Délmagyarország, 1979. július (69. évfolyam, 152-177. szám)

1979-07-09 / 159. szám

Kedd, 1979. július 10. 3 Kilencvenhárom decibel Varázsiafok néikii Volt egyszer egy óvoda. Kőkockákból épült, építőkockákkal játszottak benne a dorozsmai lurkók, akik parkettakockákon jártak és estek-kelték, mikor éppen hogyan. A kockák azonban sokfélék, van közöttük kopós, meg nem kopós is van. Itt kezdődik a mese. Az óvó néni — annyit mesélt a kicsiknek különféle fondor varázslatokról, hogy nyilván nem hisz bennük — gondolt egyet. Ekkor találkoztam vele Kiskundorozsmán. a textilgyár kapujában. — Le kell lakkozni — mondta lakonikus rövidséggel az óvó néni, pontosabban szólva Kondász Irén. a Kamilla utcai óvoda vezetője. — Rendben. El van intézve — ezt Sziver István, a gyárvezető helyettese mondta hasonló tömörséggel. Az óvó néni mosolygott, hogy lám, mégsem valamelyik jó tündért kellett megkérni a parketta lakkozására, és mosolyogott a gyárvezető-helyettes is. — így szoktuk, mindig segítünk. — Brigádvállalás? — kérdeztem, mert ilyen dolgok hallatán mindig ilyesmi jut eszembe. — Nem. Érdek. Ha szívesen segítünk is. akkor is hozzá tartozik az igazsághoz, hogy érdekünk is ezt diktálja. Dolgozóink zöme nö, a gyerekeket szeretnék óvodába járatni, az óvoda vezetői »viszont hálásak a segítségért. Érti? Értettem. — A gyerekekről jut eszembe ... Van-e utánpótlásuk. A textiliparban ez talán még a műszaki fejlesztésénél is súlyosabb gond. — Igyekszünk toborozni. — Iskolákban ? — Persze. Ma ez már nem megy másképp. — Torobozni lehet, de az a nagyobb kérdés, hogy itt maradnak-e a toborzottak, és meddig ... — Hány decibel van itt? Panker Sándor, a szövőüzem vezetője: — Kilencvenhárom. Soknak tűnik? — Nem. Csak alig értem a saját szavamat. — Meg lehet szokni. És ez a zajszint belül van a határon. Meg van védőeszköz is. — Használják? — Kevesen. A szövődében a B műszak dolgozik. Az üzemvezető szobája mellett éppen rögtönzött termelési tanácskozást tartanak. A hangerőt illetően itt sem kevés a decibelszám. A három asszony igencsak kiereszti a hangját. Sok a baj. Az elmúlt esztendőben 24 szövőnő közül 9 ment el. a gépeknek pedig menniük kell, s így azoknak kell helytállni — akik maradnak. — És kik maradnak? — ezt én kérdezem Cs. Horváth János főművezetőtől. — Inkább a régiek. Mentek el olyanok is, akik most kapták volna meg a törzsgárdajelvényt 15 éves munkájukért. — Hová mennek? — Legtöbben a kereskedelembe — mondja Panker Sándor. A három asszony, Benszóth Józsefné, Lajkó Imréné és Dudás Nándorné bólint erre. — És mi a legnagyobb baj? — kérdezem tőlük. Egymás szavába vágva mondják: — Most a leszedés. Mert a segédmunkások csinálják is, meg nem is. — És hogy nincs elég segédmunkás — ezt már Panker Sándor teszi hozzá magyarázatul. Lassan megértem. hogy miről van szó; ha egy gépen hengert kell cserélni, s ha ez a csere indokolatlanul sokáig tart, az a szövőnők fizetését erősen csökkenti. — Tudja, hogy mitől kapjuk föl a legtöbbször a vizet? — szegezi nekem a kérdést Dudás Nándorné. — Nem. , — Attól, hogy a maiak nem veszik komolyan a munkát. Mi terhesen is itt dolgoztunk, szinte az utolsó napig, a mai fiatalok akkor is kiíratják magukat, ha semmi bajuk sincsen. Szóval ez a baj, mert fegyelem így nem lesz, ha szólni mer nekik valaki, mennek más-I hová... — Nehéz évekre nehezek következnek — magyarázza Panker Sándor —, a feladatok mindig nagyobbak. Rekonstrukció van nálunk. Űj gépek jönnek. — Újak? — Nálunk azok. .mert most hozták ide őket. Régiek, de jók még. — A minőségi szabványt szigorították... — A terv — a mennyiségi — viszont nem csökkent. — Akkor? — Űj prémiumrendszert dolgoztak ki. Műszaki, munkaszervezési újításokon is dolgozunk. Éppen ezekben a napokban van átfogó