Délmagyarország, 1977. október (67. évfolyam, 231-256. szám)

1977-10-22 / 249. szám

Szombat, 1977. október 22. 3 Szovjet—Iidiai tárgyalások # Moszkva (MTI) Leonyid Brezsnyev, Alek­szej Koszigin és Andrej Gromiko köszöntötte pénte­ken délelőtt Moszkva Sere­metyevo-repülőterén Morard­zsi Deszai miniszterelnököt, aki a Szovjetunió vezetőinek meghívására hivatalos láto­gatásra érkezett a szovjet fő­városba. Az indiai kormány­főnek ez az első külföldi út­ja azóta, hogy a választáso­kon aratott győzelem után az ország kormányának élére került. Deszai kíséretében van Atal Bihari Vadzspaji kül­ügyminiszter és több más személyiség. Délután a moszkvai Kreml­ben megtartották Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB fő­titkára, a Szovjetunió Leg­felsőbb Tanácsa Elnökségé­nek elnöke és Alekszej Ko­szigín miniszterelnök első megbeszélését Morardzsi De­szai indiai miniszterelnökkel, aki délben érkezett hivatalos látogatásra a szovjet fővá­rosba. A baráti, tárgyszerű lég­körben végbement tárgyalá­sokon eszmecserét folytattak a szovjet—indiai kapcsola­tok egész témaköréről. A fe­lek megelégedéssel állapítot­ták meg, hogy a két ország kapcsolatai kedvezően ala­kulnak, fejlődésük felfelé ivei. Ennek alapja a Szov­jetunió és India 1971-ben megkötött béke-, barátsági és együttműködési szerződé­se, amely megfelel mind a szovjet, mind az indiai nép hosszú távú érdekeinek, az egyetemes béke megszilárdí­tása, a népek közötti köl­csönös megértés céljainak. A felek határozott szándéka: további erőfeszítéseket tesz­nek annak érdekében, hogy új lendületet adjanak min­den téren a szovjet—indiai együttműködésnek. Az időszerű nemzetközi kérdések megvitatása során megkülönböztetett figyelmet szenteltek azoknak a kérdé­seknek. amelyek a nemzet­közi biztonsággal, a leszere­léssel, a világban meglevő feszültséggócok felszámolásá­val függenek össze. A felek megállapították, hogy a szovjet—indiai jó viszony a nemzetközi életben és első­sorban Ázsiában a stabilitás megbízható tényezője. A tárgyalások ma folyta­tódnak. Magvar felszólalások az ENSZ-ben • New York (MTI) Az ENSZ-közgyűlés plená­ris ülésén, a namíbiai vitá­ban felszólalt Szarka Károly külügyminiszter-helyettes. A magyar küldött rámutatott, hogy a dél-afrikai kormány bizonyos nyugati hatalmak­kal és a nemzetközi monopó­liumokkal együttműködve olyan katonai potenciált épít­hetett ki, amellyel biztosíta­ni tudja Namíbia törvényte­len megszállását, állandó ag­resszióval fenyegeti a szom­szédos független országokat, és ezzel — az erőszak-poli­tika alkalmazásával — a nemzetközi békét és bizton­ságot is veszélyezteti. A Magyar Népköztársaság, elvi politikájának megfelelő­en, támogatja a namíbiai rendezést szolgáló ENSZ-ha­tározatokat — jelentette ki Szarka Károly, és biztosítot­ta a namíbiai nép kizáróla­gos képviselőjének, a SWA­PO-nak a közgyűlésen részt vevő küldöttségét, hogy a magyar nép és kormánya szolidaritást vállal igazságos és jogos harcukkal, amely­nek célja, hogy az ország te­rületéről visszavonják a dél­afrikai megszálló erőket, és Namibia elnyerje végre tel­jes függetlenségét. * Az ENSZ-közgyűlés 2. szá­mú gazdasági bizottságában a környezetvédelmi kérdések vitájában csütörtökön felszó­lalt Földeák Tamás, a ma­gyar küldöttség tagja. Érté­kelté az ENSZ környezeti Program legutóbbi kormány­zótanácsi ülésének munká­ját, és kiemelte a környezeti hadviselés betiltását szolgáló nemzetközi egyezményre vo­natkozó határozat jelentősé­gét. HAZÁNKBA ÉRKEZETT AZ IRAKI KP KÜLDÖTTSÉGE A Magyar Szocialista Mun­káspárt Központi Bizottságá­nak meghívására pénteken hazánkba érkezett az Iraki Kommunista Párt küldöttsé­ge, Omar Ali Sheik. a Poli­tikai Bizottság tagjának ve­zetésével. A küldöttséget a Ferihegyi repülőtéren dr. Bfe­recz János, az MSZMP KB külügyi osztályának vezetője fogadta. PÚJA