Délmagyarország, 1979. május (69. évfolyam, 101-125. szám)

1979-05-10 / 107. szám

• 84 Csütörtök, 1979. májas $.' Uadvizeken Tiszta és száraz a tarján! 3. számú bölcsőde udvara, hasonlóképpen a szomszédos 5-ös számú óvodáé. Nincs abban semmi rendkívüli, ha a kisgyermekek önfeledten Játszhatnak a szabadban, amikor végre simogatóak a napsugarak. Néhány hete azonban csak papírhajót lehetett volna úsztatni a két gyermekintézmény udvarán. A vizvezetékcsövek szivárgása okozta, hogy csaknem két hónapon át tócsa terebélyesedett az óvoda és bölcsödé előtt. — Kivinnénk az udvarra a gyerekeket — mondta akkor Herczegné Síkul Anna, a bölcsőde vezetője. — De egyszerre csak egy kisebb csoportot tudunk sétáltatni az udvar szárazon maradt részén. — Nem először „őnt el" a víz bennünket — folytatta Kohán Pálné vezető óvónő. — A szerelők legutóbb azt ígérték. hogy márciusban kijönnek. A tócsa miatt nem tudnak a gyerekek játszani abban a mikrobusz-karosszériáöan sem, amit a Volán szocialista brigádjaitői kaptak ajándékba. BoTvárf Józsefné. a bölcsődék igazgatóságának gazdasági vezetője tudott a vízBzivárgásról. — A vízvezeték-hálózatra még érvényes a garancia, a javítástól nem ls zárkózott el a DÉLÉP. Azt mondták, az egész csőrendszert ki kell cserélni, mert olyan a talaj, hogy a vas korrodál. Tavalyelőtt társadalmi munkában már kicserélték egy szakaszon a csövet. Az Idén arra hivatkoztak, hogy más bölcsődékben is szükség van n karbantartórészleg munkájára. A bölcsőde és az óvoda ugyanazon épület két oldalán nyflik. A Szegedi Beruházási Vállalatnál is úgy tudják, hogy az egész létesítmény vízvezeték-hálózatát ki fogják cserélni. Hogy hol és hogyan, arra csak a DÉLÉP-nél tudnak felvilágosítást adni — tájékoztatnak. Heim János, a Délmagyarországi Magas- és Mélyépítő Vállalat gazdasági igazgatója elhasználódott csődarabot mutat — Annyira tönkrement a vízvezeték, hogy műanyagcsövekre kell kicseréltetni. Arra a kisebb javításra a CSOMÉPSZÖV-vel már megkötöttük a szerződést. — Miért kellett hetekig „Kis víz", békaporonty, kisgyerek — no, Uc együtt, a bölcsőde udvarán? várni, hogy lépjenek az ügyben? — Mit mondjak? Isten malmai lassan őrölnek. A bölcsődében és az óvodában közben is tudták fogadni a gyerekeket — Talán azok tévedtek, akik fémcsövekből tervezték a vízvezeték-hálózatot? — Nem hibáztatom a tervezőket sem. Joszt György, a Csongrád megyei Építő és Szolgáltató Szövetkezet előkészítő részlegének dolgozója elmondta. hogy csak a bölcsődei vízvezetékcső javítását vállalták. — A Jószándék megvan bennünk, de sajnos. nincs belontörőgépünk. A DÉLÉP-től kértünk. Megígérték. hogy küldenek Szentesről. Addig várunk, mást nem tehetünk. Voltunk terepszemlén is. — A bölcsődében? — Jgen, ott — Pedig azt mondták, senki sem járt náluk a szövetkezettől. — Biztosan tévednek. Ml kint voltunk. Azután kiderült, hogy nem ls a bölcsőde, hanem az óvoda udvarán „szemléztek". Bár ott is ugyanazt láthatták: békanyállal borított tócsát, úszkáló ebihalakkal. Bolvári Józsefné hangja reszket, mikor közli: — Felhívtak a CSOMÉPSZÖV-től. Azt mondták, hogy nem kellett volna