Délmagyarország, 1978. július (68. évfolyam, 153-178. szám)

1978-07-04 / 155. szám

4 / Kedd, 1978. július 4. 3 w Órák és forintok B. délelőtt átballagott abba az üzemegységbe, amely ugytonesak Irányítása alá tartozott, s szólt az ottaniaknak, jöjjenek már át délután, beszélni szeretne velük. Rejtélyesen hozzátette u meghíváshoz: a keid majd tan Valami meglepetés is, nem épp kellemetlen. Apányi, nagyapányi férfiak, igazán messze az ajándékot kapó gyermek izgalmától, percnyi pontossággal érkeztek: tíz perccel a munkaidejük vége után. „Igyuk meg ezt az üveg vörösbort" — töltött a poharakba B., aztán sorra kezet fogott mindenkivel. Nem hangzott el pohárköszöntő, közhelyekkel megtűzdelt szónoklat a „hogyan dolgoztunk eddig" és a „mik lesznek lovábbi feladataink" című kérdéskörben, B. egyszerűen csak átadta a vállalat vezetődnek gratulációját, köszönetét. s elmondta, kl, miért kapott épp amnyl fizetésemelést, amennyit. Aztán mindenféléről beszélgettek. családról, kiskertről, munkáról is, persze. Mikor B. tekintete véletlenül az órájára tévedt, már két órávtal ls elmúlt az ideje. hogy hazaindulhatott volna. P.-t, aki majdnem hasonló munkakörben dolgozott, vállalati kocsi röpítette beosztottaihoz. Épp hogy csak kiszállt (a hátsó Ülésről), máris szedte kifelé táskájából a papírokat, saz eléje siető csoportvezető kezébe nyomja a hozományt. „Majd ossza szét az emberek között" — és sietősen magára csukta a Volga ajtaját. Amikor ránézett az órájára, megállapíthatta, a tizenegy órakor kezdődő értekezletig még jut ideje átfutni ez írásos anyagot is. .— Kirázódott a ventillátor rögzítő csavarja, s persze, Így a pántot nem tartja semmi. Tudnának esetleg a raktárból...? — Mindjárt megcsináljuk. Tessék megvárni. A mester órabére 80 forint. Aznap csak nyolcra várták, majd egy órányi ideje volt hát még. „Kész lesz addig?" A megnyugtató választ hallván még nem sejtette. hogy közbe jön a reggeli szünet. Erős szociális érzékkel megáldott lelke nem háborgott, amikor a dudaiszóra leállt az esztergagép, s a mester elnézést kérő tekintettel fe lat ózni kezdett. A félóra múlva felbőgő dudaszóig semmi különös nem történt. Ha csak az nem, hogy a nagymutató vészesen közeledett a tizenketteshez. „El fogok késni" — rémült meg, s már azt sem bánta, hogy a félórás munkáért felszámították az egyórai munkadíjat. „Telefonálhatnék?" — kérdezte volna, ám az üvegablaknál ott látta a figyelmeztetést: a készüléket csaik a szerviz dolgozói használhatják. Néhány nap múlva eleinte apu-ónak tűnő, ám mégis nagy hiba miatt egy órával nyújtotta meg munkaidejét egy másik szerelő. „Csak nem hagyom félbe?" Már maga is viccesnek találta, hogy nem sokkal később, egy másik város autószervizében' a pénztár előtt perselyt talált: „telefon" felírással. „KérhetiTék interurbán beszélgetést is?" Kérhetett. P. K. HÁZASSÁG I. Kerület Srefred: OaucU Albert ás SzéTtúsl Julianna, Schroeder Micltael Dteter ás Jeszenszky D6ra. Kása Ferenc ás Piros Mária, Veres Zoltán ás Sípos Mária. Balázs Iván és Wtnkler Zsuzsanna, Bende Iimre és VIkor Márta. Han-kd László és Fógel Erika Melinda. László Béla és Nagy Márta Viktória, Nogyszöllösi Mihály és