Délmagyarország, 1980. május (70. évfolyam, 101-126. szám)

1980-05-25 / 121. szám

Vasárnap, 1980. május 25. 31 Monológ Két tojás nn Az egypetéjű ikrek — Medve János és Ferenc — tökéletesen egyformák voltak. Ennek ellenére Jánost Nagymedvének, Ferencet K isméd vének hívták pajtásaik. 1928-ban születtek, tehát 1944 elején, mikor leventébe kezdtek járni, alig múltak tizenhat éve­sek. Ap.iule, idősebb Medve Já­nos a Láng Gépgyárban volt la­katos. anyjuk, született Molnár Gizella, a Weil-féle szőrmegyár­ban takarítónő. A Göncöl utca egyik soklakásos földszinti házá­ban laktak, egyszoba-konyhás la­kásban. Az idősebb Medve mű­helybizalmi volt. a Szociáldemok­rata Párt tagja. Barátja és lakó­szomszédja, Laczkó Bertalan már 1943-ban bekapcsolta a kommu­nista mozgalomba, de erről még Medvéné se tudott Jancsi hároméves korában megbetegedett; kiderült hogy kanvarós. Feri már hetek óta anyai nagyanyjánál volt Aposta­gon. de ugyanaznap rajta is je­lentkeztek a kiütések. Iskolába a iVáci útra jártak. Az 1939-es tan­év karácsonyi szünetében Nagy­medve a felöntött iskolaudvar je­gén korcsolyázott a Laczkó bá­csitól kapott korcsolyával. El­esett és kificamította a bokáját Kismedve nem ment haza vele; fölcsatolta a korcsolyát: öt perc múlva ő is elesett, és ő is kifi­camította a bokáját. Legjobb barátjuk Szász Józsi volt velük egy idős. de náluk fél fejjel nagyobb fiú. Hármasban jártak a Nyugati pályaudvarra szenet lopni. Apjuk nem tudott a hasznos csínyről, anyjuk igen. de elnézte. Egy nap az Aréna őt környé­kén lógtak; az ikrek és Józsi. Az egyik házba éppen tüzelőfát hord­tak. Mint mindig, most is náluk volt a zsák. megtömték, s már indultak, amikor egy rendőr ész­revette őket. Megbújtak a Szép­művészeti Múzeum kertiében, az­tán eldobták a zsákmányt, s a rá­csokon ki-be ugrálva, háromfelé szaladtak. Jancsi belerohant a rendőr karjaiba, erre Feri oda­somfordált. Mindketten egy-egy pofont kaptak, s rájuk parancsol­tak: szedjék össze a fát és vi­gyék be az őrszobába. Ott nekik kellett a fával befűteniök a kály­hába. Mielőtt elengedték őket búcsúzóul Feri még kapott egy pofont. — Én is kérek — állt oda Jan­csi a rendőr elé. Megkapta. E 1942-ben Medve János egy büntetőszázaddal a keleti front felé vonatozott Felesége a két gyereket Szász bácsi (Józsi apja) lakatosműhelyébe adta be ta­noncnak. Józsi húga. Etike gyak­ran hozta apjának az ebédet Az ikrek szerelmesek lettek bele. De megtárgyalták: Etákén nem lehet megosztozni, ezért esküt tettek, hogy mindketten lemondanak ró­la. Egy borotvapengével belevág­tak kisujjuk hegyébe, s a ki­buggyanó vért egy bádog doboz­tetőben fogták föl. Ez volt az es­kü hitele. Apjuk századából többen haza­jöttek. Medvéről nem érkezett hír. Föltehető, hogy szovjet ha­difogságba esett. Laczkó bácsi, akit béna jobb lába miatt nem hívtak be. 1944-ben azt tanácsol­ta az ikreknek; ha mint leventé­ket el akarnák vinni őket szök­jenek meg. <3 szerez iratokat; kö­zépiskolás diákokat csinál belő­lük. 1944. október 15-én. a délutáni foglalkozáson — az Andrássy-lak­tanvában — egyszerre bezárták a kapukat s közölték a leventék­ke]: mától kezdve a királyi ma­KSjt honvédség tagjai, s feles­kették őket Szálasira. Valódi puskára cserélték kl a fapuskát. Senki se mehetett haza. Jancsi és Feri se tudta értesíteni az anyját. Még éjszaka, az újpesti vasúti hídon át kerülővel, elindították őket Óbudára. A bécsi úti tégla­gyár Perényi úti szárnyában szál­lásolták el őket 4. Másnap hajnalban egy árpád­sávos fiatal hadnagy (civilben az egyik kerületi elöljáróság hiva­talnoka) állt eléjük. — Fiúk. magyar leventék! A judeo-bolsevista banda tanácsára Horthy, az áruló ott akarta hagy­ni nagy szövetségesünket, a né­met bajtársakat. Egyedül va­gyunk. senkiben se bízhatunk. A katonák Horthyra esküdtek föl annak idején. Ti szüzek vagytok, a Nemzetvezető mocsoktalan csa­pata. Most bebizonyíthatjátok hűségeteket Ez lesz a tűzkereszt­ségetek. Nyilas pártszolgálatosok fel­ügyelete alatt férfiak, nők érkez­tek: azonnal a fal mellett sora­koztatták föl őket. Riadtak, bi­zonytalanok. értetlenek, hunyor­gók voltak. Négyes sorokban állí­tották föl velük szemben a le­ventéket A vezényszóra a ki­végzendőknek csak egy része esett össze. Előre lépett a követ­kező négyes leventecsoport; ők is lőttek. Jancsi és Feri a negye­dik sorban állt Mikor ők lőttek, már az is térdre hullott volt aki előbb még állva fogadta a sortü­zet Egy másik udvarra vonultak át a gyerekek. Feri a földre ült, és hányt Jancsi melléje kupo­rodott hogy megvigasztalja, de neki is hánynia kellett Nem tudták: ők is élőkre lőttek-e. vagy már csak halottakra. E Később megjelent közöttük a hadnagy. — Fiúk! Most már igazi kato­nák vagytok, felnőtté váltatok. A Nemzetvezető új feladattal bíz meg benneteket Ti vagytok a Kárpát-Duna-Nagyhaza jövendő hősei. Az előbbiek zsidók voltak. De akikre most kerül sor. még rosszabbak: árulók. A Nemzet­vezető úgy döntött hogy megti­zedeljük őket Tudjátok, mi a meg tizedelés? — Igen — felelték a buzgób­bak. — Halljuk! — Ha a felsorakoztatott kivég­zendök közül minden tizediket kiállítjuk — mondta a legesleg­buzgóbb fiú. — Helyes. És mit teszünk ez­után? — Ezeket agyonlőjük. — Kiket? — Akiket kiállítottunk. — Barom! Ez így volt régen. Ml megváltoztattuk a szabályt Mi őket engedjük el. és a többi kilencet lőjük agyon. Föl! — ki­áltotta el magát s a gyerekek fölálltak. 6. Az új csoport — csupa férfi — a másik udvaron sorakozott föl. Minden tizediket előreléptették, s elvezették. Szemükben rémület ült. a többiek föllélegeztek. Előttük fölállt a leventeosztag. Elhangzott a vezényszó. Jancsi és Feri is elsütötte a fegyverét, de anélkül, hogv megbeszélték vol­na. körülbelül két méterrel a ki­végzendők feje fölé céloztak. A hadnagy észrevette. — Te meg te kiáll tok — s ol­dalra tereltette őket. Jancsi és Feri lehajtott fejjel megállt a fal előtt Fegyverüket leengedték, s megfogták egymás kezét. Foguk vacogott és sírni kezdtek. A hadnagy néhány szót váltott egy géppisztolyos őrmes­terrel. Az odament hozzájuk, és elvette a fegyverüket. Akkor elé­bük lépett a hadnagy. — Ti miért lőttetek a fejek fö­lé? A két fiú hallgatott. — Értem. De nincs semmi baj. . Ügy látszik, még nagvon fiatalok vagytok. Nektek még nem megy az éleslövészet. Más dolgunk van. de egy kis gyakorlásra még van idő. Hátralépett és magához hívta Jancsit Kezébe adta az egyik fegyvert. — Az ott, úgy látom, az iker­testvéred. Olyanok vagytok, mint két tojás. Céloztál már a vurstli­ban táncoló tojásra? Ez köny­nyebb. mert nem táncol. Tessék! A vezényszóra eltalálod a tojást. A vezényszóra Jancsi Feri feje fölé lőtt két méterrel. — Ejnye. Ezt még gyakorolni kell. Na. állj csak most te oda. Magához intette Ferit, s most az ő kezébe adta a fegyvert. A vezényszóra Feri Jancsi feje fölé lőtt két méterrel. — Ejnye. Ez, úgy látszik, nem megy. Na. sétálj csak te is a test­véred mellé. Elvette Feritől a fegyvert. In­tett az őrmesternek, az fölkapta géppisztolyát, s egy rövid soro­zattal lekaszálta Nagymedvét és Kismedvét. NEMES GYÖRGY N em fogja' elhinni, amit most mondok, de ebben a he­lyiségben, ezen az estén én vagyok az egyetlen ember, aki nem vezet félre senkit!... Ugye, csodálkozik? Akarja, hogy bő­vebben kifejtsem?... Nos, nem lep meg az érdeklődése. Az első perctől fogva láttam, hogy ta­pasztalt és mélyen