Délmagyarország, 1977. augusztus (67. évfolyam, 180-204. szám)
1977-08-20 / 196. szám
Szombat, 1977. augusztus 2x. 3 Jogunk a méltósághoz Hazájában „próféta" {•-.y-yw^ > . ; Aes S. Sándor felvétele! Beszélgetés a szaktársakkal a mun kahelyen. Képünkön, balról jobbra a második: Katona Gyula S okszor azt gondolom: a szállodavezető, a mérnök vagy az esztergályos munkája mindennél érdekesebb, máskor a szövőnő fürge ujját kívánnám magaménak. Elképzelem, milyen lenne, ha parancsolhatnék több száz lóerős gépeknek; megtanulnék hegeszteni, vagy végigvinnem csúcsforgalomban a csuklósbuszt. Ha tanár lennék, mire nevelném a csintalan kölyökhadat? A jogászok szerepköreit végiggondolva oda jutok: jogom van magammal elhitetni, ez is lehettem volna, választhattam volna mást is, s mert végiggondolom a lehetséges utakat — megannyi lehetőség volt, vagy ma is az —, megnyugodva mondhatom: biztosan volna iíéhány feladat, amit szívesen csinálnék, de maradok. ígérem, nem munkám dicsérete következik, s amit eddig — jatszva a gondolattal — végigsoroltam, nem szerénytelenség, sőt: akár a megkívánt munka tisztelete is. Mindenki játszhat a gondolattal, megengedem: van, aki keseregve, mert már késő választani, pályát módosítani, vagy: nem kap képzettségének megfelelő állást (mármint nem kap Szegeden, vagy Budapesten, csak másutt, ahova nem vágyik). Más meg hetykén odavághatja: „Nem becsülnek? Továbbállok. Kapkodnak értem másutt!" Persze, hogy van, aki nem találja meg azonnal a helyét, s tovább is áll (akár kevesebb pénzért is), más meg őröl rendületlen, ereje kopásáig egyhelyütt (sérelmet, prémiumelmaradast nem emlegetve). Apám, túl a hatvanon, s nyugdíjas évei elején, még mindig emlegeti: de szerettem volna gépészmérnök lenni! S hogy mi válhatott volna belőle, elég csak bekukkantani barkácsműhelyébe, elég csak szellemes kis masináit szemügyre venni. Mondjam-e, hogy munkáját — azt a mást — becsülettel végezte, de sosem érezte, hogy megtalálta a helyét az életben. Keressük azt a munkát, ami a legtöbbet nyújtja számunkra, önbecsülést és mások elismerését — vagy talán egyiket se, de önmagunk megvalósítását érezhetjük általa. > Hangos a világ az emberi jogokról való vitától. A „harmadik kosár" szimbólum lett Helsinki óta, s az a másik világ, amely kampányt indított az emberi szabadságjogok állítólagos megsértéséért a szocialista tábor ellen, s amely a szabadságjogok védelmezőjének mezében tetszeleg — nem tud munkát adni saját polgárai millióinak. Az idei tavasz statisztikái szerint a jóléti államoknak nevezett fejlett tőkés országokban a 20 milliót is meghaladta már a munkanélküliek száma. Igaz. amikor az emberi jogokról beszélnek, ezt elfelejtik közé sorolni. S ha mégis, a munkához való jogot lemeztelenítik a mi«2slhetés jogára, a munkaalkalom jogára, s azt próbálják nekünk szegezni: a munkanélküli segély néhány országban még több is lehet, mint néhány munKakörben a kereset a szocialista országokban. Nem kell ellenérveket se felsorolni: az ember nem született arra, hogy eltartsák, mint egy Jószágot. ' Nem is oly régen, szinte hihetetlen. hogy csak három évtizede, nálunk is a kenyérért, életük fenntartásának jogáért harcoltak a munkások: a „három 8-as" megvalósításáért, a 8 óra munka, 8 óra pihenés. 