Délmagyarország, 1980. január (70. évfolyam, 1-25. szám)

1980-01-13 / 10. szám

0 Vasárnap, 1980. január 13. Anyám, az álmok hazudnak Calderón-bemutatő a Mssxlnháiban Hol volt, hol nem volt, élt egyszer a XVII. században egy spanyol nemes, Don PedTO Calderón de la Barca. aki a spanyol barokk dráma egyik legmarkánsabb képviselőjeként egyszerre mutatott föl filozófiát és életérzést, társadalmi kórképet és morál kódexet... Az élet álom az agnoszticizmus klasszikus műve, a világ megismerhetetlenségének, valóság és káprázat kibogozhatatlan szövevényének drámája. Amely egyszerre utópisztikus és mélyen korában fogant, gyönyörűen lírai és kegyetlenül maró, egyszóval, a klasszikussá avató kritériumok mindegyikének maximális mértékben megfelel. Calderón műve struktúrájában-épftkezésében azonban nagymértékben operaszerű is. Nyelve pedig túlfűtött, burjánzóan és gáttalanul áradó, öriási dilemma előtt a ma rendezője: ha a textust megtartja a költőiség eredeti, ezoterikus légkörében, a szöveg ambrózlás lehellete azt eredményezi, hogy cselekményes, akclóbő produkciót áldoz föl az opera oltárán. Ha „történelmi darab" kerekedik, hamisan egyoldalú lesz a kép, ha teljesen mai, túl bőnek tűnhet számára a XX. század bármelyik pokolbugyra. Melyik legyen hát az áldozat ? Hulei Endre választott Olyan kortalan modellt hozott létre, amely képes magába foglalni Calderón korát és a miénket, olyan egészséges koncepció révén, amelyben a gesztusrendszer, a szcenikai felfogás, valamint a félretolt és fölerősített hangsúlyok együttese találja meg a kor levegőjében a ma közkeletű Igazságait A klsszlnházbélí Calderónpéldázat két alapvető üzenetsíkra bontható, két, a hatalomban exponens személyiségnek ellenpontjain keresztül. Basilio, Lengyelország királya, jóslat miatt fiát, Segismundot születése óta sziklák közé zártan tartja, s úgy engedi be egy napon a hatalomba —, hogy kísérleti nyúlnak használja: ha valóban vadembernek bizonyul, visszakerül eredeti helyére, s könnyű elhitetni vele, hogy vendégszereplése a trónon ólom volt csupán. A zsarnok játszadozik, hiszen tudja, hogy a világtól elzárt, más körülmények és normák között élő, így felnőtt ember csak képtelen lehet teljesítenj mindazt amit az új helyzet elvár tőle. A hatalom nem laboratórium, ott kísérletezgetni nem lehet. Hiszen, ald a hatalmat kiengedi a kezéből, óhatatlanul véres tragédiát hoz országára. Basilio előbb király, csak azután apa, aki kijátssza egymás ellen, a trónkövetelőket, fiát pedig válogatott tortúrákkal rúgdalja bele az uralkodásba Ha csak rá vonatkoztatjuk a híres calderóríi sorokat, „élűnk és csak álmodunk; Álmodunk, s azt hisszük, élünk" — álmai a saját hatalmával packázó ember önáltató hazugságai. Segismundo, a „vadember", előbb akár Petőfivel mondhatná: „anyám, az álmok nem hazudnak". A romlatlan, pontosabban szeparáltságában ártatlan-ösztönös fiatal első ébredésekor még úgy látja: mégiscsak valóságnak kell lennie mindannak, ami vele történik, s primitív elképzeléseit megvalósítani próbálván, még az őt a szokásokra az etikettre intő kamarást megölve ls áthatolhatatlan falnak, az ellennormák sziklabörtönének ütközik. Hogy aztán visszakerüljön a valóságba, s elmondja nagy monológját a Megismerhetetlenségről és az Áttekinthetetlenségről. Amijeimet az előadásbél: Máriása Melinda (Estella) és Maróti Gábor (Astolfo) kor pedig másodszor — találkozván a két ellenpont — a zsarnok hatalmi áskálódásai miatt fölkelt nép képviselője, a Katona viszi vissza a trónterembe, már belátja, hogy neki az álmok — először — hazudtak. S beilleszkedik. A színpadon fúj a szél, s az uralkodás átható, éles levegőjének sivítása betöri a vhdembert „Lázadókra nincs szükség" — mondja, s a Katona — akinek alakítója (kitűnő fogással) azonos a Kamarással — az udvari etikett szószólójának sorsára jut. Győz a manipuláció, a beilleszkedés Segismundónak csak önmaga feladása árán sikerül. S már nem jön rá, hogy az álmok — másodszor is hazudtak neki. Él az