Délmagyarország, 1979. február (69. évfolyam, 26-49. szám)

1979-02-16 / 39. szám

Péntek, 1979. február 16. postaláda Tévénézők miértjei társszerzőnk az olvasó Ismét több olyan levelet kaptunk olvasóinktól, melyből kiderül: az egyilttlakás számtalan gonddal, bosszúsággal jár. Persze, a súrlódás ok elkerüléséért magunk is sokat tehetünk. A lakók közötti vitákban Igazságot tenni — kivUlállóként — rendkívül nehéz, éppen ezért a Postaláda sem vállalkozhat' a döntőbíró szerepére. Ezért azoknak az olvasóinknak, akik e témában fogtak tollat, s küldtek levelet szerkesztőségünkbe, azt tanácsoljuk: helyben, például egymás között, vagy a lakóbizottság összejövetelén próbálják a félreértéseket tisztázni. E héten egyébként több korábban felvetett olvasói észrevételre válaszolunk, közzétéve az Illetékesek válaszát. Például szó esik arról, hogy miért hiányzik még sok épületről a központi tévéantenna, s mi az oka annak, hogy egyes vasipari cikkeket hiába keres az üzletekben a vásárló. Egyik olvasónk levele kapcsán felidézzük azt a tfz évvel ezelőtti napot, amikor utoljára indult útnak az újszegedl S-ös villamos, melyet nemsokára — ez év áprilisának végén — felvált egy korszerűbb tömegközlekedési eszköz, a trolibusz. Sorokban Juhász József az Északi Városrészből küldött szerkesztőségünkbe levelet. Mint írja, nagy bánata, hogy az öt kiló feletti csomagokat a posta nem szállítja házhoz az Északi városrészben. Olvasónk Dunántúlon lakó sógorától minden évben kap jó néhány liter bort. tízliteres demizsonokban. S a várva várt küldeményért most, hogy olvasónk a még épülő városrészbe költözött, mindannyiszor a tarjáni postahivatalba kell zarándokolni. A Szegedi Postaigazgatóságon megtudtuk, levélírónk értesülése helyes. A posta valóban nem vállal ja még az ötkllós súly feletti csomagok házhoz kézbesítését, mégpedig azért, mert az új városrészben még alig van a gépjárművek közlekedésére alkalmas kiépített út A házhoz szállítás bevezetését a posta 1980-ra tervezi. Olvasónkat vigasztalja az a tény, hogy noha a demizsonok megtöltve valóban elég nehezek lehetnek, aclpekedés fáradalmait viszont ellensúlyozza az a tény: nem akármilyen, hanem kedvderítő teherről van szó. Alig akad olyan lift, amely Időnként ne borzolná fel a lakók kedélyét, legutóbb Kecskés Dénesnétől. a Lenin körút 36—38, számú házból kaptunk olyan levelet, melyben a liftet, s karbantartóit nem éppen dicséretes jelzőkkel Illetik. Mint olvasónk írja, a hatemeletes épület lakói immár két és fél hete vannak haragban a lifttel, a felvonó ugyanis ezóta nem jár. Más tanácsot adni nem tudunk: a házfelügyelő forduljon a Szegedi Magas- és Mélyépítő Vállalat felvonószervizéhez a panasszal. A liftek javítása ugyanis e vállalat hatáskörébe tartozik. Szűcs Ferenc nyugdíjas olvasónk azért ragadott tollat, hogy felhívja figyelmünket az Április 4. útja 15. szám alatti épület falán található, Móra Ferencet ábrázoló domborműre. Pontosabban arra. hogy az emléktáblát mielőbb meg kellene tisztítani. A felhívást ezzel közzétettük, bízva abban, hogy talán a környék lakói közül is vállalkoznak e nemes feladatra. Fájós lába miatt hosszú Idő óta csak bottal tud járni Gasparits Péterné szegedi (Egressy B. u. 4. szám) olvasónk. Nagy bánata, hogy botjáról lekopott az l-es számú gumi, s immár egy éve hiába keres helyette másikat. Bárhol kérdezősködik, mindenütt azt a választ kapja, hogy a kérdéses méret hiánycikk. Tanácsoljuk, érdeklődjön olvasónk a Klauzál téri gyógyászati segédeszközök gyárában, hátha itt tudják