Délmagyarország, 1978. február (68. évfolyam, 27-50. szám)

1978-02-19 / 43. szám

12 Vasárnap, 1978. február 19. A sebész főorvos A

zt mondtam nekt, hogy Ilyen a helyzet, amikor a hóhért akasztják, de nem volt tréfás hangulatban. A veséje fájt és a mindenféle kábítószerektől kissé zavart lett De azután magához tért és visszanyerte valódi egyéniségét. — Hazaviszlek Szegedre — ajánlottam neki. — Nem bánom, ebben a tetves pesti kórházban még az is beteg lesz, aki egészséges. Hazaszaladtunk. Néhány hónap múlva megkérdeztem, hogy elvállalna-e román nyelven afféle tolmács szerepet Szabódott, mert hát ő mégsem olyan profi, hogy oda-vissza fordítson: románról magyarra, magyarról románra. — Hát ezt bizony nagyon sajnálom. Pedig Farkaslakára mennénk, mert a kolozsvári Szerváciuszok megcsinálták Tamási Áron síremlékét és elmegyek az avatásra. Kis Ideig töprengett aztán — úgy látszik, győzött benne Erdély, mert — ráállt — Mégiscsak menjünk el. Sokan utaztunk, én a gépkocsivezető tisztét töltöttem be. mellettem ült a sebész. Csúnya, zivataros. komor ősz volt és végig zuhogott az eső. Figyeltem az utat keveset beszélgettünk. Egyszer-egyszer mondott egy monológot Sepsiszentgyörgy szépségéről, meg a Oyilkos-tó környékéről, de nemigen válaszoltam. Még nem jártam arra. Megállás nélkül mentünk és néhány száz kilométer után már nem győzte cérnával. — Betyár kemény legény vagy te. — Altjunk meg valahol? — Nem azért mondom. — Nekem meg azért van erőm — ha erre gondolsz —. mert jól megvarrtad a sfpcsontom. Elnevette magát. Ojra elcsöndesedtünk. Szunyókált mellettem a bakon. Egyenes -.esttartása kicsit meggörnyedt, néha fölpislogott. Hallgattam. Szerettem a sebészt, rendkívüli egyéniségnek tartottam: ahhoz a régi fajtához valónak, aki inkább belefeszül az igazságába, fölemészti önmagát, de nem tud mást csinálni, mint ami a szándéka. Ha valamire azt mondta, hogy ezt kéknek látom, ekkor sem változtatott a véleményén, hogyha az érdekai allan szólt Volt tartása és hűsége, pallérozott becsülete és önelszámoltató lelkiismerete, és egy egészséges adag hiúsága, amelyben a székelyek góbésága ts munkált. Sokszor röstellkedtem is. — En ágról szakadt szegény ember vagyok. Te meg egv nagy úr vagy, haptákba áll előtted a város. — Előttem? wm Nem a hatalmad, hanem a személyiséged, meg a tudásod előtt! — Egy görögdinnyével érkeztem Ide. Ugyanolyan lentről Jöttöm, mint te Ha van mit respektálni egymásban akkor ezt — Te élet halál ura vagy. — Nem így van ez. A fölszabadulást hozta elő néha. A sok-sok sebesült szovjet katonát, sebészorvos meg sehol. Éllel-nannal ooerált, szinte megállás nélkül. Ott is ragadt aztán a kftxkórházban. — Gazdag sem vagyok —mondta tűnődő szóban, mintha azt keresné, miért nem gazdag. — Az lehetnél. — Tudod, ha én úgy akarom, annyi pénzt keresek, hogy megvehettem volna a Kossuth Lajos sugárutat, mind a két oldalát De nem sok kell nekem. — Puritán ember vagy. — Nem. Az én mesterem, a Vldákovtcs Kamilló annyit bajlódott azzal a néhány bérházával, hogy majd belebolondult — Bele Is bolondult — A lakókkal, házmesterekkel, villanykörtékkel, elszámolásokkal, adókkal gyötrődött állandóan. Én operálni akarok, és nem adminisztrálni. — Hány embert műtöttél életedben? — Nem tudom, de nagyon sokat — Tízezret, húszezret? — Nem számoltam. — Látom, megsüvegelnek az utcán. — Ez nagy dolog. Ismeretlenek köszönnek, s nem tudom, kik azok. — Biztosan a kezeid kőzött voltak, s az életüket mentelted meg. Én is köszönnék, ha nem ismernél ls, mert megmentetted a lábamat. — Na, abban az érdem legalább annyira a Havalecznéé, meg a Komócsin Zolié, ők szerezték a penicillint ami akkor még fehér