Délmagyarország, 1979. október (69. évfolyam, 230-255. szám)
1979-10-28 / 253. szám
12 Vasárnap, 1979. október 2í: Kádár János fogadta a holland külügy* minisztert (Fqlytátás a? 1. oldafrol) a külügyminiszter, s aláhúzta: a megbeszéléseken megkülönböztetett figyelmet szenteltek az enyhülés, az európai biztonság kérdéseinek. Teljes volt a nézetazonosság abüán. hogy a nemzetközi kapcsolatok negatív Időszakát jelentő hidegháborús korszaknak vége! A helsinki talulkózó eredményei, á finn fővárosban kölcsönösen elfogadott elvek — a végrehajtásban észlelhető megtorpanások ellenére — további konstruktív munkára ösztönöznek. A holland külügyminiszter ert követően szólt azokról a kérdésekről — egyebek között a közel-keleti helyzetről —, amelyeket a nemzetközi politikában a két kormány eltérően ítél meg Az emberiség úgynevezett globális, nagy kérdéséről szólva határozottan leszögezte: — A holland korminy eltökélten békére, az enyhüléste törekszik, mert sem Európa népeinek Jólétéhez, sem pedig a harmadik világ gondjainak megoldásához mds út nincs. A már elért politikai enyhülés eredményei kiterjeszthetők katonai térre is. E megállapítás kapcsán Christoph A. van der Klaauw kiemelte, hogy Hollandia nem a tradicionális megoldást jelentő fegyverkezés. hanem a mai kor követelményeinek megfelelő. a kölcsönös biztonságon alapuló leszerelés híve! Ennek megfelelően tanulmányozzák Hágaban egyebek között a Varsói Szerződés tagállamainak javaslatalt. s Leonyid Brezsnyev berlini beszédében el. hariggptt:-'S;ájíólá'"a "holland' ko^mápyfóhöz. levélben megéfkezltt szovj.et indítványokat. Ezek alapján újabb tárgyaiésok kezdődhetnek a nukleáris..és a hagyományos fegyverzet Csökkentéséről sőt Madridban már döntéspk Is születhetnek ezekben a kérdésekben. A Magyar .Távirati Iroda munkatársát magyar részről tájékoztatták a. magyar—holland külügyminiszteri . megbeszélésekről. Mint elmondták, a találkozókon a kétoldalú kapcsolatok áttekintése mellett széles körű eszmecsere folyt a nemzetközi helyzet valamennyi lényeges kérdéséről, különösen az enyhülésről és a leszerelésről. Magyar részről elégedetten nyilatkoztak arról, hogy a nemzetközi politika olyan alapvető kérdéseiben, mint amilyen az enyhülés folytatása és a politikai enyhülés katonai térre történő kiterjesztésének szükségessége, a két fél álláspontja hasonló. Természetesen vannak a nemzetközi politikának olyan kérdései, amelyben a vélemények eltérőek. A magyar—holland kapcsolatok helyzetével a magyar fél elégedett, s nem tat. olyan problémát, amely ezek szélesítését, eredményes továbbfejlesztését gátolná Kész magasabb szintre emelni a politikai érintkezést. Christoph A. van der Klaauw külügyminiszter teljes mértékben egyetértett a magyai —holland kapcsolatok helyzetéről, a továbbfejlesztés lehetőségeiről adott magyar értékeléssel Ügy fogalmazott. hogy holland részről is megvan a készség a kétoldalú együttműködés bővítésére. A magyar fél a külügyminiszteri megbeszéléseket hasznosnak, eredményesnek tartja, ugyanígy nyilatkozott budapesti látogatásáról a holland külügyminiszter is. Hivatalos látogatását befejezve, az esti órákban el•.H^&Ey&P^WP Pt5rtstoph A. van der KlaaüW. A ferihegyi, repülőtéren PUja. Frigyes búcsúztatta. 