Délmagyarország, 1977. április (67. évfolyam, 77-100. szám)

1977-04-02 / 78. szám

Szombat, 1977. április 2 3 Megemlékezések, kitüntetések, jutalmak Április 4. köszöntése Kitüntetéseket adtak át április 4-e al­kalmából a megyei pártbizottságon. A Munka Érdemrend ezüst fokozatával tün­tették ki Kovács Lászlónét, a megyei ta­nács vb személyzeti osztályának főelőadó­ját, a pártapparátusban végzett másfél évtizedes tevékenységének elismeréseként. A honvédelmi és belügyi munka segíté­séért a Szolgálati Érdemérem kitüntetés­ben részesült Nagy László, a megyei párt­bizottság osztályvezető-helyettese. A Ha­za Szolgálatáért Érdemérem arany fokoza­tát kapta meg tevékenysége elismeréseként dr. Szalontai József, a hódmezővásárhelyi városi pártbizottság első titkára és Koczkás. Ferenc, a makói járási pártbizottság első titkára — bronz fokozatát pedig Gitye Jánosné, a megyei pártbizottság admi­nisztrátora. A kitüntetéseket dr. Komócsin Mihály, a megyei pártbizottság első tit­kára adta át. Tegnap, pénteken délelőtt a megyei ta­nács székházában kitüntetések átadásával egybekötött ünnepi megemlékezést tartot­tak. Az ünnepségen többek között jelen volt dr. Komócsin Mihály, az MSZMP Csong­rád megyei bizottságának első titkára is. Dr. Perjési László, megyei tanácselnök mondott ünnepi beszédet. Szólt arról — egyebek között —, több éves hagyomány, hogy a szocialista ünnepekhez kapcsoljuk a munka elismerését, az ezzel együtt járó kitüntetéseket, jutalmak átadását. Köszö­netet mondott a megyei tanács nevében azoknak, akik az elmúlt időszakban ki­emelkedő munkát végeztek. Beszédét követően a megyei tanácselnök kitüntetéseket, jutalmakat adott át. Elő­ször az Elnöki Tanács által adományozott Munka Érdemrend arany, ezüst és bronz fokozatát nyújtotta át. A Munka Érdemrend arany fokozata ki­tüntetést kapta: dr. Szabó Károly, a hód­mezővásárhelyi kórházi rendelőintézet sze­mész szakorvosa, dr. Takács Antal, a Sze­gedi Vízművek és Fürdők igazgatója. A Munka Érdemrend ezüst fokozata ki­tüntetésben részesült Gál József, a hódme­zővásárhelyi városi tanács vb művelődés­ügyi osztályvezetője, dr. Günther Béla, a megyei tanács vb szervezési és jogi osz­tálya helyettes vezetője, Juracsek Imréné, Kiszombor nagyközségi közös tanács vb főelőadója, Komáromi Mihályné, a makói 2-es számú bölcsödé vezetője, dr. Koródy István balástyai körzeti orvos. Somogyi Károlyné, a szegedi napközi otthonos köz­ponti konyha gazdaságvezetője. A Munka Érdemrend bronz fokozata ki­tüntetésben részesült Gubek Mátyás, a me­gyei tanács vb tervosztálya főmérnöke, Kiss Ilona, Csongrád városi tanács vb igazgatási osztálya előadója, dr. Kulcsár Sándor, a megyei tanács vb igazgatási osz­tálya helyettes vezetője, Mónus Ernő, a szegedi városi tanács vb mezőgazdasági és élelmezésügyi osztálya csoportvezetője, Váczi Imréné, Szentes városi tanács vb pénzügyi, terv- és munkaügyi osztálya fő­előadója. A Csongrád megyei tanács ebben az év­ben másodszorra ítélte oda az Alkotói dijat. Mint ismeretes, ezt a díjat azok kap­ják, akik a megye lakosságának érdekében a szocialista építő munkában kimagasló