gondját orvosolni. Gondját közzé téve abban is reménykedünk, hogy talán akad, akinek van tartaléka az említett nagyságú gumiból, s esetleg ki tudná levélírónkat segíteni. „Kérem, szíveskedjenek megtudakolni az Illetékesektől, nem téves-e az a január 31-én MTI aláírással — a Délmagyaronszág címoldalán — megjelent cikk, miszerint erősebben sugároz a szentesi tévéadó. Mert, ha így volna, annak bizonyára több szegedi nagyon örülne. Egyáltalán, a postának milyen tervei vannak arra vonatkozóan, hogy a magyar l-es és 2-es tévéműsort az eddiginél Jobb minőségben sugározza a szentesi adó?" — Nagy Miklós szegedi olvasónk leveléből Idéztünk. Levélírónk kérdésére ezúttal részletes választ nem adunk, ugyanis ez év február 11-1, vasárnapi számunkban foglalkoztunk e kérdéssel. Amennyiben olvasónk e lapszámunkat előkeresi, az említett cikkből megtudhatja, hogy a tévénézők panaszai idén. az év végén már megoldódnak. Február 2-i Postaláda rovatunkban Miért nincs? alcímmel olvasóink segítségével valóságos hlánycikklistát állítottunk össze. A miértekre több vállalattól is válasz érkezett. így dr. Strohner Ferenc, a GF.LKA szervizvezetője levélben megírta: „Általában jogos igény, hogy az új lakás kényelmét beköltözéskor a központi tévéantenna is szolgálja. Ez azonban nem valósítható meg minden esetben. Ma már egyszerre egész lakótelep épül fel: 40—50 ház, 1000—1500 lakással. Ezeket az önálló lakóteleprészeket nagyközösségi antennarendszer látja el antennajellel. Ennek lényege az, hogy egy tízszintes épület tetejére telepített antennarendszer Jelét felerősítjük és az epületek között kiépített földkábeleken keresztül valamennyi lakásba eljuttatjuk. Viszont előfordulhat olyan eset, hogy a lakótelep egyes házaiba már beköltöztek, de az az épület, amelyre az antennarendszert telepítjük, még nem is áll. így nyilvánvaló, hogy a beköltözéskor még nem minden lakó élvezheti a központi antenna előnyeit. Ez a helyzet az Északi városrész 1/B ütemében ls. A levélíró által említett 134-es épülettel kapcsolatban: a földkábelhálózatot a 131-e8 épületig már kiépítették, a toválbbi szakaszon az időjárástól függően folytatódnak a munkálatok. A teljes antennarendszert szervizünknek az első negyedév végére kell átadnia." Válaszol az illetékes A Vidia Nagykereskedelmi Vállalat kereskedelmi főosztályának vezetője ugyancsak a Miért nincs? írásunkra válaszolt: „... A levélírók által felvetett ablak- és ajtódiópántot az országban mindössze két üzem gyártja, évek óta. A keresletet teljes mértékben nem tudják kielégíteni, s ez nyilvánvalóan megmutatkozik az ellátás színvonalában is. Vállalatunk Csongrád megye ellátására ez év első negyedévére 100 ezer darab ablak- és ajtódiópántot rendelt, de ennek a tételnek csak 60 százalékát igazolták vissza. Ami a tolózárat illeti, ezt az árucikket kizárólag az Elzett Művek készíti, s a gazdaságos sorozatgyártás negyedévenként csak két-három típus termelését teszi lehetővé. Ennek figyelembevételével az első negyedévben csak 80 és 120 milliméteres méretben gyártanak tolózárat, de lengyel Importból ls Igyekszünk a választékot bővíteni. Az azonban bizonyos: még így sem sikerül a vásárlók Igényeinek eleget tenni. Szalagfűrészlapot az országban csak Szentgotthárdon gyártanak. A kedvezőtlen alapanyag-ellátás miatt tavaly kisebb termeléskiTíz éve már eséssel kellett számolni. Ezt pótlandó' osztrák importból 15-tól 40 milliméteres méretig árusítunk szalagfűrészlapot. Lópatkóaaegból az elavult gyártási technológia miatt évek óta gond az ellátás. A