Délmagyarország, 1978. július (68. évfolyam, 153-178. szám)
1978-07-22 / 171. szám
68. évfolyam 171. szám 1978. lűlius 22., szombat A^ra: 80 fillér VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Ünnepélyes vasárnyitás Gazdaságpolitikai céljaink szolgálatában A Marx téri vásárváros főbejáratával szemben közel ezer meghívott vendég előtt került sor tegnap, pénteken délelőtt 10 órakor a sorrendben XXXI. Szegedi Ipari Vásár ünnepélyes megnyitójára. A Himnusz hangjai után dr. Csikós Ferenc, a szegedi városi tanács vb-titkára, a vásár igazgatótanácsának elnöke köszöntötte a megjelenteket Részt vettek a nyitóünnepségen dr. Koncz János és Szabó Sándor, az MSZMP Csongrád megyei bizottságának titkárai, dr. Perjési László, a Csongrád megyei tanács elnöke, Török József, a szegedi városi pártbizottság első titkára, Berta István, a szegedi városi pártbizottság titkára, Papp Gyula, a szegedi városi tanács elnöke, valamint a megyei és a városi párt-, tanácsi és tömegszervezeti testületek számos képvisc'ője. Külön szeretettel köszöntötték a jugoszláv vendégeket, köztük Bek Stefant, a Vajdasági Tartományi Végrehajtó Tanács alelnökét, aki Pozsár Lászlónak, a szabad- den 1876-ban rendeztek első hívott vendégekkel együtt Halász Józsefnek, hazánk kai pártbizottság titkárának ízben országos vásárt és ki- megtekintette a kiállítási • belgrádi nagykövetének tár- vezetésével. Örömmel köszön- állítást, s az idei sorrendben csarnokokat, a bemutatott saságában érkezett a szegedi tötték finnországi testvérvá- a harmincegyedik. Röviden termékeket. Több pavilonban vásár megnyitójára. Eljöttek rosunknak, Turkunak képvi- fölvázolta a szegedi ipari vá- hosszasan időzött, érdeklőa vásarnyitásra Szeged ju- selőit, élükön Anja Sandberg- sárok történetét, célkitűzéseit, dött a termelőktői a bel- és goszluviai testvérvárosának, gel, Turku város tanácsának törekvéseit, majd fölkérte dr. külkereskedelmi tevékenyséfazabadkának küldöttei Vas elnökhelyettesével. Az üdvöz- Sághy Vilmos belkereskedel- gükről, a minőségről és az tA„nalí'-.a ?7fb.adkai, községi lő szavak után dr. Csikós Fe- mi minisztert, hogy- tartsa árakról. A jugoszláv kiállítók pavilonjában Mane Diclity, a szabadkai Pannónia Vásár igazgatója kalauzolta és tájékoztatta a látogatókat. Dr. Sághy Vilmos tegnap délután megtekintette a Csemege Kereskedelmi Vállalat nemrégiben fölépített és átadott új A szegedi vásárral kapcso- dr. Saghy Vilmos, a megyei ABC-áruházát a Retek utca latban megemlítette, hogy itt és a szegedi párt- és tanácsi és a József Attila sugárút sarnagyobb lehetőseget kapnak vezet.-, társaságában, a meg- kánál. Dr. Sághy Vilmos belkereskedelmi miniszter megnyitó beszédét mondja — < — "- > - ''" ... . ...... i >- uu ujiinatbcíi, uvgjt - u képviselőtestület elnökének és renc elmondta, hogy Szege- meg megnyitó beszédét. Dr. Sághy Viimes megnyitó beszéde Bevezetőjében a miniszter kekkel jelentkezzenek, hogy mielőbb az üzletekben árusítelmondta, hogy a pécsi és a legyen a szegedi vásár az új- sák. szegedi ipari vásároknak sa játos szerepük van a tavaszi és az őszi Budapesti Nemzetközi Vásárok között, s megjegyezte, hogy a Szegedi Ipari Vásár a nagyobb és a jedonságok bemutatója. A megnyitó beszéd után a kisebb iparvállalatok és lentősebb. A szegedi vásár- ipari szövetkezetek, s e fórum nak nincs már lokális jelle- ÍL3,lf Üi.™'J?!