8 óra szórakozás, szabad idő jogáért. A kizsákmányolás által meghatározott társadalmi viszonyokban ma is ezzel a tartalommal él a harc, a munka a megélhetés lehetőségével egyenlő. A munka az élet lehetősége — de nálunk a kiteljesedés lehetősége! Az ember leghumánusabb tevékenysége által teljesedhet ki, az alkotó, dolgozó ember érezheti magát igazán embernek. Láttak már gyermeket örvendezni, elkészült homokvárával dicsekedni? „Mérnök lesz, építész!" — mondhatja boldogan szülője, s itt, most, nálunk az lehet, ha lesz rá tehetsége, akarata. Nem tudok szabadabb társadalmat elképzelni, mint ahol nem kell reszketni a munka elvesztéséért, ahol nincs elembertelenítő létbizonytalanság, ahol nem mások eltaposásával kell egzisztenciát teremteni. Ahol arra biztatnak tömegeket: tanulj, hogy több választási lehetőséged legyen! Taníttatsd gyermeked, hogy bármilyen, képességének megfelelő, kiteljesedéséhez alkalmas pályára mehessen. Sokszor feltesszük ma a kérdést: becsüljük-e eléggé jogaink legszebbikét? Értékeljük-e, hogy nem írott, de élő-eleven jog nálunk az emberi jogok legmagasabbika, amit de sok helyen deklarálnak, s megvalósítani nem tudnak! Igen, néha azt is elsuttogjuk, nem kellene-e néhány emberre ráijeszteni (tudjuk, kikre!), hogy felébredjenek: a munka tényleg munkavégzés legyen, mert a munka az egyén kiteljesedésének joga, de a közösség előrehaladásának záloga is! Éppen csak érintőlegesen, hiszen elemezni naphosszú idő is kevés lenne: biztos, hogy abban az emberben van csak hiba, aki könynyedén „továbbrepül", aki nem tud megkötődni? Állást adni még nem jelenti azt, hogy értelmes, szép munkát adtunk. Hogy hasznosnak, vagy feleslegesnek érzi magát valaki munkájában, nemcsak rajta, a munkavállalón műlik. Ha gyárkapun, irodán belül marad valaki értelmes munka nélkül (válik „munkanélkülivé"), a felelősség ugyanakkora, mintha nem volna hol felvennie fizetését. Nincs az a cinizmusra hajló ember, akit nem lehetne munkája által megsérteni. Nem ünneprontó szavak ezek, a jog, az alkotmány ünnepén sem — az ember legmélyebb, legbelsőbb vágya, hogy munkájával szerezhessen elismerést, rangot, embéri méltóságot. Büszke vagyok, amikor azt olvasom, hallom, hogy 38 éves korában tanszékvezető egyetemi tanárrá neveztek ki valakit, vagy 17 éves korában művezető lett egy kitűnő szakmunkás. Mert szokatlan talán, de bizonyító ereje van: a tehetség nem marad véka alatt, s mert arra biztat ezreket, hogy magukból mindent kihozzanak. Keressük helyünket az életben, önbecsülésünket, s mások elismerését Egyensúlyunkat. Emberi méltóságunkat. Meg is találhatjuk. A munkához való jog az emberi jogok legszebbike, legmagasabbika, s a szocialista társadalom alapvető, megtámadhatatlan realitása. Érezzük-e hát. a benne feszülő erkölcsi kötelességet is? Megannyi lehetőségünk adva van — hogy önmagunkra találjunk, értelmes, tartalmas s a szó legnemesebb értelmében gazdag életet éljünk. SZŐKE M\RIA M indig délelőttös műszakban, reggel 6-tól délután 2-ig dolgozik a szegedi Vas- és Fémipari Szövetkezetben Katona Gyula hőkezelő, az edzőkemence mellett. Neki azért „állt be" a korai kezdés, hogy a délutánjai, az estéi megmaradjanak a móravárosi Hazafias Népfront körzeti bizottságának, amelynek titkári tisztét tölti be. Ilyen tisztségben a legfiatalabbak közé tartozik. Nem a felszabadulás után született ugyan, de akkor került iskolába, amelynék szellemét lassan áthatotta a szocialista emberré formálás tananyagban és tanítási módszerben. Senki sem születik közéleti szereplésre. Azzá