Délmagyarország, 1980. április (70. évfolyam, 77-100. szám)

1980-04-15 / 87. szám

4 Kedd, 19S0. április 15. Ifjúsági mozgalmunk három nemzedéke (1.) Tanulna • tanított Mostanában kevésbé divat véleményt kérni az időseb- minchatban bektől. Talán azért, mert a „bezzeg a mi időnkben" veszí­tett hiteléből. A múltat mégsem árt néha felidézni, mert szolgálhat tanulságokkal. Ezt teszi a szegedi Ifjúsági Ház­ban nemrég bemutatott kiállítás és a városszerte elkezdő­dött ifjúságmozgalom-történeti gyűjtés is. A gyűjtők — a tizenkettőnket tartóztattak le. Ellenem nem találtak bizonyítékot, s kény­telenek voltak felmenteni. Az állásomat viszont fel­mondták. ' Három évre Móra Ferenc Múzeum tudományos munkatársai, valamint rendőri felügyelet alá kerül­a megye és a város KISZ-esei — levéltári iratokat kutattak fel és ma élő személyeket kerestek meg. hogy dokumen­tumokat kérjenek tőlük. A tárgyak, emlékek közül hármat választottam ki. Arra keresve a választ, hogy mi húzódik meg a hátterükben. tem. Ez azt jelentette, hogy este 8 után nem léphettem az utcára, hetente kétszer jelentkeztem a kapitánysá­gon, s így tovább. Ennek el­lenére bejártam a munkás­A Horthy-íéle ellenforra- bon nekem is meg kellett otthonba gazdaságpolitikai dalmi rendszer köztudottan gondolnom, hogy kikkel előadásokat tartani. Tanulva nem bánt kesztyűs kézzel a érintkezem. Statárium volt tanítottam és ebben sokat haladó mozgalmakkal. Nem — akkoriban ítélték halálra segítettek a könyvek. A há­igen engedett a szociálde- Sallalt és Fürstöt Egy pin- ború kitörése után riem en­inokratáknál balolduli szer- cében dolgoztam. Rendsze- gedelmeskedtem a büntető­vezkedést. Mégis létezett a rint beszóltak az ablakon, századba szóló . behívónak. K1MSZ, soraiban az ifjú- hogy itt és itt várnak. Szo- Megszöktem hazulról és búj­kommunlstákkal, akiknek az kás szerint jókora kört tet- káltam. Jugoszláv területen SKDP legálisan működő or- tem, hogy lerázzam a spicli- iS dolgoztam. Onnan hama­szágos ifjúsági bizottsága is ket. Gladlcs Józseffel, az il- rosan kiutasítottak, azzal az lehetőséget adott a találko- legális kommunista párt sze- indokkal, hogy múltam mi­zásrn. Szegeden 1932 január- gedi titkárával is volt talál- att segítségére lehetek azan­jábnn alakult meg az OIB kozóm. Több feladatot kap- gol ejtőernyősöknek. Utána szegedi helyi csoportja. Az tam. Ezek sikeres végrehaj- halász is voltam a Tiszán alapítók között volt Ma- tósa után közölték velem. _ A felszabadulás utan chanszky József is. Róla hogy tekintsem magam ­évekig dolgoztam a párt kü­tubb fenykép.látható a gyűj- KIMSZ tagjának. Kezdetét lönféle munkabizottságaiban, temenyben. Ö maga így em- ve te az eletem vörös vo- Fo3technikus a szakmám, Iekeziki v. i * nnla " . t Szavalgkórusban, három éve nyugdijaztak. - Osztályhelyzetemre ko- munkástestedzok és eszpe- 1968_ban politikai mun­ra gyermekkoromban ráéb- rantlsták közé Jártam. Tag- kámért megkaptam a Sz0. redtem. Ha az egyik ársam- ja vo tam, a mandolln zene- ciaUsta Hazáé Érdemren. nak rongylabdája volt meg- karnak és a természetbará- det A későbbiekben még szabhatta, hogy kik jatsza- tok