Délmagyarország, 1979. március (69. évfolyam, 50-76. szám)
1979-03-06 / 54. szám
2 Kedd, 1979. március 6. Parlamenti választások a Szovjetunióban G Moszkva (MTI) A Szovjetunió Központi Választási Bizottsága hétfőn este közzétette a Legfelsőbb Tanács tagjai megválasztására vasárnap , megtartott szavazás előzetes eredményeit A tanács két házába, a szövetségi tanácsba, illetve a nemzetiségi tanácsba egyaránt 750—730 küldöttet választottak. A szavazáson 174 millió 910 ezer 633 személy vett részt Ez a választásra jogosultak 99,99 százaléka. A szövetségi tanács képviselőjelöltjeire az érvényes szavazatok 09,89 százalékát adták le. a nemzetiségi tanács jelöltjeit a szavazók 99,91 százaléka támogatta. Mint a választási bizottság közleménye megállapítja, a választások előzetes eredménye arról tanúskodik, hogy a kommunisták és pártonkívüliek megbonthatatlan tömbje nagyszabású győzelmet aratott. Abban a szavazókörzetben, ahol Leonyid Brezsnyev is lakik, Igen sokan várták az SZKP KB főtitkárát, köztük igen nagy számban külföldi újságírók is. Az újságírók megkérdezték, hogy véleménye szerint mikor kerülhet 6or a hadászati támadó fegyverek korlátozásáról szóló újabb szovjet—amerikai megállapodás aláírására. Mint Ismeretes, Brezsnyev ezzel a kérdéssel részletesen foglalkozott legutóbbi beszédében. Most az újságíróknak kijelentette: a szovjet és az amerikai külügyminiszternek még el kell végeznie a végső egyeztetés munkáját is. Azt követóen, hogy erre sor kerül, aláírják a megállapodást — mondotta Leonyid Brezsnyev. Irán Olajexport Kivégzések S Teherán (MTI) Irán hétfőn, több mint háromhónapos szünet után folytatta olajának kivitelét. Délelőtt a Perzsa-öbölben levő Kharg-szigeten megkezdődött 200.000 tonna nyersolaj átpumpálása egy Japánba induló hankhajóba. Irán a napokban további 4 300 000 tonna olajat szállít nyugateurópai országokba. Az Iráni Nemzeti Olajtársaság közlése szerint a Japánnak szánt olaj hordónként 20 dollárba kerül. A zavargások előtt Irán 13 dollárért árusította olaját. Irán olajmezőin fokozódik a termelés. » A sah -rendszerének hét magas rangú katonáját végezték kl hétfőn reggel Trónban egy iszlám forradalmi bíróságon folytatott titkos tárgyalás ítélete alapján — közli az AP hírügynökség a bíróság közleményére hivatkozva. Szovjet—amerikai viszony A problémák értékrendje Vietnam Általános mozgósítás Jelentés a harcokról# Kínai nyilatkozat 0 TASZSZközlemény £ Folytatódnak a tiltakozások # Hanoi (MTI) Vietnamban általános mozgósítást rendeltek el — adta tudtul hétfőn esti adásában a hanoi rádió. A Vietnami Kommunista Párt Központi Bizottságának Vietnam népéhez és fegyveres erőihez intézett, egységbe és mozgósításra szólító felhívásával egy időben Hanoiban összefoglaló jelentést tettek közzé a kínai agresszorok elleni eddigi harcról. Az összefoglaló rámutat: a kínai lnváziós csapatok mindenütt kemény ellenállásba ütköztek és súlyos veszteségeket szenvedtek, a vietnami katonák az agresszlós kínai erők csaknem egytizedét tették harcképtelenné. A jelentés részletezi a fő hadszíntereken történteket Lang Son tartományban, ahol a legsúlyosabbak a harcok, az elsó napok veszteséget után a kínalak nagyszámú gyalogos alakulatot sok tankot és löveget kényszerültek a tartalékból harcba vetni, de céljalkat nem érték el. A vietnami jelentések hangsúlyozzák. hogy változatlanul súlyos harcok folynak