Délmagyarország, 1977. augusztus (67. évfolyam, 180-204. szám)

1977-08-14 / 191. szám

írók a Tisza táján Mocsár Gábor — Sokáig kergettünk a nyárom. Merre jártál? — Sokan tudják azt, hogy én most Debrecenről írok könyvet, időm nagy részét emiatt ott kell töltenem. Azonkívül csavargok én sokfelé, Szatymazon, a Hortobágyon, a Debrecen környéki erdőkben. Felkeresem a régi helyeket, ahol születtem, éltem. — Ez mind a munkával függ össze, vagy egy kicsit a pihenéstel is? — Mind a kettő. Az a jó munka, ami egyúttal élvezet is. — Mindjárt előjött Debrecen, Mi szoktuk mondani: a te ingád két pólus között mozog, az egyik Szeged, a másik Debrecen. — Éppenséggel most nagyon kileng az inga, amiatt, hogy Debrecenről írok könyvet. Ez régebben is így volt, én Debrecent nagyon jól ismerem, és azon is gondolkodtam már — sokan kérdezik Szegeden —, hogy ugyanezt a fajta könyvet nem írnám-e meg Szegedről. Annyira nem ismerem Szegedet. A gyermekkori emlékek — ott jártam iskolába, ott voltam először szerelmes, aztán meg ott tanultam ki a mesterséget, ott lettem először újságíró —, minden eredendő élményanyag odafűz. Szegedet is nagyon szeretem. Az a 14 év, amióta itt lakom, nekem nagyon sokat adott — Most érzelmileg is, munka szempontjából is megosztod magad a két város között. Ez az osztozkodás békességgel megy, vagy belső háborúval? — Nehéz erre válaszolni. Nem szeretek örökké békében élni magammal. — Itt békében élsz? — A békés visszavonulás gondolata ijeszt is, rémiszt is, de nem hiszem, hogy vissza tudnék zökkeni olyan békés állapotba, amikor nincsenek háborgásaim. — Viszont Szegeden te nagyon jó témákat ástál föl a mélyből, és jó közegre, munkásközegre és irodalmi témaközegre találtál. — Annak idején úgy jöttem el Debrecenből, hogy egy koffer volt nálam. Akkor se állásom, szinte családom se, semmi. Dühből, dacból is úgy állapodtam meg önmagammal, hogy megmutatom: minden évben egy könyvet kiadok a kezemből. — Ezt túl is teljesítetted. — Túlteljesítettem, igen. Ehhez nekem Szeged rengeteget adott. Munkalégkört, jó emberi légkört és témákat. Szinte velem együtt jött ide az olajbányászat, és mi egymásra találtunk. Ebből nekem eddig már két könyvem íródott. Azonkívül a tájbeli témákról sokat tudtam szociografizálni. — A szépirodalmi élményanyagod mintha kissé idegenebb volna ettől a tájtól. — Attól függ, hogy milyen műfajról beszélünk. — A kimondottan cselekményes ... — Rengeteg felé járok az országban, az egyikbe itt botlok bele, a másikba ott, de én nem mondanám azt, hogy Szegedtől idegenek ezek a témák. Például néhány novellát írtam, meg rádiójátékot, amit ha nem Szegeden élek, nem tudok megírni. — A rádióval, a tévével is jó házasságban vagy. Mit jelent ez az. uconak? — Nem sok örömet — De annál nagyobb népszerűségét, nem? — Csak kielégítetlenül hagy. Én nem vállalkozom arra, hogy s saját művem forgatókönyvét megírjam, mert nem értek hozzá. Amikor pedig visszalátom a gyermekemet, alig ismerek rá néha. — Szívesen jársz a legmaibb életben is, és nagyon szívesen fordulsz a történelmi múltba is témáért? Hogy tudod ezt a kettőt így egyszerre, szinte egy időben művelni? — A történelmi témáim tulajdonképpen — két nagyobb munkáról lehet szó, az egyik a Gyémántper, a másik a Rákóczi-szabadságharc — nagyon mai témák. A Gyémántperben a forradalmi erkölcsről beszélek, de azért tettem vissza 48—49-be, mert ezt a kort én nagyon szeretem. Másik ilyen történelmi tárgyú könyvem, ami még nincs pontosan befejezve, az se véletlenül a Rákóczi-szabadságharcból merít. Ott meg a népi egység történelmi visszavetítésének a kérdését boncolgatom. — Neked a történelmi téma arra való, hogy saját véleményedet mondd el a korodról a korodnak? — Mai kérdésekre keresek benne választ. Nem aktualizálás a szó rideg értelmében. Hanem mégiscsak van abban