Délmagyarország, 1979. március (69. évfolyam, 50-76. szám)

1979-03-04 / 53. szám

99 Vasárnai!, 1979. március 4. M Lokálpatriotizmus A

minap hírt kaptam egy régi ismerősömről. Mesélték, hogy költözik vissza Pestre. Négy éve végezte Gödöllőn az egyetemet, s odahagyva szüleit a pesti lakásban, elszegődött vidékre. Nemcsak mezőgazdászként vonzotta őt a falu. Ügy érezte, hogy mint sok mindenre kíváncsi, olvasott, művelt, emberek iránt érdeklődő értelmiségnek is lehet helye, feladata egy község életében. Nem 6 az egyetlen, hasonlóképpen gondolkodó fiatal, bár többnyire inkább arról hallani, mennyi vidéki állás marad betöltetlenül, miközben a városiakért tolonganak. Keresi, kutatja az ember az okokat. Egyik népművelő barátom például szinte fejest ugrott egy községi művelődési ház vezetésébe. Tele tervekkel, ötletekkel fogott a munkába. De mert elképzelései messze meghaladták a néhány ezer lakosú község igényeit megkísérelte a szomszédos kisközségek lakóit is bevonni a művelődésbe. A baj ekkor kezdődött. Mert a helybéliek először kinézték maguk közül az „idegeneket", majd amikor barátom nem tágított ötletétől, szabotálni kezdték a munkáját. Kezdetben csak verekedést provokáltak, később hátatfordítottak neki, sőt meg is fenyegették. Barátom nem is a falu szűk látókörrel szemlélődő, gondolkodó lakóin csodálkozott hanem az értelmiség magatartásán. Az orvos és a szövetkezet főmérnöke akarta először győzködni a falu igazáról, majd a tanítók, sőt maga a tanácselnök figyelmeztette, hagyja a falut olyannak, amilyen, ne hergelje az embereket Egy községi könyvtáros felháborodottan mesélte: a falu lakóinak fele rendszeres olvasója, ezt néhány év munkájával már elérte, de még egyetlen helyi értelmiségit sem tudott rávenni arra. hogy példát mutatva érdeklődjék a könyvek iránt. Azzal utasították el. hogy nekik otthon rengeteg könyvük sorakozik a polcokon, ami igaz is, de hogv gyakran forgatnák őket annak kevés jele van. De nemcsak a művelődésben mutat gyakran passzivitást a vidéki értelmiség. Nem is tudom pontosan, milyen jelzővel kellene illetni azt a helyzetet hogy az összevont községi tanácsok munkájában oly buzgón tevékenykedő értelmiségiek sem látnak túl a helyi érdekeken, s a társközségekben igy lassan pangani kezd az élet nemhogy nem fejlődnek, de még szinten tartásukról sem gondoskodnak. Vaknak kellene lennem ahhoz, hogy ne lássam: a lakosság egy központban való letelepítése, az erre alkalmas községek nagyarányú fejlesztése, életének a városhoz való közelítése a jövő érdeke. De eközben több mint hiba elhanyagolni a társközségeket lakóit elvadítani, megkeseríteni. Szép dolog a lokálpatriotizmus. Azt hiszem, ez ellen senki egy a s a véleményem, /J hogy nincs értelme olyan nagyon dicsőíteni Ádámot és Évát, mert felfedezték a szerelmet. Ha helyesen végezzük az elemzést, amiként én tettem, könnyen beláthatjuk, hogy a szerelem nem bonyolult matematikai egyenletekből született, sem álmatlan éjszakák eredményeként. A leglaikusabb ember is rögtön felfoghatja, hogy más dolgokat sokkal nehezebb volt felfedezni. Például a varrótűt. Persze, miután ez már megvan, akadhat, aki alibecsüli a varrótű zseniális feltalálóját, mondván, hogy az egész nem más, mint egy darab vékony acél, melynek kihegyezték a végét. De rossz szót nem ejthet Csakhogy célt téveszt az aki a szülőföld érdekét a múlt túlhaladott gondolkozásának megőrzésében keresi. Ilyen esetekben a lokálpatriotizmus álarc csupán, s egvéni érdekek, hatalmi vágy vagy egyéni érvényesülés szándéka húzódik gyakran mögötte. A falu érdeke ma a korszerűsödés. a tisztább, egészségesebb, kényelmesebb és kulturáltabb élet megteremtése. Ez féltétele a gazdasági fejlődésnek. amely magával hozza az emberi lehetőségek tágulását is. Hogy ebben az értelmiség