Délmagyarország, 1979. március (69. évfolyam, 50-76. szám)
1979-03-09 / 57. szám
2 Péntek, 1979. március 9: Vietnam FoivtalMnab a Eiareafc Provokáció Pekingben, a vietnami nagykövettóg ellen — Befejeződött a helsinki Vietnamvilágkonferencia 0 Hanoi (MTI) A Vietnam északi határkörzeteiből csütörtökön érkezett jelentések arról számolták be, hogy a kínai agreszszios egységek továbbra '6 ágyúznak több körzetet, köztük lakott településeket. A legsúlyosabb összecsapásokra Cao Bang és Lang Son tartományokban került por. A kírmi inváziós erők kivonását ígérő pekingi nyllatlását e nagykövetség terüle-i agresszióját, mint olyan esetére. A jegyzék ezúttal fel- .lekményt, amely ellentmond szólította a kínai hatóságo- a kínai nép érdekeinek is. kat u hasonló cselekmények 0 Budapest (MTI) megakadályozáséra. A Vietnam melletti szoiiA vietnami nagykövetség darltás erősítésére Szólítja egyébként még szerdán este fei a világ közlekedési és átadta a kínai félnek a tör- szállítási dolgozóit, a dokkvényellenesen behatolt sze- munkásokat, u tengerészeket mélyt — fűzi hozzá a hanoi és a légiközlekedésieket a közlemény. közlekedési és szállítási szak• Helsinki (MTI) szervezetek — budapesti •MnWiPPPA UHU • főváros melletti székhelyű — nemzetközi kozat ellenére a kínai egysé- dipoli kongresszusi termében vétségé, gek Cao Bung tartomány azo- csütörtökön befejeződött a A szövetség felhívása hangnos nevű székhelye körül Jö- március 6-án megnyílt rend- súlyozza, hogy tovább kell vészdrkokat ásnak, ágyúzzák kívüli nemzetközi Vietnam- erősíteni a kínai agresszió ela várost. A kínai támadás konferencia, amelyen — [mi :szolidaritási akciót. Ensúlyos károkat okozott a mint ismeretes — több mint nek megfelelően teljes összeCno Bang közelében fekvő stóz ország es harminc nem- fugára, a Kínába induló településeken. zetközi szervezet képviselői fegyverek és hadianyagok Hoang Llen Son tartó- ré?zt' ,CBÜ^r^kön, a szállításának bojkottjára szómányban az ellenséges csa- " ^ÍSJl & lítják fel a munMsokat * patok nehéztüzérséggel tó- .SESLffi" «lkalmazottókat. „Tagadjamadtók a Lao Cal tartomá- ^ A'^u™ i vS* "ak '"eg mi^ennemű segít, ny, székhelytől 40 kilométer- ffl, »?m« ft"™ s^ ^ Kínába tórtó és a Kí re, délre fekvő Coc Xamvasútóllomást. Ebben a körzetben napok óta nagy hevességgel folyik a harc gz agresszióé alakulatok és a vietnami védelmi egységek között. A támadók az összecsapásokban érzékeny veszteségeket szenvedtek. /&V?Ih,V,á?t' léa" nabóJ iövő hadihajóknak é« lik felhívást a kínai néphez hadirepülőgépeknek, és bojva amint egy Vietnammal kcttálják az áruszállítást is való szolidaritás felhlvásara mindaddig, amíg a kínai hadlr?nyul£ , "emzetközA kam" sereg ki nem vonul Vietpány akcióprogramját. namból, amíg helyre nem áll Az, ,V,E1 -a ke1zekk,ef1 V e ; a béke és a helyzet nem nornamtól címmel elfogadott ,. „, . . , , okmány egyebek között le- malizálódik'l — hív fel csesíögezi, hogy az egész világ lekvő összefogásra a közzéVáltozatlanul feszült a hely- elítéli Peking Vietnam elleni tett dekrétum. zet a Lang Son tartomány azonos nevű székhelye, Illetve Loc Binh Járási központ körül. A kínai erók kedden és szerdán nehéztüzérséggel lőtték a tartományi székhelyet, mlg Loc Binhban szétrombolták a település egyik fontoa hídját. * Hanoiban csütörtökön közleményt adtak kl, egy a VSZK pekingi nagykövetségét szerdán ért incidenssel kapcsolatban. A vietnami tájékoztatás szerint mdrgius 7-én este egy kínai katona behatolt a vietnami nagykövetség épületébe. A vietnami képviselet Jegyzékben tiltakozott a kínai Külügyminisztériumnál amiatt, hogy a pekingi hatóságok eltűrték a szóban forgó személy törvényellenes behatóMagyar felszólalás Genfben 0 Genf (MTI) szorgalmazni kell további or,A genfi leszerel^j htódtt- szágok csatlakozását az atomság 'csütörtöki