Délmagyarország, 1979. április (69. évfolyam, 77-100. szám)
1979-04-14 / 87. szám
2 Szombat, 1979. április 14. Ma érkezik Vietnamba a kínai küldöttség Hanoiban mindent előkészítettek a tárgyalások megkezdéséhez © Hanoi (MTI) Szombaton, ma a déli órákra várják Hanoiba Han Nien-lung kínai külügyminiszter-helyettest és a nyolctagú kínai tárgyaló küldöttséget a vietnami—kínai határhelyzettel kapcsolatos sürgős kérdések, valamint a két ország kapcsolatainak megvitatására. A vietnami fél, amely az eltelt egy hónapban többször bizonyságot adott a délkelet-ázsiai béke iránti nagyfokú felelősségérzetéről. a tárgyalások megkezdésének időpontját sem köti további feltételekhez: a kínai delegáció óhajától függően a megbeszélések a hanoi Nemzetközi Klubban akár már ma délután megkezdődhetnek. Az első megbeszéléseken várhatóan csak a további eszmecserék napirendiét vitatják meg. de már ebben az előkészítő szakaszban fény derülhet több homályos kérdésre. Ezek közül a leglényegesebb, hogy vajon a kínai fél mit ért az előzetes tárgyalási programjában indítványozott „egyéb kérdéseken". Megbízható hanoi forrásból származó vélemény szerint ugyanis a VSZK a határkérdéseken, a két ország általános kapcsolatainak rendezésén kívül készséggel vitatna meg például olyan egyéb kérdéseket, mint a két ország közötti légi- és vasúti közlekedés helyreállítása, a postaforgalom. vagy akár a „hoák" ügyét. Semmiképpen sem hajlandó azonban alkudozásba bocsátkozni a szuverenitását érintő kérdésekről, mint például a Szovjetunióhoz, a szocialista országokhoz, a KGST-hez fűződő kapcsolatai, s ugyanígy nem tekinti vitatémának a „kambodzsai kérdést" sem. amely a VSZK álláspontja szerint a törvényes kambodzsai kormány hatáskörébe tartozik. Hasonlóképpen nem tárgyalhatnak „egyéb kérdések" címén Hanoiban Laosz és Kína, vagy Laosz és a VSZK viszonyáról sem — jelezték a vietnami fővárosban. Üdvözlő távírat © Budapest (MTI) Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke Ruhollah Moszavi Khomeini ajatollahhoz, Lázár György miniszterelnök pedig Mehdi Bazargan miniszterelnökhöz intézett táviratban üvözölte az Iráni Iszlám Köztársaság kikiáltását. A magyar vezetők kifejezték reményüket, hogy az Iránban kibontakozott haladó folyamatok, amelyek kedvező lehetőséget biztosítanak a társadalmi haladáshoz, hozzájárulnak a nemzetközi béke és biztonság erősítéséhez, valamint kétoldalú kapcsolataink fejlődéséhez. Folytatódnak a rhodesiai támadások Zambia ellen © Salisbury, Lusaka (Reuter, TASZSZ) A rhodesiai katonai főparancsnokság helyi idő szerint pénteken délben közleményben megerősítette, hogy a rezsim szárazföldi erőinek kommandója hajtotta végre a péntek hajnali támadást Lusakában a Zimbabwei Felszabadítási Mozgalom helyi központja, illetve Joshua Nkomo ZAPU-elnök rezidenciája ellen. A parancsOiaszország Terrorizmus © Róma (MTI, TASZSZ) Az olasz szélsőjobboldal és szélsőbaloldal összefonódásának újabb bizonyítékát hozta nyilvánosságra a La RepubblicR című szocialista irányzatú római napilap. Az újság szerint Antonio Negri egyetemi oktatót, a „Munkásönkormányzat" elnevezésű terrorszervezet szellemi vezetőjét — akit a Moro-gyilkosságban való részvétellel gyanúsítanak — annak nyomán tartóztatták le, hogy a néhány hete Rómában meggyilkolt Mino Pecorelli szélsőjobboldali lapszerkesztő