Délmagyarország, 1980. március (70. évfolyam, 51-76. szám)

1980-03-20 / 67. szám

4 8 Csütörtök, 1980. március 20. Tájak, festmények Országos táj képkiállítás nyílt a Phenjani Képtár ter­meiben. A tárlat szervezői — a Kulturális Minisztérium és a Festőművész Szövetség — több mint 200 művet vá­logattak ki erre a célra. A művek többségét rizspapirra és selyemre festették, hagyo­mányos koreai stílusban. Ter­mészetes festékanyagokkal készültek, amelyeket ásvány­ból és fakéregből állitottak elő, a régi képíró mesterek receptjei szerint. Különösen nagy sikert ara­tott Cson Jen Guan „Man­mulszan sziklái". Kim Oju Bon „ösz Cshilboszanban" és U Jen ír „A Mlghjang­szan vízesés" című festménye Mindhárom kompozicló ere­deti látásmódról tesz bizony­ságot, s a változatos szép­ségű koreai tájak különleges hangulatát idézi. A tárlatot igen sokan te­kintik meg. Az ország kü­lönböző vidékeiről érkező látogatók véleménye szerint a kiállítás a hazaszeretetre nevelés kiemelkedő eszköze. (APN) Bélyeggyűjtőknek Április 4-től április 10-ig olvashatók Btilizált ábrázo­Dunuúj városban rendezik lásokkal meg a 18. Országos Ifjúsági • Béiyegki állítást. A rendez- A csendes-óceáni Mar­vényre április 3-án jelenik ehall-szigetek, amely ENSZ­meg a 3+1,50 Ft névértékű gyámsági terület az Egye­Ifjúság '80 bélyeg, mely a KISZ akció keretében a „Tiszta kulturált környeze­tünkért" mozgalmat nép­szerűsíti. A kiállítás előzetes pro­pagálására Dunaújváros 1. postahivatal március 1. és április 4. között alkalmi bé­lyegzőt használ. A rendez­vény színhelyén az Uitz-te­remben a kiállítás nyltvatar­tása alatt használnak rajzos alkalmi bélyegzőt. Felszaba­dulásunk 35. évfordulóján, április 4-én ünnepi hajójárat indul Budapestről Dunaújvá­rosba. Ezen a hajón külön­leges hajópostai fedélzeti bé­lyegzőt használnak. Az alkal­mi bélyegzők rajzait és a ki­állítási plakátot a Dunaúj­városban élő művész. Pál­falvi János tervezte. • A Szovjetunióban három bélyegből álló sorozatot hoz­tak forgalomba „Cselekvési program a békéért" felirat­tal. A bélyegeken e progra­mot népszerűsítő jelszavak sült Államok közigazgatása alatt, önkormányzatot kapott. Ebből az alkalomból 11X16 centiméteres bélyeget adtak ki, melyek a filatélía törté­netében méretben a legna­gyobbak. Méretükre jellem­ző, hogy egy normál boríték­ra is alig férnek fel. Bizo­nyára ezzel kívánják felhív­ni magukra a gyűjtők figyel­mét. ami sikerrel is jár, mert nagy az érdeklődés a bélyegek iránt. Április 3-án a dohányzás elleni küzdelem jegyében, egyben az idei Egészségügyi Világnapot is köszöntve új alkalmi levelezőlapot ad ki a Magyar Posta. A levelező­lap 60 fillér névértékű bé­lyegképén az Országos Egész­ségnevelési Intézel, emblémá­ja látható, bal oldalán Ta­mássi Zoltán dohányzás el­leni plakátja alapján készült grafika látható. Az új leve­lezőlap 100 ezer példányban kerül forgalomba. Deák Endre — Savanya Tamást keres­sük. — Ne keressék, mert Itt van. Ha végigmennek az egész soron, ebből a névből ennél különbet akkor se ta­lálnak. — Nagyon savanya? — Csak annyira, amennyi­re kell. Édös-savanya. Mit akarnak? — Jó szót. — Vigyázzanak, arra ráfi­zetnek. — Már erre is? — Mindig jó szót vártam én is, de adó lett belőle. Büntetés. — Egyezzünk meg; szóért szót. — Akkor beljebb ls me­hetünk. — Mennyiért adná el • botját? — Nincs az a pénz! Töb­bet ér ez, mint az SZTK, mert erre lehet