Délmagyarország, 1978. december (68. évfolyam, 283-307. szám)

1978-12-24 / 303. szám

Vasárnap, 1978. december 24. Üzemi koszt főszakács módra A

levesnél tört ki a gyalázat. Akik azelőtt éppen csak megbuggyantották a merőkanalat a tálban, most elkezdtek kétszer is szedni. Pedig kiírták nagy cédulára, csak a tányér karimájáig érvényes, aki azt túllépi, felebarátját károsítja. Ezen a konyhán ilyen még nem volt. Finnyás gyomrú népek járnak ide, a hideg ebédet se akarták megenni, a csirizes tésztát se, az aszalt csirkét csak nézték. Elkezdték máshonnan hozni a nagy badellákat, é« csoda történt: kevesebb maradt a malacoknak. ( Ha ekkora szerencse ért bennünket, azt gondoltuk, legalább most, szép karácsony három napján, terilett asztal mellett gondoljunk bele, miért olyan az üzemi konyhák főztje, amilyen. Ne vegyük mindet egy kalap alá, de ismerjük el, a „Valamit visz a víz" és a „Zavarosan folynak a vizek" filmcímekből szelídült levesnevek lettek, és vagv diákmenzán vagy üzemi ebédlőben váltak azzá, mint ahogy itt találták ki a robbantott csirke elnevezést is. Hazajön a gyerek, nem tudja megmondani, milyen levest evett Olyat, mint tegnap, tegnapelőtt és azelőtt. Rittyent valami hamarkosztot az anyja, mindjárt azt hiszi, vasárnap van. Hozzáértő ember azonnal mondja, az a magyarázat rá, irdatlan nagy fazékban. ahol akószámra főznek, nem lesz olyan jó az eledel, mintaa kis láboskában kavargatják. — Nagy tévedés! — Nem én mondom, hanem Bánhegyi Béla és Kóc ó Attila, a szakácsokat is képző kereskedelmi és vendéglátóinari szakiskola két oktatója. Bárki kétségbe vonhatná illetékességüket, mert azt az éhes ember is tudja, másként főznek a Hungáriában, mint akármelyik üzemi konyhánkon. — Szakács és szakács között ekkora különbség nem iehet. — Ezt ők is mondják, és úgy értik, ugyanabból vizsgázik ez is, mint amaz. Ha egyremegy, föltehetjük az első kérdést: — Mikor veszik ki az étel ízét a fazékból? Az előbb mondták, a nagy fazék azért jobb, mert a sokféle húsok é? adalékok íze jobban telefő. Mire hozzánk ért, nem volt benne. — Kivenni nem lehet. De bele nem tenni lehet. Szakács ezután se leszek, de bátran dicsekszem, mert megtudtam olyasmit, amit eddig más se tudott. A közönséges tarhonyaleveshez tizennégyféle adalék kell. De akkor megnyalhatja utána a száját akárki. Viszont azt a huncutságot is megtudtam, hogy a són k.'vül minden anyag csökkenthető. Miért nem jó tehát az üzemi leves? — Mert lusták a szakácsok. Nem teszik bele, ami bele való. Hogy hová teszik? Az más kérdés. Kényelem is van benne, nem nézi meg. milyen az a portéka, amp beletesz. Kiírják az első osztályú árut, mire megkapja, még harmadosztályú sincsen. Az ára, az igen. — Kíváncsivá tesz ez a szakma. Hogyan lehet Vegeta-levest főzni? — Ilyen levest a szakács hivatalosan nem ismer. — Nem hivatalosan? — Annál jobban. Képzelje csak el: nem kell zöldség, nem kell semmi, csak a víz, meg a Vegeta. Időt, pénzt, fáradságot takarít meg. aki ilyet főz. De a vizsgán megbukna. — Lehetnek bukott szakácsok is üzemi konyhán? — Vendéglőkben az előfizetéses ebédet nem szakács, hanem „kézilány" főzi. Betanított munkás. Üzemi konyhán is ők főznek legtöbbször. Vizsgát kell tenniök, itt, nálunk, ötvenórás kurzus után. — Vissza a Vegetához? Mit ajánl helyette? — Például velős csontot, sók zöldséggeL — Elcsordul a nyálam. Azt már tudjuk, hogy a húsipar ontja a vel.s csontot, és azt is, .hogy rakott teherautók viszik Vásárhelyre, hogy takarmányt csináljanak belőle, de