irattárában találtak rá vonatkozó leleplező iratokat. Ezek szolgáltak bizonyítékul a padovai ügyészségnek Negri letartóztatásához. Pecorelli a jelek szerint kapcsolatban állt az „autonomisták" egyik római újságának szerkesztőjével. Közben pénteken Padovában gyakorlatilag befejeződött Negri és társai a feltételezett „Vörös brigádosok" kihallgatása. A terroristák ellen nincs elegendő bizonyíték. A padovai főállamügyész viszont kejelentette: ügyvédei szerint védenceik a kihallgatások alapján megbizonyosodott arról, hogy a „Vörös Brigádokról" alkotott feltételezései helytállóak. Az egyik fő bizonyíték: szalagra rögzített telefonlehallgatások szerint Negri az a vörös brigádos aki utoljára kapcsolatba lépett a néhai kereszténydemokrata pártelnök családjával, bejelentve a közeli kivégzést * Bolognában szabadon bocsátották Ronald Stark amerikai állampolgárt, akit tavaly tartóztattak le, mert bizonyítóitok álltak, rendelkezésre, arra, hogy szélsőséges, felforgató szervezetekkel állt kapcsolatban. Egyebek között nagyobb összeget juttatott a „Vörös Brigádoknak". Olasz lapok beszámoltak arról, hogy Stark feltehetőleg a CIÁ ügynöke. Az L'Unita, az Olasz Kommunista Párt lapja pénteki számában „szörnyűnek és érthetetlennek" tartja az amerikai ügynök szabadon bocsátását. A többi olasz lap is beszámol arról, hogy Stark kiengedéséről a bolognai ügyész tiltakozása ellenére döntött a bíróság. * Pénteken Rómában megjelent a kommunista párt statisztikája az év első három hónapjában elkövetett terrorista merényletekről. Ebben az időszakban Olaszországban 859 merényletet és egyéb terrorcselekményt követtek el. A halálos áldozatok száma 15, a sebesülteké 83. Az akciók száma csaknem negyvennel több, mint a tavalyi év hasonló időszakában volt nokság cinikusan úgy fogalmazott, hogy az „akció kiegészítette az utóbbi napokban zambiai célpontok ellen intézett légitámadásokat". A zambiai fővárosból érkezett legújabb jelentések szerint a támadás során megsérült a rezidencia, a Zimbabwe Afrikai Népi Unió főirodája, valamint a Felszabadítási Központ elnevezésű épület, amely helyet adott a ZAPU-irodán kívül a Délnyugat-afrikai Népi Szervezet és az Afrikai Nemzeti Kongresszus (Dél-Afrika) irodáinak is. A támadás részletel teljességében még nem ismeretesek, Lusakában ugyanis még nem adtak ki hivatalos közleményt az akció körülményeiről. A hírügynökségi jelentések szerint a rhodesiai kommandó, helyi idő szerint hajnali háromkor hatolt be a a zambiai fővárosba, feltehetően terepjárókom A támadás két óra hosszat tartott A rhodesiai katonák aknavetőket és géppuskákat használtak. * A rhodesiai hadsereg pénteken elpusztította a Zambezi-folyón Botswana és Zambia között közlekedő kompot —, jelentették Salisbury-i katonai források. A A támadás Kazangulánál történt, négy afrikai ország — Rhodesia, Botswana, Zambia és Namíbia határának találkozási pontján. A rhodesiai fővárosban kiadott katonai közlemény szerint a komp arra szolgált, hogy fegyvereket szállítson a Zimbabwe Népi Forradalmi Hadsereg számára. Hírügynökségi források véleménye szerint a kompjárat . .biztosította a rendszeres összeköttetést Botswana és Zambia között. SALT-2 Rablóbanda rendőrkézen © Buenos Aires (MTI) Veszélyes nemzetközi rablóbandát tett ártalmatlanná a napokban az argentin rendőrség: letartóztatta annak a