Délmagyarország, 1979. április (69. évfolyam, 77-100. szám)

1979-04-01 / 77. szám

Vasárnap, 1979. április 1. KZDML MAGAZIN „Leértékelt" forintok — Hol vetted ezt az inget? (Cipőt, bőrzakót, ballonkabátot? ... — az éppen aktuális cikk behelyettesíthető.) Ugye, Jugóban? Nagyon klassz... — nyílik az öröm a kérdező arcán. S amikor hallja a választ: — Az Alföldiben, a Centrumban, Szolnokon, Pesten... — az öröm értetlen vállvonásnak ad helyet — Hát ott is lehet vásárolni? Pedig lehet, és sokszor olcsóbban és jobbat, mint a határ másik oldalán. Igaz, nem mindig és nem mindenben van ez így, s ezért sokszor vándorútra kél a forint, elindul külföldre. Ismerős eset. Szabadkán leáll a magyar rendszámú autó. Vezetőjét „fülön csípi" egy arra járó. — Van-e forint eladó? Erre fölbuzdul a kísérletező kedv: — Van száz forintom. — Mennyiért adja? — Nyolcvanötért. — ötvenöt az ára — nézi bolondnak a „tájékozatlan" idegent a vevő. — Sajnálom, legföljebb nyolcvanért adom. Nekem is többe van... — Hatvannál többet nem adok érte... Ezzel véget is ért a kísérleti tárgyalás. De hogy hány esetben kötik meg külföldön az ilyen üzleteket? — azt csak sejteni lehet , a kimenőben vagy visszajövőben elkobzott „fölös" forintokból. Március elsejétől új vám- és devizarendelkezések léptek .életee. Többek között kétszáz forintra maximálták azt az összeget, amelyet egy-egy turista — ötven forintnál nem nagyobb címletekben — külföldre vihet. Szükség volt erre az intézkedésre, hiszen tavaly több millió magyar állampolgár utazott külföldre, s csak a legálisan kivihető összeg jóval meghaladta az egymilliárd forintot' Márpedig a külföldön áron alul elkótyavetyélt, maszek alapon „leértékelt" forintok nemcsak az államnak okoznak kárt, de nekünk, utazóknak, turistáknak is. Ráadásul nem mindenki elégszik meg a legálisan kivihető összegekkel, s néha bizony jókora köteg ötszázas is útnak indul külföldre. Dr. Remák Géza. a vám- és pénzügyőrség Csongrád megyei parancsnoka adatokat sorol: tavaly a megyében valamivel több mint nyolcmillió forint értékben derítettek föl vám- és devizabűntetteket szabálysértéseket Köztük 63 vám-, 113 devizabűntettet öt tilos pálinkafőzést és 1281 szabálysértést Azaz nem túlságosan nagy szám ez ahhoz képest hogy a határt Röszkénél átlépők száma lassanként megközelíti az évi négymilliót. — Nem is annyira az összeg a legfőbb gondunk — teszi hozzá dr, Remák Géza —. hanem a morális, az emberi oldal. Az a veszélyes szemlélet, hogy néhányan az országok közötti ár- és áruválaszték-különbségekből akarnak megélni vagy kiegészítő jövedelemhez jutni. Közismert hogy • külföldi áruknak jó néhány magánpiaca alakult az országban az utóbbi időben. Az új vám- és devizarendelkezések jócskán megnehezítik majd az üzletelést Hiszen az új rendelet kimondottan megtiltja vámáru értékesítését, vagy azt hogy külföldiek magánúton váltsanak át valutát forintra. Remélhetőleg segít ez a rendelkezés. Hiszen a tavaly Magyarországon járt 17 millió külföldi jóval kevesebb pénzt váltott be a hivatalos beváltóhelyeken, mint az várható lett volna. Ez pedig a magyar állampolgárok utazási lehetőségeit csökkenti végső soron. Vagyis mindig oda Jutunk vissza: kisebb-nagyobb