Délmagyarország, 1980. február (70. évfolyam, 26-50. szám)
1980-02-10 / 34. szám
Vasárnap. 1980. február 10. 9 A közömbösség forrásai Kismesterek Eredeti művirág H árman csibészkednek a lépcsőházban. Szakállas, hoszszú hajú fiatalemberek. A házfelügyelő bosszantására a felmosórongyot passzol gatják egymásnak. Az idős nő eleinte erélyesen rájuk szól, majd kérleli őket. De hiába a szép szó, a fiatalok folytatják a játékot. Végül a könyörgést fenyegetőzés váltja fel. A rendőrség említésére alábbhagy a randalírozók kedve. Ennék már fele sem tréfa, hiszen a szomszéd lépcsőházban ott a nyilvános telefon. Egy emel intessél kilincsre dobják a rongyot, és eltűnnek a lépcsőház hátsó ajtaján. A házfelügyelő dohogva folytatja a munkáját. Megvan a véleménye a „mai fiatalokról". Akárcsak az egyik tizedik emeleti családnak. A nagyfiuk rendszerint későn jár haza. Nemrég egy barátja kísérte az ajtóig. Az utcán találkoztak össze. A fiú akkor már olyan állapotban volt, hogy nem lehetett magára hagyni. A szülők mégsem méltányolták a segítőkészséget. „Ivócimborára nincsen szükségünk", — így a zord apa. S a barát azóta meggondolja, hogy hazatámogasson-e még egyszer valakit Pedig valahányszor közömbösen megy el a csatornában kapaszkodó ismerőse mellett, mindig valami belső tiltakozásfélét érez. Mint az egyik KlSZ-gyűlésen az alapszervezeti tagok, amikor a titkár felhívta a figyelmüket: fogják rövidre a mondandójukat. Érdekes volt a téma, nem sürgetett az idő sem. Az intést követően mégiscsak kevesen emelkedtek fel helyükről. Nyolc-tíz sablonos mondat után ők is visszaültek, mintha minden tőlük telhetőt megtettek volna. Egy kezdő szakmunkás azonban megtörte a csöndet. Pirulva dadogva, de elmondta saját 'Véleménvét. Később gúnyos megjegyzéseket tettek rá, és kinevették. A következő alkalommal egsvel kevesebb őszinte hozzászólásra lehetett számítani. Más Ifjúsági rendezvényeken sem ritka, hocv egyesek indokolatlanul sokáig viszik a .szót. s akadnak, akik tartalmas mondandójukat sem tudják előadni. A beszélgetés ugyanis olyan mederbe terelődik, hogy aligha szolgál a többség épülésére. A hallgatóság elszakad a pódiumtól, s a körötte csoportosuló néhány embertől. A jelenlevők nagy része közben unatkozik, távozni pedig ilyenkor is szentségtörés. De va.i»n mi a nagyobb illetlenség, otthagyni a szúk kúrbcai öncélúan vitatkozókat. vagy pedig figyelmen kívül hagyni a többség érdeklődését? Nincs abj>an semmi rendkívüli, ha az ilyesfajta beszélgetések alatt zörögni kezd a tökinago&zacskó, s a hátsó sorokból zsongás tölti be a termet. Voltaképpen füttyszóra és hurrogásra lenne szükség, hogy az érdektelen vita résztvevői észbe kapjanak. A teremben ülőkről — ha már eljöttek — föltételezhető, hogy érdeklődnek, van saját véleményük, amelynek szeretnének hangot is adni. Nem jószántukból töltik az időt, s a tökmagozás. a kupak tan ács is közömbösségüket leplező pótcselekvés. Mint ahogy az a lépcsőházi fiúk rongyfocija is. Ha mind többen lennének határozottak. elmondanák véleményüket egymásról, és az éppen adódó témáról, talán változna a kép. De ehhez vállalniuk kellene a kockázatot, a kudarc lehetőségét, a bennfentesség látszatát keltő gúnyos nevetést, a közbeszólásokat, amelyek a nagy erőfeszítéssel megformált gondolatokat megkérdőjelezik. Mindez sajnos gyakran csírájában fojtja el a vállalkozást. Jónéhány fiatal ezért más módszert keres. előbb csak visszahúzódik, aztán ezek egymásra találnak, és