FRIGYES FOGADTA SARONOVOT ÉS SZMIRNOVOT Púja Frigyes külügyminisz­ter pénteken hivatalában fo­gadta a szovjet, diplomácia hazánkban tartózkodó két veteránját: Nyikolai Ivano­vi.cs Saronovot, egykori bu­dapesti szovjet követet és Andrei Andreievics Szmirno­vot, aki a második világhá­ború előtt előkészítette a diplomáciai kapcsolatok fel­vételét Magyarország és a Szovjetunió között. A szívé­Íves, baráti eszmecserén részt vett Nagy Mária, az MSZBT fótitkára. TRAGIKUSAN ELHUNYT GUSTAV HUSAK FELESÉGE Október 20-án. Pozsony közelében légiszerencsétlen­ség következtében tragikusan elhunyt Viera Husáková. a CSKP KB főtitkárának, a köztársaság elnökének felesé­ge. * Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottságának első tit­kára és Losonczi Pál. a nép­köztársaság Elnöki Tanácsá­nak elnöke táviratban fejez­te ki részvétét és együttér­zését Gustáv Husáknak és családjának Viera Husáková elhunyta alkalmából. BANGKOKBAN NYUGALOM VAN Nyugalom van Bangkok­ban, ThaiföM fővárosában, Thanin Kraivicsien polgári kormányának eltávolítása után. A város megszokott, mindennapi életét éli, csupán a főbb kormányhivatalok elé vezényelt katonai őrség em­lékeztet a vértelen hatalom­átvételre. Béke- | Az egyeztetett tervek nagygyűlés a megyalósulás útján „Világbékét akarunk!" „Béke, haladás, szolidaritás!" jelszavak harsogtak pénte­ken azon a békenagygyűlé­sen, amelyet az Országos Bé­ketanács, a Vas-, Fém- és Villamosenergia-ipari Dol­gozók és a Textilipari Dol­gozók Szakszervezete rende­zett. A megnyitó után Sebestyén Nándorné, az Országos Bé­ketanács főtitkára szólt a résztvevőkhöz. A neutron­bomba elleni világméretű ak­ció — állapította meg többek között — méltó a béke-világ, mozgalom három évtizedes történetéhez. Németh József, a Közúti Gépellátó Vállalat dolgozója ismertette a neut­ronbomba és a más tömeg­pusztító fegyverek elleni ál­lásfoglalást. A nagygyűlés résztvevői csatlakoztak a hazánk városaiban, falvai­ban kibontakozó tiltakozó mozgalomhoz, elítélve a ha­zug módon „tiszta bomba­ként" bemutatott új tömeg­pusztító fegyvert. Kiállítás a forradalomról A világ fejlődésének új irányt mutató Nagy Októbe­ri Szocialista Forradalom eseményeinek, s a hat évti­zed szocialista fejlődésének felelevenítésére vállalkozik a kohó -és gépipar téchnika házában pénteken megnyi­tott reprezentativ kiállítás. A Szovjet Baráti Társaságok Szövetsége és a szocialista országok szovjet baráti tár­saságai több mint 500 nagy­méretű színes és fekete-fehér fotót sorakoztatnak fel. Helyzetkép a magyar—szovjet koordinációs program végrehajtásáról A magyar és a szovjet népgazdaság 1981—85. közötti egymilliárd köbméter szor­együttműködésének előkészítésére megkezdődtek a terv gaz- jet földgázbehozatalt 1979­dasági konzultációk, vagyis kezdetét vette a tervkoordiná- tői további 2,8 milliárd köb­ció úgynevezett információs szakasza, amikor a tervhivata- méterrel növeli. A hosszú lolc és a minisztériumok kölcsönösen tájékoztatják egymást lejáratú megállapodások, il­saját fejlesztési elképzeléseikről, s ezek egybevetésével vizs- letve a közös beruházások gálják az újabb 5 évre szóló együttműködés lehetőségeit. A nyomán máris évente 6 ezer konzultációkon a folyamatban levő ötéves terv végrehaj- tonna azbeszt, a 80-as évek tásának tapasztalatait is messzemenően felhasználják. elejétől évente 39 ezer tonna Annak ellenére, hogy az 1976—80-as tervidőszakból még cellulóze, 4-5 ezer tonna fer­két év sem telt el, a tapasztalatok máris bőségesek, es igen roötvözet érkezik a Szov­kedvezöek. Erről tájékoztatták az MTI munkatársát az Or- jetunióból. Magyar etilén szágos Tervhivatalban. és szovjet műanyagok cse­réjével jelentős hazai beru­Az 1976—80-as időszakra milliárd rubelt. Mindkét év- házások váltak feleslegessé, s szóló terveket már az in- ben körülbelül 100 millió jgen jelentős