Délmagyarország, 1980. február (70. évfolyam, 26-50. szám)

1980-02-10 / 34. szám

Vasarnap, 1980. február 10. MAGAZIN SZIK8ZAI KAROLT ILLUSZTRÁCIÓJA Első szerelem x egész életemre kiható elaő szerelmemet az határozta meg, hogy akkoriban anyám takarítani járt Úrt házakhoz, többek között Tromme]tathoz is. A legőszintébben szólva, sohasem dicsekedtem volna anyáin foglalkozásával. Nem olyan időket élünk. Meg aztán úgy érzem magam, mint egy valódi gróf a származásukkal kérkedő újgazdagok között. Csak azért árulom el az igazat mert enélkül nem tudnám elmondani ezt a történetet. Tehát anyám takarítani Járt, Trommelék velünk szemben laktak. És mindannyian Zuglóban laktunk. Hat-hétéves lehettem ebben az időben. Az biztoe, hogy már iskolába Jártam. Átmentem anyám után Trommclékhoz. Akadálytalanul bejutottam a lakásba. Végig minden ajtó nyitva volt Anyám az egyik talpa alatt padlókefével ide-oda csúszkált Olyan nevetséges volt, hogy vigyorogva megálltam és néztem, mert azt hittem, játszik, ö ls vidáman Intett felém. de a csúszkálást nem hagyta abba Aztán bejött egy velem egykorú kislány. Trommel Babyka öt már láttam az utcán, és onnan is tudtam a létezéséről, hogy mióta megtanültam olvasni, átküldte anyámmal a meséskönyveit Olyan szép kislányt azóta sem láttam. Finom bőrű volt, és földöntúlian tiszta és kedves és mosolygó, és rögtön megmutatta az egész házat, és szökdécselve mutatta meg A kertet is A vécét is, ahol csodálatos minőségű fehér papírok voltak egy dobozban. — Vegyél ki egy papírt — mondtam. Trommel Babyka kivett egyet. Szaladtunk ceruzáért, és rajzoltam neki. mert el akartam kápráztatni. Hálából, es azért, mert beleszerettem. .Aznap elhasználtuk a vécépapirak felét. Mindre bohócot rajzoltam. piros és kék színessel-Az utókor, mint „bohóekorszak"-ról fog majd megemlékezni művészi pályámnak erről a szakaszáról. Minden kezem ügyébe kerülő papírdarabra bohócot rajzoltam akkoriban. Más nem érdekelt. A házakat, autókat, repülőket meghagytam a többieknek. Engem az ember érdekelt. Mint bohóc. Trommel Babyka úgy leste minden művem megszületését, mint sofia nem lótott kinyilatkoztatást, Akárcsak én, ő sem volt képes megunni a bohócokat. És természetesen 6 is belómszeretett. Egymásra talált sz alkotó férő és a gondoskodó nő. Ezután, minden takarítás alkalmával átmentem. Ezt Trommel Babyka mamája sem ellenezte. csupán arra figyelmeztetett, hogy módjával használjam az egészségügyi papírt. És adott egy almát. Bár szerelmünket semmi sem jcayarta, egyre jobban vágytam arra, hogy kitörjünk a Trommelék háza által nyújtott szűk világból. és mint királynőt vezessem Babykát a magam határtalan birodalmába. Ez a birodalom ott terült el az udvarunkon, és környékén. A királynő hasonlatnál maradva: be akartam vezetni Trommel Babykát az udvarba. A ház, amelyben laktunk, földszintes volt, és legalább ötven méter hosszú. Mellettünk foghíjas kerítés választott el egy lóistállót. és kocsiszint. Ide csak esténként jöttek a fuvarosok. Napközben egy .„Rumos becenevű öregember őrködött, vagyis denaturált szeszt ivott, és egy kis harisnyaszárból — amit időinként elloptunk tőle — bagót tömött a szájába. Felőle nyugodtan csúszkálhattunk a azalmakazalrói. mászkálhattunk a padláson vagy a kocsik alatt De ez még nem minden! Ott volA az udvar végében a szemétdomb. Valóságos aranybánya, ezernyi felhasználható tárggyal A villanykörtét falhoz lehet vágni, és akkor durran, a biciklibelsőt meg lehet nyújtani, a karikák, drótok és főleg a zseblámpaelemek mind jók valamire. Ha másra nem, arra, hogy szétszedjük. De még cz nem minden! Mert a szemétdombon Ls túl, volt egy alacsony kerítés, amögött pedig, kicsit mélyebben, lakott a bolond Rózsa, akinek, ha lekiáltottunk, kijött a háza elé, és az öklét rázva ordítozott, miközben a fekete kutyája hörögve rángatta a láncát Hát ezt akartam megmutatni Trommel Babykának. Ide akartam őt vinni magammal Az Én Világomba, amiről