eredményeket értek el. A díj első fokozatát kapta dr. Gregus Pál Kossuth-díjas nyu­galmazott egyetemi tanár. A díj első foko­zatát megosztva Nóvák István és Novákné Juhász Márta építész tervezők kapták. A 11. fokozatot kapta Andrássy Lajos költő, Forrai Ferenc, a szentesi Május 1. Terme­lőszövetkezet főagronómusa, Gregor József, a Szegedi Nemzeti Színház operaénekese, Kiss Ferenc, a kőolajipari vállalat szegedi üzemegységének főfúrómestere. A III. fo­kozatot a Szegedi Nyomda Móra Ferenc szocialista brigádjának Ítélték oda. A bri­gád vezetője Teleki István, tagjai: Forgó László gépszedő, Kender István gépszedő, Korponay József korrektor, Suták Alajos gépszedő, Szabó Károly gépszedő. A Belkereskedelem Kiváló Dolgozója ki­tüntetést kapta: Farkas Árpád, a Komplett Ruházati Vállalat igazgatóhelyettese. A Mezőgazdaság Kiváló Dolgozója ki­tüntetést adományozta a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter Csendes Ferenc­nek, a megyei földhivatal szakmérnökének. Kiváló Dolgozó kitüntetést kapott: Adók László, a szegedi városi-járási földhivatal csoportvezetője, Bajusz Tamás, a szegedi anács vb mezőgazdasági és élelmezésügyi osztályának főelőadója, Bénák István, a makói városi-járási földhivatal főelőadója és Gera Istvánné, a makói tanács vb élel­miszer-gazdasági, ipari és kereskedelmi osztályának ügyviteli alkalmazottja. Az Országos Tervhivatal elnöke Kiváló Dolgozó kitüntetésben részesítette Szeke­resné dr. Makra Ibolyát, a megyei tanács vb tervosztályának főelőadóját. Az Országos Vízügyi Hivatal elnöke a Vízgazdálkodás Kiváló Dolgozója kitünte­tést adományozta Szilágyi Ferencnek, a szegedi városi tanács vb építési és közle­kedési osztálya csoportvezetőjének. Kiváló Pénzügyi Dolgozó kitüntetést adományozta a pénzügyminiszter Csonka Andrásnak, a mórahalmi tanács vb szak­igazgatási szerve előadójának, Domokos Bélának, a megyei tanács vb pénzügyi osz­tálya revizorának. A belügyminiszter a tűzvédelem terüle­tén végzett kiemelkedő munkájáért a Tűz­biztonsági Érem arany fokozatát adomá­nyozta Adók Istvánnak, a megyei tanács vb szegedi járási hivatal főelőadójának, Banka Pálnak, szegvári önkéntes tűzoltó­nak, Deme Mihálynak, üllési önkéntes tűz­oltónak, Dohár Istvánnak, királyhegyesi önkéntes tűzoltónak, Egyházi Józsefnek, a Szegedi Ruhagyár vállalati tűzoltóparancs­nokának, dr. Faludi Istvánnak, a megyei tanács vb szentesi járási hivatala elnökhe­lyettesének, Füri Sándornak, a Szegedi Paprikafeldolgozó Vállalat tűzvédelmi bi­zottsága tagjának, Gyaraki Mihálynak, a vásárhelyi Elektrofémipari Szövetkezet el­nökének, dr. Kardos Jánosnak, a KSZV szegedi kenderfonógyára igazgatójának, Kerekes Andrásnak, a DEFAG fűrészüze­me tűzvédelmi előadójának, Kiss László­nak, csongrádi önkéntes tűzoltónak, Ko­vács Jánosnak, a KSZV nagylaki kender­gyára vállalati tűzoltóparancsnokának, Lázár Józsefnek, a vásárhelyi állattenyész­tési tangazdaság tűzvédelmi előadójának, Polyák Jánosnak, a hódmezővásárhelyi Fémipari Vállalat tűzoltóparancsnokának, Tóth Mártonnak, szatymazi önkéntes tűz­oltónak, Varga Sándornak, a HÓDGÉP szentesi gyára