Délmagyarország, 1978. augusztus (68. évfolyam, 179-205. szám)

1978-08-13 / 190. szám

Vasárnap, 1978. augusztus 13. « Dékány László: Sol óvtak ettől a széktől... Amíg a titkárnő behozza a kávét, leltározom: ezt a vállalatot általában bírálják. Pontokba is foglaltam: 1. Mert sótlan a leves. 2. Mert sós. Más szempontból; a) mert túl korán jön a pincér, a vendégnek még nem volt ideje eldönteni, hogy fröccstSI óhajt-e bizonyos akácos utakról énekelni, vagy fütyülős baracktól fütyörészni, b) Mert túl későn jött a pincér. E változat abszurdban, avagy panaszkönyvstílusban úgy hangzik, hogy pincér egyáltalán nem is jött, sőt pincér nem is volt sehol... A variációk felsorolását nem folytatom. Kortyolom inkább a kávét. Dékány László szőlőmárkát kortyol, aminek tulajdonképpen témánk szempontjából nincs túl nagy jelentősége, hacsak annyi nem, hogy a Csongrád megyei Vendéglátó Vállalat évről évre több és több üdítő italt ad el, * ebben benne van a néhány palacknyi is, amit ő iszik meg. — Tudja, hogy egy éve vagyok igazgató? — Töpreng egy kicsit — Sokan óvtak a széktől, amibe beleültem. Munkaerőhiány van a szakmában; kevés a szakképzett ember; az igazgatónak sok ideje és energiája arra megy el, hogy a reklamációkkal foglalkozzék. Ilyeneket mondtak. — Igazuk volt? — Részben. Én az asztal másik oldaláról jöttem ide... — Ez már vendéglátós hasonlat! — Ma már vendéglátós vagyok. Ebbe a szakma igazi ismeretét egyelőre nem értem bele. Ahhoz ennyi idő kevés. — A városi pártbizottság osztályvezetője volt, onnan került a vállalat élére. Szakemberek közé. Hogyan fogadták. — Elfogadtak. Az első perctől. — Volt ehhez receptje? — Ez viszont egy vendéglátós kérdés. Nem, különösebb receptem nem volt. Annyi tény: nem szeretek utasítani. A lényeges döntéseknél konzultálok a téma szakembereivel. — Részletkérdésekkel foglalkozik-e? — Nem, hacsak a szituáció rá nem kényszerít. Olyan dolgokért is engem hívnak telefonon, amit akármelyik üzletvezető el tudna intézni. — És ilyenkor mit csinál? — Telefonálok. Én is. Felhívom valamelyik üzlet vezetőjét, hogy intézze el a dolgot. — Legendákkal foglalkozik-e? •— Amennyiben? — Elterjedt a városban egy legenda, hogy a szeszkorlátozás, népszerűbb nevén a „kilenc óra" csődbe viszi a cégét... — Hát ez tényleg legenda, de • tényszerű részét, a forgalomcsökkenést megsaccoltuk. Csináltunk egy felmérést... — Mi jött ki? — Elszúrtuk. Rossz dolgot vizsgáltunk, azt, hogy nyitástól kilenc óráig mennyi rövid ital talál torokra üzleteinkben. — A magyar, legalábbis reggeli órán, pálinkát iszik... — Erre gondoltunk ml is. Monoom a számokat. Italforgalmunk az első félévben hét és fél millió forinttal volt kevesebb, mint tavaly, a hasonló időszakban, és most figyeljen. Az égetett szesznél csak millió a csökké—és. — Akkor hol a többi? — A sörnél, ötmillió forint értékű sörrel adtunk el kevesebbet. Dehát mi erre nem gondoltunk, vagy ha gondoltunkjakkor pontosan ellenkezőleg: azt hittük, a fogyasztás nőni fog. Ezzel szemben 3970 hektót nem tudtunk eladni. Az érdeklődés hiánya miatt! (Azt gondolom magamban, hogy es az alkoholizmus elleni harc szempontjából örvendetes dolog, de nem az a vállalatnak: nem tudja teljesíteni a tervét.) Dékány László közben előkeresi ezt az adatot is; a tavalyi első félévben 14 és fél milliós nyereségük volt, az ideiben a fele sem. — Mit lehet ilyen helyzetben csinálni? — Vannak még