítette Második feleségétől. Maluckov Dinkától (1861—1925) nem született gyermeke Ezért feleségének öcscsétől a szegény gválai napszámos Maluckov Lyubomirtól négy fia közül elkérte a legkisebbet, a tízéves Radovánt, nevére íratta, örökösévé tette Pákáski Radován (1892—1975) Ótt nőtt föl a nagykocsmában, segített a kiszolgálásban, a ház. meg a jószágok körül. 1912-ben feleségül vette Danity Krisztinát (sz. 1894). Nevelőapjának halálakor Pákáski Radován éppen katona volt: harcolt az első világháborúban. A vendéglőt ekkor az özvegy és menye tartotta fönn. Pákáski Száváné halála után szállt a vendéglő a nevelt fiúra, Pákáski Radovánra. ahogy a szerbek közt gyakori becéző nevén általánosan hívták: Rddóra, öregedvén pedig Rádó bácsira. Száz éve ez volt az egyetlen valamire való kocsma Szőregen. A századfordulótól nyílt még egy-? kettő, de a mai napig sem vált olyan jelentőssé egyik sem. mint „a Rádó". Természetes is: előnyös földrajzi helyzete volt alapja elsőségének. Száz éve ott kezdődött Szeged felől jövet a falu; ma ugyan már jócskán beépült a város és a község közötti út széle, de még most is, ahogy az idegen leszáll a buszról a Rádónál, észreveszi. hogy voltaképpen ez a falu eleje. Innen ágazik szét a két fő utca: a Szerb és a Magyar utca. A bejárat hajdan ls sarkon volt ahol ma a presszóba lehet bejutni. A Szerb utca felőli szárazbejáratot csak a házbeliek, később meg az úrikaszinó tagjai használták. A húszas évek végétől ugyanis a volt kaszinótól bérelt külön szoba, ahová illetéktelen nem jutott be. Magam is csak a fölszabadulás után. amikor már a MADISZ gyűlésezett benne, láttam belülről. Az ajtótól balra esett (mostani presszó helyén) Pákáskiék lakása. Egy-két vendég számára szállást is tudtak adni. Az ivóban, ahogy a ponyvaregényekben szokták írni. vágni lehetett a füstöt. Néhány törzsvendég — nomina sunt odiosa, azaz a neveket mellőznöm kell — fél életét ott töltötte kártyázással, szócsépléssel; olyik csak étkezni járt haza. a szomszédba. Az egyik fal mellett üldögélt hosszú szárú pipájával, juhászosforma. kerek szélű kalapjával az öreg Balázs bácsi, bizonyos Temesvári Balázs: aki alkalmi munkákkal, vízhordással, favágással kereste meg szűkös, de neki elegendő kosztocskáját. és Rádó bácsinál mindennapi vörös borát. Amikor 1939-ben meghalt, színes fényképét Rádó bácsi fölakasztotta a falra, amely mellett addig üldögélt az öreg. 1937-ben — tíz lánc föld árából — épült a Magyar utcai oldalon a színházterem. Műkedvelő előadásaink és a híres katalini bálok színtere. 1941 őszén az első cserkészelőadáson itt hangzottak föl első ízben a színpadon a Bartók és Kodály gyűjtötte népdalok. Közel volt özv. Tóth Györgyné vendéglője is. a mostani Tömörkény István Művelődési Ház. ö is ekkoriban építtette nagytermét. Ettől kezdve váltakozva zajlottak az előadások és bálok, hol itt. hol ott. attól függően. hogy éppen melyik terem volt szabad vagy — olcsóbb. 1941-ben Pákáski Radovántól. mint ..megbízhatatlantól", bevonták iparengedélyét lezárták a vendéglőt, és katonatiszti étteremmé alakították át. Rádó bácsit éppen ekkor ismét egyenruhába bújtatták: mint öreg szakaszvezető szolgálta azt a hazát, amely őt ki akarta tagadni. A helybeliek, sőt a tisztek óhajára azonban visszakapta az engedélyt, le is szerelték és újból megnyithatta vendéglőjét. A fölszabadulás után rövid ideig megválasztották községi pénztárnokká. 