gond részben hamarosan megoldódik: importszerződésünk alapján 4 millió forint értékű lópatkószeg beérkezése várható. A csőárukat Illetően szintén gondjaink vannak. A Csepeli Csőgyár, mint az egyedüli hazai gyártó, ez évre mindössze 3 ezer tonna mennyiségű, kizárólag fekete. illetve horganyzott kivitelű, elektromosan hegesztett acélcső szállításóra vállalkozott. Importbeszerzésből 150 tonna horganyzott háromnegyedes angol acélcsövet tudunk az első negyedévben a vásárlóknak kínálni. összegezve: noha kétségtelenül voltak és vannak hiánycikkek a vas-műszaki szakmában, ezek köre, megítélésünk szerint egyre szűkül. Kiemelt feladatunknak tekintjük, hogy a kínálatot tovább javítsuk, s a lakossági ellátás színvonalát fejlesszük." 1969. január 31. Este 10 óra 47 perc: beáll a végállomásra a Széchenyi téren az 5-ös villamos. A várakozó utasok valamiféle Ünnepélyességgel szállnak fel és helyezkednek el a kocsiban. Néhány szempár egy számra villan: 702. „Hát ez lesz az..." Már mindenki fent van. Eljött a forgalmi vezető és az igazgató is. 22 óra 50 perc: a kalauz körülnéz, s kétszer megnyomja a jelzőgombot. Megmozdulnak a kerekek. Elindul Újszegedre csendesen, harangjelzés nélkül az utolsó villamos. A hídon az utasok a tiszai est panorámájában gyönyörködhetnek. A kitérőben már ott vár az utolsó előtti kocsi, vezetője pezsgős üveggel integet felénk, ö már nem Jön vissza. Ml tovább megyünk. A nagy kanyarban többen leszállnak, búcsút Intenek. A főfasornál valaki így búcsúzik a vezetőnőtől: Nem hoznak bennünket már ezután ? Sajnos nem — hangzik a válasz. — Akkor köszönjük eddigi fáradságukat, a viszontlátásra, aranyos! — s néhány szempárban könnycsepp ragyog. A végállomásra ünnepélyes lassúsággal érkezünk meg. Az utasok, mintha nem akarnának leszállni, néhány percig tanácstalanul álldogálnak. Alig akarják elhinni: most jöttek villamossal Újszegedre utoljára. Éjjel 11 óra: még egyszer, utolszor én is leszállok, majd rövid idő múltán újra fellépek, a kocsiba. Ekkor már csak néhányan tartózkodnak a villamoson, azok, akik az utolsó Járat kedvéért szálltak fel. A kalauz Ismét körültekint. s megszólal az indulást jelző csengő. Elindulunk vissza Szegedre. A ligeti nagy kanyarban a kerekek csattogása mintha csak azt mondaná: ugye, emberek, nem is olyan kellemetlen ez a zaj? Az úton, a hídon integető emberekkel találkozunk. A liget öreg fái mintha csak összesúgnának a csillagos éjszakában: jól megnézzétek, holnaptól nem jön erre a csilingelő! A Tisza tükrében még egyszer megcsillannak a villamos lámpásai. 23 óra 12 perc: a 702-es szép csendesen beérkezik a Széchenyi térre. A váltót elállítjájt, és az utolsó 5-ös villamos elhagyja a húsz éve koptatott fényes sínpárt. Bevonul pihenőre, piros szegfűvel a „homlokán". Nagy István. a Szegedi Tervező Vállalat dolgozója Ismét csak a Miért nincs?re válasz: a Szegedi Élelmiszer-kiskereskedelmi Vállalattól. Sorainkat azoknak ajánljuk, akik hiába kerestek ásványvizet az üzletekben. „Vállalatunk üzlethálózatába a különböző gyógyvizeket — Mlra, IgmándI, Salvus stb. — a FÜSZÉRT Vállalat szállítja. A folyamatos ellátás a téli hónapokban az Időjárás függvénye. így a januári rendkívül hideg időjárás miatt e cikkekből — tekintettel a fagyveszélyre — nem állt módunkban az utánpótlást biztosítani, s a nagyobb mennyiséig tárolását üzleteink raktárai sem teszik lehetővé. Az említett újságcikk megjelenése óta partnervállalatunk — a kedvezőre fordult időjárást kihasználva — folyamatosan szállítja üzleteinkbe a