Délmagyarország, 1980. február (70. évfolyam, 26-50. szám)

1980-02-07 / 31. szám

8 Csütörtök, 1980. február 7. Csak a KISZ égisze alatt ? Hagyományok Tápén Fiatalok-magukban — Vonzó-e a mezőgazda­ság a fiataloknak? — kérde­zem dr. Bodó Istvánt, a tá­péi Tiszatáj Termelőszövet­kezet elnökét. — Tavalyelőtt körülbelül 65-en mentek el, és ugyan­ennyien jöttek — válaszolja. A múlt évben pedig en­nek a kétszeresére nőtt a Jjjiktuáció. okL — Csak fiatalok vándor ol­"tak el? — A 30 évesnél idősebbek is. Rájuk is vonatkozik ez a szám. — Ok nélkül kevesen vál­toztatnak tjiunkahelyet, — Az okot azonban nehéz meghatározni. A belépők nagy része nem találja meg a számítását, esetleg rosszul tájékoztatják a munkatársai. Nemrégiben például fölvet­tünk egy fiatal sofőrt. A te­hergépkocsi volánjánál keve­sebbet lehet keresni a téli hónapokban. Elképzelhető az is, hogy a dörzsöltebb kollé­gái nem osztották meg vele a legjövedelmezőbb fuvaro­kat. Tény, hogy egy hét múl­va visszakérte a munka­könyvét. Pedig dolgos gye­reknek látszott. — Ezek szerint a közvet­len főnökei sem ismertették meg a lehetőségekkel. — Valószínűnek tartora. — összesen hány 30 éven aluli dolgozója van a szövet­kezetnek? — 131 a négyszáz aktív tagból. Kevés az alkalmazot­tunk. Persze jobb is így, mert a tagok egy kicsit a gazda szemével figyelik a termelőszövetkezetet Háztá­jit is kapnak, ami a kerese­tük szempontjából nem kö­zömbös. — Működik a téeszben KISZ-alapsservezet ? — Huszonkét KISZ-tagunk van. Szerencsére rájuk nem jellemző, hogy elmennének tőlünk. Közülük hármat nemrégen vettünk fel. Az alapszervezeti titkár részt vesz a vezetőségi üléseken, csak az a baj, hogy ritkán szol hozzá. Nekem, személy szerint nincs kifogásom elle­ne, bár egy évvel korábban azt szerettem volna, ha mást választanak meg helyette. A téesz többi vezetője viszont panaszkodik amiatt, hogy a KISZ-titkár nem hajlandó beleszólni a vitákba. Ketten állnak az eszterga­pad mellett. Egyikük el­megy, Szommer László ma­rad. — 1978-ban a MAHART tápéi hajójavító üzeméből jöttem át a téesz műhelyé­be — mondja. — Az előző munkahelyemen is KISZ-ve­zetőségi tag voltam. Itt rög­tön megbízott alapszervezeti titkár lettem, mert a korábbi titkár elment. Már az első hetekben meglepett az ér­dektelenség s az, hogy mi­lyen kevés a KISZ-tag. Ügy láttam. hogy engem sem vesznek komolyan. A gazda­sági vezetők közül jóformán csak az elnökkel tudtam szót érteni. Hamarosan megvá­lasztottak. Nem irányíthat­tam kemény kézzel, hiszen a fiatalokat inkább bátorí­tani kellett, mint vissza­fogni. — Rendszeres résztvevője rogy a vezetőségi tanácsko­zásoknak. Hallathattad vol­na a szavadat... — Ott sem hallgatnak rám. Egyszer kiálltam az egyik KISZ-tag érdekében, mert méltatlanul keveset emeltek az órabérén. Ebben a vitá­ban is alul maradtam. * Négy csésze kávé kerül az ebédlő asztalára. Török Sán­dor. az „egyszerű" KISZ-tag viszi a szót — öt évvel ezelőtt sokkal jobban összetartottak a fia­talok. Többen voltak a ren­dezvényeken, s a KISZ-ta­gok találkozása nem szűkült le a taggyűlésekre. Most is gyökeresen más lenne a helyzet, ha lenne egy klu­bunk. E;zért tartjuk a kap­csolatot a községi KlSZ-szer­vezetekkel. A háziipari szö­vetkezetnek például jól