Bujdosó Erzsébet. Csányi Zoltán és Gelegonya Máriá, Bálint József és Nó.meth Bva. Tóth-Buzder László és Taszner Valérlá Julianna, Szaikács László és Molnár Mária, Tóth Gábor és Szabó Eva, Petrányi Ottó János és Borsi Anikó, Kovács Ernó László és Borsi Zsuzsanna, Balog József és Németh Gizella, dr. Szabó Lajos János és Szíjártó Márta Petronella. Katona József áá Barna ETzsóbet házasságot kötöttek. , SZÜLETÉS I. kerület Szeged: Bástf Tibornak ós. Kis Mária Annának Ágnes Hajnalka. Radnóti Miklós Józsefnek és Harsány! Márta Magdolnának Miklós, Sepsl Nándornak és Varga Erzsébetnek Nándor, Sepsl Nándornak és Varga Erzsébetnek Erzsébet, Benárlk Ádámnak és Ezsiás Mária Erzsébetnek Alex, Tóth Jánosnak és Szanka Márta Gizellának Gábor Pál, Molnár Istvánnak és Lengyel Katalinnak Péter. Kovács Istvánnak és Kovács Erzsébetnek István, Steíanik IkszliVnak és Kaposvárt Etelkának László Gábor. Varga Pálnak és I-ehoczJci Editnek Hédi. Lakatos Istvánnak és Ml esik Ilonának Gábor István, Kiss Jánosnak és Dudás Zsuzsannának Attila János. suhajda Jánosnak és Farkaa Etelkának Szilvia Etelka. Kollár Tihamér Istvánnak és Vézokényl Klárának Edit Beáta, Bodó Szilveszternek és Mltyók Gizellának Róbert Zsolt. Dönczl József Bélának és László Magdolnának Gábor. Németh Nándor Miklósnak és Kálmán Mária Magdolnának Sándor. Koszó Vincének és Bába Máriának Katalin Anita. Csonki Zoltánnak és Garas Ildikó Katalinnak Lívia, Tóth Györgynek és Vlgh Ilona Eszternek György, Gyuris Károlyinak és Zámbó Ilonának Anita, Födi Vincének és Kispál Juliannának Zoltán, Nagy János Józsefnek és Ddnynvés Mártának János. Bakos Bélának és Szabó Erzsébetnek Béla, Rostás Ferencnek és Jakab Margitnak Mónika, Vlgh Mihálynak és Simon Katalin Rozáliának Tibor. Mári György Istvánnak és Seres Mária Kornéliának Katalin Erzsébet. Madarász. Jánosnak és Nyárt Piroskának LáazJó. Oláh Bélának és Nagy Ágnes Gizellának Dóra. Herédt Zoltán Jánosnak és Bernáth Katalinnak Gyöngyi, Fehér Józsefnek és Miklós Annának József. literes Tamásnak és Szűcs Gizellának Tamás. Borbás Zoltánnak és Horváth Zsuzsannának Róbert. Ballal Ferencnek és Mlholka Rozáliáitok Attl'a Péter. Lakatos Béla Aladárnak és Dobral Mártanak Tibor. Takács Sándornak és Hugyecz Ilonának Sándor. Kósza István Andrásnak és Török M'>TT maik Andrea, Jójárt Józr-fnek és Adám Rozáliának Rozália, Gyuris Sándornak és Frlttmann Julianna Editnek Krisztián. Szabó Istvánnak és Bárdos Eszter Erzsébetnek Gábor, Szél Szilveszter Lászlónak és Molnár Orsolya Máriának Edit, Sári Géza Istvánnak és Ordftg Etelkának Anita, Triász Mihálynak és Terhes Margitnak Péter. Renkó Ferenc Istvánnak és Klbédi Katalinnak Krisztián Tamás, Kucsora Ferencnek és Hladek Zsuzsannának Zita Orsolya. Ambrus Istvánnak és Dobronys i Aranka Hajnalkának Mihály Attila. Papp Lászlónak ÓS Tombácz Ildikónak Krisztián, ivancso Bélának és Gera Máriának ijtxiw Maria, l'oidi Lástto Családi események Tibornak és Márti Mária Katalinnak László Akos. Sznyida Jánosnak és Széplaki Judit Erzsébetnek Hajnalka, Bulcnicz Sándornak és Récz Arankának Sándor, Fülöp Antalnak és Locskal Juliannának Tímea, Tarl Sándornak es Süli Mártának Péter, Nagy Miklós