alkatrész-revízió. Felmérjük, hogy miből mennyi van, s megpróbáljuk ésszerűen el osztani a műszakok között. — Eddig nem így volt? — Nem. Dugdosták egymás elől az alkatrészeket. Ez most megszűnik. És javult másban is a helyzet. Az anyagmozgatás gépesítéséről beszélnek. Épült egy modulcsarnok, ahová és ahonnan targoncákkal lehet szállítani az árut. — És a szövőnők közötti háborúk? — Vita nélkül semmi sem megy. Viták pedig főképp akkor vannak, ha nehezebben mennek a dolgok ... — Megoldás? — Megtaláljuk. A régi dolgozókban lehet bízni. Cipelik a hátukon a gvárat, néha morogva és zsörtölődve persze, de cipelik, s nekünk, vezetőknek ez a garancia, meg az. hogy az újakat is tanítják minden lehetséges idejükben. Érti? Másodjára tették föl nekem a kérdést rövid idő alatt. Tényleg, értem-e? Ezen töprengek a gyár büféjében egy kávé mellett. Mindenesetre úgy gondolom, hogy a textilművek dorozsmai telepén értik a dolgukat, nehéz körülmények között állnak helyt, s ezt tisztelni kell. Megértve őket. Petrl Ferenc Az új modulcsarnok Nemzetközi vasúti tanácskozás Szegeden A vasutakon az egyik legveszélyesebb munka a járművek össze- és szétkapcsolása. Egyre kevesebben is vállalják ezt a munkakört. Főként ez indította a szocialista országok vasútjait arra, hogy a többi európai vasúttal együtt előkészítsék az önműködő, központi kapcsoló vonó- és ütközőkészülékek alkalmazását a vasúti járműveken. A szocialista országok vasútjai fejlesztési egyezmény keretében foglalkoznak olyan önműködő vasúti kapcsolóterendezések kialakításával, amely a szovjet vasutak, és a nyugati országok hasonló berendezéseihez kapcsolódik. Munkájuk befejezési fázisához érkezett. Az említett berendezések dokumentálásával és fejlesztésével foglalkozik az a nemzetközi vasúti tanácskozás, amelyet tegnap, hétfőn délelőtt Szegeden, a MÁVigazgatóság épületében Megyik Ferenc vasútigazgatóhelyettes nyitott meg. Az ötnapos tanácskozás munkájában a szocialista országok vasútjainak együttműködési szervezete (OSZZSD) tagjai közül a bolgár, az NDK, a lengyel, a román, a csehszlovák és a magyar vasutak. valamint az említett országok iparának szakértői vesznek részt. A tanácskozás első napján elmondották, új kapcsolókészülékek bevezetésével biztonságosabbá és gyorsabbá válik a munka. Megrövidül a kocsik kapcsolására fordított idő, növekszik a rendező-pályaudvarok átbocsátóképessége és a tolatómozdonyok teljesítménye. Az új készülékek felszerelése lehetővé teszi a mainál nagyobb terhelésű vonatok továbbítását, s a vasút automatizálásának is fontos állomását jelenti. Segít a számítógép Panelszállitás a DÉLÉP-nél A tervező a rajzon megjelöli, az adott épületen milyen sorrendben kell beemelni a betonelemeket, hogy a legrövidebb idő alatt épüljön föl a ház.# Ennek megfelelően kell összeállítani az elemek szállítási terveit. Itt sok szempont érvényesül; a legfőbb: a folyamatosság, mert csak így biztosítható a zökkenőmentes épités, a gépek kihasználása. Van azonban más is. Egy járműre, annak két oldalára két-két elem rakható. Ha a plató egyik felén nagyobb a panelok súlya, mint a másikon, akkor a kocsi könynyen borul. S figyelni kell arra is, hogy tíz tonnánál nagyobb mennyiség ne legyen a járműn, mivel az ennyit bír, és a közutakra sem lehet nagyobb teherrel rámenni. A DÉLÉP-nél ezt a szállítást megelőző munkát eddig hagyományosan végezték; a gondolatot ceruzával papírra vetették. Egyetlen tízemeletes épület elemszállitási tervének összeállításához megközelítőleg három nap kellett, a technológusnak. S ha ugyanazt a házat más környezetben építik, változik a panelok beépítési sorrendje, s a szállítási terv is. Ilyenkor minden kezdődik elölről. Akadt más jellegű gond is. A házgyárban minden járműre rakott szállítmányhoz