valami igaz, hogy a történelem az élet tanítómestere. — Rengeteget dolgoztál lapoknál. A riport műfajához ma hogy viszonyulsz? — Kinőttem belőle. Járkáló® műfaj az. — A személyes jelenlét vérbeli riportokra utal a szépirodalmi munkáidban is. — Nem tudom megtagadni. Nekem az újságírás kilövőpálya volt Rengeteg embert kellett megismerni, rengeteg típust, és rengeteg társadalmi problémát. Ezeket én még mind fel se dolgoztam szépirodalmi anyaggá. — Erős jellemű és perlekedő embernek, nehezen meggyőzhető embernek ismerünk. Milyen a közérzete egy ilyen embernek? -j- Szeged jó fészek nekem. De meg kell mondanom, hogy voltak itt viharok is. Viharos perlekedések, ahogy te fogalmazol. De az életnek ez velejárója. Az én közérzetemet nem befolyásolja bántó vagy elkeserítő külső tényező. Akkor mindig a munka vígasztal. Voltak nekem Debrecenben is, Szegeden is, mindenhol voltak ilyen vagy olyan baklövéseim, vagy nem értettek meg. Én a világgal ki vagyok békülve, mert olyannak veszem, amilyen. — De azért harcolunk a világgal. — Igen. De nem teszek neki szemrehányást. írtam egyik könyvemben, hogy szólni kéne a valóságnak, ne legyen olyan, amilyen. Hát lehet szólni neki? — Mit tartasz te Szegedről? Es mit tartasz Debrecenről? — Mindenhol vannak kiugró dolgok, jelentősebb dolgok. S mindenhol vannak más természetű hiányosságok. Szeged — azt hiszem — nem él eléggé a lehetőségével, ami a szellemi kapacitását illeti. De ez elmondható Debrecenről is, minden nagyobb magyar vidéki városról. Némelyik ugyan neki-nekibuzdul, mint Kecskemét például, de mégiscsak valahogy egymást dörzsöljük meg koptatjuk. Arcnélküliséget vélek felfedezni, de nemcsak itt. Szegeden, amelynek a szellemi múltját nem ismerem annyira, mint Debrecenét. Debrecen rendkívül karakterisztikus város, de most már az a karakter is kezd elmúlni. Egalizálódunk. Hogy ebben mi a jó, nem tudom. Annyi biztos, hogy rettenetesen építkezik mind a két város, és egyúttal ez azt jelenti: hígul. Profiltisztítás kellene, ahogy az iparban mondják. Elsősorban a szellemi életre gondolok. Olykor összekeverem már, hogy mit olvastam az Alföldben, a Tiszatájb'an, a Kortársban?... Ez nekem nem tetszik..." — Tehát a szellemi élet színképe szinte azonos? — Igen. — Elég gyenge most az egészséged, de rengeteget dolgozok Meddig lehet ezt csinálni? — Nem sokat dolgozom én voltaképpen. Sokat gondolkodom. Az ss. munka, a létezés egyik íor maja. De mindent alávetek egy célnak: hogy a könyv megszülessék. Ahhoz még elég egészségem van. — Maga az írás neked könynyen megy, ugy tudom. — Nem. Nem megy könnyen. Az olvasó azt nem veszi észre, hogy nehéz munka árán születnek könnyed írások. Ha látnád a kézirataimat: összevissza vannak ragasztva, ollózgatva... Ha már csinál az ember valamit, akkor csinálja meg rendesen. — Most min munkálkodsz? — A Debrecen-könyvön. — Ez a Magyarország felfedezése sorozatba megy? — Igen, abba készül. Mikor leszek vele meg, nem tudom. — Ebben a sorozatban gondolsz-e még valami más munkára is? — Nem. — A drámaírói hajlam elszunynyadt benned? — Nem is volt énbennem olyan nagy hajlam erre. Annak idején, mikor Szegeden bemutatták egyik darabomat, hát a színház kitaposta belőlem, hogy úgy mondjam. — Meg voltál elégedve azzal a drámával? — Meg. — Mégse csinált kedvet? — Azt szoktam mondani: nem értek hozzá. Győzködtek, hogy írjak darabot. Hát így kell, foglalkozni kell az íróval, akinek nincs kedve színházba írni. Az nem megy, hogy valaki ír egy darabot és bekopogtat a színháznál! De ha nagyon követelőznének, talán sikerülne valami. — Most kicsit megsoványodott a szegedi irodalmi élet. Nem gondolod, hogy esetleg Szeged könynyen engedi el a tehetségeit? — Minden város így van ezzeL Debrecenben azon panaszkodnak, hogy onnan mennek el. Pécsről is rengetegen mentek el Budapestre. Ott