tartalékaink! — Konkrétan, ha volna szíves. Tartalékokról ugyanis a legtöbb helyütt csak általánosságban hallani. — Növeljük az ételforgalmat, erre van reális lehetőségünk. Bővítjük a választékot És — vendéglátásról lévén szó, lehet, hogy furcsán hangzik — rendezzük üzleteink profilját — Profilrendezés... Tényleg furcsán hangzik! — Azt jelenti, hogy igyekszünk karaktert adni vendéglőinknek, a vendég tudja, miért hová érdemes menni. És növeljük lehetőségeink szerint az üdítő italok forgalmát is. Mindez persze kevés. A mostani helyzetben nem képződik annyi fejlesztési alap, amennyi kellene. Ezen a helyzeten változtatni kell. — Szabályzókkal? — Azokkal is. — Kíváncsi volnék egy másik legendára is... — A gebinesekére? Gondoltam... Sokan a gyors meggazdagodás lehetőségét látják a gebinben. Nekünk is vannak munkavállalóink ... — És milyen gyorsan gazdagodnak meg? — Ezt a Hattyú vendéglőben lebukott gebir.estől is megkérdezhetné... Szó ami szó, aki nem elégszik meg azzal, amit tisztességgel meg lehet a gebinben keresni, előbb-utóbb ráfázik. — Mennyit lehet tisztességgel keresni? — Pontosan én sem tudom, csak sejtem, és a sejtésem: nem túl nagy összeg. Igaz viszont az, hogy az önelszámolásos — ez a gebin hivatalos elnevezése — üzletekben általában feleannyi ember dolgozik, mint egy szoros elszámolási rendszerű üzletben... A gebinek fenntartása tehát vállalati érdek. Másért is az. A gebines, ha leltárhiánya van, köteles a teljes összegei visszafizetni, a szoros elszámolású üzlet vezetője másképp büntettetik. — Van a vállalatnál gazdag gebines? — Egyet ismerek. Meghívottá házába is. Tíz év alatt jött öszsze. Sokat érhet, de nemcsak a gebinből van, az illető disznókat hizlalt, évente tucatjával. — Oszlassuk akkor szét a harmadik legendát A pult mögött állók olyan keveset keresnek, hogy szinte rákényszerülnek arra, hogy húsz adagból huszonegyet hozzanak ki... — Visszakérdezek. Hol a határ? Ha ötezer volna a havi fixük, akkor nem fordulna elő Ötven éve történt Zelel Miklós: Mondd meg mondd meg az égnek a főidre 'ha száraz eső szakadjon a folyónak halasodjon zöld lángokkal berkesedjen a mezőnek pirosodjon pipacsvérbe boruljon az éneknek élesedjen lányok combköze véresedjen madarak az égen énekkel függeszkedjenek A Kommunista Internacionálé VI. kongresszusa súlycsonkítás? Szerintem előfordulna akkor is. Ez nem anyagi kérdés, ez tisztesség dolga és szakértelemé. A vendéglátó eladók több mint fele szakképzetlen — ezt bírálóink hajlamosak nem tudomásul venni —, az ő hibáik pedig sok esetben nem rossz szándékból fakadnak. Nem értenek a szakmához, abból. Bírálják például az üzemi konyhákat. Rossz a koszt. Megnézzük, benne van minden. Az ize mégsem jó. Elrontották. A panasz jogos! Mit csináljunk? — Mi a következménye? — Az ilyesminek csak annyi, mert mi is lehetne más: szólunk az üzlet vezetőjének, hogy figyeljenek jobban oda, kóstolják is meg az ételt... — Van, hogy meg sem kósaolják? — Előfordult. — A vállalatnak nincs egyetlen első osztályú étterme, preszszója. — Történelmileg alakult 'gy. — A Hági lehetett volna első osztályú? — A nyitás napján. Talán akkor. Az az igazság, hogy az első osztállyal szemben nagyon nagyok a követelmények, a pincéreknek például idegen nyelvet is kell tudni. Ügy döntöttünk, hogy inkább a másodosztály megszokott szintje fölött szolgáltatunk, de azt a nívót meg is tartjuk. És különben is, a Hági