Délmagyarország, 1979. június (69. évfolyam, 126-151. szám)

1979-06-20 / 142. szám

Szerda. 1979. június 20. Foglalkozása: konyhafőnök Életünk örömei között elő­kelő helyet foglal el a jó izek élvezete. Évszázados szegénység utón évtizedekig az szerezte a legfőbb örömet, hogy végre jóllakhatunk. Et­tünk ls becsülettel, s arról csak az egészségügyi és ru­haipari statisztikusok tudná­nak beszélni, hogy mennyire általánossá váll minálunk a túltápláltság. Aztán változ­tak az idők. Rájöttünk, hogy a „nagy zabálásokért" alka­lomadtán drágán kell fizet­ni, s a kevesebb, de Igénye­sebb, kifinomult ízhalásoket adó ételeket nemcsak gyom­runk hálálja meg, hanem több élvezetben és élmény­ben is lehet részünk általuk. Változóban. átalakulóban vannak étkezési szokásaink. Hogy hogyan? Arról Szeged egyik igényes és jó konyhá­jának, a Hungária-szálló ét­termének konyhafőnökét. Nagy Istvánt kérdeztük meg. — Mindenekelőtt: hooyan lett valaki konyhafőnök? — Véletlenül. Cukrász vol­tam. s a főnököm javasolta: tanuljam ki a szakácsszak­mát is. Együtt jó a kettő. A Tisza-szállóban szabadultam, fél évig az éttermet is vezet­tem, amikor behívtak kato­nának. Ott főszakács voltam, utána a régi Hungáriában konyhafőnök. Most pedig az új hotelben dolgozom. — Sokan ..női" foglalatos­ságnak tartják a főzést. A legtöbb szakács mégis férfi Mi az oka? — Azt mondják: aki jó le­vest tud főzni, az mór jó szakács. És a tapasztalataim szerint éppen a férfiak kép­telenek erre. Bármelyik konyhalány vagy hóziasz­szony jobb levest főz, mint a férfi szakácsok, ezért aztán a levesplatzon inkább nők dolgoznak. Valahogy „nem érzik" ezt a munkát a férfi­ak. Ugyanazt beleteszik, mint az asszonyok, mégsem az igazi. — Pedig nagy királyok, mint a Napkirály híres, nagy pénzeken vett leves­gazdái többnyire férfiak voltak.. — Lehet, de én sem tudok olyan levest fózni, mint bár­melyik asszony. S ugyanígy van a házi tésztákkal. Azt is az asszonyok csinálják jól. Talán azért, mert ezekhez több türelem, több munka kell. A férfiaknak inkább az „megy", ahol a fantáziájuk, alkotókedvük érvényesülhet — Hogyan lesz jó és egyé­Molnár Zoltán ni egy konyha, mint példá­ul a Hungáriáé? — Idó és türelem kérdése. Időbe telik, míg közös mun­kával kialakítjuk a receptú­rókat, s időbe telik, amíg például a fiataloknak át tu­dom adni a technikát, mit hogyan kell készíteni. S ah­hoz is idő kell, amíg a fiatal szakácsban kialakul az igé­nyesség, amíg megtanulja, hogy először neki tetsszen, amit csinál, neki legyen meg az öröme benne, mert csak így kaphat igazán jót a ven­dég. — Büszkék vagyunk a ma­gyar konyhára, s egyúttal annak lehettünk tanúi, hogy elszegényedett étkezési kul­túránk .., — Ennek több oka is van. Időhiány, az ismeretek hiá­nya, no meg az egészséges táplálkozás iránti kívánal­mak föltámadása. A magyar konyhára a sertészsír, a hagyma, a tejföl, a törött paprika, a bors, a só a jel­lemző. Magyaros ételt csak zsírral lehet főzni. A hagy­ma illata nem jön ki az olajban, sem a paprika szí­ne, rántást is csak zsírban lehet készíteni. Mcstanában pedig — a korszerű táplál­kozás jegyében — mást sem hallani: nem kell zsír, rán­tás. erős fűszerek... Pedig ez a magyaros. — Mindig is ez volt? — Nem, dehogy. Elődeink sokkal egészségesebben, „kor­szerűbben" táplálkoztak. Nem zsíros, inkább párolt húsokat ettek, százféle fű­szerrel, zöldségekkel. Csak­hogy ma már nehéz ezt utá­nozni. Nincsenek receptúrók. Bár a régi Hungáriában nagy sikerük volt a „Régi ételek — új ízek" vacsoráknak, amelyekhez