holló volt Ha nem kapunk, akkor a lábadnak vége. Combtőből leveszem. Szepszls lépett föl. — Csak szegény anyám kétségbeesését sajnáltam. — Hanem a sógorod — a Rudas — halála öt évet vett el az életemből. — Nem tehetsz róla. — Olyan borzalmas sejtjei voltak, hogy a vágás se kívül, se belül nem forrt össze. — Hagyjuk ezt — A fiad ls nagy szám volt — Ott meg a feleségem kapott szívbajt — Annak a háromhónapos gyereknek olyan vékony volt mindene, mint a Modianó cigarettapapír. Kizárt sérv. Muszáj volt. — Ügy lóbáltad lábnál fogva, fejjel lefelé, mint egy mezei nyulat. Nevetett — Fél fejjel magasabb, mint te. — Szép nagy fiú. Sok emlék, érdekes epizód forgott a fejemben. Együtt ültünk a városi pártbizottság ülésén és nagy jelentőségű országos kérdésekről mondtunk véleményt. Kértem. hogy fogadja el az annyiszor fölajánlott kórházigazgatói munkakört. Nem vállalta. — Én orvos vagyok — Intézte el a dolgot e rövid mondattal. Megszakadt a tűnődés, mert Marosvásárhelyre érkeztünk. A sebész fölébredt — Itt éjszakázunk fnondofn' — Jobb lett volna Sepsiszentgyörgy. — Oda is elmegyünkMásnap korán indultunk Farkaslakára. Az esö éppen olyan kitartóan esett, mint tegnap. Kölcsön esernyők alá húzódva hallgattuk az ünnepség méltatóit, dicséretükre legyen mondva, nem ^ V nyújtották a mondanivalót. Megnéztük aztán Áronka házát, s a művelődési otthonban ebédhez láttunk. Sütő Andrással beszélgettünk, aki már akkor híres író volt: „Anyám könnyű álmot ígér" című könyve sikert hozott. Dali Sándor, a szentgyörgyi szerkesztő aztán rákezdett: „Lement a nap a maga járásán..." Este indultunk tovább Poljanába, annak is a tetejére. Meghúzódtunk egy üdülőben, ahonnan reggel lementünk Sepsiszentgyörgyre. A sebész egészen fölvidult. Olyan mindentudó lett, hogy alig győztük követni: Koós Károly tervezte, építette cifra palotában, ami most múzeum, időztünk el. Késő délután mentünk el onnan, szurdokos völgyeken át haladtunk egy fennsíkra, ahol a pásztorok élnek. A tanító nagy tiszte'ettel fogadott minket, és kézbe adta a nyársat: sütöttük a birkát. A sebész abbanagyta. Bement a házba, mert olyan hideg eső verte a fenr.sfkoi hogy azt még bekecsbe:) sem leheleti állni. Ült a Kemencepadkán, magába mélyedve és — észrevettem — egy fehér cserjei simogatott. Nem szóltam, óvatosan kimentem a tisztaszobából. Az erős homály Jó takaró volt: a székely sebész könynyezett a székely házban, az ottani bútorok, szőttesek között Kicsit előrebillent fejjel ült némán, magában. — Várjatok — állítottam meg csöndben Gerőt, az Írót és Lőköst, az újságírót. Kívül maradtunk a gangon. Egy ember belső vlaskodásának ne legyenek tanúi. A sebész megrendült a szülőföldön, siratott valamit amit nem lehet magyarázni, indokolni. Ez jön, van és feszít: mert csak egy szülőföld és csak egy élet van, és a sebész akkor már kifelé ment az életből. Hirtelen úgy éreztem: tán búcsúzik a szülőföldtől, a zsendülő élet szép, tiszta, gyöngyös emlékeitől: a furcsa házaktól és a pingált ládáktól, a szőttesektói, cserjéktói és a szekérzörgéstói és a mezóktól, a rendre vágott széna Illatának ismerős, érdekes zamatától, meg mindentől, magában, csöndesen, fönn a fennsíkon, Erdély keleti szélén, Sepsiszentgyörgy fölött. A háziakat ls kint tartottam egy ideig, akik nyomban megértették, miről van szó, s az aszszony szégyellősen félrefordult, kötőié szélét gyürkéi te, aztán kiment a pitvarba. — Én is így vagyok — adtam a szót, hogy ne némáskod)unk ottan, mint egy ravatal fölött — a szülőhelyemmel, Szegeddel. Ha két-három hétig távol vagvok, nem látom a Tiszát, nem járok az utcán, magyarázhatatlanu! rámjön valamilyen nyugtalanság. Ez valami