Délmagyarország, 1979. október (69. évfolyam, 230-255. szám)
1979-10-10 / 237. szám
8 Szerda, 1979. október 10. DM röviden Vidámpark Tarjánban Szakértelem Na tessék, most magyarázza meg nekem valaki, hogy egv maidnem új készülék mi a fenétől döglik be. Csak világít, mintha nem tudná, van asztali lámpám, és különben is, eszem ágában sincs ilyen halottsápadt, kékes derengésben olvasni. Nem. én most, végre nyugodtan szeretnék a karosszékbe süppedve tévézni. bámulni a Nagv Egyszeműre. és átadni magam az álomba ringató, csendes érdektelenségnek. A röntgenszem csak szórja rám a dermesztő, hideg sugarakat, s most már kezdek ideges lenni. Hal. pedig fölösleges! Nevetek is egv sort magamon. lám, lám. ho© megbosszulja magát* ha valaki felmentett volt fizikából. mármint felmentette magát az alapfogalmak megértése alól is. és minden év végén rezgett a léc. amikor a kettesnek elegendő magasságot próbálta átugrani Dióda bácsi elektromosságtani képletekből összeállitott akadálypályáján. Persze, ho© röhej, ha annvi sütnivalóm sincs, ho© be kell dugni az antenna dugóiát abba az antenna fali dugaszolóaliazati csatlakozóba. No. Dióda papa. ha ezt hallottad volna, visszavonnád végletes kijelentésed, miszerint akkora technikai analfabéta va©ok, hogy ha ránézek egv villanymotorra. leég a tekercs. Ez, öreg harcos, már egy igazi szakkifejezés! De ez még semmi, mert én most még szerelni is fogok, ugyanis hiába dugtam be a dugaljazati hogy hívjákba, nem lettem okosabb, és még mirfdig csak e© kísértetlámpán van, amelyen az sem sokat segített, hogy finomhangolóval finomhangoltam, csavartam a képfrekvencia-, a képmagasság- és a sorfrekvenciagombon, és persze csatornaváltottam a csatornaváltóval. Nem érdekes, ragadt rám annyi, hogy könnyen elbánok egv ilyen vacak szerkentyűvel, hiszen hol van már az iskola, ahol u©an rám ragaszthatták a — természetesen igazságtalan — bélyegeket, s íme. most itt a nagy lehetőség kamatoztatni az itt-ott hallottakból összeállt tudást, ami most annyit jelent: pukkadj meg, fizikatanár, egv született Puskás Tivadart akartál te megbuktatni. Redoxpoienciál, ellenállás, zárlat, kóbor áram. nyomtatott áramkör! De ha nem elég. azt is elárulhatom, figyelmeztetés nélkül tisztában vagyok vele, ho© a készülék hátlapját csak kihúzott hálózati dugónál szabad levenni, mert e©ébként a masinában a 220 voltos hálózati feszültségen kívül még kábé 18 ezer volt is ott lapul, és majd bolond le»zek ..., mikor nekem kevesebb is elég. Na, hát akkor most leszedjük a hátlapot. így ni, ezt a sok drótot leporoljuk, kibogozzuk, elvégre is legyen szép rend. Ki tudja, hátha ebbe a labirintusba gabalyodik bele a Dél-alföldi Krónika. És ez a sok lámpa, hengerek, tekercsek? Jé. mennyi minden. Bár nem tudom, mi bajuk, de az biztos, hogy nem ártok, ha megtisztítom. Csak azért egy picikét mégis elégedetlen maradtam, hiszen szemfényvesztést művelek. Szedtem én ki valamit ebből az egy beépített keravill szaküzletből? Nem. Na hát. akkor. nem is vagyok szerelő! Rajta. Mondjuk, ezt a böhöm nagy tölcsért. „Vigyázz, a képcső robbanásveszélyes!" Bánja fene. maid hívok tűzszerészt. Vagy legalább egv szerelőt, mert ezt a zsibvásárt én csak szatyorral tudom eltüntetni. Térdig járok az alkatrészben. Segítség! — Halló. Imre barátom. Te Szerelők Királya! Szánd meg bűnös fejem. Öh. Srófok Ura! Gyere gyorsan. mert megőrülök! — Mi a baj? — Se kép. se hang. — Világít? — Világít. — Akkorj várj egy napot. — De miért? — Mert akkor lesz adás. Ma hétfő van. Igriczi Zsigmond H A körhinta, a a kétféle forgé tnlaidonoM nem véletlenül Tarjánban vert szerkentyűivel tanyát. A mozgó vidámpark • mlhálytelrki búcsúról gördült Szegedre, a nagv érdeklődésre való tokintettel nonstop működik, szédíti a gyerekeket egészen vasárnap estig CSAPATZASZLOADOMÁNYOZAS Szeged felszabadulásának 35. évfordulója alkalmából csapatzászlót adományoz a Csongrád me©ei