Délmagyarország, 1977. május (67. évfolyam, 101-126. szám)
1977-05-08 / 107. szám
12 Vasarnap; Í977. májtrs 83 asHDEiEia Szégyenlős térkép Somogyi Károlyivé felvétele Volt egyszer egy térkép, melynek ábrázatát ráncok — utcák —, pöttyök — házak — tarkították. Ahogy a térkép öregedett, elmosódlak jellemző vonásai, s evégett igen elszégyellte magát. Szólt egy arra járó, facsemetét ültető csoportnak, ugyan, takarják már el arcát a kiváncsiak pillantásai elől. És nőtt a kis fa, lombosodott. Bánta már a térkép, hogy levéllepel mögé húzódott, s most már hiába várja a segítséget, úgy látszik, nem veszi észre őt bújdostában senki. Vagy bizhat még Halán ez a szegény térkép ott Tarjánban, a Csorba utcában? VETÉLKEDŐ, VASUTASOKNAK A MÁV vezérigazgatója és az MSZMP-tagcsoportok kezdeményezése nyomán szellemi vetélkedőket rendeznek vasutas szocialista brigádoknak, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom (jp. évfordulója tiszteletére. A vetélkedők célja, hogy széles körű ismeretéket szerezzenek a vasutasok a magyar—szovjet politikai, gazdasági kapcsolatokról. A MÁV Szegedi Igazgatóságának brigádjai közül 446 nevezett a vetélkedőre. A munkahelyi versengések mór megkezdődtek; az igazgatósági döntőre júliusban, a vasutasnapon kérül sor. BEETHOVEN-EST A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola debreceni tanárai adnak koncertet a szegedi tagozat nagytermében szerdán este fél 8-kor. Közreműködik Hidi Péter (hegedű) és Illés Kálmán (zongora). A műsoron a zeneköltő F-dúr, G-dúr es cmoll szonátája szerepel. GABONA A DOHÁNYBAN Az NDK dohanyipara gabonával kevert dohányból készült cigarettákat kezdett gyártani. A dohányhoz búzát, kölest vagy rizst adnak porított formában, ami elnyeli az ártalmas nikotin epV részét, ugyanakkor azonban nem változtat a dohány izén. FŐISKOLAI OKTATOK KÜLFÖLDÖN Dr. Horváth Lajos főiskolai tanár, dr. Horváth Lajosné docens és dr. Fehér László főiskolai adjunktus, az Élelmiszer-ipari Főiskola oktatói egyhetes tanulmányútra Drezdába utaznak, ahol g műszaki főiskola oktatónevelő munkájával ismerkednek. ELŐADÁS — NYOMTATÁSBAN Megjelent füzet alakban a Kossuth Könyvkiadó gondozásában Dr. Szántó Györgynek: A tőkés világ válságának gazdasági-politikai vonásai címmel az MSZMP Központi Bizottsága Politikai Akadémiájan elhangzott előadása. ELMÉNVEK KUBÁBÓL Dr. Jakucs László egyetemi tanár tart az Építőipari Szövetkezet Lenin körúti klubjában diaképekkel illusztrált előadást Űtiélmények Kubából címmel kedden este 6 órakor. A rendezvényre minden érdeklődőt szívesen várnak. FOLKLÓRKLUB A szegedi Juhász Gyula Művelődési Központ folklórklubja holnap, hétfőn délután fél 6 órai kezdettel tartja soron következő foglalkozását. melyre minden érdeklődőt szeretettel várnak. Amikor Rózsi néni megjelent az ABC ajtajában, nagyon furcsa dolgok történtek. A napocska, mely eddig hétágra sütött, hirtelen szökkenéssel egy takaros kis felhő mögé bújt, s mikor egy bravúros mozdulattal kilökte a nagy üvegajtót, odabent megállt valami a levegőben. Rózsi néni jelenléte soha semmi jót nem eredményezett, így mikor az öreg kisegítő meglátta, ijedten kapaszkodott meg. Mire azonban Rózsi néni mellé ért, már tele volt