a városért A többi határ menti tartományban is eredményesen védekeznek a vietnami csapatok. • Az Oj-Kírva hírügynökség hétfőn „a kínai kormány felhatalmazásával" nyilatkozatot tett közzé, melyben azt állítja, hogy „a kínai határőr egységek elérték az elé lük tűzött célt", s ezért „1979. március 9-től kezdve az összes kínai határőr egységek visszavonulnak kínai területre". A nyilatkozat, szerint ..Kína egyetlen óhaja a békés és biztonságos határ", egyben azonban újabb ultimátumszerű figyelmeztetéseket intéz a vietnami hatóságokhoz arról, hogy „a kínai fél fenntartja magának a jogot az önvédelmi vissza csapásra abban az esetben, ha a vietnami tevékenység megismétlődik". A kínai állásfoglalás megismétli a tárgyalások sürgős megkezdésére vonatkozó javaslatot. melyet a vietnami fél, mint ismeretes, kénytelen volt elutasítani, minthogy nnilvánvaló volt. hogy az agresszor az erő pozíciójából szeretne feltételeket diktálni a VS^K-nak. * Az Üj-Kína hírügynökség hétfőn nvilatkozatot adott ki arról, hogv március 5-ével megkezdik a Vietnam elleni agresszióban részt vevő kínai határőr alakulatok visszavonását az ország területére — hangoztatja a TASZSZ közleménye. Mint ismeretes, Kína február 17-én rablótámadást intézett Vietnam ellen. E napon a kínai reguláris hadsereg több mint tíz hadosztálya (nem határőr egységek. mint az Uj-Kína nyilatkozatában áll) behatolt Vietnam földjére. A vietnami nép hősiesen ellenáll, az agresszornak. Vietnam szakadatlanul visszaveri a hódítók szüntelen rohamait, akik súlyos ember- és hadianyag-veszteségeikkel nem számolva megkísérlik, hogy mélyen behatoljanak vietnami területre. Az elkövetkező napok megmutatják, hogy gyakorlatilag mit Jelent az ŰJ-Kína nyilatkozata, amely sok kikötést, különféle feltételt tartalmaz. Figyelmet érdemel, hogy a kínai kormány ebben a nyilatkozatban újból és példátlan arcátlansággal arra támaszt igényt, hogy önvédelemből a jövőben is Joga legyen ellentámadásra akkor és úgy, ahogyan az nekt tetszik. Nehéz volna figyelmen kívül hagyni, hogv Kína éppen az utóbbi időben fokozottan hangoztatja területi igényeit Vietnammal szemben. Az Oi-Kína hétfői nyilatkozatából is tulaidonképpen az bizonyosodik be, hogy Kína továbbra is vietnami területre tör. Egyelőre nincs semmiféle Információ arról, hogy a pekingi kormány nevében tett ÜJ-K f na-n yi latkozatnak megfelelőn Kína valójában megkezdte-e csapatai kivonását Vietnam területéről — állaoít.ia meg a TASZSZ közleménye. • Kína Vietnam elleni agressziója ellen világszerte folytatódnak a tiltakozások. A Szíriai Kommunista Párt nyilatkozatban ítélte el a Vietnam ellen indított kínai agressziót. Az Iráni Néppárt (Tudeh-párt) Teheránban nyilvánosságra hozott nyilatkozata követeli a kínai katonai akciók azonnali beszüntetését és a kínai agreszsziós egységek azonnali kivonását vietnami területről. O'asrország több városában ls tüntetéseken követelték a felvonulók a kínai csaoatok kivonását Vietnam földjéről. * A szegedi Kiss Ferenc Erdészeti Szakközépiskola KISZ-szervezete és kollégiumi diáktanácsa a Vietnam ellen intézett kínai agreszsziót elítélő szolidaritási nagygyűlést rendezett tegnap. Az iskola tanárai és diákjai táviratban biztosították szolidaritásukról a harcoló vietnami népet, s a táviratot eljuttatták a Vietnámi Szocialista Köztársaság 1 budapesti nagykövetségére. A Szovjetunió politikai