Délmagyarország, 1977. augusztus (67. évfolyam, 180-204. szám)
1977-08-30 / 203. szám
2 Kedd, 1977. awiprusTtus 30: A Nagy Október 60. évfordulója előtt Árucsere a KGST-tagországokkal A folyó ötéves tervet megelőzően nagy munkát végeztek a szocialista országok. Az 1976. es 1330. közötti Időszakra egyeztették ötéves népgazdasági terveiket. Számba vették minden egyes KGST-tagállam szükségletét nyersanyagokból és fűtőanyagokból, gépekből és berendezésekből, kijelölték, milyen módszerekkel elégíthetők ki ezek a szükségletek a meglevő erőforrások legésszerűbb kiaknázása révén. Kiszámították például, hogy a következő öt év folyamán növekedni fog a szovjet kivitel különböző gépipari termékfajtákból, elektronikus számítógépekből stb. Például a fűtóanyagexport eléri a 800 millió egyezményes tonnát, s ez 43 százalékkal több. mint az előző ötéves Időszakban. A következő években kezdi meg működését az orenburgi gázvezeték, amelyen a KGSTtagállamok évente 15,5 milliárd köbméter földgázt kapnak maid. Harminc év óta a Szovjetunió nyugati és délnyugati határain keresztül évről évi-e növekvő mennyiségben szállítanak kőolajat, gázt, kőszenet, vasércet, mangánt, krómot, nyersvasat, azbesztet, apatitot, gyapjút, gabonát, faanyagot, cellulózt, s ezzel fedezik a szocialista államok szükségleteinek 50—100 százalékát. Külön hangsúlyozni kell a szocialista partnerek számára kedvező fizetési feltételeket, valamint azt, hogy a Szovjetunió szavatolja a szállítások folyamatosságát. Ez kizárja a tőkés világ nyersanyagpiacaira jellemző megrázkódtatásokat, a kínálat ugrásszerű visszaesését. spekulációs áringadozást. Ugyanakkor a szocialista közösség országaiból a Szovjetunió kikötőibe és vasútállomásaira mind gazdagabb választékban érkeznek a különböző árucikkek. A Szovjetunió áruforgalma a többi KGSTtagállammal 1,7-szeresére növekszik az elmúlt ötéves tervhez képest, s folyó árakon körülbelül 155 milliárd rubelre emelkedik. A KGST-tagállamok saját népgazdaságaikat új, magasabb színvonalra emelve, rendkívül fontos feladatként tűzik ki, hogy utat törjenek a gazdasági közeledés minőségileg új szakasza felé. A KOST XXX. ülésszakán elhatározták 1990-ig szóló, hosszú távú célprogramok kidolgozását az anyagi termelés fő ágazataiban* a nyersanyag-kitermelésben, az energetikában, az élelmiszeriparban, a gépgyártásban, a közlekedésben. Terveink reálisak, a jövő felé fordulnak, s hozzájárulnak a szocializmus nemzetközi pozícióinak erősödéséhez. J.M. Gromiko fogadta flrafatot # Moszkva (MTI) A Palesztinai Felszabadítás! Szervezet küldöttsége, élén Jasszer Arafattal, a PFSZ Végrehajtó Bizottságának elnökével, hétfőn Moszkvába érkezett. A Jasszer Arafat vezette küldöttség találkozik az SZKP KB képviselőivel, a szovjet társadalmi szervezetekkel, így az Aíroázsial Szolidaritási Bizottság vezetőivel. Gromiko szovjet külügyminiszter hétfőn fogadta Jasszer Arafalot és a küldöttség tagjait. Palesztin vendégek Moszkvában Kommentár Jasszer Arafattal, a PFSZ VB elnökével élén palesztin delegáció, érkezett a szovjet fővárosba. Minden ok megvan arra, hogy ezt a tanácskozást élénk nemzetközi figyelem kísérje. A lényegesebb okok a következők: 1. Cyrus Vance amerikai külügyminiszter nemrég tért vissza agyonreklámozott, majd látványos kudarcnak bizonyult közel-keleti körútjáról. Rögtön útjának első állomásán, Alexandriában előterjesztette Szadatnak úgynevezett* „munkacsoport". juvaslaiát Ennek legfőbb eleme: néhány — és ezen van a hangsúly, néhány, de korántsem minden — érdekelt ország