tűzoltóparancsnokának. A Tűzbiztonsági Erem ezüst fokozatát •kapta: Bozó Pál, a szegvári Gorkij Tsz el­nöke, Bus István, az állatforgalmi és hús­ipari vállalat tűzoltóparancsnok-helyettese, Greskovics István, a TBV csongrádi gyára tűzoltóparancsnok-helyettese, Hájas László, pitvarosi önkéntes tűzoltó, Kovács György, a KSZV újszegedi gyára tűzvédelmi veze­tője, Nagy Béla, a KSZV nagylaki gyára üzemvezetője, Pásztor Gábor, a posta gép­jármű-szállítási üzemének tűzvédelmi fele­iőse, Sinóros Szabó Bálint, a Szegedi Hangszergyár tűzvédelmi előadója. Szarka László, a MÁV szentesi vontatási főnöksé­ge tűzoltóparancsnoka, Törökgyörgy Ist­ván, a HÖDIKÖT tűzvédelmi felügyelője és Vincze József, a szegedi tanács vb II. kerületi hivatal tápéi kirendeltségének ön­kéntes tűzoltója. A Tűzbiztonsági Erem bronz fokozatát kapta: Bandur Mihály, a HÓDGÉP makói gyára vállalati tűzoltója, Bencze István, a makói Kossuth Tsz tűzvédelmi vezetője, Deák Sándor, a csongrádi művelődési köz­pont tűzvédelmi megbízottja, Hangya Já­nos pusztamérgesi önkéntes tűzoltó, Hu­szár János fábiánsebestyéni önkéntes tűz­oltó, Laczus Béla, a HÓDGÉP tűzoltópa­rancsnoka, Lukács József, a vásárhelyi művelődési központ tűzvédelmi előadója és Tóth Lajos, a székkutasi Üj Élet Tsz tűz­védelmi előadója. Társadalmi aktivistákat hívtak össze tegnap, pénteken délután a Szeged vá­rosi pártbizottság székházába. Deák Béla, az MSZMP Szeged városi bizottságának titkára beszélt hazánk felszabadulásának jelentőségéről, a 32 éves fejlődés egyes sza­kaszairól. Majd köszönetet mondott azok­nak a társadalmi aktivistáknak, akik ál­dozatos munkával hozzájárultak eddig el­ért eredményeinkhez. Deák Bélától — a pártbizottság osztályai javaslatára — ju­talmat vett át 30, kiemelkedő tevékenysé­get végző aktivista: Pálfi Sándor, Lábas László, Gajdán István, ökrös János, Kapás Sándorné, Majorom József, Marcheschy Károlyné, dr. Csala Mihály, Zombori Já­nos, Papdi János, Györki György, Kószó József, Rovó István, dr. Rácz Zoltán, Var­ga Istvánné, Harmatos József, dr. Szöllösi Gyuláné, dr. Jármai Tlborné, Zsoldos Sándor, Szabó János, Szekeres Mihály, Dillmann Józsefné, Fosztó Lászlóné, Ko­vács József, Szolcsányi Józsefné, dr. Déry Sándorné, Becher József, dr. Nagy Károly, Takó Tivadar, dr. Kiss Tibor. A MÁV Szegedi Igazgatósága kiemelke­dően dolgozó vasutasainak Budapesten Vrbán Lajos, a MÁV vezérigazgatója adott át kitüntetéseket. A Kiváló Vasutas kitün­tetést Pengő Ferenc, a szentesi vontatási főnökség segédkezelője kapta meg, a Köz­lekedés Kiváló Dolgozója kitüntetésben Takó Béla, a vásárhelyi pályafenntartási főnökség vonalkezelője, Halasi Fe­renc, az igazgatóság forgalmi osz­tályának ügyintézője, Bába György, a szentesi állomás vezető váltókeze­lője és Kovács László, a szegedi épület­és hídfenntartó főnökség ácsa részesült. Vezérigazgatói dicséretet Papp Sándor mű­vezető, Csonka István ügyintéző, Dobó An­talné munkaügyi ügyintéző, Szailer László anyaggazdálkodó és Szabó József raktárke­zelő kapott. Az Ikarus szegedi gyárának dolgozói közül Cseke Zoltánné festő a KGM Kivá­ló Dolgozója kitüntetést kapta