papírt írtak arról, hogy milyen típusú panelból hány darabot vitt el az adott kocsi. Az adminisztrációt tovább bonyolította, hogy ezek után összesíteni kellett a bizonylatokat, s azok csak a summázás után kerültek a számítógépközpontba, ahol az elemekről a nyilvántartást vezették. Az is előfordult, hogy a művezető gondolt egyet, s nem a tervnek megfelelő sorrendben építette a házat. így fejreállt a szállítási és az elemkiadási program, s emiatt sokszor nem volt folyamatos az építés. Hogy hol, mikor, mi történik, s hogy a dolgokról időben tájékozódhassunk, ahhoz nagy segítséget nyújt a számítógép. A DÉLÉP szakemberei négy hónapja kezdték vizsgálni, hogy a panelszállítás szervezési folyamatát hogyan lehet egyszerűsíteni. Erre a tervek elkészültek. Ami eddig egy embernek négy napig tartott, azt a gép fél óra alatt elvégzi. A házgyárban, ahol az elemeket kiadják, a szállítmányok összetételét nem kell külön-külön papírra irkálni, mivel azt a gép már jól előre elvégzi. S mivel az előre gyártott bizonylatok sorszámozva vannak, elegendő „közölni" ezeket a számokat a géppel, ami pillanatok alatt kimutatja, melyik elemből hányat építettek be a házakba az építők. Ebből az is kiderül, hogy az egyes épületek mennyire vannak készen, vagyis a szállítási program ellenőrzéséből következtetni lehet arra, hogy a lakásépítési tervben hol van lemaradás. A számítógép bevonása ebbe a munkába azt eredményezi, hogy elvileg két ember munkája válik feleslegessé. Azért csak elvileg, mert a vállalat rendszerszervezési főosztályán eddig azok végezték a szállítás kézi programozását, akiknek bőven lett volna más munkájuk is. A technológusok most megszabadulnak a szállítási tervek készítésétől, s azt csinálják, ami a munkakörükhöz tartozik: a különféle gyártmányok terveit. Az új módszer alapján a próbaüzem a napokban megkezdődik. Várhatóan október elejétől kezdve, a DÉLÉPnél, csak a számítógépes program alapján szállítják a panelokat. Szót érteni z emberekkel A

párt valamennyi tagjától elvárja politikájának állandó, folyamatos ismertetését, magyarázatát, indoklását és védelmét. A kommunistáknak ez mindennapos természetes kötelezettségük. A párt egész agitációs közvéleménvformáló tevékenysége is mindenekelőtt erre épül. Hiszen az MSZMP-ben nincsenek külön feladattal megbízott „agitátorok": minden egyes párttag a környezetében élők politikai gondolkodásának formálója, a párt politikájának személyes képviselője, népszerűsítője. Ismert elve ez pártmunkánknak, mégis szükséges időről időre felidézni, hangsúlyozni. Márcsak azért is, mert a tömegtájékoztatási eszközök soha nem látott méretű elterjedésének korszakában óhatatlanul és ismételten felvetődik a kérdés: vajon nem tűnt-e le immár a személyes agitáció időszaka, nem vált-e a politikai munkának ez a formája időszerűtlenné? A tapasztalatok elemzése alapján azonban erre a kérdésre egyértelmű nem-mel felelhetünk. Sót, mint a Politikai Bizottság legutóbbi állásfoglalása is kiemelte: nemhogy csökkenne, de egyenesen növekszik a közvélemény alakításában a személyes meggyőzés, a közvetlen élőszó szerepe. A szociológiai elemzések nemcsak hazánkban, de másutt is tanúsítják, hogy a tömegkommunikáció információinak. érveinek be- és elfogadásában a különböző kis közösségekben - kulcsszerepet játszanak a tekintéllyel rendelkező emberek, az úgynevezett véleményirányítók. Létfontosságú politikai érdekünk — s ennek érvényesítése nem kis részben a helyi pártszervezeteken múlik —, hogy lehetőleg minden közösségben a párt tagjai, a kommunisták töltsék be a véleményirányító szerepét, vagyis az ő szavuk legyen a mérvadó. Ehhez minden alapfeltétel adott. A párt tagjai általában olyan emberek, akik munkájukkal, magatartásukkal tekintélyt szereztek