Délmagyarország, 1980. június (70. évfolyam, 127-151. szám)

1980-06-15 / 139. szám

Vasárnap. 1980. június 15. Harminc Avagy: Sunt lacrimae rerum H armincéves érettségi ta­lálkozó egv borongós vasárnap délelőttön. A régi épület ma is áll. Valami­kor főreáliskolának hívták később gyakorlógimnáziummá avanzsált és fölvette a Baross Gábor nevet. 1950-ben átke­resztelték Móra Ferenc gim­náziummá, egy esztendő múl­va pedig megszüntették. He­lyét akkor egy gyorshirte­len létrehozott építőipari tech­nikum foglalta el. Az épület azóta is az építőipari oktatás szolgálatában áll. A gyors döntés ezek szerint nem bizo­nyult elhamarkodottnak. Ugyanakkor a megszüntetett „Baross" — és az egy évvel korábban, még 1949-ben sza­nált „piar" — helyett később új gimnáziumok — Ságvári, Rózsa Ferenc, Tisza-parti — létesültek. Azokat is igényelte az élet. Ha most kéne újra dönteni, annyi időközbeni ta­pasztalat birtokában tán úgy határoznánk, maradjon meg a régi. nagy hagyományú iskola, az új pedig kezdje új életét új épületben. Az újteremtés ne kapcsolódjék egybe hagyo­mányrombolássat... De hát: nem lehet kétszer belépni ugyan abba a folyóba az ok­tatásügyben sem. 1. 1950-ben, érettségiztünk. Va­laki kiszimatolta, hogy R. M. is ugyanebben az intézmény­ben maturált, ráadásul ponto­san negyven esztendővel elébb, ezerkilencszáztízben. Adáról került Ide. Ráakadtunk az Ittlétét őrző régi anya­könyvre. Csodálatosképp nem hiányzott belőle az a lap sem, amely R. M. nacionáléját, érettségi osztályzatait rögzí­tette. R. M. a korabeli be­jegyzés tanúsága szerint jó tanuló volt, osztályzatainak többsége „jeles", alig akadt egy-két „jó" kalkulus közöt­tük. Ismerni kéne — vagy föl­idézni — a korabeli körülmé­nyeket annak magyarázatául, mért is lelkesedtünk föl any­nyira az érettségi dátumok e már-már jubileumi egybeesé­sén. Tablónk jelmondatául mindenesetre ezt a szöveget választottuk: „Előre R. M. útján". A tablót állítólag órzl a jogutód tanintézet. Hogy nem mutogatják a folyosón, a töb­bi régi relikvia közt, meg tu­dom érteni. Mi mindenesetre akkor még egy hosszú távira­tot is megeresztettünk Buda­pestre, az Akadémia utcába — ahol akkor az MDP Köz­ponti Vezetőségének székháza volt —, amelyben minden jót kívántunk iskolánk egykori diákjának, érettségi vizsgájá­nak negyven éves jubileuma alkalmából, újfent biztosítot­tuk, hogy az 6 példája lelke­sít bennünket, és hogy az 6 útját kívánjuk járni. A távirat teljes szövege megjelent a ko­rabeli Délmagyarországban — le »e lehe—e tehát tagadni. Vagy harmincnyolc forintot fizettünk érte a főpostán, ami akkoriban borzasztóan nagy pénz volt (kettó hetvenért mérték a tömény féldecijét és tizenkét forintért adtak egy liter „kocsisbort" zenedíjjal együtt a régi Hungáriában). A táviratra nem érkezett válasz. Egyáltalán: senki, sem­milyen módon nem reagált lelkes gesztusunkra. Leérettsé­giztünk. Megtartottuk a ha­gyományos bankettet, aztán 1950 júniusának egyik napsü­téses délelőttjén kiléptünk az ÉLET-be, stílusosan , mondva, elindultunk R . M. útján, ahogy a tablónkon is megfo­gadtuk, s ahogy máson — nem lévén akkor — nem ls mehettünk volna. 