Délmagyarország, 1980. január (70. évfolyam, 1-25. szám)

1980-01-06 / 4. szám

31 Vasárnap, 1980. január 6. VEUBÖCZY ANTAL Fecsegő fák Kedves Tölgyem! Legyen a [hársam! Felelt, hogy cserben hagy! » Tulajdonképpen mi baja a [nyárnak? A kórisme szerint rájött a [re.gstés. Hit nincsenek már együtt? Megcsalta az a cédrus! Szép szál fa, csak fc'jsé [fenyveskezü. Miért nem koppint rá [valaki? A tűivel fenyöget. • Ez Itt szegény kétszer ls [nyit? Akác akar — akár nemi Azt beszélik jársz utána. Kőris nekeml Micsoda lombok! Vigyázz! A Vcjeg:nye [veszedelmes fickót Platán mégis megpróbálom? Kinyír! Mit akar tőled ez a [hosszúhajú7 Fűz. Aztán tcWtdl-c már Imk dval'H? Igen, csak a» a I ükk nő, [hogy van egy csemetéje! Ne légy már olyan eljáfUltl Mulissunk egyet! Ihar — juhar! Sosem vágnak Ml Takács Imre Helyzet-dal — 79 Míg ring a hajó, teveled ringani jó. Míg áU a hajó. teveled megállni jő. A hajó lehorgonyoz. minket a partoldalak zöld tája vonz. Színeivel díszíti ő a vizet. mi levett rongyainkkal a réteket. A hajót megjavítják a mesterek, és addig én vagyok a te mestered. Ott jóban igyekszik a hajószakács. Itt jóban igyekszik a kezed, a szád. A hajónak alig lesz kis hajója, de benned csírázik egy kis pilóta, révkalauz, ki csontunk összeszedi — zátonyból nőtt szigetre állítva kl. szobrot, mint valamikor még játékos két-csontváz-kisegyüttest a játékhoz... Tülköl a hajó. menjünk, még eleven bennünk az örök idő, a szerelem. kívánság egymás kedves teste iránt. Reméljük, egynek veszünk két útirányt; a boldogulásét, a boldogságét... "órdezem. hogy minek születtünk volna másért. V, 13 Utazás Mivel csábít télvíz Idején a főváros? Amit valóban érdemes — hogy azt ne mondjuk, illő — megtekinteni? Javaslatunkkal a legkevésbé sem törekszünk „teljességre". Fotóriporterünk a szó szoros értelmében kapásból örökített meg néhány újdonságot. Csupa olyasmit, ami a téli hónapokban is — attrakció. Legyen egy kellemes este az újjávarázsolt Várszínházban (felső kép: próba), egy délelőtt a Nemzeti Galériában (alsó kép: hangverseny a Galériában), képek közt forgolódva, vagy egy hangversenyben gyönyörködve. Aki pedig Budapest egészével szeretne jobban, közelebbről megismerkedni, az térjen be a Történeti Múzeum legfrissebb kiállítására (középső kép) és nézelődjék a kétezer éves főváros Izgalmasabbnál Izgalmasabb tanúságai között. És ha kevésnek bizonyul mindez, sétáiion ki a Népligetbe, a csaknem üj Planetáriumba és tekintse meg az égbolton látható összes mozgást, illetőleg a legújabb műsort: Magyarország csillagos égboltját. A régi magyar csillagképneveket hallván, érezze-élvezze a Pestre „fölutazás" igazi gyönyörűségét R