a korszerű hatóanyag szerepét kell vállalja, arra persze akad biztató jel is. Az a fiatal szövetkezeti elnök ismerősöm példa erre, akivel nemrégiben találkoztam. A néhány óra alatt, míg együtt jártuk a gazdaságot, fontos igazságot bizonyított: nevezetesen azt, hogv aki ma hasznára akar lenni a falunak, aki a fejlődés mellé akar állni, nem maradhat közömbös. Nem tett ő különleges dolgokat. Csak jó néhány szomszédos gazdaság szakemberének számolt be a tavalyi eredményekről, feltárva azok hátterét, informálta őket minisztériumi hírekről, s az idei kilátásokkal kapcsolatos tanácsait mondta el nekik. Közben persze ő is kapott híreket, ötleteket, ez talán természetes. „Csak" annyit tudott, példázott ő a számomra, hogy akkor használ magának igazán az ember, ha másokat is igyekszik segíteni, csak akkor boldogulunk magunk, ha mások boldogulásáért tesszük, ha a tudást, amelyet megszereztünk, a többségért vetjük be, társulni igyekszünk, nem kívül maradni. Hogv ebben a munkában akadályokkal kell megküzdeni, ez természetes. A történelem is arra tanít, hogy aki nem vállalja a harcot ott. ahol harcolni kell. mindenképp maga ellen cselekszik. Hivatást a harcra pedig a tudás szül, az aktív tudás, s nem a megalkuvás. Ilyesmikről beszélgettünk, eztán távozni készülő mezőgazdász ismerősömmel, miután megkerestem. Mert hát a róla kapott hir végül is nem hagyott nyugodni. Kiderült, olyan súlyos ellentétei támadtak a tanács vb titkárával és az iskola igazgatójával, hogy nincs többé maradása. Megszervezte ugvanis a fiatal értelmiségiek klubját, kis közösséget teremtett, amely fellépett az igazgató korszerűtlen tanítási elveivel szemben, kiharcolta a művelődési ház építését, leállítva ezzel az étterem és kocsma tervezését, amelynek majdani működésében, vezetésében manipulációs lehetőségek sejlettek. Elindítottak valamit: az értelmes, célt ismerő közösség beleszólását a falu életébe. Megvédeni még nem tudják, így most távozik. De akik vele együtt változtak, már sosem lesznek a régiek. R. S. A szerelem felfedezése Űj fajta született Mezőgazdáink körében sokszor felteszik a kérdést, hogv a zab nemesítését miért a Dél-Alföldön. a Gabonatermesztési Kutatóintézetben végzik, ismerve azt a tényt, hogy a zab szereti a csapadékos, hűvös és az alföldi ember számára sokszor „hegyvidéki"-nek nevezett klímát. Válaszunkban két okot szoktunk kiemelni. Az egyik látszólag adminisztratív. A MÉM ugyanis intézetünket bízta meg az 1970. évi átszervezéssel a zab nemesítésének és termesztésének kutatásával. A másik ok, hogy az alföldi szélsőségesebb és szárazabb klímát is eltűrő fajták előállításának feltételei leginkább itt a Dél-Alföldön biztosítottak. A nemesítés, ez a sajátos mikroevolúció, mindig az adott tájegység környezeti, ökológiai feltételeihez igazodik. Ellenben a növényfajnak — mint évmilliók alatt kialakult, többé-kevésbé egységes biológiai objektumnak — a termesztési adottságai optimálisabbak lesznek, ha eredeti környezeti viszonyai közé visszahelyezzük. Innen ered. hogy a nemesítés helyén előállított fajta — a faj elemi szükségleteit jobban kielégítő éghajlati és talajviszonyok mellett — nagyobb és értékesebb terméssel fizet. Ellenpéldaként említjük meg, a jelenleg köztermesztésben levő két. holland származású tavaszi zabfaitát; a Condort és a Leandát. Ezek ugyan komoly részesei a 70-es évek termésátlag-növekedésének. de elsősorban hosszú tenyészidejűket. és nem éppen kielégítő rezisztenciaviszonyaikat tekintve, sokkal inkább alkalmasak az „atlanti!! klímához, ahonnan származnak, mint hazai éghajlati viszonyaink közé. Az Országos Mezőgazdasági Fajtakfsérleti Intézet évente 1215 fajtát próbál ki az ország hét, egymástól távoleső kísérleti állomásán. Ezek jórészt nyugat- és észak-európaiak. Jóllehet. ezek