Délmagyarország, 1979. február (69. évfolyam, 26-49. szám)

1979-02-22 / 44. szám

I Csütörtök, 1979. február 22. Energetikusok iBezngazBasag; üzemekben Az energiatakarékosság a mezőgazdaságban is fontos feladat, mivel a gazdaságok energiaköltségei néhány év alatt megkétszereződtek. Tavaly a gazdaságok összesen 7 és fél milliárd forintot költöttek olajra, gázra, villamos energiára és más fűtőanyagokra. Jelenleg a mezőgazdaság használja el az országos energiafogyasztásnak mintegy e százalékát. A MÉM a takarékosság érVénvesítésére több intézkedést tett. Az elmúlt évben több mint 500 energetikust képeztek ki. A szakemberek a • gazdaságokban megállapítják a helyi üzemanyagnormákat és segítik a takarékosabb módszerek bevezetését. Az állattartó telepeken ismételten felülvizsgálják a villamos berendezések fogyasztását. Sok gazdaságban ugyanis ha kell, ha nem, forgatják ' a /ventillátorokat, más esetben pedig nem kellő hatásfokú villamos berendezéseket alkalmaznak. Meggyorsítják a mezőgazdasági üzemek üzemanyag-tárolóinak bővítését, enélkül ugyanis nem lehet egyenletes a gépek és a berendezések energiaellátása. (MTI) ¥8bb gáz Nyugat-Dunántúlon további ötezer fogyasztót kapcsol be a vezetékes gázhálózatba a Közép-Dunántúli Gázszolgáltató és Szerelő Vállalat. Az idén elsősorban Zala, Somogy és Veszprém új városrészeinek gázellátását fejlesztik. A Hódmezővásárhelyi Közúiépítő Vállalat ÚJ telephellyel bővül. Tavaly kezdték el építeni a dorozsmai határban az új aszfaltkeverő telepet. Szered északi részén, a gumigyár szomszédságában a bejáróhoz több mint ötvenezer köbméter homokot hordtak a teherautók, dömperek. Három hete to'ó'appal, markolóval és gumihengerrel egyengetik a talajt. Képünkön: a Hegedűs-brigád építi a telepre vezető utat Tanácstag és közélet A tanácsrendszer — rendeltetése, szervezete, kapcsolata a lakossággal — csaknem három évtized után ma már aligha szorul bemutatásra. Még a felületesen tájékozott állampolgárok is tudnak róla annyit, hogy hivatalos ügyeik nagy részét a tanácsházán intézhetik el. s lakóhelyük fejlesztéséről, igényeik kielégítéséről ott gondoskodnak. A legközvetlenebbül azonban mégis a tanácstagját ismeri a lakos, hiszen ő választotta érdekeinek képviseletére, s gyakorta találkozik is vele. Á tanácstag tehát egyik központi alakja a helyi közéletnek, aki egyrészt — a törvényben lefektetett jogai és kötelességei keretében — ellátja a lakosságtól kapott megbízatásokat, részt vesz a népképviseleti-önkormányzati tevékenységben, másrészt következetesen őrködik a helyi és a központi érdekek mindenkori harmonikus érvényesülése felett. Szerteágazó és felelősségteljes a tanácstagok munkája, akár a választókerületükben, akár a tanácsi testületekben végzik. Ez a választók bizalmán alapuló, megtisztelő funkció olyan embert kíván, aki munkáját teljes odaadással és kellő felkészültséggel képes ellátni. Általános tapasztalat, hogy a majdnem 70 ezer tanácstag többsége tisztában van ezekkel a követelménvekkel. Ezt igazolja mindenekelőtt működésük szemmel látható eredményessége, s a lakosság értük érzett bizalma, megbecsülése. S valamiért mégsincs minden rendben. * Aligha véletlen, hogy az Utóbbi időben egyre több helyen látják szükségesnek a tanácstagi, illetve testületi munka hatékonyságának megvizsgálását. S a vizsgálatok valóban arra utalnak, néhol mintha alábbhagyott volna a tanácstagok lendülete. Egy részük időközben elfáradt, elbizonytalanodott; a testületi ülésekről is elmaradozik, de aki elmegy, az se játszik komoly szerepet a döntések meghozatalában. Ugyanígy egyes választókerületekben is érezhetően lazult a tanácstag és a lakosság kapcsolata. A jelenség annál figyelemre méltóbb, mivel az 1971ben hozott tanácstörvényt követő években épp a helyi közélet nagyarányú felien; dülésének lehettünk tanúi, s most ezt a biztató ívet fenyegeti törés. Igaz, ma már az okokra is következtethetünk. Az 1980-ig meghosszabbított választási ciklus valóban egyfajta fáradtságot idézett elő a tanácstagság körében. Sokan