vannak a könyvkiadók, lapok, minden ... Elterjedt már állítólag rólam, hogy én is, elmentem Szegedről. Én nem mentem el, és akik elmentek, kár volt értük, jó néhányért. Nem kellett volna őket elengedni. De nem hi£z'eín,' hogy a város csak úgy lemondott ezekről. Ők iparkodtak a maguk helyét megkeresni. Szeged különben inkább befogadó város. Nézd végig a szegedi írókat — nincs köztük szegedi. Mind bevándorolt. — A régiekről és az újakról is el lehet ezt mondani... — Sokan szidják emiatt az illetékeseket, de azt hiszem, ok nélkül. — Befogadni befogad, de ad-e profilt? — Minden régebbi város meghatározott bezártságban él, és nehezen asszimilálja az ott élő szellemi embereket. Zárt tömb mindegyik. Szeged különösképpen. — Sokan azt tartják, ez a mendemonda lábra is kelt. hogy az Oznyalató cimű írásod Szeged irodalmi életének a karikatúrája. x — Nevetséges dolog ez. Annak hősei élhetnek bárhol, de az biztos, hogy nem szegediek. — A vidéki író gyakran panaszkodik. A magad példája szerint milyen a helyzete, élete, érvényesülési lehetősége? — Hát ezt írója válogatja. Vidéken is lehet alkotni, de könynyebben meg lehet sértődni. A vidéki viszonyokra könnyen rá lehet fogni, hogy amiatt nem tud kibontakozni. Szerintem néha a vidék éppen rossz irányba fejleszt: tehetségtelen embereket is íróvá avat, csakhogy nekünk is legyen a járásban egy írónk. Én Illyést szoktam idézni: mindegy, hol annak az íróasztalnak a lába letéve, ne lötyögjön, az a fontos. Én tudtam érvényesülni. Bele is fáradtam egy kicsit. De azt hiszem, ez mindenhol fárasztó. — Sok szép apróbb, játékos irást lehetett tőled olvasni, s most? — Nem tudom kiszakítani magam abból a témakörből, amibe éppen beleástam magamat. Nincs bennem mór annyi energia, hogy fél kézzel írok egv nagy regényt, fél, kézzel pedig apró karcolatokat. — Es a humor? — Én nem titaom magamat megtagadni Szatirizáló kedvem, lehet, pár év múlva újra iüllángol. — Nagyon nehezen találtunk meg. A továbbiakban hol kereshetünk? — Megosztott életet élek most, Szegeden is vagyok, meg Debrecenben is. Egy hónapban legkevesebb egy hetet itt töltök, mert én nem szakadtam el Szegedtől. SZ. SIMON ISTVÁN Katona Judit A betű születése (A szegedi nyomdászoknak) ím itt az ember s itt a fém: a mag, a lüktető és lélegző anyag. Fogan, lejlődik ós világra jön forrón, sikongva a leírt öröm. Ügy mint a méh s falában bent a magzat, tartcik össze ólom és a gép. Feszül, jelez a nyomdász idege, szülést vigyáz, majd felmutatja: él. Dajkálja, védi: tiz ujja, szeme. A betű feláll, iramlik és kiált, vele növekszik ember és világ. Pardi Artm Ház esőben .. Csend van a fóldpánt színű esőben. Csend játszik a kitárt ajtó szivarváliyaln, Július. Fű, fa, bokor vált gondolatot az elárvult elméjű kerttel. Csend van. Csak a föld, a fold zokog * Hány július műit el, hogy megszülettél? Hány szerves folyamatot érlelt meg a ÍBtd, hogy felnövekedjél? Hány könnycsepp hullt érted, ha eltévedtél? Marké Béla Vasárnap Mest érkeztem a szomszéd délelőttbőL Ott már díszíti a nyarat: szilvát kékítenek, gömbölyítnek almát szalmaszín tücsökszóban göngyölik a törékeny csendet Terített asztalunkon a megszeretier, gondolat. Megfésültük esőtől csapzott virágainkat s indulunk mi is nyarat díszíteni. Zöld szilvát kékre ütögetni. Tamkó Sirató Károly Melyik szíved fáj? Luczy-Muczy... — melyik szíved fáj? Mind a kilenc egyformán! Első — fáj a kék mennyboltért Második —a hideg holdért Harmadik — ha szemem riadt az iramló szépség miatt Negyedik — egy bús hom.okért V Ötödik — a hullt lombokért Hatodik — mert semmit sem ér* kedveszegett életemér' Hetedik — elsírt örömért Nyolcadik — az egész földért Kilencedik — Tevégetted mert a sorsot elvétetted Ügy élhetnél — velem mintha égbe vinne ezüst hinta De — Így, éljünk bár örökké Nem érlek el soha tóbbe! < « V