1950-ben államosították a vendéglót. és a földművesszövetkezet kezelésétje adták. Egy ideig Rádó bácsit feleségével együtt alkalmazták, de azután 1951-ben végképpen meg kellett válnia a kocsmától. Szegedre költözött. kereskedelmi alkalmazott lett. A szőresd földművesszövetkezet a Rádót Rózsafa vendéglőnek keresztelte át. Hasztalan. Az újabb nemzedék is önkéntelenül a hagyományos nevét veszi át és használja, mint apái. anvái. Gedó Márton 1894-ben meghalt, de nyári mulatóhelyének emléke, mint helynév, ma is eleven Szegeden. S jól is van így. Várostörténeti emlék, egv-egv színfolt szürkülő, uniformizálódó korunkban. amely legalább nevekben őrzi a múltat. A Rádó — a név is. a százéves épület is — ilyen megőrzendő jellegzetesség az immár Szeged részévé lett Szőreg jelenében, jövőjében. PÉTER LASZLÖ polgári ideológiában az elmúlt időszakban meghonosodott a kultúra „tömegkultúrává" és „elitkultúrává" történő szétválasztása. Ez a szétválasztás részben kifejezi a fejlett tőkés társadalomnak a kultúra fejlődésére gyakorolt ellentmondásos hatását, másrészt elméleti magyarázatul szolgál a valóságos kulturális folyamatok megértéséhez. A marxizmus és a polgári ideológia alapvetően ellentétes módon próbálja megmagyarázni a kapitalista fejlődésnek a kultúrára gyakorolt hatását. Marx világosan látta, hogy a tőkés termelés ellentmondásos folyamatokat hoz létre a kultúra, s elsősorban a művészet termelésében. A kultúra és a művészet termékei a tőkés társadalomban áruvá válnak és ezzel önmaguktól idegen értékrendbe kerülnek, ami elkerülhetetlenül a művészi alkotófolyamat válságához és egyben a művész és a közösség hagyományos viszonyának felbomlásához vezet. A műalkotás — bekerülve a tőkés termelés rendszerébe — már nem képes azokat a közösség összetartó funkciókat betölteni, amelyeket az előző korokban betöltött. De ugyanakkor a művészet mégis igényt tart erre a funkcióra, nem mond le eredendően közösségformáló és összetartó küldetéséről. S e kettősség — a valóságos folyamatok és a művészet önbecsülő vágyai — a művészet és a kultúra látszatkettősségét hozza létre. Az a művészet, amely belenyugodott a megváltoztathatatlannak vélt társadalmi folyamatok szükségszerűségébe, elfogadta a „tömegkultúra" értékrendjét. Az a művészet pedig, amely fellázadt ez ellen, s tisztán a művészet belső értékeivel akart értékelődni — „elitkultúrává" változott. A fejlett tőkés országok tömegtermelésének fokozódásával, az ún. fogyasztói társadalom feltételei között a „tömegkultúra" lehetőségei és a fennálló Szikszói Károly Épület Szerelem szomorú. Voltam már így sokszor. Az utolsó villamosok bárgyú zörejek és az éjszaka lassan lefelé szorít. Arcod majd vérrögöm lesz de addig a konyak hogy utazzon a kéz az ész addig ezek a vérrögök építenek lefelé sosem hátra. Es nem szeretem a Napot. Bókkon Gábor Portré A szakosított anyai, majd a jegyesség felsőfokú oktatásának hatására sikeresen leszokott önmagáról. Híreket nem hallgat, mert sohasem közölnek használható ételreceptet. Véleménye szerint a havi 8000 különben is véd a bombázások ellen. Távolabbi tervei: talán megtanul olaszul és férjének — reggel — jobb teát főzni. Varga Gyula Minden ágon Az esti