szabálysértéseinkkel nemcsak az államnak, hanem közvetlenül magunknak is kárt okozunk. Csakhát ezzel mindenki úgy lehet: — Ugyan, mit számít az a kicsi!? De sok kicsi sokra megy! — Sok baj van a szemlélettel — teszi hozzá dr. Remák Géza. Az ilyen szabálysértéseket, bűncselekményeket még nem szégyenük az emberek, legföljebb ha a lebukást tekintik malőrnek. Hiszen hányan csencselnek vállalatoknál. üzemekben? És szól nekik valaki ? — Akkor hát olyan ez. mjnt amikor lopják a téesz tégláját, aztán az elnök kiteszi a táblát: Ez a tégla Kis Jánosé, s utána egy darab sem tűnik el? — Valahogy így van — legyint a parancsnok. — Tudja, a monarchia idején, amikor közös volt a pénzügy, az ellenállás szellemében segítették és amolyan hősként ünnepelték a csempészeket. Aztán meg faluhelyen a harmincas években egy kicsit dicsőségnek számított az uradalomtól looni... Máig élne ez a hagyomány? Ügy tűnik, néha igen. A röszkei határállomáson ko•árszám, zsákszám áll a dióbél, a halom mellett egész sonkák... — Egyszerűbb emberek, magyar állampolgárok és külföldiek egyaránt, sokszor nem ismerik a rendelkezéseket — mondja Belinyák Ferenc, a röszkei vámhivatal parancsnoka. — A ióhiszeműnek látszó, kisebb szabálysértések esetében csak elkobzást és figyelmeztetést alkalmazunk. A rendelkezések szerint a kiutazók csak három napra való, közvetlen fogyasztásra szánt és alkalmas élelmiszert vihetnek ki az országból. Csak hát a negyven-ötven kiló dióbél aligha ez az eset... A megyében tavaly földerített nyolcmilliós összegű vám- és deviza-bűncselekményekből. -szabálysértésekből mintegy kétmillió esett a röszkei határállomásra. Ennek nagyjából fele áru volt, fele pedig forint, amit el kellett kobozniuk a vámosoknak. A forintkiviteli kísérleteknél 4—5 ezer forint az átlag, de előfordult, hogy valaki 13 ezer 900 forintot próbált kivinni. — A fő feladatunk a kulturált és gyors vámkezelés biztosítása — mondja Belinyák Ferenc. — Jól képzett, tapasztalt emberek dolgoznak a határon, s állandó továbbképzésben is részesülnek ... Igen, a tapasztalatok szerint sokat javult, gyorsult a munka a határállomásokon. Csak hát egykét szabálysértési ügy. ha összefut, s a megfelelő feltételek hiánya — nincs különválasztva a teherforgalom — sokszor alaposan lelassítja a munkát. Szerencsére tavaly csökkent már a szabálysértések, bűntettek száma, ha az összeg nem is változott. — Sokat javult a helyzet amióta nálunk is lehet jugoszláv cipőt, fogkrémet, Vegctát kapni — teszi hozzá Belinyák Ferenc. — Higgye el, sok tanácsot tudnánk adni a külkereskedőknek, hogy mi a kurrens cikk, mivel lehetne tovább javítani a kínálatot. Hát igen, a hazai ellátás, választék javulásával változott a helyzet. Csakhogy választékban, árakban mindig lesznek különbségek országok között. És ismerős a pszichózis: ha valaki hirtelen szembekerül a megszokottól eltérő kínálattal, sokszor elkapja a vásárlási láz. Sokszor olyat is megvesz, ami itthon is kapható, s ami — tekintve az. önként „leértékelt", feketén eladott forintot — drágább is végül, mintha itthon venné meg az illető. Hogy mi a teendő? Egy kicsit számolni kellene. Nemcsak a szabálysértceek kellemetlen következményeivel, hanem azzal is, hogy egyáltalán, megéri-e?. Hogy valóban olcsóbb-e az a vásárlás, főleg ha valutánk értékét mi magunk rontjuk le? SZAVAY ISTVÁN Megint a fákról N