bűnszövetkezetnek a két fővezérét — a 35 éves Jüan Medardo Bouche és a 32 éves Jorge Nestor Corizzo argentin állampolgárokat —, amely az elmúlt tíz évben NyugatEurópa különböző országaiban több tízmillió dollár értékben rabolt ékszereket és egyéb értéktárgyakat, őrizetbe vették a banda két főkolomposának négy bűntársát is. Bouche és Corizzo 1968ban, Mexikóban kezdte meg „működését". Egy Buenos Aires-i börtönben ismerkedtek meg. ahol éppen előző büntetésüket töltötték. Szabadulásuk után NyugatEurópába helyezték át működési területüket. Spanyolországban, Olaszországban, Franciaországban és Svájcban követtek el bűncselekményeket Mindketten saját zsebükre dolgoztak. Bouche például 1976-ban kirabolta a monacói hercegnő nizzai villáját. ahol egymillió dollár értékben "zsákmányolt ékszereket és egyéb értéktárgyakat. Társa, Corizzo szinte égy Időben, ugyancsak Nizzában másik rablótámadást követett eL Az argentin rendőrség — amely a letartóztatások után további nyomokra bukkant és lefoglalta a rabolt értékek egy részét is — az Interpol bevonásával folytatja a nyomozást. Mindkét fél számára előnyös Szovjet lapvélemények az amerikai kormány pozitív lépéseiről © Moszkva (MTI) Az Egyesült Államok jelenlegi vezetése, ha nehezen is, de eljutott végre odáig, hogy felismerje, a hadászati támadó fegyverzetek korlátozásáról szóló szovjet— amerikai megállapodás megkötése mindkét fél hasznára válik, nem jelent senki számára sem egyoldalú előnyt, s egyenlő biztonságot nyújt mindkét fél részére állapította meg pénteken a Za Rubezsom című szovjet külpolitikai hetilap vezércikkében. A lap, éppúgy, mint számos más szovjet napi- és hetilap, pozitívan értékeli, hogy a Carter-kormányzat olyan vezető személyiségei, mint Brown hadügyminiszter és Brzezinski elnöki tanácsadó, mindenekelőtt maga Carter elnök az utóbbi napokban • általában véve pozitívan értékelték a megállapodás megkötésének lehetőségét, s, szembeszálltak azokkal, akik szerint a SALT—2 hátrányos lenne az Egyesült Államok számára. A Szovjetszkaja Rosszija című lap például pénteki vezércikkében külön is aláhúzza, a megállapodás — ha sikerül elhárítani az útiában álló utolsó akadályokat —, bizonyos mértékig megakadályozza a leginkább megsemmisítő hatású és legköltségesebb fegyverfajták felhalmozását A szovjet sajtó, a rádió, a televízió az amerikai kormány pozitív lépéseit értékelve úgy véli: Washington ezzel végre hajlandó elfogadni az amerikaiak túlnyomó többségének véleményét akik — minden közvélemény-kutatás szerint — helyeslik a hadászati támadó fegyverek korlátozásáról szóló egyezmény megkötését. Ugyanakkor a cikkek, kommentárok határozottan figyelmeztetnek arra, hogy a SALT—2 és általában a leszerelés ellenségei ebben a nagy fontosságú időszakban most koncentrált támadásra készülnek az új szovjetamerikai megállapodás ellen. Céljuk az. hogy — ha már nem tudják megakadályozni a SALT—2 megkötését — azt összekössék más fegyverfajták kifejlesztésével, és általában az amerikai katonai pozíció világméretű megerősítésének kikényszerítésével. BEFEJEZŐDÖTT AZ SZVSZ-ÜLÉSSZAK Szófiában pénteken befejeződött a Szakszervezeti Világszövetség főtanácsának 30. ülésszaka. A négynapos tanácskozáson 64 ország szakszervezeti mozgalmának képviseletében több, mint 150 küldött vett részt AZ írj UGANDAI KORMÁNY ESKÜTÉTELE