Andrásnak és Baán Márta Máriának Gabriella Márta. Péteri László Károlynak és Schiller Márta Zsuzsannának Nikoletta Márta, Papp Ferencnek és Kanász Zsuzsannának Ferenc György nevű gyermekük született. III. kerület Szeged: SzéU István Mlhálynuk és Molnár Máriának Szilvia, Csörgö Gyulának és Balogh Erzsébet Juliannának Péter, Szombati Jánosnak és Erdey Katalinnak Zita. Köteles Sándornak éa Petrovszkl Évának Eva Szilvia, Pompár Lászlónak és Rácz Irénnek Csaba, Túrt Nándornak és Pataki Eszternek András, Kovács János Antalnak és Zsótér Gizellának Anikó. Kllb Istvánnak és Bugyi Tünde Piroskának Tamás, Szabó Sándor Imrének és Szabó Arankának András, Vass Istvánnak és Nagy Jolánnak Zoltán, Kotogány József Ferencnek és Kiss Márta Ildikónak Márta Lucia, Patocskai Lászlónak és Bakos Margitnak Ildikó Edit, Miklós Józsefnek és Mészáros Zsuzsannának Edmond, Szabó Árpád Imrének és Müller Andreának Adrienn Kalalin, Tombácz Jánosnak és Hajdú Katalinnak Eva, Papdi Ernőnek és Szabó Juditnak Melinda, Molnár Jánosnak és Vecsernyés Máriának Brigitta nevű gyermekük született. HALÁLOZÁS I. kerület Szeged: Szelesi Demeter László, Körösi Sándorné Balog Anna. Molnár Istvánná Fialsz Terézia, Balogh Ferene, Fülöp András, Süli Ilona, Szabó Simonná Slnkó Erzsébet, Ábrahám János, Korom Józsefné Kovács Mária, Juhász Mihály, Berta Irén Júlia, Saáry András Sándor. Szentgyörgyl Lajos, Födi Antal, Ramotai Jenőné Pálinka Ilona, Győri Gyuláné Rechnitzer Piroska. Simon Andrásné Ballá Julianna, Strausz Eéla, Varga János, Schwartz Andorné, Blum Adél, Berger Sándor. Börcsök Veronika. Petrás Mihályné Molnár Mária meghalt. Hl. kerület Szeged: Rózsa Józsefné Kónya Etelka, Thuold József, Koskóczl Ferencné Merz Julianna. Paragi Péterné Mészáros Matild, dr. Molnár Ferenc, Kovács Antal, Csányl Sándorné Varga Erzsébet, Suták Józsefné Barna Erzsébet, Németh Jánosné Hajnal Mária, Juhász Róbert, Gombás János, dr. Koczka Károly, Gyetvat Mihály, Gazdag János István, Monostori József meghalt. Áz eleven jog fája Ahol a politika szilárd, ott az intézmények is szilárdak, s a jogalkotás kedvező körülmények közt folyik. Ezt az összefüggést látjuk megnyilvánulni napjainkban abban a korszerűsítő, jogfejlesztő alkotói kedvben, amelyet főleg a nagy társadalmi kérdések jogi megoldását segítő törvény-előkészítő és törvényhozó munkában figyelhetünk meg. E pillanatban például az új Btk tervezetének társadalmi vitája folyik. Ha van jelentése József Attila „eleven jog fája" kifejezésének, úgy ez a jelentés ma valósul meg igazán: az „eleven jog fája" nem más, mint a nép, a társadalom, amely magának és magáért szerzi a jogokat. Akarata, közerkölcsi normái, érdekei, igazságérzete kell, hogy visszatükröződjön abban, ami később mint „államrezon", mint az állam törvénytárába és jogszabálygyűjteményeibe beiktatott paragrafus társadalmunkban szabályozó erővé válik. A jogalkotás társadalmi szélesítése, a népnek, a társadalomnak, mint jogalkotó és jogfejlesztő erőnek működtetése éppen úgy fényt vet a szocializmus demokratikus lehetőségeire, mint például a társadalom és a gazdaság tervszerű fejlesztésének ténye. * Ez a folyamat azonban nem egyszerű és