sokszor a múze­umtól kért régi szakács­könyvek szolgáltak alapul... — És merre érdemes fej­lődni? — Meg kell találnunk az összhangot a korszerűség és a magyar konyha régi és újabb, jó hagyományai kö­zött. Aztán pedig fokozato­san, folyamatosan kell beve­zetni az újdonságokat. És a vendégek keresik, szívesen fogadják az új ízeket Csak­hát például a fűszereket, ételízesítőket egyelőre be­szerezni is nehéz. Kicsi a kí­nálat. — És az elismerés? — Nézze! Életemben egy­szer kaptam borravalót. Azt sem tudtam, hová legyek. A legtöbb, ha a vendég azt mondja: köszönjük, finom volt... Szávay István ^ít kell tudniazautos turistáknak? A leningrádi szőrmeárverés Az orosz szőrme már több mint ezer éve divatos: el­sőként a bizánci és a skan­dináv kereskedők méltat­ták érdeme szerint. A szőr­mét ősidők óta „puha arany­nak" nevezik. Régen ezt nem átvitt, hanem a szó szo­ros értelmében vették: a mérleg egyik serpenyőjébe cobolyprémet tettek, a má­sikba pedig arany pénzér­méket. Napjainkban a szőrmét nagy tételekben árusítják a londoni, a párizsi, a stock­holmi és a New York-1 auk­ciókon. A legjelentősebb árveré­sekre évente háromszor — januárban, júliusban és ok­tóberben — Leningrádban kerül sor. Itt van a világ leggazdagabb — mintegy 50 —55 fajta — szőrmeválaszté­ka. Az árverés rendszerint há­rom-négy napig tart, szín­helye a leningrádi szőrme­palota. Az Egyesült Álla­mok. Nagy-Britannia, az NSZK és a skandináv or­szágok cégei a fő vásárlók. Az angolok már több mint 400 éve — I. Erzsébet ki­rálynő, Illetve Rettegett Iván cár uralkodása óta — vásárlói az orosz szőrmék­nek. Nagy mennyiségben vásá­rol szőrmét Japán, Olaszor­szág, Hollandia, Svájc, Fran­ciaország és még sok más állam. A szovjetunióbeli szőrméknek azonban csak egytizede jut el a világpiac­ra, hiszen a szovjet embe­rek számára — a kemény télben — elsődleges szük­ségleti cikk a meleg ruha. Éppen ezért a Szovjetunió sok szőrmét és szőrmekészít­ményt vásárol külföldről is. Sebestyén Tibor, az MTI prágai tudósít/ a jelenti: Csehszlovákiában az autós turistákat kedvező üzem­anyag-ellátási körülmények várják. A hajtóanyagok óra évek óta változatlan és aránylag nem magas: a 80 oktános normál benzin 4, a 90 oktános speciál és a két­ütemű motorokhoz árusított keverek 4,30, a 96 oktános szuperbenzin pedig 5 koro­nába kerül literenként. Az árak lorintban számolva az említett összegek mintegy másfélszeresének felelnek meg. A motorolajak ára li­terenként 8,50 és 17 korona között van. A benzinkútnál az üzem­és kenőanyagokat csehszlo­vák koronáért mindenki kor­látozás nélkül vásárolhat. A lakott területeken kívül a személyautók vezetői sza­badon választhatják meg a haladás gyorsaságát, tehát az üzemanyag-fogyasztásnak Ilyenfajta korlátja sincs. A benzinkúthálózat sűrűsége viszonylag egyenletes, de a kutak jó része csak a nap­pali órákban tart nyitva. Ezért helyes, ha az autós külön benzinkannában (amelynek anyaga a cseh­szlovák előírások szerint csak (ém lehet) 10—20 li­ternyi' tartalékot is hord magával kocsijában, de ezt a kannát a magyar—csehszlo­vák határon mindkét irány­ban csak üresen szabad át­vinni. Az autószervizek Csehszlo­vákiában eléggé túlterheltek, és az országban az alkat­részellátás sem zavartalan, sok a hiánycikk. Célszerű tehát, ha a turisták műsza­kilag minél jobban felké­szítik kocsijukat az útra és a legfontosabb tartalékalkat­részekről még indulás előtt gondoskodnak. A forgalma­sabb utakon működő mozgó javító szolgálatot és az autó­mentő (elvontató) szolgálatot mindenki