egyesületének Hogy mi- két kormánykitüntetést Ügy nak a csapatban. Karácsony- re volt ez jó? lassanként é ma sem szakadtam el kor az iskolában kiállították így kerültem vissza a legá- „ fiataloktól. Szívesen be­Tudományos információs központ Tudományos és technoló­giai inforn\ációs központ lé­tesült Mongólia fővárosában. A létesítményt a KGST-tag­országok építették fel térítés nélküL A berendezések sze­relését szovjet, csehszlovák és NDK-beli szakemberek végeztéit A központ a szo­cialista országokból érkező nagy mennyiségű információ feldolgozását végzi, vala­mint elősegíti a tudomány és technológia további fejlődé­sét a Mongol Népköztársa­ságban. (BUDAPRESS— MONCAME) Nyugdíjasok a moz®han Az Idős emberek bőséges Az akció külön érdekessé­szabad idejének eltöltésében ge, hogy egy nyugdíjas több — sokuknál a munkásévek bérletet is válthat saját ré­időhiány miatti „böjtjét" is szére, s így minden új elö­kárpótolva — nagy szerepet adást megnézhet. A tíz fo­játszik a mozi. A Csongrád rintba kerülő bérlet ugyanis megyei Moziüzemi Vállalat tíz előadásra szól, s a pénz­gondolva a nyugdíjasokra. á ^ tetszéö szerint kivá. Szegeden kedvezményes bér­letekkel támogatja moziba- lasztott jegyért — annak járásukat. Az eddigi kedve- eredeti árától függetlenül —' ző tapasztalatok birtokában a bérlettulajdonos csupán há­3 1f tr3,e?Ztik c 3 rom fdrintot fizet, nyugdíjasbérlet-akcíót, s Sze­geden — a Filmtéka kivéte- A bérletet egyébként a lével — a vállalat valameny- nyugdíjas házastársa is meg­nyi mozijába adnak ki nyűg- kaphatja akkor is, ha még díjas bérletet, melyet a Vö- dolgozik, s jár a bérlet a fia­rös Csillag és a Fáklya mozi talabb, de rokkantnyugdíj­pénztárában árusítanak. ban levő embereknek is. József Attila közöttünk 9. Az érettségi Pünkősdvasárnap, 1923. nagy elégtétele lehetett, Időkőzben a szegényebb gyerekeket az lis mozgalomba. Harmincöt­szélgetek, vitatkozók velük. osztály elé. Közéjük küldtek ben megint életrehivtuk az engem ts, bár mi nem vol- OIB-t. Titkára Szabó István Amlt a legjobban hiányolok tunk annyira szegények. A lett. Engem megválasztottak, belőlük, az a feladatok telje­nagybátyám szervezett mun- hogy képviseljem az OIB-t sítése közben jelentkező kás volt. O vitt el először a az SZDP végrehajtó bizott- spontaneitás Hétvezér utcai munkásott- ságában. Abban az évben honba. Hamar befogadtak, s ez akkoriban nem volt kis dolog. A bizalmatlanság volt •a mozgalmak rákfenéje. Mint •rendkívül érzékeny gyerek, a hasonló helyzetűek társa­ságában éreztem magam leg­jobban. — A munkásotthonban há­zi újságot ls készítettek n baloldali szociáldemokraták. Ennek szerkesztésében a ko­rom miatt nem vehettem részt, de beléphettem a ter­mészetbarátok turista egye­sületébe. A kirándulásokon szabadon beszélgethettünk, értékeltük a politikai hely­zetet. Nem tartottunk annyi­ra a rendőrségtől, mint a Városban. — A gazdasági válság csak növelte a szervezketjökkel szimpatizálók táborát. Mű­ködött a munkás szavalókó­rus, amelynek szellemi ve­zetője, spiritusz rektora dr. Szepesi Imre orvos volt. Kezdettől fogva sokat kö­szönhetek neki. Hatására kezdtem vonzódni a