újságírót beleavatní a dologba. Arra is utaltak, hogy könnyen visszamondhatják a szerződést. Akkor boldogulhatunk, ahogy tudunk. Nekünk szükségünk van a jó kapcsolatokra. Az egyik csecsemőotthonban dolgoztatunk a CSOMÉPSZÖV-vel. Másutt is bármikor elroromolhat valami, és • nem mindegy, hogy mikorra javítják ki a hibát. Nem biztos, hogy jót tesz vele. ha ezt az esetet megírja... , Hetek múlva egy fiatal apuka, aki a tarjáni 3-as bölcsődébe hordja a kisgyermekét, panaszkodott. — Az udvarban áll a víz. — Már nem — mondtam. — A DÉLÉP munkásai kijavították a hibát. Először úgy volt, hogy a CSOMÉPSZÖV cseréli ki a rossz vízvezetékcsövet ... — Ideje volt már, hogy tegyenek valamit. A DÉLÉP karbantartói valóban nem siettek megjavítani a szivárgó csöveket. Lehet, hogy februárban, márciusban és április elején fontosabb dolog is akadt a vállalatnál, esetleg nagyobb érték forgott kockán, s ott volt sürgős beavatkozás. Csakhogy a végén kiderült: a bölcsődében és az óvodában néhány munkás is el tudta végezni a szükséges javítást. Miért nem lehetett ennyi embert korábban nélkülözni? A vállalatnál is tudták, hogy több tarjáni bölcsőde és óvoda vízvezeték-rendszere rászorul a cserére. Ilyenkor alapvető dolog felkészülni arra, hogy a „beteg" csőhálózatokat esetleg „elsősegélyben" kell részesíteni. Sajnos, máshol sem ritka, hogy késlekednek a javítások. A panaszosok Canossa-járásuk végén kénytelenek a tévétől, a rádiótól és az újságoktól kérni segítséget. A vállalatok pedig, amelyeket mulasztás terhel, megkérdezik: ugy.an miért kell az ilyet nagydobra verni? Csakugyan, miért? Nem lehetne idejében kijavítani a hibát? Jámbor Ernő A kecskeméti Forrás antolápja A tíz év során megjelent csaknem száz folyóiratszám mintegy háromszáz oldalnyi gyűjteménye ez a kitűnően szerkesztett antológia. A Forrásban is rendszeresen publikáló Simonyi Imre egyik epigrammatikus kérdése —: Mekkora is az a mennyiség, amennyi átcsap abba a bizonyos minőségbe? — kapott ezúttal példának is érvényes választ. Az írások egykori olvasata után ez a mostani újraolvasás sűrítetten és egyszerre idézi mind ama értéket és lényégét, ami immáron évtizede a Forrás sajátja irodalmi életünkben. „Egyik legfőbb bábája volt az irodalmi szociográfia újjászületésének, és az elsők egyikeként fordította figyelmét a szomszédos országok magyar és' nemzeti irodalmára, kultúrájára, a magyar és a szomszédos népek hagyományaira. Ha ma irodalmunk színesebb, ha skálája szélesebb, ha jobban ismerjük a társadalmi valóságot, ha tisztábban látjuk azokat a kölcsönhatásokat, amelyek szomszédainkkal bennünket összefűznek, ha jobban tájékozódunk hagyományaink között, s ha mindebben a további gazdagodás, a továbblépés sürgető igénye él bennünk — abban része van a Forrás munkájának is." — állapítja meg az antológia előszavában Pozsgay Imre kulturális miniszter, aki maga is egyike volt azoknak, akik ösztönzőleg tárríogatták. segítették egy „a konfliktusok sűrűjét forraló frontvidék" valóságának mind teljesebb meghódítását feladatul vállaló irodalmi, szociográfiai műhely kialakulását, megerősödését és