semmittevéssel ütik el az időt parkokban, lépcsőházakban. Minden jótett elnyeri méltó büntetését — tartja a fanyar mondás. Sokan előszeretettel hivatkoznak erre. Pajzsként használják a sikertelenségek ellen. Persze, ez a felfogás nemcsak a fiatalokra jellemző, hanem jóformán mindenkire, akit a kívánatosnál jobban hatalmába kerít a kudarctól való félelem, akinek nincs bátorsága vállalni saját magát. A bökkenő csak az, hogy kétkedéssel meglehetősen nehézkesen lehet nagy dolgokat véghezvinni. mert zavarja az összpontosítást. S a legtöbb fiatal szeretné ereje legjavát céljainak elérésére fordítani. Kérdés, hogy kap-e ehhez elég támogatást. Amennyiben gem, úgy egyedül kell leküzdenie az akadályokat, s ennek következményeként könnyen előfordulhat, hogy kevesebb szál köti a környezetéhez is. Csupán egyetlen fogódzó marad számára, a sikerélmény, ha pedig erre pem tehet szert, a duhajkodást, a vagánykodást. a beilleszkedés torz formáit választja. Nem véletlen, hogy ezzel a törekvéssel sohasem lehet eljutni a beteljesülésig. Az önmegvalósítás ugyanis, amely sikerek sorát feltételezi, elképzelhetetlen a közösségi normák figyelembevétele nélkül, hiszen csak közösségben teljesedhet ki. Végső esetben esetleg egy mikroközösség vagy egy csoport ítélete is lehet .ideig-óráig irányadó, de semmiképpen sem helyettesítheti az általánosabb felfogásnak tetsző cselekvéseket. Erre jönnek rá azok a fiatalok, akik a csibészkedés, a csellengés helyett a tisztességes munkát, a közös és értelmes szórakozásokat, az olvasasát. a kulturált művelődést részesítik előnyben. És olyan társaságban érzik jól magukat, amely mentes a közömbösségtől, az érdektelenségtől. A passzivitástól és a nemtörődömségtől ugyanis nemcsak az iskolának, hanem az ifjúsági mozgalomnak és az egész társadalomnak óvnia kell a fiatalokat. Az MSZMP KB XII. kongresszusának irányelveiben is megfogalmazódnak a közömbösser és az érdektelenség elleni fellépés legfontosabb tennivalói. Erre utal ez a mondat is: a tanulóifjúság általános és szakmai műveltségének emelése, világnézeti és politikai elkötelezettségének kialakítása és erősítése, a szocialista életmódra, a munkára, az állampolgári kötelezettségek teljesítésére való nevelés." Megvalósításuktól függ, mennyire lesznek a társadalom értékes tagjai a ..mai fiatalok". Ehhez az is szükséges, hogy elapadjanak a közömbösség forrásai. JÁMBOR ERNŐ „Tessék! Nézelődik? Hát nézgelődjön, van itt mindenféle szépség, lehet mit nézni igazán, mert ilyet úgysem lát seholsem, mehet akar az egész országba, biztos! Mit gondol, honnan ide nem jönnek? Még szombathelyiek is voltak itt, meg belgrádiak, bizony! Mondták is nekem, amióta én eljöttem onnét, senki nem csinálja eztet a szép virág. Ha maga tudná, mit hagytam ottl Egész vagyont, jó üzletet mindenestül. Otthagytam, mert féltünk édesanyámmal. Ide menekültünk a háború végén Szegedre, csak úgy minden nélkül, de hát a tudomány az ott van a kézben, hiába alig tudtam magyarul is, az amit megtanultam, az enyém volt. Olló kellett hozzá, papír meg ugye kézügyesség, és csinálta az ember. Aztán rossz idők jöttek, mert át akartak dobni a határon, mint idegent erre ajánlottak egv embert, így aztán férjhez mentem, itt maradtam. Hét évig húztam, nem bírtam tovább, mindent otthagytam, még a nevet is és megint újrakezdtem. Nem érdekelt engem senki, semmi csak ez a gyönyörűszép munka. Ez művészet. vegye tudomásul. Mutasson nekem ilyen eredeti, ilyen szén ... na tudja-e mi az... hát krizantém. emez mellette a koszorúban meg dália. És ez mind papírból, mint azok a pálmák, a pálmalevetek. babérféle a koszorún rendes csomagolópapírból, csak szénen be van hajtogatva, be van víaszkolva, De mit mondom én ezt magának, mikor ezt maga úgv.