ismeretlen ismerős téboly. A többlek nem szóltak, aztán Lőkös más témába fogott. Előjött aztán a sebész, kicsit fáradt hangon szólt, de tudtam, benne, belül valami igazi, fölséges nyugalom munkál. * Most aztán már nem beszélgetünk, mert a fej fa: néma. Rá van frva: Dr. Szabó Dénes. Majd a kopjafára ls csak ennyit írnak: Itt nyugszik Szeged városának egy érdemes darabkája, akinek emlékét hordozzák mindazok az emberek, akiket szikéjével adott vissza az életnek a műtőasztalon. Leteszem oda, a fejía mellé az em'ékezés virágait, és ha elhervad, másikat viszek: tegvétek ti ls azt, akiknek é'etében azt mondta: „na majd segítünk a dolgon 1" írjátok föl a nevét a közkórházban egy márvánvtáblára: Dr. Szabó Dénes sebész főorvos, egyetemi magántanár, Itt műtött harminc esztendőt, megszabadított tízezreket a bajtól, újra életre indította őket. Ezzel nem neki — önmagunknak tartozunk. SIKLÓS JÁNOS Eszter F

ogvacogtató februári hideg volt, s Eszteren pulcsi és kiskabát. „Odaadhattam volna neki a bundámat" — mondta az egyik elsőéves bölcsészlány. Percekig azon tanakodtak a szobában, mielőtt Eszter elindult volna, mit kellene még kö'.csönözniök, esetleg az arcát kicsit kipúderezik tán... Kesztyűje sem volt. Valahogy a „kolezs" minden leánya szeretettel vette körül Esztert, akinek nagy szürke szeme Ijedten rebbent, mindentől félni látszott, egyébként remek tanácsokat adott másoknak, s mindenkit meghallgatott, akár a pap fülbegyónásnál, s akiről mindenki mindig megfeledkezett... Eszter belépett az étterem halijába. Körülnézett. A fiú sehol. A lépcsőket figyelte hát, amelyek a szálloda szobáiba futottak fölfelé. Kérdezősködhetne, a portástól érdeklődhetne... De ez valójában éppencsak átfutott a tudatán, nem mozdult. Hirtelen a lépcsőkön egy vékony, nyugtalan szemű férfi loholt lefelé. Egyenesen feléje tartott. — Jó estét. Péter. Mindjárt tudtam, hogy maga az. — Én is... Nem árulták volna el a félvl lágért sem, hogy egészen másnak képzelték a másikat... — Vegye már le a kabátját Megvacsorázunk. Ettek, Ittak, s mivel zene is szólt, táncolni kezdtek. — Maga remegi — Fázom. — Hogy fázhat? Fűtenek Itt! Vagy tán más baja van? — Mi bajom lenne?t Hirtelen az a gondolat suhant át az agyán: ez a férfi azt hiszi tán, annyira kívánja őt, hogy még remeg is belé... Haragudott magára, haragudott enmaga gyanúsításáért is, és sajnálta amiért vége szakadt a levelezgetésnek, s helyette, ime, itt ez BZ ismeretlen fiú, akivel nem tud mit kezdeni. Vacsora után Péter a szobájába Invitálta. — Iszik valamit, egy feketét talán? — Nem, már nem kérek semmit. Inkább meséljen magáról. — Miről meséljek? Talán az anyámról, aki gyerekkorom nagynagy varázslója volt? Sárkányokat készített nekünk, gyerekeknek, fatalfeskát faragott a saját kezével, olyan erőset, hogy két gyerek is nyugodtan beleülhetett... Még korc ol yát ts fabrikált fából, drótszálból, a szánkókról nem is be zélve, amelyeket elnyflttünk. Derűs és soha nem veszti a kedvét. A kevésnek is tud örülni, hat gyereket szült, minden gyereke elhagyta, magam is, s most a hét minden naiján leve'et küld valameiyőnknek ... Hogy remegett értem! Tudja, nagybeteg voltam nemrég, a vesém ... Halálos nyavalyából épültem föl, saját magam legnagyobb meglepődésére. Otthon, a falumban praktizálok, de van kitekintésem a városra Is, havonta egvszer fe'ruceanok Pestre, barátaim vannak, rokonaim ... Maga hogy él? — Kollégiumban. — Né-.ze. a nmllanunk^a írok is. a köze'i városka naoi'anjába. Riportom ielcnt meg egészségügyi porszo, elolvassa? Eszter e'.o'vasta. Nem rajongott az frá~ért. Csuna nagv szavak, épp, ahogyan az első levélben... — Na. hogv tetszett? Hát.., tetszett. — Gondolja? Ha