külügyminiszteréből alakuljon munkacsoport és ez készítse elő a közel-keleti konfliktussal foglalkozó genfi konferenciát. Ha Szadat nem is. de a következő meglátogatott államfő, Asszad szíriai elnök azonnal rámutatott arra, ami ezzel a tervvel az amerikai diplomácia nyilvánvalóan legfőbb célja és amiért ő. Asszad nem fogadhatja el ezt a koncepciót: a washingtoni terv már a genfi előkészületekből ki akarja rekeszteni a születendő konferencia két olyan főszereplőjét, akiknek a közreműködése nélkül aligha várható igazi eredmény — a Szovjetuniót és a Palesztin Felsza. badítási Szervezetet. Nos, Moszkvában a leendő tanácskozás e két, kirekeszteni szándékozott főszereplője vitatja meg a helyzetet, amelynek további fontos új fejleménye, hogy az áprilisi Brezsnyev—Arafat találkozó óta: 2. Izrael félreérthetetlen célzatú telepítési politikát folytat a megszállt területek palesztin szempontból is rendkívül fontos részein. 3. Közeleg a szeptemberre tervezett bécsi Gromiko— Vance találkozó, amelynek egyik legfőbb témája ugyancsak a Közel-Kelet lesz. Mivel a rendezés kulcsa kétségtelenül éppen a palesztin kérdés, a moszkvai megbeszélés jól szolgálhatja a bécsi tanácskozás előkészítését is. 4. Mind a Szovjetunió, mind a PFSZ tevékeny híve a haladó erők egységes fellépésének, az ilyen erőket megosztani próbáló imperialista törekvések ellent harcnak. Minden jel arra vall, hogy erre a küzdelemre a jelenlegi helyzetben a szokásosnál is nagyobb szükség van. Harmat Endre RADIÚTELEK SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ VIETNAM NEMZETI ÜNNEPE ALKALMÁBÓL A Vietnami Szocialista Köztársaság nemzeti ünnepe alkalmából hétfőn a nagykövetségen sajtótájékoztatót tartott Nguyen Phu Soai, a Vietnami Szocialista Köztársaság budapesti nagykövete. Elmondta, hogy a vietnami nép az idén olyan nagy fontosságú teendők közepette köszönti nemzeti ünnepét, mint a termelés fokozása, a háború sebeinek begyógyítása. MAGYAR KÜLDÖTTSÉG UTAZOTT MONGÓLIÁBA Dr. Szíjártó Károlynak, a Magyar Népköztársaság legfőbb ügyészének vezetésével — D. Avhia, a Mongol Népköztársaság főállamügyészének meghívására — hétfőn háromtagú delegáció utazott Ulánbátorba. A WASHINGTON POST CIKKE A Washington Post hétfői számában tekintélyes amerikai szakemberek véleményét közli, miszerint kétségtelen bizonyítékok állnak rendelkezésre arról, hogy Dél-Afrika — tagadása ellenére is — nukleáris robbantás előkészületeit végzi. A Fehér Ház felderítő mesterséges bolygókról készült fényképek birtokába jutott, amelyek a Kalahárisivatagban nukleáris kísérlet helyszínére jellemző építkezések világos és részletes képét mutatják. Kirándulási jegyzetek Rólunk szólva 5 Amikor turlstautakról • hazatérő hazánkfiai előadják nagy kalandjaikat, zárófejezetként többnyire ezt mondják: és rólunk, magyarokról* legjobb nem beszélni. Nagy kalandokat ugyan nem sikerült átélnem, csöndes folyású ember ritkán megy éppen ott, ahol emberek potyognak a harmadik emeletről, vagy autósok csapnak össze, megvadult vehemenciával. Híd nem szakadt le alattunk, alagút nem görbült el előttünk, meg defektet nem kaptunk. Vadak sem támadtak ránk, tömegverekedést sero láttunk — de azt első naptól az utolsóig nagyon f'gyeltem, milyenek vagyunk mi, magyarok, idekint. Jöttünk az ország más-más tájairól, mit követünk el més országok más-más tájain. Szűkszavú íöljegyzéseim legsoványabb fejezete következik most: nem követtünk el semmi olyat, ami szót érdemelne, megszólásokban pedig gyakorlatlan vagyok. Jött velünk három gyerek — kettő az én