Délmagyarország, 1980. május (70. évfolyam, 101-126. szám)

1980-05-25 / 121. szám

Vasárnap, 1980. május 25. 30 A ÁMway lhvá&úí els5 mpj&m, Szemtatonn kok. • ELSÓ LEVELE. vm „Emlékezetes dolgok felől szólló HírekM Magyar Hírmondó „írhatnék bezzeg szépeket a földnek ötödik része (x) felöl; hogyha Kük (Cook) onnan hazájába meg-érkezett vólna. Ez a híres Anglus hajós Kapitány most harmad izbenn hajóz némelly tudós emberekkel körös körül a földönn: a' végre, hogy esméretlen részeit feltalálja és k i -nyilatkoztassa... Szerentsénkre mostanság azt a" hírt hozák némelly Dániai hajósok felóle. hogy Szina (Sina vagy China) Országnak egygyik rév partjánn szerentsésen ki-kötött, és hogy onnan nem sokára haza felé vészi útját Míg el-érkezik. tsak az esméretes tartományokat vigyázzuk. ... i . t (x) Nem lehet már a földet négy részekre osztani. Mert tudjuk. hogy Európánn. Asiánn, Afrikánn és Amerikánn kívül dél felé sok és nagy szigetek vágynák. mellyeket nem lehet egygyikhez-is ama 4 részek közül számlálni; azért mind öszveséggel némellyelctől Polynesiának, az az Sok-szigetségnek. másoktól Australiának vagy Déli földnek neveztetnek." (Magyar Hírmondó, 1780. január 1.) „KI VOLT AZ ELSŐ? Eddig azt hitték, hogy a Hawaii-szigeteket 1778-bnn James Cook fedezte fel. Találtak azonban olyan régi spanyol térképeket, amelyeken a Hawaii-szigetek mai helyén szigetcsoport van feltüntetve. Ezért úgy gondolják, hogy Cook a térképek felhasználásával hajózott el a szigetekig." (Csongrád megyei Hírlapi. 1980. május 4., vasárnap.) Kérem az olvasót a két Idézett hír megjelenésének évszámát vesse össze: a különbség éppen kétszáz év. Véletlen persze. hogy ilyen kerek évfordulón adhatja hirül a magyar sajtó annak cáfolatát amit 1780-ban ugyancsak a magyar sajtó adott az akkori olvasó tudtára. Meglepődne bizonnyal Patzkó Ferenc könyvnyomtató és Rát Mátyás szerző-szerkesztő úr. ha tudnák, hogy nevük milyen alkalomból jelenik meg most lapunkban! Rát Mátyás ugyanis a Cook útjáról beszámoló hírcsokor írója volt a híradást pedig Patzkó Ferenc sokszorosította, nem sejtvén akkor még. hogy a Leveleknek nevezett lapszámokkal előkelő helyet kapnak majd a hazai lapkiadás történetében. Olvanynyira előkelő helyet, hogy akár azt is mondhatnánk: „listavezetőkké" váltak. A Magyar Hírmondó 1780-beli első száma volt tudniillik az első magyar nyelvű újság. Az 1770-es esztendőben Előre való tudakozás cím alatt előfizetési felhívást bocsátottak ki. „ha vallyon találkoznának-é elegendő számmal. Hazáiokat és Nemzeteket igazán szerető Magyar Hazafiak, a^k Maeyar nyelven íratandó új Hírekre, vagy-is Hírmondó Levelekre szert tenni kívánnának?" Legfőbb érvük pedig a megjelentetés indoklására: „Nintsen már Európában egygy országos Nemzet is, a ki a maga Hazájában történő változások, a világnak viszontagságai, az elmés embereknek hasznos vagy furtsa találmányjaik. a Tudósoknak munkáik s tck>b a' féle emléketes dolgok felöl szólló Híreket, naponként, hetenként avagy hónaponként. az ő saját nyelvén nyomtattatott írásokban, tanúság és mulatság kedvéért ne olvasná.". A már előzetesen megmutatkozó érdeklődés meggyőzhette Rát Mátyást: magyar nyelvű lapra, a hetenként kétszer, nyolcadrétű félíven megjelenő Magyar Hírmondó leveleire jóideje kiéhezetten várt a hazai publikum. Programadó írásában a nyelvi kérdésekről szólva meg ls jegyzi: „A mi a Magyarságot illeti, a mellyel a Hírmondó élni fog. az. az alföldi Tisza-mellyékí. de a Duna-mellyékivel és Erdélyivel elegyedett lészen... Maga magán mind egygyik igen szűk, és azoknak a sokféle dolgoknak meg-irattatására. mellyek itt elő fordulnak, nem elégséges." Hogy milyen szerepe volt a hét évfolyamot megélt Magyar Hírmondónak a beszélt nyelv és az Irodalmi nyelv közvetítésében, a nyelvújítási mozgalom előkészítésében. az inkább tudományos vizsgálódásnak lehetne témája, ehelyütt — inkább csak ízelítőül — a levelek máig élvezetes, archaikus, iróniától sem mentes stílusára hívnánk fel a két évszázaddal későbbi olvasó figyelmét: „Nem remény lem, hogy a 1 természetet visgáló böltsek közül valaki meg-nevessen azért, hogy a világnak mostani állapatiát tettem fel első levelemnek tárgyául. Tudom, hogy a gömbölyeg földünk nem az egész világ. Nem vettem leveleket, való az, a földünk körül lévő egekrőL S jóllehet a Magyar hírmondó tzimerébenn a Merkurius vagyon, a kit a régiek a istenek hírmondójának tartottanak: mindazonáltal ez sem hozott semmi hiteles, új híreket, sem a nevét viselő kerengő tsillagról, sem pedig a többi tsillagzatok felöl." S végül, hadd ajánljuk a mai magyar nyelvű újságok olvasóinak jóindulatú figyelmébe azt a mentségfélét, amit Rát Mátyás kései utódai, a mai újságírók hozhatnának fel a maguk védelmére: „A dologbann néhol megeshetett hibák eránt anynyival-is inkább botsánatot várok; mivel én koránt-is más tudományokra készültem. mint a minémüek jobbára ezen nemű munkára megkívántatnak ... " PALFY KATALIN H

a jól emlékszem. Tyutyikov elvtárs, maga régebben párttag volt — "mondta a járási komszomolbizottság titkára a vele szemben ülő, zsírba süppedt szemű, önelégült férfinak, akin divatos, bő bunda volt Az nyugtalanul fészkelődni kezdett a kopott karton huzatú széken, és zavartan motyogott: — I-igen ... tudja ... én, ő-őőőő, kereskedelemmel foglalkozgattam, aztán engem, egyszóval, a saját kérésemre kizártak a pártbóL — Nos, a következőkről lenne szó: magával együtt fog az állomásra utazni a falu pártsejtjének titkára, Pokuszajev elvtárs. A mezőgazdasági kiállításra irányították. Én nemigen ismerem, éppen ezért kérem, mint volt párttagot, a következőre: kettesben, egy fogaton mennek az állomásra; maga tetesse, hogy igazi nepman (ehhez a szerephez egyébként teljesen illik a külseje) és finoman puhatolja ki, hogyan gondolkodik az elvtárs. Szedje ki belőle, mi a véleménye a komszomolról, mennyire mély a kommunista meggyőződése... Próbálja rávenni, hogy színt valljon, aztán írjon az állomásról! — Hogy úgy mondjam, afféle kis politikai vizsga. — Mondta Tyutyikov, és hájas tarkóját megbiccentve elmosolyodott — És írjon, hogy szerencsésen megérkeztek-e! — kiáltott utána a tornácról a titkár, miután kikísérte. Esteledik, országút, sár." II Pokuszajev, hosszú lábait szétvetve, hátával a baknak dőlve a kocsin bóbiskolt; - szeplős arcán átsuhantak az utolsó, kósza árnyékok, a szekér kitartóan nyikorgott Tyutyikov sokáig nézegette a szomszédját aztán kis bőröndjéMihail Solohov: A próba bői kolbászt, kenyeret uborkát vett elő, és harsány