lenni nagy előiskolákon kell átvergődni az életben. Talán éppen úgy, ahogy Katona Gyula esetében is történt. Mai munkahelyén 23 éve dolgozik. Ott volt ipari tanuló is. Fémöntőként szabadult, és később mestervizsgát is tett a szakmájából. Nem akarta magát önállósítani, kisipart kérni. Csupán a tanulásért verekedte át magát, a több tudásért. Megérte-e neki egy másik, az övénél nem könnyebb szakmába lépni, a hőkezelés fortélyát is megtanulni, az- állandóan 50—60 Celsius-fokot árasztó elektromos edzőkemencét dirigálni? Ezt a kérdést még nem tette' fel önmagának. Először én kérdeztem meg tőle. — Mindkettő szép, felelősségteljes szakma. Szerszámokat, a gépgyártáshoz szükséges tartozékokat edzeni és tudni, hogy azok nagy része külföldre kerül, a magyar szövetkezeti ipar termékeként, boldogító tudat. A fémöntödében is szerettem dolgozni. A Gábor Áron szocialista brigád vezetője voltam, amikor a pártszervezet akkori titkára megkért, hogy vállaljak társadalmi munkát a móravárosi népfrontban, legyek aktíva, és képviseljem ott a szövetkezet színeit is. Nem húzódoztam a felkéréstől. Az aktíva idegen szóról is sejtettem, hogy olyan mindenes, apró, de mozgalmas munkát jelent. Csak egytől tartottam: ott legyek én próféta, ahol születtem, Móravárosban? Mindenkit ismerek ott, a velem egyivásúakat és az idősebbeket, meg az utánam születetteket — Akkor téged is ismernek, fiam, és ha az a véleményük, mint nekünk a munkádról, emberi mivoltodról, akkor örülni fognak neked, és nyernek veled — kapta az útra indító választ Katona Gyula. Közel két esztendő mozgalmi munkája volt mögötte, amikor a móravárosi népfront akkori titkára, Király József tanár Tarjánba költözött. Kötődése a móravárosiakhoz így objektíve meglazult, ha nem is szakadt el. Oj titkárt kellett választani. A szavazás egyhangúan Katona Gyulára esett. Ismét meghökkent. Most meg attól, hogy ilyen magas szinten még nem végzett társadalmi munkát, hiszen most már neki kell legtöbbet beszélni, mozgósítani, vezetni a várospolitikai, az egészségügyi, a társadalmi, a nők helyzetével foglalkozó munkabizottságokat. S neki családja, édesanyja, felesége és két nevelendő kislánya van. Mikor tud majd közöttük lenni, ha elnyeli a sok megbízatás, egy egész városrész gondja, baja? Mert kihez kopogtatnak be először ügyesbajos dologgal? A népfronttitkárhoz. Latolgatta: mondja most szemükbe, hogy hiába szavaztak neki bizalmat? Okozzon nekik csalódást? Nem! — fogadta meg magában. Szinte egy emberként állt melléje nehéz perceiben a kerületi pártszervezet, tanácstagok, a munkabizottságok, hogy erejét megsokszorozzák. Sokan segítenek neki azóta is, a Gép utcából Szűcs János és felesége, pedig azoknak is három kisgyermekük ván; a Szél utcából Sántha .Sándorné, a MÁV művelődési ház gondnoka; Keller Ernő és felesége, a Móra utcából; Teleki Ferenc nyugdíjas; dr. Török László körzeti orvos; Hofgesang Péter, a Hazafias Népfront városi bizottságának alelnöke; Bors István tanácstag, és sorolhatnám a neveket még hosszan. A tavasszal időszakos tanácstagi választást írtak ki a megüresedett helyekre Móravárosban is. A körzeti népfront titkárával az élen elő is készítették a választást, meg voltak a jelöltek is. A népfront városi bizottsága is jelölt: Katona Gyulát, aki végül is tanácstag lett, legnagyobb meglepetésére. — Most még kevesebb jut majd belőlem a családomnak — morfondírozott. — Majd