igénybe veheti, s ezeknek ls koronával kell fizetni. Fontos tudni, hogy baleset esetén a személyi sérüléssel nem járó esetek­ben is a helyszínre kell hív­ni a rendőrséget (amelynek épületein, a járőrkocsijain a „VB" jelzés olvasható) és el kell kérni a felvett jegy­zőkönyv másolatát, mert a csehszlovák biztositóirodák csak ennek alapján intézik a kárrendezést. Enélkül a sérült gépkocsi nem hagy­hatja el az országot. A kempinghálózat fejlett, árszínvonala hasonló a ha­zaihoz. Saját sátrat verni szigorúan csak az erre kije­lölt helyen szabad. A nyári idényben elég nehezen lehet bármiféle szálláshelyhez Jut­ni, különösen nagyvárosok­ban és közvetlen környékü­kön vagy a leglátogatottabb üdülőterületeken, például a Magas-Tátrában. * Kocsis Tamás, az MTI berlini tudósítója jelenti: A Német Demokratikus Köztársaságban hagyomá­nyos a takarékos benzinfo­gyasztás — mint Berlinben mondják „a gázpedált csak kétharmadig szokás benyom­ni" — a KRESZ ugyanis régóta előírja, hogy az NDK autópályáin a maximális óránkénti sebesség 100, az egyéb országutakon 90, a lakott területeken belül pe­dig mindössze 50 kilométer. A sebességkorlátozások ezen belül is gyakoriak, felfelé viszont, csak a lakott terü­leteken térnek el esetenként az alaprendelkezésektől, s külön táblák jelzik, meny­nyivel léphető túl az 50 ki­lométer. Az NDK népirend­őrei e szabályok betartását szigorúan ellenőrzik, annál is inkább, mert az NDK autósai általában pontosan igazodnak az előírásokhoz, s a száguldó autósok az esetek nagy többségében külföldiek. Aki tehát nem tartja magát a sebességkorlátozásokhoz, éppúgy készüljön fel arra, hogy márkájának jelentős részét helyszíni bírságolásra költi, mint az, aki belehajt a sárga lámpajelzésekbe. (Az NDK-ban a sárga előtt zöld­sárga jelet is használnak és sok NDK-autós már ekkor lefékez. Az NDK-ban három típu­sú benzint (vk 79, vk 88 és svk 94), Diesel-olajat és a kétütemű motorokhoz szük­séges kétfajta keveréket (1:50, 1:33) árusítanak. A 79 oktános benzin 1,40, a 88 oktános 1,50, a 94 oktános 1,65 márkába kerül literen­ként, a Diesel-olaj ára pe­dig 1,40 márka. A vk 79 tí­pusú benzinnel készített 1:33-as keverék 1,44 már­kába, az l:50-es pedig 1,43 márkába kerül. A vk 88-as benzinből összeállított 1:33­as keverék ára 1,55, az 1:50­es keveréké pedig 1,54 már­ka. A kétütemű motorokhoz felhasználható „Mz 22" mo­torolaj egy literes üvegben 4,05 márka, de „csapolva" ls vásárolható literenként 3 márkáért. A négyütemű mo­torokhoz kéttípusú mo­torolajat árusítanak: az „Mv 232" egyliteres üvegben 4,55 márkáért, kannába önt­ve 3,50 márkáért, az „Mv 244" típusú motorolaj pedig lite­renként 10 márkáért kap­ható. (Az Intertank benzin­kutak zöldszínű kútjainál konvertibilis valutáért áru­sítanak. A Magyar Nemzeti Eank jelenleg érvényes hi­vatalos árfolyama szerint 100 NDK márka 484 forint­nak felel meg.) A benzinkutak települése­ken belül, az országutakon és az autópályákon egyaránt ritkábbak, mint Magyaror­szágon. A járművek száma viszont nagy, így gyakran hosszú kocsisorok várakoz­nak. Sok kút főként szom­bat-vasárnap, illetve éjszaka önkiszolgáló rendszerrel mű­ködik, 5 márkás érmékkel. A legbiztosabb azonban — NDK-beli autósok is azt te­szik —, ha egy 20 literes kannában tartalék benzin van a csomagtartóban. Az Intertank benzinkutaknál kötelesek vállalni az ingye­nes olajcserét (Minol kutak­nál nem). Az autópályán a telefon-segélyszolgálat meg­bízható. Az NDK-beli autó­javító műhelyeket általában hétköznapokon 16—17 óráig lehet felkeresni. Típus