nem mentes ellentmondásoktól sem. A törvények, különösen a nagy társadalmi horderejű törvények korszerűsítése vagy újak megalkotása folyamán még jobban vannak intézményes biztosítékok arra, hogy azok körültekintőek, sokoldalúak — s ami nem lényegtelen — végrehajthatóak legyenek. A jogszabályalkotás soklépcsős rendszerében azonban már különböző feszültségek munkálnak. A jogszabályok olyan hálót alkotnak, amelyeken nemcsak az akadhat fenn, ami közellenes és ellentétben van törvényeink szellemével, hanem az is, ami megegyezik vele. de nem egyezik meg más, azzal kellően öszsze nem hangolt jogszabálylyaL S megfordítva is: átcsúszhat szemein nemcsak a helyes, a közérdeket és a társadalmi igazságot szolgáló, hanem a vele ellentétes is, ha nem a jog, hanem a jogászkodós kerekedik felül. Vagyis nagyon sok függ értelmezőitől, végrehajtóitól, ismerőitől. S bizony, hány és hány esetben lehetséges, hogy végrehajtják ugyan a jogszabály betűjét egy munkajogi, kereskedelmi, vállalati, vagy ingatlanügyi jogvitában, de nem annak szellemét. S még csak nem is mindig az elfogultság, egyoldalú érdek győzelmeképpen, hanem egyszerűen azért, mert igazgatási és jogi apparátusaink még mindig mértéktelenül túl vannak terhelve, s még mindig felettébb bonyolult, nehézkes az ügymenet, akkor is — vagy éppen akkor —, ha szabályosan eleget akarnak tenni valamennyi formai előírásnak. Nem olyan régen éppen egyik megye földhivatalainak tevékenységét összéfoglaló jelentését böngészve találkoztam egy elgondolkoztató számmal: évenként hatvanezer határozati döntést kell a megye területén működő földhivataloknak meghozni! Például csak olyan apróság miatt is, hogy tízezrével kellett egyszeri térképszerkesztési hozzájárulási határozatot kibocsátani. Ugyanennek a megyének éves földhivatali ügyiratforgalma két esztendő alatt tízezerrel növekedett, és meghaladja a százezret. Ha országunk tizenkilenc megyéjére gondolunk, nem kell nagy számolás hozzá, hogy belássuk: csupán egyik közigazgatási hivatali ág majd kétmilliós nagyságrendű ügyiratforgalmat bonyolít le. Jóllehet igen különböző nagyságrendű és horderejű ügyekről van itt szó, de tömegük néha aggasztó. Ezek nem új felismerések, és a tanácsi apparátusok például úgy védekeznek ellene, hogy újraszabályozzák és radikálisan csökkentik a saját hatáskörükbe tartozó adatszolgáltatási kötelezettséget. Egyszerűsítési eljárásokat vezetnek be a jogalkalmazásban, ahol ezt a törvényes előírások lehetővé teszik. Az bizonyos, hogy ezen a téren még rengeteg tartalék van feltáratlanul, s csupán a mennyiségi halmaz csökkenése is javára válik a gyorsabb, hatékonyabb és humánus döntéseknek. De a legkorszerűbb és legracionálisabb ügymenet és ügyintézés is kevés, ha nincs legalább ilyen változás a mentalitásban, a jogszolgáltatók és jogalkalmazók szemléletében — szocialista értelemben. * Beszéljünk őszintén. A fiatal igazgatási vagy gazdasági jogi szakemberek, néha túlságosan is könnyen éa hamar elvesztik azt az eleven, humánus, lényegre törő jogérzéküket, amelyet ma-' gukkal hoznak. Nemcsak azt a kellő rutint, gyakorlatot szerzik meg, amely elengedhetetlen a gyors és határozott munkához, de