'A ínicsúztatásnál jelen volt és a holland külügyminiszter szombati programján részt vett Bebrtts Anna, hazánk hágai, illetve Beelaerts van Elokland, a Holland Királyság budapesti nagykövete. (MTI) Mégis államcsíny? Jelentések Szöulból • Tokió (MTI) Az utóbbi i hetek elemi erejű tömegmegmozdulásait követően szombatra virradó éjszaka egv váratlanul- kirobbant lövöldözés során „éjetét vesztette" Pak Csöng Hí, a dél-koreai rendszer elnöke — jelentették- be a japán rádióállomásuk. A szöuli rezsim erőemherének halálát, azonban rejtély ívezl, korántsem tisztázottak a körülmények. Miután az amerikai külügymltds'/.térturn bojélentetle egy szöuli államcsíny 'hlyét, a dél-koreai rádió áltál terjesztett változatot fogadta el a tokiói külügyminisztérium ls. Eszerint Pak a végzetes incidens előtt',részt vett egy számára rrhíle/.eU cÚsztipesorán .-a dél-koreai központi hírszerző Hivatal a KC1A fóhaf(to*állíisának. vendéglőjében. fit állítólag nézeteltérés támadt a diktátor • ttestörgürdá Iának vezetője, valamint A KCTA főnöke, Kith Dze K.lu körött.-Az eimérrésédett vitában >,gz utóbbi hirtelen revojvnrt rántott,' majd löbb lcJVM adott le. Az elnöki tagi őrnek szánt, egyik golyó célt. téves/lett", * halalosatí megsebesítette Pak Csöng HH aki röVÍddtl kórháza szállítása után belehált sebébe. •' r- •' 1' A fak Cying Hl déi-knreal diktátor halálának körűimé, nyeirdl kiadott első jelentések még arrórittWWk, hogy az elnök égy, « díszvacsorán spontán" kitört . lövöldözésben vesztette életét „véletlenül" értek a halálos lövések. Újabb jelentések szerint viszont Kim Dze Kju, a délkoreai titkosszolgálat KCIA főnöke „agyonlőtte" az államfőt és a szöuli kormány lehetségesnek tartja, hogy Tak Csöng Hí ellen „előre megfontolt támadast" követtek el. Kim Dze Kjut, a KCIA főnökét „gyilkosság" miatt őrizetbe vették. RÁDIÍTEUX PAPAGEORC.HIOU LÁTOGATÁSA Szombat este elutazott Andreas N. Papageorghiou ciprusi kereskedelmi és iparügyi miniszter vezetésével , hazánkban j^rt delegáció. , A ciprusi miniszter tárgyalt Veress Péter külkereskedelmi miniszterrel a gazdasági kapcsolatok eddigi helyzetéről, fejlesztésének lehetőségeiről és a tárgyalások eredményeként új kereskedelmi-megállapodást írtak aláF Andreas N Papageorghiout hivatalában fogadta Marjai József miniszterelnök-helyettes és dr. Romány Pál mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter. A találkozón a gazdasági együttműködés előmozdításáról, s az ennek érdekében teendő lépésekről cserélték kt véleménvüket. A miniszter látogatást tett az Óbuda Tsz-ben, ahol különösen a Ciprusban ls alkalmazott magyar virágtermesztést eljárás iránt mutatott érdeklődést és megtekintette a kooperáló magyar partner berendezéseit VALTOZÖ VILÁGTÉRKÉP Október 27-én Saint Vincettt és Grenadine néven új független állam jelent meg a világ térképén. A szombatra virradó éjszaka Saint Vincent sziget fővárosában, Kinsgstownban, ünnepélyes keretek között lebocsátották a brit birodalmi lobogót, s felvonták az új — sárga-zöld-kék — nemzeti zászlót. Végrehajtól hatalmat Saint Vincentben a kormány, és annak az élén álló miniszterelnök gyakorolja. Ez utóbbi posztot jelenleg Róbert Milton Cato. a Saint Vineent-i Munkáspárt vezére tölti be. J •••T.' ITTHON AZ MSZBT KÜLDÖTTSÉGE • ») tó.