gyógyvizeket, így azok már vásárlóink rendelkezésére állnak." Egérfogó címmel megjelent Írásunkra válaszolt Dóczy István, a Kőbányai Sörgyár szegedi kirendeltségének vezetője: „A szegedi kirendeltségen az éves nagy karbantartás miatt január 17-tól február 7-ig nem palackoztunk sört. Ez idő alatt a társkirendeltségektöl és Budapestről kaptunk palackozott árut. Az említed kőbányai világosnál a kódszámok alapján megállapítottuk. hogy a sört ez év január 22-én, a makói kirendeltségen töltötték. Hogyan kerülhetett az egér a palackba? Erre véleményem szerint két lehetőség van: az egyik, hogy az üveget a mosásnál és a lámpázásnál szokatlan tartalmával együtt továbbengedték, a másik eshetőség, hogy felbontották a palackot, beleengedték az egeret, majd lezárták az üveget. Ezért szükségesnek látszik a koronadugó szakértővel • való megvizsgáltatása." összeállította: Ladányi Zsuzsa SZ. SIMON ISTVÁN 20. Nagy vizek krónikája „Fordulópont../* Sokan azt mondják, többen le ls írták már a nevezetes vízveszedelem óta, hogy Szeged a nagy árvízi temetkezésnek köszönheti újjászületése nagyszerű ajándékait: világos szerkezetét, egységes stílusát, modernségét. Megmozdult e városért egész Európa, az egész nemzet és a hatalmasságok kénytelen lelkilsmeretfurdalása is kamatozott az újjáépítésben meg a további biztonság megteremtésében. Ilyet azonban még száz év után sem mondhatunk jó lelkiismerettel, mert az utódok nem kaphatnak elegendő kárpótlást az előző nemzedékek megpróbáltatásaiért, szenvedéseiért. Talán a vízügy... talán az fogalmazhat sarkosabban: „...az árvíz... egyben fordulópontot jelentett a romjaiban újjáépülő Szeged korszerű városképének kialakításában és a Tiszavölgy árvízvédelme, sót az egész magyar árvízvédelem fejlődésének történetében" (Dégen Imre). De azért még a vízügyi szolgálat megszervezésében és ügyeinek előmozdításában sem mentek azonnal más nyomon a dolgok, mert „nem beszélhetünk.«. egyik iviról a másikra bekövetkezett fordulatról: 1879-et kereken egy évtizedig tartó átmenetielőkészítő szakasz követte. Ez idó alatt ugyanis a szabályozás mur tája, ha gyorsabb ütemben is, de a korábbi gyakori ítnak megfelelően, a leghalaszthatatlanabb feladatokra korlátozva és évről évre megállapított költségvetési keretek között — tudományosan megalapozott és előre kidolgozott tervek nélkül folyt. A Tisza-szabályozás új — és a munkát eredményesen befejező korszaka lényegében csak 1889-tól, a vízügyi szolgálat újjászervezésétől számítható. Az új vezető, Kvassay Jenő készítette el a munkálatok megkezdése óta első távlati és törvényhozásilag is jóváhagyott munkatervet, amelyet 1891-ben terjesztett elő és amelyet 1894-ben emeltek törvényerőre" (Botár Imre—Károlyi Zsigmond). Nem kevesebbről volt szó, minthogy a kormánynak meg kellett változtatnia vízügyi politikáját. Ennek kudarca már nyilvánvaló volt, de a szegedi katasztrófa végképpen megpecsételte. Kétségbe vonta a korábbi áldozatok értelmességét. De még mágát a műszaki elgondolást is megkérdőjelezte a közvélemény, amely Ilyen tekintetben nem tett különbséget. Azóta nagyon alaposan és többször ls megvizsgálták már ezeket a terveket, és sohasem minősítették őket másként, mint hogy megalapozottak, átgondoltak, reálisak. A baj ott kezdődött, hogy „a szabadságharc idején megszakított szabályozási és ármentesítő munkákat 1850 után műszaki, szervezeti és pénzügyi szempontból egyaránt helytelen módon folytatták. Az állami feladatnak nyilvánított folyószabályozást különválasztották az árvízvédelmi töltések