közül az utóbbi 2-3 évben valóban a holland fajták emelkedtek ki, melynek oka egyértelműen a szokatlanul hűvös, csapadékos időjárás. Szárazabb, kevésbé intenzív termesztési viszonyok között már nem állják meg a hekérdem én az ilyen könnyelműen gondolkodokat: „Hát a tü foka?!" Remélem, olvasóink között nincs olyan beképzelt alak, aki azt bizonygatná, hogy számára mi sem lett volna könnyebb, mint a tű fokát felfedezni. Am hogy meg ne vádoljanak, miszerint triviális példákat hozok fel, vegyünk egy sokkal nevezetesebb esetet, a mozdonyt. Ne feledkezzenek meg róla, hogy a gözmozdony feltalálóinak azzal a rejtéllyel kellett kezdeni, amit vízgőznek neveznek, és ami számomra annál érthetetlenebb, minél többször magyarázzák. Hát nem rendkívüli, hogy ennek a meleg füstnek az eredményeként bármely városban a leghétköznapibb módon jegyet válthatunk, hogy egy más városba utazzunk, függetlenül az elkerülhetetlen késésektől, amelyek bizonyára csak a szkeptikusokat csüggesztik el, akik ama megmagyarázhatatlan tény miatt nem hisznek a telefonban, mert az általuk tárcsázott szám mindig foglaltat jelez. Szóval, lehetetlen nem egyetérteni azzal, hogy minden nagy találmány — a konzervált szardiniák halászatát, a virsli bőrét és hálósipkát is beleértve — so&kal több gondot és álmatlanságot okozott a felfedezőinek, mint Ádámnak és Évának okozhatott az igazi bűn agyondicsért felfedezése. Akik ismernek, tanúsíthatják, hogy én egyáltalán nem vagyok zseni. Ennek ellenére, ha a szerelem eddig nem volna felfedezve, én — tegyük félre a szerénységet — azzal foglalkoznék. hogy felfedezzem. Feltéve persze, hogyha a csinos Rosita a szomszédunkból hajlandó lenne együtt dolgozni velem . .. JÜAN ÁNGEL CARDI lyüket — különösen a Condor, amelyet rövidesen kivonnak a köztermesztésből. Intézetünkben a zabnemesítésnek vannak hagyományai. A figyelem már a 30-as években az őszi zab nemesítése és termesztése felé fordult, mert a tavaszi zab az Alföldön késői beérése miatt nem volt biztonságos. A júliusban többször beálló aszályban ugyanis a szem „megszorult". A nemesítés 1941-ben indult, a GKI jogelődjénél; a Dél-alföldi Mezőgazdasági Kísérleti Intézetnél. Az Üjvidékről származó fajtapopulációból dr. Somorjai Ferenc ny. intézeti igazgató állitotta elő az „Újszegedi őszi" zabot, amely 1967-ben előzetes állami elismerésben részesült. Előnye volt az őszi búzákat megelőző érése, a tavaszi zaboknál lényegesen nagyobb termőképessége és jobb minősége. A fajta télálló képessége nem volt ugyan megfelelő, de annál jobb volt regenerálódóképessége, bokrosodása. Az őszi zab nemesítése természetesen tovább folyik, mert a hosszabb tenyészidejű, télálló őszi gabonafélék rendszerint többet teremnek, mint a lényegesen rövidebb tenyészidejű tavasziak. Így van ez a zab esetében is. Cél: a télállóság további javítása, a megdőlés ellen a szár rövidítése és szilárdítása. 3. A tavaszi zab nemesítése intézetünkben a hatvanas évek végén kezdődött. Hosszú évekig, évtizedekig az úgynevezett „F"(Fleischmann-) zab volt az egyetlen minősített hazai fajta. Ennek magas volt a szára, következésképpen könnyen megdőlt, a hosszú tenyészidő, s főként a gombabetegségek miatt ma már nem nevezhető korszerű fajtának. A hetvenes években az országos fajtakísérleti eredmények alapján két holland fajta került köztermesztésbe: a már említett Condor és a Leanda. Ezek a fajták már alkalmasak voltak arra, hogy korszerű agrotechnika alkalmazásával a termésátlagot közel tíz mázsával megnöveljék. A keresztezéses nemesítéssel elsősorban hazai viszonyaink közé illő fajták előállítása volt a cél. Az országos fajtakísérleti intézetekbe 1975-ben jelentettük be a „Szegedi 30" tavaszi zabfaitajelöltet. amely már első éves jó eredménye alaoján előzetes szaporítási