már annyit meséltem neki. Szíve leghőbb vágya volt velem jönni, de a mamája még a széltől is féltette. Végre, egy gyönyörű tavaszi napon elengedte, lelkemre kötve, hogy nagyon vigyázzak rá, és ne legyünk sokáig. Aggódott, de már nem tudott ellenállni Babyka könyörgésének. Rögtön a szemétdomb felé vezettem. Kézen fogva mentünk, ő fehér harisnyában és fekete lakkcipőben, én pedig mezítláb. Túlságosan is siettem, úgy, hogy el kellett engednem a kezét, mert félve lépegetett a magasra nőtt gazban. — Ezt nézd meg — mondtam, amikor odaértünk. _ — Szemét — mondta. — Ide nézz! — kiáltottam vidáman, és felkaptam egy piros lábast, és egy darab vassal ütni kezdtem, mint a dobot Szememszám tele lett a lepattogó zománccal, de azért csak ütöttem. — Hagyjad! Menjünk innen — mondta Babyka. Ledobtam a lábast, és beláttam. hogy nem Itt kellett volna kezdeni. Ismét kézenfogtam. — Gyere, most olyat mutatok, amilyet nem láttái! Indultunk az udvar vége felé. Erre még magasabb volt a gaz. Csak attól féltem, hogy a bolond Rózsi nem lesz otthon. Trommel Babyka megállt — No. gyere! — mondtam. — Nem akarok — mondta Babyka. — Meglátod, milyen érdekes lesz. — Nem érdekel. Elengedtem a kezét és csodálkozva néztem rá. — Már fáradt vagyok. & Itt minden olyan piszkos — mondta Babyka. — Gyere csak, később már egész jó út lesz — mondtam, és előreléptem néhányat — Nem megyek — mondta Babyka, és visszafordult Amíg g házukig értünk, haBgattunk. Nem haragudtam rá, csak nagyon szomorú lettem, és nem volt mit mondanom. Többé nem mentem át hozzájuk. Magamban szenvedtem a boldogtalan szerelemtől, és azon tépelődtem, hogy talán a kocsiszínt kellett volna megmutatnom, vagy be kellett volna csöngetnünk az utca végén levő villába, és elszaladni. De hát azt csak este lehet, amikar nem látják, hogy ki volt az. ősszel, amikor jött a hideg idő, Trommelék nekem adták Babyka használt kabátját. Szürke Bocskay-kabát volt, az akkori divat szerinti. Ha az arcomhoz ért, megéreztem rajta Babyk.áék lakásának szagát, és Babyka arcának illatát Ahogy most erősen visszagondolok. úgy emlékszem, na ftai inszaga volt CSÁSZÁR ISTVÁN Za'án Tibor Tengerparti töredék hirtelen visszahúzódik a tenger mint a gödrökben rekedt halak fényesen rugalmasan földobódik a sok lebegő uszonyú rémült pillanat nvomot hagy az iszapon a riadalom a szomszéd meredeken lezuhanó sziklafalra freskót mázol vad színekkel az unalom valaki most tintával fröcskölte le a napot az isten sokdioptriás szemüvegét a messzeségben felbukkan az éj intim kombinékékben most van időd merül j gyöngyökért gyöngyhalász Borisz Poszternek Eljutni nindig mindenütt Eljutni mindig mindenütt a mólyes-mélyig, ha munka hív, ha eszme űz, ha szívem szédít. Le, be az elhabzott napok forrásfejébe. a gyökér, az alap, az ok mag-velejébe. Fogni folyton a fonalát annak, mi lett s lesz, élj, eszmélj, egyre jobbra í vágyj, hogy fölfedezhess. Ha futna tollamból csupán nyolcsornyi részlet ml a mivoltja igazán a szenvedélynek! Versbe foglalni bűnt, riadt futást, vad önkényt, mindent, mi — sietés miatt — véletlen történt! Törvényét tudni, hogy aki szeret, mért szenved, minden nevét kimondani az alapelvnek. Kertként ápolnám verseim. Sok sűrű hársfa lázasan gyúlna szélein virágnyitásba. Rózsa s mentaillatozást tennék azonmód sarjút, mezőt a versbe, sást, vihart, haragvót. Etűdjébe Chopin igy varázsolá át. kastély, temető, park, csalit élő csodáját Ezzel játszom. Ha sikerül: diadalt, s kínt ad — Űjra meg újra kifeszül húrja az íjnak. Illyés Gyula fordítása A pepita bőrönd — Ahogy leült és hátrasimította a haját, ahogy a szoknyáját babrálta... Hát nem érti? Volt benne valami kihívó, valami arcátlanul pimasz. Rágyújt, kérdeztem. Persze, bólintott. Rázott az az átkozott vonat, majdnem leégettem a gondosan kifestett szempilláit, ö csak gúnyosan mosolygott. — A lényegre szorítkozzon. Mikor és hol ismerte meg azt a lányt? — Ez év májusában, pontosabban