családomból adódott —, és egy-két húsz év körüli leány vagy elvált asszony. A néhány középkorúról azt is hézagosan tudom, gyermekeiket otthon hagyták, vagy meg sem szülték. Nem beszéltek róluk. A nagymamák viszont második szavukban már unokájukat emlegették, és nekik vásároltak. Három orvosról tudok, nevük elé ragasztva a foglalkozás leghamarabb kiderül, két papról — Leningrádtól Taskentig Ismerik az utazási irodák szolgáltatásait, és ha alkalmuk adódik, Nyugatra is ellátogatnak —, néhány pedagógusról — Bajáról, Kisújszállásról es Szegedről jöttek —, és jött velünk egyik rangos városunk tanácselnöke is, feleségestől. Róla utunk utolsó két órájában, már magyar földön tudtam meg, kicsoda. Ügy tett, mint a többi. ötven fölött többen jöttek, hatvan fölött is voltak, évente többször is utaznak ők hol erre, hol arra. a legidősebb utasunk azonban 76. évét taposta. Szó szerint kell értenünk a taposást: le nem maradt volna sehol, minden érdekelte, mindenhova velünk jött. ősszel még elmegy valamelyik országba, de addig is fölkeresi Zircet, Porvát, Cseszneket és Sopront is. — Barátnőim vannak az IBUSZ-nál, ők segítenek utakat választani. — Drága az út, bírja a nyugdíj ? — Egyedül maradtam, nincsen nekem senkim. Szép házunk volt, eladtam, igen jó emberek vették meg, benne lakhatom én is. Mit csináljak a pénzzel? Ráfeküdjek? Inkább fölülök a buszra, és oda megyek, ahol még nem jártam. Különös hangulata van azért egy ilyen busznak. Megállunk Lelenyén, a határon, látjuk, jön ki egy férfi egy ajtón és gombolkozik. Ott már vetkőztetnek! — ereszti ki valaki a foga között. Nem tudom, hány évpt túlélő tapasztalat, vagy hiedelem csapott át a jelenbe, de kegyetlenül rossz volt belegondolni is. Aztán ml ls bementünk azon az ajtón, gombolkozásra való hely volt mögötte, két nullával ékesítve. Ingyen! Simán Jutottunk át a határon, csínos pénzügyőrlány köszönt el tőlünk, és jó utat kívánt. Jólesett, hogy köszönt. Több oldalról is léptünk át országhatárokat, mind érdekes volt, mindenhol ilyen kedvesek voltak hozzánk. Meg is fogalmaztuk magunkban: az Idegen előtt hazáját képviseli az egyenruhás, legyen tehát udvarias. Következetesség és közvetlenség egyébként is megfér egymás mellett. Azért mondom ezt, mert visszatértünkkor, Hegyeshalomnál kellemetlen meglepetés várt ránk. Se jó napot, se üdvözlés, pedig készültünk rá, hogy kórusban köszönjünk vissza. A vámok szigorú őre helyette háromszor dörgött ránk egymásután, minden külön bevezetés nélkül, hogy most még bevallhatjuk, mit akarunk illegálisan behozni, mert különben meglátjuk, és megemlegetjük a következményeket valamennyien. A kollektív gyanúsítás először fagyos dermedtséget, aztán zajos fölháborodást váltott ki. A sokat utazók egybehangzóan mondták, ilyen fenyegető kiállást még sehol sem tapasztaltak, a magyar határállomásokra nem ez jellemző. Valaki kisiklott a hivatalos udvariasság vágányán. Azt már sokan leírták, hogy a közgazdaságtan utazó zsenije lesz mindenki, aki külföldre megy. Pillanatok alatt átszámítottunk minden árat, kicsit nagyolva, de nem tévedve. Itt derül ki, hogy egy hazai nagyáruház minden árcédulája a fejünkben motoz, ha zoknit, gatyát, kombinét, zakót, kalapot vagy sétabotot látunk a kirakatban. Az olaszok lírájával azonban nem tudtunk mit kezdeni. Hogy az a tízezer, amit a gondolás kért, magyar pénzben mennyit tesz, még máig nem tudom. Magyar szóval találkoztunk Koperban, bácskai magyarok üdültek ott, aztán a Klagenfurt—Villach—Rpittal a. d. Drau—Heilígenblut —Zell am See—Bad Aussee útvonalon talán két magyar kocsit láttunk összesen. Látszott a bennulőkön, ők is örülnek, amikor az IBUSZ fölírást észrevették. Erről jut eszemben, a végtelenül nyugodt pilótánk kétszer dudált a két hét alatt. Egyszer egy Berezeli A. Károly Vándorének (Regény) 78. — Hogy ez milyen finom — áradozott az öreg vékony hangján, s még csettintett is, amint újból lenyelt egy szeletkét. Nagyon ízlett neki, s én boldogan, hogy végre akadt egy hívem ebben a fantáziátlan társaságban. melléje telepedtem, s egyre biztattam, hogy csak egyen, amennyi belefér. S a nonno nem ls kérette magát, mert egyre nyelte a mákos tekercset, amely puhán omlott szét fogatlan ínye közt, s egyszeribe lecsúszott a torkán. Utána egy-egy korty borocskát is hörpintett hozzá, s egészen fellelkesült, olyan jól esett neki a mák. Közben behívta a leányát ls, a vedovát, hogy tanulja meg e pompás sütemény elkészítését, mert ilyen jó ő még sohasem evett pedig az olaszok híresek édességeikről. Mikor a nonno már valóban megelégelte az evést összecsomagoltam a maradványt, s felajánlva, hogy másnap is szívesen megkínálom ebéd után. hazamentem. Kedvetlen, üres délutánom volt ez, egyre csak hevertem, s nem csináltam semmit. A partot még tekintetemmel is kerültem, nehogy Elenát nehéz helyzetbe hozzam, s mert már mindent láttam Salernóban, amit érdemes volt megnéznem, tiszta papírosok elé görnyedtem, hogy firkantsak valamit. De az se ment, minden esztelennek és értelmetlennek tetszett, s egy pillanatra átsuhant rajtam apám emléke, aki öngyilkos lett, s kezdtem megérteni, hogy lehetnek az embernek olyan hangulatai, amikor végezni szeretne magával. Persze, erre különösebb okom nem volt, de Elena ügye mégis mardosott, főleg azért, hogy még szót sem válthattam vele. A fekete vőlegény alakja összefolyt Valteréval, s egyetemes ellenséggé tornyosult. Ök leltek a másik Elem, amely mindig beleszól, beletipor abba, ami szépnek és boldogítónak indul, ök lettek a Gonosz, amely van, bujkál, örökké mögöttünk setteng, s hol ilyen, hol olyan alakot ölt. Ezen a délutánon ráeszméltem, hogy sorsom mindenből csak ízelítőt nyújt, a beteljesülés reménye nélkül. Nem lök teljesen félre, ha elernyedek, csak félig, s így mindvégig a Jó és Rossz mezsgyéjén fogok élni. mint azok a szerencsétlenek, akik két korszak közé ékelődve, sehová sem tartoznak. Fáradt, reménytelen megállapítások voltak ezek, de gondolkodáshoz se volt erőm, s mármér azon tanakodtam, hogy lemegyek a vendéglőbe, s leiszom magam. De aztán ezt is elvetettem, s a balkonhoz húztam egy széket, hogy a tengerben gyönyörködjem. Nem tudom, volt-e ősöm, aki tengerész volt, végtére ez is elképzelhető, s akkor valami mély rétegből fel-felíakadó nosztalgia hajtott a nagy víz felé. de lehet, hogy egyszerűen csak személyi vonzalmat éreztem iránta, s egyéni tulajdonság volt, hogy ez a beláthatatlan. mozgó, kék tömeg olyan varázslatosan hatott rám. Mert hatott. S most is addig bámultam előre a végtelen felé, amíg kezdtem megbékélni a helyzettel, megnyugodtam, s már alig értettem meg előbbi háborgásomat. Talán e nagy tömege deleje járt át, vagy a semmibe foszló látvány csillapított le. nem tudom. de tény, hogy belső hullámaim kisimultak, vagyis igazodtak a tenger állapotához, mert most az is olyan sima volt, mintha lecsiszolták volna. E végtelen nyugalom mellett nevetséges lett volna az én nyugtalankodásom, nyilván ezt a következtetést vontam le magamnak öntudatlanul, így tértem magamhoz. Közben beesteledett, s miután csüggedési válságomon túljutottam, lefeküdtem, s