em érti a háziasszony, honnan jön ennyi por, föl a negyedik emeletre. Mire kikapcsolja a porszívót, tele a zsákja, pedig ajtó-ablak be van zárva. Ez is bosszúság, de a kisebbek közül való. Ha szervezetünknek nem lenne meg a maga belső söprögetője, tüdőnk igen hamar olyan lenne, mint a porszívó zsákja használat után. Egy köh intéssel egész szobát be tudnánk takarni. Söpri, mossa, áztatja a légutakat az egészséges szervezet, szerencsére nem tudjuk, legföljebb matematikus oszthatná-szorozhatná, hány kávéskanál utcai por fordul meg bennünk naponta és mennyi füstöt, benzingőzt szűr meg ősi konstrukciónk, a belső szerkezet Gondolom, ezektől a számoktól néhány gyöngébb idegzetű ember hanyatt esne. Mi mást tehetnénk, fákat ültetünk, amenynyit csak lehet. Dolgozik azonban az ellenerő is. amely annyi fát pusztít, amennyit csak lehet Fejtetőre állított gondolattal ezt az utóbbit civilizációs fejlődésünk elengedhetetlen velejárójának mondjuk. > A lelkesedés vitt a SzOléri sugarú tra. Szorul a forgalom, számítani lehet rá. hogy még nagyobb lesz, szélesebbre szabják tehát az utat Azt hallottam, végre nemcsak azt tudják az előkészítő munkások, hogy fűrésszel esnek neki a fáknak, inkább arrébb ültetik őket. Arrébb lép a fasor, hogy ne legyen útban. Mire fölébreszti a tavasz a fákat, már az új helyen állnak. Rámegy így is egy év, kettő, amíg sebeiket begyógyítják, mégis nyerünk az igyekezettel tizenvalahány esztendőt. összezsúfolódtunk a házakban, egyetlen fa akár száz ember hasznát is szolgálhatja. Megérdemli az elismerést, aki ebbe az útszélesítésbe úgy vágott bele, hogy nem vágja a fákat Édesség O

lvasom, hogy tizenegynéhányadszor került bíróság elé M. János, büntetett előéletű, 46 éves alkalmi munkás azzal a váddal, miszerint egy helyi élelmiszerüzletből tizenhárom, további két boltból pedig összesen tizenhét tábla csokoládét próbált — fizetség nélkül — kivinni. Szívesen megnéztem volna magamnak ezt az M. Jánost, ábrázatát azonban nem közölték a lapok: gondolom, azért, mert csúnyák a fogai. Köztudott, hogy a sok édesség árt a fogaknak. A fogaknak is. kell azonnal hozzátennem, hisz épp M. esete bizonyítja, hogy az édességeknek nemcsak fogyasztása : puszta beszerzése is káros lehet, s nemcsak a fogzománcra, hanem a jellemre nézve is. Az emberben azonnal feltámad a kérdés: vajon mikor és hogyan keletkezett, honnan és miből táplálkozik ez az emésztő szenvedély, a cukornak e narkózisa, amely — íme! — szerencsétlen rabjait lejtőre taszítja! Ha felnőttek vétkeire keres magyarázatot, mind a társadalomtudomány, mind a lélektan előszeretettel utal a gyermekkorra: állítólag leginkább akkor tudnak megtelepedni a lélek mélyén olyan csirák, melyekből később mérges gyümölcsöket termő vadhajtások nőnek. Esetünkben azonban a cukortolvaj negyvenhat életéve e feltevést kereken cáfolja: mikor ő kisgyermek volt. a legtöbb család éppenséggel nem dúskált a cukorban, M. János tehát nem akkor kapott rá beteges mértékben az édességre. Ugyanilyen félszárnyú magyarázatot ad az is, ha teljesen elvonatkoztatunk az egyéntől s csakis