boltokban ritkább, mint a téliszalámi, üzemi konyhákban pedig hírmondó sincs belőle. A mi nemzedékünknek moziba kell elmennie, ha ve1 s csontból fűzött levest legalább látni akar. Belefér egyáltalán a nagy kondérba? — Első rendű ételeket tudunk főzni belőle. Egy-egy adagot akár kétszer is kifőzhetünk. Veszélyes -/izekre tévedtüi.k, vissza kell vonulnunk. Hátha bebizonyítja valaki, gazdasági érdek, hegy takarmány legyen berie. Jól is néznénk ki, ha mindent magunk akarnánk megenni. Ellenben azt mondja valaki, ha a konyhai maradékot nagy "kannákban hazaviszi, megmelegíti, mielőtt a pocáknak adja. — Mi miért kapjuk déli harangszókor jéghidegen a mákos tésztát? Jobb, ha több marad? — Még a tésztát is lehet melegíteni, vagy melegen tartani. Egy szál gyufa kell hozzá, gáz, egy nagy edénv, amibe vizet forralnak, Beleállítják a tésztásfazekat, és meleg marad. — Azt hiszem, ez is a nagy titkok' egyike. Beszéltünk arról is, hátha nincs elég pénz velős ' csontra, zöldségre, jó pörköltre. Az én embereim azt mondják, az „anyagkivetési hányad" sok esetben jobb az üzemi konyháknál, mint az étlapos vendégükben. Szerintük még a saláta is belefér a normába, mert a saláta jó* egészséges, vitaminos. És ritkább, mint az ötös a lottón. Nem maradt más hátra, elkezdtünk beszélni a munkaerőgondokról. Mindenki elfogult egv kicsit, a saját szakmáia lebeg előtte legiobban; azt mondták tehát, nincs igazam. Ha eg-' autógyárban csak annvi ember lenne, hogy három kerék éooen hogv a!ákeriilne a kocsinak, a föld alól is fölhajtanák azt az embert, aki a negvedik kereket beleteszi. Becsüljük annvira az embert, mint az autót Mert ha a^ból a sok drága anyagból jól fölszerelt konyhákban mai arr.it eledelét főzzük — hiszen az övék lesz, amit mi meghagyunk —. akkor mi nagyon ca^^ngok vn«""nk, HORVÁTI! DEZSŐ A volán lovagjai Kenyérriport Andersen meséjében a lány kenyérre lépett: megnyílt a föld alatta. Talpunk alatt még szilárd u talaj... Már kora hajnalban sorba állnak a sütőipar autói, hogy útnak indítsák a város kenyerét. A szállítók frissek: amikor munkához látnak, a boltosok éjjeliszekrényén talán még meg sem szólalt a vekker, az éjszakás pékek meg szedelőzködnek, hogy nyugodni térjenek. S a kenyér utazik. Ládákban nyomják, rázzák egymást a ve-tnik. Van amelyik szerencsés, s a közeli boltok egyike előtt kirakják, még épen. A mesyei vállalat kenyerei azonban hosszú kilométereket tesznek meg, amíg eljutnak a legtávolabbi tanyáig. Az üzletek ajtaján ilyenkor legtöbbször még ott a lakat. De az iparnak ig>ekeznie kell, hogy nyitáskor minden üzletben legyen harapnivaló a reggelihez. Mindennapink tehát lekerül a villanypózna mellé a sárba vagy a városi aszfaltra, és vér. Vár a bebocsáttatásra, a szép szimbólumhoz méltó sorsra. S eközben magába szívja a párát, a ködöt, a reggeli takarítást végző söprögetőgép fölkavarta utcaport Aztán erős kezek markolják meg, nem kesztyűsek, nem sterilizáltak, hisz végtére nem műtősök végzik ezt a munkát, és földobálják a raktár polcaira vagy át egy kosárba. Boldog lehet az, amelyik már eljutott az eladótérig, hisz közel a beteljesülés: már csak egy kéz tapad rá, lehet, hogy pénzt sem kezelt előtte, lehet hogy krumplit répát sem mért És minő megtiszteltetés: mindezek után selyempapírba pólyázva lapulhat egy szatyor a'ián: útban a családi asztal felé. Naponta 350-400 má^sa kenyeret' készítenek a Szegedi Sütőipari Vállalat gépel és 16 dolgozója. Harminc gépkocsi viszi az üzletekbe a vekniket. „Kevés" — mondja a vállalat igazgatója, Külüs Sándor. „Törődött a kenyér? Itta!