köny­vekhez. Később, ha billlár­rlozni tanultam, akkor ts felkutattam a hozzá tartozó s :aklrodalmat. Ha pedig em­berekkel foglalkoztam, pszi­c íologtát olvastam. A filozó­fia például ma is rendkívül érdekel. — 1932-ben tartóztattak le először, hatvanketted ma­gammal. A ml besúgónk Na. rancs fedőnéven írta alá a jelentéseit. Azóta az igazi nevét Is tudom. A letartóz­tatások lépcsőzetesen tör­téntek. A vizsgálat befejez­tével a legtöbb letartóztatot­tat szabadon engedték, köz­tük enrgem ls. Azért meg­ismertem a körbepofozást, ineg a farkasgúzst. Nem let­tem hős ettől, bár kiálltam a próbát. A kommunista sejt­hez tartozó elvtársakat és a ml vezetőinket a vizsgálat után átvitték a Csillag bör­tönbe. — Mint kiderült, a fiata­lokat a rendőrségnek sem si­került megtörni. A kiszaba­dultak egy csoportja, ami­kor megtudta, hogy a lefo­gott kommunisták jelszavak­kal akartak festeni, május Elsejére, a 17 éves Börcsök Ignác vezetésével megcsele­kedték ugyunezet. Mondha­tom, ez korántsem volt ve­szélytelen akkor. Az utcá­kon, tereken bárki lefülel­hette volna őket. Saubadlá­lettem kommunista is. Har­Jámbor Ernő Pályázat A gazdaságosan, sorozat- séges, jól iparosított építési ban létesíthető építmények módszerrel, tehát előregyár­előkészítése okán hirdetett tott elemekből és szerkeze­országos pályázatot a városi tekből gazdaságosan és gyor szennyvízátemelő telepek san létesíthessenek korszerű elöregyártásának megoldásé- átemelő telepeket, ra az Qrezágos Műszaki Fej- A pályázati kiírást április lesztési Bizottság, az OVH, 14-től vehetik át az érdeklő az ÉVM. dók a Fővárosi Csatornázási A pályázóktól azt várják, Művek üzemfejlesztési fő­hogy a háztartási és az ipa- osztályán, s a kész munká­ri szennyvíz átemelésére kat legkésőbb október 20-ig olyan komplex megoldást kell benyújtani. A pályázat dolgozzanak kl, amely lehe- eredményét legkésőbb de­tövé teszi, hogy az ország- cember 8-ig hirdetik ki. ban bárhol, ahol csak szük- (MTI) május 20-án ünnepelték ba­rátai. hívei Juhász Gyulát költői működésének negyed­százados jubileuma alkal­mából. A Belvárosi (ma Szabadság) moziban • Babits Mihály. Kosztolányi Dezső, Móra Ferenc köszöntötte. A Közművelődési palota előtt fénykép készült a baráti társaságról. Ott van rajta, hatul, csak a feje látszik, József Attila is. A fiatal költő néhány. Mezőhegyesen töltött nap után A Kozmosz éneke cím­mel hónapokon át írott mesterszonettjét hozta ma­gával az ünnepelt Juhász Gyulának. A szegedi ünnep­ségen megismert Mikes La­jos, az Est-lapok irodalmi szerkesztője később szintén egyengette a makói költő útját a fővárosi irodalmi vi­lágban. Ugyancsak ekkor ismerkedett meg József At­tila Szabó Lőrinccel. JúniuB 15-én Makón ünnepelték Juhász Gyulát. József Atti­la erre az alkalomra írta Juhász Gyuláról való nótá­ját. Az ünneplést összekö­tötték Makai Emilre való emlékezéssel: sírjánál Ju­hász Gyula idézte költőelőd­jének alakját. Itt is fény­kép készült: rajta van Ma­kai Ödön is. József Attila Koroknay hogy gyámja saját szemével -körül csoportosuló és külön­HAZASSAG Barabás János és Laukó Emí­lia. Gyémánt Jéwaef és Jankóvirs Györgyi, Illés