maguknak környezetükben. Már a tagfelvételkor érvényesül az a törekvés, hogy a párt soraiba olyanok kerüljenek, akik politizáló emberek, akik a különböző tömegszervezetekben, társadalmi mozgalmakban tanújelét adták a politikai kérdések iránti érdeklődésüknek, a párt politikája iránti elkötelezettségüknek. Erre az alapra építve kell a pártszervezeteknek tudatosan erősíteniük tagjaik agitációs, politizáló készségét és képességét. Ennek az agitációnak a közvetlen formája, kerete a környezettel folytatott mindennapos véleménycsere. Hiszen nem vadidegen, ismeretlen emberekhez kell elmenni agitálni (mint valamikor a „házi agitáció", a falujárás idején), hanem a munkahelyi, szomszédsági, rokonsági környezetben, az ország és a világ dolgait meghányva-vetve kell képviselni és ismertetni a párt álláspontját. Éppen ezért az agitáció semmiképpen sem „egyirányú utca", amelyben csak egyetlen irányban haladnak az érvek és a vélemények. Nem az a cél, hogy csak a párttag szava hallatsszék, a pártonkívüliek pedig legfeljebb kérdéseiket tegyék fel. A személyes meggyőzés éppen ebben különbözik az újságcikktől, a pártnapi. illetve rádiós, vagy televíziós adástól, avagy a fórum jellegű műsoroktól is. Párbeszéd ez, amelyben minden oldalról hangzanak vélemények, s felszínre kerülnek az eltérő gondolatok is. Természetesen nem titkoljuk: azt szeretnénk, arra törekszünk, hogy ebben a kölcsönös véleménycserében a párttagok szava legyen a meggyőző, az ő érveik találjanak elfogadásra, a közvélemény az általuk elmondottak jegyében formálódjék minden kérdésben. S ez el is érhető, ha a pártszervezetek céltudatosan foglalkoznak vele, más szóval, gondot fordítanak az agitáció elmélyült, átgondolt irányítására. Mindenekelőtt arra van szükség, hogv a párttagok mindenütt kellően felkészültek és tájékozottak legyenek. Az általános felkészültséget, az összefüggések ismeretét elsősorban a politikai oktatás, a propagandamunka adhatja meg számukra. Ha a foglalkozásokon nem elvont tételekkel ismerkednek a résztvevők, hanem élő eszmékkel, ha az elmélet állandóan szembesül a gyakorlattal, akkor a propaganda képes felvértezni a párttagokat az események megértéséhez, áttekintéséhez szükséges tudással és látásmóddal. E

nnek azonban párosulnia kell a párttagok „napra kész" informálásával is. Hiszen érvelésük csak akkor lehet meggyőző, ha ismerik a politikai elhatározások mögött meghúzódó konkrét tényeket és összefüggéseket, a döntések indítékait. Az alapszervezeti vezetőségek mindinkább megkapják ezt az információt, de ezt szükséges tovább is adni. hasznosítva erre a taggyűléseket, a pártcsoportokat, a politikai vitaköröket, és a pártélet más fórumait. A feladat azonban nem szűkíthető csak a párttagság felkészítésére. Többről van szó: magában a párttagságban is meg kell teremteni előzetesen az egyetértést ahhoz, hogy a közvélemény formálásában meggyőződéssel és eredményesen tudjon részt venni. A pártfegyelem nyilvánvalóan kötelez — de az igazi fegyelmezettség alapja is csak a meggyőzés lehet. Márpedig azzal mindig számolni kell. hogy a különböző konkrét döntések eltérő módon érinthetik az egyes párttagok közvetlen napi érdekeit — nemcsak előnyösen, de adott esetben hátrányosan is. Ilyen esetben különösen szükséges, a pártszervezetben kellő időt és energiát szenteljenek az intézkedést vagy elhatározást kiváltó okok és a belőle származó hatások megértetésére. tisztázására. A meggyőződésből fakadó — és természetesen a tettek aranyfedezetére támaszkodó — meggyőző szó a jövőben is a legfontosabb eszköze lesz a pártpolitika elfogadtatásának, a politikai közvélemény és közhangulat formálásának. Ez adja meg a személyes, szóbeli agitáció rangját, súlyát a pártmunka egészén belül. Gyenes László (