engedélyt kapott, majd az Országos Fajtaminősítő Tanács 1978 decemberében „Szegedi korai" néven — a „GK Szeged" őszi búzával együtt — előzetes állami elismerésben részesítette. Legfőbb értéke a koraiság (a Leanda standardfajtánál két héttel korábban érik), a jó alkalmazkodóképesség, a könnyű gépi betakart thatóság. és a jó minőségi, beltartalmi érték. Fajtakísérleti és üzemi tapasztalatok alapján főbb termesztési körzetenként — elsősorban koraisága és jó alkalmazkodóképessége révén — az ország alföldi, szárazabb vidékeire éppúgy javasoljuk, mint a tipikus zabtermesztő területekre (Nyugat-Dunántúl, Felvidék). Itt említhetjük meg, hogv az elmúlt évek kisparcellás kísérleteire, annak eredményeire a környező országok fajtakísérleti intézetei is felfigyeltek. 1978-ban Csehszlovákiában, Bulgáriában állítottak be vele fajtakísérletet ez évi kísérletre pedig az előbbieken kívül Szovjetunió is jelezte igényét. A KGST-kísérleti rendszerben szinte egyedülálló példa, hogy egy fajtát állami minősítés előtt igényeljenek a testvérintézmények. 4. Csongrád megye az országos vetésterület hányadát tekintve középső helyet foglal el (1353 hektár). A legfrissebb adatok szerint az országos termésátlag 26.6 mázsa/hektár. Csongrád megyében 21.8 mázsa/hektár, s alig marad el a tavaszi árpától, amelyet a megyében mindössze 542 hektáron termesztettek 1978-ban. A dunántúli megyék termésátlaga 29,5, az alföldi megyéké 21,5 mázsa/hektár. A járások közül legnagyobb területen a szegedi termel zabot (lásd a táblázatot!), a termésátlag itt 18.2 mázsa,/hektár. Legmagasabb termésátlag a makói járásban volt (28,5 mázsa/hektár), amely már megközelítette a legjobb dunántúli területekét. Itt is szinte törvényszerűen érvényesül az az íratlan szabály, hogy nagyobb területegységeken kisebbek a termésátlagok. Nagvobb tájegységen ugyanis — mint például a szegedi járás — relatíve kevesebb a jó, termesztésre alkalmas területek aránya. A tsz-ck járásonként! adatai, 1978. Terület, ha össztermés, q Termésátlag. q 'ha Szegedi járás Szentesi járás Makói járás összesen: 338 286 198 820 6147 7055 5588 18 790 18,2 24,7 28.5 22.9 5. összegezve elmondhatjuk: / A zabnak — mint a FAO-adatok szerint is legértékesebb takarmánygabonának — igen fontos és remélhetőleg újra növekvő szerepe lesz gazdasági állataink .főleg növendék- és apaállatok) takarmányozásában. Sajnos a jó beltartalmi érték bizonygatása önmagában nem elegendő a termelési kedv fokozásához. Megfelelő fajtaválasztékkal, sokkal gondosabb agrotechnikával az eddigi megyei és országos átlagok messze túlszárnyalhatok. Üj nemesített növényünkkel, a „Szegedi korai" tavaszi zabbal ehhez szeretnénk hozzájárulni. Ha nagyüzemi tapasztalataink még hiányosak is, a várpalotai .Jó Szerencsét" Tsz 18 hektáros v-etómag-előállító tábláján kapott 54 mázsa'hektáros terméseredmény — a Bakony-alján, sekély termőrétegű talajon — már önmagában is némi bizonyíték. Ami takarmányozási „kultúránkat" illeti, a nemrég Gödöllőn megtartott kutatói tanácskozás egyik konklúziója az volt, hogy a szükséges ballasztanyag mellett, több, bel tartami lag értékes takarmányt kell etetnünk állatainkkal, hogy nagyobb húsgyarapodást érjünk el, jobb legyen az ún. takarmányhasznosulás. Ugyancsak nemrég értesülhettünk lapunk (Délmagyarország) hasábjain arról az MTI-tudósitásról. mely szerint a MÉM illetékesei arra figyelmeztették a gazdaságokat, hogy az idei tél megpróbáltatásait gyengebben viselő, vagy időközben kipusztult (rosszul kelt) őszi vetésű gabonákat „csakis ismételten gabonafélével. tavaszi árpával, zabbal vagy kukoricával pótolják". Ügy érezzük, ebben a belvizesen induló esztendőben ezt a felhí'ást megyénkben is meg kell zfvlelov DR. PALAGY1 \NDR IS tudományos munKalárs Gabonatermesztési Kutató Intézet