ülésén, dr, Do- soröná'pó-efeyezményhez. Ehmpkos Mátyás nagykövet, a hez jó alkalmat nyújt az tárgyalásokon részt vpyő ma- egyezmény felülvizsgálásáról gyár küldöttség vezetője is a kö2é]JBvőben tartandó máfelszólalt. A magyar delegátus beszédét a nukleáris leszerelés témakörének szentelte, és egyebek között megállapította: a nukleáris leszerelés előmozdítása érdekében sodik konferencia. A teljes atomcsendre vo. natkozó szerződés megkötése, amelyről három atomhatalom már hosszabb Ideje tármeg kell erősíteni az eddig paLáfkat. í<>Jyta,t' 0jabb If létrejött megállapodásokat és Közös célokért A két pártvezető moszkvai megbeszélései minden kétséget kizáróan hozzájárultak e követelmény megvalósításához. A moszkvai . . „ . . találkozóról szóló kommennyld Brezsnyev megbesze- Urjaban a ^ Rubez80m cíJéSl"'e mi A6 aesódó J jt külpolitikai lap embermllllók — s Itt nemKommentár. A kínai agresszió előidéz, te feszült nemzetkőzi helyzetben került sor Moszkvában Kádár János és Leocsak a két ország népei értendők — nagy érdeklődése és reményteljes várakozása kísérte végig a két tapasztalt pártvezető eszmecseréjét. A tárgyalásokról kiadott közlemény, valamint az elhangzott beszédek egyaránt arról tanúsmegállapítja, hogy az tanúságot tett arról, hogy a Szovjetunió és Magyarország, a szocialista közösség többi országaival együtt, meg akarja valósítani a világ politikai légkörének megjavítását. Természetesen a világpolitikai kérdések mellett klkodtók. hogy a Szovjetunió „ ezerepeltek a meg. es Magvarország — szövet- . __ . és Magyarország — szövet ségeeeivel vállvetve — változatlanul szorgalmazza az beszélések napirendjén a kétoldalú kapcsolatokat érintő témák is. A szociaenyhülési politika elmélyí- RazdaMgi integráció IfAt,.meil;LCSík.aA,ÓVhatJ eszméjének talaján a tátmeg a világ békéjét. gyalópartnerek áttekintetA tárgyalópartnerek, ml- ték a sokoldalú magyar— után hiRgadt, de határozott szovjet együttműködés kérhangnenvben elítélték Pe- déseit. s meghatározták a kin.fi agresszióját vietnami gazdasági együttműködés szomszédja ellen, kifejezték új. fontos irányait Megálmeagyózödésüket, hogy a lapították, hogy a hosszú Vietnami nép megsegítése a távú célprogramok megvaszabadságért és a haladó- lósítása szilárd alapot nyújt sért harcoló minden erő kö- a két ország gazdaságának, zös feladata. S leszögezték, fellendüléséhez, hogy e feladat végrehajtó- Hasznos és tartalmas sából a Szovjetunió és Ma- megbeszélés zajlott le a gyarország is kiveszi részét. Kremlben a teljes nézet „A legutóbbi Idők eseményei azonosság jegyében. A céalapján arra a világos kö- lok azonosságából fakadt ez, vetkeztetésre Jutottunk Kú- s jelentős hozzájárulás volt dár elvtárssal, hogy még az enyhülési politika érvéJobbon erősíteni kell a szo- nyesítéséhez, a két baráti cialista közösség összefogó- ország kölcsönösen gyümölsát" — mondotta Leonyíd csöző együttműködésének Brezsnyev a vendég tiszte- kiszélesítéséhez. letére rendezett vacsorán. Pálfi Viktor leáris fegyverkezési hajsza megszüntetésére. Ezek mel. lett az elsődleges feladatok mellett haladéktalanul elkel] kezdeni olyan intézkedések és nemzetközi egyezmények kidolgozását — folytatta felszólalását Domokos Mátyás nagykövet —, amelyek előrehaladást jelentenek nemcsak a fegyverkezési verseny megállítása irányában, hanem a tényleges leszerelés megkezdésének terén is. Koszigin Indiába utazott 0 Moszkva (MTI) Indiába utazott hivatalos látogatásra csütörtökön Alekszej Koszigin, az SZKP Központi Bizottsága Politikai Bizottságának tagja, szovjet miniszterelnök. A kormányfő az Indiai kormány meghívásának tesz eleget, s viszonozza IJeszai indiai miniszterelnök 1977. őszi moszkvai útját. Koszigin tárgyalásokat folytat az indiai kormány vezetőivel a két ország kacsolatainak fejlesztéséről, s időszerű nemzetközi