* «ele»? filóaő a&i rajta a címke? Először Is négy kenyérgyár kellene ide. Aztán konténer, hogy ne nyomódjanak össze a kenyerek, ne szennyeződjenek, és több autó, hogy folyamatos lehessen a szállítás." A megyei vállalat igazgatója, Hajas László és a főmérnök, Gajdán István még jobban fájlalja a konténer hiányát, hiszen nekik 1000-1100 mázsa kenyeret kell szállítaniuk naponta igen nagy távolságra, és a városiaknál kedvezőtlenebb adottságú boltokba. Egészségesebb lenne, úgy vélik a két vállalat vezetői, ha szakboltokat nyithatnának. Számos, a kenyér tárolásából eredő panasz megszűnne. Sajnos „előfordul az is, hogy egy-egy bolt környékének lakói szappan-, petróleumvagy zöldségízű kenyeret esznek nap mint nap. Mi minden adódik abból, hogy órákat áll a kenyér, kitéve az időjárás szeszélyeinek is. Többek között az, hogy csökken a veknik súlya. Az előírások szerint a kenyeret négy órával a sütés után kell lemérni. S ha 72 óránál „idősebb" a kenyér, 2,10-2,50 forintért megveszik takarmányozási célra. „langyos, ropogós kenyér?!* — néznek rám a sütőipar vezető szakemberei, tekintetükben ott bujkál a „hol él maga?" elmarasztalás. „Mondjanak le róla." És hallom az érveket: gép, futószalag, munkaerőhiány, gazdaságos termelés, folyamatos ellátás, 72 órás szavatosság, és egyébként is, egészségvédelem. Rugalmas, szőke, langyos zsíros kenyerekre gondolok, és ködbe fúlnak az észérvek. Ami ízletes, ami jó. az ellen nehezen „vesznek be" különböző elméleteket az emberek. Apátfalván, Szegváron például működik egykemencés pékség. Oda bizony vihetnek gyári kenyeret, az ott lakók csak a sajátjukat veszik meg. Csongrádon van egy pék, aki sütés előtt megcsípi a veknit. Ott mindenki ezt a csípett kenyeret keresi. Szegeden, a Bajcsy7ailinit/ky Mtffilüi sorba áli^rk az emberek — kívülálló azt hihetné, „kenyérmizéria" van nálunk —, pedig csak válogatósak vagyunk, a kerek kenyérért nem drága az idő sem. Minden áldozatra készek — főként a ráérősek —, hogy az igazán ízletes, frisseségét tartó krumplis kenyeret vagy a teflonosat vehessék meg Hogy. kenyérgondjaink nincsenek, az tény. De tudjuk valamennyien, „hol élünk", és elszoktunk tőle, gyerekeink nem ismerik az „Eszi, nem eszi, nem kap mást"-mondást. Az ízletesebb, a frissebb kenyér a kapós — bizonyítják a kereskedelem szakemberei is. Az ÉLIKER igazgatójának. dr. Kuti Árpádnak a szobájában hangzott el: hiába a rendelkezés. hogy az érkezés sorrendjében kell eladni a kenyeret, a vásárlók nyomására kénytelenek a frisset szétosztani a boltosok, így marad a „nyakukon" a száraz. A kerek kenyérért, a teflonosért pedig már tízkor, tizenegykor sorba állnak az ABC-k előtt, várva a déli érkezést. Nyilvánvaló, nem ezek száradnak rá a kereskedelemre. Elgondolkodtató számok: 1976-ban 1034, 1977-ben 1259 mázsa került az ÉLIKER boltjaiból — 72 óra után — állatok' elé. Az idén november elejéig már 1188 mázsa hizlalta őket. De mennyi kenyér jutott a háztartásokból a szemétbe? A Minőségvizsgáló Intézet* véleménye szerint jó a szegedi kenyér. A kereskedők, mint a vevők közvetítői, azt mondják: a 3,60-as veszített eredeti minőségéből. Legtöbben főként a 72 órás szavatosság ellen berzenkednek. Melyek a jó kenyér ismérvei? „Barnába hajló szín, kicserepesedő, de zárt héj, ritka tésztájú. lyukacsos bél, enyhe nyomásra kirúgja m-iffít. és kellemes, aromás ii'atú. Ezeket a tulajdonságokat 24 órán át meg kell tartania, és 48 órán át még jóízűen meg lehet enni." A szegedi gyár igazgatóiát idéztem. Ilyen kenyeret szeretnénk enni, mindennap. CHI&AN ÁGNES K