-.; ••>• «*<* •:'»«• Szombaton hazaérkezett az MSZBT küldöttsége, amely Nagy Mária főtitkár vezetésével Moszkvában tárgyalásokat folytatott a szovjet baráti társaságok szövetségével és a szovjet—magvar baráti társasággal az lCRO-ra megkötendő egvüttműködési megállapodásról A delegáció fogadásánál ott volt a Ferihegyi repülőtéren Ivan VaszltjeVl'cs SzaUmon. a szovjet baráti társaságok szövetségének magyarországi képviselője. ÖTMILLIÓ ZSIGULI Pénteken gördült le a Szovjetunió egyik legismertebb üzeme, a Volaai Autógyár futószalagjáról az ötmilliomodik Zsiguli. A népszerű szovjet gépkocsi ötmlllfomódik' példánya az alapmodell az 12no köbcentiméteres hengerűrtartalmú legújabb példánya volt. s elkészítésében a munkaversenyben legjobb helyezést elért brigádok, munkásdk vehettek részt. Ketségtelen: nem könnyű kiválasztani a világ politikai eseményei közül azokat, melyek valóban jelentősek és a közfigyelem középpontjába tartoznak. A leszerelés, a közel-keleti helyzet és a kínai kormányfő nyugát-eutópai látogatása — úgy véljük — kétségtelenül figyelmet érdemlő .., © Milyen események történtek a leszerelési világhét keretében? Hagyomány immár. hogy oktober 24-én. megalakulásának évfordulóján világszerte az ENSZ napjának rendezvényei zajlanak — az idén harmincnegyedszer emlékeztek meg u világszervezet ünnepéről. Kapcsolódik ehhez a dátumhoz a leszerelési világhét: öt kontinensen tartanak akciónapokat, tömegmegmozdulásokat a fegyverkezési hajsza megfékezése érdekében. Sikraszállni a leszerelésért — ez folyamatos feladatot és programot jelent korunkban. Az idén azáltal kapott még a szokásosnál ls nagyobb hangsúlyt e fontcw eseménysorozat. hogy újabb kereszt úthoz érkeztünk. Egyrészt döntő szakászába lépett az j amerikai belpolitikai küzdelem a SALT—II. szerződés ratifikálása körül, másrészt mihd szélesebb visszhangra találnak a berlini Brezsnyevbeszédben elhangzott kezdeményezések. Mindenekélőtt az eurorakéták ügyéről van szó. Az új kifejezés meglehetősen pontatlan, hiszen a NyugatEurópa területére szánt amerikai rakétákról van szó. A héten ls számos nyilatkozat hangzott el ezzel kapcsolatosan. a Pravda hasábjain az egytk legilletékesebb katonapolitikus. Usztyinov marsall, a Szovjetunió honvédelmi miniszteré fejtette ki véleményét. Ha a NATO i]gy dönt, hogy a teri»é?ettr454 szárnyas rákétát, valamint a 118 Pershing—2. típusú középhatósugaiú rakétát elhelyezi a nyugat-európai atlanti szövet-' ségesek területén, ezzel közvetlenül fenyegetné a Szovjetunió európai részét. A válasz nem maradhatna el, s a fegyverkezési versenynek új, bonyolult szakasza kezdődnék. Természetesen nem „csodafegyverekről" van szó, pusztán arról, hogy a kívánt egyensúly, az előnyösebb alacsony szint helyett bonyolultabb, veszélyesebb és költségesebb fokon állna ismét helyre. A Szovjetunió ezért javasolja a legjobb gyógymódot. a megelőzést. A jóakarat messzemenő jegyeként értékelhető az egyoldalú haderőcsökkentési gesztu? is (húszezer katona és ezer páncélos kivonasa az NDK-ból). de nyilvánvaló, hogy további lépések csak a kölcsönösség jegyében képzelhetők el. A leszerelési világhét különösen jó alkalom volt tehát arra. hogy a közvélemény képviselői síkraszólijanak a SALT—II. mielőbbi életbelépése mellett, az európai rakétaverseny ellen. Ilyen értelmű állásfoglalások hangzottak el azon az Európa-fórumon ls. amely a belgiumi Ostende mellett a helsinki megállapodásban részes államok társadalmi szervezeteinek nevében kivén szót emelni a leszerelésért. A közvélemény éberségére annál nagyobb szükség van, mert éppen a leszerelési világhéten érkeztek hírek DélAfrikából. egy feltehető atomrobbantásról. Pretória már régóta áhltozza a nukleáris fegyvereket, s ha a kísérlet ténye minden részletében bebizonyosodik. akkor rendkívül feszültté válhat a helyzet Afrika déli részein. © Hogyan alakul a közelkeleti helyzet? Láthatóan felgyorsultak a mbzgásfolyahriatok a KözelKreisky tárgyalásai Versenyben esz