megöregedtek, elhaláloztak. Ez végül is természetes folyamat, s az időközi választásokkal rendezni lehetett a sorokat. Nagyobb probléma ennél, hogy a megtorpanás főleg azoknál mutatkozik, akik tulajdonképpen már a megválasztásuk idején sem lehettek minden szempontból alkalmasak erre a jelentős társadalmi feladatra. Néhány év múltán ide vezetett a felületes jelölés, a túlzott „statisztikai" szemlélet. Ez a mulasztás sajnos, már csak a következő választáskor korrigálható. Az okok másik része a testületi ülések előkészítésével és lebonyolításával, illetve a tanácstagok jelzéseinek, javaslatainak további sorsával kapcsolatos. Mindinkább szaporodik az ülések napirendjeinek a száma, egyre vaskosabbak a szakigazgatás által készített előterjesztések. amelyeket elönt a „szakzsargon", az adathalmaz, s rendszerint valamennyi testületi szervnek foglalkoznia kell velük. A tanácstagok tehát joggal panaszkodnak itt is, ott is arra, hogy ezt a nagy elfoglaltságot — hiszen nemegyszer több társadalmi funkciót is betöltenek — már nem győzik energiával és idővel. Ugyanakkor azokkal a témákkal nem mindig találkoznak, amelyeket korábban a lakosság kérésére ők javasoltak. A vizsgálódások azonban az aktivitás csökkenésének egyéb összetevőit is — a hajszoltabb magánélet. az információáradat befogadásának korlátozottságát stb. — napfényre hozták, és ez már önmagában is jelentős lépésnek tekinthető a kibontakozás útján. Persze, azért még számos teendő vár a politikai, állami és társadalmi szervekre, hogy a helyi tanácsi közélet mindenütt újult erőre kapjon, s a tanácstagi megbízatás ne váljék formálissá. Ncmeth Géza N

aponta halljuk, és mi magunk is mondjuk, hogy gazdasági gondjainkenyhítésének sok olyan útja van, ami egy kereszteződésbe fut össze, de a belső tartalékok föltárása a legrövidebb. Ez a főútvonal, se lámpa, se rendőr nem állítja meg a forgalmat, és terelő táblák sem térítik el. Bármennyire magától értetődik is valami, az ember néha hajlamos rá, hogy belegondoljon jobban. Eszébe jut, hogy megszámlálni se tudná hamarjában az éveket, amióta ezt sürgetik: tárjuk föl belső tartalékainkat. Kérdés fogalmazódik benne: vannak még egyáltalán tartalékaink? Nyilván van, ha a föltárás még napirenden maradt, de ebből újabb gondolat fakad. Ha vannak még. akkor eddig sem tártuk föl valamennyit. Többet beszéltünk róla, mint amennyit tettünk. Ha viszont így van. mi a garancia rá, hogy nem ez ismétlődik most is: csak beszélünk, de nem tárunk föl semmit Kár lenne elhessegetni ezeket a gondolatokat avval, hogy ne rakjunk föl sok kérdőjelet, mert azok is a gyors haladást nehezítik. Álljunk meg nyugodtan egy lélegzetvételre annál a gondolatnál, miért vannak még tartalékaink, ha régen föl kellett volna tárnunk őket. Egyrészt azért, mert kapuit túlontúl kényelmesen nyitogattuk. másrészt pedig azért, mert furcsa portékáról van szó: ha egy ajtót megnyitunk, azonnal látjuk, ott beljebb is van egy másik, sőt azon belül is. Talán soha rá nem jöttünk volna, ha kulcsra zárva hagyjuk az elsőt Ebből következik, előállhat az az állapot, hogy minél többet veszünk számba, annál több megoldanivalót találunk. Számolgatott egy termelőszövetkezet mezőgazdásza, és azt mondta, ha jobban silóznak, és a veszteségeket ennyi százalékról ennyire csökkentik, anélkül, hogy többet szántanának, többet vetnének, és óriási költséggel többet takarítanának be, száztíz tehénnek tudnának egész évre takarmányt adni. Érdemes a számolós játékot tovább folytatni, mert az jön ki a végén, hogy ez a száztíz tehén — nagyon átlagot számítva is — hároimezer-nyolcszázötven hektoliter tejet adna. Mit kell érte tenni? Jobban silózni. Ha nemcsak ez az egy szövetkezet kezd el jobban silózni, Á lakosság ellátásáért A MÉM ős a SZÖVOSZ rezetőinek megbeszélése A lakosság zöldség-gyümölcsellétásában jelentős helyet foglal el a szövetkezeti kereskedelem. Az ÁFÉSZ-ek élelmiszer-forgalma évről évre fejlődik, élelmiszer-feldolgozó tevékenységük bővül. A fogyasztási szövetkezetek ez irányú munkájának tapasztalatairól, az