apkodták egymás szájából a szót, hurrogtak és helyeseltek, célozgattak és kertélés nélkül véleményt mondtak, önkritikusak is voltak, meg másokat is hibáztatok. Mint máskor, mint annyi hasonlatos beszélgetésen. De nem, ezzel az utolsó mondattal talán túlzok. Lehet, hogy mégsem olyan gyakori az ilyen vita? A meghívást valahogy eképp fogalmazták: összejövünk néhánya,i, azok a gépkocsivezetők, akik Szeged útjait járjuk nap mint nap, mert szeretnénk elmondani, mi hogy látjuk ... Nem köszöntötték külön a meghívottakat, bemutatni sem igen kellett őket, és biztos vagyok benne, hogy a néhány üveg Márkát is saját zsebből fizették. Egység — így hívják a brigádot, amely az ankét szervezője volt. A név ez esetben aligha mindegy. Az a céljuk ugyanis, hogy a tőlük telhető eszközökkel, formában és gyorsasággal, de mindenképpen közös igyekezettel javítsák Szegeden az autóbuszközlekedést. Ahogy egyikük, a brigád vezetője fogalmazta: ,.Mi nem vagyunk utasellenesek. Ha azok lennénk, nem szántuk volna rá a beszélgetésre ezt a szabad délelőttöt Szóval: segíteni szeretnénk azoknak, akik irányítják, ellenőrzik, s befolyásolják a munkánkat. Jobbítani, ez a szándékunk! És jobbá tenni a rólunk alkotott képet." „Minek az autóbuszokról anynyit beszélni! Be kell tartani a menetrendet és kész" — szinte hallom az ellenkezést. Meg hogy: „most bezzeg majd megmagyarázzák a bizonyítványukat". És: „a zavarokért nem biztos, hogy csak a gépkocsivezetők a felelősek. A szervezéssel van a baj!". Nos, mintha a beszélgetés színhelyén hangzott volna el a három ellenvetés — sorjában fogalmazódtak a válaszok. „Be kell' tartani a menetrendet és kész." Fülöp János gépkocsivezető: — Egyszer lemértük személygépkocsival — s a megállókban még csak nem is lassítottunk —, hogy hány perc alatt lehet elérni a tarjáni Víztorony tértől a Honvéd térig. Kilométerben 3,8, időben 9 perc volt. A menetrend szerint a járatnak ugyanannyi idő alatt kellene megtennie az utat, négy megállóval közben. S ha jól számolom, öt jelzőlámpa inthet megálljt. Amihez még tessék hozzávenni, hogy reggeli csúcs van 7 és 8 óra között Sipos S. Sándor, szintén helyi járatos: — Beállok a kocsival a Nagykörúton, a Mérey utcai torkolatnál levő megállóba. S ha indulok, sávot kell változtatnom, mert egyenesen nem folytathatom az utamat. A mögöttem jövők indulatára bízom magam, attól függ, hogy beleférek-e még a zöld hullámba. Nagy Sándor, a KPM közúti igazgatóságától: — Már intézkedtünk: az eddig csak jobbra kanyarodó sávból ezután egyenesen is tovább lehet menni. Ez is jó pár másodperc nyereség. S ha már a Marx térnél tartunk: a Mikszáth Kálmán utcából kijövő járművek is hoszszabb időt kapnak a kanyarodáshoz. Mert arra sajnos nem számíthatunk, hogy ezután villogó zöldre nem lépnek majd le a gyalogosok a járdáról. Erre az egyre nem tudjuk rászoktatni őket Olyan jelzőlámpaprogram pedig a világon sincs, ami a Marx téri piac környékén felgyűlt gyalogostömeget egyszerre át tudná engedni... És mert egyetlen járművezető sem akar szántszándékkal rájuk ijeszteni, persze hogy a száz embert vivő busz lassít le egyetlen sétáló kedvéért „Most bezzeg majd megmagyarázzák a bizonyítványukat" Boros-Sebesi József, a brigád vezetője: — Azt hiszem, nekünk is magunkba kellene szállnunk, s megvizsgálnunk, megtettünk-e mindent hogy védjük a védtelent Szegeden például 14 olyan villamosmegálló