Imre és Ocsko Marsit Eva, .Vndó Pál és So.ilcs Lilla Csilla, Krimer Tibor Zol­tán és Salamon Eszter, Vági Fe­renc és Sáreczlü Eva, Demus Elek és Bálint Erika. Simon Já­nos és Pataki Gabriella, Schmidt Sándor és Bögre Lidla Mária, Ve­szelovazkl István és Maróti An­géla. Szűcs Károly es Felföldi I Családi események sadi Aram Juliannának Eszter Anna, Bogdán Istvánnak es Ab­rubám-Furus Ilonának Mónika, Harmat Imrének és Uozaák Ve­ronikának Imre László, Juhász Tibornak és Billozkl Mária Gi­.".'Uának Annamária, Bakacsi Béla Ferencnek és Zöld Máriának At­tila Gábor. Kósa Nándor Tibor­nak és Kalmár Nagy Erzsébet­nek Szilvia, dr. Donauer Elemér­nek és dr. Polecsák Máriának Marcell, Lajkó Imrének ép Bá­Etelka Ildikó, Koszé Mihály és Kanizsai-Nagy Adriennek Kata- unt Erzsébetnek Péter, fajkó Tóth Zsuzsanna. Tombácz RU- hn. Révész Sándornak és Szili Imrének és Bálint Erzsébetinek bert és Kopomylk Gabriella, Or- Honának Mónika, Balog Páter- Csaba nevű gyermekük született, dög Kollárt és Katona Klara, dr. nok és Rácz Teréziának Edina, „,, Balla Sándor és Turi Erika há- Herche Peter Friedxichnek és HAi.ai.uzAS zassáoot kötöttók Kopasz Ágnesnek Veronika Ag- Csanádi Irén Erzsébet, Hunya ' nct;, Dobó Sándor Józsetnek cs JóZ3eí, Savanya Szilveszter. Kiss SZÜLETÉS Kovács Katalinnak Krisztián, András. Kopasz Ferenc, Bíró Gera Péternek és Komár Mar- Répás Károlynak és Monostori Irnréné Zöldi Piroska, Hegedűs gltnak Ibolya. Gyapjas Sándor- Hona Juliannának Károly Kál- Vincéné Mairóti Magdolna, Gyu­nak és Horváth Erzsébetnek mán, Szabó Imrének és Mészá- ris István, Vámos Mártonná Ba­NikoLetta. dr. Szilárd Andrásnak Mária Erzsébetnek Imre Jusztina. Keresztúri István­ét. Kocsis Ágnes Rozáliának Lslván, Fodor Imrének és Kórod! né Hajágos Piroska, Kovács Jó­Linda Ágnes, Vörös Sándornak Piroskának Gábor, Szabó Jó- zselné Balogh Ilona, dr. Artúré ts Biczók Piroskának Sándor, zsetnek és Vajda Valériának Ferenc. Csáki Araalné Pataki Kercsszegl Atulának es Miklós Gabriella Lilla, Bernula Mihály- Terézia, Qtolt-Kovács Lajosné Zsuzsannának Nóra, Márta Sán- nak és Duba Ildikónak Ákos Szabó Etelka, Csorna Ferencne dor Mihálynak és Nagy Anna Milán. Hűse I-ajos Tibornak és Nagygéczi Rozália, Kis Istvánné Máriának Kinga, Kecskeméü uiviczkl Erzsébetnek Tibor, Sze- Szobáesi Irén, Zombori Lajosné Ernőnek és Kovács Katalin Ju- keres Ferencnek és Sándor Jo- Szántó Anna, Kovács Jánosné Hannának Rita Helen, Molnár iónnak Erika, Kálmán Istvánnak P«P Erzsébet. Csikós Ilonka Ma­I'A Inak és Szép Magdolnának és Szekeres Máriának Zoltán riska, Radics Béla, Bakota Magdolna. Farkas Jozstítnok és Szabolcs, Lukucza László János- Andráané Kapocsl Lídia, fi záp­Horvát h Maria Piroskának Krlsz- nok és Domonkos Katáimnak panos Lajosné Török Eszter, tlán, Ourdics Lajosnak és Ko- Zsuzsanna. Lovász Lászlónak és Fúnak Gezáné Szaibó Margit Ve­mároml Ibolyának Gábor, Bol- Vesztergombl Katalinnak Anna, ronika. Bánföldi István, Koto­dtzsár Györgynek es ördögit Ambrus Mihálynak és Molnár gány József, Kecskeméti László Juditnak Gyürgy Zoltán, Csík Erzsébet. Teréziának Erzsébet, Imrémé Barna Julianna, Farkas Fe^renc