gondolkodó ember, akiből nem hiányzik az a humor és bátorság, hogy oly­kor felülvizsgálja az ismereteit, illetve egyszerűen: befogadjon. Mitfől láttam? Természetesen a tekintetéből. És higgye meg, nagy adomány ez bizonyos koron túl!... Hogy öregnek tartanám? Ó, nem. Csak egyszerűen túl van azon, amikorra végképp hozzá­íormálódunk ahhoz az életsze­rephez, amely nélkül már nem tudnánk biztonsággal mozogni. Mire gondolok? Nos, talán éppen a méltóságra, ami tetteink elvi megalapozottságából fakad. És ez, bizony, sokunkat jóvátehetetle­nül késszé tesz, uram! De, ha megbocsát egy percre: szót kell váltanom valakivel!.., 4.. Már itt is vagyok. Tehát, mire alapozom állításomat — er­re kíváncsi? Nézze például azt a csöndes fiatal házaspárt Amint látja, egymással sem beszélnek. Némán, elegánsan hallgatnak, derűs fölénnyel figyelik a többie­ket és ebben az a félrevezetés uram, hogy — félnek! Mindenek­előtt attól félnek, hogy valaki netán észreveszi rajtuk azt a ha­lálos és kétségbeejtő unalmat amit egymás társasága jelent szá­mukra. Fél évvel ezelőtt sokéves ismeretség után házasodtak össze, majd a bolgár tengerparton töl­tötték nászútjukat amelynek so­rán bebizonyosodott, hogy soha, de soha semmiféle örömük egy­másban nem lesz. Csakhogy a házasságot a négy szülő szorgal­mazta, és a lány apja, aki mű­vezető és amolyan „ezermester" is, szobát rendezett be nekik a házában, és ebből a szobából nem hiányzik sem a bárszekrény, sem a vasból készült könyváll­vány, sem a Videoton tévékészü­lék. A másik oka. hogy félnek: a gépkocsi. Tudniillik, mivel gyűj­tenek rá, pontosan kl van szá­mítva, hogy napjában hány fo­rintot és hány fillért költhetnek el, s az a nyomasztó érzés ül raj­tuk, hogy ezt most valaki észre­veheti a viselkedésükön. Honnan tudom mindezt, ugye? Természetesen a tekintetükből, uram, azaz főként onnan, de ha megengedi erre később térek rá. Vegye szemügyre inkább azt a beszélgető csoportot az ablaknál! öten vannak: három nő, két fér­fi. Nem olyannak tűnnek, mint akik most éppen becsapják és ki­játsszák egymást; igaz? Pedig, bizony, ez történik — kacagás ide. felhőtlen csevegés oda. Elmon­dom, miért. Az egyik férfi, a szőke, harminc körüli, kopaszo­dó, titokban viszonyt folytat a tőle balra ülő tizennyolc körüli lánnyal, aki — az unokanúga! Mármost a felesége, a tőle jobb­ra ülő vörösesszőke nő. mint lát­ja, féktelen jókedvet színlel, hogy elleplezze ambivalens érzéseit miszerint gyanakvás gyótri a mon­dott viszonnyal kapcsolatban, másfelől viszont rendkívül erős érzéki hatással van rá férje is­merőse, a tőle jobbra ülő, hatal­mas termetű, kiöregedett vízilab­dázó, aki mellesleg épp élmény­beszámolót tart, és most — ért­hető okokból — különös ihletett­séggel pufogtatja begyakorlott poénjait. S végül: az a vakító szőke asszony, az öreg csatár és a barna kislány között... nos, neki egyikükhöz sincs köze. Az­zal csapja be a többieket, hogy feltett szándéka megközelíthetet­len és titokzatos kívülállónak lát­szani, holott minden gondolatát leköti a göndör csatár, valamint az, hogy jókora örökséggel és egy alig észrevehető testi hibával ren­delkezik. A pólózót — ha tudna róla — ez aligha hagyná hide­gen. Gyermektartási pert akasz­tottak a nyakába, s most — az emberi természet különössége! — azon töpreng, hogy megvendé­geli az egész társaságot. A kis­lány kimondhatatlanul unja. sőt gyűlöli ezt az összejövetelt, azt hiszem, különös tekintettel a nagybátyjára, és ezért szünet nél­kül ez utóbbi feleségének hízeleg, ki tudja — ő maga legkevésbé —, hogy miért!... Hogyan?.., Ö, elnézést egy percre! ...Tehát: hol tartottunk? To­vábbi bizonyítékokra kíváncsi: nemde? Ki érdekli? A festett