olykor meglepően hamar átveszik sokan a legrágósabb. legnyakatekertebb hivatali stílust, azt, ami még bővyi található a hivatalokban. Könnyedén tapad a jogászkodó mentalitás, a paragrafusok horgaiba akaszkodó, az eleven ügytől eltávolodó szemlélet is, amely bürokratává formálja a tegnap még eleven, természetes gondolkozású embert. Márpedig csak ez utóbbi típus az eleven gondolkodású az, aki megérti és átérzi, hogy a papír csak akkor ér valamit, ha mögötte nem vész el a szemhatárról az ember és az ügy, a szocialista jog tartalma. Könnyen tapad e mentalitás, azért is, mert szinte minden jogalkalmazó intézményünk roppant szorításban van a rázúduló feladatoktól. S könnyen azért is, mert látszólag az hatékony. aki hivatala, vállalata. Intézménye sokszor szűken vett érdekei szemszögéből viszi dűlőre az ügyet, s nem annak a jogelvnek és jogszellemnek a győzelmeképpen, amelynek a szocialista társadalom a forrása. S természetesen nemcsak fiatalokról van szó. Róluk csak azért kell külön említést tenni, mert ők azok, akik ebben a folyamatban a jövőt is képviselik, s amit ma az egyszerűbb, hatékonyabb, humánusabb szocialista államról álmodunk, tervezünk, akarunk, jó részben nekik kell megvalósítaniuk. Hiszen nemde ők az eleven jog fájónak friss hajtásai? Rózsa László Gémes Eszter: Mindig magam 65. • .... - — - Uram most is csavargott, most már sűrűn hazament az anyjáékhoz is, ott elidőzött. Én meg itthon tengtem-lengtem, csak 48 kilós voltam. Március elsejével megkezdődött a hónapos munka az uraságnál. Egész nyárra el lehetett szerződni, ezeket hívták summásoknak. Megkezdődött az acatolás is, az már napszámmunka volt. A gyengébbje is mehetett, öreget, fiatalt, mindenkit felvettek. Küldtem az uram a summásokhoz, nem ment. Pedig itt azonnal mértek, szalonnát, lisztet, kását, krumplit. Mennyit nélkülöztem? Nem ment. Legolcsóbb eledel a köleskása volt. Nekem csak ilyesmire tellett: kukoricaliszt, sárgarépa, karalábé. Hogy vágytam egy kis húsra! Csak varrásért kaptam tojást, túrót, szalonnát, tejféleséget. A szappan is nagyon fogyott, de azt is nugyon szorítottam. Mihez nyúljak, ha elfogy. — Eredj el acatolni, sokan mennek, minden szombaton fizetnek? — Én acatolni? Csupa nevetséges dolgokat beszélsz! Én, aki nyolc hold földnek a várományosa vagyok? Dolgozzon, aki szegény, annak jár a dolog! Mit volt mit tenni? Kimentem én a bandával. Mentünk vagy harmincan, de olyan korán keltünk, hogy napfölköltre ottlegyünk! Percsóra felső felén kezdtünk. Fölvettek mindenkit Kihozták a raktárból az aeatolókat elfogtunk egyelőbe jó széles búzaföldet, és nyolcvan centis hosszú acatolóval szurkáltuk kifelé az acatot. Az aprójának a rövidebb nyelűt, a nagyobbaknak a hosszabb nyelűt adták. 