2. A felsőoktatásban ezerki­lencszázötven volt a „nagy át­törés" éve. Két osztályban, ötven-egynéhányan érettsé­giztünk, közülük tán húszat vettek föl „első ugrásra" az orvosegyetemre. Szinte min­den osztálytársam folytatta tanulmányait. Alig néhányan nem; őket vagy nem javasol­ta az ifjúsági szervezet, a DISZ, vagy pedig a felvételi vizsgán érte őket valamilyen malőr. Meglepetések persze itt is akadtak. A szélsőségesség olykor szeszélyes szituációkat szült. Nem engedték például tovább tanulni a vidéki kocs­máros fiát, aki beilleszkedési szándékának számos — hihető — tanújelét adta. Az egye­temről ugyan eltanácsolták, a tanárképző főiskolára viszont azonnyomban felvettek — el is végezte — azt az osztály­társunkat, akinek korábban három pap fivére is disszidált és aki maga is nap mint nap utalt önnön harcos katoliciz­musára. (Most derék általános iskolai tanár, népes családdal a Dunántúlon.) Hárman meghaltak. Hár­man disszidáltak. Közülük egytől méltatlan magatartás miatt időközben megvonták a magyar állampolgárságot, egy még soha sem volt itthon 56 óta. A harmadik pedig öt­évenként mindig pontosan megérkezik Párizsból, hogy újra elmondhassa: „Szia, öreg fiúk, szép volt, 4ó volt. Én most is magyarnak érzem ma­gam. Az is vagyok." Az orvosok közt mindenféle akad: körzeti, intézeti. Osz­tályvezető — kórházban, ta­nácsnál —, igazgató-főorvos, kutató. Számbelileg is az or­vosok vannak többségben a harmincéves találkozóra el­jöttek közt. Sok a mérnök is. Néhányan egyetemen dolgoz­nák. S akad néhány tanár. 1950-ben érettségizett ötven­egynéhányunk közül egy diák­társunkból lett munkás, a szó nem teljes értelmében, de tu­lapdonképpen mégis. Egy ku­lákfiúból, aki kellő mértéktar­tással vállalta-játszotta an­nakidején a ..hivatalosan meg­tűrt ellenség" kor rászorította szerepét, ö prezentálta, amit nap mint nap megcáfolhat­tunk. Nem volt könnyű sze­rep. Jól csinálta. Humorér­zéknek sem híjával. Kitanul­ta az autószerelésécet. Volt „állami", lett maszek. Próbál­kozott a buszsoförködéssel is. Humorérzéke csak mostanára csappant meg, mikorra révbe ért volna. — Oda az egészség — mondogatja kesernyésen. — Rokkantságiba készülök. Betegeskedik az asszony is. Barátunk sokáig nagy vagány volt, nőben csinost, cselek­ményben a balhésat kedvelte. Most sétálgatnak kettesben a korzói alkonyatban. Sápadt az asszony, nem néz ki jól, de azért mosolyogni próbál, mi­kor mondja: — Minden meg van bocsátva... — És men­nek tovább a Dugonics tér felé. Egy kopaszodó fiú azéletút­mesélésben csak a kezdő mon­datig jut el. Aztán elcsuklik a hangja. Pedig a postánál kö­tött ki. a szállításnál, ahol nem éppen angyalok repdes­nek az egyre nagyobb terhek­kel küszködő és egyre akado­zó, rosszul dotált gépezet fe­lett. Néhányan elváltak. Ké­sőbb újra kezdték. Gverek­nevek, évszámok röpködnek a levegőben. A fiúk előtt kár volna titkolózni. Az egyik nagy késéssel érkezett trón­örökös például egy párizsi ki­ránduláson fogant. Egy másik jöttét szavazás előzte meg, mert az ingadozó apukajelöl­tet a nálánál fiatalabb feleség és a már meglevő két gyerek ígérete-szavazata erősítette meg abban a hitében, hogy gondoskodnak a kicsiről, ha őt netán — közel az