agrárgazdasággal összefüggő közös feladatokról és az együttműködés továbbfejlesztéséről tanács'koztak szerdán Romány Pál miniszter és Szlameniczky István elnök vezetésévél a MÉM és a SZÖVOSZ vezetői. Megállapították, hogy az elmúlt időszakban mind szélesebb körű az együttműködés az ágazati minisztérium és a SZÖVOSZ, valamint szerveik között. További közös erőfeszítéseket igényel az agrártermelés minden ágában — különös tekintettel a termékszerkezet-vál tozásra — a mezőgazdasági nagy; üzemek, valamint a háztáji és kisegítő gazdaságok közötti helyes munkamegosztás kialakítása. A kistermelés, a zöldség-gyümölcstermesztés, tojástermelés, valamint a baromfi-, hízottliba-, a nyúl-, a galambtenyésztés — fejlesztésénél a termelés, a forgalmazás és a feldolgozás összhangjának megteremtésére a minisztérium és a SZÖVOSZ vezetői megkülönböztetett figyelmet fordítanak. A termelés feltételeinek megteremtését kisgépekkel, a szeráruellátás javításával, vetőmaggal, szaporítóanyaggal, takarmánnyal és növényvédő szerrel, a takarékszövetkezetek révén termelési kölcsönökkel is segítik. Egyetértettek abban, hogy a mezőgazdasági termékeknél az értékesítési biztonság garantálásának legfőbb eszköze a termékértékesítési szerződés legyen. A MÉM és a SZÖVOSZ vezetői hangsúlyozták, hogy a jövőben fokozni kell az együttműködést a szövetkezeti zöldség-gyümölcsikereskedelem feladatainak eredményesebb ellátásában. A technikai-műszaki fejlesztést pedig célszerű a termelő- ós a kereskedelmi szektor közös érdekeltségén alakuló társulásokkal, együttes beruházásokkal megoldani. Hasonlóképp közös erőfeszítésekre van szükség a falvak, kistelepülések még színvonalasabb élelmiszer-ellátása érdekében, ideértve a szövetkezeti élelmiszer-feldolgozó üzemek termelésének bővítését is. Az együttműködésben további lehetőséget jelent az üzemi-, gyermek- és diákélelmezés közös szervezése, az állami gazdaságokban és a falun élők lakásgondjainak lakásépítő és -fenntartó szövetkezetek útján való megoldása. (MTI) hanem mindegyik — nem merek tovább számolni, mert a belegabalyodás veszélye áll fön. Annyit mondok inkább, hogy a szóban forgó szövetkezet huszonhárommillió forintos nyereséggel zárta az évet, akár ki is húzhatná magát, mondván: amíg ilyen jól állunk a takarékossági tanácsok reánk nem vonatkoznak. Fordítsunk a kockán mert föltehető, hogy éppen a jó számolás révén van enynyi nyeresége. Páros példákkal szeret előhozakodni az emberi elme, mondom tehát azt a szövetkezetet, amelyik nyolcmillió forintos veszteséggel zárta az évet. Mintha csak belső tartalékait is elveszítette volna, egyetlen szót nem lehetett hallani róla. Olyan egyszerű tanácsra^" se válaszolt a közgyűlés, hogv ahol minden évben belvíz fenyeget, ne oda öljék bele a legtöbb munkát, a legtöbb műtrágyát, mert minél többet tesznek bele, annál nagyobb a veszteség. Ahelyett, hogy számolgattak volna csöndben, hangos szóval az állami támogatást sürgették. S

nem hiszem, hogy a két példából levonható következtetést mondatba kell foglalnom. Senki ne higgye azonban, hogy csak azt érdemes apróra kiszámítani, mennyi megtermett, és világpiacon kelendő fűszerpaprika megy tönkre, ha nem épül meg időben a szárító, és mennyi — szintén előnyösen értékesíthető *— hagyma pusztul el, ha a feldolgozó vagy a kereskedelmi tartalékaink mellett nézünk el öntelten. Aki a gyomrát szereti, az • említi először a mezőgazdaságot, de érdemes máshol is körülnéznünk. Olyan egyszerű esetet is érdemes megnéznünk, mint az ezer-ezerötszáz lakást is eltápláló központi antenna. Gelkásoktól hallottam, hogy ezt a szerkezetet külföldről vesszük meg. Ahonnan hozzuk, ott egy tévékészülék egész várost képes ellátni jó képpel, mi nem tudjuk megcsinálni jószerével azt sem. hogy a Retek utca egyik feléről a másikra átvigyük. Valami képre veszélyes zóna húzódna az utca közepén? A tanácsi, a szövetkezeti és az ótépés lakások fönntartói képtelenek a képben megegyezni, ezért inkább zsebbe nyúlnak — a mi zsebünkbe természetesen — és vastagon veszik