támaszkod­ni. De ne is nagyon kívánja, mert ami nekem nagyon jó, magának nagyon rossz is le­het. Nem vagyunk egyfor­mák. — — Virgonc a beszéde. — Pedig nem iskolában tanultam. Egy évben hat na­pot jártam csak, mindjárt elvitték a tanítót katoná­nak. Akkor még nem szá­moltuk, hogy az volt az el­ső háború. Sokára jött egy másik tanító, de akkor meg megsántultam. — A szomszédban azt mondták, belement a hideg vízbe, és úgy maradt. — Az orvos csonttébécét mondott. Lovas kocsival jött ki, hej, nagyon ráért akkor. Egy héten volt két betege. Megnézett, kérdezte apámat: Savanya bácsi, hány gyere­ke van magának? Nyolc. Ha beviszi a kórházba, a hét nem eszik kenyeret, de maga se. - Olyan sentencla volt ez, föl­lebbeznl nem lehetett. Ügy emlékszem rá, 102 korona lett volna egy napra, egy fi­as tehénért 220 koronát ad­tak. Vagy a tehénből volt kevés akkoriban, vagy a kórházat nem nekünk talál­ták ki. Mire négy év elmúlt, úgy meggyógyultam, hogy járni is tudtam. — Láttam, most is dolgo­zott. — Most már ráérek, meg­van a nyugdíj. — Hány éves? — Bottal ugyan, de ét­léptem a hetvenet — Az éplábú embernek is arra való a nyugdíj, hogy nyugodjon. — Látja, ezt is elfelejtet­tem megtanulni. Én csak azt tudom, a magunkfajta addig tem. öt már nem büntethet­ték meg, kiszabdták énrám. dolgozik, amíg a munka e4 — Ezt én nem tudhatom, nem kergeti magától. Az emberi élethez hozzá tar­— A büntetés? tozik a ház. Jobb élethez a — Apám elkezdte építeni jobb ház. ezt a házat, én meg befejez- _ Xehát most Jobban — Azt még maga se tudja, * , , „ .. , mennyivel jobb világ van _ A faluban kellett vol- most> mint régen Aki do,go_ na építenie? zik, hat nap alatt meg tud — Ha arra várunk, ne- venni egy biciklit Akkor? künk ebben az életben soha Törlesztésre 155 pengőért ad­nem lett volna emberi haj- ták. Aki elment a géphez, lékünk, keresett hét mázsa rozsot. — Miért nem szólt? A Eladta mázsáját tíz pengő­bottal járót mindenki segíti, ért, hét hétig köpte érte a — öcsém, maga ehhez ™rk,át; mégsetudo" nem ért A törvény csak a érte fele b'ctiWít se Aki ezt házat látja, az én botomat me? ne™ nem 15 nem. A törvénynek nin- milyen *6 vilá* van most­csen szeme. A törvény azt mondja, itt a ház, engedély meg nincsen. — Miért nem kértek? — Mert nem adtak. Itt ti­los épiteni. Az utca másik oldalán elkezdték mérni a házhelyeket, aztán azt is megbüntették, aki komolyan vette. Aki el merte hinni, lenne? — Akkor nincsen semmi baj, csak egészség legyen, — Baj, az mindig van. — Nagy? — A legnagyobb. — Mekkora? — Az a baj, hogy nem most vagyok 30 éves. — Mit csinálna^ ha annyi hogy itt tanyaközpont lesz. — Mennyi a büntetés? — Tizenhatezer forint •— A maga pénze? — Rokkantsági járadék­ként kaptam akkor 450-et minden hónapban. — Nem fellebbezett? — Mentünk mi mindenho­vá. Én nem tanultam az is­kolában, de tudom, vannak bűnök, amik évek múlva el­múlnak. Az a vétek, hogy egy szerencsétlen ember a maga gebeszkedésével házat mer épiteni saját magának, tíz év múlva se évül el. — Mennyit törlesztett? —- Mondom az asszony­nak, ezek nincsenek meg­ijedve, akármit mondok ne­kik. Fölajánlok havi száz fo­rintot a négyszázötvenből. Azt nem mondta senki, hogy nem kell, csak azt mondták, kevés. Kétszázötven kell, de nem lesz baj belőle, ha töb­bet fizetek. — Nem tudom, a háza mennyit ér, de a humora megfizethetetlen. — Minek sírnék? öregsé­gemre mégiscsak jó