a papíripari meg­tegráció jegyében egyeztet- rubellel haladta, illetve ha- állapodás is, amelynek alap­ték, vagyis a koordinálás az ladja túl a forgalom a ter- jan magyar finompapiro­vezettet. kért szovjet rotációs papírt Tavaly például a tervezett- kapunk cserébe, nél kisebb volt Magyaror- Tr ,, Hasonloan előnyösek a árucserén kívül a kooperá­ciókra, szakosításokra. a hosszú lejáratú államközi .... megállapodások előkészítő- szágon a mezőgazdasági ter- Hasonloan előnyőseit sére, kibővítésére, meg- més, némelyik cikkből a kooperáciok es szakosuasok hosszabbítására, továbbá a tervezettnél kevesebbet ex- is, ezek ugyanis biztos pia­közös beruházásokra is ki- portáltunk, ugyanaltkor cot es beszerzesi forrást terjedt. A tervegyeztetés a egyéb, a partner számára teremtettek, s egyben leneto­tapasztalatok szerint minden fontos cikkekből kiegyen- ve. tettek a magyar ipar szempontból reálisnak bizo- lítettük a hiányt. szamara a nagyobb soroza­nyult, a megállapodások a Az idén viszont a termés tu- tehát gazdasagosabb ter­tervnek megfelelően telie- lehetővé tette, hogy a ter- rnelést. Örvendetes hogy a sülnek. Ez egyben azt is je- vezettnél több paprika, al- magyar-szovjet kulkereske­lenti, hogy az energiahordo- ma, bor szállításáról tárgyal- de]mi forgalom egyharma­zók és nyersanyagok csak- junk, ugyanakkor a Szov- dat mar kooperacios. yagv úgy. mint a korszerű be- jetunió éppen a magyar me- szakosított termekek alkot jak. rendezések a tervnek meg- zőgazdaság megnövekedett 9 felelő ütemben érkeznek a igényeit figyelembe véve Szovjetunióból, s ugyanak- több száz traktor szállításé­kor a magyar áruk is biz- val megtoldta az eredeti tos piacot találnak, ha azok kontingenst. Az áruforgal­minősége kifogástalan. A mi megállapodás után me­mostani tervidőszakra fo- rült fel annak lehetősége is, lyó áron számítva 17—18 hogy Magyarország a ter­milliárd rubeles árucseré- vezettnél több autóbuszt, a ben állapodtak meg, s ezt Szovjetunió viszont több sze­a tervezettnél is jobb ütem- mélygépkocsit szállíthatna, s kohászati, a vegyipari, a ben bonyolítják le. A ma- ezt a lehetőséget a Mogürt gyógyszeripari, a mezögaz­gyar—szovjet áruforgalom szovjet partnerével ki is dasógi és élelmiszeripari fej­tavaly elérte a 3,2 milliárd használta, a magánjogi szer­rubelt, az idén pedig vár- ződést aláírták. A két or­hatóan megközelíti a 3,7 szág közötti áruforgalom n i 11,1,11,11. i i„n „.mi az előre eltervezettről ál­| talában egy-két százalékkal tér el, mégpedig döntő mér­tékben pozitív irányban ez magyarázza a túlteljesítést. Kedvezőek tehát a tapasz­talatok, amelyek jó alapul szolgálnak az 1981—85-ös ter­vek egyeztetéséhez, az együtt­működés továbbfejlesztéséhez. Máris fontos eszmecserék zaj­lottak le a gépgyártási, a vas­az iparban Energiahordozó- és nyers­lesztési elképzelésekről, együttműködési lehetőségek­ről. IVIost még konzultáci­ókról van szó, 1978. első felében foglalják össze a kölcsönös információkat, el­képzeléseket, a kínálkozó együttműködési lehetősége­ket, beleértve az árucse­rét, a kooperációkat és sza­kosításokat, a meglevő meg­Somogyi Károlyné felvétele A kiállítás egy részlete Az ipari tevékenységen be­lül a műszaki és gyártmány­Kallós Ödön, a Magyar Kereskedelmi Kamara elnö­fejlesztés kiemelkedő szere- ke nyitotta meg a kiállítást pe napjainkban körismert. Ennek egyik legfontosabb Hangsúlyozta, hogy az a for­matervezés gazdasági szere­területe az úgynevezett „de- pét és társadalmi jelentőségét sign", azaz: az ipari forma- szemlélteti, s fő célja, hogy tervezés. Az Ipari Formater- felhívja a vállalatok gazda­vezési Központ vándorkiállí- sági és műszaki vezetőinek, tása. Formatervezés az ipar- a termelésben és az értéke­ban címmel tegnap nyílt sitésben közvetlenül érintett meg a Magyar Kereskedelmi szakembereknek a figyelmét Kamara