mű­helyek — ez egyben alkat­részt is jelent — elsősorban Trabant és Wartburg kocsik számára találhatók, a nagy­városokban pedig általában a szocialista országokban gyártott személygépkocsik részére is. De mindenképpen előnyös — bármely típusról van is szó —, ha az autós ma­ga rendelkezik a legfonto­sabb tartalék alkatrészekkel. A szállást lehetőleg Ma­gyarországon, az elindulás előtt kell megszervezni az egész NDK-útvonalra, pél­dául az IBUSZ-nál, az Expressnél vagy az NDK Reiseburo budapesti képvi­seleténél. Az autópályák mentén található moteleket főként a kamionosok töltik meg, kempingekben helyhez jutni pedig szerencse dolga. A legkönnyebben magán­szállást lehet szerezni a he­lyi információs irodákon ke­resztül, amelyek előrende­lést nem fogadnak el. Az üzletek — beleértve az élel­miszerbotokat is — általá­ban szombat-vasárnap zárva vannak, s csak a nagyvá­rosok központjaiban találni nyitott üzleteket szombat délig. Ab éttermekben „or­szágos divat" az asztalok előrerendelése, de — kisebb­nagyobb várakozás után — általában enélkül is ebédhez vagy vacsorához lehet Jutni. A vereség 47. Amoda fent. a hídroncson túl. még tartott a kézitusa. A romén golyózápor miatt alig hallottak belőle valamit, de mindnyájan tudták, érezték, mintha érzékeiken túli mű­szerekkel fogták volna fel, ami a hídon túl folyik. Végre lecsapott Czauner két hüvelykujja. — Ta-ta-ta-.ta-ta-ta A váratlan sorozat belekaszált a románokba, szinte meghökkentően bukdácsoltak fel, mint a kuglibabák. — Hevedert! Fűzte utána, zúdította rájuk, a már fekvő, megtor­pant csatárléncokra a következő sorozatot — Na, most gyerünk! Felkapdosták a maradék lőszert. ládát, hevedereket; Czauner és Kovács vitte a géppuskát Futottak; egyetlen nagy rohanással érték el a part menti kis vízmarásfede­zéket ; néhányan felbuktak a tocsogókban, de felálltak, to­vábbfutottak. A nyurga fiú a füves peremen már meg is nyitotta a puskatüzet; négy puska tüzelt az újra megindult romá­nokra; már mindnyájan behuppantak a védett partra, mi­kor az ötödik puska ls megszólalt, a kis fekete katonáé. András segített felránctgálni a géppuskát, s csak akkor húzódott le Arankához, amikor Czauner megint leadta az első sorozatot. \ Aranka nyitott szemmel várta. Jön a csónak. András hátranézett. A csónak már éppen beért a part fedezetébe, egy szőke katona most fordított az evezőjén, mert a sekélyen már nem tudott tovább evezni, tolni kel­lett a csónakot, belekapaszkodva az evezőlapáttal az iszapba. Ingujjas parasztember volt a másik evezős. Bedobta az evezőjét a csónakba, kilépett a vízbe, s úgy tolta kéz­zel az utolsó métereken. — Értünk jöttek — mondta Aranka. Ez az egész annyira érthetetlen volt. hogy nem is tudott rá mit mondani. Megsimogatta Aranka haját, fel­állt, s odament a csónakosokhoz. — Ezt az asszonyt kellene, elvtársak... a csecsemő­vel ... — S önmaga számára is furcsán, idegenül hozzá­tette: — Ma született. — Tudom — mondta a szőke katona. S ügyesen, hogy a bakancsát be ne sározza, kiugrott a partra. Elegáns volt. folttalan, tiszta csukaszürkében, mellén távcsővel. — Azért jöttünk. Odament Arankához, s megállt a hordágy felett. — Itt a csónak, fiatalasszony. Mehetünk. A nyelvén volt, hogy hozzátegye: ugye, megmondta, hogy itt háború van... vagy valami ilyesmi. De nem mon­dott semmit. A szőke szöcske, gondolta Aranka. Vajon Igaz ez? Vagy csak álmodom? Az előbb a vörhenyes bajuszú is itt volt. Vagy mintha itt lett volna... nem fog magának örülni... De örült. Szegény. És most mi lesz