alázattal. — Kézit csókolom, naccságos aszszonyom! Örülök, hogy ismét láthatom! — rebegte. — Áááó! Maga az? Jó napot! — fuvolázta, s egy mosolyt eresztett az öreg felé. Határozott léptekkel egyenesen a kenyerespulthoz indult, s nem is hiába. Ma sem kellett csalódnia. Első áldozata egy farmeros fiatalember lett, aki egy igen formás, de frissnek egyáltalán nem mondható' kenyeret meózott. Rózsi néni szemmel láthatóan úgy örült ennek a „tettenérésnek", mint balga gyermek a húsvéti festett tojásnak. Keze a csipejére lendült. — Héé, lelkecském! Nem a kedvese áll ám maga előtt! Áztat kell óm tapogatni, nem ezt itten! — bökött mérgesen a kenyér felé. Az emberek, akik eddig teljes odaadással, minden figyelmüket a vásárlás örömének és bánatának szentelték, vettek ugyan annyi fáradságot, hogy futó pillantást vesA vásárlás senek feléjük, de csakhamar mindannyian visszasüppedtek gondjaikba. A fiatalember pedig, lángrózsáit simogatva, sűrű mentegetőzések közepette elillant. Rózsi néni arcán a ráncok ismét kisimultak. Motyogott még ugyan valamit, de azt már igazán senki sem értete. Míg beszélt, féloldalt sasszézva rohamosan közeledett a kenyerek felé, s amikor már a negyedik kenyér is szilárdan ellenállt ujjai határozott nyomásának, hangosan szitkozódni kezdett. — Csókolom! Jaj de jó, tiogy tetszett jönni! Éppen most tettem félre a zöldborsóból. Tetszik tudni, csak ma kaptuk meg a mirelitárut! Tessék csak jönni, adom máris! — invitálta egy fiatal eladólány. — Kell az már a csudának, aranyoskám! Én tegnap akartam venni, és nem ma! — majd: — Elég szomorú, hogy... na mindegy — legyintett, majd sarkonfordult. Mar indulatban volt a húsrészleg felé, mikor kabátján rántott egy jó nagyot, lássák csak, hogy ö most nagyon haragszik. A gombok azonban nem tűrték a gorombaságot. Kettő a legsértődékenyebbek közül nagy ívben a földre pattant. De Rózsi nénit ekkor már nem érdekelte, hogy mit nem tud ma adni neki a Miska gyerek, mert amit a tejtermékektől roskadozó hűtőpult előtt látott, teljesen lekötötte figyelmét. A földre lerakott tejesládák fölé egy asszony hajolt Türelmesen válogatott a zacskók között. Hősünket ismét gyermeki öröm szállta meg. Szótlanul görnyedt az asszony mellé, de mikor a harmadik zacskó is könnyeit hullajtotta, ismét elkapta a harctéri idegesség. — Na, tessék! Fogadni mernék, hogy egy jó sincs közte! Kifizetek egy litert, s akkor garantálják, hogy fél litert meg is ihatok belőle! Felháborító, mit művelnek! — izzó szemeit az asszonyra emelte. — Hát nincs igazam? A békésen válogató asszony ijedten kapta fel előbb a fejét, majd az első keze ügyébe került tejeszacskót, s már iszkolt is a pénztár felé. Rózsi nénit ez a modortalanság a végsőkig srófolta. Mérgét egészében a szegény ismeretlenre zúdította, azonban senki nem figyelt rá. — Hát itt minden jó mindenkinek? — gondolta. Fejét a meg nem értett emberek dacával félreszegte, s gangos léptekkel megindult a pénztár felé. A sor mellett elhaladva, fölényesen odaszólt a pénztárosnőnek: — üres a kosaram! Nem vettem semmit! Már az ajtó közelében járt, mikor a pénztárosnő azt súgta a hozzá legközelebb álló vevőnek: — Képzelje el. nálunk még eddig soha nem vett semmit! Kende Annamária 