nagykorúsodását. E folyamat főbb állomásai és eredményei — Hatvani Dániei és Szekér Endre kiváló szerkesztői, valamint Ilia Mihály lektori munkájának köszönhetően — jól ..visszaolvashatok" az antológiából. Csak a szociográfiai vonalnál maradva, imponáló az a téma- és tartalomgazdagság, ami az írásokat jellemzi: Szőlő és gyümölcs a Homokhátságon, Tanyák a Pacsirta-dűlőben, Házikolbász vagy piros zokni. Jászszentlászlói tizenévesek, Képesítés nélkül, Lakóhelyek, melyekbe hálni jár a lélek, Fojtogatás és emberkép, Vádirat az abortusz ellen, Jegyzetek a mai filiszterségről. Életünk morális minősége. Szeszmesterek, Szekták a Duna—Tisza közén, Matkópusztal mozaikok, Putrilakók, Kecskemét. mint nagyváros, Bormelléki zsiványságok, A vidékiség tünetei — megannyi gondlátó. hívó szó a látlelettől a változtatásig (a kortörténeti dokumentumnak is nagyszerű Illyés Gyula-interjú címét kölcsönvéve) szándékával és igényes bátorságával. M§rt szerintük szociográfiát írni — a régi római mondás mintájára — felettébb szükséges dolog, kiváltképp annak, aki úgy érzi hogy életbevágóan fontos felismerésekre jutott. Ezzel ugyanis javíthatók az előbbrehaladás feltételei és a kormányzás gondjai is a legfontosabb közgondok és gondolatok szférájában kerülhetnek. „Miközben a homoki földművelés, a tanyás gazdálkodás, az élelmiszeripar-telepítés és a városiasodás gyakorlati feladataival birkózott a város és a megye, párhuzamosan jelentek meg a tanyarendszerrel, a homoki gazdálkodással, az iparosodással és a városiasodással foglalkozó szociológiai és szociográfiai monográfiák, riportkötetek. Ugyanakkor megrendezték Kecskeméten az első országos szociográfiai konferenciát, és az első országos tanyavitát. Jól járt így a megye is, az irányítás is, a társadalmi gondolkozás is, az irodalom is." — írta 1973-ban Székelyhídi Ágoston. Az antológia nemcsak a múlttal foglalkozik, de gondol a folyóirat jövőjére is. A munkatársak egy csoportja — köztük Balázs József, Beke György, Jócsik Lajos, Páskándi Géza, Tornai József. Zoltán Zoltán — a szerkesztőség körkérdésére adott vallomásában beszél erről. „Azt tapasztalom, hogy az embereket sokkal jobban érdekli a saját helyzetük öszszefüggéseire való ráébresztés. s annak többrétegű körüljárása, mint gondolnánk. S alighanem a folyóirat kötelessége az is. hogy a társadalomról való gondolkodás igényét folyamatosan fejlessze." A Forrás egyik írófelfedezettje. Balázs József szaval a lényegre utalnak. Az antológia a bizonyság rá, hogy ebből sok minden teljesült már eddig is. Kívánjuk és várjuk, hogy a Forrás hű krónikása és kalauza maradjon a Duna—Tisza völgyében — Illyés Gyula szép megfogalmazása szerint — az élet szakadatlan teljesedni akarásának. Pálréti Ágoston „Pipáján se tűrte a kétfejű sast../' A Petőfitelepi Klubkönyvtárban érdekes kiállítás nyílik május 11-én, pénteken — ebből az alkalomból készült az alábbi beszélgetés. — Gyevi Balogh Pista bácsi vett egy tajtékpipát valami Rostás nevű százholdas paraszttól négy napi dologért. Eleinte örült a verejtéken szerzett jószágnak, de egy idő után úgy érezte, olyan keserű füst jön