Délmagyarország, 1980. február (70. évfolyam, 26-50. szám)

1980-02-12 / 35. szám

8 Kedd, 1980. fcfiruár 12. K* DM röviden MHSZ.yetólkedő MTESZ ELNÖKSÉGI ÜLÉS Ma. kedden délután 4 óra­kor az MTESZ elnöksége ülést tart n Technika Há­zában. Dr. Kovács Kálmán, a Csongrád megyei szer­vezet elnöke a XII. párt­kongresszus irányelveiről és ar. MTESZ feladatairól tart vitaindítót, majd dr. Erdélyi Ferenc titkár, az MSZMP Csongrád megyei bizottsága állásfoglalásának az egyesü­letek munkatervében törté­nő érvényesítéséről számol be. VÉRADOK Véradó napot rendezett a Vöröskereszt és a Véradó Ál­lomás a Ruhagyárban, ahol 150-en adtak vért. Gyálarét lakói közül 35-en vállalkoz­tak véradásra. Ennyien Igye­keztek hozzájárulni egy szív­műtét sikeréhez az öntöde dolgozói közül ls. CSILLAGASZAT — GYEREKEKNEK Holnap, szerdán délután fél Bt órakor Csillagunk a Nap címmel filmvetítéssel egy­bekötött előadást tartanak Szegeden, a Balázs Béla Üt­tijrőházban a 10—14' éves gyerekeknek. Megy a gyerek gyanútlanul az óvodába. (És miért ne lenne gya­nútlan. hiszen igazán kedves az óvó néni és a dadus. Legföljebb korán kell kelni akkor is, ha még aludna az ember gyereke, legföljebb menni kell akkor is, ha inkább otthdh ma­radna aznap. De hát a kötelezettsé­geket szokni kell. ha olykor kelle­metlenek is. s a tnúló kellemetlen­ségek legföljebb múló rossz közér­zetre adnak okot, gyanúra semmi­képpen nem...) Az óvodában feladatokat is kap a gyerek. (És miért ne kapna. Hiszen szoknia kell a munkát, naposként a terítést, gyermekként pedig a szel­lemi föladatokat is. Nem árt előké­szülni az életre, sőt az iskolára sem...) A feladatokat többnyire tesztlapon kapja a gyerek. (Már miért ne kap­ná, hiszen a feladatlap egyszerű, ol­csó és praktikus eszköz, amellyel majd gyakorta fog találkozni az is­kolában is. No meg fejleszti az em­ber gyerekének logikai képességeit is. ha éppen az egyforma vagy a különböző tárgyakat kell kiszínezni a lapon. Csak a feladatra ne kelle­ne úgy odafigyelni, hogy mikor me­lyiket, s engedelmeskedne jobban a színes ceruza ...) A tesztek között olykor a minden­napi életben való jártasságát firtató feladatokat kap a gyerek. (Nagyon helyes. hiszen az ember gyereke manapság amúgyis valami meleghá­zi növényként éli tán kényelmes, de amúgy meglehetősen sanyarú életet, az óvoda és a lakás négy-négy — összesen nyolc — fala közé zárva, néha futólag azért a szüleivel is találkozva. És a központi fűtés, vagy Teszt a csapból folyó meleg víz még nem föltétlenül tanít az élet ismereté­re...) Gyanútlanul töri tehát a gyermek a fejét a feladaton. (És miért ne törné gyanútlanul, hiszen a lapon szerszámok és háztartási gépek raj­zát, látja, amelyek igazán alkalma­sak arra. hogy fölajzzalc egy gyerek fantáziáját. Igaz. azokat az eszközö­ket kellene kiszíneznie, amelyekkel apuci szokott otthon dolgozni. Vagyis választania kellene a mosó­gép és a harapófogó, a porszívó és a kalapács, a tű és a fúró között. Az ember gyereke azonban nagy gond­ban van. mert apuci kezében pél­dául még nem látott kalapácsot, aminek többek között az apuci ügyetlensége az oka. Mert ha egy szöget akar beverni, vagy a szög görbül el. vagy a körmét veri le, vagy a kalapács törik el. Az ember gyereke az okokkal természetesen nincs tisztában, csak azt érzi. vala­mi nem stimmel. Ez viszont önma­gában még nem ok a gyanúra, mert olvasni még nem tud, s így arról sem lehet egyelőre fogalma, hogy például a svéd tankönyvekből