Délmagyarország, 1980. február (70. évfolyam, 26-50. szám)

1980-02-10 / 34. szám

Vasárnap. 1980. február 10. 9 A közömbösség forrásai Kismesterek Eredeti művirág H árman csibészkednek a lép­csőházban. Szakállas, hosz­szú hajú fiatalemberek. A házfelügyelő bosszantására a fel­mosórongyot passzol gatják egy­másnak. Az idős nő eleinte eré­lyesen rájuk szól, majd kérleli őket. De hiába a szép szó, a fia­talok folytatják a játékot. Végül a könyörgést fenyegetőzés váltja fel. A rendőrség említésére alább­hagy a randalírozók kedve. En­nék már fele sem tréfa, hiszen a szomszéd lépcsőházban ott a nyilvános telefon. Egy emel in­tessél kilincsre dobják a rongyot, és eltűnnek a lépcsőház hátsó aj­taján. A házfelügyelő dohogva folytatja a munkáját. Megvan a véleménye a „mai fiatalokról". Akárcsak az egyik tizedik eme­leti családnak. A nagyfiuk rend­szerint későn jár haza. Nem­rég egy barátja kísérte az ajtó­ig. Az utcán találkoztak össze. A fiú akkor már olyan állapotban volt, hogy nem lehetett magára hagyni. A szülők mégsem mél­tányolták a segítőkészséget. „Ivó­cimborára nincsen szükségünk", — így a zord apa. S a barát az­óta meggondolja, hogy hazatá­mogasson-e még egyszer valakit Pedig valahányszor közömbö­sen megy el a csatornában ka­paszkodó ismerőse mellett, min­dig valami belső tiltakozásfélét érez. Mint az egyik KlSZ-gyűlé­sen az alapszervezeti tagok, ami­kor a titkár felhívta a figyel­müket: fogják rövidre a mondan­dójukat. Érdekes volt a téma, nem sürgetett az idő sem. Az in­tést követően mégiscsak keve­sen emelkedtek fel helyükről. Nyolc-tíz sablonos mondat után ők is visszaültek, mintha min­den tőlük telhetőt megtettek vol­na. Egy kezdő szakmunkás azon­ban megtörte a csöndet. Pirul­va dadogva, de elmondta saját 'Véleménvét. Később gúnyos meg­jegyzéseket tettek rá, és kine­vették. A következő alkalommal egsvel kevesebb őszinte hozzá­szólásra lehetett számítani. Más Ifjúsági rendezvényeken sem ritka, hocv egyesek indo­kolatlanul sokáig viszik a .szót. s akadnak, akik tartalmas mon­dandójukat sem tudják előadni. A beszélgetés ugyanis olyan me­derbe terelődik, hogy aligha szol­gál a többség épülésére. A hall­gatóság elszakad a pódiumtól, s a körötte csoportosuló néhány embertől. A jelenlevők nagy ré­sze közben unatkozik, távozni pe­dig ilyenkor is szentségtörés. De va.i»n mi a nagyobb illetlen­ség, otthagyni a szúk kúrbcai öncélúan vitatkozókat. vagy pedig figyelmen kívül hagyni a többség érdeklődését? Nincs abj>an semmi rendkí­vüli, ha az ilyesfajta beszél­getések alatt zörögni kezd a tök­inago&zacskó, s a hátsó sorokból zsongás tölti be a termet. Vol­taképpen füttyszóra és hurrogás­ra lenne szükség, hogy az érdek­telen vita résztvevői észbe kap­janak. A teremben ülőkről — ha már eljöttek — föltételezhető, hogy érdeklődnek, van saját vé­leményük, amelynek szeretnének hangot is adni. Nem jószántuk­ból töltik az időt, s a tökmago­zás. a kupak tan ács is közöm­bösségüket leplező pótcselekvés. Mint ahogy az a lépcsőházi fiúk rongyfocija is. Ha mind többen lennének ha­tározottak. elmondanák vélemé­nyüket egymásról, és az éppen adódó témáról, talán változna a kép. De ehhez vállalniuk kelle­ne a kockázatot, a kudarc lehe­tőségét, a bennfentesség látszatát keltő gúnyos nevetést, a közbe­szólásokat, amelyek a nagy erő­feszítéssel megformált gondola­tokat megkérdőjelezik. Mindez sajnos gyakran csírájában fojt­ja el a vállalkozást. Jónéhány fiatal ezért más módszert ke­res. előbb csak visszahúzódik, aztán ezek egymásra