házban lakom. Lefényképeztek itt egy tanyát egyszer, könyvbe tették: milyen elmaradott helyeken élnek itt az embe­rek? Engem ne mutogasson senki, vagy ha akar, ezt n házat mutassa. Jött erre va­laki egyszer, megkérdezte: erre viz nincsen? Nincs. Kétszer be akart jönni, de nem engedtük. Ha az a vi­zesség vitte volna el a háza­mat, segített volna az állam, de megbüntetett, mert ma­gam segítettem magamon. — Aki a törvényt hozta, nem magára gondolt. — Dolgoznék, édes fiam! Rengeteget dolgoznék. Horváth Dezső Párhuzamosan futó autóbuszok A munkásszállítás hétköznapjai Nem ritkaság, sőt minden­napos gyakorlat, hogy négy­öt autóbusz fut egymás után egy távolabbi településről és munkásokat, utasokat szállít a nagyobb városokba. Reg­gel jönnek, délután mennek. Az útvonal: lakás—munka­hely—lakás, vagyis háztól házig. Ha minden busz telve volna utasokkal, egy szót sem érdemelne az egész ügy, de nem ez a gyakorlat. Elöl megy a Volán menetrend szerinti járata, utána a vál­lalatok saját autóbusza, majd a bérautóbuszok, s azokat követi az úgynevezett szer­ződéses járat, de előfordul­hat, hogy a vasúti pálya ugyancsak párhuzamos az országúttal és ott is gurul egy szerelvény. Az induló­és a végállomás azonos. A járműpark kihasználtsága már korántsem jó, olykor egy autóbuszban is elférné­nek az ötben helyet foglaló emberek. Jogos a kérdés: ki­nek van erre pénze és ener­giája? S ezzel el is jutottunk mondandónk lényegéhez, a munkásszállítás jelenlegi helyzetéhez. Valamikor nem érdekelte a munkaadót, hogy miként jut el a dolgozó a gyárba, s az utazás mennyibe kerül. Ma más a helyzet, nem a szabad munkaerő keres el­helyezkedési lehetőséget, fia­nem fordítva, a vállalatok keresnek munkaerőt, s az sem érdekli őket, milyen messzire kell elmenniük érte, s mennyit kell fizetniük azért, hogy a munkahelyük­re, majd lakásukra szállít­sák a megszerzett embere­ket. Elgondolkodtatóak a számok: a megyében körül­belül 25 ezer ember jár la­kásától távol eső munkahely­re, közülük közel 15 ezer Szegedre. A bejárók hetven százalékét a vállalatok saját járműveikkel szállítják. Hoz­závetőleg 300 vállalati autó­busz fut a megye országút­jain. s ezeket kiegészíti még 61 szerződéses- és 30 bérau­tóbusz. A munkásokat szál­lító buszok kisebbek, na­gyobbak, kényelmesek, és kevésbé azok, a modern pa­norámás autóbusztól a bó­dés teherautókig, mindenfé­Cikkűnk visszhangja Legyen a legcsendesebb is! A D. M. március 13.-I szá- lassan el ls szoknak Innen — ma hírül adta, hogy a vá- valahova máshova. Magam pasi tanács vb. megtárgyalta is nem egyszer mérgesen rá­a Sómogyi-könyvtár munká- juk néztem, kértem is, hogy ját Magam régi látogatója ne beszélgessenek, ez egy vagyok az „ország legismer­tebb vidéki könyvtárának", annak olvasótermének, ezért ragadom meg az alkalmat mert szeretnék szóvátenni egy jelenséget, mely egyre jobban kezd eluralkodni. Igen bosszantó is a mi ko­rosztályunk számára, de úgy gondolom, hogy ez nem kor­osztályprobléma. Modor, ma­gatartás, tapintat kérdés ez, ami a könyvtár olvasóter­mének látogatottságát is be­folyásolja. könylár olvasóterme és van­nak sokan akik a csendben tudnak olvasni, de mint a falra hányt borsó, sőt — annál jobban hangoskodtak. Március 5-én is bent ülök a könyvtár olvasótermében, öt óra az idő. Hátam mö­gött, előttem szórakozó fiata­lok, talán azt hiszik, hogy klubba jöttek beszélgetni, nem egy