mindenféle ol­vasmányt. példát kigyomláltad amelyek akármilyen halványan utal­nának is a hagyományos férfi—női munkamegosztásra...) A gyerek végül természetesen vá­lasztani kényszerül. (Hisz lejár az idő. s dönteni különben is meg kell már tanulni óvodás korban, mert harminc év múlva esetleg jobb he­lyek en netán ezt is igényelni fog­ják a dolgozó embertói...) Kiszínezi tehát a gyerek a mosó­gépét. (Igaz. atyját mosni még nem látta, de kalapálni, fúrni és faragni sem. porszívózni pedig már nagyon légen. Ami pedig régen volt. az nem érvényes. Viszont kétségtelenül a mosógép a legnagyobb ábra a la­pon. tehát föltehetően az lehet apu­cié. mert anyucit mégsem lehet egy ilyen drabális masinériával kapcso­latba hozni...) Végül a gyerek még válaszolni kényszerül. (Mert természetesen megkérdezik tóle, miért pont a mo­sógépet választotta. Hát mert író­gép nem volt a lapon. S különben is. tisztességes, házgyári lakásban élő atyák esetében a gyerek amúgy is hamarább választaná a porszívót, mint a kalapácsot. Mindenesetre bosszantó ez az eredménytelen­ség...) Végül azért csak tanul a gyerek a tesztből. (Persze, hiszen rájön ar­ra. hogy a valóság sem olyan egy­értelmű, ahogyan azt ő melegházi­sanyarú létében eddig hihette. Mert van egv valóságos valóságunk, no meg egy normákból épülő, itt-ott sántító valóságunk. Igaz. ő eddig ezekkel a konvencionális normákkal alig találkozott. Pedig azokat is meg kell tanulnia. Hiszen nem az óvo­dának tanulunk, hanem az életnek. Így aztán, mire fölnő, rájön, hogy nem kell segítenie mosni, mosogat­ni, porszívózni, mint most. mert az a feleség dolga ...) Egyelőre azonban levizsgázott a gyerek. (És a teszt készítői?...) Szávay István Csongrád megyeben mintegy kétszáz klub készül a 35 év szabad hazában címmel meghirdetett MHSZ-vetélkedőre. A klubok legjobbjai 4 tagú csapatokat alkotnak és így vesz­nek részt a területi döntőn, majd a megye legeredménye­sebb csapatainak versengésén. A vetélkedő első döntőjét február 10-én, Szegeden, a Helyőrségi Művelődési Otthon­ban tartották a „Muréna" könnyübúvárklub versenyzői 4-9 ELHUNYT SOÓ REZSŐ AKADÉMIKUS Soó Rezső kétszeres Kos­suth-díjas akadémikus, nyu­galmazott egyetemi tanár, világhírű magyar botanikus, a magyar geobotanikai isko­la megteremtője, életének 77. évében hosszabb beteg­ség után elhunyt. Temetésé­ről később intézkednek. KÜLDÖTT­GYŰLÉSEK A szövetkezeti törvény az eddigieknél nagyobb szere­pet adott a küldöttgyűlések­nek. A közösség lényeges dolgairól ezen a fórumon döntenek a tagok választott­jai. A fogyasztási, a taka­rék- és a mezőgazdasági szö­vetkezetekben tartanak kül­döttgyűlést a közgyűlés előtt. Megvitatják a múlt év gaz­dálkodását, és döntenek az idei tennivalókról, előkészí­tik. a zárszámadást. Tegnap, hétfőn a halástyai Rákóczi, a rúzsai Népszabadság, a kisteleki Magyar—Szovjet Barátság, az öttömösi Magyar László Tsz­ben, valamint a mórahalmi Homokkultúra Szakszövet­kezetben tartottak küldött­gyűlést. Várható időjárás kedd estig: Eleinte borult idő többfelé ismétlődő esővel, záporral. Később nyugat felől csökke­nő felhőzet, már kevesebb helyen esővel. Megélénkülő, a Dunántúlon megerősödő északnyugati, északi szél. Ke­leten helyenként köd. Vár­ható legmagasabb nappali hőmérséklet kedden: 4—9 fok között alakul. KIÁLLÍTÁS ÉS SZAKMAI VITA Holnaptól, háí-om napon át tekinthetik meg az érdek­lődók Szegeden, a Technika Házában annak az orszá­gos tervpályázatnak az anya­gát, amelyet