csámcsogással enni kezdett. Pokuszajev felébredt, féloldalasan előrefordult, töprengve nézegetni kezdte a hitvány kis ló vedlő hátát és rosszkedvűen gondolt rá, hogy elfelejtett enni az út előtt — A kiállításra? — kérdezte teli szájjal Tyutyikov, és egy nagyot nyelt — Igen. — Hm, marhaság. Az embernek nincs mit enni, ezek meg kiállítást... — A kiállítás nagy haszonnal jár a parasztság számára — válaszolta kelletlenül Pokuszajev. — Micsoda marhaság. Pokuszajev nem válaszolt csak a lába rándult meg. — Olyasmit csinálnak, ami fölösleges. Nézzük csak mindjárt ezt a Komszomolt. Hisz csavargó ez mind. Rég le kellett volna csukni őket — Ne jártasd a szád! Kapsz a pápaszemedre, ha nem hagyod abba! — Ha én lennék hatalmon, megtanítanám őket kesztyűbe dudálni. Eligazítanám én ezeket a pimasz komszomolistákat Micsoda istentelen csirkefogók. Feltűntek az állomás távoli, hunyorgó fényei. Tyutyikov, aki úgy teleette magát, hogy levegőt is alig kapott tovább csepülte azokat az „istentelen komszomolistákat". — Vagy például a fejükbe vették, hogy légiflottát építenek! Agyon kellene verni a taknyosait ahol csak vannak. — Lihegte végképp kifulladva Tyutyikov, és csíptetőjén keresztül, oldalról leste Pokuszajevet. — Legelőször persze a fejeseket.,. De nem adatott meg neki, hogy befejezze elmefuttatását Pokuszajev fölállt a bakon, beesett hasával esetlenül rádőlt önelégült útitársa zsíros tarkójára. A két összefonódott ívbe görbedt emberi test nehézkes tocscsanással fordult le a sárba A ló megállt Tyutyikov, aki már rájött hogy ennek a fele sem tréfa, megpróbált fölállni, de a nekiszilajult titkár, nagy szuszogás közepette, lábát szélesen megvetve, a hátára fordította. ' Az emberkupac alól lihegés, nyögés hallatszott — A komszo.a titkár kért meg... viccből — lihegte az egyik ember — vad rikoltás a válasz, meg valami olyan hang. amilyent a rugdosott zaboszsák ad. „A fiú, minden kétséget kizáróan megbízható — írta az állomásról Tyutyikov — de... és egy pillantást vetett csupa sár bundájára, megtapogatta kibicsaklott térdét és feldagadt ajkával hang nélkül suttogott valamit — de.. Szomorúan nézegette a kivert üvegű cvikkerét a ceruzájával megkékült orrnyergét simogatta, lemondóan legyintett majd folytatta a levelet: „... de ennek ellenére megérkeztem az állomásra." Fordította: Bratka László A

z opera film. amelyről mostanában annyit vitatkoznak a szakemberek, voltaképpen hamarabb megszületett mint maga a hangos film. Mélies — a filmművészet úttörője — már szinte állandóan alkalmazta produkciói felvételeihez a Ghatelet színház művészeit természetesen elsősorban a táncosokat A Mélies-féle tündér-mesék sorozata után megjelent az operafilm, amelynek különösen a patefon. a lemezjátszó elterjedése, a hanglemez megjelenése kedvezett. Mélies ismerte fel először a zenés színpad sikereinek vonzását s Paulus énekelve, majd a Faust 1897-es adaptációjában már élt is ezzel a lehetőséggel. A Faust téma egyszeriben oly népszerű lett, hogy alig két évvel később G. A. Smith újabb változatot forgatott a Gounod opera nyomán, amelyet a Faust elkárhozása követte. Mélies nevéhez fűződik A sevillai borbély megfilmesítése is. Olaszországban sem feledkeztek meg a nemzeti műfajról, s a szemfüles Arturo