Yusuf Lule, az új ugandai ideiglenes kormány vezetője pénteken Kampalába érkezett — jelentette az ugandai rádió. Az Ugandai Nemzeti Felszabudítási Front vezetője röviddel megérkezése után a kampaiai egyetemen az ország új elnökeként letette a hivatalos esküt. Az ugandai rádió jelentése szerint felesküdött Lule 14 tagú ideiglenes kormánya is. KIVÉGZÉSEK Az iszlám forradalmi bíróságok ítéletei alapján további hét személyt végeztek ki pénteken hajnalban Iránban — jelentette a teheráni rádió. MANLEY LONDONBAN Michael Manley jamaicai miniszterelnök, aki a szovjet kormány meghívására április 0-től hivatalos látogatáson járt a Szovjetunióban, pénteken Leningrádból a brit fővárosba, Londonba utazott. HOLDŰJÉVI ÜNNEPSÉG Phnom Penhben 65 ezer ember ünnepli a holdújévet — adta tudtul az SPK kambodzsai hírügynökség. A nemzeti egységfront városi bizottsága nevében. Van Sonnong köszöntötte a főváros már visszaköltözött lakóit, hangoztatva, hogy „ez az első hagyományos újévi fesztivál, amelyet a kambodzsai nép függetlenségben és szabadságban ünnepel. A kambodzsai holdújév alkalmából a város vezetése élelmet osztott szét PhnomPenh lakosai között, és az utcákat zászlókkal, virágokkal, színes égőkkel díszítették fel. MEO-vezetői munkakörbe, közlekedési, vagy gépészmérnöki végzettséggel pályázatot hirdetünk. A pályázatokat: „Ipari szolgáltatás 604/IS" jeligére a Sajtóházba kérjük leadni. A Csongrád megyei Városellátó Közös Vállalat PALYAZATOT HIRDET főkönyvelő és számviteli osztályvezető munkakör betöltésére. Fizetés: „D" kategória szerint Belkereskedelmi gyakorlattal rendelkezők előnyben. Jelentkezés: Szeged, Brüsszeli krt 6/B. EXPRESSZ UTAZ A SI IRODA HÉTVÉGI PROGRAMAJANLATAI: Május 4—6., 3 nap. Miskolctapolcára és környékére, ára: 710 Ft. Május 11-13., 3 nap, Pécsre és környékére, ára: 600 Ft Május 11—13., 3 nap, Sopronba és környékére, ára: 800 Ft. Május 11-13., 3 nap. Aggtelekre és környékére, ára: 698 Ft. Május 18-30.. 3 nap, Sopronha és környékére, ára: 696 Ft Minden esetben teljes eOéUbazás: autóbusszal. Jelentkezés és felvilágosítás: EXPRESSZ Utazási iroda Szeged, Kígyó u. 3. Telefon: 11-303, 11-319. COOPTOURIST '79 Társasutazások Szegedtől Szegedig ÜDÜLÉS A JUGOSZLÁV TENGERPARTON 8 NAP OPATIA Június 11—18. Részvételi díj: kb. 3800 Ft + költőpénz + útlevél. Utazás: autóbusszal. 10 NAP TROGIR Július 31—augusztus 9. Részvételi díj: kb. 5100 Ft + útlevél 4- költőpénz. Utazás: autóbusszal. ÜDÜLÉS RIMINIBEN Velence—Firenze— San Marino, szeptember 5—15. Részvételi díj: kb. 7300 Ft. Utazás: autóbusszal. TÁTRALOMNIC— ZAKOPANE Június 24—28., július 25—29. Részvételi díj: kb. 2370 Ft + költőpénz. Utazás: autóbusszal. ERDÉLY, 4 NAP Arad—Segesvár— Szováta—Marosvásárhely—Kolozsvár— Nagyvárad. Június 14—17. Részvételi díj: kb. 1900 Ft + költőpénz. Utazás: autóbusszal. AUTÖS TÜRA A SZOVJETUNIÖBA Lvov—Rovno—Kijev— Vinyica—Csernovci— Lvov. Június 28—július 6., 9 nap. Részvételi díj: kb. 2000 Ft •+• költőpénz. Jelentkezés és részletes felvilágosítás: COOPTOURIST, SZEGED, Deák Ferenc u. 22. (MÉSZÖV). Telefon: 12-158. Értesítjük tisztelt megrendelőinket, hogy felújított háztartási gépjavító szervizünket megnyitottuk! Vállaljuk: mindenfajta el-ktromos háztartási gép garanciális és fizető javítását. Szegedi Elektromos •Szövetkezet, Attila u. 16. Tel.: 11-928. 4 *