be­rendezett klubja van. Azt mi is használhatnánk. Egy lab­darúgó kispályát is elkezd­tünk építeni közösen, de abbamaradt. — Együttműködni csak úgy érdemes, ha1 ml is adunk valamit — szól közbe Márki Zoltán, a pártalapszervezet ifjúsági felelőse. — Ehhez viszont megbízható irányítás kell. Mindössze ketten vol­tak a legutóbbi KlSZ-veze­tőségi megbeszélésen. Egyi­kük akkor is ki- be járkált. — Nekem sem könnyű munkaidőben eljönni a gép mellől — hozza fel Szommer László. — Az egyetlen eszter­gályos vagyok az egész mű­helyben. Kora reggeltől ké­ső délutánig dolgozom. Utá­na szinte senkit sem találok a helyén. Így lehetetlen a rendezvényeket előkészíte­ni. — Azelőtt névadókra, ve­télkedőkre, kirándulásokra jártunk. — mondja Török Sándor. — Most meg a társadalmi munkát sem nézik jó szem­mel — folytatja Márki Zol­tán. — Volt egy újításunk, amellyel könnyebben meg lehet emelni a gépkocsikat, hogy hozzáférhető legyen az alváz. Az anyagigény mini­mális volt mégsem fogadták el. Azzal érveltek, hogy jó a régi akácfadeszka isi Zatykő István, a téesz műszaki főágazatvezetője mélyet szív cigarettájából. Ez a műhely is hozzátarto­zik. — A téesz vezetősége nem értékeli kedvezően a KISZ­alapszervezet munkáját Ez részben a KISZ-titkár, réz­ben a tagok hibája. — Itt a műhelyben tá­maszkodhat-e a KISZ-es fia­talokra? — Lehet rájuk számítani. de többet is várok tőlük. El­ismerem, hogy az anyagi ösztönzésen lehetne még javítani, ám egyúttal a mun­kaidő kihasználtságán is. — Mit tud a KISZ alap­szervezet tevékenységé­ről? — Szervező titkár vagyok. Az a tapasztalatom, hogy jobban is dolgozhatnánk, ha a termelőszövetkezet vezetői következetesebben foglal­koznának a fiatalok problé­máival. Én a korom és a munkám miatt már nem so­kat tehetek, ezért nem is vállalok feladatot a követ­kező akcióévben. Elmondja, hogy szerinte Szommer László szorosabb időbeosztással többet is elér­hetett volna, de mégsem csupán rajta múlt, hogy az egy év alatt a korábbihoz képest nem javult számot­tevően a KlSZ-munka, s a téeszben dolgozó fiatalokat sem tudták összefogni. • Délután elered az eső. Nem is lenne Tápé, ha az a néhányé milliméter csapadék nem verné sárosra az utat A termelőszövetkezeti köz­pontból hazaindulnak az emberek. Szegedről megér­kezik a busz. Egy kisfiú száll le, játékosan megpör­geti a megálló korlátjának láncait. Egy idősebb nő han­gosan rárivall. Ahelyett hogy jószándékúan szólna a gyerekre, aki az iskolából jövet talán épp e láncpörge­téssel, a kövek rugdosásával oldja fel feszülteégét. Hiába, az ifjúság nevelésén helyen^ ként még lenne mit javí­tani ... Erről Jut eszembe, hogy vajon a Tiszatáj Termelő­szövetkezetben, ha már meg­értették, hogy nemcsak a KISZ égisze alatt lehet fogi lalkozni a fiatalokkal, miért nem tesznek ennek érdeké­ben többet? Jámbor Ernő „Légi bányászat" A Német Demokratikus Köztársaság hatalmas kül­színi barnaszénfejtései fe­lett megszokott látvány az alacsonylan köröző, ponto­san meghatározott útvona­lon szálló repülőgép. A légi fényképek alapján rajzoló­gépek készítik el a szénme­zők elhelyezkedésének pon­tos térképét, és így a „légből kapott" információk felhasz­nálásával sok pénzt, időt és energiát takarítanak meg. A szénmezők elhelyezke­désének pontos