kérdésekről. * Alekszej Koszigin — úton Indiába — csütörtökön megszakította útjét Üzbegisztán fővárosában, Taskentben. Nemes Dezső kitüntetése Giscard ÍEstaiig Bukarestben • Bukarest (MTI) Csütörtökön háromnapos hivatalos látogatásra Bukarestbe érkezett Valéry Giscard d'Estaing francia köztársasági elnök. Az otopeni repülőtéren meghívója és vendéglátója, Nicolae Ceausescu román köztársasági elnök fogadta. Carler Egyiptomban # Kairó (MTI) Carter amerikai elnök csütörtökön, közép-európai idő szerint kora délután az egyiptomi fővárosba érkezett, hogy Szadat egyiptomi államfővel az egyiptomi— izraeli békeszerződésre vonatkozó legfrissebb amerikai javaslatokról tárgyaljon. Carter — akit egyiptomi útjára felesége. valamint Vance külügy- és Brown hadügyminiszter is elkísért — a kairói repülőtéren Szadat elnök, Khalfl miniszterelnök. az egyiptomi kormány tagjai és a már korábban Egyiptomba érkezett Zlbigniew Brzezinski. Carter nemzetbiztonsági főtanácsadója és Alfréd Atherton. közel-keleti utazó nagykövet fogadták. 0 Budapest (MTI) A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége Nemes Dezsőt, az MSZMP Politikai Bizottságának tagját.a Népszabadság főszerkesztő]-'t a szovjet és a magyar nép közötti barátság erősítésében szerzett érdemeiért, valamint a nemzetközi kommunista mozgalomban kifejtett több évtizedes aktív tevékenységéért 70 születésnapja alkalmából az Októberi Forradalom Érdemrenddel tüntette ki. A kitüntetést csütörtökön a szovjet nagykövetségen Vlagyimir Jakovlevics Pavlov. a Szovjetunió magyarországi nagykövete adta ót. Jelen volt Németh Károly, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára, Gyenes András és Győri Imre, a Központi Bizottság titkárai. Befejezőin Heraann te látogatása 0 Budapest (MTI) A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának meghívására március 7—8-án látogatást tett Budapesten Hermann Axen, a Német Szocialista Egységpárt Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára. Németh Károly, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára fogadta Hermann Axent, akivel megbeszéléseket folytatott Gyenes András, az MSZMP Központi Bizottságának titkára is. A szívélyes, elvtársi légkörben lezajlott megbeszéléseken a két testvérpárt képviselői tájékoztatták egymást az MSZMP Kl. kongresszusa és az NSZEP IX. kongresszusa határozatai végrehajtásának menetéről, áttekintették a két testvérpárt együttműködését és véleménycserét folytattak a nemzetközi helyzet, a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom időszerű kérdéseiről. A nemzetközi események áttekintése során a két párt képviselői határozottan elítélik a pekingi vezetésnek a szocialista Vietnam ellen indított agresszív háborúját, amely újabb súlyos megpróbáltatást jelent a vietnami nép számára. A fegyveres kínai támadás veszélyezteti az indokínai térség népeinek biztonságát és a világ békéjét. Szolidaritásukról és teljes támogatásukról biztosították a vietnami kommunistákat, a "hős Vietnami népet. A két párt képviselői elítélik a Laoszi Népi Demokratikus Köztársaság ellen irányuló kínai agresszív fenyegetéseket. A két testvérpárt megkülönböztetett jelentőséget tulajdonít a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom egysége megszilárdításának, az európai kommunista és munkáspártok berlini értekezletén kidolgozott dokumentumban foglalt feladatok megvalósításának. Készek továbbra is tevékenyen hozzájárulni az összes haladó, demokratikus és forradalmi erő összefogásához. * Hermann Axen csütörtökön elutazott hazánkból. Haiierő-csökKentési tárgyalások Közéleti napló ELNÖKI TANÁCSI KÜLDÖTTSÉG UTAZOTT LATIN-AMERIKÁBA Barcs Sándornak, az Elnö- népségén Az Elnöki Tanács ki Tanács tagjának vezetésé- delegációja onnan Brazíliába ve] csütörtökön Caracasba utazik, ahol Jelen lesz Joao