magatartása és a vezető szovjet államférfiak egymást követő beszédei nagy tanulságot jelentettek az elmúlt napokban a nemzetközi helyzetet sokszor aggodalommal figyelő világközvélemény számára. Ismét bebizonyosodott: egy világméretű kapcsolatokkal és felelősséggel rendelkező nagyhatalom erejét és szilárdságát mindenekelőtt azon a biztonságon lehet lemérni, amellyel felismeri a nemzetközi problémák valóságos ^értékrendjét. És azon a nyugalmon, amellyel szembenéz a mégoly veszélyes provokációs lépések és a manipulált pánikkeltés kampányával SALT-2, feltételekkel? t Korunk két legnagyobb gazdasági és katonai hatalmának, a Szovjetuniónak és az Egyesült Államoknak a viszonyát az elmúlt hónapokban egész sor olyan akció terhelte, amely az említett időszak első szakaszában a washingtoni politika kapkodó és sokszor felelőtlen magatartásának volt tulajdonítható. Az esemé nyelj második periódusában pedig annak az — enyhén szólva — kétértelmű magatartásnak, amelyet az Egyesült Államok a Vietnam elleni agresszióra készülő, majd azt megvalósító Kínához fűződő kapcsolatainak építésében mutatott. Az említett időszak első szakaszát az jellemezte, hogy az Egyesült Államok politikai propagandája — látnivalóén az elnöki tanácsadók meghatározott karének nyílt támogatásával — halasztotta, majd kérdésessé tette a hadászati tömegpusztító fegyverek korlátozásáról szóló SALT—2 egyezmény aláírását. A módszer az volt, hogy a hírhedtté vált „linkage", az összekapcsolás módszerét alkalmazták Mégpedig alapjában véve úgy, hogy a fejlődő országokban a belső társadalmi erők által gerjesztett változásokért a Szovjetuniót tették felelőssé. Majd a SALT létrehozását e társadalmi változások „megszüntetésétől" tették függővé. Ezt az első szakaszt voltaképpen Teng Hsziao-ping washingtoni látogatása kapcsolta a másodikhoz. Mindaz, arrü a világpolitikában e látogatás óta történt, világossá tette: Kína vietnami agreszsziójának előkészületeiről Washingtonnak tudomása volt A teljes jogú diplomáciai kapcsolatok felvétele, majd Biumenthal pénzügyminiszter pekingi látogatása és á legnagyobb kedvezmény elvével kapcsolatban tett amerikai ajánlat azt is egyértelművé tette, hogy Washingtont , a Vietnammal szembeni kínai ' magatartás nem befolyásolja pekingi kapcsolatainak építésében. Találkozás a közeljövőben E két világpolitikai szakasz a maga összességében azt jelentette, hogy az Egyesült Államok óriási felelősséget visel és a Carter-adminisztráció valóban rendkívül megterheli a szovjet—amerikai viszonyt A szovjet választásokkal kapcsolatos nyilatkozatok és mindenekelőtt Brezsnyev beszéde „a talpára állította" a nemzetközi értékrendszert! Egyértelműen kiderült: a Szovjetunió mind a MoszkLOSONCZI PÁL TÁVIRATA Losonci Pál, az' Elnöki Tanács elnöke táviratban fejezte ki jókívánságait F. W. K. Akuffo altábornagynak, a Ghánai Köztársaság elnökének az ország függetlensége kikiáltásának 22. évfordulója alkalmából. GÁSPÁR SÁNDOR HAZAÉRKEZETT Gáspár Sándor, a Szakszervezeti Világszövetség elnöke, a SZOT főtitkára hétfőn hazaérkezett Prágából, ahol az SZVSZ titkárságónak ülésén vett részt. MÁRCIUS 20-AN VÁLASZTÁSOK I AZ NDK-BAN Az NDK nemzeti frontja hétfőn választási felhívást tett közzé a Német Demokratikus Köztársaságban május 20-án megtartandó helyi — községi, városi, városi kerületi és járási — választások alkalmából. .Joachim Herrmann, az