Ambrosio egymásután vette celluloid szalagra a Rigolettót, a Manón Lescaut-t a Lammermoort Luciát, míg honfitársa, Mario Caserini elsősorban Wagner művekre specializálta magát, a Siegfried, illetve a Parsifal megfilmesítésével, míg egy másik kolléga, Pinechi Verdit népszerűsítette. Otellójával és Trubadúrjával. Persze ezek csak afféle „bevezető" kísérletek, hiszen sem a lemez, s főleg a zongorakiséret nem volt éppen a legmegfelelőbb megoldás.., Az első hangos operafilm, A dzsessz énekes után, a Don Jüan volt, 1926-ból, amelyben John Barrymore alakította a címszerepet — persze anélkül, hogy ő énekelt volna. (Lám, a szinkron sem éppen új jelenség...) Nem is volt érthetetlen, hogy a hanKortársunk Mozart... gos film első lépései a zenés alkotások. operák, operettek irányába vezettek. Csak 1930-ban a Németországban forgatott 127 film közül csaknem 40 zenés produkció volt. Az első operasztárok, mint Ian Kiepura, vagy Eggerth Márta, nemcsak fizikumukkal, de elsősorban hangjukkal kápráztatták el a muzsikára szomjas publikumot. A mosoly országától a Bohéméletig szinte az egész zeneirodalom filmszalagra került, s a divatnak csak újabb lendületet adott az a tény, hogy egyes nagynevű operaénekesek sem tudtak ellenállni a kamerák csábításának. A milanói Scala híressége, Benjamino Giglí sűrűn - látható filmekben, s olyan produkciókban bűvöli el hallgató-nézőit, mint a Don Pasquale, vagy a Szerelmi bájitaL Ugyanakkor mind inkább rangot nyer az a felismerés is, hogy maga a film kordokumentum is, sorra jelennek meg azok az alkotások, amelyek lényegében egyegy híres zenés színpad bemutatóit örökítik meg, minden különösebb változtatás nélkül. Olaszországban Verdi, a Szovjetunióban pedig Csajkovszkij, Muszorgszkij műveit rögzítik így. Ez az utóbbi változat ma is él, főleg a tévé jóvoltából, s többnyire a képernyőn. Ugyanakkor nem ritka a filmes feldolgozás sem, az a választás, amikor a rendező saját víziójában, filmes eszközökkel kelti életre az operát, zeneművet Iskolapéldája volt ennek Rossellini Johanna a máglyán-adaptációja, vagy a nálunk is vetített Bergman remekmű, a Varázsfuvola. Joseph Losey, a világhírű rendező nemrég Mozart Don Giovanni című operáját ültette át filmre — hihetetlen sikerrel. Losey szerint az opera megfilmesítése egyáltalán nem lehetetlen, hiszen a zenemű lírai töltése eleve kedvez a filmes megközelítésnek... „Számomra az volt a nagy kísértés — nyilatkozta Losey —, hogy Mozart líráját a modern film valamennyi eszközével megszólaltassam". A kritika meglehetősen szélsőségesen fogadta az angol rendező munkáját. De abban mindenki egyetért, hogy nagyszerű lehetőséget teremt arra, hogy azok is megismerkedjenek tolmácsolásban Mozart halhatatlan remekművével, akik eddig soha sem jutottak el operaelőadásra. S míg a különféle lapokban a még különfélébb vélemények csatároznak — addig a közönség zavartalanul élvezi a Don Giovannit, amely észrevétlenül a sikerlisták vezető helyére került, megelőzve a vasöklű Piedonét, és társait. Mert az operafilm létjogosultságáról lehet vitázni, de Mozart zsenijéről nem. S Losey új filmje —, amelyet a magyar mozik is bemutatnak majd — hatásos hozzászólás — ehhez a több .évtizedes eszmecseréhez — a művészet nyelvén. NEMLAIIA GYÖRGY