Délmagyarország, 1979. november (69. évfolyam, 256-280. szám)

1979-11-11 / 264. szám

94 Vasárnap, 1979. november 11; A „kis Eötvös" — avagy egy szegedi specialitás H

a ta, ember a Lenin körúton, a népszerű „Qödör" étterem tőszomszédságában belép a kapun, mely fölött „József Attila Kollégium" felirat olvasható, s elindul fölfelé a lépcsőn — néhány forduló után újabb tábla tűnik elő. Ráadásul elég furcsa: Eötvös Loránd Kollégium. Hogyan is van ez? Kollégium — a kollégiumban? Látszólag igen, viszont tudjuk, a valóság kicsit mindig más. Jelen esetben ls. Sokkal Inkább úgy lehetne válaszolni: kollégium a többin kivül, ugyan mellettük ls, mégis egészen különleges státuszban. A maga módján legalább annyira speciális helyet foglalva el Szeged Iskolavárosuniverzumában, mint a budapesti „nagy Eötvös" a magyar közoktatás és kultúra 20. századi történelmében. Az a tény, hogy ma a „kis Eötvös" u JATE József Attila Kollégiumának kebelében, pontosabban annak épületében található, bizonyos szempontból fejlődést is jelent. Némi koleszhistória szükségeltetik tehát. Amikor a múlt század utolsó harmadában égető kérdéssé vált Magyarországon a tanárképzés reformja, 1895-ben a híres párizsi Ecole Normálé Supérieure mintájára létrehozták Budapesten a bölcsészhallgatók állami Internátusát, az Eötvös József Kollégiumot. Külön tanári karral, különleges, emelt szintű bölcsészképzéssel, az egyetemtől való teljes anyagi és szellemi függetlenséggel. Az Eötvös-kollégisták — a magyar szellemi élet Jó néhány későbbi nagyságát találhatjuk megfakult névsorukban — az egyetemre csak vizsgázni jártak. A 30-as évek elején, egészen pontosan 1932-ben Szegeden — talán a nevezetes Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumának természettudományos kompenzációjaként — TTK-s oktatók és hallgatók hozták létre az Eötvös Lorád Kollégiumot. A reálorlentácló teljesen egyértelmű volt, noha kapcsolatban álltak az Ortutay Gyula, Hont Ferenc, Buday György és a többlek nevével fémjelzett művészeti kollégiummal is. A háború után a szegedi Eötvöst Is a népi kollégiumok rendszerébe kívánták beolvasztani, de a NÉKOSZ 1948-as „befagyasztása" után természetesen a szegedi Eötvös ls megszűnt. Egészen 1956-ig. Az 1956—37-es tanévben született tíjjá. Kezdetben nem is akárhol: egy Batthyányi utcai magánházban kaptak helyet Tizenöt fiú és négy lány jelentette a „kis Eötvös" reneszánszának kezdeti tagságát, az Igazgató a régi szegedi Eötvös-kollégista, dr. Grassely Gyula professzor lett. A természettudományos jelleg ugyan megmaradt, de ahogy az évek múltak, úgy csökkent. 8 az Eötvös egyre „bölcsészesebb" lett. Az 1971—72-es tanévre pedig ismét koedukálttá vált, s végleg elnyerte a mai formáját. Mitől is különleges ma ez a kollégium? A létszám eleve alacsony: 30—40 kollégista az átlag. A felvétel komoly feltételekhez kötött: jeles átlag, folyamatos diákköri munka, KlSZ-ajánlás, a kollégiumba történt belépés után pedig részvétel valamilyen önképzökörben. (Ami voltaképpen nyelvtanulást vagy különböző — filozófiai, irodalomtörténeti, történelmi — szakmai körökben végzett munkát jelent.) Bekerülni általában csak pályázat útján lehet. Előadóestek, neves tudós vendégeit, viták, s noha a hely kicsiny (két folyosó mindössze az Eötvös-birodalom), találkoznak időről időre más felsőoktatási intézmények hallgatóival, kollégistáival is. A felsoroltakkal együtt nagyjaból így lehetne jellemezni az e speciális diákotthonban folyó munkát, az itteni tanulást Van azonban még valami, amit nem Is annyira a szellemi teljesítményeken lehet mérni, jóllehet azok sem megvetendőek: az évek, a hagyományok következtében kialakult egy sajátos „eötvösös"-szellemtség, az összetartozásnak, a