USA-val Hazaérkezeit a SZOT-deiegáció Gáspár Sandornak, a SEOT főtitkárának vezetésevei .s/.oinbaton hazaérkezett Buda pobtro a magyar szakszervezetek küldöttsége, amely a Mongol Szakszervezetek Központi Tanuc.sanak meghívására október 21—27. között látogatást tett Mongóliában. A küldöttség megbeszélésekot folytatott a mongol szakszervezeteit Gombozsavin Ocsirbut elnök ve/ette küldöttségével. ipari és mezőgazdasági üzemeket tekintett meg; latogatast tett Kelet Gobi megyében, barátsági nagygyűlés keretében találkozott Ulánbátor dolgozóival, mongol szakszervezeti aktivisUkkaL. • „. • • _ » A két küldöttség megbeszélései során tájékoztatta egymást az orxzHgúkbdn folyó szakszervezeti munkáról és véleményt csereltek a nemzetközi szakszervezeti mozgalom számos kérdéséről. A tárgyalások befejezése után a két küldöttség együttműködési megállapodást irt alá. A delegációt a Ferihegyi repülőtéren Gál László, a SZOT főtitkárhelyettese és a SZOT titkárságának tagjai fogadták. A megérkezésnel jelen volt D. Zsambazs&ncan a Mongol Népköztársaság magyarországi nagykövetségének elsS titkára. © Washington (MTI, Rcuicr) Bruno Kreisky osztrák kancellár,' aki jelenleg Washingtonban tartózkodik és a Szocialista Internacionálé alelnöki minőségében „ténymegállapító" missziót végez azt illetően, hogy milyen békés eszközökkel oldható meg a közel-keleti válság — pénteki Carter elnökkel megtartott találkozóját követő sajtóértekezletén kijelentette: „Nem vagyok leljes biztos abban, hogy a PFSZ jelenlegi vezetősége nem egyezne bele Izrael létének elismerésébe".. Kreisky, aki — mint ismeretes — nemrég Bécsben tár. gyalusokat foVvtatott Jasszer Arafattsl, kijelentette: ha ó volna Arafat, helyében, azonnal megkérdezné: • „és mit kap a PFSZ cserébe azért, hogy elismeri Izraelt?" Készek-e ónök elisme'-ni a palesztinai nép 'nemzeti jogai)' Az osztrák kancellár a továbbiakban javasolta, hogy a PFSZ elismerésének kérdését esetleg meg lehetne oldani egy uj ENSZ-határozat keretében. Az osztrák kancellár hétfőn felszólal az ENSZ-közgy ülésben. * Vajon mi magyarázza, hogy az olajválságtól más Országoknál talán kevésbé sújtott, a nemzetközi poltikában'pe* dlg kevéssé számottevő és nemleges Ausztria kancellárjának jut ilyen „közvetítő szerep" a világ egyik legbonyolultabb konfliktusában? Az egyik magyarázat valószínűleg Kreisky személyében rejlik. Abban a tényben, hogy ő a Nyugat-Európát hosszú éveken át csaknem osztatlanul kormányzó, de ma is fontos szerepet betöltő szocialista és szociáldemokrata pártókat tömörítő Szocialista Internacionálénak egyik legtekintélyesebb vezetője, egyik alelnöke, egyben a Szocialista Internacionálé közel-keleti ténymegállupító-bizotlságának elnöke immár ötödik éve — történetesen az olajváhjáfi kezdete óta. A Szocialista Internacionálé ugyanis az utóbbi évtizedben új helyet keres magának a világpolitikában, s elsősorban a fejlődő országokban. Igaz. a harmadik Világban vagy az olajtermelő országokban sokan felismerik, hogy a Szocialista Internacionálé valójában csak a „Jövőbe menekül": jelszavai mögött — mint a közös piacéi mögött — minden bizonnyal főként a nvugat-eurőpai tőke befolyásának és nyersanyagellátásának biztosítása az igazi szándék. Célja versenyben maradni az Egyesült Államokkal. De ez az arab világnak is megadja legalább a választás lehetőségéi, segítség lehet az újgazdag módjára mindenütt gátlástalanul előre törekvő amerikai beha. tolással szemben, A Közel-Keleten azonban sokáig akadályozta