dél-magyarországi a design nagy gazdasági je­összekötő bizottságának ren- lentőségére, különös tekin­dezésében Szegeden, a Bar- tettel a népgazdaság export­tők Béla Művelődési Köz- kötelezettségeire. Hazai pél­pontban. A megnyitásnál je- dák bemutatásával, külföldi len volt Papdi József, az termékek fotóival bizonyítja, MSZMP Csongrád megyei bi- hogy az ipari formatervezés zottságának osztályvezetője, a társadalom egésze számára Csonka István, a városi párt- új értéket teremtő tevékeny­bizottság gazdaságpolitikai ség. osztályának vezetője és Po- A kiállítás október 30-ig Iák Zoltán, a Magyar Ke- mindennap, 10 és 18 óra kö­reskedelmi Kamara dél-ma- zött tekinthető meg, a Bartók gyarországi összekötő bizott- Béla Művelődési Központ ságának elnöke. emeleti kiállítótermében. anyagszükségletünk kielé- állapodások meghosszabbitá­gítéset igen nagymértékben sának, kibővítésének. új szolgálják a hosszú lejáratú megállapodások kötésének, magyar—szovjet megállapo- a közös beruházásokban va­dások, amelyek a tervkoor- ló részvételnek lehetósége­dinációnak is fontos elemei it. 1979. végére kidoigoz­voltak. A legközismertebb a zák a kölcsönös szállítások timi'öld-alumíniumegyez- tervezett mennyiségét, elő­tnény, amelynek alapján az készítik az egyezményeket, a idén 240 ezer tonna timföl- szakosításokra és koopera­det szállítunk, s az ebből ciókra vonatkozó konkrét készült 120 ezer tonna alu- javaslatokat, 1930. első felé­míniumot a Szovjetunió visz- ben pedig aláírják a követ ­szaküldi Magyarországra, kező 5 év terveinek egyez­1980-ban már 330 ezar ton- tetéséről szóló jegyzőköny­nára növekszik a timföld- vet, amely egyben alapja szállítmány, 165 ezer ton- lesz az ugyancsak 5 évro nára a visszaérkező alumí- szóló árucsere-forgalmi meg­nium mennyisége. Egyik állapodásnak. A tárgyalások legújabb — tavaly aláírt— valamennyi fontosabb sza­megállapodásunk pedig az kaszába bevonják a külke­agrokémiai együttműködést reskedelmet és a nagyipari teszi lehetővé, amelynek az vállalatok képviselőit, hogy a lényege, hogy 1978. és az ő javaslataikat is fi­1985. között 5-6 fajta nö- gyelembe vegyék és ók ma­vényvédő szert szállítunk a guk is felkészüljenek az új Szovjetunióba, amiért ener- ötéves tervidőszakra. Mivel giaigényes vegyipari ter- ezúttal előbb kezdődtek el mékeket, főleg ammóniát a tervkoordinációt előké­kapunk. Csupán ez az egy szító tárgyalások, mir.t a ko­megállapodás 8 év alatt 350 rábbi tervciklusokban. az millió rubel értékű termék- együttműködést még alapo­cserét tesz lehetővé. A vil- sabban elő tudják készíteni, lamosenergia-egyezmény s még szilárdabban meg nyomán a Vinnyica—Al- tudják alapozni. Az együtt­berlirsa közötti 750 kilovol- működési tervei fokozottan tos nagyfeszültségű táwe- beilleszkednek a KGST-or­zeték üzembe helyezésével az szágok integrációjának fo­eddigi évi 1,2 milliárd ki- lyamatába, s szorosan kap­lowattóra helyett 1978-ban csolódnak majd a népgazda­5,6. 1979-rtől pedig évi 6,1 ságaink fejlesztését szol­milliárd kilowattóra villany- gáló közös célprogramok­áramot importálhatunk a hoz — mondotta az Orszá­Szovjetunióból. Az orenbur- gos Tervhivatal fóosztály­gi gázvezeték a mostani évi vezetője. (MTI) A népköztársaság Elnöki Tanácsa dr. Trautmann Re­zsőnek, a Magyar Népköz­társaság Elnöki Tanácsa he­lyettes elnökének, a Hazafi­Érdemrend kitüntetést ado­mányozta. A kitüntetést Lo­sonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke adta át. Jelen volt a kitüntetés átadásánál Sarlós as Népfront budapesti bi- István, a Hazafias Népfront zottsága elnökének több év- Országos Tanácsának főtit­tizedes kiemelkedő közéleti kára. az MSZMP Politikai munkássága elismeréseként Bizottságának tagja és Cse­70. születésnanja alkalmából terki Lajos, az Elnöki Ta­a Szocialista Magyarországért nács titkára.

Next

/
Oldalképek
Tartalom