Szeged gyalo­gos városközpontjának ki­alakítására irt ki a városi tanács, közösen a KPM-mel és az ÉVM-mel. A kiállí­tott pályaművekről szakmai vitát is rendeznek csütörtö­kön délután két órakor a Tehcnika Háza földszinti elő­adótermében. SZEGEDI KÖZÉPISKOLÁS SIKERE A Közlekedes- és Posta­ügyi Minisztérium által szer­vezett országos szakmai ta­nulmányi verseny elődöntő­jéből a zalaegerszegi döntőbe jutott Vízhányó Edit, a Ró­zsa Ferenc Szakközépiskola autóforgalmi tagozatának ne­gyedik osztályos tanulója. FORUM A Hosszúhegyi Állami Gazdaság Gyümölcstermesz­tési Rendszer ma, kedden délelőtt 10 órakor fórumot rendez a gyümölcstermesz­tésről a Technika Házában. Dr. Kovács Sándor, a Ker­tészeti Egyetem Gyümölcs­termelési Tanszékének do­cense ..Fajtaértékelés a kü­lönböző gyümölcsfajoknál" címmel tart előadást, majd a csonthéjas gyümölcsösökben végzett kísérletek eredmé­nyéről adnak tájékoztatást. Módszar Kovács, mint mindig, hallgatva ebédel, és új­ságot olvas. Egyszer csak meglepetten felki­ált: — Miért sóztad ezt meg ennyire? — Azért, hogy végre szólalj meg... — vála­szolt a felesége. OOLLEGIUM ARTIUM A JATE Collegium Artiu­mának első előadását ma, kedden este 8 órakor ren­dezik meg a Rerrich Béla téri Béke-épület előadóter­mében. Építészet, képző­művészet. városkép címmel Borvendég Béla főmérnök és Vinkler László festőművész tart közös előadast. SZOCIALISTA BRIGÁDKLUB A Juhász Gyula Művelő­dési Központ szocialista bri­gádklubja ma, kedden dél­után 3 órakor tartja soron következő foglalkozását. A termelési önköltség. újítá­sok. takarékosság címmel dr. Harmatos József, az SZMT közgazdasági osztályának ve­zetője tart előadást. ELHUNYT PÉTERFFY GYULA SZÍNMŰVÉSZ Rövid szenvedés utám Bu­dapesten elhunyt Péterffy Gyula színművész, a Kolozs­vári Állami Magyar Színház hazánkban vendégszereplő társulatának tagja. A tehet­séges, sokoldalú művész, az „Egy lócsiszár virágvasár­napja" című drámában az elmúlt hét szerdáján még Szegeden alakította Müller Ferenc szerepét, az előadás után lett rosszul. Trombózist kapott, s a leggondosabb or­vosi ápolás sem tudta meg­menteni életét. Temetése szülővárosában, Marosvásár­helyen lesz. Mély fajdalommal tudatjifk, hogy a felejthetetlen férj. édes. apa, aagvapa, a pép és testviSr, HEGEDŐS DKI.A életének ««. évében elhunyt. Temetése, február 13-án. 15 éra. kor les/ a azörcgl temető rnva. tslozéjából. ,v' ö»üszolo család. Köszönetet mondunk mind­azon kedves rokonoknak. Isme­rősöknek, a Sziklat Sándor Kol­légium Igazgatójának, tan.áréi­nak, az, osztálytársainak, akik felejthetetlen, egy étlen gyer. mekUnx, IFJ. VASS IMRE '.emetéser: megjelentek, részvé­tükkel óa virágaikkal fájdal. munkát enyhíteni Igyekeztek. Gyászoio szülei. Pusztamérges. Köszönetet mondunk mind. azoknak a rokonoknak, tsmerfl­öknek szomszédoknak és mind­azoknak. akik felejthetetlen ha­lottunk, BALOGH LAJOS inmetéaén megjelentek, részve. lükkel és virága-.ivkal mélv íáj­•ialmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoio család. 8306 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a a/eretett férj. édesapa. após és nagyapa, BOZOKI MIHÁLY életének 15. évében, hosszé t zenved es után elhunyt. Teme. tése 13H0. február 14-én, 15 óra­kor les/ a Belvárosi temető ra­vatalozójából. A gyászoló csa. Iád. 0*9 Köszönetet mondunk mind. azon rokonoknak, a Csongrád megyei nendör.főkapitányság ezetöinek es dolgozóinak, vn lamlnt mindazoknak, akik fe­lejthetetlen halottunk, DR. JOJART ISTVÁN tMMttbcu megjelentek, virá­Gyászközlemények gaikkal és részvétükkel mély fájdalmunkat enyhíteni igyekez­tek. Külön köszönetet mondunk a lt.es belklinika és a belgyó­gyászati Intenzív osztály orvo­sainak és azon dolgozóinak, akik élete megmentéséért fára­doztak A gyászoló család. 