van, ahol a járdaszigetről közvetlenül az úttestre lép a gyalogos. Az ott elmenő, netán a zöld jelzésre szárnyakat kapott jármű vezetőjének álmaiban vissza-visszatér a kép: lelépett valaki, s épp a kocsija elé... Vajon miért nem lehet ezeke* a szigeteket korláttal körülkeríteni? (Muszáj róla, Boros-Sebesi Józsefről elpletykálnom, hogy amikor egyszer egy felszálló kismamának senki sem adta át az ülőhelyét, 150 és egynéhány centije teljes magasságával kilépett az utastérbe. „Kérek egy ülőhelyet a leendő anyukának." Nem mozdult senki. „Kérek egy ülőhelyet, mert ha nem adnak azonnal, még fekvőhelyet is csinálok neki." Hát lehet ezért haragudni?) A járdaszigetre korlátot mindazonáltal nem lehet felszerelni. Szabály, hogy az úttestől hetven centire nem lehet semmi, amibe a járművek beleakadhatnának. — De hát az Izabella-hídon lehetett? Az Algyői úti töltésátjárón nem lehet? Pedig ott is keskeny a gyalogjárda... Azért néhány dologban megegyeznek a hivatásos forgalomszervezők, meg a hivatásos gépkocsivezetők. Hogy hiába kétszer kétsávos a Lenin körút, ha a 17„ 18—20. s a 29—33. számú házak előtt megengedett a várakozás, s a haladó járműveknek sávot kell változtatniuk a parkolók miatt... Hogy a Bérkert utca vagy a Sziliért sugárút inkább dűlőútnak tekintendő: a gödrök, huppanó* miatt jobbra-balra dőlnek az utc sok... Hogy a Petőfi Sanour sugárút és a Nagykörút kereszteződésénél a villamosvágányokon áthaladó kocsik „dobbantanak", akkora a huppanó... Hogy naponta 3500 járat indul útjára, de az utasok csak arra az egyre emlékeznek, amelyik késett, nem jött, hamarabb indult — s hogy azt írják meg a Postaládának, azt az élményt, ami kellemetlen... Hogy a baktói csatornánál — KRESZ-ellenesen ugyan — vállalati utasítás írja elő: tolatva kell megfordulniuk a nagy kocsiknak, pedig ki tudja, hátul nem áll-e idős, figyelmetlen gyalogos, várakozó? Szóval, kinek a bizonyítványát kell magyarázni? „A zavarokért nem biztos, hogy csak a gépkocsivezetők a felelősek." Nacsa László rendőr százados, a Szegedi Közlekedésbiztonsági Tanács titkára, Gazdagh László és Dankó János, a tanács építési és közlekedési osztályának két munkatársa szorgalmasan jegyzetek Szemmel láthatóan nagy-nagy egyetértéssel. Már tudniillik abban értenek egyet a Volán helyi pilótáival, hogy szüntelenül éberen kell figyelniük a város lüktetését. Naponta új helyzeteket, más szituációkat teremt a kényszer, a megfontoltság, a tervszerű előrelátás, vagy éppen a véletlen „baki". Azokra hát, akik egy-egy nap több száz kilométert tesznek meg ezen a néhány kilométer sugarú, szabálytalan körön belül, amit Szegednek nevezünk, igen nagy szükség van. A tapasztalataikra, a munkájukra, az éle* szemükre — a segíteniak.. rásukra. Erről a két óránál is hosszabbra nyúló beszélgetésen éppen a* volt — számomra — a legtanulságosabb, hogy megismerhettem őket — magamban azóta is így nevezem a kis csapatot —, a volán lovagjait. Nem hinném, hogy kivételes emberek. Hiszem, hogy társaik legtöbbje hozzájuk hasonló. Csak éppen előfordulhat, hogy beteg gyereket hagytak otthon, hogy beadta a válópert a feleségük, az is lehet, hogy kihúzták az autónyeremény-tetétkönyvüket, vagy rn^st vizsgázik a fiuk. Esetleg dühösen ültek reggel a volán mögé. mert a szerelők nem csinálta* meg a már napok óta jelzett hibát a kocsin. Vagy megcsinálták, de tartották érte a markukat Mennyi minden történhet, ugye ... Csak mi ezt nem tudjuk, mert a vezetővel menet közben beszélgetni nem szabad. PALFV KATALIN 1