*?, ÜÍ" ge, hiszen mérete országos, """" Átadták a vásár díjait melési programjukban ügyemért a 2-40 ha7a! náiiftó ban. lembe vegyék a termékszer- Amikor a vásár kapuit a Tiszai Vegyi Kombinátnak, viseli a fővárna teteetMM kezet változásait. Vegyenek megnyitották a nagyközönség a Magyar Kábel Műveknek ián nűnri a fopnkiIpnr mcl részt e vállalatok és szövet- előtt, délután 2 órakor, a vá- és a Szabadkai Vásárigazgaví't TJfcT^n KHam kezetek a „kisebb cikkek" sár igazgatótanácsa a Tisza- tóságnak, a zsűri különdíját WMit gyártásában, hogy mérséklőd- szálló koncerttermében átad- adták át a Győri Kótöttkeszbemu atkrczwmit^«, WólH iék a hiányzó áruk listája, ta a vásári díjakat, összesen tyűgyárnak, a Szegedi Ruhatoknakie^t'őr™" Gazdasági munkánk jelenle- 342 terméket és 56 kiállítási gyárnak, a HÖDGÉP-nek, a rád Bék^ ^ Rái! méav^ u & szakaszában' döntő a mű- területet neveztek be díjazás- FORCON Forgácsoló-szerletve szeeerii laiát™ sfínf.ut szaki előrehaladás — hangsú- ra. Dr. Csikós Ferenc kö- számipari Vállalatnak, a ia a iSfri Vádnak ^ozta a miniszter s e cél- szöntötte a kiállítókat es V1LLTEX Ipari Szövetkezet_ wJwS kitűzéseket szolgálhatja a nyújtotta át a díjakat. nek, a kanizsai ELITA Cipö— r»v ™n ia^ LÖJ ^lf Szegedi Ipari Vásár is a ma- A Csongrád megyei Tanács gyárnak, a Pécsi Kesztyűmú iu!Lüav kfállítóTielen 8a módszereivel, lehetőségei- V. B. nagydiját a METRI- gyárnak, a Kenderfonó és ran *ezLro &i rinerS vel- Hiszen e "rumon talál- POND mérleggyár mikropro- Szövőipari Vállalatnak és a van, s ez nemzetközi rangot termelők es a ke- cesszoros elektronikus tar- Békés megyei Állami Gazdaad a rendezvénynek, s továhh wa„í,i „ hn»v éi reskedők, s igen jó alkalom tálymérlegeiért, a Gabonater- súgóknak. A vásárigazgatóság lőtték- FinnnrsrártÍÁi ff Ö, ez arra, hogy mindkét érin- mesztési Kutató Intézet pe- nagydijat 8 kiailitónak adták jöttek Finnországból és az NDK-ból is bemutatkozók. Beszédében hangsúlyozta a tett terület képviselői fölmér- dig a GK Tiszatáj nevű őszi át. Vásárdíjban 35 kiállítót jék a lakosság, a vásárlókö- búzájáért érdemelte ki. A részesítettek. A Magyar Kern,kirv,"^ zönség igényéit és azt a lehe- Szeged megyei város Tanácsa reskedelmi Kamara különdía tőségükhöz mérten teljesítsék V, B. nagydíját adományozták jat alapított es hozott el a is. Befejezésül' arra kérte a a Heves megyei Ruházati díjkiosztó ünnepségre, s dr. kiállítókat, hogy a Szegeden Ipari Vállalatnak, a Csongrád Fülöp Sándor, a kamara főbemutatott új termékeiket megyei Tejipari Vállalatnak, titkára a Szegedi PaprikafelpU* dolgozó Vállalatnak adta át a A vásárnézés elsó állomás* a HODGÉP bemutatója volt pott a cím viselésére. vásártól azt várja el minden' ki, hogy a népgazdaság előtt álló legfontosabb célkitűzéseinket szolgálja és segítse elő. Azokat a célkitűzéseket és tennivalókat, amelyeket a Központi Bizottság áprilisi ülésén meghatározott, s az országgyűlés júliusi ülésszakán a kormány és a képviselőtestület is fölvázolt. Megjegyezte, hogy az ötödik ötéves terv minden alapvető célkitűzését eddig rendben teljesítettük, de vannak még jócskán feladataink és gondjaink is. Többek között fokozni kell az exportot, javítani a termékek minőségét, ésszerűen változtatni a termékszerkezeten, előbbre lépni a műszaki fejlesztésben. S a szegedi vásártól e célok teljesítésének elősegítését várja a népgazdaság. Örömmel nyugtázta beszédében, hogy a vásár vezetői és rendezői arra kérték p Kiállítókat, hogy új termé? rw Űrhajósok A Szejm épületének nagytermében Edward Gierek, a LEMP KB első titkára, Henryk Jablonski, az. Államtanács, és Piotr Jaroszewicz, a Minisztertanács elnöke, valamint Stanislaw Gucwa, a Szejm marsallja fogadta a kozmosz hőseit. Hermaszewski