e szerep betöltését az, hogy a Szocialista InternacionáJét hagyományai — és az Izraeli Munkapart léte — kizárólag Izraelhez kötötték. Kreiskyrtek jutott a feladat, hogy sajátos helyzetében segítsen helyrebillenteni a szervezet egyensúlyát e tereégbea Keleten. Folynak az előkészületek a három het múlva, Tuniszban esedékes arab csúcsértekezletre, amelynek hivatalos napirendjén a libanoni válság szerepel de nyilván szóba kerül a palesztin probléma is. A PFSZ közben folytatja aktív diplomáciáját: politikai osztályának vezetője — ez a külügyminiszteri posztnak felel meg — első ízben tett látogatást Brüsszelben. S jóllehet, amolyan Célzatosan derülátónak tűnő jelentések érkeztek az egyiptomi—izraeli—amerikai tárgyalásokról Dajan külügyminiszter lemondásának indoklása reálisabbnak látszik: a palesztin autonómia körüli vitákban jelölte meg váratlan elhatározásának okát. (Nyugati kommentátorok szerint Dajan Időben el akarta hagyni a makacssága következtében mind elszigeteltebb Begin hajóját.) A külügyminiszter lépése természetesen nem okozója, hanem inkább kifejezője, jelzése a fokozódó belviszálynak. ami a gazdasági és politikai nehézségek következtében könnyen rendkívüli választásokhoz vezethet. Két tekintélyes közel-keleti vezető járt az elmúlt napokban Moszkvában: először a szíriai, majd a dél-jemeni elnök. A kiadott dokumentumok. Moszkva és Aden barátsági szerződése; Leonyid Brezsnyev pohárköszöntője, változatlanul arra mutatnak, hogy a Szovjetunió folytatja következetes, elvi politikáját egy átfogó rendezés érdeké* ben. Amit nem lehet kikerülni. s minél később ismerik fel ezt az alapigazságot a különút szorgalmazó), annál gyötrelmesebb számukra az elkerülhetetlen átértékelési folyamat. © Mit végzett Hua Kuo-feng a nyugat-európai létogntas félidejéig? Félidejéhez érkezett Hűli Kuo-Ieng csaknem egyhónapos nyugat-európai látogatása. A kinai kormányfő befejezte párizsi és bonni tárgyalásait. de előtte van még London és Róma. A végleges mérleg megvonása korai lenne, néhány következtetést azonban máris levonhatunk. A Hua-körút természetesen nagy érdeklődést keltett, hiszen kinai kormányfő először járt Nyugat-Európában, s a ,kínai politika számos megnyilvánulása a kitapintható pekingi halalmi harc mindenkeppen a nagy ismeretlenek közé sorolható a vendéglátók szemében. A gondos rendezés, amenynyire ez csak lehetséges, igyekezett kendőzni az ellentéteket, k a közös érdekű problémákat próbálták előtérbe helyezni. így is kitűnhetett azonban, hogy Párizs és Bonn is Javítani kívánja kapcsolatait Kínával de nem a Szovjetunióval fennálló viszony rovására. Ily módon nem nyilt igazi alkalom a látogató számára sem a francia, sem a nyugatnémet kártya kijátszására. Sok szó esett a gazdasági együttműködés fejlesztéséről is. Csakhogy a korábbi vágyálmoknál reálisabb alapokon. A négy modernizálás végrehajtásatói tízmilliárd dolláros üzleteket remélő nyugat-európai vállalkozók hamar kénytelenek voltak tudomásul venni, hogy egyrészt megvannak a kínai fél fizetőképességének határai, másrészt, az objektív korlátok mellett számolhatnak a kínai gazdaságirányítás bizonytalanságaival és vargabetűivel. (Tanulságosak lehettek például a Ja-^ pánnal szemben alkalmazott rendszabályok: a korábbi kinai acélipari rendelések csökkentése, valamint Peking olajexportjának visszafogása.) Érthető, ha nagyon sok nyugat-európai partner, kimondva vagy kimondatlanul arra vár. hogy feloldódjék a pekingi politika nem egy kérdőjele. Rcti Ervin