találnak, és semmittevéssel ütik el az időt parkokban, lépcsőházakban. Minden jótett elnyeri méltó büntetését — tartja a fanyar mondás. Sokan előszeretettel hi­vatkoznak erre. Pajzsként hasz­nálják a sikertelenségek ellen. Persze, ez a felfogás nemcsak a fiatalokra jellemző, hanem jó­formán mindenkire, akit a kívá­natosnál jobban hatalmába ke­rít a kudarctól való félelem, aki­nek nincs bátorsága vállalni sa­ját magát. A bökkenő csak az, hogy kétkedéssel meglehetősen nehézkesen lehet nagy dolgokat véghezvinni. mert zavarja az összpontosítást. S a legtöbb fia­tal szeretné ereje legjavát cél­jainak elérésére fordítani. Kér­dés, hogy kap-e ehhez elég tá­mogatást. Amennyiben gem, úgy egyedül kell leküzdenie az aka­dályokat, s ennek következmé­nyeként könnyen előfordulhat, hogy kevesebb szál köti a kör­nyezetéhez is. Csupán egyet­len fogódzó marad számára, a sikerélmény, ha pedig erre pem tehet szert, a duhajkodást, a va­gánykodást. a beilleszkedés torz formáit választja. Nem véletlen, hogy ezzel a törekvéssel sohasem lehet eljut­ni a beteljesülésig. Az önmeg­valósítás ugyanis, amely sikerek sorát feltételezi, elképzelhetetlen a közösségi normák figyelembe­vétele nélkül, hiszen csak kö­zösségben teljesedhet ki. Végső esetben esetleg egy mikroközös­ség vagy egy csoport ítélete is lehet .ideig-óráig irányadó, de semmiképpen sem helyettesítheti az általánosabb felfogásnak tet­sző cselekvéseket. Erre jönnek rá azok a fiatalok, akik a csibész­kedés, a csellengés helyett a tisz­tességes munkát, a közös és ér­telmes szórakozásokat, az olva­sasát. a kulturált művelődést ré­szesítik előnyben. És olyan társa­ságban érzik jól magukat, amely mentes a közömbösségtől, az ér­dektelenségtől. A passzivitástól és a nemtö­rődömségtől ugyanis nemcsak az iskolának, hanem az ifjúsági mozgalomnak és az egész tár­sadalomnak óvnia kell a fiatalo­kat. Az MSZMP KB XII. kong­resszusának irányelveiben is megfogalmazódnak a közömbös­ser és az érdektelenség elleni fellépés legfontosabb tennivalói. Erre utal ez a mondat is: a tanulóifjúság általános és szak­mai műveltségének emelése, vi­lágnézeti és politikai elkötelezett­ségének kialakítása és erősíté­se, a szocialista életmódra, a munkára, az állampolgári kötele­zettségek teljesítésére való neve­lés." Megvalósításuktól függ, mennyire lesznek a társadalom értékes tagjai a ..mai fiatalok". Ehhez az is szükséges, hogy el­apadjanak a közömbösség for­rásai. JÁMBOR ERNŐ „Tessék! Nézelődik? Hát néz­gelődjön, van itt mindenféle szépség, lehet mit nézni igazán, mert ilyet úgysem lát seholsem, mehet akar az egész országba, biztos! Mit gondol, honnan ide nem jönnek? Még szombathelyi­ek is voltak itt, meg belgrádiak, bizony! Mondták is nekem, amió­ta én eljöttem onnét, senki nem csinálja eztet a szép virág. Ha maga tudná, mit hagytam ottl Egész vagyont, jó üzletet minde­nestül. Otthagytam, mert féltünk édesanyámmal. Ide menekültünk a háború végén Szegedre, csak úgy minden nélkül, de hát a tu­domány az ott van a kézben, hiá­ba alig tudtam magyarul is, az amit megtanultam, az enyém volt. Olló kellett hozzá, papír meg ugye kézügyesség, és csi­nálta az ember. Aztán rossz idők jöttek, mert át akartak dobni a határon, mint idegent erre ajánlottak egv em­bert, így aztán férjhez mentem, itt maradtam. Hét évig húztam, nem bírtam tovább, mindent ott­hagytam, még a nevet is és me­gint újrakezdtem. Nem érdekelt engem senki, semmi csak ez a gyönyörűszép munka. Ez művé­szet. vegye tudomásul. Mutasson nekem ilyen eredeti, ilyen szén ... na tudja-e mi az... hát krizan­tém. emez mellette a koszorúban meg dália. És ez mind papírból, mint azok a pálmák, a pálmale­vetek. babérféle a koszorún ren­des csomagolópapírból, csak szé­nen be van hajtogatva, be van víaszkolva, De mit mondom én ezt magának, mikor ezt maga úgv.