á három esztendőre Ismerkedtem öasze Nieszner Ferenccel, hogy TiszasziReten téeszelnökké választották. Az én dolgom az volt, hogy kivallassam és megírjam: a kezdetek után hogyan akarnak boldogulni, kilábalni a szegénységből, javítani a földeken, helyrehozni a lerobbant szarvasmarha-állományt gépeket vásárolni, egyáltalán kedvet teremteni a munkához. megszerezni a munka becsű, letét? Emlékszem, olyasféle választ kaptam, hogy ők, akik itt vannak és megalapították a közöst — hárman-négyen 15—20, a többiek 2—3 holdat vittek be —, már becsületből sem futnak szét, a a párttagoknak, mint neki is, még inkább bizonyítaniuk kell az egész falu előtt Néztem sz elnök csizmáját, lábszárig rászáradt a sár. Ahogy forgatta kezében a cigarettát néztem az ujját a tenyerét. Kérges volt, repedezett. A csak vityillónak beillő „irodaház" két helyisége földes volt. Gondoltam, annyi pénzük sincs, hogy kipadoltassák. A bútorzat egy nagyfiókos konyhaasztalból és egy székből állt Az elnök kihúzta a fiókot és arra ült, én a székre és beszélgettünk tovább. Mikor eljöttem, nem csordult bennem túl az optimizmus. Hittem is, meg nem is az összefogás erejében. Másoktól tudom, hogy amikor először vetettek a közösben, két vetőgépük volt. Egyikről az elnök, a másikról a főkönyvelő szórta a magot Azóta sokszor és hosszabban találkoztam Nieszner Ferenccel a gazdaságban és a közéletben is. Az egyszeri találkozásból kölcsönösen közeli Ismeretség lett. Volt pedig rá eset, hogy fejlődésükben a hibáikat is kiteregettem. Haragudott érte, vagy nem, sosem mutatta, vagy mondta. Most sem, amikor meghallottam, hogy 61 évesen nyugdíjba készül. Illendőnek tartottam szót váltani vele, mérleget vonni küzdelmes életéről. Tízévesen kocsis katonakoráig Peplár altábornagy tiszaszígeti birtokán, ahol apja volt a béresgazda. A katonaságot úgy kifogta, hogy beleszaladt a hábo* rúba. Négy év katonásdi és ugyanannyi fogság sok mindenre megtanította, legfőképpen az emberségre, a helytállásra. Mikor hazajött, a lánya, akit a háború alatt nem látott, már harmadik osztélvba járt. Két fia azután született, azokban az esztendőkben, amikor gyűltek, szaporodtak a gondok és nemcsak önmagáért kellett cselekednie, gondolkodnia, hanem azokért is, akik vele tartottak a közösbe. Megérte, elnök elvtárs? Megérte? — kérdezem most tőle. — Ha végignézek Tiszaszigeten, ÜJszentlvánon, Szöregen és lakosainak mai életén, s ha öszazehasonlítom. hogy annak ideién szinte a semmivel kezdtük, most pedig négy községet átfogva nyolcezer hektáron gazdálkodunk, és közel ezer téesztagnak és 500 nyugdíjasnak adunk biztos megélhetést, — akkor nyugodt szívvel mondhatom: megérte a fáradságot, a gyötrődést, megérte, hogy a hajnallal keltem és a késő este vetett haza. A Tisza Maros szög Tsz mai vagyona közel félmilliárd forint. Állattenyésztési, növénytermesztési, kertészeti és faiskola üzemágaink szervezetten, jól dolgoznak és felkészültek vagyunk a szakipari munkákra is. Hát igen. Ezt tudva, boldogan nézek vissza és előre is. Megszámlálni Is sok, hogy a közéletben hányféle választott tisztséget töltött be. Ügy tudom, a falujában, Tiszaszigeten ma is tanácstag és tagja a végrehaltó bizottságnak. Dolgozott a Hazafias Népfrontban, több mint tíz évig a járási pártbizottság tagja. Két ciklusban országgyűlési képviselő volt. Amikor az országgyűlés egyik ülésszakán találkoztunk, ötféle gyógyszert hordott a zsebében. Szívinfarktusból akkorra épült fel. Mi volt hát mégis a legnehezebb? — Mindig azt vallottam, hogy az emberek boldogulásáért cselekedni a legmaradandóbb tett bármilyen poszton. Aki dolgozik, azt mindenki húzza, részesülni akar a munkájából. Az egyesülés után hihetetlen nehéz volt összehozni a négy falu lakóit, érzésben, gondolkodásban. Tradíciónális ellenállás árkolta szét őket, s mindegyikük másképpen élt. Most már összekeveredtek és egyféleképpen gondolkodnak gazdaságunk dolgairól. Nem véletlenül járta a mondás régen: „Szögény szigetiek, g'ancolt kübekiek." Valamikor Tiszasziget adta az uradalmaknak a cselédeket. Meg kell ma nérrü ezt a falut sok utcahossznyi új házaival. Kötelességből eredő családi vonás, hogy nagyobbik fia és veje ugyanitt dolgozik, traktorosok, szerelők, lánya a sertéstelepen látja el feladatát és kisebbik fia itt vált mezőgazdasági szakmunkássá. — Nevezhetjük annak is. Nekik Itt kellett maradniuk. Másképpen hogyan hoztam volna ide a mások gyerekeit, ha az envémek hátat fordítanak a gazdaságnak? Ahogy a többiek, ők ls megtalálták a boldogulásukat. S mi lesz ezután, elnök elvtárs? Gondolom, népszerűsége ezután is megmarad, és számítanak a tanácsaira. — Soha senkivel nem kiabáltam, nem hangoskodtam, de amit el kellett végezni, azt megköveteltem, és én is megfogtam a dolog végét. Azt határoztam el, kimegyek segíteni kisebbik fiamnak, aki kezdő gátőr Tiszaszigeten. Ha kérnek rá, szívesen segítek a gazdaságnak is, amely beállt és stabil. Annak idejen egy tehénnel kezdtük, most 750 az állomány, s a fejésl átlag 4 ezer liter. Évente 7 ezer sertést, vagy afölött adunk a népgazdaságnak. Várhatóan 18—20 millió forint nyereséggel zárunk . Ezt tudva, nyomatékosan ismételhetem: megérte, hogy sorsom idekötöltem és azoknak is, akik vállalták a nehezét. L0DI FERENC