íom tudja elképzelni, nem tuöia megtanulni. Nem hídja ezt senki. Én ugyan át nem adom. hogyne, mikor nekem is egy ház árt kellett volna fizetnem, hogy megtanuljam, hogy felvegyenek kitanítani. Hát nem fizettünk, miből fizettünk volna! Megtanultam magamtól! Vágtam, hajtogattam, aztán tudtam. Nem is vettem én soha fel inast, vagy tanulót vagy minek hívjákot. Tanulja meg maga, aki akarja.. Ügy sem tudja! Ha én itt abbahagyom, nem lesz: Szegeden művirágkészitő, kivesz ez a szép szak; ma. De mit bánom én. ha kivesz, kivesz, nem igaz? Pedig de sokan ismerik a Baál Magdolna üzletét, de sokan bejárnak ide virágért, koszorúért, vagy csak a pici gyerekkel, mert. becsalják az apjukat, anyjukat még a túloldalról, is. hogy hadd nézzék meg a törpéket, ehol ni, ezek a kis gumitörpék, amaz ott a hófehérke. vagy megállnak és megcsodálják a dómot! Bizony, ezt is én csináltam. Az egészet! Drótvázon van az ezüstpapír, a ugye milyen szépen csillog, meg is nézi mindenki, és mondják is. milyen csudás. De hát azért igazából a virágjaim miatt jönnek ide. Mostanában már nem mindent én csinálok, mert egyszerűbb megvenni kisiparosoktól a m,üanyagot. Margaréta, ugye olyan mint az igazi, emez a duplaszirmú... no tudja-e mi ez... hát gerbera! Na. ezeket rakom inkább a koszorúkba. mert gyorsabb is. könvnvebb is velük dolgozni és jól mutatnak, meg is akad a vevő szeme rajtuk. Megakad másnak .is, a fene a szemtelenjeit. Vannak nagyon sokan rendes, okos emberek, akik szeretik a szépet, de ezek a senkiházi huligánok! Meg a müve letlen népség! Bejönnek ide te elkezdenek gúnyolódni, hogy de csúnya a művirág, hogy így tarka meg úgy tarka, hogy így giccs meg úgv giccs. Hát mi az. hogv giccs? Aki ilyet mond „z nem ért hozzá! Annak ebben az üzletben semmi keresnivalója. Ez művészet, igenis művészet, nem is mesterség, nem csak egyszerűen szakma., naja ezek itt meg el se fogadtak a bizonyítványomat, pedig odakint rendes oapirl kaptam róla. De mit számit a naprr a munka a fontos, a szeo virág Amíg veszik, addig szükség van rám, amíg pedig szükség van ram. én csinálom. Kell. nem igaz? Azt ne bántsa, az ott valódi. Élő. Azt szeretem én igazán. Éppen azért nem árulok. Sajnálom! Micsoda szívtelenség vasdrótot tekerni annak a gyönyörű gyenge szegfűnek a nyakara. Jaj! Mint a gyilkosok!" 1GRICZJ ZSIGMOND Heuréka! Múlik az idő. úiabb kötettel gyarapodott személyi igazolványaink száma. Testhez simuló kicsike könyv az ajándék azért a tíz évért, amit visszahozni senki nem tud már. Olvasom az újságban. sok embernek kell idén újat váltania, mi mást tehetnék, megnézem azonnal, van-e még halasztásom. vagy induljak azonnal? A dátum azt mondja, szaladj. öcsém, de meg ne állj! Kötöm a nyakkendőt, viszem a fejemet a fényképészhez, odatartom állampolgári ábrázatomat a gép elé. — és csoda történt. Ügv megkapaszkodtam az alattam levő hosszúlábú sámli ülőkéiében, csigasorral is nehéz lett volna megmozdítani. Háromszor mondta a kisasszony, odanézzek lebegő kacsójára, ne szuszogjak és ne mozogjak, nem vettem észre, hogy nekem beszeL ö meg azt nem vette észre, hogy csoda történt. Megfejtettem * titkold Olyan egyszerű, szégyenlem hogv csak