utazott az Elnöki Tanács küL Baptista de Oliveira Figueidöttsége, hpgy részt vegyen redónak a Brazi, Szövetaégi dr. Luis Herrara Campins- ' 6 nak, a Venezuelai Köztarsa- Kóztarsasag elnökének beikság elnökének beiktatási ün- tatásán. MOZAMBIKI KATONAI KÜLDÖTTSÉG ÉRKEZETT HAZÁNKBA Sebastiao Marcos Mabote, a Mozambiki Felszabadítás! Front (KRKLIMO) állandó politikai bizottságénak tagja, a Népi Felszabadító Fegyveres Erők vezérkari főnöke, miniszterhelyettes — Czlnege Lajos hadseregtábornok, honvédelmi miniszter meghíváséra — csütörtökön katonai küldöttség élén hivatalos-baráti látogatásra hazánkba érkezett. A Ferihegyi repülőtéren Oláh István altábornagy, a Magyar Néphadsereg vezérkari főnöke, miniszterhelyettes fogadta. MAGYAR DELEGÁCIÓ LÍBIÁBAN Udvardi Sándor külkereskedelmi miniszterhelyettes vezetésével csütörtökön delegáció utazott Líbiába, a XVII. Tripoll Nemzetközi Vásárra. Hazánk hagyományos részvevője a jelentős mediterrán árubemutatónak. önálló magyar pavilonban az Idén 12 külkereskedelmi vállalat állítja ki termékeit, közöttük átviteltechnikái berendezéseket, villamosságmérő műszereket, textilárut, cipőt, élelmiszereket és vegyipari cikkeket. 0 Bécs (MTI) Csütörtökön Bécsben megtartották a közép-európai fegyveres erők és fegyverzet kölcsönös csökkentéséről folyó tárgyalássorozat 196. plenáris ülését, amelyen ezúttal W. J. de Vos nagykővet, a holland küldöttség vezetője elnökölt. A csütörtöki tanácskozáson előbb Edwin Bolland nagykővet, a brit. majd pedig Ny. K. Taraszov nagykövet, a szovjet küldöttség vezetője szólalt fel. A brit delegátus — mint az I ülést követő sajtótájékoztatón Ismertté vált — a tárgyalások legfontosabb kérdéseként továbbra is a szárazföldi csapatok létszámadataiban feltételezett eltérések tisztázását Jelölte' meg. A NATO-tagországok megítélése szerint — mondotta — ennek a kérdésnek a tisztázásától függ az előrehaladás a bécsi tárgyalásokon. NyíkolaJ Konsztatyinovics Taraszov szovjet nagykövet, a szovjet küldöttség vezetője kifejtette, hogy a bécsi tárgyalások nyugati résztvevői megkerülik a fegyveres erők és a fegyverzet csökkentésének fő kérdéseit és helyettük a felek fegyveres erőinek létszámáról folyó mesterséges vitát állítják n középpontba. Ez egyértelműen arról tanúskodik, hogy a NATO-tagországok nem törekednek a megállapodásra. A bécsi haderő-csökkentési tárgyalásokon olyan . ellentmondásos helyzet alakult ki — mutatott rá Taraszov nagykövet —, hogy amíg a szocialista országok már részletesen tisztázták csapatóik létszámának kérdését, a nyugati országok nem adnak választ arra, hogy az általuk feltételezett eltéréseket milyen módszerekkel állapították meg. A szovjet delegáció vezetője ezért felszólítod tó a nyugati résztvevőket, hogy vagy indokolják meg a létszámadatokra vonatkozó állításaikat, vagv pedig fogadják el alapul a szocialista országok hivatalosan előterjesz.tett létszámadatait, és ne hátráltassák tovább a tárgyalások előbbre haladását. A szovjet nagykövet végezetül ismét aláhúzta, hogy a bécsi tárgyalásokon adva vannak az előrehaladás lehetőségei — erre jó alapul szolgál a szocialista országok Immár kilenc hónapja beterjesztett, de a nyugat részéről mindeddig hivatalos válasz nélkül hagyott kompromiszszumos javaslata. Khomeini nőnapi meglepetése • Teherán (MTI) Khomeini ajatollah. a forradalom vezetője a nemzetközi nőnap alkalmából furcsa meglepetést szerzett az iráni asszonyoknak és lányoknak. A teheráni rádió a szigorú iszlámosításra törekvő síita mohamedán főpap beszédét ismertetve tegnap, csütörtökön bejelentette: Khomeini elrendelte, hogv a nőknek szombattól, az iráni munkahét első napjától kezdve kendőt kell viselniük a kormányhivatalokban. Az ajatollah egyébként éles szavakkal ostorozta a nőknek az iszlám erkölcsökbe ütköző „nem megfelelő" öltözködését.