hölgy, esetleg, aki most leült a zongorához? ... Kérem. A lehető legnyilvánvalóbb eset. Ami en­gem illet, már előre tudom, hogv mit fog játszani. Ősrégi, nyúzott sláger jön — már kezdi is... No, mit mondtam?!... Vagy arra az úrra kíváncsi, aki vezérigazgatói méltósággal szem­lélődik a kecses szemüvege mö­gül? Megmondom önnek, ahogy van: könyvelő. Pár esztendeje öz­vegyen maradt, s most valójában társaságot keres; igazság szerint fiatal feleséget szeretne maga­nak. No, persze, sohasem lesz fia­tal felesége. O, látom a kérdést. Azt szeret­né tudni, hogy ön vajon mivel vezet félre mindannyiunkat, igaz? Nos, hát, uram, bevallom, ön az egyetlen eset. akinél nehéz erre válaszolnom. Azt hiszem, hogy ön elsősorban önmagát vezeti fél­re!.., Hm... hát nem tudom egészen biztosan. Bocsássa rnega mosolyomat, és kérem, ne értse félre, de... meggyőződésem, hogy ön maga sem tudja, hogy miért ül itt. Talán magányos ... Abban mindenesetre biztos vagyok, hogy önnek itt semmi keresnivalója! És mégis itt ül, már a második este. Figyeltem!... Persze: hogy honnét tudom mindezt! Uram, nekem több mint harmincéves tapasztalatom van a szakmában. S ha azt mondom — nem dicsekvésből! — hogy, én itt ma sem csaltam meg senkik akkor el kell hinnie, mert nem érdekem félrevezetni önt. Ha nem veszi rossznéven, sokkalta több tapasztalattal rendelkezem önnél, és belelátok az emberekbe. Mel­lékgondolatoktól mentes, becsüle­tes kapcsolat itt ma csak velem alakulhat ki! íme, a szakmám!.., A számláját? Parancsoljon, uram! Lássa, elkészítettem. Két vodkája, és egy üdítő.itala volt... ismétlem: bízhat bennem. Kis idő múlva nyugdíjba megyek: megszereztem már. amire szük­ségem lesz a hátralevő idő alatt Engem már csak az embere'- érdekelnek, hisz nyito't könyvek számomra ... Köszö­nöm uram! És térjen be máskor Is, ha már így összeismerked­tünk!.., MUNKÁCSI MIKLÓS Hriszto Fotcv Elégia Most pedig elfeledlek — és mindörökre. Mindörökre megmentelek magamnak. Magamba mentelek így... Nem az emléknek. Nem a szánalmas, szomorú, eldeformálódott emléknek — amellyel bosszút esküszünk, megbocsátunk, megváltoztatunk, elveszítünk... Örömmel feledlek el. Légy az emlékezetem fölött, mint ott. a meztelen fák idején, oltalma alatt az esőknek .,. Emlékszem rád [a fellegekből. Légy a levegőnél is erősebb. Lerombolhatatlan. sugárzóan gyönyörű. Sehonnan se jöjj — sehova se vezess engem ... Légy hatalmasabb mindig tőlem — a bánatomtól — és kínomtól. Légy örök — és könyörtelen. Akkor szemeddel — esős kezeddel • - és akkori záporos kezeddel. Lábaddal, mely hajlékonyabb a dagálynál. Emlékezetem fölött légy mindig. Hétköznapi hablom fölött... Te lerombolhatatlan. sugárzóan gyönyörű. Kezeddel lábaddal, szemeddel. És vállaiddal — emlékezőn a néha, szárnyakért... (Utassy József fordításai) Ivari Canev Ház — Szervusz.- meleg otthonom, szervusz. Látom, lélegzel — füstöt ont a kémény. Megállok itt. fáradt utamnak végén. s szólítalak: „Piros tüzecske. zúgj. amíg szemem ki nem hamvad, te égj. égj!" — Szervusz, meleg otthonom, szervusz. — Szervusz, szervusz, én fényes otthonom. Látom, ragyogsz — a gyermekkori napnak sugaraitól tündököl az ablak. Közeledem hozzád hallgatagon. ahogy a könnycsepp árkain az arcnak. — Szervusz, szervusz, én fényes otthonom. — Szervusz, csöpp házikó, szülőhelyem. Látom, te sírsz — küszöbön áll mamácska. és nyújtja reszkető kezét a drága. Istenhozott vagyok itt szüntelen még akkor is. ha koldusbotra szánva iövök hozzád, otthon, szülőhexy m. Maju* 24-én émlékertelc meg Ctrtllről és Metódról, a szláv írásbeliség megalapítóiról. Ez a nap Bulgáriá­ban a Kultúra., a művelődés és a sajtó ünnepe. E

Next

/
Oldalképek
Tartalom