építésétől, amelyet viszont a társulatokba tömörült érdekeltek kizárólagos feladatává tettek. A Tisza-szabályozás általános hibái azonban a szegedi szakaszon fokozottan érvényesültek és a katasztrófa előidézésében sajátos helyi okokkal is párosultak. Ezek közül az egyik legdöntőbb az a jogtalanság volt, amelyet Szeged város régóta sérelmezett. A várost ugyanis olyan társulati szervezetekbe kényszerítették, amelyek a Szegedtől északra elterülő Pallavicinl uradalom ármentesítését célozta, nagyrészt a város költségén. Ez viszont képtelenné tette a várost arra, hogy a közvetlen védelemhez szükséges gátrendszer építésének feladatával megbirkózzon. A kritikus percsorai töltésszakaszról Joggal állapította meg a szegedi emlékirat, hogy ez a töltés és ez a társulat az. amelynek létezése a mi elpusztulásunk legfőbb oka volt" (Dégen Imre). Vagyis az újjáépítéshez nyújtott segítség nem oldotta meg a régi bánatot, nem zárta el a bajok kútfejét. További harc árán tudta csak kierőszakolni a közvélemény a vízügyi politika megváltoztatását — pontosabban az eredeti gondolatokhoz való visszatérést. Széchenyi is ú^y akarta eredendően, s egy császári pátenst ki ls tudtak korábban (1850) csikarni róla, hogy az ármentesítésekkel összefüggő folyamszabályozási munkákat, mint közérdekű vállalkozásokat, az állam finanszírozza. Az állami műszaki irányítás jogát is csak a katasztrófa után sikerült elismertetni, ami a későbbiekben legalább elvileg garantálhatta a közérdek érvényesülését. A hibák kijavítását, a művek karbantartását állami támogatás nélkül senki sem győzte volna. Szeged csak azáltal tudta megvédeni az újjáteremtett várost is, hogy 25 milliós államkölcsönt kapott a védművek fejlesztésére, még ha ezt maga az állam ls kölcsön formájában szedte össze a kisemberektől. Ilyen együttes intézkedések eredményeként „ ... sikerült... az ármentesítés és árvízvédelem biztonságát olyan szintre emelni, hogy az a korábban nem Ismert rendkívüli árvizek egész sorának a próbáját is kiállta — és évtizedekig kielégítőnek bizonyult... Az eredmények minden tekintetben igazolták a tervezőket és a reformkori haladó hagyományokhoz visszatérő késői utódokat..." Mindez viszont korántsem jelentette azt, hogy Szeged egyszer s mindenkorra elfelejtheti a nagy vizeket. Földrajzi helyzete miatt a leggondosabb védelem esetén ls mindig veszélyben volt és marad. A szabályozás, a csatornázás, a természeti körülmények megváltozása miatt mind magasabb és magasabb vízállások kivédésére kell felkészülni a szegedi szorulatban. Számok és évek sora bizonyít: nemcsak magasabbak, tartósabbak is az áradások. Így a vesztett csata után számos újat kellett és bizonyára kell is majd még megvívni a déli országrészen. A pusztulás után, a védelmi vonalak kiépítését és az újjáépítést követően mindjárt elérkezett az első nagy próbatétel: 1881. Ebben az esztendőben a Tisza vízállása megfejelte a pusztító árvízét is. 806 centiméteres víznél zuhant hullámsírba Szeged, rá két esztendőre pedig már 845 centiméteres víz ellen kellett megvédeni a várost. A töltésezések, a víz kordában tartása miatt azóta állandóan „rekordokat" javít Szegednél a Tisza. 1888-ban 847 centiméterig. 1895-ben 884 centiméterig emelkedett a vízszint, s századunkban még háromszor okozott meglepetést páratlan vízállásokkal. Emlékezetes az i919-ben kialakult árvíz 916 centiméterrel, az 1932. évi 923 centiméterrel, s minden küzdelmet fölülmúlt az 1970. évi védekezés, amikor 960 centiméteres vízzel küszködött a város. (Folytatjuk.)