őrnagy jelentést tett Edward Giereknek sikeresen végzett útjáról. Ezután a lengyei vezetők közvetlen, baráti hangulatú beszélgetést folytattak az űrhajósokkal, majd Henryk Jabkitüntetése lonski átnyújtotta a Lengyel Államtanács által adományozott kitüntetéseket — Miroslaw Hermaszewski nak és Pjotr Klimuknak a Grünwald-érdemrend első osztályú keresztjét, Zenon Jankowski alezredesnek, az űrrepülés egyik előkészítőjének a Lengyelország Újjászületése Érdemrendjének parancsnoki keresztjét. Ezenkívül Hermaszewskit kitüntették a Szejm csütörtöki ülésén alapított „A Lengyel Népköztársaság űrhajósa" címmel. Árpa után búza A hót vég ón Is aratnak a gazdaságokban Csúcs forgalom sz AGROKER'telepeken Az utóbbi napok hűvös és csapadékos időjárása erősen késlelteti a melegigényes növények fejlődését, és hátráltatja az aratást. A kedvezőtlen időjárás miatt általában 8—10 napos késéssel láttak az őszi gabonák betakarításához a környező mezőgazdasági üzemélt. A megyében már szinte valamennyi búzafajta érik.-Ezért az elmúlt héten teljes lendülettel, nyújtott műszakokban dolgoztak a kombájnok. Nehezítette az aratók munkaját, hogy sok helyen megdőlt a gabona. Az újabb vihar az eddig még la bon. álló kalászokat is ledöntötte. A kombájnok nagy része csak kalászemelővel felszerelve tud dolgozni. így azonban lényegesen lassabban haladhatnak. A hirtélen nagy tömegben lezúduló víz ismét megállt a földeken. A kombájnosok ezért több, érésben levő gabonatáblát kénytelenek voltak egyelőre elkerülni. Továbbra is dolgoznak a lánctalpakkal felszerelt kombájnok. Több gazdaságban dupla kerékkel látták el a gépeket Csongrád megyében az őszi árpa vetésterületének 90 százalékát aratták le a mezőgazdasági üzemek. A búza vetésterületének 36 százalékáról takarították be eddig a termést. Tavaly ugyanebben az időszakban a kalászosok összes vetésterületének 90 százalékán már learattak a gazdaságok. Nagy az elmaradás a tavalyihoz képest. Ezért minden kedvező időt igyekeznek kihasználni a gazdaközösségek. Ma, szombaton és vasárnap is dolgoznak a földeken. Az aratás után rögtön megjelentek a szalmalehúzók és bálázók. A megtisztított szántóföldeken megkezdték a tarlóhántást is. Az őszi gabonafélék után sok gazdaságban ismét bevetik a területeket. A termőföld másodszori hasznosításával gazdaságosabbá tehető a termelés. Eddig 2450 hektárt vetettek el, melyből 129 hektár a zöldség, és 537 hektár a tarlóburgonya. Ezekben a hetekben csúcsforgalom van az AGROKERtelepeken, a mezőgazdasági nagyüzemek anyagbeszerzői ilyenkor vásárolják meg a nyári munkákhoz még szükséges gépeket, fölszerel esetet, és egyúttal biztosítják az 4!?zi gépszükségletet is. A telepéin a legtöbb megrendelést yisszaigazolják: a raktárakbairf a legfontosabb gépekből jelenj tartalékon is vannak. Az AGROKER-véfylalatok júniusban 212, az év eisű hat hónapjában összesen 3 é*.er traktort értékesítettek, hozzávetőleg annyit, mint az elmúlt év azonos időszakában. A vontatóállomány műszakilag tovább fejlődött, az idén munkába állított gépek teljesítménye 10—30 százalékkal nagyobb a tavalyinál. A legnagyobb mennyiségben eladott gép továbbra is az MTZ—80-as szovjet traktor, amelyből hat hónap alatt 1800-at értékesítettek. Az elmúlt hónapban nagy volt az érdeklődés a mezőgazdasági pótkocsik iránt, a nyári szálKtáshoz szükséges járművekbőt 500-at vásároltak a mezőgazdasági nagyüzemek. Az igéteket kielégítették, egyedül * szervestrágya-szóró pótkocsiból mutatkozott hiány. Molnár József felvétele Munkában a szalmabálázók Balástya határában y »