mindig másodosztályú üzlet volt, ez a hagyománya. — Az embereknek az is föltűnik: sokat alakítgatnak. A Palánkot mondom. Volt preszszó, játékterem, bisztró. Most fagylaltüzem. — Az az üzlet nem találta a profilját, vagy a profil nem találta őt. Gondolom, ezért. Régebben voltak ezek a dolgok, mint ahogy én idejöttem. — Jár a városban. Ha bemegy a vendéglátó valamelyik éttermébe, eszpresszójába, vendégül látják-e? — Nem. Ha kérek egy üdítőt, odaállok a pénztárhoz, és kifizetem. Kezdetben — és talán nem is azért, mert akarlak valamit —, megpróbálkoztak megvendégelni, aztán gyorsan elterjedt a hálózatban, hogy ez nem megy... — Meg van elégedve a vendéglátás színvonalával? — Engem kifogástalanul szolgálnak ki, de én az igazgató vagyok itt, és ezt tudják. Szeretném, ha Szeged a 170 ezer igazgató városává válna ... — Csak szeretné? — Nem. Az kevés volna Ezért dolgozom. PETRI FERENC Az 1917-től 1924-ig tartó forradalmi fellendülést követő apály idején a kapitalizmus részlegesen, ideiglenesen és átmenetileg stabilizálódott. Az osztályharcok veszítettek élességükből, a munkásosztály politikai aktivitása csökkent, soraiban a kifáradás jelei mutatkoztak. A megváltozott objektív körülmények és szubjektív feltételek anra indították a nemzetközi kommunista mozgalmat, hogy tevékenységében átálljon a békeidők viszonyaira. Ez az átállás — vagy alkalmazkodás — hasonlóan forradalmi jelentőségű volt, mint a korábbi időszak nyílt, véres osztályharca. „Nyugodtabb", békés körülmények között lehetett a stratégiát és a taktikát tökéletesíteni a különböző elhajlások ellen harcolni, sőt nagyrészt befejezni a kommunista pártok alakulását, segíteni megindult bolsevizálódásukat és tömegpárttá válásukat A mozgalom súlypontja az utcáról és a barikádokról — csataterekről a nagyüzemekbe és a szakszervezetekbe, az osztályharc „eredeti" színhelyeire tevődött át A győztes szocialista forradalom országában, a Szovjetunióban eldőlt a lenini örökséget védelmezők és a trockisták között a pártban folyó harc. (A vita akörül folyt, hogy végzetes torzulások nélkül felépíthető-e egyetlen országban a szocializmus. (Sztálin és a hozzá csatlakozó Buharin vezetésével a párton belül hatalmas többség alakult ki Trockij és Zinovjev kővetőivel szemben, akiket minden tisztségüktől leváltottak és a pártból is kizártak. Ilyen körülmények között és előzmények után ült össze Moszkvában 57 párt- és 9 szervezet részvételével 1928. július 17. és szeptember l-e között a Komintern VI. kongresszusa. A Végrehajtó Bizottság beszámolóját Buharin tartotta. Hangsúlyozta, hogy a kapitalizmus stabilizációja a végéhez közeledik, már láthatók az új válság körvonalai. Az imperializmus — pozícióit védelmezendő — a szocializmust építő Szovjetunió és a forradalmi Kína elleni háborúra készülődik. A háború elkerülésének és a szocializmus további előrehaladásának alapvető követelménye a munkás egységfront. Az elfogadott határozat a lenini útmutatásokat követve tisztázta a polgári demokratikus forradalom és proletárdiktatúra . viszonyát és hangsúlyozta a szocializmusba való átmenet formáinak térbeli és időbeli változatosságát. Leszögezte a Szovjetunió kötelességeit a nemzetközi kommunista mozgalommal kapcsolatban, ugyanakkor újra tisztázta és hangsúlyozta a világ kommunistáinak feladatait a Szovjetunióval, a nemzetközi proletariátus közös hazájával szemben. A kongresszus többek között