én is segítek, csak dolgozz nyugodtan, kisfiam — bátorította otthon az édesartyjá, aki addig is pátyolgatta két kisunokáját. A feleség, aki pénztáros a Dugonics téri élelmiszerüzletben, szintén a férje mellé állt.. Nem korholta, hogy újabb feladatot vállalt magára. Segít is neki, amiben tud. Helyette is többet van a gyerekekkel, az otthoni munkából kevesebbet hagy a férjére. A maga területén Katona Gyula a párt szövetségi politikájának végrehajtója, pedig nem is párttag még. „A dolgozók legjobbjai kerüljenek a népképviseleti szervekbe" — mondta ki az MSZMP XI. kongresszusa, és Katona Gyula ezt a törekvést példázza személyében. Amikor beszélgettem vele, kerestünk közös ismerősöket a munkahelyén. Mondtam a neveket: Sója László vasesztergályos, Zombori András marós. Nekik, a tapasztalt szakmunkásoknak mi a véleményük őróla, hiszen a szemük láttára nőtt fel? — Nem gondolnám, hogy csalódtak volna bennem eddig — mondta elfogódottan, és olyan tisztelettel bácsizta őket, pedig 50 évesek még, hogy én is meghatódtam nemzedékembeli, egykor kenyerestársaim megbecsülésén, így már értettem, miért tud „próféta" lenni szűkebb hazájában, Móravárosban Katona Gyula. A nála idősebbek nyomdokain haladva megérteni a mai fiatalokat is, érdekeltté tenni őket a közösségért végzett munkában. Mert mi mással lenne magyarázható, hogy például apiikor közlekedési fórumot rendeztek, a városi tanács mérnökei ismertették Szeged közlekedési, rendjét, a jövő terveit, akkor annyian jöttek össze Móravárosból, hogy a Kolozsvári téri Gagarin iskola tágas zsibongójában fértek csak el. Bo is nyújtották igényüket Móravárosra. Autóbuszjáratot kérnek a Veresács, a Gólya, a Szél utcába. Ilyen népesek a tanácstagi beszámolók is. Szinte nem tudták kielégíteni a lakosságot — akkora volt a lelkesedés —. amikor facsemetét ültettek a Kolozsvári térre, a Hajnal, a Rákóczi, a Gép és más utcákba, utána meg kétezer tő virágot palántáztak el. A népfronttitkár lakásáról — ahová a városgondnokság szállította le — vitték el a virágokat.' Ilyenformán bejáratosak hozzá választói, és minden más dologban is bekopogtatnak az ajtaján, amely nyitva áll mindenki előtt. Előtte is nyitott egy kapu, amelyen eddig, mert nem biztatták, szerénységből nem kopogtatott. Munkahelye pártszervezetének egyik vezetőségi tagja, Megyeri István éppen a napokban szólt neki. hogy szívesen látnák a párttagok sorában, és számítanak is rá. LODI FERENC Váci Mihály Építs tetőt! Az alapot mélyre leraktak. Te emeltél rá falakat. ' Reád dőlne, ha nem folytatnod Eltemet, amit abbahagysz. A ház azé. aki betetőzi. Másra hagynád? —< Majd kizavar Mire építsz: — tiéd az ősi telek, s mit raktál rá — a fal. Tető fölé! — ha gerendának magad feszülsz is y magasan. Csak építsz? — Foglald el hazádat, mert gürcölhetsz benn hontalan. Építsd magad: — egymásbaillö. kegyetlenül kiszámított, egymást égre tartó, feszítő gondolatból boltozatot. Építsd magad: — akár a kristály rendeződik tökéletes, belül ható törvényre tisztán: — jövője rég örökletes. Építsd világod: — lenn a mélyben tervezi lombját a gyökér:" tudatos rendszere készen, mire győztesen fénybe ér. Építsd magad — mint csont a testben észrevétlen- — a szervezet köréd rendeződik —, s te csendben örök jövőd így szervezed. Csak annyi Tégy. mint a kés éle. Ne látssz, ne légy, helyet ne kérj — A bajban ott leszel a kézben, s ha szegesre kész a kenyér.