könyvtár olvasóter­mébe olvasni. Rajuk nézek, rájuk szólok — hiába. Fel­keltem és elindultam az asz­Az olvasóterem közönsége tálhoz. És most jön a sztori! többnyire fiatalokból áll. A? •falnál üla "felü^eia _ . , . nőnek" panaszkodom, hogy Egyetemisták, főiskolások ta- avi|r egyesek hangos beszé. nulnak itt, ami feltétlen jó de, mire ő így szólt hozzám: és hasznos, hiszen ő értük is „Üljön távolabb tőlük, ahol van az olvasóterem a lehető- nem hallja annyira őket"! ségeivel. Van azonban so- Lehet, hogy még megérem, kukban, és nem csak néme- miszerint az olvasótermekbe lyikben valami hiány. A ta- ^ bevezetik a disco zenét, plnta! A beszélgetéseik, han- akkor azután hova menjünk gos nevetgéléseik állandó kí- m| csendszerető idősebbek sérője az olvasóteremnek. Az olvasni? idősebbek ezért lassan — DB. VERESS SÁNDOR le és -fajta megtalálható. A bódés teherautóikat azonban még ebben az esztendőben ki kell vonni a munkásszál­lításból. Erre miniszteri ren­delet kötelezi a vállalatokat, s helyettük autóbuszokat kell használni. Tagadhatatlan, hogy a munkásszállítás az utóbbi esztendőkben sokat fejlődött, színvonalassá vált, de az is tagadhatatlan, hogy a válla­latoknak milliókat jelent a szállítási költség. A pontos és kulturált szállítás nép­gazdasági érdek is, hiszen a dolgozóknak időre kell meg­érkezniük a munkahelyükre, majd munkavégzés után la­kóhelyükre, otthonaikba. S hogy milyen körülmények között oldják meg a vállala­tok távolabbi településeken lakó dolgozóiknak szállítását, az morális és anyagi szem­pontból sem közömbös. A nemzetgazdaság mechaniz­musában mindenkinek meg­van a pontosan körülhatárolt érdeke és szerepe. Az a sze­rencsés, ha ezek az érdekek úgy hatnak a gyakorlatban, hogy a népgazdaság fő célki­tűzéseinek vonalával meg­egyeznek. Ez esetben már nem lehet közömbös a vállalat és az egyén számára sem, hogy miként használják ki a meg­levő járműparkot, mivel en­nek költsége közvetve, s köz­vetlenül is hatást gyakorol a vállalati eredményekre, az árakra és a bérekre. Mivel manapság a vállalat keresi a munkaerőt, ebbul elmondta, hogy ők naponta 500 embert hoznak és visz­nek, létszámuknak negyven, százalékát, náluk a munkás­szállítás minden verziója megtalálható. Hasonló a hely­zet a Szegedi Konzervgyár­nál. Az építővállalatnál még­is panaszkodnak, a bérautó­buszok rosszak, a „kivén­hedt" és lerobbant buszokat adja bérbe a szállítá­si vállalat, de azok ls nagyok, 50—60 szemé­lyesek, holott kedvezőbb vol­na a kisebb kocsi, a 20— 30 személyes. S nekik eleve ki kell fizetniük a napi 100 kilométeres átlagot, pedig mindössze napi 30—35 kilo­métert használnak föl, s így az egy főre jutó kilométer­költség jóval húsz forint fö­lött van. A konzervgyáriak elmondták, hogy az nem is olyan sok, náluk nem ritka, hogy 80 forintba kerül egy dolgozó utazási költsége egyetlen kilométerre. Szinte hihetetlen! A vállalatok eddig a mun­kásszállítás költségeit külön­bözően számolták eL Ezután nem lehet variálni, az uta­zási hozzájárulások a nyere­séget terhelik. A konzerv­gyáriak elmondták, hogy ná­luk a vonatjegy árának 60 százalékát téritik, míg azok, akik vállalati, vagy bérelt és szerződéses autóbuszokon utaznak a gyárba, azok havi 20 forint névleges összeget fizetnek. Mi lenne a kivezető út? Minden bizonnyal az, ha következik, hogy a kereslet olyan kitűnő autóbuszjára­és a kínálat törvénye szerint neki