ötvenhez — valami baj érné. Egyik tanárunk mondja: — Nagyobbik kislányom külföld­re ment férjhez. Hát szóval.. Nem örültem ... Aztán a fér­je az ő kedvéért megtanult magyarul. Valóságos patrióta lelt belőle. Járatják az Élet és Irodalmat, a Kortársat, a Nagyvilágot, a Magyarorszá­got ... — Részleteket olvas fel a vej leveléből. Szabatos magyarságú mondatok. —Tel­jesen segítség nélkül írta. Nem engedi, hogy a felesége ilyen­kor segítsen neki... Hallgas­sátok csak: ilyen szavakat használ, ügyvédi munkaközös­ség... Na, mit szóltok hozzá? 4. M. mondja, miközben majd­nem olyan kackiássan áll, mint harmincöt esztendeje: — Aztán hetvenen túl ráébred az ember arra, hogy az élet igazi értéke a nagyapaság... El is mondtam ezt mindjárt egy francia barátomnak. ..Oui. monsieur" bólogatott. ..És eközben meg kellett tanulni újra szeretni a nagymamát is"... V.: — Nemrég töltöttem be a nyolcvanötöt. Emberi szá­mítás szerint már nem lehet sok hátra. De nyugodtan me­gyek el, ha üt az óra. Talán tévedtem, biztosan tévedtem. De soha nem hazudtam éle­temben. Senkinek nem okoz­tam tudatosan kárt. Én min­dig segíteni akartam, minden­kinek. Ali. most is szálfaegyenesen a tanári asztalnál. S öklével időnként rádördít az asztal­lapra. mint annakidején, ami­kor Petőfit. Aranyt, Adyt ma­gyarázta. Amikor Vörösmar­tyt idézte: „Az emberfaj sár­kányfog-vetemény"... Zs.: — Nagyon nehéz dol­gom volt mindig az életben. Mert munkát, fegyelmet köve­teltem mindenkitől. Aki pe­dig ezt követeli, annak... annak bizony... 5. Most az áll föl. aki harminc esztendő után most van itt először. — Irtóztam tőle. Mert min­denki így csinálja ... Mert így illik. Mert így szokták... So­kat töprengtem. Aztán rájöt­tem: az élet olyan, hogy a közhelyek is hordozhatnak emberséget, a szokvány is őrizhet fontost. — Zavart moz­dulattal végigsimítja haját. — Ügy látszik, öregszem... 6. — Emlékszik még. tanár úr? A régi típusú, nyolc osztá­lyos gimnázium első osztályá­ban az első órán a tanár úr arról kezdett el beszélni, hogy aki nem kezdi el most azon­nal nagy elánnal tanulni a latint, arra szörnyű kínszen­vedések várnak majd — nyolc esztendő múlva — az érettsé­ginél. — Emlékszik még, tanár úr? Nem voltam éppen kiváló la­tinista. De egyszer kezembe került a századforduló híres tárcaírójának. Tóth Bélának a . Szájrúl szájra" című könyve. Összegyűjtött benne egy cso­mó latin mondást: is. Köztük ezt. a Vergiliustól idézettet, a szerinte is szinte lefordítha­tatlant: Sunt lacrimae rerum. ö így ifnagyarította: az élette­len dolgoknak is vannak könnyeik. Még azt is megje­gyeztem akkor, milyen nyelv­tani szerkezetű a mondat... Egyszer egy latinórán aztán váratlanul felhangzott: „Sunt lacrimae rerum". Még hall­gattak az eminensek, még nem ocsúdtak föl a „jó"-k, mikor én már odavágtam: ..Gemitivus ob.iectivus!" Csak bámult mindenki rám. Mintha csoda történt volna. — Emlékszem. Csakhosv Tóth Béla nem pontos fordí­tást mellékelt. A genitivus ob­jectivus ugyanis az objektum és a szubjektum viszonyából éppen azt fejezi ki. hogy ... Hogy tehát az élettelen dol­gok is fakaszthatnak könnye­ket. 7. A másodemeleti osztályte­rem ablakából akkoriban épp