aludni próbáltam. Alig helyezkedtem el azonban ágyamban, amikor felvillant a szomszéd szobában a villany, s hallottam, hogy u nonno nyöszörögve, jajgatva bevonul, s hogy a vedova vezeti, bátorítja, s nyilván ő is vetkőzteti le. Ezt suhogásokból, elejtett szavakból, s az ágy recsegéséből következtettem kl, s őszintén fájlaltam, hogy a kedves öregember nem érzi jól magát. (Folytatjuk.) minket előző magyar kocsit üdvözölt vele, a második kürtszó már haragból szaladt ki a buszból, Győr után, mert valami tyúkászkocsi elibénk vágott és megállt. Hallgatni is, szóiili is nehéz Jóskáról. Én neveztem így kapásból, de hallgatott rá. Salzburgban danolt nekikeseredett üvöltéssel, utcahosszal. Oreg templomot nézni mentünk éppen, amikor észrevett bennünket, azonnal meg akarta rohamozni szemünk láttára a ferencesek fészkét. Ordította, hogy földig lerontja, és kő kövön nem marad. Amikor kijöttünk a templomból, már a temetőkapuban ült, kalap a iába előtt, és szájharmonikával könyörögte a garasokat. Körülbelül félórai összes keresete két ötvengarasos alumínium pénz volt. Most szólítottam meg: — Hót te, Jóska? — Mi közöd hozzá! — Csak nézem, hogy szépen keresel. — Ahhoz sincs semmi közöd. Azt hiszed, amiért lefényképeztél, már szóba is állok veled? — Mióta vagy kint? — Huszonegy éve. — Honnan Jöttél? — Kispestről. Ha az ősi magyar káromkodás netán kiveszne, Jóska több kötetes lexikonra valót fél óra alatt elzengene, címszavuk szerint. Fél kötetet magam hallottam, nekem szólt mind. Keze fején minden bütyök leverve, arcán is sebek hegednek. Látszott rajta, annyi pénze csak egyszer lehetett a huszonegy év alatt, hogy tisztességesen berúgjon. Azóta csak arra vigyáz, véletlenül ki ne találjon józanodni. Az előbbi templomromboló rohamából arra következtettem, oka van borgőzös, szilaj indulatának is. Megfogadhatta, addig iszik, amíg a kapitalizmus le nem esik a lábáról. Két kapuja van a temetőnek, a másikban is ül valaki, de hátat fordított nekünk. (Megkérdeztem őt is, a változatosság kedvéért Jánosnak szólítva, ért-e magyarul. Ingatta a fejét, és azt mondta: Nem. ö is alatta lehet a negyvennek. Amikor kiment, suhanc lehetett még. Szó sincs róla, nem azt akarja a példa mondani, hogy idegenbe szakadt hazánkfiai közül mindenki így tengeti életét, sőt azt se mondanám, ha Jóska és János itthon marad, nem ordítozna fölvégtől az alvégig. Az elsilányult ember fájdalmas látvány akkor is, ha idegen; ha magyarul szólal meg, temető kapujában, belénk vág a szó. A bécsi magyarok közül számunkra Pannika városképi jelentőségű. Idegenvezető, ő mutatta be Bécset. Első szavaira megrémültem, mert avval kezdte, megmutatja, hol lehet szép ruhákat, olcsó szoknyákat venni. Ilyenek lennénk mi, hogy Bécsben is csak ez a gondunk? öt percen belül azonban olyan fergetegesen ügyes kalauzunkká változott, amit ő csinál, azt tanítani kellene növendék-idegenvezetőknek. „Ragadt rá" a negyven ember, soha nem kellett mondania. ne maradjon el senki, a Habsburgok palotájában sem, mert mindenki hallani akarta, amit mond. Kedves volt, közvetlen, sziporkázóan szellemes, csak azt nem mondta egy szóval sem, hogy nekünk is volt valami közünk a Burghoz. A „sajnos"-t mi majd hozzátettük volna. Tombol az emberiségben a vágy, szeretné bejámi a földet. Megteheti, módia van benne. A nagy rohanás, nem tudom, mit ér; nem bejárni, de meglátni, megfigyelni lenne jó. Legalább azt, ahová eljutunk. Most szedegetem elő a fényképeket, velítgetem a diákat, és bogarászom, mit lehetne tudni róluk. Horváth Dezső