feltételeket szabnak, igy többek között az utazással kapcsolatos kérdésekben is. Félreértések elkerülése vé­gett megjegyezzük, jiogy nem vitatjuk a korszerű és min­den igényt, kényelmet bizto­sító munkásszállítás jogossá­gát, ha már az ipartelepítés és fejlesztés ilyen megoldá­sokra kényszeríti a vállala­tokat. Azt azonban szóvá kell tenni, hogy gyakoriak a párhuzamosságok, a jármű­vek kihasználtsága messze elmarad a kívánatostól. Nem­régiben az SZMT közgazda­sági osztályának kezdemé­nyezésére tíz nagyvállalat képviselői és a Volán szak­emberei áttekintették a mun­kásszállítás időszerű kérdése­it. s közösen próbáltak vala­mi megoldást keresni, hogy mérséklődlék a meglevő pár­huzamosság, javuljon a gaz­daságosság. s közben semmi csorbát ne szenvedjen a közös és az egyéni érdek. Végighallgattam a szak­embereket. s azt a következ­tetést vonhattam le eszme­cseréjük után, hogy minden­kiben megvan a készség a takarékosabb szállítás meg­valósítására, de mégsem olyan egyszerű ez, mint aho­gyan első hallásra gondolná az ember. Az igaz, hogy a költségek főszerepet játsza­nak, s minden vállalat szíve­sen mérsékelné azokat, sőt a legjobban annak örülnének, ha nem is volna szükségük ilyen megoldásra. A szállítá­si vállalat érdekei arrafelé hajlanak, hogy utazz>on csak minél több ember, hiszen nekik az jelenti a hasznot. Tehát minden egybevág, jobb szervezéssel, a vállala­tok együttműködésével akár milliókat lehetne megtakarí­tani, s miért fusson száz au­tóbusz ötven-hatvan helyett Ha Ilyen egyszerű volna a megoldás, már holnap vál­toztatni lehetne. De sajnos nem Ilyen egyszerű és egy­értelmű. A megyei tanácsi építő­ipari szervezet képviselője tok hálóznák be a megye te­lepüléseit, hogy időben min­denki eljuthatna oda, aho­va éppen kedve tartja, tehát a munkahelyére is. A Vo­lán azt ajanlja a munkás­szállítást igénylő vállalatok­nak, hogy adják el nekik sa­ját autóbuszaikat, s ők pre­cízen megszervezik a szállí­tást, ha kell több gyárral összehangolják az igényeket, s így mindenki jól jár. A gyárak nem idegenkednek ettől, csak némi fönntartá­sokkal élnek, s kérdezik: jut-e a hely a menetrend sze­rinti jaratokon dolgozóiknak, a különjáratok megérkeznek­e pontosan a munkakezdésre, s elindulnak-e a műszakok befejezése után, betartják-e a dolgozók kéréseit, hogy a lakásaikhoz legközelebbi he­lyen megáll a busz, s ugyan­így a gyárba menet, elka­nyarodik-e a járat a gyárka­pu elé, vagy kitessékeli őket a Marx téren; s miként bi­zonyítja be a közlekedési vállalat, hogy valóban jelen­tős összeget takarítanak majd meg? Nem könnyű kérdések. S vannak ennél még speciá­lisabb Igények is. Némely építőipari vállalat építkezé­sén nincs szociális helyiség, ezért a dolgozóknak munka­ruhában kell utazniuk, vagy az áramszolgáltató vállalat egyszer az egyik, másszor a másik településre irányítja a brigádokat. A szállítással foglalko­zó szakemberek min­den bizonnyal jobban érte­nek ehhez, mint az újságíró. Ám a kívülállónak is hihető, hogy jobb szervezéssel, a vál­lalatok kölcsönös együttmű­ködésével jobban ki lehetne használni a munkásszállítás­ban az autóbuszokat, jelentős pénzt, üzemanyagot és mun­kaerőt megtakarítva. Termé­szetesen csak a Jól össze­hangolt szállítás hozhat si­kert, s úgy javulhat a nép­gazdasági eredmény, ha köz­ben nem csorbul a vállalati és az egyéni érdek. Gazdagh István

Next

/
Oldalképek
Tartalom