ráláttunk a Széchenyi téri vá­rosháza toronyórájára. Lestül; egyre a mutatók lusta járását, csöngetésre várva. A torony időközben mintha hátrébb csúszott volna. S csak homályos folt most az óra­számlap is a lombhasadékok álcája mögött. Sunt lacrimae rerum. I'APP ZOLTÁN Nagy a zsivaj, lárma... B ömbölteti a szomszéd a rádióját — csak kibír­ható valahogy. Túráz­tatja a motort a suttyó legény — kinövi a feltünősködést egyhamar. Cölöpöznek egy ut­cával odább — csak befejezik egyszer. Fűrészgép süvít, fék nyikorog, sziréna vijjog, rádió röcsög, tele az életünk ezerféle zajjal. Lassan már észre sem vesszük. Egyszer vasárnap, kora reg­gel, az ásotthalmi erdőben meglestem a csöndet. Parányi volt, csak néhány másodper­ces, mert aztán belerikkantott az erdőzajok szünetében egy arra járó ember, s mintha tudta volna, hogy nem övé a szentségtörés bűne, traktor for­dult be a dűlőútra. Kész, eny­nyi! — mondaná egy filmes stábban a rendező, s hozzá­tenné még: majd a végét ki­vágjuk. Ki hinné el ugyanis, hogy erdőszélen nagy a zsivaj, lárma... * „Tárgy: Ajánlat a munka­védelem fejlesztésének terve­zésére. A 47/1979. MT. számú rendelet minden gazdálkodó szervezet számára előírja a munkavédelem fejlesztésének tervezését. Vállalatunk a je­lentkező munkavédelmi ter­vezési feladatok megoldására készséggel felajánlja segítsé­gét, a következő területeken: — zaj- és sugárvédelmi mé­rések, vizsgálatok, az elkészí­tés módjának kidolgozása ... Szívesen vállaljuk, hogy meg­keresésük alapján a fenti té­mákra: 1. Műszeres méréseket vég­zünk 2. Korszerűsítési javaslatot adunk 3. Elkészítjük a szükséges terveket. Amennyiben további infor­mációra tartanak igényt..," (Aláírás: á vállalat igazgatója.) * 1978. novemberében a Szak­szervezetek Országos Tanácsa az elmúlt 10—15 év munkavé­delmi helyzetét tekintette át, s megállapította: az úgyneve­zett foglalkozási betegségek közül a halláskárosodásé volt a legnagyobb növekedési ütem, a munkahelyi zajszint emelke­dése tömegesen ható egészség­károsodáshoz, súlyosabb eset­ben gyógyíthatatlan nagyot­halláshoz vezet. A SZOT megállapításaira alapozva 1979-ben új előírá­sokat fogalmazott meg a Mi­nisztertanács, új szabványok jelentek meg, melyek 1980. ja­nuár elsején léptek életbe. A Magyar Népköztársaság MSZ 18152—79. számú szabvá­nya a munkahelyen megenge­dett zajszintekről: zajos munkahelyen — a halláskáro­sodás megelőzésére — a dolgo­zókat érő zaj egyenértékű A-szintje nem haladhatja meg a 85 dB (AI) értéket, továbbá impulzusos zaj esetén nem ha­ladhatja meg a 125 dB (AI) legnagyobb értékét sem. — Kérem, magyarázza meg a szabványban szereplő szak­kifejezéseket. — A zaj egyenértékű A­szintjének a 8 órában mért, átlagolt zajszintet tekintjük, a dB a decibel mértékegysége, az AI pedig azt az értékelő szűrőt jelenti, amely a fülhöz hasonlóan viselkedik. Látható: a szabályozásban már vannak eredmények, most már csal; a zajcsökkentésben kellene ha­sonló lépéseket tenftünl;. * A KSZV szegedi gyárában audiológiai vizsgálati rendszert alakítottak ki, évente egyszer a zajos munkahelyen dolgozó­kat, három évente mindenkit megvizsgálnak. A felvételre jelentkező munkások szűrése pedig lehetővé teszi azt is. hogv aki korábbi munkahe­lyén már zajos körülmények között dolgozott, és hallása csökkent, azt a KSZ V-ben már „zajszegény" munkahelyre irányíthassák. Dr. Kiss Ferencné, az audio­lógiai laboratórium munkatár­sa: — Nálunk a kollektív szer­ződésbe is belefoglaltuk a dol­gozók egészségvédelmének szorgalmazását. Az üzemen belüli megelőzésben és hallás­gondozásban a szegedi Orr­Fül-Gégeklinika szaktanácsai­ra és gyakorlati segítségére is támaszkodunk. Zajártalmak­nak kitett dolgozóink zajcsök­kentő hallásvédőt, vattát, fül­dugót kapnak, tapasztalataink szerint aki rendszeresen hasz­nálja a védőeszközöket, öt év alatt sem romlik a hallása. Akik viszont nem szívesen, te­hát rendszertelenül élnek a vé­dekezés lehetőségével, azoknak egyéni érzékenységüktől füg­gően évente 5—10—15 decibel­lel is rosszabbodhat a hallá­suk. * Részlet az egészségügy hely­zetét felmérő Csongrád me­gyei népi ellenőrzési vizsgálat jelentéséből (1980. május): „A vizsgált üzemeknél fog­lalkoztatott 37 ezer 604 mun­kás közül 5619-en (14,9 száza­lék) dolgoznak egészségre ár­talmas munkakörülmények kö­zött ... A tényezők között el­ső helyen áll a zaj (57 száza­lék), amely az elmúft időszak­ban azáltal is fokozott jelentő­ségű, hogv a nehéz fizikai munka gépesítése és a lég­szennyeződés csökkentése sok helyen fokozott zajexpozíciót idézett elő... Az egyéni védő­eszközök alkalmazására, a műszaki zajcsökkentésre tettel; intézkedést a Fémtechnikai Vállalatnál, a Szegedi Ház­gyárban, az NKFV algyői üze­ménél. a Szegedi Ruhagyár­ban. Fontos szerepe van a dol­gozók hallásgondozásának, audiometriás vizsgálatának a KSZV-nél. a HÖDIKÖT-nél, a HÓDGÉP-nél, az Alföldi Porcelángyárban." * A KSZV újszegedi szövő­csarnoka 1973-ban épült. A zajszint 105 decibel. A buda­pesti műszaki egyetem készí­tette vizsgálat szerint minden egy decibeles zajcsökkentés egymillió forintba került vol­na a tervezés időszakában. Van ugyanis olyan szövőgép, amelynek zajszintje 85 deci­bel, énr> a megengedett. Az újszegedi szövődében 23 ilyen „csöndes", úgynevezett ragadó­karos gép van. És 240 régi típusú. — Mi ösztönzi hát a gyára­kat arra. hogy a technológia révén csökkentsék a zajt? — Ha két „zajos" gyár egy­formán fizet, a munkás oda megy dolgozni, ahol kisebb a zajhatás. , * 1 Zaj, hangzavar, lárma, zsi­vaj. zörej, ricsaj, dübörgés; erős, átható, fülsértő, harsány; vijjog, sípol, röcsög, csörög — kérem ki-ki folytassa a sort, ami a „hangos" oldal árnya­latait gyűjti össze. S vesse ösz­sze a „csendes" oldal sokkal kevesebb variációjával: halk, fojtott suttogó, gyenge, néma, szordinós; súg, elhalkul, hall­gat... „Aki a zajvédelemmel hi­vatásszerűen foglalkozik, a szakkönyveken kívül retorikai könyvet is tartson a keze ügyében" — summázta véle­ményét egv akusztikai kérdé­sekkel foglalkozó szakember, ö jól tudja ugvanis: a zajár­talmak. kellemetlen hangha­tások elleni védekezésben a technikán kívül fontos szerep­hez jut a szó. A szó, a vitat­kozó. érvelő, meggyőző, figyel­meztető szó. amely arra int: az ember, ha nem küzd a zaj­ártalmak ellen, merényletet követ el maga ellen. PALFY KATALIN

Next

/
Oldalképek
Tartalom