18-20° Várható időjárás vasárnap estig: Eleinte túlnyomóan, majd változóan felhős idő. Szórványosan előforduló eső, zivatar. Mérsékelt, időnként megélénkülő nyugati, északnyugati szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 18—20 fok. ÜJ MOSZKVAI MOZIKÖZPONT A szovjet főváros egyik legnagyobb moziközpontja épül a Perov kerületben. „Központ"-nak azért nevezhető, mert az épületben több moziterem lesz. amelyek közül a legnagyobb ovális alakú és 1000 nézőt fogadhat be. Az új moziközpontot az építők novemberben adják át rendeltetésének. Autójavítóban Párbeszéd a gépkocsijavító műhelyben. — Már negyedórája figyelem ezt a szerelőt. Nagyszerű munkás! Egyetlen csepp olajat sem csurgatott mellé, tisztára törülte a kezét, mielőtt a kormányhoz ült, vigyázva adott gázt, cs igen óvatosan indult. Mindjárt látni, hogy ez az ember szereti a gépkocsit! — Igen, annál inkább, mert a saját autója volt! SZEXUALITÁS ÉS KORSZERŰSÉG A Bartók Béla művelődési központ Szexualitas és korszerűség című sorozatában kedden délután 3 órai kezdettel ankétot rendeznek. A vitát Korányi Tamás biológus vezeti. Ezúttal a szexuális felvilágosító irodalomról, a szexuális élet kutatásának fontosabb állomásairól, képviselőiről. irányzatairól, s jogi tudnivalókról esik szó. Tudatjuk. hogy ÖZV. KIBAI.Y jJNUSAfiNE volt petófltelept lakos élet.enek R6. évében csendesen elhunyt. Temetése május 9-én 14 órakor lesz a Belvárosi temető ravatalozójából. A gyászoló család. 19 .HV4 Köszönetet mondunk mindazoknak a rokonoknak, volt jnunkatarsaknak, a Bőrellátó Vállalat dolgozóinak, a posta József Attila brigádja távja Inak, lsmcrósöknek. és szomszédoknak, akik szeretett édesapánk. TUKSA pAl, temeté•n megjelentek, részvétükkel és "Írásaikkal mely fájdalmunkét enyhíteni Igyekeztek. Külön köszönetet mondunk a körzeU orvosunknak, asszisztensének, Piroskának. a III. belklinika orvosainak és ápolóinak, akik szeretett édesapánkat szívvel, becsületté! és szeretettél, fáradtsácot nem ismerve áldozatos munkával fájdalmait es szenvedését enyhíteni Gyászközlemények igyekeztek. A gyászoló család. Sándor u. 13. 19 .>19 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanya, nagymama. dédmama és testvér, MIKÉ PALNF sári Anna, eletének 90. évében hosszít szenvedés után elhunyt. Temetése május 9-én 11 órakor lesz az Alsóvárosi temető ravatalozójából. A gyászoló család. 19 375 Köszönetet mondunk mindazoknak a rokonoknak. Ismerősöknek, JÓ barátoknak, a Szegedi Bpitő Szövetkezet vezetőségének és a pártszervezetnek, a munkásőrségnek. az egész kollektívának, a kedves munkatársaknak és a brigád tagjainak, akik szerelteit édesapánk. BORBÉLY LASZ.Lö temetesén részt vettek, virágaikkal rs részvetükkeL mély fájdalmunkat enyhíteni Igyekeztek. Gyaszoto gyermekei, Tapo. T. 19 377 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyám, BÓDI GYORGYNE Ka hók Má rta 80 éves korában elhunyt. Kívánságára elhamvasztatjuk. Leánya, unokái. T. 19 378 Fájdalomtól megtört szívvel tudatom, hogy szeretett feleségem. MELIS ISTVANNE Borbély Erzsébet, életének 83. évében, május 5-én váratlanul elhunyt. Búcsúztatása hamvasztás után lesz. Gyászoló férje. Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak. Ismerősöknek, akik szeretett halottunk. ÖZV. ENYINGI JANOSNÉ Kapas Etelka temetésén részt vették és virágaikkal fajdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyaszolo csalad, Szatymaz. LOTTÖTÁJÉKOZTATÖ A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 18. játékhéten 5 találatos szelvény nem volt. Négy találatos szelvénye 142 fogadónak volt, nyereményük egyenként 47 ezer 753 forint. Három találatot 11 755 fogadó ért el, nyereményük egyenként 288 forint. A kéttalálatos szelvények száma 307 244 darab, ezekre egyenként 14 forintot fizetnek. A nyeremények a nyereményilleték levonása után értendők. A közöli adatok tájékoztató jellegűek. HTVATLAN VENDÉG Ullmann Ferenc 35 éves, büntetett előéletű. Komárom, Mártírok utca 14. szám alatti lakos április 20-án éjjel a lakatot lefeszítve behatolt Sándorfalván a Jókai utca 51. számú házba. Miután meggyőződött arról, hogy a tulajdonos nincs otthon, ott töltötte az éjszakát. Reggel, távozáskor magával vitt egy mellényt. A bíróság hathónapi fegyházra ítélte. ROBBANÁS A KONYHABAN Tegnap, szombaton reggel 7 óra 8 perckor robbanáshoz riasztották a szegedi és az algyői tűzoltókat. A Végvári utca 4. számú családi ház konyhájában propan-bután gázrobbanás történt. A robbanás következtében a lakóház jelentősen megrongálódott és egy ember égési sérülést szenvedett, s a mentők kórházba szállították. Az ügyben folytatják a vizsgálatot. SZOMBATI PIACI ARAK Az élő csirke kilóját 32, az élő tyúkét 28, a vágott csirkéét 39, a tojás darabját 0,80—1,10 forintért kínálták a tegnapi piacon. A tavalyi burgonya kilója 4— 5, a sárgarépáé 7—10, a gyökéré 10—12, az újburgonyáé 22—28, az új sárgarépa csomója 2—4, a gyökéré • 1—2,50. forintba került. Egy kiló vöröshagymát 8, kelkáposztát1.7— 8, karalábét 5, karfiolt 20— 25 forintért mértek. Az új karalábé darabja 2—4. a paradicsom kilogrammja 56, a zöldpaprika darabja 1—4, az uborka kilója 25—30, a zöldborsóé 35—40 forint volt. A retek csomóját 1—2, a zöldhagymáét 1,50—2,50, a fokhagyma kilóját 35, a parajét 5—6, a sóskáét 8, a gombáét 50—60, a dióét 25— 26 forintért lehetett vásárolni. Az almát kilónként 4 —16, a földiepret 40—70, a száraz babot 28—30. a savanyú káposztát 10—12, a mák literjét 50—55 forintért kínálták a szombati piacon. Szöveg nélkül Szórakozás mi Tankhajó — vegyszereknek A szczecini hajógyárban gyei tankhajóból eddig rí dr. Jerzy Piskorz-Maleckt készült el. A vegyszer-tankfőkonstruktőr irányításával hajó rakodósúlya 28 055 tonnéhány éve új, különleges na, és 41 féle vegyi anyag vegyszerszállító tankhajót elkülönítésére alkalmas tar-, terveztek. Az új típusú len- talytere van. DÉLMAGYARORSZÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged városi Bizottságának napilapja Főszerkesztő: F. NAGY ISTVÁN Főszerkesztő-helyettes: SZ. SIMON ISTVÁN Szerkesztőség és kiadóhivatal: 4740 Szeged. Tanácsköztársaság útja 10. - Telefon: 12-833. Felelős kiadó: KOVACs LASZLÚ A lapot nyomja: Szegedi Nyomda Szeged. Bajcsv-Zslltnszky utca 28. Nyomdaigazgató: DOBÓ JÓZSEF Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető minden postahivatalban és a kézbesítőknél Előfizetési díj egy hónapra 30 forint. - Index: 25 MS ISSN; 0155-931 Z