a társadalmi körülmények — egyébként igen örvendetes — változásaiban keressük M. János eltévelyedésének indítóokait, mondván: alkalom szüli a tolvajt, a bőség szédítette le őt az igaz útról. Nos, én tagadom ezt az álláspontot is. Egyfelől: árubőség dolgában csakis a milliónyi tisztességes ember jogos igényeihez igazodhatunk; másfelől: ha őrizetlenül maradna, alighanem eltűnne a polcról Lehel kürtje vagy László király sodronyzománccal díszített ezüst hermája is. holott ezek garantáltan egyetlenegy példányban léteznek. Röviden: a tolvaj mindig -lop. ha van mit, s méginkább, ha — hagyjáik. Tekintve, hogy M.-et nem hagyták, akár be is fejezhetném mondőkámat, de arra a bizonyos „miért"-re még mindig nem kaptunk feleletet: miért éppen édességet lopott? Az ok immár csakis egy lehet: maga a cukor, illetve az, ami benne megtestesül. Az, hogy az édesség: finom dolog. Az aztán már nyelvünk gazdagságából fakad, hogy az „édes" nem csupán ízt jelöl, hanem kiterjedt és bensőséges érzelmi elemedet is tartalmaz. A fogalomban valami nagyon jóleső, testünknek-lelkünknek egyaránt kívánatos és szeretett érték is , kifejeződik. De nemcsak az „édes" az. ami jó; viszont valamennyire az jellemző, hogy az egyéni boldogság és a közmegelégedés legkézenfekvőbb elemei, melyeket bírni, élvezni akarunk, s ezzel nincs is hiba. Hanem — mindezt, vagy bármelyiket „kilopni a boltból"?. Maradjunk a 'cukornál, amelyről mindenki tudja: sáros és ehetetlen növényekből, gyanús levelekbe párolódik, oldják, derítik, főzik, szűrik — munka, energia és szaktudás is beleötvöződik azokba a fehér kristályokba vagy a finom porba: emelkedettebben úgy is fogalmazhatnánk, hogy minden maréknyi finomságot sok lapátnyi fáradozásból lehet és kell lepárolni. Nos, itt lépnek a színre azok a gyanús figurák, akik csak a készet akarják; ott járnak-kelnek a társadalom, a gazdaság, az erkölcs polcai közt, szeműk megakad minden szépen és jón, de rögtön azt mérlegelik, hogy lehetne mindezt eltulajdonítani, zsebre vágni, hazacsempészni fizetség (a jog fejébep kötelesség, a bér fejében munka. a becsület fejében becsület) nélkül!... S ha elgondoljuk, hogy nemcsak a cukorka tud édes lenni, hanem a pénz, az erő, a hatalom is! Sokféle értékre kell tehát vigyáznunk, nehogy enyves kezekbe vagy feneketlen zsebekbe kerüljenek; s erre nemcsak a jelen kötelez bennünket, hanem a jövő is, távoli, emelkedett céljaink hósipkás csúcsai, melyeket némi képzelőerővel akár óriási oukorsüvegeknek is álmodhatunk (ne feledjük, néha az álom is édes). Maradjunk azonban a valóságnál, amelyet még jó ideig kell oldani, deríteni. főzn szűrni... ...apropó, szűrés: M. Jánosi "i bíróság visszaesőként elkövetett bolti tolva jlásokéri öthavi börtönbüntetésre ítélte. FÜLÖP JÁNOS Messziről könnyebb lelkesedr. mint közelről. Negyvenöt fa esett a mérnökök vonalzója elé, átültettek tizenhatot, odaveszett huszonnégy, és fölöttébb bizonytalan sorsát várja öt. Először a kedvesebbről, a tizenhatról beszéljünk. Több ezer forintot kell számítanunk darabonként az átültetésért. mire valahol összerakják az árát, szép summa pénz kerekedik elő. ez a munka tehát komoly áldozatokat kíván. Másfajta észjárással viszont azt mondhatjuk, még