Rendőr-főkapitányságnak a Dél-ma©arországi Magas- és Mélyépítő Vállalat A nyilvános ünnepséget holnap, csütörtökön délelőtt 11 órakor a DÉLÉP SC Szőregi úti sporttelepén — rossz idő esetén az üjszegedi Sportcsarnokban — tartják. JOGI TANÁCSADÁS A Vöröskereszt IT. számú •lapszervezete jogt tanácsadói napot rendez holnap, csütörtökön délután 3 órakor a Victor Hugó utca 5. szám alatti helyiségében. Dr. Hálós László és dr. Palotás Miklós jogtanácsos válaszol az érdeklődőknek. VÉRADÓK Véradó napot rendezett a napokban a Vöröskereszt és a véradó állomás két szegedi Intézményben is. A gumigyár idei második véradásán 90e«. az IKV-nál — az ebben az évben szintén másodszor megtartott véradó napon — 40-en adtak vért. ÜJABB CSOPORT INDUL A PLANETÁRIUMBA A TIT me©ei szervezetének csillagászati szakosztálya csoportos kirándulást hirdetett Budapestre, a planetáriumba, október 13-ra. A rendkívüli érdeklődésre tekintettel elhatározták, ho© újabb csoporttal november elején is elmennek a planetárium i programokra, í© hát a tanárképző főiskola földrajz tanszékén továbbra is várják a jelentkezőket (telefonon nevet és lakcímet kérnek, ho© a kirándulás pontos Idejéről levélben tájékoztathassák majd az érdeklődőket.). ÜJ MOTEL MISKOLCTAPOLCÁN Üj motel építését kezdték meg Miskolc-Tapolcán, az Éden kemping szomszédságában. A Miskolci Vendéglátóipari Vállalat több mint ötvenmillió forintos költséggel, az Országos Idegenforgalmi Tanács támogatásával kétemeletes. kétá©as szobákban 120 vendég fogadására alkalmas motelt létesít. A szállóhoz 300 adagos konyha, valamint étterem és presszó csatlakozik. A tervek szerint az új létesítmény 1981-ben fogadhatja a venA GYERMEKEK ÉLETRENDJÉRŐL A nemzetközi ©ermekév alkalmából kerekasztal-beszélgetést rendez • TIT Csongrád me©ei szervezetének pszichológiai szakosztálya a társulat Kárász utcai klubhelyiségében ma. szerdán délután 4 órai kezdettel. A beszélgeti* témáját az Iskolás korú ©ermekek életrendjének kérdései. SZEGEDI MŰVÉSZEK BUDAPESTI HANGVERSENYE A Szegeden élő Huszár Latos. valamint Borsody László műveiből rendez ma, szerdán este 7 órakor hangversenyt a Vörösmarty téri kultúrpalotában a Ma©ar Zeneművészek Szövetségének fiatal zeneszerzők csoportja. Huszár Lajos öt változat gordonkára című művét a szintén szegedi Sin Katalin, öt zongoradarabját Kerek Ferenc, Scherzio és adagio című művét a Szegedi Kamarazenekar adja elő. A műveket a szerző vezényli. MEGÜJULT KÖRNYEZETBEN A Dél-alföldi Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaságban befejeződött a lemezcsarnok festése. A vállalat dolgozói ezután tisztább környezetben végezhetik munkájukat. Befejezés előtt áll a KKSZ szovjet híddaru festése, a új emelőgépek ls könnyítik • lemezek szállítását. Derült idő Várható időjárás szerda estig: általában derült idő, eső nélkül. Mérsékelt, napközben megélénkülő, a Dunántúl nyugati részén időnként megerősödő déli szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet ezerdám: általában 15—20 fok között, a tartósan ködös helyeken kevéssel 10 fok felett IFJŰSAGI FILMKLUB A KSZV Victor Hugó utcai klubjában működő ifjúsági filmklubban ma. szerdám, este 6 órai kezdettel az E© királyi álom című amerikai filmet vetítik. Kérőt A futballmeccs szünetében a hazai csapat edzője oda megy a rádióriporterhez, aki a mérkőzést közvetíti, is ezt mondja neki: — Kérem, nem tudná egy kicsit lassabban közvetíteni a meccset? A fiúk nem tudnak ilyen tempóban játszani! CSOMAGOLÁS ÉS KERESLET Ma, szerdáin délután Szegeden, a Paprikafeldolgozó Vállalat kultúrtermében a közgazdasági napok rendezvénysorozata keretében Síkbe©! Jőzsefné tart előadást a korszerű termékcsomagolás és a belföldi, illetve külföldi kereslet kapcsolatáról. GÜNYAÉK KONCERTJE Október 11-én, csütörtökön este 7 órakor a Juhász Gyula Művelődési Központ ifjúsági klubjában a Gúnya e©ütt«s ad koncertet. SZEGEDI TANULÓK SIKEREI Hódmezővásárhely