abból, akár az epe. Nosza addig reszelte. csiszolgatta a két nyűvest címerestől, míg el nem koptak. Ettülen csak úgy emlegették Gyevi Baloghot, ' mint aki „a pipáján se tűrte a kétfejű sast". — Csak Gyevi Balogh Pista bácsiról tud pipás történetet kedves Varsányi Péter? — Nem. n^m. Emlékezetemben élnek Sömmi Kis atyám szertartásos mozdulatai, vagy a mondás Ficsor Mérges Mártonról, amit má is gyakran idéznek Hódmezővásárhelyen a házsártos asszonyoknak: „Elfüstöllek a háztul, mint Ficsór Mérges a feleségit!" Eszembe jut Pipás Kabai Ferus apó testamentuma is, aki a csikófős pipáját Ferkó fiára, a csizmaszárasat meg Sándorra hagyta. — Az ön édesapja készített. utoljára cseréppipát Hódmezővásárhelyen. Ez az alapja a pipákhoz való vonzódásának? — Csak részben. Édesapám nyugdíjba vonulásáig „gölöncsér", azaz fazekas volt, aki mellékesen foglalkozott cseréppipa-készítéssel. Számomra a pipa nem a szenvedély kiélésének az eszköze, hanem néprajzi tárgy, amely elődeink életének gazdag változatokban előforduló kísérője volt évszázadokon keresztül. Az elmúlt években ehhez, a nem termelő használati eszközhöz kapcsolódó ismereteket, szokásokat gyűjtöttem. — ízes történeteit órákig elhallgatná az ember, hiszen, mint cseppben a tenger, a pipázás szertartásában benne van a népi élet ezernyi színfoltja. — Valóban. Épp ezért nagyon örültem, hogy a Móra Ferenc Múzeum pipagyűjteményéből vándorkiállítást rendezett és a pipákat, pipázókat, a pipások „készségét" (a segédeszközök, a tapló, kovakő, szurkáló, piszkáló stb.) bemutató tárlók és tablók mellet beszélgethetek az érdeklődőkkel. Mint e sorok írójával is, aki Varsányi Péter szavait feljegyezte: Eszik Zoltán Molnár Zoltán A vereség 15. Mert férfilogikával kétségtelenül 6 sem találta túlságosan indokoltnak, hogy csak úgy elindul, közvetlenül szülés előtt, bele a világba, s kijön egészen ide, ahol éppen sokkal mósabb helyzet is lehetne. Hiszen puszta véletlen, hogy nem a leghevesebb ütközet kellős közepébe cseppent... Na de hát ezt most mégsem kérdezheti meg. Majd talán egyszer, amikor mindenen túl lesznek. Most már csak így kell ezt a helyzetet elfogadni, ahogy van. Idejött, itt akar lenni mellette Mellette akar lenni, amikor szül. Hát ez éppen érthető ts. Bár az, hogy megérezni mit kell ezen? Megérezte, hogy neki most ide kell jönnie... istenem, ez már olyan asszonyi dolog. Letörülgette a homlokát, s félre ls húzódott, mert a bába bejött a teával. — így ni, nem szabad többet. — Letette a bögrét az asztalra. Most egy kicsit megint nyögdécselt, s megint erósebben szorította András kezét. No hiszen, nem olyan nagy baj; állta. — Most már ez nem lesz nagyon fájdalmas — nyugtatta meg őket a bába. — Nemsokára megint aludhatunk is egyet. Nem is árt. mert kell majd az erő azutánra. Hiszen a java még hátra van. S valóban, mintha megint aludtak volna. Aranka az fagyon, András a széken, a bába a kanapén. Az éjszaka csendes volt. Bár valahol a csendes éjszaka "mélyén András sejtett valami nyugtalanságot. A láncáról elengedett kutya morgott, nyöszörgött, néha kaparta a kerítést. A tyúkok többször is felriadtak az ólban, behallatszott rémült kotyogásuk. Lovak nyerítettek fel álmukban. Csupán fegyverzaj nem hallatszott. Lehet, hogy valóban Debrecenig szaladt az ellenség? S holnap csak szépen utána kell majd gyalogolni? Ezek a lovasok meg Igarban, ezek csak olyan utóvédek, felderítők...? Máskor nem szokott a háborúról álmodni. Most meg, éppen ezen az ágyúdörgés nélküli éjszakán, ahogy egy kicsit, is elnyomta az álom, már rögtön harcolt is... De álmában összekeveredett benne a két háború. Feküdt a tüzelőállásban ... s évek óta halott bajtársak feküdtek mellette, akik még kint estek el, valahol a volhiniai mocsarakban... Azután meg gyönyörű erdők, hegyek között támadtak, talán Losonc és Zólyom között. .. ám furcsamód megint együtt ezekkel a régen halottakkal. Folkusházyt szidták, a dandárparancsnokot, aki, lám, nem sokba veszi a vöröskatonák életét... De hogyan szidhatta öt Bagi Dani, aki még tizenötben esett el? Káromkodott, földhöz verte a rohamsisakját, és sírva panaszolta, hogy ezek fognak mipket élárulni... Ügy sajnálta most álmában ezt a derék Bagi Danit, hogy ő maga is majdnem sírva fakadt. Vagy talán éppen ő maga volt az, aki sírt?... De közben bevonultak Zólyomba, és Aranka is ott menetelt a macskaköves zólyomi utcán, már gyerekkel a karján. Mikor szülted meg a gyermekünket, Aranka?... Ö. amíg te aludtál, én már meg is szültem; tudtam, hogy nagyon fog örülni, ha itt lehet velünk ezen a tüntetésen ... Mert akkor meg már nem is lehetett tudni, hogy Zólyom-e még ez, vagy a Rákóczi út, vagy egy teljesen ismeretlen, idegen város? Nagy, szürke házak voltak, és mindenütt zászlókat lobogtattak az ablakokból. Virágokat is dobáltak: őszi rózsát meg vörös szegfűt. Egyszerre mind a kettőt: őszi rózsát is, meg szegfűt is. Ám Bagi Dani még most is sírt, a nagy öröm közepette is, vitte szíjón lógatva a véres rohamsisakját, és káromkodott, és sírt... istenem, ezt azért halottaktól nem is lehet annyira zokon venni... Hanem az Astoria ablakából derékig kihajolt Stammler Frici, és lekiáltott neki a tömegbe: Ébresztő, András, jönnek...! És akkor tudta, hogy most már neki fel kell ébrednie, és fel is ébredt. Aranka most olyan jó nyugodtan, mélyen aludt. Csak akkor riadt fel, amikor ő már a derékszíját csatolta. — András! Nyúlt is utána, mint a kisgyerek, akitől elvettek valamit, repkedtette az üresen maradt ujjait — El kell mennem, Aranka. — Ne menj el. András! — Mit csináljak, katona vagyok. — De hiszen most már nemsokára elkezdődik. Érzem. Azt akarom, hogy mellettem légy. Odament, odadugta hozzá az arcát. — Kérek engedélyt, hogy visszajöhessek. Azonnal kérek engedélyt. De most oda kell mennem. — Istenem, istenem ... — Jól van, na, hát jól van, hallgass rám, kedvesem. Arankám, hiszen mondom, hogy nemsokára visszajövök. De Aranka sírt. Sehogyan sem bírta már visszatartani a sírást. — Aranka, Aranka, mit csináljak? Ez a mi hadseregünk. és én katona vagyok. — Jól van — mondta akkor Aranka. — Menj csak, hiszen nem is azért sírok. Teneked el kell menned, hát elmégy. Énnekem meg sírni kell, hát sírok. Felegyenesedett, sóhajtott. (Folytatjuk.) t