33 éves koromig írtam le életem zajlását, még 74 éves koromig kell leírni. Mihelyt ráérek, azonnal írom. Egy méter távolságban álltunk egymástól, az egész tábla gabonát elfogtuk. Még tízéves gyermekek is voltak köztünk, öregek — oda mindenkit felvettek. Talpon állva kellett csinálni, ahol acat volt azzal az éles szerszámmal ki kellett szűrni. Első nap egy kis kenyeret meg egy üveg paradicsomot vittem, egész napra. Égett tőle a gyomrom, de nem panaszkodtam. — Maga tán diétázik? — kérdezik tőlem. — Ühüm — felelem. — Azért gondolom — mondja az asszony —, hogy az ura tegnap is sült kolbászt vett Zsarkóéknál. — Az mögesik — feleltem. Este nem bírtam a többivel menni, egy öregasszonnyal, Gajdacsinénak hívták, elmaradtunk. Hazaérek. — Nem főztél semmit? — kérdem az uram. — Mibül főztem vóna, mikor semmi sincs itthon. — De neköd van a hentösnél. Amit neköm kő kifizetni! — Nem is halok éhön a té kedvedért! — feleli. Estefelé így szólok Gajdacsinéhoz: — Annus néni! Én nem bírok este-reggel tíz kilométert gyalogolni, én nem mék haza. — Jól van — mondja Annus néni —, beszélők Ökrösékkel .azok adnak kenyeret, mög tejet, néhány tojást, szombaton kifizetjük. Itt maradunk! Maj ha haladunk léfelé, Percsora, Dóc. Károlyi-major, Szokombú, mög Irma-majorból, hazajárhatunk, a mán csak öt-hat kilométer, a faluhon. A majorokban szívesen adnak pénzért bármit, mert nekik a bérük természetben volt, de az acatolókat pénzzel fizették. Hanem éjjeli szállást nem tudtak adni. — Annyi baj lögyön — mondja Annus néni. Felöleltünk egy nyaláb szénát, bevittük a jászolba, belevackoltunk, még egy beteg király sem pihent jobban, mint én. A szénaillat minden porcikám átjárta. Mintha nem én lettem volna, majdnem úgy éreztem, jó nekem itt, maradjunk itt, örökre. Hát még amikor reggel frustokra ökrösné a fél liter forralt tejet nagy karéj búzakenyérrel kihozta a földre, elfogyasztottam. Mintha csak a gyomrom szüntelen köszönetét hallottam volna. Délre is jutott valami leves. Meg az a finom, házilag sütött búzakenyér! Tudniilik a Tisza szélén terült el a Palavicinibirtok. Nyugodtan leírhatom, hogy itt termett a legnagyobb sikértartalmú búzaliszt. Hogy állításomat igazoljam (lehet, hogy már frásomban tettem is róla említést), elmondok egy esetet. 1947-ben eljártam házakhoz varrni. Fehér-tó határában is varrtam egy háznál. Ennek a gazdaasszonya Franciaországban volt egy nagy úrnál szakács. Hogy került kl, azt már elfelejtettem, ö mesélte nekem, hogy egyszer azt mondja a gazdáia: ' — Én már jártam Magyarországon, de olyan jó rétest, mint ott, sehol, még csak hozzá hasonlót sem ettem. Maga tudna-e olyant sütni? — Méltóságos uram! A kisujjamban a tudománya! — Nagyon kérem, Mari, már holnapra csináljon! — Meglesz, méltóságos uram — válaszolok. — Hozzákezdek másnap — így beszéli nekem —, de nem nyúlik. Törik, szakad, galuskáé válik. Mérgemben belevágtam a szennyesvederbe. — Nincs rétes, Mari? — kérdi a méltósága. — Nem volt annyi időm, hogy csináljak — felelém. Hozzáfogok másnap, minden tudásom beleadva. Nem sikerült, úgy jártam, mint tegnap. Mit mondjak az úrnak? — Mari, van rétes? — Nincs! Ebből a lisztből nem is tudok csinálni. — Valamit mondanom kellett — Majd hozok én magának lisztet — feleli az úr. Másnap hoz egy kétkilós staniszli lisztet. Rátekintek. Tisza-melléki rétesliszt! Holnap ebédre rétes lesz! Megcsókoltam a staniszlit Olyan rétest sütöttem másnap, hogy fújni lehetett. Aztán volt kínom a rétescsinálással. Azért tartottam érdemesnek ezt a kis esetet leírni, hogy valóban, külföldön is híres a Tiszamenti búza. (Folytatjuk.)