most jöttem rá. Gondoltam én arra máskor is. milyen furesa a világ. Eljött- az az idő. amikor szemébe nevethetek a miniszternek is, meg a riporternek is. ahogy körülöttem teszi-vesd magát, mécse lesz belőle semmi bajom. Eljön majd az az idő is, hogy a segéd rendőrre is rá szabad nevetni, sőt avval kajánkodom. akivel psak akarok, de biztosra veszem, egy teremtett lény akkor is lesz. szeretett hazánkban. akire ránevetni tilos. Örökítse % meg gyermeke mosolyát! — igy szólt a fölszólítás. és kormányszintű halározalok sora szolgálta, legyen több gyerek, és több mosoly. Ha azonban azt akarná valaki kimondani, felnőtt korának vigyorát is örökítsék meg. udvariasan leintenék: azt. kérem tisztelettel, a mai begyűrűzött körülmények között nem lehet. Inkább ne mocorogjon! — most húzzák be a drótot a gerincembe, hogy feszesen álljon! —. tartsa a fejét! — a gúnár nyakát nem lehet úgy megcsavarni, mint az enyémet —. nem mozog, nem lélegzik, csak néz. ide néz kérem, nem oda, tessék jobban figyelni, mondtam, hogy nem mozog, kérem így nem lehet képet csinálni! Megadom magamat, legyen úgy. ahogy lennie kell. kibírtam en a mandulam kiszedeset is. összesen kétszer, maid csak túl leszek ezen is. Azért mondom, mert a titkok útjai nyaktekerésekkel vannak kirakva ugyan, de nagy boldogság a vége. Eddig csak hallgattam mások értetlenségét, amikor panaszolták, róluk olyan képet ragasztanak a kísérő könyvbe, hogy öt esztendőt fénykép alapján kiszabna rájuk egv jó szemű biró. de lusta voltam, és non gondoltam bele az élet mikéntjébe! Amíg helyre igazgat a szép hölgy, elmondom a lényeget. Képzeljék el, milyen kép lenne ez. ha szemébe mondanám a lencsének: huhu!? A rendbiztos ránézne az utca sarkan. minden komolysága elszáll na. Egv jó képnek hatalma van. rabul ejti a nézőt, sőt tettekre serkenti, hivatalos közeget tilos tehát rávenni fondorlatos fényképpel, hogy megszegje a szabálvt. és nevessen. Ez az egvik szempont. dc nem ez a titok. Társadalmi CJ gazdasagi eletünk valtozasamak tükreben kell megvizsgálnunk a kérdést. (Most roppan először a nyakam, akkorát csavar raita a hölgy.) A röghöz kötött, földhöz ragadt, nemzedékből időközben fotelba tapadt generáció lett. e^t nem szabad elfelejtenünk. Vegyük azt a történelmi pillanatot, amikor Kék fényt sugároz a televízió. Beadják a képel. Maliidkát körözik. Matildka bári tündér, a baj ott kezdődik, hogv arcáról nem sokan ismerik Ha remmlt H nem takaró munkaruhában fényképezték volna le. vagv báimoeollva! az arcán, ezren néznék szuflajukat visszafogva, de senki nem mondaná bele a kurblis telefonba. hol szokott legtöbbször megbújni Matild. Ellenben, ha-beadnák az én kepemet. amelyik moe-t készült, azonnal kiderülne. a fénvképész szövetkezet maradandót alkotott. Bankrablásra, főkönyvelői csöndes sikkasztásra, házasságszédelgésre és anyagyilkosságra égy formán jó a fénykép. Csak el kell nevetnem magamat, dc ennek megint rendre utasitas a vege. Mcvst képzelem el. hogyan ugrana fej tevesifett fényképem lattan tízmillió ember: felakasztani! Most kattan a gép, és most kattan az én lejemben, mekkora bolond voltam eddig. Végre egy cég. amelyik azt csinálja, amit várnak tőle. 'Máskülönben se érdWnes kiabálnom, tíz év múlva, ha megérem. azt hiszem, éppen olyan leszek, mint most a fényképen. Tiz év garancia, belegondolt ebh-> már va'aki? Heuréka! MesAddig Illegetik a fejemet amíg kipattan helőle valami. Húsz forint az ara. előre fizetve HORVÁTH DEZSŐ