8308 Fájó szívvel tudatjuk, hogy IUTIJAS ADRIÉN nyűg tanítónő, éleiének 85. évé­ben elnunyt. Temetése február lí-én 13 óiakor lesz a Belvárosi temető ravatalozójából. A gyá szolé csalid. 7278 Mélységes fájdalommal tudat. Juk, hogy a felejthetetlen, drága Jó feleség, édesanya, nagymama, anyós és testvér. GYURIS JANOSNR Kálmán Aiuia éleiének (10. évében, rövid, de súlyos szenvedés után, 1980. február U-én űrökre iftliagyott bennünket. Temetése február l'j.án it.3) órakor les/ a kiskun­dotV7smai temető ravatalozójá. ból. Emlékét örökké megőrizzük. Gyászoló férje és csaladja, Sze­ged, 5ZÜC3 u. S:A. 7274 Mély fájdalommal tudat luk, hogy felejthetetlen férj, édes­apa, nagyapa, •rOTII JÁNOS életének 66. évében rövid szen­vedés után elhunyt. Temetése február 14-én 11 órakor lesz a Belvárosi temető ravatalozójá. ból. A gvaszoló család, Kossuth Lajos sgt. 63. 7270 Mély fájdalommal tudatom, hogy felejthetetlen feleségem és testvér. LUÜVYG JÖZSFFNÍ Lévai Borbála életének 75. évében csendesen elhunyt. Temetése iebruár I5.én 18 órakor lesz a Dugonics te­mető ravatalozójából. Gyászoló férje, Párizsi krt. 33. 7272 Tudatjuk, hogy felejthetetlen édesapánk, SZILAGYI DEZSŐ búesúztaiása február 15-én 14 órakor lesz a Belvárosi temelű ravatalozójaból. A gyá3zoló Szilágyi és Dékány család. 7269 Köszönetet mondunk mind­azoknak a rokonoknak. Ismerő­söknek akik felejthetetlen ha­lottunk, ÖZV. BÓDI LUOSNt temetésén megjelentek, részvé­tükkel és virágaikkal mély fáj­dalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család, Hétvezér n. 17. 7262 Köszönetet mondunk mind­azoknak a rokonoknak, ismerő, söknek a Szegedi Vasüntöde dolgozóinak, szomszédoknak, akik felejthetetlen halottunk, TKIEBL ISTVÁN temetésen megjelentek, részvé­tükkel és virágaikkal mély fáj­dalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoio család. 7259 Köszönetet mondunk mind­azoknak a rokonoknak, ismerő­söknek. akik felejthetetlen ha­lottunk. BATKI IMRENE temetésén megjelentek, részvé­tükkel és viragaikkal mily fáj­dalmunkat enyhíteni igyekeztek. Köszönetet mondunk továbbá a TII. beloaztály orvosainak és áoolóinak valamint a körzeti orvosának áldozatos munkájáért. A gyászoló család, Szondi u. 48. 7251 Köszönetet mondunk mind­azoknak a rokonoknak, ismerő­söknek. akik felejthetetlen ha­lottunk. VTDA GÉZA temetésén megjelentek, részvé­tükkel és viragaikkal mély táj. dalmunkat enyhíteni Igyekeztek A gyászoló család. Pacsirta u. 29. 7253 Köszönetet mondunk mind­azoknak a rokonoknak, a har. lakóinak, ismerősöknek, akik felejthetetlen halottunk, BILTSTK JÁNOS temetésen megjelentek, részvé­tükkel és virágaikkal mély fáj­dalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. 726t Köszönetet mondunk mind­azoknak a rokonoknak, ismerő­söknek szomszédoknak, akik felejthetetlen halottunk, ID. CS.ANYI SANDORNE temetésén megjelentek, részvé­tükkel es virágaikkal mély fáj­dalmunkat enyhíteni Igyekeztek. A gyászoló család. Szőreg. 7286 Köszönetet mondunk mind­azoknak a rokonoknak, ismerő­söknek. szomszédoknak, bará­toknak, akik felejthetetlen ha­lottunk. BALOG ANDRÁS temetésen megjelentek, részvé­tükkel és virágaikkal mély fáj­dalmunkat enyhíteni igyekeztek Köszönetet mondunk továbbá az idegkltmka orvosainak és ápo­lóinak áldozatos munkájukért. A gyászoló család, Algyő. 