Mátyásnak es Pintér Má- Lippni Mátyásnak es Szilssl Ma- Izsómé Weisz Margit. Godó La­na Erzsébetnek Andrea Ágnes, rianak Gábor, I testi Mihálynak Jos, Prágai József, Molnár Ma­Szemeredl Ferenc Lajosnak és és Márta . Katalinnak Katáim, hály, Vida Károly, Kovács Ja­l'apdl Ibolyának Ágnes, Otott Nagy Miklósnak ós Vaskó Eri- nosné Csula Marcella, Krim Jó­Zoltan Lajosnak és Vári Mária kanak Anikó Edit, Váradl An- zsef. Szűcs Gyula, Komlós! Jó­Mariának Zsófia, Takács Sándor tálnak ós Kolonlcs Anna Kata- zselné Bálira. Mária, Király lat­Lászlóinak és Takács Matildnak linmak Andrea, Nagy Lászlónak váné PlUovits Jolán, Kun Ju­Attila, Pelikán Jánosnak és és Kovács Juliannának Ilona, liaraia. Jani Józsefné Molnár Rácz Ágnesnek Anett Dorisz, Belső Péternek és dr. Halászi Ilona. Madarász János, Mészáros MLlcu Sandornak és Garal Jusz- Katalin Vilmának Nóra, Görög Illésné CsOlá-GyapJas Ilona, tinának Sándor, Szilágyi Fe- László Sándornak es Fülöp Horváth Ferenc. Tombácz Sán­rencnek és Klein Eva Juliánná- Emese Margitnak Attila László, dor Antal, Szögi Sándorné Ab­nak Ferenc András, Tokodl Já- Kunyik Zoltánnak és Konkoly rajtám Julianna. Hegyi Gizella mosnak és Vass Erzsébetnek Ag- Máriának Zoltán, Molnár Fe- Ilona. Csiszper Péterné Matya­mes. Kovács András Pálnak és rencnek és Sós Magdolna floná- sovszky Viktória Engj Peuv-né JOJárt Erzsébetnek Zsolt. Gyalaj nak Péter. Vig Tibornak és Ba- Magyar Rozália. Hegedűs Jullan­Jóasefnek es Kónya Klárának lász Rozália Saroltának Tibor, na, Balassa József, Dlmitrijevits Szabolcs, Fodor Gábornak és dr. Korom Lászlónak és dr. Va- Butimne Vlncze Rozália meghált. láthatta azt a kiváló makói férfiakból álló környezetet, amely ifjú sógorát • itt kö­rülvette és őt fiatalsága el­lenére rendkívüli megbecsü­léssel támogatta. A depressziók és a sike­rek közti vívódás közepett készült József Attila ma­gánvlzsgáira. Június 25-én a VII. gimnázium, 28-án a VIII. osztály anyagából tett magánvizsgát. A hetedikből jórendű. a nyolcadikból elégséges eredményt szer­zett. A körülményekhez ké­pest ez Is szép, hiszen ezzel éppen egy évvel előzte meg hajdani osztálytársait. Hit­tanvizsgára Ismét Battonyá­ra kellett utaznia, de Mező­hegyesen elfelejtett átszáll­ni, így Medgyesegyházáról gyalog kellett átballagnia Battonyára. A vizsga után néhány napot ismét Mező­hegyesen. majd Pesten töl­tött. Közben július 1-én Etus nénje már Makóra ér­kezett egy kis nyaralásra. 7-én József Attila is visz­szatért Makóra, s mivel sem Espersitnél, sem Kesztner­nél nem volt hely, másutt kellett megszállniuk. Etus a Makai rokonságnál, Riesz néninél a' Szegedi u. 41. alatt, Attila pedig a közel­ben egy kofaasszonynál, bi­zonyos Rozi néninél, akinek kilétét még érdemes volna kiderítenie a helyi kutatás­nak. A klszomborihoz hasonló, szép nyár volt ez mindket­tejük számára. Etus így szá. molt be Jolánnak: „Ne ag­gódj az Attila miatt, él mint hal a vízben, Igaz, hogy ne­hezen kapott lakást. de hál'Istennek azért mindig elég jókedvű. Minden dél­után lemegyünk a strandra, ami talán tíz percnyire van tőlünk, s igazán nagyon szép út vezet odáig. A vize nagyszerű, egy kicsit, igaz, hogy