íom tudja elképzelni, nem tuöia megtanulni. Nem hídja ezt senki. Én ugyan át nem adom. hogyne, mikor nekem is egy ház árt kellett volna fizetnem, hogy megtanuljam, hogy felvegyenek kitanítani. Hát nem fizettünk, miből fizettünk volna! Megtanul­tam magamtól! Vágtam, hajto­gattam, aztán tudtam. Nem is vettem én soha fel inast, vagy tanulót vagy minek hívjákot. Ta­nulja meg maga, aki akarja.. Ügy sem tudja! Ha én itt abbaha­gyom, nem lesz: Szegeden művi­rágkészitő, kivesz ez a szép szak; ma. De mit bánom én. ha kivesz, kivesz, nem igaz? Pedig de sokan ismerik a Baál Magdolna üzletét, de sokan be­járnak ide virágért, koszorúért, vagy csak a pici gyerekkel, mert. becsalják az apjukat, anyjukat még a túloldalról, is. hogy hadd nézzék meg a törpéket, ehol ni, ezek a kis gumitörpék, amaz ott a hófehérke. vagy megállnak és megcsodálják a dómot! Bizony, ezt is én csináltam. Az egészet! Drótvázon van az ezüstpapír, a ugye milyen szépen csillog, meg is nézi mindenki, és mondják is. milyen csudás. De hát azért igazából a virág­jaim miatt jönnek ide. Mostaná­ban már nem mindent én csiná­lok, mert egyszerűbb megvenni kisiparosoktól a m,üanyagot. Mar­garéta, ugye olyan mint az igazi, emez a duplaszirmú... no tud­ja-e mi ez... hát gerbera! Na. ezeket rakom inkább a koszo­rúkba. mert gyorsabb is. könv­nvebb is velük dolgozni és jól mutatnak, meg is akad a vevő szeme rajtuk. Megakad másnak .is, a fene a szemtelenjeit. Vannak nagyon sokan rendes, okos emberek, akik szeretik a szépet, de ezek a sen­kiházi huligánok! Meg a müve letlen népség! Bejönnek ide te elkezdenek gúnyolódni, hogy de csúnya a művirág, hogy így tar­ka meg úgy tarka, hogy így giccs meg úgv giccs. Hát mi az. hogv giccs? Aki ilyet mond „z nem ért hozzá! Annak ebben az üzletben semmi keresnivalója. Ez művé­szet, igenis művészet, nem is mesterség, nem csak egyszerűen szakma., naja ezek itt meg el se fogadtak a bizonyítványomat, pedig odakint rendes oapirl kap­tam róla. De mit számit a naprr a munka a fontos, a szeo virág Amíg veszik, addig szükség van rám, amíg pedig szükség van ram. én csinálom. Kell. nem igaz? Azt ne bántsa, az ott valódi. Élő. Azt szeretem én igazán. Ép­pen azért nem árulok. Sajnálom! Micsoda szívtelenség vasdrótot tekerni annak a gyönyörű gyenge szegfűnek a nyakara. Jaj! Mint a gyilkosok!" 1GRICZJ ZSIGMOND Heuréka! Múlik az idő. úiabb kötettel gyarapodott személyi igazolvá­nyaink száma. Testhez simuló ki­csike könyv az ajándék azért a tíz évért, amit visszahozni senki nem tud már. Olvasom az újság­ban. sok embernek kell idén újat váltania, mi mást tehetnék, meg­nézem azonnal, van-e még ha­lasztásom. vagy induljak azon­nal? A dátum azt mondja, sza­ladj. öcsém, de meg ne állj! Kö­töm a nyakkendőt, viszem a fe­jemet a fényképészhez, odatartom állampolgári ábrázatomat a gép elé. — és csoda történt. Ügv megkapaszkodtam az alattam le­vő hosszúlábú sámli ülőkéiében, csigasorral is nehéz lett volna megmozdítani. Háromszor mond­ta a kisasszony, odanézzek lebe­gő kacsójára, ne szuszogjak és ne mozogjak, nem vettem észre, hogy nekem beszeL ö meg azt nem vette észre, hogy csoda tör­tént. Megfejtettem * titkold Olyan egyszerű, szégyenlem hogv csak most jöttem rá. Gon­doltam