viszonylag szűk helyre történt összezártságnak egyik legemberibb éa legpozitívabb következménye. A kollektivitástudat, s ezzel a súly és a tekintély, amit a név — Eötvös-kollégista — magában rejt. Nemrégiben, szeptember végén rendezték meg a régi kollégisták találkozóját a maiakkal, amit — állíthatom — enyhén szólva nem lehetett a szokványos-formális találkozókhoz hasonlítani. Az eddig vezető út — mondjuk a Batthyány utcától — elég nyilvánvalóvá is teszi a különbséget. Vajon, mire volt, s mire való manapság egy ilyen kollégium? Ha nem a pesti minta, nem ls a hagyományos, elsősorban szociális szempontokon nyugvó szálláshely-biztosítás a mérvadó, akkor ml? A válasz elég egyszerű: a mindenkori közösség eredeti kohézlós-beolvasztó ereje, mely az egyéni teljesítményeken alapul. S melynek eredményei egyértelműek. Olyan átlagon felüli teljesítményekre képes, az átlagosnál kiválóbb adottságokkal rendelkező egyetemi hallgatókat (bölcsészeken kivül kisebb számban természettudományi karosokat is) „hoznak egy tető alá", akiknél a közös munka a társadalom és az egyén nézőpontjából egyaránt rendkívüli fontosságú munkakörökre képez szakembereket. Mostanáig a kollégium 50 volt hallgatója került be csak az egyetem különböző tanszékeire, intézeteibe. S ekkor még nem is szóltunk más, fontos állásokról, a Kulturális Minisztériumtól különböző központi Intézményekig. Az itt élő hallgatók zöme három szakos, tehát speciális képzést is kap. A tanulmányi eredményék átlaga egyfolytában 4,5 körüli. A matematikusok, vegyészek évfolyamuk .legjobbjaL Ha a mindenkori létszámot, mondjuk a 36 Eötvös-kollégistát számítjuk, minden tanév végén 50 százalékuk az egyetemen marad, oktató, tudományos munkatárs lesz. Az „elit kollégiuma"? Ez a megfogalmazás kiS6é veszélyes, s nem valami szerencsés. Hiszen éppen kiemelkedő képességű fiatalok együtteséről van szó, akiknek közösségét, együttlétük óriást hasznát, a „kis Eötvös" létjogosultságát már többszörösen igazolta a legelfogulatlanabb bíráló — az Idő. Néhány év múlva. 1982-ben nevezetes évfordulójához érkezik e szegedi specialitás: a második világháború előtti alapítás 50., az 1956—57-es újjászületésnek pedig 25 éves évfordulóját ünnepli majd. Ha ott még nem is tartunk ugyan, azért Jó tudni, hogy ilyen kollégiuma Is van Szegednek. S az sem árt, ha büszkék vagyunk rá. DOMONKOS LASZLÖ STETTNER BÉLA METSZETEI TÖTII RÓZSA METSZETEI tr* L v?»i j*r. • :.r r Faküllős A

nyolc Kisapáti testvér közül hármat fura embernek tartanak a bordányiak. Idehozzák az isten háta mögül is a darabokra pusztult öreg autót, és addig ütik, verik, pofozzák, simogatják, ameddig ki nem jön belőle a díszes, cirádás járgány. A bordányi Bermudán — így nevezik, ahol laknak — Istváné a sarki ház. A szomszédból — a testvérétől — Jött elő a hívásra. Háza körül nincs kerítés, még félben áll az építkezés. Autószerelő, malteros, meszes ruhában ritka — de Kisapátléknál egyáltalán nem meglepő. (Mint később kiderült.) A napi munkán kívül még sok mindenre jut idő. A házal maguk tervezték, maguk építették. Mngasföldszintes, mutatós hajlék, alul garázzsal. Benne a fakerekű autóval. Az autómentő falán színes prospektusokon öreg autók. Majd Polner Zoltán Átok alatt Esteledik. Fekete kakasom rúgja az alkonyt. Bontogatja a hőség ezüstpapírjaiból a szél a fákat Esővert ajtón hová mész a házból, kék gyökerű kutam hová rejted a rézpénzt? Fehér ágyamat ásom. A tollak között három vércsepp. Beleőszül az ablak: fogaddal, száddal égetsz össze. Ha átjárhatna szobámon az öröm. Siratők jönnének virrasztóba. Napot szorongató fellegek. Lépéseid óraütése. Jajgat a küszöb. Harmadnapra halott a holdfénynek támasztott balta. autók egyikéhez fog