meghatáro­zása segít a fej tógépek op­timális mozgásának kijelölé­sében, a szénszállító futó­szalagok helyének meghatá­rozásában, a termelés haté­konyságának növelésében. Ez pedig az egyik fő szem­pont, hiszen a hatékonyság, a gazdaságosság növelése, a modern technika eszköztá­rának segítségével napjaink egyik legfontosabb feladata. „Már a középkorban is a za­jos mulatságok, lakodalmak ideje a farsang, ami a Víz­kereszt napjától Hamvazó­szerdaig tartott". E két jeles napnál is érdemes elidőzni, amelyek közé beékelődött ez a szilajsággal, játékkal és sajátos szokásanyagával megáldott néhány hét. Víz­keresztkor a pap dézsaszám­ra szentelte meg a vizet a tápai templomkertben, ahon­nan mindenki vitt haza egy üveggel. Megszentelték vele a házat — kívül is, belül is. Öntöttek az ásottkútba is, hogy ne pusztuljon a jó­szág. Ami víz megmaradt, azt eltették, és a kamló­éleszto készítésénél fölhasz­nálták. Hamvazószerda a nagyböjt első napja. A zsí­ros bödönre ezentúl rá se néztek. Olajjal, módosabbak vajjal főztek húsvétvasár­nap délig. Ugyanazon ideig hús nem került az asztalra, csak a hal, ami böjtön ele­delnek számított. (Pedig an­nak is van zsírja.) A télvégi farsangot nagyfarsangnak nevezték. Más tájakon tél­temetést, bőgőtemetést ren­deznek. ősszel van a kisfát­sang, ami szent Mihálytól (szept. 29.) Katalin-nap (nov. 25.) előtti vasárnapig tart és szintén a lakodalmazás ideje Tápén. Ez a szokás itt ma is élő. A farsanghoz a karácsonyi ünnepkor után a legtöbb ha­gyomány kapcsolódik. Leg­jellemzőbb eseménye az ál­arcos, maskarás öltözetű, különböző helyi szokásokkal tűzdelt alakoskodás, múká­zás. Ám íarsangvasárna­pig egész sor olyan jeles nap van, amelyek mindegyiké­hez tartozott egy csomó hie­delem is. A gyertyaszentelő­kor szentelt gyertya meg­védte a házat és a benne­lakókat a gonoszoktól, távol tartotta a jégverést meg a villámcsapást és mindenféle gonosz ártalmát. A szentelt gyertya sok idős családnál ma is a falon lóg, amit majd a ravatalánál éget el a csa­lád. Ami marad, azt vele te­metik. A régi tápaiak szigo­rúan tartották,* hogy Üszögös szent Pétör napján azért nem érdemes liba-, kacsa- és tyúkültetéssel bajlódni, mert „úgyis üszögös lösz mind". A farsangvasárnap előtti csütörtökön „egész nap csak öttünk — hasfájásig". A tá­paiak ezt a napot zabáló­csütörtök néven tartották számon. Ettek-lttak, mert a rávaló vasárnapnak a húsha­gyó neve is szigorú mértékle­tességre kötelezte őket, vagyis „mögbűjtőltünk". Hétfőn és kedden aztán is­mét ehettek kedvükre. Egy kis szobortörténef" 1930 január végén vala­mennyi szegedi napilap hí­rül adta, hogy a Kultuszmi­nisztérium két bronzszobrot* ajándékozott a városnak. A Budapesten járt polgármes­ter Pásztor János szobrász műtermében meg ts tekin­tette az ajándékot: egyik a romboló, másik az áldást hozó víz jelképe. A Délmagyar­ország a következőket írja: „A két szoborcsoport a vi­zet allegorizálja, az egyik a romboló vizet, a másik az áldásthozót A romboló víz bronzban volt a műterem­ben. A szobor másfélszeres életnagyságú, egy marcona férfialak a főalakja, amely egy halon nyargal. Az ál­dásthozó vizet allegorizáló szoborcsoportozat főalakja egy halon ülő eszményien szép nőalak, két mellék­alakkal." Közölte a cikk