megengedi, elolvasom én is. A fiú inégogyszer hangosan elolvasta cikkét. Időnként mosolygott, de valahányszor ránézett a lányra, rémület markolta össze a szívét. — Maga sír? Beszéljen, ml baja van? — Semmi, csak maga ... tudja, maga olyan, mint egy ordas. Magának nem szeretet kell, maga egy önlmádó! Mi a frászt olvassa el hangosan is ezt a vacak írást?! — Évekig haldokoltam, meg kell értenie, ez az egyetlen érvényesülési lehetőségem. Mint orvos, nem fogom sokáig bírni. Ahhoz sokat kellene tanulnom, továbbképeznem magam, s nem is nekem való ez a hivatás. Féltem magam a betegektől, és ez nem helyes. De ha nem féltem magam ... Csak egy vesém van, a másik is zsugorodik, ha nem félteném magam, hamarabb elpatkolnék. így is sor kerül rá előbbutóbb. Az újságnál meg keresik a szakember-újságírókat. Én az egészségügyben otthonos vagyok Hát ezért írtam ... — Bocsásson meg — csókolta körül a leány a fiú szemét, s arcét. Péter a lány kezét fogta, majd vállára hajtotta a fejét. Mintha nem is egyetemista lány, hanem a saját anyja lett volna Eszter. » Nem veted le ezt a kis vacak kabátot? — Nem, mennem kell. — Ilyen nyomorult kiskabátban jársz ebben a hidegben? — Mostohaanyám van. — Meglátod, tavaszra veszek neked egy gyönyörű kosztümöt, télire meg jó meleg bundát, a legújabb divatút. A barátaim jó haverok, sokszor megyünk majd üdülni, meglásd, utazni, világot látni... — Jósoljak neked? — Meghibbantál? — A tenyeredből. Mutasd csak. Hosszú életű leszel, és feleségül fogsz engem venni. — Ah, nem igaz Melyik az a vonal, amelyik ezeket mutatja? — Látod, Itt az életvonal, ez mutatja, hogv hosszú életű leszel. A nvavá'.yáld ellenére. Hogy pedig engem veszel feleségül, az abból látszik, hogy a sorsvonalad 25 és 35 között ugyanolyan kettőzött, mint az enyém. — Az mást is jelentheti Én nem hiszek az ilyen babonákban. — Nem kell hinned, én se hiszek tulajdonképp, csak látszom. Játszani azért szabad. És a feleséged sem akarok lenni. Van énnékem kérőm. Kettő is. Csak nem akarok a terhükre lenni • •. Péter nagvon elbámult. „Kiesi, vékonyka nő. akiért ketten is harcolnak?! S én lennék a harmadik?" Semmi kedvesség benne, bár olyan melegséget sugárzik, megmagyarázhatatlan ... Kellemes érzés vele lenni, semmi több Vagy mégis? — Mondia. beteg maga? Ügy értem, miért ilyen sovány? — Semmi szervi baiom! Ideges vagvok. néha lázas, de az is idegi eredetű. — Sok szénhidrátot ke'lene fo gyasztanla — magázta továbbra is a lányt — sokat kellene levegőn lennie, és sokat aludnia. Eszter nevetett, s megint megcsókolgatta a férfi szemét, s elköszönt. — Mennem kell! Ne haragudjék I Péter kikísérte a lányt, a hall. ban kezot fogtak. Megsimították egymás karját. DÉR ENDRE LOKös Zurc&n fejvéieie A brassói havasokban. Balról jobbra: dr. Szabó Dénes, dr. Siklós János, a Munca riportere, Gerő János Lábasok fazekak tálak irányában hazatalálok poharak bugyogós korffk pörgetik vissza a sorsot hízik a rokkara kontya anyámmal iária a konyha ré'e-ek kocsonyák krumplik illata utcára ugrik kenyerek kalácsok ke'nek szívemből dobog az ünnep kana'ak kések és villák lebbentik arcotok fodrát húzza a terített asztal barlangi mozdulatokkal Bertók László Anyámmal járja szavára keringtek sorban akikkel elbújdokoHam reá a snakban járók a hittel harmonikázók reá kik utamba aknát s reá kik kezűket adták szerves és szervetlen ropja toros a7 esye"en konyha keserű levébő1 édes édesből kü 'cr V.-é lesz de anvám teszi a do'gát nem kérdi cirkusz vagv ország földgömb vagv tejút cak borsom zúgatja körben az orsón lábosban fazékban tálban atomok forgatagában tűzugrást váró porondon de otthon de otthon de otthon.