felszabadulásának 35. évfordulója alkalmából a városban ©ermekrajzversenyt rendeztek. Szép sikereket értek el a szegedi általános iskolások: Pördl Ildikó első, Herke Andrea második lett, mindketten a Gera Sándor általános iskola tanulói. Szabady László, a Gedói iskola diákja szintén második heIvezést ért el. Harmadik lett Lóczi Ágnes, a Gera Sándor iskola versenyzője. Jutalmat kapott: Atlasz György, -Molnár István (Dorozsmai 2. sz. iskola). Dobos Katalin (Gedói általános iskola) és Plauklty Zsuzsa (Gera Sándor iskola). ÖNTÖK VERSENYE Mohácson rendezték az öntödei munkások ..Ki minek mestere" vetélkedőjét. A szegedi öntöde pályakezdői közül Gémes József első, Molnár Mihály második lett. A ©akorlott szakmunkások versenvében Horváth Sándor második. Na© Sándor harmadik helyezést ért el. ök indulnak az országos versenyen, amelvet novemberben rendeznek Szegeden. NYUGDÍJASTALÁLKOZÓ Tegnap délelőtt a Dél-ma©arországi MÉH Vállalat szegedi telepén nyugdíjas-találkozót tartott a vállalat szakszervezeti bizottsága. Csongrád, Bács-Kiskun és Békés me©ékből közel száz nyugdíjas dolgozó vett részt. A vállalat vezetősége beszámolón ismertette az elmúlt év gazdasági eredményeit. majd tájékoztatták a vállalat volt dolgozóit a szakszervezeti munkáról és a segélyezésről. Ezt követően bensőséges hangulatú ebéden látták vendégül őket. December 17-re elkészül A Nyugati pályaudvar új utascsarnoka A terveknek megfelelően halad a munka, minden előfeltétel megvan ahhoz, hogy az ígért határidőre, december 17-én 0 órakor ismét megindulhasson a forgalom a Nyugati pályaudvar utascsarnokában — mondották a MÁV Vezérigazgatóság építési osztályán, ahol a rekonstrukció helyzetéről tájékoztatták az MTI munkatársát. A vonatfogadó utascsarnok teljes vasszerkezete —, mint ismeretes — a műemlékvédelem követelményeinek megfelelően már korábban elkészült. Kijavítva, megerősítve, átfestve, az üvegezést pótolva teljesen készen van a csarnok nagykörút felőli homlokfala. A Győri Állami Építőipari Vállalat dolgozói üvegezik a tetőt, az oldalfalakat és a hátsó, ú©nevezett függófalat Az ötezer né©/.etméternyi üvegfelülettel decemberre végeznek. Októberben befejeződik a csarnokban a peronok, a felsővezeték és a négy vágány építése. A csarnok hátsó kijáratánál ugyancsak elkészült a peronokhoz vezető. és a metróaluljáró rendszeréhez csatakozó gyalogos aluljáró szerkezete, amelynek egyelőre csak a lépcsőit készítik el véglegesen. A csarnok üzembe helyezése után jövőre kerül sor az oldalszárnyak, a pénztárcsarnok újjáépítésére, az egész épület külső helyreállítására. (MTI) A jö\ö évi naptárban r Uj névnapok Fájdalomra** szeretett férjem, BtlIAI.Y JÖ7.SEP 1978. október 8-án. 81 éve ban elhunyt. Tcmetéae október 10-én délután 8 órakor lem a sándoríalvl alió temetőben. Gyászold felesege. Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak, barátoknak, Ismerősöknek. akik POI.OS ISTVANNB temetésén megjelentek, és fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. — Köszönetet mondunk az I. számú Sebészeti Klinika orvosainak és ápolóinak, akik élete meghoszszabbításaért fáradoztak. A gyászoló család. 4918 Megrendüléssel tudatjuk, hogy a legdrágább édesanya, legdrágább nagymama, testvér és rokon, Ozv. OUI.ACSY ZOI.TA.VN8 örökre Kihagyott bennünket. Temetése 1979. október 11-én 14 órakor lesz a Belvárosi temető ravatalozójából. A gyászoló csalód. •916 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy OZV. KOZMA PÉTERN* Vagy Erzsébet életének 81. évében rövid, súlyos assaurtm tatás aUsunyv Gyászközlemények ae október 11-én 19 órakor lesz a Dugonics temető ravatalozójából. Gyászoló gondozójk — Csuka 98. 9548 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a felejthetetlen édesanya, nagymama, anyós és testvér, Ozv. VINCZE PALNÉ Bednár Etelka TI éves korában, súlyos betegség után. váratlanul elhunyt. Temetése október 11-én IS órakor lesz az Üjszegedi temető ravatalozójóból. A gyászoló család. 