én arra máskor is. milyen furesa a világ. Eljött- az az idő. amikor szemébe nevethetek a mi­niszternek is, meg a riporternek is. ahogy körülöttem teszi-vesd magát, mécse lesz belőle semmi bajom. Eljön majd az az idő is, hogy a segéd rendőrre is rá sza­bad nevetni, sőt avval kajánko­dom. akivel psak akarok, de biz­tosra veszem, egy teremtett lény akkor is lesz. szeretett hazánkban. akire ránevetni tilos. Örökítse % meg gyermeke mosolyát! — igy szólt a fölszólítás. és kormány­szintű halározalok sora szolgálta, legyen több gyerek, és több mo­soly. Ha azonban azt akarná va­laki kimondani, felnőtt korának vigyorát is örökítsék meg. udva­riasan leintenék: azt. kérem tisz­telettel, a mai begyűrűzött kö­rülmények között nem lehet. In­kább ne mocorogjon! — most húzzák be a drótot a gerincem­be, hogy feszesen álljon! —. tart­sa a fejét! — a gúnár nyakát nem lehet úgy megcsavarni, mint az enyémet —. nem mozog, nem lé­legzik, csak néz. ide néz kérem, nem oda, tessék jobban figyelni, mondtam, hogy nem mozog, ké­rem így nem lehet képet csinál­ni! Megadom magamat, legyen úgy. ahogy lennie kell. kibírtam en a mandulam kiszedeset is. összesen kétszer, maid csak túl leszek ezen is. Azért mondom, mert a titkok útjai nyaktekerésekkel vannak kirakva ugyan, de nagy boldog­ság a vége. Eddig csak hallgat­tam mások értetlenségét, amikor panaszolták, róluk olyan képet ragasztanak a kísérő könyvbe, hogy öt esztendőt fénykép alap­ján kiszabna rájuk egv jó szemű biró. de lusta voltam, és non gon­doltam bele az élet mikéntjébe! Amíg helyre igazgat a szép hölgy, elmondom a lényeget. Képzeljék el, milyen kép lenne ez. ha szemébe mondanám a len­csének: huhu!? A rendbiztos rá­nézne az utca sarkan. minden ko­molysága elszáll na. Egv jó kép­nek hatalma van. rabul ejti a nézőt, sőt tettekre serkenti, hi­vatalos közeget tilos tehát ráven­ni fondorlatos fényképpel, hogy megszegje a szabálvt. és neves­sen. Ez az egvik szempont. dc nem ez a titok. Társadalmi CJ gazdasagi ele­tünk valtozasamak tükreben kell megvizsgálnunk a kérdést. (Most roppan először a nyakam, akko­rát csavar raita a hölgy.) A rög­höz kötött, földhöz ragadt, nem­zedékből időközben fotelba tapadt generáció lett. e^t nem szabad elfelejtenünk. Vegyük azt a tör­ténelmi pillanatot, amikor Kék fényt sugároz a televízió. Bead­ják a képel. Maliidkát körözik. Matildka bári tündér, a baj ott kezdődik, hogv arcáról nem so­kan ismerik Ha remmlt H nem takaró munkaruhában fényképez­ték volna le. vagv báimoeollva! az arcán, ezren néznék szuflaju­kat visszafogva, de senki nem mondaná bele a kurblis telefon­ba. hol szokott legtöbbször meg­bújni Matild. Ellenben, ha-bead­nák az én kepemet. amelyik moe-t készült, azonnal kiderülne. a fénvképész szövetkezet maradan­dót alkotott. Bankrablásra, fő­könyvelői csöndes sikkasztásra, házasságszédelgésre és anyagyil­kosságra égy formán jó a fénykép. Csak el kell nevetnem magamat, dc ennek megint rendre utasitas a vege. Mcvst képzelem el. hogyan ugrana fej tevesifett fényképem lattan tízmillió ember: felakasz­tani! Most kattan a gép, és most kat­tan az én lejemben, mekkora bo­lond voltam eddig. Végre egy cég. amelyik azt csinálja, amit várnak tőle. 'Máskülönben se érdWnes kiabálnom, tíz év múlva, ha meg­érem. azt hiszem, éppen olyan leszek, mint most a fényképen. Tiz év garancia, belegondolt eb­h-> már va'aki? Heuréka! Mes­Addig Illegetik a fejemet amíg kipattan helőle valami. Húsz fo­rint az ara. előre fizetve HORVÁTH DEZSŐ

Next

/
Oldalképek
Tartalom