vele? Mi lesz velünk, istenem? Felpillantott a szőke katonára; most is komoly volt, szabályos, szinte hivatalos. Ez üdvözlés is volt. ez a pillantás, és köszönöm is volt. Aztán becsukta a szemét. András megfogta a rúd egyik végét. A kis fekete ba­juszos már ott is termett, hogy megragadja a másik vé­gét. Felvették, elindultak a csónak felé. A paraszt igazított a ladik orrán, hogy könnyebben elérjék. A szőke most elvette az egyik rudat a kis feketétől. — Elöl két oldalról mellé megyünk! Belegázolt az eddig tisztán megőrzött bakancsával a vízbe. A paraszt kitért előle a lánccal; át kellett lépnie a láncot. Aztán a parasztnak ls el kellett vennie az egyik ol­dalt Andrástól, mert különben nem bírták volna a hord­ágyat beemelni a ladikba. De ahogy a láncot elengedte, a ladik mozogni, him­bálózni kezdett, valami mozgása volt a víznek. Jól bele kellett menni mind a négyőjüknek a vízbe, hogy kényel­mesen ráengedhessék a két petrencerudat a két ülés­deszkára. Aranka felpillantott. Jó kis hórdágyuk van, mi? — szerette volna mondani. Jobb, mint az igazi. De nem mon­dott semmit. líem is tudott volna, és nem is hallatszott volna. Nagyon ropogott mindenfelé. Puska meg géppuska. Meg ágyú. András gázolt a vízben: tolta beljebb a csónakot, hogy evezni lehessen, meg tartotta az egyensúlyt, amíg a paraszt meg a pedáns kis szőke katona felkapaszkodott. Aztán ráhajolt Arankára és megcsókolta. A száját csó­kolta meg. Hideg volt Aranka szája. Soha még ilyen hideg nem volt. Vagy a saját szája volt túlságosan forró? A szeme, Aranka szeme, ahogy András elvette felőle a fejét, nagyra nőtt, kitágult. Nem értette, hogy mi ez. Mit akar vele mondani? Bíztatás? Búcsú? Félelem? Erőt szeretett volna átsugározni magából Arankába a tekintetével. Ráhajolt a picire is, és megcsókolta. Kisfiam. A homlokát csókolta meg; alig-alig ért hozzá gyenge kis bőréhez a forró ajkával, de a poronty rögtön felsírt. El­görbült a pici szája meg a pici szemöldöke, és még hal­latszott is a vinnyogásszerű kis nyöszörgése; pedig elég nagy volt a lárma, a ropogás. El kellett engednie a csónakot, mert már nagyon ma­gas volt a víz, amiben gázolt. Még egy utolsót lökött az oldalán; önmagát is visszalökte ezzel a mozdulattal. Aztán nem is nézett a csónak után, puskáját jobbjá­ban magasra tartva — ösztönösen tartotta magasra, most csak rácsudálkozott — keményen gázolt kifelé. Ahogy elő­redűlt, belenézett a vizbe, s most látta, hogy véres sávok úsznak benne; most látta, hogy milyen véres a víz. A Tisza, gondolta magában, lám, milyen véres a Tisza. Már a szárazon lépkedett, a puska még mindig maga­san volt a markában a feje felett. Felkapaszkodott Czauner mellé, de közben ösztönö­sen, mint akinek valami hiányzik, visszapillantott. A csó­nak már jól bent járt a folyóban, s a kis fekete katona csak most, éppen ebben a pillanatban szakadt le róla. El is kellett dobni a puskáját, másképpen nem bírt volna visszafelé úszni. O, te katona, te katona, de nagyon szeret­nél életben maradni... Miért jössz hát akkor vissza erre a partra? A katona minden erejét összeszedve úszott, kétségbe­esetten. Ügy látszik, nem nagyon tud úszni a fiú, inkább csak csapkod; gyere na, gyere hát, te szerencsétlen, mentsd a... mit is mentesz, ugye? Egy pillantással még felfogta, hogy mennyien úsznak, csapkodnak a Tisza széles medrében, ugyanilyen görcsös igyekezettel, a túlsó part felé. Bukdácsoló kis emberfejek, a túlsó part felé, amit olyan kevesen fognak elérni. (Vége következik.) » I

Next

/
Oldalképek
Tartalom