5542 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a felejthetetlen férj. édesapa, após. nagyapa, sógor. VIGII TAMÁS életének 87. évében, tragikus körülmények között elhunyt. Temetése csütörtökön, október ll-én du. 13 órakor lesz az Ciszeged. temető ravatalozójából. A gyászoló család - Fürj u. ». S5t« Fájó szívvel tudatom, hogy a ausetalt feleség. leány, testvét, KOSZO JANOSN* Szécsl Ilona életének 4«. évében, hosszas betegség utón elhunyt. Temetése október l»-én IS órakor lesz az Alsóvárosi temető kápolnájából. Gyászoló férje - Mihálytclek 5588 Köszönetet mondok mindazon rokonoknak. Ismerősüknek, akik felejthetetlen férjem. RÉPÁS SZILVESZTER temetésén megjelentek. Egyben köszönetet mondok az Alsóvárosi Szoc'ális Otthon vezetőségének és ápolóinak áldozatos munkájukért. Gyászoló felesége — Fclhö u. lé/A. 9537 Köszönetet mondunk mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek. akik felejthetetlen halottunk. ÖZV. BARTA JŐZSEFNÉ teme'ésén megjelentek, részvétükkel és virágaikkal mély fájdalmunkat eiyhiieni lgyekcstek. A gyászoló család. 5525 Tudatjuk, hogy OLAJOS AI.BERTNÉ Gedó Ilona hamvasztás utáni búcsúztatása október 12-én is órakor lesz a Dugonics temető ravatalozójából. A gyászoló csalML Hl* Január 1-től megváltozik jó néhány névnap ideje a naptárban. Néhány régi név „eltűnik" és helyettük új ke. rül a rovatokba, e©es napokon pedig több név viselői is ünnepelhetik névnapjukat — Az új naptárakat forgatók összesen 38 napon találnak majd módosítást, új neveket — mondotta Siklós Margit, a Gondolat Kiadó igazgatója és Ladó János, az MTA Nyelvtudományi Intézetének kutatója Kárpáti Miklósnak, az MTI munkatársának. — Néhány példa: január 17-re az Antal mellé bekerült az Antónia; Marcella január 31-én János helyett szerepel; február 26-án Edina található Sándor helyett. Irén, írisz név került a március 25-i Mária helyére, április 22-re pedig Csilla mellé Noémi társult. Május 15-én ünnepelhetik névnapjukat — Zsófiával egy napon — a Szonják. A május 22-ét Júlia megosztja Ritával. ugyanú©, mint május 28-át Emil Csanáddal, s május 30-át Janka Zsanettel. Júrius 15-én a Jolánokat köszöntheti k Vid helyett. A Sarolták július 5-én Emesékkel. a Nórák július ll-én Lilikkel ülhetnek névnapot. Helyt kapott a naptárban végre Endre i6: július 17-én Elek mellett. Július 25-re Jakab mellé Kristóf; július 26-ra Anna mellé pedig Anikó az új „névnaprokop". Boglárka augusztus 1 -röl szorította ki Pétert, Bence pedig augusztus 23-ról Fülöpöt. Szeptember 8-án Mária helyett Adrién; november 30-án pedig András mellett, a rokoncsengésű Andor neve is szerepel ezentúl. — Utoljára 1968-ban volt hasonló mértékű módosítás a naptárban. A névdivat változásai természetesen nem állíthatók meg, időnként ezért szükségessé válhat a jövőben is a naptárak megfelelő felülvizsgálata és esetleges módosítása. A LAKOSSÁG SEGÍTSÉGÉVEL A napilapokban megjelent felhívás nyomán — a lakosság segítségével — a rendőrség elfogta Stepanezev Ruza 20 éves Magyarországon tanuló jugoszláv állampolgárt. aki 1979. augusztus 18án kéthetes leány©ermekét a Dunába dobta. A rendőrség az anyát őrizetbe vette, és emberölés bűntette miatt eljárást indított ellene. 'Dimmmms A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged városi Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: F. Nagy István - Főszerkesztő-helyettes: Sz. Simon István - Kiadja a Csongrád megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Kovács Lászlő - Szerkesztősig és kiadóvállalat: Szeged. Tanácsköztársaság útja 19. Sajtöház, 8749 - Telefon: 12-833 - A lapot nyomja: Szegedi Nyomda. Szeged. Bajcsy-Zsilinszky ntca 28. - 6738. Igazgató: Dobó József - Terjeszti a Magyar Posta, előfizethető a postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési dlj egy bóeaprm M Sarat. - Indás: U Ml - BSSM: M88 m a F