álomban, saját hatalomálmában tovább. Am az álom is valóság, sőt az álom — élet „Álom volt a mesterem", szól végül Segismur.do. HuIes Endre figyelemre méltóan tehetséges rendezése a két különböző jelentássíkot úgy egyesítette, hogy a kortalanná emelkedett modell sajátos utópiaköntösben jelent meg a színpadon — nem utolsósorban Antal Csaba nagyszerű jelmezeinek és színpadképének segítségével. Érdemes többet mondani az effajta színházról, ami — úgy érezzük — végre a korszerű színjátszás kísérletét hozta el a Tisza partjára. A szimmetrikus, kétoldalú építkezés, Basilio és Segismundo divergenciája és konvergenciája, a két bástya közé feszítve, mintegy „színpadra tükrözve" valósul meg, középen a fölfelé, az áttekinthetetlen magasba — a hatalom magasába vezető lépcsővel, Furcsa, lárvaarcú katonák, szolgák, álarcos pribékek és finom, jóformán csak egy-két vonással „spanyolosított" szereplők (Astolfo, Clotaldo), s egy kiválóan „lemeztelenített" fiatal, aki a mindenkori boldog békeidők konszolidált állapotaiba illeszkedik — egy-egy kimerevített, néha lírai szépségű látvánnyal szolgálja a legjobb értelemben modern rendezői színház elvét akárcsak a bástyák aljában a forgóajtó hatalomvlllogtató neonfényei, s a szélsivítás közben őrzője, Clotaldo által Időről Időre szótlanul fésülgetett királyfi élőképel. Hatalommal labdaként Játszadozó zsarnok egyfelől, tragikus áldozatként az uralkodásba álomhazugságok által „beillesztett" Ifjú másfelől — hogyan ítélhető meg hát végül az uralkodás kérdéseit boncolgató szegedi Calderón? Vélhetően úgy, hogy a jelentős előrelépésnek elkönyvel-( hető bemutató egy okos rendezői elképzelés jóvoltából általános érvényű, aktuális és mély gondolatokat körvonalazott, hitet téve egy háromszáz év előtti darab által fölvetett kérdésekben — mai eszközökkel. A Harsányi Kdlmdn-féle, színpadra írt fordítás megkurtított változata feszessé, majdhogynem „csattanóssá" tette a drámát, egyszerűsítve, a látványt hangsúlyozva, így „filmesítve" a mondandót. A konkrét korhűséget felváltotta az „ahogyan akkor elképzelhették" fantáziadús elve, s a Hules-féle motívum- és formavilág extremitása „fordította le" igazából Calderónt. Mértéktartóan, átgondolt leleménnyel. A barokk agnosztikus filozófia eltűnt, helyesebben az uralkodás és az értékrendjét feladni kényszerült ember társadalomfilozófiai gondolatiságává transzponálódott. Kátay Endre Basüiója tiszta volt, világosan értelmezett, a látszólag Jóságos, atyai uralkodó jovialitása mögött tlrannust a lépcsőre és a bástyátokra rajzoló. Vass Gábor fésülhetetlen, végig mezítlábas Seglsmundóként. jó érzékkel a vaddá tett fiatalember dramatikumára koncentrált erőteljesebben, a rendezői elképzelés szerint kulcsfontosságú látványelvet tehetségesen, ügyesen alkalmazva. A póri Clarin megformáló)*. Nagy Zoltán volt legméltóbb társa ebben: kettőseik a világító királyi ágy fölé vibrálás! hoztak, Clarin életteli közbeszólásai, Sancho Panza-i monológjai megőrizték a calderón! dráma ama jellegzetességét, amit Szerb Antal így fogalmazott meg: .. a paraszt ls úr a maga portáján ... a spanyol drámában a paraszt általában sokká1 nagyobb szerepet játszik, mint az angolban, mert az örök spanyol Don Quijote mellett mindig ott kell lennie az örök spanyol Sancho Panzának." Maróti Gábor (Astolfo) hercege megfelelően dölyfös és úri volt ugyan ám mintha túlságosan is konvenciózusnak tűnt volna. Mentes József (Clotaldo) az örök lojális szerepében akkor villant meg inkább, amikor nem hatalmi, hanem szolgai vonásai uralkodtak a cselekmény bizonyos szituációiban. Máriáss Melinda Estellája igazi udvari kisaszszony, aki azonban mintha va lamivel a kelleténél jobban „a végzet asszonya"-szerű. A vendeg Vándor Éva (Rosaura) és a Katona—Kamarás Gyürki István végig a rendezői elképzelésekhez hű, annak alárendelt alakítást nyújtott Domonkos László Emlékezés Eidus Bentiánra A szegedi munkásmozgalom régi harcosai közül még sokan emlékeznek Eldus Bentián alakjára, tevékenységére. A