huszonhetedikén éjjel szállt fel egy jelentéktelen kis állomáson. Fekete selyemruhában volt, kis zöld kalappal. — Rögtön megszólította. Igaz? — Hogyne 1 Be is mutatkoztam, és az úticélja felöl érdeklődtem. Finoman vállat vont, és az unalomról kezdett fecsegni,, bizonyos kibírhatatlan férfiakról, és az egész értelmetlenségérőL Szerettem volna, ha ezt bővebben kifejti, de nem mutatott rá hajlandóságot Végül is térképet vett elő, és némi habozás után egy többé-kevésbé felkapott fürdőhelyet jelölt meg úticélként. Vonzó volt, mi tagadás, de a hevesebb közeledésnek gátat szabott egy hortyogó kalauz jelenléte. —• Mikor lépett akcióba? — Miután az a kellemetlen kalauz távozott a fülkébőL Szorosan méllébújtam, felajánlva, hogy utazzunk együtt, végül is a cél nem fontos, csak maga az utazás izgalma, belemerülni ismeretlenként az ismeretlenbe. Miért ls ne, csillant fel a szeme, egy férfi, aki megvéd a férfiaktól. Később megkérdezte, hogy mi a foglalkozásom — Mi a foglalkozása? — Jelenleg könyvügynök, de voltam már teniszoktató, színházi ügyelő, sőt egyszer egy fogpasztagyártó cég reklámfilmjében is szerepel tem. Hiába a megnyerő külső, no meg mindig a művészetek perifériáján éreztem jól magam. Néki azt mondtam hogy költő vagyok. Erről sajnos eszébe jutott egykori kaszkadőr szeretője, aki igen jól keresett a filmgyárban, és megkérdezte ártatlanul, hogy mennyi a jövedelmem, és van-e alkotóházam valami előkelő helyen. Hebegtem a művészetek és a közönség viszonylatáról. a fel és le törvényszerűségeiről egy bizonyos pályán belül, a kiadók embertelenségérőL Végül sikerült teljesen elálmosítanom, vállamra hajtotta a fejét, száját picit eltátotta. és elaludt a vonat ütemes rázkódására. Óvatosan kikattintottam a fogason himbár lódzó báreonytáskát, megtapogattam a tárcáját, ami duzzadt a pénztől. Mocorogni, nyögdicsélni kezdett, mire nyugtatólag megsimogattam elterelve figyelmét a nyitott táskáról. Erre ő „Albert!" felkiáltással a nyakamba borult. Nem tudom, ki volt az a bizonyos Albert, de a legjobbkor bukkant fel a hölgy emlékezetében, mivel fürgén és észrevétlenül becsukhattam a táskát — ö nem árulta el, hogy miből él? — Nem Elég homályosan beszélt, sokat sóhajtozott félő, hogy mindenben messze állt az egyértelműségtől. Hajnalban még In-" gadoztam két felkínálkozó lehetőség között — rögtön kifosszam, és lelépjek, (de ez silány, örömtelen munkának tűnt), avagy hódítsam meg, hogy a kegyei mellett pénzt is pazaroljon rám. Az utóbbi megoldás jobban csábított, tekintve útitársnőm ingerlő bájait Csupán mohóságomnak kellett gátat szabni a pénz és a nő mihamarábbi birtoklását illetően. Némi ital után kotorásztam pepita bőröndömben. — Leitatta? — Megkínáltam rizspálinkával, de csak én lettem rosszul, ő jól bírta. Kitántorogtam hányni, és mire visszatértem, két egyforma, bajuszos úr ült a fülkében közönyösen pipázva. # — Még akkor sem gyanakodott? — ö vagy én? Ja. nem! Lerogytam mellé, ő gyengéden törölgette a homlokom egy nagykockás férfizsebkendővei, miközben az egyik úr résztvevően. a másik ellenségesen méregetett. A résztvevő úr felajánlott bizonyos jótékony cseppeket a készletéből, melyek mindenfajta fejfájás, hányinger biztos ellenszerei. Mielőtt teljesen elkábultam volna a cseppektől, elégedetten láttam a fejem felett billegő bársony-táskát, mely egyre közelebb, közelebb jött hozzám. Az ablakhoz léptem. Ismeretlen állomás ásítozó személyzettel, és a reggeli fényben, kis zöld kalapban, a két bajuszos úrba karolva a kis bársonytáska egyre távolodott, mi több, a pepita bőrönd is. Tágra nyílt szemmel meredtem az üres polcra. A belépő kalauznak már csak vinnyogni, sírni tudtam: kifosztottak, megloptak! Zavartan, csattogtatva lyukasztóját, elvonult intézkedni. — Nyugodjon meg, ez a nő egy veszedelmes bűnbanda főnöke. Nem maga az első áldozat, talán nem is az utolsó. Már szorul a hurok! — De könyörgöm, ki körül? Ki körül? SOLTÉSZ ÉVA t