kocsmák kikötőiben pocsoják Santiagói békebeli halakról mesélnek. Az esti kocsmák kikötőiben kibontja haját a magány. Hajótörött emlékeket ringat a nyár. Termőre vágva az isten bokra. Asszony-szívekben szikesedve nyilhatnék-e minden ágon? társadalmi status quo-t védelmező funkciói megnövekedtek, hiszen a kulturális piac nagymértékben megnőtt, az itt kialakult tömegigényeket ki kellett elégíteni. A kulturális ipar nagymértékben felduzzadt és elárasztotta termékeivel a fogyasztót. A „tömegkultúra" az átlagember esztétikai és művészeti igényeit elégíti ki. s egyben nagymértékben konzerválja, megfelelő alacsony szinten tartja azt. A „tömegkultúra" ugyanakkor nivellál is. igyekszik átlagizlést kialakítani, megszüntetni az egyes tarsadalmi rétegek közötti íziésbeli különbségeket is. Ezért látszólag hallatlanul demokratikus is. hiszen a „tömegnek" szól, kielégíti annak „jogos" igényeiet De ugyanakkor Igyekszik kiirtani a kultúrában meglevő kritikai elemeket, Igyekszik — Marcuse szavaival élve — „egydimenziójüvá" tenni az emberi gondolkodást. Holott a kultúrának és főleg a művészetnek elidegíthetetlen tulajdonsága a valóságra való állandó rákérdezés. a társadalmi jelenségek állandó kritikus szemlélete és az ítéletalkotás. A „tömegkultúrában" ezek a tulajdonságok megszűnnek, így maga a kultúra a fennálló viszonyok burkolt apológiájává, a kritikai szellem megszüntetőjévé válik. Az „elitkultúra" látszólag védelmezi a művészet és kultúra született jogait de mivel a valóságos társadalmi folyamatokon kívül és csak annak ellenében működhet hatásszférája leszűkül, A fejlett tőkés viszonyok nem marxista kritkusai — Marcuse, Galbraith, Mills, Gorz és mások — igyekeztek feltárni a fogyasztói társadalomnak a kultúrára gyakorolt romboló hatását de nem láttak megoldást a kultúrára eredeti egységének helyreállítására. A marxizmus abból indul ki, hogy a tőkés társadalomban végletekig kifejlődő elidegenedési folyamatok. így a kultúra elidegenedése történetileg feloldhatók. A kommunizmus, mint a visszavétel nagy történeti korszaka feloldja a fejlődés antinómiáit Azonban ez a fejlődés valóban csak történeti lépték, ben képzelhető el. Hiszen a fejlődő szocializmusban a kultúra előbb vázolt ellentmondásai (a kultúra és árutermelés antinómiája) részben megmaradnak, újratermelődnek, és csak a társadalmi fejlődés hosszú történeti folyamatának szükségszerűségével oldódnak meg. Izléskultúránk differenciált minthogy differenciált társadalmi struktúránk is, így a kulturális termelés és fogyasztás szükségszerű szintjei tovább léteznek. De míg a fogyasztói társadalom „tömegkultúrájának" alapvető célja a kritikai magatartás elvetése. a társadalmi folyamatokra való figyelés kiirtása, a szocialista társadalom célja ezen magatartási formák erősítése. Tehát nálunk a polgári értelemben vett „tömeg"- és „elit" kultúrának nincs meg a szocializmus céljaival és feladatival magyarázható értelme. Nálunk legfeljebb rétegkultúrák különböző szintiéiről lehet beszélni, amelyek különböző fogyasztói igényeket elégítenek ki, mindig fenntartva u célt a „magasabb", értékesebb kulturális szinthez való közeledésben, vagyis tudatosan vállaljuk a kulturális „mobtlitást", az előrelépést, ellentétben a „tömegkultúra" nivelláló és konzerváló hatásával. MIKECZ TAMÁS