a kalmopyrinnél is jobb a fa, inkább ide adjuk a pénzt, mint orvosra-patikára. Egyetlen gép többe kerül, amivel belső nyavalyáinkat csak földeríteni lehet, a gyógyítás külön lecke marad. Beljebb húzódtak tehát az őrt álló fák, amelyeknek az új terv helyet engedett. Az az öt, amelyik még áll, más szempontból is figyelmet érdemel. Lelkesedésre mindenesetre kevés okot ad. Szépen visszametszették a koronáját mindnek, ahogy a iát szerető ember teszi. Űj helyén elég baja lesz a gyökér gyógyításával, ne szívja el a lomb az erőt. Minden sebét bekenték valamivel, odvas ne legyen később. Körülástak hármat, finom munkával, hogy földdel együtt vihessék arrébb. Azt hiszem, kukacos ember se találna hibát benne. Mikor is ásták? A söprögető házmester azt mondja, legalább egy hónapja. Kar- vagy lábszárvastagságú gyökerei azóta ott állnak csonkítva, takaró nélkül. Ami eső azóta ide esett, mind az árokba futott, hasznát a fa nem látja. Egy hónapja táplálék nélkül, pedig éppen most lódul akkorát a természet, hogy a biológiai energia robbanását közönséges fejjel fölfogni se lehet. Kegyetlen elvonókúráról van tehát szó. Hivatalos helyre mentem, megkérdezni, miért bicsaklott meg ilyen hirtelen a fák — bocsánat: a védelmük alatt álló emberek — szeretete. Termesze'esen „objektív" okai vannak. Megtudtam, megátalkodott ember mer csak a fákhoz nyúlni, mert a közmegvetés zajos megnyilvánulása elkerülhetetlen. Aki éri, pocskondiázza a favágókat, noha mindenki tudja, a hibát nem náluk kell keresni. Elhatározták tehát, hogy ezt az öt fát megkülönböztetett kímélettel ültetik át Először az út túlsó oldalára szánták, de nem kockáztatnak. Nem akarták, hogy átzötykölődve a másik oldalra, kára essék. Azt tervezték, körülássák, deszkával körbe veszik, és neki való kis árokban, erős géppel, két méterrel arrébb tolják. Leszedik a deszkát, földdel iól betömik a gödröt, megöntözik, beáztatják szinte, talán akkor megmarad. Miért vártak vele egy hónapig? Nem biztos, hogy egy hónapról van szó. Azért mert kiderült hogy eleven telefonkábel állja el az utat. Naplóbejegyzéssel leállították a munkát és egyelőre senki nem tudja az illetékes helyen, mikor folytathatják, és hogyan. Itt lép be a fejbe a másik gondolat Uj város ez. a telefonkábelt egy vagy két éve húzták, és máris elfelejtették, hogy ott van? A tervezőnek nincs térképe, amelyiken megnézheti? A sokat emlegetett közműkáosz ennyire mindennapi valóság? Most az van. hogy gyerekek fedezték föl maguknak a terepet Annyi lövészárkot látnak a tévében-moziban, végre itt az igazi, vívhatják nagy csatáikat. És közben ugrálnak a kibontott, kábeleken. A védőburkolat már roncs. Még egy kis idő, és úgysem szól a telefon. Amit a hivatalos szerv nem tudott megoldani, megoldódik magától: elrágódik a kábel, vihetik a fát De kinek fordul meg a fejében, hogy öt elszáradt fát arrébb ültessen. Kicsi a remény rá, hogy valaha is életmagra kapna. Ez lett belőle, pedig mind az ötöt emberi jóindulat vezérelte. Megkülönböztetett kímélettel ítélték halálra őket. Az itt lakók pedig nyelhetik a port. amíg a legföljebb jövőre elültetett kis. fák nagyra nőnek. És mondhatják. az antifásítás legalább anynyiba kerül, mint az igazi. HORVÁTH DEZSŐ