elfogadta az SZKP irányvonalát és a személyi változásokat. Leszögezte, hogy „a nemzetközi kommunista fegyelemnek abban kell kifejezésre jutnia, hogy a mozgalom részleges és helyi érdekeit alárendeli általános és tartós érdekeinek, s hogy valamennyi kommunista feltétlenül végrehajtja a Kommunista Internacionálé vezető szerveinek a határozatait." A kongresszus a kor és a korabeli elmélet színvonalán álló határozatokat hozott több más fontos kérdésben is, például a háború és a béke kérdésében, a gyarmati és a félgyarmati országok helyzetének elemzésében. Ez utóbbi téma kezelésében —, ami a nemzeti burzsoázia szerepét illeti — megmutatkoztak azonban azok a szektás túlzások, torzulások, amelyek legsúlyosabb és legtragikusabb következményeiket a szociáldemokráciát illető elemzésekkel okozták. A Komintern VI. kongresseR^ sának, és különösen a kongreszszust követő X. végrehajtóbizottsági plénumának — határozata* szociáldemokráciát a kapitalizmus legfőbb fenntartójának, a komrhunizmus legnagyobb ellenségének nevezte, és az ún. szociálfasizmus megbélyegző elnevezésével egy szintre hozta a fasizmussal. A reális jobboldali veszélyt abszolutizálva a nemzetközi kommunista mozgalom ebben az időben elhanyagolta a baloldaliság, a szektásság elleni harcot, és például számos esetben a reformista munkásszervezetekkel való akcióegységre törekvést is jobboldali elhajlásnak minősítette. Fokozta a téves elemzés károsságát, hogy a Komintern a baloldali szociálda* mokráciát tekintette a legveszélyesebt nek, mint amely „a munkástömegek harci aktivitásának fő fékezője" azzal, hogy osztályharcosságáról illúziókat terjeszt a proletáriátus körében. A „szociálfasiszta" megbélyegzést, a Határozat aminózus tételét már akkor többen megkérdőjelezték. Palmiro Togliatti szerint „óvakodni kell a túlzott általánosításoktól". Az olasz tapasztalatokra utalva hangsúlyozta: „A fasizmus általában a kis- és középburzsoáziának a nagyburzsoázia és az agráriusok vezette mozgalma; nincs gyökere a munkásosztály hagyományos szervezetében. A szociáldemokrácia viszont a munkás- és kispolgári tömegre támaszkodó mozgalom, s erejét főként abból a szervezetből meríti, amely a munkásság felfogása szerint a munkásosztály hagyományos szervezete." (Togliatti itt a szakszervezetekre gondolt) P. Semard küldött is figyelmeztetett arra, hogy a fasizmus túlságos kiterjesztése, (modern kifejezéssel: parttalanná tétele), az olyan sommás kitételek, mint szociálíasizmus, baloldaliak fasiszta blokkja, fasiszta kormány stb. megakadályozza a reális politikai helyzet elemzését. A küldöttek azonban elfogadták a határozatnak ezt a kitételét, és ezzel nagyban hozzájárultak a fasizmus ellen szüksége* munkásegységfront kudarcához. Mi volt ennek az éles szocláldemokrácia-ellénességnek az oka? Hozzájárult a szociáldemokraták antikommunizniusa. forradalomellenességük. 1917—1923-as szerepük, amikor kormánytagokként tüntető munkásokra lövettek. Belejátszott az értékelésbe az orosz mensevikek harca az ellenforradalmi erők oldalán és az illegalitás szektásságra hajlamot nyújtó körülményei. A fő ok azonban a tapasztalatlanság, a lenini elemzések alapos ismeretenek a hiánya, az osztályharc legális és parlamenti formáinak lebecsülése volt. Mindezek természetesen magyarázzák, de nem mentik a Komintern VI. kongresszusa különben sok vonatkozásban előremutató határozatának idevágó passzusát. Gy. A.