art, amivel a gyártó ország nagyszerűen tud takarékoskodni. Jó másfél éve áll egy nagy ház, nem dolgozik rajta senki. Talán száz lakás is van — illetve lesz — benne. Ki számítja ki, mekkora veszteség, ha ezt a sok lakást nem használják? Hogy addig nyomorgató albérletben laknak az emberek, vagy másik száz lakást laknak? Art hiszem, nem csupán a tejet kellene nekünk aprólékosan, literenként számolnunk. Mondja megint egy termelő gazdaság vezetője, azért dobjuk el a sok kenyeret, mert olcsó. Majd megennénk a szárazat is. ha fölemelnénk az árát. Lehet, hogy megennénk, de a friss kenyér akkor is jobb. És lehet, hogy nem dobnánk el annyit, ha már akkor nem lenne száraz, amikor megvesszük, vagy ha végre föltalálná a sütőipar a félkilós kenyeret. Jréhet, hogy könynyebb árat emelni, mint kisebb kenyeret sütni. de mégis jobb lenne a belső tartalékokat föltárni előbb. Mondja az egyik boltos, cseréljünk helyet, álljak a pult mellé, és vágjam egész nap kettőbe-négybe a kenyeret, majd megtudom, mi a nehéz testi munka. Ha én lennék a pék, rá való tekintettel is kisepfc, kenyereket sütnék. Vannak még tartalékaink? 'Ha a traktoros nem traktorral megy haza reggelizni, ebédelni, vacsorázni. okos emberek kitalálták. sok üzemanyagot lehet más munkára félretenni. Ha egy csodahivatalbsn egy ügy el nem intézésén nem ketten „fáradoznak", csupán egy ember ül rajta, már az is hozna ..magasabb szinten" annyi hasznot — profán a hasonlat —, mint száz tehén. Ha az ilyen-olyan átfutási időket nem fokoztuk volna le cammogási idővé, talán olajozottabban fordulna a kerék. Sok kicsi és sok nagy tartalékot kell föltárnunk, de ne feledkezzünk meg róla, hogy a legnagyobbak a fejekben vannak. Apróra kell számolnunk a nagy tételeket is, néha sok tizedesre, sok hazait kell behelyettesítenünk az idegen, ismeretlen helyébe. hibátlanul kell megoldanunk a többismeretlenes egyenletrendszereket is, ide pedig egyrészt okos emberek kellenek, másrészt pedig olyanok, akik akarják is megoldani. Fázom a gondolattól, hogy az okos ember említése után azt mondja valaki: maid az okosok megoldják. Ha egy építkezés melegedőiében együtt kártyázik a brigádvezető a művezetővel, és azt hallom az egyiktől, hogy ő már unja, akkor sok mindenre gondolhatok. Arra például. hogy mégiscsak nagy luxus munkaidőben megunni a kártyát, és semmiképpen nem arra. hogy más játékot kellene kitalálni nemes szórakoztatásukra. Azt hiszem, ide nem föltétlenül szuperokos emberre van szükség, a gyöngébb képességű is belátja, milyen óriási tartalékaink vannak még. Fogadni mernénk. a megoldást is tudja. A

célszerű munkaszervezésen nagy apparátusok dolgoznak, másodperces mozzanatok átalakítását is ajánlják néha. természetes. hogy a kártyát nem kalkulálják bele. és nem a piros ulti gyors elfogására találnak ki hathatós intézkedéseket. Számítgatják azt is, mennyi nyersanyagot lehetne itt vagy ott megtakarítani — mindig hiszem, nem a portéka rovására, minőségi romlására —, mennyi emberi és gépi erőt lehetne okosabban fölhasználni, de biztosra veszem, a tartalékok föltárásában mindenkinek lehet szava, mert mindenki képes átlátni, közvetlen környezetében mennyi erő. mennyi idő és metXfi anyag pocsékolódik el. «jt azt is igen sokan észreveszik, hogy a célszerűség mennyi hasznot hozhatna. Ne térjünk ki a legrázósabb kérdés elől se. Ha évek óta beszélünk róla, miért éppen most hisszük, hogy sikerül? Azért, mert — nem szójáték 1 — kimerülőben vannak azok a tartalékaink, amelyek a belső tartalékolt eddigi föl nem tárását némileg ellensúlyozni tudták. Sok kerítést vont körénk a világ nagy gazdasági megrázkódtatása, érdemesebb tehát az eszünket elővenni, mint a nadrágszíjon szorítani. Ha aprólékosan számolunk, valahol a sok szám eleién oda jutunk mar, hogy nem elég többet dolgoznunk, mint eddig, hanem dolgozni csak jól szabad. Ha ezt a tételt viszszük tovább, a számok végén csak jó eredmény jöhet ki. Minden számolásunk legvégén azt mondja a példa, ne számítsunk másra, csak az okosan végzett, jó munkára. Horváth Dezső T »