NSZEP Politikai Bizottságának tagja, az NDK válalhtási bizottságának elnökhelyettese kiemelte, hogy a nemzeti front olyan mérleggel léphet a választók elé, mint még soha, és hogv a májusi választásokat az egész néppel folytatandó általános és átfogó eszmecserének tekintik. TELJES KUDARC Nem hajlandó „álegyezményt" aláírni Egyiptommal, Carter elnök „képtelen" igényeket támaszt — ezt jelentett^ ki vasárnap Menahem Begin. Az izraeli kormányfő az amerikai ABC televíziónak nyilatkozott Válaszaiból kitűnt, hogy teljes kudarccal jártak Carter elnök legújabb erőfeszítései és az 1977 novemberében indult egyiptomi—izraeli „békekezdeményezés" tartósan csődbe jutott ÁREMELÉSEK JUGOSZLÁVIÁBAN Jugoszláviában a megélheiésl költségek ez év januári 1,9 százalékos drágulását februárban további 1,8 százalékos növekedés követte. A múlt hónapban megdrágult több élelmiszer, szolgáltatási költség, a vasúti közlekedés, köt-szövöttáru, szeszes ital, zöldség-gyümölcs stb. Március első napjaiban a többi között 15 százalékkal felemelték a villanyáram és 2,7—14,4 százalékkal a hús árát. (1 kg sertéscomb 83, 1 kg marhacomb most 108 dinárba kerül.) va—Washington viszony megterhelését, mind az amerikai felelősséget is magába foglaló pekingi provokációt nyugodt határozottsággal fogadta. Nem hajlandó megengedni, hogy eltérítsék politikai irányvonalától. Ennek az irányvonalnak kiemelkedő jellegű vonása, hogy első helyen az enyhülés folyamatának folytatása és továbbvitele áll. A történtek ellenére Brezsnyev „remélhetőleg a közeljövőre" helyezte találkozását Carterrel és a SALT—2 szerződés aláírását. Nem hagyott kétséget afelől, hogy ebből az alkalomból megvitatják a szovjet—amerikai kapcsolatok egész rendszerét, e kapcsolatok további fejlődésének, az enyhülés megerősítésének és az általános béke megszilárdításának számos kérdését. Ezt párosította Brezsnyev az Európában meglevő általános katonai egyensúly további stabilizálásával. Azzal, hogy ezentúl ne csak az európai hadgyakorlatokról,- hanem minden jelentős csapatmozdulatról is történjék előzetes tájékoztatás, a helsinki biztonsági értekezlet résztvevői pedig kössenek egymással meg nem támadási egyezményt. Ésszerű megegyezés A Vietnam elleni kínai agresszió leghatározottabb elítélése és annak hangoztatása, hogy a Szovjetunió teljesíti szerződéses kötelezettségeit Vietnammal szemben — ebben az értékrendszerben kapott súlyának megfelelő „helyet. Brezsnyev világosan leszögezte, hogy jelenleg a kínai politika veszélyezteti mindenekelőtt a világbékét, éppen ezért rendkívül veszélyes bármiféle segédkezet nyújtani ennek a politikának. A Szovjetunió vezető politikusainak egymást követő beszédei, majd végül Leonyid Brezsnyev elemzése lehetővé teszi a szovjet—amerikai kapcsolatok esélyeinek a korábbiaknál nyugodtabb, realisztikusabb vizsgálatát as Egyesült Államok minden Józan politikai ereje számára. A nemzetközi erőviszonyok valóságával emlékezheti Washingtont arra, hogy minden „három-négy, vagy sokszögű" politikai kombináció ellenére a béke és az enyhülés politikai útja Moszkván keresztül, pontosabban egy Washington és Moszkva közötti ésszerű megegyezésen keresztül vezet R. E. Divatos fehérneműben még vonzóbb lesz! j, Női fehérneműhetek március 5-től 17-ig A SIRÁLY női divatáruboltban és a PÖK divatárnboltbr (Kárász n. 8.) (Széchenyi tér 14.) Nagy választék! • • Önkiszolgálás!