nyolcvanas évek elején született — pontosítása még a kutatókra vár —, ianuár közepén, az egykori Dinaburgban, mai nevén Daugavpilszben. (Ma a város a Lett SZSZK területi központja.) A szegényes kórházgondnolü fizetésből élő sokgyermekes családban a fiúnak igen Kcrán kenyérkeresőnek kellett lennie. Fiatalon, 16 éves torában kapcsolódik be a nunkásmozgalomba, melynek Hete végéig küzdő részese narad. Az Illegális mozgalom skoláját járva maga is a szervezkedések vezetője lesz Szmolenszkben. Vilnában. Itt jörtönbe kerül, majd kiszasadulása után besorozzák. Catonáskodását politikai maatartása miatt újabb börónbüntetés követi. Az üldöztetések miatt külföldön. Berlinben telepszik le. Ebben az :dőszakban elméleti, ideológiai ismereteit gyarapítja, s a -nozgalmi iskolában szeméyesen találkozik Leninnel, megismerkedik Liebknechttel Az 1905-ös forradalom újra itthon, a barrikádokoo talála, majd a forradalom bukása után Ismét külföldre meleküL Évekig fogtechnikustént működik Katovicében, s egy nemzetközi fogászszervezet révén kerül Szegedre 1909 tavaszán. Fogászi államvizsgát tesz és hamarosan a város egyik kedvelt és neves szakembere lesz. Aktív közreműködőként kapcsolódik be az őszirózsás forradalom és a Tanácsköztársaság helyi eseményeibe. A Délmagyarország hasábjain méltatja a Nagy Októberi Szocialista Forradalmat, Wallisch Kálmánnal együtt szemináriumokat szervez; további cikkeket ír, s részese az egyesitett szegedi munkáskönyvtár felállításának, berendezésének. A munkásság ügye melletti elkötelezettsége miatt a hatalomra kerülő ellenforradalmi rendszer bebörtönzl, s szabadulása után ls — 1924ig — rendőri felügyelet alatt áll. 1919 végén „Munka után" címmel írásainak kis gyűjteménye jelenik meg. A szegedi munkáskönyvtár olvasóinak ajánlja, a proletárokhoz szól,' akiké a jövő, mert „ez az élet törvénye, egy történelmi szükségesség, hogy az emberiség tönkre ne jusson, kell, hogy a jövő a proletariátus izmos karjaiba hulljon". Ezt a tudatot, a jövőbe vetett reményt erősitik, a folyamatos művelődés iránti igény szükségességét hangsúlyozzák sorai Sokirányú érdeklődésének, a művészetek Iránti érzékenységének több megnyilvánulása maradt fenn. Baráti'köréhez tartozott többek között Juhász Gyula, Móra Ferenc, Károlyi La^as, később Radnóti Miklós. Több alkalommal élvezte vendégszeretelét és támogatását József Attila. Terjesztője és versírója volt a „Mi Utunk" c. Illegális irodalmi és politikai lapnak. A második világháború kitörését követően egyik szervásője volt 1943 májusában a szegedi szervezett munkásság József Attila-estjének, „az ellenállási mozgalom egyik jelentős megnyilvánulásának, melyen József Jolán és Kállai Gyula idézte ,az utca és a föld fiának' emlékét', s Ascher Oszkár szavalta verseit". Tudnak arról is, hogy a moszkvai rádió röplapokon terjesztett híranyagait ő fordította. Még a fasiszta támadás előtt készült vissza hazájába, de hazatéréséhez a horthysta vezetés nem járult hozza. 1944-ben az április eleji letartóztatások névsorán az első helyen szerepelt „Nagykanizsára vitték, majd Sárvárra, onnan öt nap múlva ismeretlen helyre." A várva-várt napot a szovjet csapatok hozta felszabadulást nem érhette meg. Valahol, jeltelen sírban pihen. Munkásságát Szeged haladó hagyományai között tartjuk számon. Kormányos András Barcsay nyolcvanéves Ha nevét halljuk, Barcsay, felidéződik bennünk az Idős festő boltozatos koponyája, jellegzetes hófehér szakálla, hatalmas bajusza, mint ahogy azt Borsos Miklós már 1942ben bazaltkőbe faragta. Felidéződik alacsony, törékeny, szalmakalapos-sétabotos alakja, ahogy sétál a nyári Szentendre szűk utcácskáinak kaptatóln; ahogy ingázik Köröndön levő lakása é» a Képzőművészeti Főiskola, Illetve ebédidőben a MUOSZ-székház étterme között, a Népköztársaság útján; vagy ahogy az egykori tanítvány és katedrautód, Patay László megfestette főiskolai anatómiaóráján ... Ha Barcsay Jenő nevét halljuk, Szentendre jut eszünkbe, mely várossal a művész fél