hasonlítani a mostani szürke fiáker. A kocsinak nincsen teteje, kellékei szanaszét hevernek. Az egyik a motorkerékpár lámpafején, a másik a kempingbicikli csomagtartóján. Itt is félbe van minden, mint az udvaron. — Már működik — mondja Kisapáti István —, Laurin and Klement kocsi ez, a Skoda őse. Jászfényszaruban egy fészerben találtunk rá. Fából volt a hátulja. — Hosszú az útja idáig? — öt centinként vettük ki a földből. Teljesen elült. Ráadásul még mellette volt a salakdomb is, két méter magasan. Mások lemondtak róla. Nézte a Közlekedési Múzeum is, de ottmaradt. Megvastagodott mellette az eperfa és beszorította a faihoz. Ezelőtt negyven évvel tették be a kocsit a színbe. Mint ahogy mesélte, nem bírta volna már sokáig a matuzsálem, amikor elmentek érte esztergomi barátjával. Kettős lett az örömük, mert ugyanott találtak egy első kiadású motorbiciklit is. Az akkori tulajdonos tudta, hogy értéket tart a portáján, csak nem volt- ereje, hogy rendbe hozza. Szerette, Cukorbabának nevezte a grófok hajdani autóját. Azok, miután fölborultak vele, beadták az autótemetőbe. — Az egyik oldala darabokra esett, a másiknak meg csuk a kerete maradt. Addig toldoztukfoltoztuk, ameddig ilyenre sikerült — mutat a kerekeken álló jószágra. A sofőr, mint szakmabéli, megnézi megvan-e mindene. Kezére esik-e a sebváltó, a kézifék meg a többi kallantyú. Aztán csodálkozik: bátya, miből — mi lett. Mondja is, hogy az ő Skodájával ls sok baj volt, mire rendbehozta — pedig hol van az az ükapához. — Nem ez a sláger, ennél a Pallayiinl Fiatja öregebb, 1910ben készült, Bécsben. És azért egy vagon cirokszárat kellett lepakolni a seprűkészítőnél. Azt már nehéz kideríteni, hogyan lett az őrgróf autójából trágyahordó, de a bordányi fiatalember annyit hallott róla, a vasárhelyi bírónak és a rézöntőnek köze van hozzá. Állítólag pénz helyett ls használták, mert munkadíj fejében adták oda korábbi gazdájának. Az újak szereltek bele másik motort — a régit bedobták a sarokba és háztáji kocsinak használták. Amikor kitelt a becsülete, azután cirokszárító gyanánt szolgált.— Mi is kaptunk vele pótmotort, de meg kellett keresni az eredetit. — Mennyit ér most a kocsi? — Nem eladó. Az ilyen autó csak a gyűjtőnek érték. Minden porcikájával rengeteg a munka. Hozzánőtt az ember kezéhez, olyan sokáig simogatja. Sok utánajárással alakul. Az ülését például egy évig kerestem. Lábakat szereltek alá, kisülőkének használták, amikor megleltem. — Ilyesmire csak úgy rátalál a gyűjtő? — Követtem címről címre. Éppen meszeltek a házban, kiraktak mindent az udvarra, ott láttam meg. Nem akarták ideadni, mondván, abból jó nézni a tévét, — Az autó régi szenvedélye? — Tíz éve vagyok szerelő, de előtte is foglalkoztam öreg gépekkel. Közösen csináljuk a testvérekkel, József autószerelő, Antal sofőr. Egymás mellett lakunk. — Mire jó az öreg kocsi? — Elmegyünk vele a veterántalálkozókra, megmutatjuk a közönségnek a kezünk munkáját. Minden találkozó verseny is egyben, díjakat adnak. Többs2ör nyertünk ml is. Ha jól összeszámolom, egy kis kas megtelne velük. Például Prágából a legszebb autóért járó díjat hoztuk haza. Bejön a feleség, hoz valami kelléket a faküllőshöz. Adódik a kérdés: — Lehet élni ilyen utazó-barkácsoló emberekkel? — Hogyne, megyek vele én is. Amikor komolyra vesszük a szót, elmondja, hogy fárasztó igaz, az ura szenvedélye, de anynyira izgalmas és érdekes, hogy megéri. Még akkor is, amikor egész nap annyira belefeledkeznek a munkába, hogy nem is esznek. Vagy ha véletlen ráakadnak a lökhárító nyomára. Ilyenkor is gyorsan Végig kell szaladni a címeket. Néha ez aztán eltart évekig is. — A faküllős Skoda hova készül? — Tallinnba, az öreg autók olimpiájára. MAJOROS TIBOR t