72áfl SZEMLE-FILM A TÉKÁBAN Ma, kedden este hat óra­kor a Móra Ferenc Múzeum dísztermében a Filmtéka műsorán a Pécsi Szemle filmjei közül az Élve vagy halva című alkotás szere­pel. Rendezőjé Rényi Ta­más. Jegyek a Vörös Csil­lag mozi ruhatárában dél­után 2 órától, az előadás előtt fél órával a múzeumban válthatók. ÁRAMSZÜNET A DÉMASZ szegedi üzem­igazgatósága közli, hogy teg­nap, hétfőn délután 13 és 14 Óra között a DÉLÉP egyik földmunkagépe Tarjánban megrongált egy 10 kilovol­tos vezetéket, s ennek kö­vetkeztében a Belváros, Fel­sőváros. valamint Újszeged lakásainak egy részében 18 perces, a tarjáni épületek némelyikében pedig 30—40 perces áramszünet volt. Az áramkimaradás érintette a cipőgyárat a Hungária-szál­lót. továbbá nem kapott elektromos áramot 21 transz­formátorállomás. Az üzem­igazeatóság szerelői kijaví­tották a hibát. Közlekedési balesetek Balástya külterületén, a Szentélyi dűlőn motorkerék­pározott a hét végén, a 24 éves Kis Sándor, Balástya, Tanya 544. szám alatti la­kos. Az 552. számú tanya be­járatának közelében, a göd­rös, homokos úton felborult járművével. Sérülése nyolc napon túl gyógyuló, súlyos. Kis Sándorról a mentőkocsi orvosa megállapította, hogy ittasan vezetett. A motorke­rékpáros vezetői engedélyét ezért a rendőrség bevonta. A 21 éves Csiszár László, Szeged, Somogyi Béla utca 20. szám alatti lakos ugyan­csak ittasan vezette a hét végén Bnbetta segédmotor­kerékpárját. Szegeden, a Partizán utca 30. számú ház előtt áttért a menetirány sze­rinti bal oldalra, s összeüt­között egy teherautóval. A balesetben senki sem sérült meg. Az Üllés és Rúzsa közötti úton is baleset történt a hét végén. A 24 éves Vlsnyei István, Rúzsa, Felszabadulás utca 15. szám alatti lakos személygépkocsival Ullés fe­lől Rúzsa felé tartott az esti órákban. Az lres kilométer­kő közelében lesodródott a jobb oldali útpadkára, majd felborult kocsijával. A bal­esetben utasa, a 25 éves Só­lya József, Rúzsa, Petőfi ut­ca 4. szám alatti lakos sú­lyos, nem életveszélyes sérü­lést szenvedett. Visnyei Ist­ván vezetői engedélyét a rendőrség bevonta, mivel az orvos megállapította, hogy a fiatalember ittasan vezetett. Személygépkocsijával Kis­telek felől Csengele felé tar­tott vasárnap, a kora dél­utáni órákban a 19 éves Kun Szabó Gyula, Csengele, Ta­nya 227 szám alatti lakos. Öpusztaszeren, a Tóhajlat 141. szám előtt, egy balra ívelő kanyarban elvesztet­te uralmát járműve fe­lett, és felborult autójá­val. Utasai közül a 18 éves Trungel Sándor csen­gelei lakos súlyos, a 16 éves T. Irén és a 15 éves G. Mag­dolna könnyig sérülést szen­vedett. Az anyagi kár közel 45 ezer forint. DÉiMmp.üRsm A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged városi Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: E. Nagy István - Főszerkesztő-helyettes: Sz Stmon István - Kiadja a Csongrád megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Kovács László - Szerkesztőség és kiadóvállalat: Szeged Ta­nácsköztársaság útja 18. Sajtóház. 6740 - Teletöm 12-633 - A lapot nyomja: Szegedi Nyomda. Szeged. Batcsy-Zslllnszky utca 28. - 672*. Igazgató: Dobó József - Terjeszti a Magvar Posta. Előfizethető a postahivataloknál és kézbesítőknél. Elftrl/clést dfi egy hónapra 30 forint. * Index: 23 053 • ISSN: 0153-024 s

Next

/
Oldalképek
Tartalom