évszázada jegyezte el magát, s ahol immár a Ferenczy család, a keramikus Kovács Margit és a festő Czóbel Béla állandó hagyatéki kiállítása mellett megnyitotta kapuját egy újjávarázsolt házban a Barcsaygyújtemény is. Ha Barcáayról van szó, csodálatos szentendrei mozaikjára gondolunk. A Pest megyei Művelődési Központ előcsarnokát díszítő korszatos műre, mely egyszerre csúcspontja Barcsay Jenő alkotói munkásságának, szinézise azoknak a képzőművé;zeti törakvéseknek, melyek . égigviharzottak e századon, összefoglalása és letisztulása a festő monumentális törekvéseinek s mely alkotásban az oly sokszor és sokak által aegidézett Szentendre a legmagasabb rendű egységben — hagyomány, szellemiség, moHvumkincs — jelenik meg Ha Barcsayról beszélünk, le kell emelni a könyvespolcról három csodálatos albumát, a Művészeti anatómiát, az Ember és drapériát és a Forma és tér címűt. Ezeket a különös és szerencsés sorsú köteteket, melyek tankönyvnek íródtak-rajzolódtak-festődtek, s igazi slágerkönyvekké váltak, az utóbbi évtizedek egyik legkeresettebb könyvészeti exportcikkévé. S ha Barcsay Jenő neve -rrül szóba, akkor már a XX. századi magyar képzőművészetről beszélünk, melyrek meghatározó egyénisége, egyik legjelentősebb alkotója és kimagasló művész-pedagógusa. Most Barcsay Jenő a szokásosnál többször beszédtéma. Nyolcvanesztendőt. Erdély Katona nevű helységében született 1900. január 14-én. Tizenkilenc évesen érkezik Budapestre. A főiskolán Vaszary János és Rudnay Gyula tanítványa. Egyéni hangú, eredeti műrészpályájának első kiemelkedő alkotása az 1928-ban festett Munkásleány. Képeire már ez Idő tájt jellemző az erőteljes konstruktivitás, a lényegkeresés és rendteremtés, a monumentalitásra való törekvés, az absztrakció és a realizmus sajátos ötvözete. Egyformán érdekelte az ember — a bravúros anatómiai rajzoktól egészen a monumentális mozaikok emberjeleiig — a természeti és épített környezet —, a mártélyi táj nagy távlataitól a szentendrei házfalak-kapuk-ablakok egymáshoz kapcsolódó geometrikus foltjaiig. Egyaránt nagyszerű képet formál néhány színfoltból és bonyolult ritmusú embercsoportokból. Elegendő számára egyetlen festőállvány, hogy világokról beszéljen; egy arc, hogy sorsokat hordozzon. Szigorúság, következetesség, alkotói alázat, művészi és emberi tisztesség hitelesíti Barcsay gazdag életművét. A szegedi tárlatlátogatók régebben többszőr találkozhattak munkáival, az első nyári tárlatok rangos szereplője volt Kapcsolata ezzel a tájjal már régebbi. Egyik nyilatkozatában mondta: „1926 novemberében utaztam Párizsba, de előtte ősszel még Mártélyra is ellátogattam, ahol Endre Bélával hamarosan össze is barátkoztunk. Rendszerint együtt jártuk a környéket, élvezve a szép alföldi tájat, amely számomra akkor még újszerű volt. így természetes, hogy festészetem felfrissülhetett. Másképpen kezdtem látni a természetet, újabb festői szépségek érdekeltek." Másutt — 1973-ban — így beszélt: „Most,., Tömörkény novelláit olvasom. Manapság nem nagyon ismerik, nem is foglalkoznak vele, pedig mindaz, km.it irt, igazság. Kevesen ismerték úgy a magyar földet, a magyar parasztot, mint ő, vagy Benedek Péter, vagy másik kiváló festőnk. Tornyai János. Nagyon szeretem a novelláit, mert olyanok, mint Chopin prelüdjei: tömörek, egyszerűek, mintha befejezetlenek '.ennének, így az ember fantáziája tovább próbálja éplteni-alakitani — legalábbis gondolatban —, ezért is az ilyen kis remekművek számomra izgalmasak, Sokat sejtetők..." Barcsay Jenő nyolcvanéves. Példamutató életműve hatalmas értékünk. Gyarapodjék tovább! Tandi Laios r Asványgyűjtés Reneszánszát éli hazánkban az ásványgyűjtés: sok ;zázan hódolnak e kedvtelésnek. Vannak, akik szórakozásból, időtöltésből, mások tudományos alapossággal kutatják az új lelőhelyeket, gyarapítják a muzeális értékű köz- és magángyűjteményeket. Xöbb példa van rá: egyegy iparilag hasznosítható új ásványi lelőhely felfedezése amatőrök lelkes, fáradhatatlan munkájának köszönhető. 1