meg, Tóth Ferenc szerszámlakatos pedig a miniszter Dicsérő oklevelét. A Csongrád megyei Rendőr-fökapitány­ságon tegnap emlékeztek meg felszabadu­lásunk évfordulójáról. Jelen volt dr. Hor­váth Károlyné, a megyei pártbizottság osz­tályvezetője is. Az ünnepségen dr. Kele­men Miklós rendőr vezérőrnagy, megyei fökapitany kitüntetéseket adott át. A Haza Szolgálataért Érdemérem arany fokozatát Zsarkó István százados, ezüst fokozatát dr. Hegyes Tibor főhadnagy, bronz fokoza­tát Siket Sándor törzsőrmester vette át. A Közbiztonsági Erem arany fokozatát Ba­logh László főhadnagy. ezüst fokozatát Juhász Gyula és Nagy Sándor törzsőrmes­ter, valamint Lantos Sándor és Nógrádi Ferenc önkéntes rendőr vette át. Ugyan­ezen kitüntetés bronz fokozatát Baka András, Berkecz Ferenc, Torna László őr­mester, valamint Szanka József és Tom­bácz Jenő önkéntes rendőr kapta. A tűzoltóparancsnokságokon is megemlé­keztek felszabadulásunk évfordulójáról. Kitüntetéseket adtak át. Reznák János zászlós (algyői parancsnokság) a Haza Szolgálatáért Érdemérem arany fokozatá­ban részesült. A Tűzbiztonsági Érem bronz fokozatát Bánfi György százados és Juhász Imre főtörzsőrmester (szegedi parancsnok­ság) kapta. A Szolgálati Érdemérmet Mol­nár Róbert szegedi törzsőrmester vehette át tizenöt éves szolgálatáért • A Szegedi ELIKER-nél Elek Péter áru­davezető és Szabó Istvánné árudavezető­helyettes, a Delta Kereskedelmi Vállalat­nál Oláh László árudavezető a Belkeres­kedelem Kiváló Dolgozója kitüntetésben részesült. A Szegedi Vízművek és Fürdők dolgo­zói közül Tóth Pál KISZ-titkár az Orszá­gos Vízügyi Hivatal elnökének dicsérő ok­levelét kapta. A Szeged megyei városi tanács végre­hajtó bizottsága által kisiparosoknak ado­mányozott Ipar Kiváló Mestere kitüntetést Prágai Tibor, a városi tanács elnökhelyet­tese adta át Barna Károly vízvezeték-sze­relőnek, Kovács Antal és Tószegi György férfiszabónak, Bartos István gépjármű­javítónak és Turai László asztalosnak. A Csongrád megyei bíróságon dr. Kun Lászlótól, a megyei bíróság elnökétől dr. Tóth Lorántné, a bíróság gazdasági hivata­lának helyettes vezetője az igazságügy-mi­niszter dicsérő oklevelét vette át. A Bács-Kiskun és a Csongrád megyei, valamint az érintett járási pártbizottságok, megyei és városi tanácsok, s a társ fegy­veres testületek képviselőinek jelenlété­ben íartottak felszabadulási díszünnepsé­get tegnap délután 3 órakor Kiskunhala­son, a határkerületi parancsnokságon. Dudás István ezredes mondott ünnepi beszédet, majd a szolgálatteljesítésben és a kiképzésben, a hazafias nevelésben élen­járók kitüntetésére került sor. A Haza Szolgálatáért Érdemérem ezüst fokozatát kapta Hollósi István hadnagy, az érdemérem bronz fokozatát Bákai Sán­dor törzsőrmester (Szeged). A Közbizton­sági Érem arany fokozatával tüntették ki Donkó Lajos századost, az érem ezüst fo­kozatával pedig Szilner József törzsőrmes­tert és Molnár Lajosnét, a kerületi pa­rancsnokság polgári alkalmazottját. Az érem bronz fokozatának tulajdonosa lett Vezdán János törzsőrmester. Szolgálati Érdemérem kitüntetést kapott 25 év után Tóth Lajos alezredes és Kövesi István főtörzsőrmester, 20 év után Dávid Ferenc főtörzsőrmester (Szeged), 10 év után Kéri József főtörzsőrmester (Szeged) és Bárányi János törzsőrmester. Belügyminiszteri elismerésben részesült Gégény Ferenc őrnagy és Haskó János alhadnagy. Tóth Imre vezérőrnagy, a határőrség or­szágos parancsnoka Ki-áló Határőr jel­vénnyel tüntetett ki a felszabadulási év­forduló alkalmából két honvédtisztet: Nagy Sándort és Dávid Ferencet, őrna­gyokat. A Csongrád megyei Hadkiegészítési és Területvédelmi Parancsnokság felszabadu­lási ünnepségén Gurka Zoltán alezredes méltatta a 32 év előtti események törté­nelmi jelentőségét. Lekics Ferenc őrnagy a Haza Szolgála­táért Érdemérem arany, Vinnai András őrnagy az érdemérem ezüst fokozatú ki­tüntetését vette át. Többen dicséretben és jutalomban részesültek. Az ünnepségen jelen volt Nagy László, a megyei pártbi­zottság osztályvezető-helyettese is. A ki­tüntetéseket, jutalmakat dr. Kovács Lajos alezredes, a kiegészítő parancsnoka nyúj­totta át. Bensőséges ünnepség keretében emléke­zett meg felszabadulásunk ünnepéről a Csongrád megyei Termelőszövetkezetek Szövetsége is. Gáspár Gusztáv kertész­mérnök és dr. Szelevényi Sándor közgaz­dász a kiváló termelőszövetkezeti munká­ért TOT-emlékplakettet kapott. A fogyasztási szövetkezetekben is több dolgozót tüntettek ki. Nikolényi György­nek, a Szatymazi ÁFÉSZ fb.-elnökének, Schmidt Antalnának, az Üllési ÁFÉSZ igazgatósági tagjának, Csáki Árpádnénak, a kiszombori takarékszövetkezet elnöké­nek, Király Varga Sándornak, a MÉSZÖV vb tagja, az odesszai lakásszövetkezet igazgatósági tagjának a Fogyasztási Szö­vetkezetek Országos Tanácsa Kiváló Szö­vetkezeti Munkáért kitüntetést adomá­nyozta. A kitüntetetteknek tegnap a MÉ­SZÖV székházában Ocskó Imre elnök adta át az emlékplaketteket. A Szegedi Gabonatermesztési Kutató In­tézetben is tegnap tartották az ünnepi megemlékezést április 4. alkalmából. Ez alkalomból az intézet központjában öt, a kiszombori telepükön három, a Vas me­gyei kutatóállomásukon egy fő kapta meg a Mezőgazdaság Kiváló Dolgozója címet. Erős László gépkocsivezető, Kerekes PáL né takarítónő, Szűcs Antal építőmunkás, Horváth Imre mezőgazdasági technikus, Kazi Ignácné mezőgazdasági technikus, Lajos Jánosné mezőgazdasági dolgozó, Szabó Antalné mezőgazdasági dolgozó, dr. Parádi Lászlóné technikus, valamint Né­meth Józsefné mezőgazdasági munkás. A törzsgárdatagoknak kilenc aranygyűrűt adtak át a tegnapi ünnepségen. A Szegedi Orvostudományi Egyetem teg­napi ünnepségén az Egészségügy Kiváló Dolgozója kitüntetést kapta Árgyelán Jó­zsef osztályvezető, Dudás Rozália ápoló­nővér, Galambosi Istvánné tanszéki labo­ráns. dr. Nagy Zoltánné titkárnő és dr. Sziklai Pál egyetemi tanársegéd. Minisz­teri dicséretben részesült Árva Edit egye­temi tanársegéd. Kovács Gyuláné előadó, Markó Béláné és dr. Tóth Istvánné ápoló­nővérek, Vass Imre vezető szakmunkás. A „Felsőoktatási Tanulmányi Érdemérem'' kitüntetést kapta dr. Illésy Mária és dr. Papp Róza. A József Attila Tudományegyetem ün­nepségén adták át a következő kitünteté­seket: az Oktatásügy Kiváló Dolgozója dr. Nóvák Mihály egyetemi docens és dr. Vár­kcmyi Zoltán egyetemi adjunktus. Minisz­teri dicséretet kapott Szilassi Lajoöné szakvezető tanár és dr. Gausz Jánosné könyvtáros. Kiváló Dolgozó: Bokor And­rás technikus. Ugyancsak az ünnepségen adták át Török Sándornak, a JATE nyelv­tanárának a Vietnami Demokratikus Köz­társaság Fegyverbarátság Érdemrendjét A „Felsőoktatási Tanulmányi Érdemérmet" Sztachó László és Szendrei Ágnes mate­matikus hallgatók, valamint Kemenes László joghallgató kapta. Tegnap délután hazánk felszabadulásá­nak 32. évfordulójára emlékeztek a Csongrád megyei munkásőr-parancsnokság ünnepségén is. Az eseményen megjelent Gyárfás Mihály, a megyei pártbizottság osztályvezetője. Dr. Teiszl István, a me­gyei munkásőr-parancsnokság ellátó he­lyettese mondott ünnepi beszédet, majd Mákos István megyei parancsnok kitünte­téseket adott át. Munkásőr Emlékjelvényt kapott: Lődi Ferenc, a Délmagyarország főmunkatársa, Regőczi István, a megyei ZÖLDÉRT Vál­lalat igazgatója; Králik János rendőr törzsőrmester, pitvarosi körzetmegbízott, Krasznai Mihály, a szegedi járási pártbi­zottság osztályvezetője, Kiss Attila, a szentesi baromfifeldolgozó vállalat főmér­nöke, Klötzl János, a Taurus szegedi gu­migyárának üzemi pártvezetőségi titkára. Árendás György, a szegedi Felszabadulás Tsz elnöke, Győri János, a vásárhelyi vá­rosi tanács oktatási igazgatósága vezetője, Kelemen Imre. a vásárhelyi városi gyógy­szertár vezető gyógyszerésze és Póth László honvéd őrnagy. A Haza Szolgálatáért Érdemérmet kap­ták: arany fokozat: Bors Imre (Szentes), Ocskó Lajos (Szeged), ördögh János (Sze­ged). Ezüst fokozat: dr. Kallai János (Csongrád). Kiss István (Makó), Rákos Sándor (Vásárhely), Buzder János (Sze­ged). Bronz fokozat: Horváth Mihály (Sze­ged), Szögi Imre (Szeged), Bojtos János (Makó), Papp Ferenc (Szentes), Rostás István (Vásárhely). Országos Parancsnoki dicséretben 23-an részesültek. Megyei parancsnoki jutalomban része­sült Fükö József, szegjedi városi egységpa­rancsnok és Tóth Sándor, vásárhelyi vá­rosi egységparancsnok. Ezenkívül még 29 munkásőr részesült megyei parancsnoki di­cséretben. Hazánk felszabadulásának évfordulója alkalmából ünnepséget rendeztek tegnap délután Szegeden, a Honvédelem Házában. Az MHSZ Csongrád megyei, szegedi, hód­mezővásárhelyi, szentesi, makói és csong­rádi városi és járási vezetői, munkatársai és a honvédelmi munka társadalmi akti­vistái előtt Vajda József alezredes mon­dott beszédet. Nagy Ferenc alezredes is­mertette Czinege Lajos honvédelmi mi­niszter ünnepi parancsát, valamint Kiss Lajos MHSZ-főtitkár és Mihalik Ferenc megyei titkár ünnepi intézkedését az arra legérdemesebbek kitüntetéséről, megjutal­mazásáról. A Haza Szolgálatáért Érdemérem ezüst fokozatával tüntették ki Matolcsi Imre al­ezredest; az érdemérem bronz fokozatával Borús Jánost. Az MHSZ Kiváló Munkáért érem arany fokozatát kapta Petvai Fe­renc, az érem bronz fokozatát Bálint And­rás. Sokan kaptak dicsérő, elismerő okle­velet és jutalmat. A megyei pártbizottság képviseletében részt vett az ünnepségen Czifra Pál. A

Next

/
Oldalképek
Tartalom