azt is, hogy ez utóbbi még csak gipszmintában volt meg. A cikk további része az el­helyezés problémájával fog-_ lalkozik. Érdekes, hogy el­sősorban a Tisza-part jött számításba, mégpedig a vár előtti szabad terület, a sé­tány. Másik megoldás: az akkori Tisza Lajos körút két vége lett volna, tehát elvá­lasztva a két csoport Szó volt még az akkoriban új­donságnak számító meleg­víz-forrás, a későbbi Anna­kút helyéről is. Végül, de szinte mellesleg is utolsósor­ban megemlítik a városháza előtti parktükröt, ahol an­nak idején a korzó felőli sarkon egy bodészerű épít­ményben barométer és hő­mérő állt. Felveti a Délmagyarország, hogy ha a városháza elé he­lyeznék a csoportozatot, me­dencét kellene építeni, még­pedig a meleg víz odaveze­tésével, és ebbe az akvári­umszerű medencébe halakat is lehetne telepíteni, külön­böző egzotikus vízinövények­kel. De már a cikk is letar­gikusan jegyzi meg, hogy ez drága lenne, mert a meden­ce is sokba kerülne, és fő­ként a meleg víz odavezeté­se, mert nagyon drága a ce­mentcső. Közli valamennyi lap, hogy a minisztérium csak a szob­Ez a három nap szolgál egyébként a féktelen mula­tozásokra is. Farsang (hús­hagyó) vasárnap és kedden a lányok, legények bálázták. Hétfőn meg az öregek, a házasemberek mulattak. Húshagyókedden csak tíz­óráig bálázták, aztán „iszki­ri" hazafelé. Mégegyszer be­zabáltunk". Néhány katona­viselt és a katonai sor alól ki­maradt öreglegény fölfogad­ta á muzsikusokat, hogy kí­sérjék őket, amint másnap tőkét húznak gyékényköte­lekkel. Dalolva haladtak lá­nyosháztól lányosházig. Egy közülük papnak öltözve hamvazta a Lányokat. A lá­nyok borral kínálták a legé­nyeket, akik kimaradtak a farsangból, vagyis eleddig még nem házasodtak meg. A szokás az első világháború után elmaradt. IfJ. Lele József rot ajándékozza, a megfelelő alapzatot a városnak kell hozzá terveztetni és elkészít­tetni, és erre Rerrich Béla művészete látszik a legal­kalmasabbnak. A Délmagyarország kivé­telével a többi lapok már első alkalommal romboló és áldást hozó TISZÁNAK ne­vezik a két szobrot. . 1971-ben, Pásztor János születésének kilencvenedik évfordulóján (Gyoma 1881. január 29.) még keletkezeti egy kis vita a szobor erede­te körül. Ennek lényege az volt, hogy erdetileg a Bala­ton mellé szánták a Széche­nyi tér Tisza-szobrait, és az a Balatont szimbolizálja. Volt aztán még egy másik vita is, nevezetesen, hogy „ilyen halak, mint amelyek a szobron vannak, nem is voltak a Tiszában". Szinte a szobor felállításával és ép­pen a halakkal kapcsolatban terjedt el akkor egy egészen egyéni kitétel: „Ajándék szobornak ne nézd a halacs­káját." Magyar ka Ferenc Változó éghajlat A múltszázad meteoroló­gusai az éghajlatot állandó jellegű természeti adottság­nak tekintették, amely leg­feljebb csak igen lassan (évezredek folyamán) válto­zik meg. Ma tudjuk, hogy a/, éghajlatváltozások ennél sokkal gyorsabb ütemben játszódnak le, éspedig kétfé­le irányban. Először is léte­zik egy természetes éghaj­latingadozás. amely kb. 40 évenként felváltva lehűlést és melegedést idéz elő. Má­sodszor pedig folyik az ég­hajlatnak az ember okozta átalakulása, amelyet az em­beriség ipari tevékenysége okoz. A természetes éghajlatin­gadozás már a század köze­pe óta a lehűlés irányába halad. Az emberi tevékeny­ség ellenben széndioxidot és aerozolokat juttat a levegő­be, ezáltal a Föld éghajlatá­nak felmelegedését idézi elő. Hétköznapok Pro... Harmadosztályú ven­déglő. Voltaképpen semmi sem különbözte­ti meg sok társától. Hiszen erre végképp alkalmatlanok lenné­nek az alumínium evő­eszközök, az igénytelen és jellegtelen berende­zés. Mégis, gyanús egy kocsma ez. Gyanúmat már meglehetősen ré­gen felkeltette, hogy többnyire tiszták az abroszok, s a felszol­gálók nemcsak hogy udvariasak tudnak len­ni, hanem időnként ha­tározottan kedvesek, sőt, uram bocsa, még jókedvűek is. Ilyet, munka közben...! Szóval: gyanús egy hely. É» képzeljék, mi történt a múltkor. A vendég — csak a forma kedvéért — föltette a szokásos kérdést: — Milyen sörük van? És az elképesztő válasz: mm m — Van Kőbányai, Ki­nizsi, Steffl és len­gyel ... Melyiket hoz­hatom ? Hát kérem, ez mégis­csak abszurdum. Itt választásra kényszerí­tik az embert, aki ven­dégként már elsőosztá­lyű helyeken is hozzá­szokott a tökéletes ké­nyelemhez, mármint ahhoz, hogy többnyire egyetlen fajta sört tar­tanak. Ami éppen van. Szóval ahelyett. hogy tartanák magukat a vendéglátóipar immár hagyománnyá lett, a vendég tökéletes ké­nyelmét, a választás kínjait kiküszöbölő szokásaihoz, itt válasz­tékot biztosítanak. Meg is érdemli az ilyen ét­terem, hogy nyilvános­ságra hozzuk a nevét. Igen, a Liget vendéglő­ről van szó... kontra A dohányosok népes (és nem túl okos) tábo­ra régtől fogva tudja, milyen megbízható és szolid cég a Magyar Dohányipar. Cigarettái régtói fogva világhírű­ek, amiről annak ide­jén Wajda is bizonysá­got tett a Hamu és gyémántban, amikor a főhős a lengyel fekete­piacon (természetesen közvetlenül a háború után) az amerikai és a magyar cigaretta közül természetesen a ma­gyart választotta, mondván, valami tisz­tességeset és erősetsze­retne. Nos, dohányiparunk azóta is ragaszkodik hagyományaihoz, még újításaiban is. Talán még emlékszik rá a tisztelt olvasó. hogy egykoron a Fecske is celofánburokban került piacra. Aztán a celofán — nagy mentegetőzé­sek közepette, hogy ké­sőbb majd visszakerül — elmaradt. Ügy lát­szik. beválhatott az újítás. Mert tessék. Most már a Sopianae, sőt például a Helikon is celofán nélkül kerül a boltokba. Ugyanazért az árért, termeszetesen. Sokan — mert hát örök elégedetlenkedők min­dig vannak — morgo­lódnak: kiszárad a ci­garetta, a dohány kü. lönböző szagokat vesz föl környezetéből, bü­dös lesz... És így to­vább. De kérem! Gon­doljunk csak szívhatat­lanul keményre tömött, kissé nedves dohánytól kőkemény cigarettáink­ra! Ugye, jót tesz ne­kik a száradás? Úgy­hogy mindenképpen jól jártunk a celofán elha­gyásával. S bár igaz, hogy nálunk fixárasak a cigaretták, ám a ter­mék minőségének ilye­tén Javításáért úgy öt fillérrel talán az árakat is lehetne emelni. És aki mégis celofán­burkot, szívhatóra tö­mött, jó minőségű ci­garettákat szeretne? Az vessen magára. Mert — hála a Ma­gyar Dohányiparnak — az nálunk ki van zár­va, hogy az egyes gyá­rak netán versenyezze­nek ls egymással, s va­lódi választékkal a vá­lasztás nehéz feladata elé állítsák a szeren­csétlen vásárlót. Ettől szerencsére megkímél­nek bennünket.. / Sz. L T

Next

/
Oldalképek
Tartalom