iszapos, de nagyon egészséges." E levélhez fűz­te hozzá Attila is a maga mondanivalóját: jól van, de szállásán nincs villanv, nem tud dolgozni, ez búsítja. Homonnai Nándornál a két testvér le ls fényképezke­dett. József Attila készült az érettségire: Mór megest szorgalmasan tanulok, de azt hiszem, Igkéstem az érettségire való jelentkezés­ről. Ha így van a dolog, ak­kor beiratkozom rendkívüli hallgatónak, és karácsony­kor érettségizem. Eredetileg tehát szeptemberben akart érettségizni, hogy már ősz­szel egyetemre járhasson. Mégsem így történt: ősszel Pestre ment. s kezdte ki­építeni ottani irodalmi ösz­szeköttetéseit. Bekapcsoló­dott a Kékmadár című fo­lyóirat szerkesztésébe, még­pedig rejtélyes okból a lap­nak „közgazdasági rovatve­zetője" lett. féle folyóiratokkal, kiadvá­nyokkal kísérletezgető ifjú szegedi költők Igen néven szervezetbe tömörültek. Ne­vükkel a társadalmi hala­dásra akartak igent monda­ni. Bemutatkozásukra 1923. november 25-én a szegedi színházban került sor. Erre József Attila is lejött Pest­ről, és néhány versét olvas­ta föl, közöttük a Medve­tónc-ba harmadikként föl­vett Megfáradt ember-1, amely azután a Makói Friss Üjság karácsonyi számában jelent meg A jó makóiak­nak szóló ajánlással. A ma­tinét Juhász Gyula vezette be. Hont Ferenc szavalt, ő játszotta tizenhat évesen Berezeli * Anzelm Károly egyfölvonásosában az öreg csillagászt, g 6 is rendezte a darabot. A matiné után József At­tila — a barátok által ösz­szeadott pénzen vissza­utazott Pestre. Espersit Já­nos megbízásából eljárt Ju­hász Gyula nyugdíjának új­ra való folyósítása ügyében is, anélkül, hogy Juhász tu­dott volna kettejük — egyébként sikertelen — Jcí­sérletérőL December elején írásbeli, 13-án szóbeli érettségit tett a pesti Werbőczy-gimnázi­umban. Az elnök Pintér Je­nő magyar irodalomból elégségest adatott neki, mert Arany János balladá­jának, a Tengerihántásnak címére rosszul emlékezett: Kukoricafosztást mondott. (Talán a maga Kukoricaföl­dön című verse szorította ki tudatából az eredeti címet.) Jolán életrajza nyomán má­ig szívósan él a költőről szóló irodalomban, mintha József Attila Pintér jóindu­latának megnyerésére kül­dötte volna el a nagy ha­talmú főigazgatónak a Szép­ség koldusa dedikált példá­nyát, de Pintért ez inkább fölingerelte a fiatal költő el­len. A valóságban József Attila csak az érettségi után küldte el versesfüze­tét: Pintér Jenő főigazgató úrnak, érettségi vizsgám al­kalmával. Budapest. 1923. dec. 18-án. mély tisztelettel József Attila. Tehát nem el­nézését remélve a készület­lenségéért. hanem éppen el­lenkezőleg: hadd lássa Pin­tér, kit akart elbuktatni, ki­nek adatott magyar iroda­lomból elégségest! Az érettségi után már jött is Makóra. Csak a kará­csonyt várta meg. „Távirat­tal jelentette be érkezését" — emlékezett vissza Esper­sit. Szilveszterkor a makói hírlaoírók „görbe estlén" verseivel sz.ei-epelt, pénzt is keresett velük. 1924 januárja pihenéssel, olvasással' és költői alkotó­munkával telt el Espersit János Kazinczy utcai házá­nak ölelő csöndjében Péter László (Folytatjuk.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom