Délmagyarország, 1977. május (67. évfolyam, 101-126. szám)

1977-05-08 / 107. szám

Vasárnap, 1977. májas 8. II Szamovárkrónika A szamovár — az orosz vendégszeretet szimbóhuma. Barátságos duruzsolása kü­lönleges. költöi hangulatot aratót — s így ma is elen­gedhetetlen kelléke és dísze as ünnepi asztalnak. Az első ism/rt szamovár­keszitök műhelyei a XVIII. század elején nyíltak meg. Bár a szamovár formája az­óta sem változott, időközben különböző fajtái alakultak ki. Egyik gyakran használt vál­tozat, az úgynevezett „sza­movárkonyha". Ez nagymé­retű, lábakon álló korsóra emlékeztet Három részre osztották, s így egyidőben többféle ételt főzhettek ben­ne. Kétszáz éves példányai ma is láthatók a moszkvai Történelmi Múzeumban és a leningrádi Orosz Múzeum­ban. A közönséges asztali sza­movárokat leggyakrabban kocka, oktaéder vagy henger alakúra formálták. A hajlí­tott lábakat könnyen lehet fel- és leszerelni. A meste­rek a díszítésre is nagy gon­dot fordítottak. Különféle vadállatokat és mesebeli sár­kányokat ábrázoló fogókkal, cifrá lábakkal és fedőkkel szerelték fel műveiket A szamovárkészítéshez kezdet­ben sárgarezet, majd nikkel­lel ötvözött rezet, s végül rozsdamentes acélt használ­tak. Moszkvában, Tulában és több más városban sok sza­mavárkészitő műhely és gyár működött Ezek veresengésé­vel magyarázható a formák sokfélesége. A tulai szamo­várok ma is világhírűek, és számos nemzetközi kiállítá­son nyertek dijakat Napjainkban egyre jobban terjed az elektromos szamo­vár. Formája és működési elve a régi, de az izzé szén­nel töltött csövet elektromos berendezés váltotta fel. Értesítjük vásárlóinkat, hogy a POLYPACK CSOMAGOLÁSÚ TEJES­TASAKOKON 1977. májas 9. napjától a fogyaszthatóság határidejét a tasak hossziránti hegesztésénél, i I PRÉSELÉSSEL tüntetjük feL SZEGEDI TEJÜZEM SZEGEDI CSOPORTJA folyamatosan szervez motorkerékpár- és személygepkocsi-vezetöí tanfolyamokat. A legközelebbi SZEGEDEN: 1977. JÜ­NTUS 16-ÁN induL Jelentkezés, tájékoztatás a klubiro­dában. Kossuth Lajos sugarút 112., hétfőtói péntekig 8 —18. szombaton 8—12 óráig. KISTELEKEN: 1977. MÁJUS 17-ÉN, 18 orakor indul, a Petőfi úti öreg­iskolában motorkerékpár- és ziemélygépkocsi-vezetői tanfolyam. Jelentkezni lehet az indnlás előtt. Takő Já­nosnál, Kistelek, postahivatalban. A tanfolyamok el­végzése saját motorkerékpárral és gépkocsival ls le­hetséges. A Móra Ferenc Tte Szeged, eladásra kínál fel kis és nagy tételben bálásmalmát. Jó minőségd kukoricasilót és évi kaszálásra lucernaterületet Érdeklődni: L üzemegységnél (Falemezgyár mögött) Strifler GrBiigyudt Szatymazwn: a tsz központjánál, Paragi József raktárosnál. A Békés megyei Tégla- és Cserépipari Vallalat munkavédelmi csoportja felhívja Csongrád megye lakosságának figyelmét, hogy a megye területén levő téglagyárak bányagödreiben fürödni, »ietve csónakázni életveszélyes és a bánya területére idegennek bemenni tilos! Börtönben a munkakerülő Visszaesőként elkövetett közveszélyes munkakerülés bűntette miatt állították bí­róság elé Károly Valéria 22 éves. Szeged, Tolbuhin su­gárút 40. szám alatti lakost. Károly Valéria áz általá­nos iskola nyolc osztályát végezte el, szakképzettsége, megélhetést biztosító foglal­kozása, jövedelme nincs- Két kiskorú gyermeke állami gondozásban nevelkedik. Ká­roly Valériát a szegedi vá­rosi-járási rendőrkapitányság üzletszerű kéjelgés miatt ta­valy 20 napi elzárással bün­tette, s ugyancsak tavaly a Közlemény A DÉDlASZ Szeged Déli kiren­deltsége értesíti a lakosságot, hogy 1377. május lóén 7—15 óráig karbantartási munkák miatt a Kossuth Lajos sgt.. . Dr Zöld Sán­dor u.. Párizsi krt. közötti szaka­szának mindkét oldalán, Pulcz u.-ban, Boros J. u. elején. Feltá­madás u. eleién. Eszperantó, Ta­vasz, Dr. Zöld Sándor, Pozsonyi L utcák elején Időszakos áramszü­net lesz. Fogyasztóink szíves elné­zését kérjük. DÉMASZ Szeged Déli Kirendeltség Uram­szünet Közöljük, hogy 1977. május 11-én és 13-én áramszünet lesz CJszegeden 7-től IS érá­ig a Népkert soron az Odesz­szal körúttól a Jankovlch utcáig és az Odesszai kör­útón, a Bérkert utoától a Bal fasorig. Fogyasztói elnésését kéri a DÉMASZ Szeged Bel­városi-Tiszántúli Kirendelt, sége. szegedi járásbíróság eláttállt hasonló vétség, s közveszé­lyes munkakerülés miatt Ak­kor 6 hónapi szabadságvesz­tésre ítélték. Büntetésének csak egy részét töltötte le, kedvezményesen, feltételesen szabadult;. Noha egészseges,és munkaképes, munkát nem vállalt, azaz mindössze csak három napig dolgozott, al­kalmi férfiismerőpeivel tar­tatta el magát. A szegedi járásbíróság 3 hónapi szabadságvesztésre Ítélte, melyet börtönben kell letöltenie. A megyei 'bíróság, a büntetést 4 hónapra eny­hítette, ugyanakkor elrendel­te a korábban feltételesen elengedett büntetés letöltését. ALBÉR LET ADASVETEL M Sl-«s rendszám M'iUli Volg» fUZO aifcatrésr.tóut ls. Nngyszeoaí, Rákóczi Ferenc útra 40. x arklugi valolA ki..kutyák eladok SandorfaWa, la­knia a. 41. « Góatshclr palackkal «t­adó. Bsoggd, Acél u. 30 Hatvan ncgyyetméter Hi­tetni való fűszerpaprika* pata-Illa. eladó. üaegeii, W4W utca 4. UN forgalmi rondsetaaú világos sv-lntt Zsiguli — Hton eladó Saregrltr­Igp. kovács udvar 3 viegiítatótt K 36 trak­tor pótkocsi, aker-4 cl­aló Seabó R Jaoos. — Zsombó. MeuneJaria 14. Ci 120 literre fekvó tü­lauyjwiter eladó Ktrfcur­dororarse, Lajos út 4 ritalrt FIAT tüúaű™abL POUHUI Rúktot Uelaóvároaoo 2 aaodafi össskomfortas bútorozott laka* kiadó 1 évre. ba­zaspánjúk ..Luzús 9079" jeligére a Sajtóliazba. LAKÁS Eladó 1 ós fel saobás össz­komforton ssövetkezrtl iakao. Újszegeden 190 000 -Ft plyez 30 ezer Cl fp. Érdeklődői: BCCM kit. 8— 16. VII. 38. x Egyaaebúa O..V k"m fortor haafriúgwW IáuM el­cserélnem másfél. vagy keiasobas fabcilettr*. Pe­tőfi s sgt. 36. Elcserélném klak Uiotoalá­st hii.roajs7.obaa któvelks­aeti lukasomat arégédl háromseobús tanácsira. Alúntatot ..Nyári teere" Jeligére a wregedl. vagy Uskuubalaet Hirdetőbe. INGATLAN Uyépúro, fürdót k' vro­bút. összkomfortos. hldeg­tnslcgvlses craralóibat teljes br.reuóstésas: el­adom Közű lelnek Is li­kai mse. ..Fllriöhós közrl 8848" Jeligére a Sajtó­házba. X Ketssobús maganbas sOr. góseu e adó. pi'tóflláleb. Gábor Arau ú. 68. fíyula kOmor" Iliben «­vö. háromszobás, ftrea­komforlos családi háza­mat eladnám, vagy elcse­rélném szegedi kisebbre, vagy kiélssabás lakásra. „Földszintre, vagy Sítea házba 77 300" Jeligére a Hirdetőbe. EGYÉB ParkeUMrgelylrcet ke­ss|tek. Thokóly n. 46/C, a 71-es auiObuas yégillrv­maaknal. Z orajeyítás, Regi ( bű bar: I Órák vétele. Kretoer, Miksakth Kalmfla utca. Okleveles éoltészanenaBk. 18 évra többirányú r-e­kortaUaá eUmtveskadag. .li-eged 8848- Jeligére a Sajtóházba. Krt hold boónrktabkre én. vagy totó en baazmt lak­ra kiadó grdéklódui: am­sed, Hídverő u 83. Garam etadó caban 77 383" Jeligére Hirdetőbe. Domonkos­disco minden vaxápnzp 18—22 óráig a tápéi művelődéit! házéian Munkaalkalmak F rr f r w uarveres! A Szeged megyei vároel Tpaáes Városgondnoksága május hónapban fűárverést tart az alábbi helyeken ée időpontokban: május 18-ái» 8.00 órakor a Hattyú* vasúti átjárónál, május 17-én 8J0 orafeof as öfts^ÜiM m gátőrháznál. ÉrtepftjUk tewt^elöaiiteet, ho0 tdilönfoözso fai|l«j(Jöi fűszerpaprika­palánta készletünket 63,20 forint/négyzetmeter egységáron értékesítjük. Érdeklődni a Szegedi Papriksfeldolgosó VaDaJg-t termeltetési osztályán (Szeged, Szövetkezeti út t.), vidéki feldolgozoteIepeinken, és a községi termetési felelősöknél lehet A Szegedi Ecset- és Seprűgyár üzemgazdász és üzémszervező kapcsolt munkakörbe felvételt hirdet. Megfelelő főiskolai vég­zettség szükséges. Jelentkezni: Cserzy M. u. 35. Munkaügyi osz­tály. Gépírót sürgősen felveszünk. Je­lentkezni: FŰSZERT, Sóhordo u* S. Munkaügy. Az MTA Szegedi Biológiai Köz­pontja pályázatot hirdet elektro­technikai csoportvezetői állás be­töltésére. Pályázati féltetélek: eléktromernoM végzettség, elek­tronikai, optikai es finommecha­nikai műszerek karbantartásában legalább 5 éves szakmai gyakor­iak Pályázatokat az MTA Szegedi Biológiai Központ Személyzeti osztályara kell benyújtani. (6701 szeged, Pf. 521.) A Rámán Kató Általános Isko­la Igazgatósága iskolai gazdasag­vezető feladatok ellátásara - le­betseges, hogy boes/abb Időre — sz orz édessel nyugdíjast alkalmaz­na, azonnali belépéssel. Jelentkez­ni az iskola igazgatóságait. Sze­gőd. Dobó n. 42. Az AGROBER Csongrád megyei kirendeltsége felvesz méllorários munkákban gyakorlattal rendel­kező üzemmémököt, vagy feclmt­kuat, műszaki ellenőri munka­körbe, valamint epftész-szerkesz­töt. Jelentkezni írásban, vagy sze­mélyesen, Szeged, Bocskai u. 5. A Csongrád megyei Mentöazera vezet a Szegedi Mentőállomásra mentoapolókat vesz fel 18-40 ev közötti korban. Jelentkezni lehet a Szegedi Mentőállomáson. Egész­ségügyi vonalon továbbképzésre lehetőség van. A Szegedi OrvaúttHlntnáoyt Fgvetem palyázatot Hirdet aa alábbi állásokra: bizonylati » jogszabályfrlelóel munkakörbe, jngvegzettseggel. munkaszervezői es állóeszköz, gazdálkodói állások­ra, felsőfokú közgazdasági vég­zettséggel. A palvázatokat SZOTE Gazdasági Igazgatóságához. Sze­ged, f-enin krt. 107. szám alá kei] beadni. A Szegedi Mérlegkészítő és Ja­vító Ipari Szövetkezet jól gépeld számlázol, felverne. Jelentkezni! Szeged, Festó u. 7. Főkönyvelő­nél. x Gyakorlott bérszámfejtőt kere­sünk írlvételre. Jelentkezni: Pan­nónia Szórraekikészttd es Szdrs mekonfekció Vállalat. IIL gyár, személyzeti vezetőjénél. Szeged, Attila u. 17—19. szam alatt. a Saját szükségletünkre vállalati költségen kezdő jelentkezők részére személy- és tehergépjármű-vezetői tanfolyamot szervezünk Szegeden A tanfolyam idejére fizetést biztosítunk, Jelentkezés helye: Volán 10. m. Vállalat Szeged, Bem tábornok «. 10, Ebek veszettség elleni kötelező védőoltása és az ebadó befizetése! Felhívom az elNulajdonosobat, hogy az ebadót még az oltá­sok megkezdésé elótt fizessek be. Az oltásokat Szeged m. város területen az alábbi helyekre es időpontokra tűzöm kl: SZEGED 7—9 óráig: Újszeged. SZAK-pátira Északi krt. Tölgyes utca sarolg Vadkerti tért bikaistálló 10-12 óráig ftágvarttelep, AFOR-ittt 15—17 óráig Újszeged, Erdélyi ter Algyői ut. Szélső sor sarok Mlhalyteiek. Fölmüvesszővetke­zeti italboltnál. 7—9 óráig: Úttörő tér. Kápolna u. sarók 9—10 óráig Hunyadi tér. Sportpálya mellett, 15—17 óráig Pclöíitelep, Vin. utca varoa felőli végén. Kolozsvári téren. 19—17 óráig Rókus; az országoa vasártéren Belvárosban, Marx tér. Szeged-Gyalarét 13—14 óráig: Italboltnál Szeged-Algyó 7—10 óráig: Ptactér. Mázsaháznál 11—13 oraig: Gyevl-tanyal Iskola 13-15 oraig Rákóczttólep, t«z-iroda 15—16 óráig TIT Gátőrház (Török István) 17—la óráig Piactér (mázsaház) Szeged-Klskundorozsma Május 12-én 9—11 óráig Szakigazgatási kirendelt. (Tanácsház) 13-án 9—U óráig Szakigazg. kirendelt. (Tanácsház) 14—16 óráig Kulipintyó 7—S óráig Tisza—Maros Szög Tsz, Malom raktár előtt. 15-17 óráig Apaállat Istálló 1—9 óráig Kamarátóltes, üjszőregi megálló Szeged-Szőreg 7-9 óráig Tisza-Maros Szög 7Hz. Malom raktár előtt. 16-17 óráig Apaállat istálló 7-9 óráig Kamaratöltes. Cjszőregl megálló. Szeged-Tápé 7—9 óráig Piactér. 9—10 óráig Tanácsháza, 16—17 óráig Tanácsháza, 17—18.30 óráig Piactér, O—ll óráig Tápé ret, Pajorl iskola A be nem oltott ebeket a hatóság elkobozza. Dr. Hikov.inyeez JAnoa városi föállatuévos Május 9-én Májas 19-to Katus 17/ éfl Május 10-én Május 12-én Május 12-én B-áo Május 13-én Május B-áa Május 13-án 14-én MEMSKEQiUHl VAkLALAT íl A VIDIA DÉL-MAGYARORSZÁGI VAS- ÉS MŰSZAKI KERESKEDELMI VÁLLALAT ée a SZEGEDI CENTRUM ÁRUHÁZ ájueíiáegal egybekötött konyhafelszerelési cikkek bemutatójes május 9-től a Centrum Áruházban Kérjük, tekintse meg kiállításunkat. Centrum Áruházuk mindenütt a centrumban. SZEGED, LENIN KÖRŰT 47. Nyitva: reggel 8 óratói este 7 óráig, szombaton 8 órától 5 óráig. d t 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom