Délmagyarország, 1977. március (67. évfolyam, 50-76. szám)

1977-03-27 / 73. szám

69 Vasárnap, 1977. március 27. MAGAZIN Tizennégy évesen választás előtt A

fféle kulcskérdéssé vált nálunk a pályaválasztas, jószerével már a tíz-tizenkét éves gyermekeket is komolyan foglalkoztatja a „mi legyek?" gondolata. Óket es szüleiket egyaránt A köztudatban mégsem tölt be megfelelő és kellő szerepet ez a kérdés. Humoreszket többet olvasni e témáról, mint gondolkodó írást s ez nem föltétlenül szerencsés. Igaz, mulatságos az izzadva vajúdó családi kupaktanács, » az, hogy már tizenkét évesen sok gyermeknél szinte központi kérdéssé válik a „mi legyek?", ám tudomásul kell venni, hogy aktuális társadalmi kényszer váltja ki e feszültségeket. S az, hogy a pályaválasztás ily fontos kérdéssé vált nem utolsósorban éppen az utóbbi évtizedek óriási társadalmi-gazdasági fejlődésének következménye; egyértelműen a szocialista átalakulás és fejlődés folyománya. Ahol a személyiség kezdődik Érdemes hát egy kissé meditálni a pályaválasztás ügyén, pontosabban ügyesbajos dolgain, bonyodalmain ! A pályaválasztásnál majdhogynem visszavonhatatlanul eldől egy ember élete. Hiszen nemcsak pályát, foglalkozást választ — amelyen különben a gazdasági fejlődés következtében iöltenetően amúgy is változtatni lesz kénytelen —, hanem a vatasztás idején maga mögött hagyja a gyermek- vagv ifjúkor céltalanságát, pontosabban sokcélűságát, A gyermek ugyanis majdnogynem olyan számítógéphez hasonlít, amelybe még nem tápláltak be semmilyen speciális programot, hanem általános tanulóprogrammal működik. Még tiszta lap, már számos készséggel és sok tudással, s a fejlődés egy szituációjában el kell döntenie: hogyan tovább? Csak egyben sántít a számítógépi-hasonlat. A számítógépbe nagyjából-egészéből bármikor új programot lehet betáplálni, nem úgy az emberbe. A döntés ideje előbb-utóbb elérkezik. Csak az nem mindegy, mikor. A döntés idejét eleve megszabja iskolarendszerünk és a szelekció elve. Tizennégy évesen, a serdülőkor közepette érkezik el az első döntés ideje. A választás lehetőségei: szakmatanulás, szakközépiskola, gimnázium. S ez egyúttal már valamiféle szeiekció is: a tehetség, a szorgalom, s nem utolsósorban — bár ez egyáltalán nem szerencsés tény! — a nem szelekciója. Tipikus: a gyöngébb tanuló szakmunkástanuló lesz. a jobbak (és elsősorban a fiúk) szaközépiskolába mennek, a legjobbak pedig (és elsősorban a lányok) gimnáziumba. A személyiség csak akkortájt, a tizennegyedik életév táján kezd igazán kibontakozni, amikor mi egy bizonyítvánnyal lezárunk egy korszakot az ember eletében, s jegyeivel eleve predesztináljuk a lehetséges pályák egy körére a gyermeket. Kérdés, hogy jó-e ez? Az emberben okvetlenül íölve'őoik a szovjet tízosztályos iskola példája, ahol — bár hátrányai annak is vannak — hétévesen kezdődik az oktatás, s csak 16—17 évesen állítják az embert választás elé. Különösképp>en azért erdemes ezen gondolkodni, mert kialakult nálunk valamiféle szembenállás a gimnáziumokkal, s a korai szakosodás — szakma vagy szakközépiskola — sürgetese. Ép>pien abban az időszakban, amikor a formálódó személyiseg legmélyebb válságait éli, s amikor még alig sejthető, hogy a gyermekből — jó kezekben — zseniális matematikus vagy éppen kiváló asztalos lesz-e. Társadalmi igények Természetesen mi sem könynyebb, mint a személyiség lehetőségei érdekében prédikálni, s nem venni figyelembe a társadalom kívánalmait.. Nagyon könynyű kijelenteni, hogy rossz a korai szelekció, de hát szükség van szakmunkásokra és segédmunkásokra is, s az már igazán luxus, hogy az a gyermek, akiből sohasem lesz fizikus vagy mérnök, az is még négy évig koptassa az iskolapadot, ahelyett, hogy szakmát tanulna, és minél hamarabb hasznos tagja lenne a társadalomnak. Luxus még akkor i6, ha a továbbtanulás idején a szülők tartják el a gyermeket, hiszen az oktatás is a társadalom számláját terheli. társadalomét, ahol most a legégetőbb szükség munkáskezekben van. Ha a család vállalja is a gyermek taníttatásával — az ingyenes iskola ellenére — felmerülő községeket, kérdés, hogy a társadalom megengedheti-e magának, hogy az általános iskolát gyengén elvégzők is továbbtanuljanak. Hiszen ez nemcsak anyagi kiadás a szülők és a társadalom részéről, hanem a társadalom ezáltal évekre nélkülözni lenne kénytelen az olyannyira szükséges munkáskezeket. Ez pjedig kétségkívül nehéz dolog lenne a mai helyzetben. Csak az a kérdés: a mai helyzet valóban mai-e? A • •• " A iovo már megkezdődött Hadd hivatkozzak először konkrét pjéldára! Egy Münchenben nemrégiben tartott elektronikai kiállításon csodájára jártak egy mini-számítópanelnek, amely mindentudásával és nem utolsósorban olcsóságával egy új, eddig csak a futurológusok által jósolt jövőt tesz kézzelfoghatóvá. Ezzel kapjcsolatban érdemes elsorolni a következő adatokat: az elektronikai ipar hallatlanul gyors fejlődése következteben a cikkek ára egyetlen évtized alatt századrészére esett a világpiacon. Ennek következtében a nagy munkaigényű mechanikus rendszereket mindinkább kezdi felváltani az olcsóbb és automatikusan előállítható elektronika. A mikroelektronika felhasználásával pjéldául egy-egy telexkészülék előállításának ideje a negyedére csökkent, vagyis a tavgépíró-gyártásban foglalkoztatottak háromnegyede fölöslegessé válik. Érdemes idézni a Profil című lapból egy következtetést: „Anynyi... már most bizonyosra vehető, hogy az integrált kapcsolások lényegében minden téren érvényesülni jognak, azaz leváltják a drága mechanikus készülékeket és az ellenőrző-szabályzó funkciókat végző emberi es gépi munkaerőt: a háztartásban, a közlekedésben, a méréstechnikában, az ipari termelésben, adatfeldolgozásban, rádióban és televízióban." Természetesen ez csak a jövő, a valódi, tíz-húsz év múltán beköszöntő jövő, de hát a pályaválasztás is a jövőnek szól, csakúgy, mint az iskolarendszer arányainak megválasztása. Annak a jövőnek, amelynek csírái már élnek és hatnak, amely lényégébén már megkezdődött. S ezt a jövőt már kézzelfoghatóan magunk előtt látjuk. Mindenképpen érdemes idézni a Magyar Szocialista Munkáspárt programnyilatkozatából, amely a fejlett szocialista társadalom megteremtésének irányelveit tartalmazza, s amelyet tizenegyedik kongresszusán hagyott jóvá a párt „Az elkövetkező 15—20 év alatt társadalmunk fontos feladata lesz az élőmunkával való takarékos és hatékony gazdálkodás. A dolgozók létszáma csak kis mértékben fog emelkedni. Alapvetően módosul a foglalkoztatottak ágazati és szakmai ösz. szetétele. Altalánossá válik a dolgozók továbbképzése, és ez megkönnyíti számukra a szakmaváltoztatást is." íme, a jövő, amelyben „alapvetően módosul a foglalkoztatottak ágazati és szakmai összetétele". S ez óriási súllyal esik latba a pályaválasztásnál. Igaz iskolarendszerünk nyitott: bárki bármikor továbbtanulhat, de azt is figyelembe kell venni, hogy az emberi személyiség a külső hatások függvényében fejlődik és alakul, s a korai spjecializálódással és szelekcióval szükségszerűen együttjár a „skatulya"* legalábbis a nagy átlagnál. S hogy mindebből milyen konklúziót lehet levonni? Mindenekelőtt azt, hogy a jelen sürgető igényeinek szorításában, s a jövő, a közeli jövő számtalan és meghökkentő lehetőségének és szükségletének sejtésében nemcsak állásfoglalásra, hanem jó kompromisszumra jutni is nehéz. Hiszen a jelen és e közeli jövő igényeinek és szükségleteinek egyaránt eleget kell tennünk — lehetőségeink szerint. S az is nyilvánvaló, hogy a jelenből kell kiindulnunk, mivel ez határozza meg lehetőségeinket. Mi hát a megoldás? Nyilvánvalóan elsősorban az iskolarendszer továbbfejlesztése, az egyes iskolatípusok sokoldalúságának fokozása. A szakmunkástanuló intézeteknek és a szakközépiskoláknak az eddigieknél több é6 szélesebb látókört biztosító elméleti ismereteket, valóban modern ismereteket kell nyújtaniuk a készségtárgyak mellett, a gimnáziumoknak pedig jóval több valóban hasznos készség jellegű tudás elsajátíttatására kell törekedniük (mint piéldául a számítástechnika alapelemei, rendszerszervezés stb.). A készülőben levő új tantervek, a folyamatban levő iskolareform célkitűzései láthatóan ezt az igényt is kívánják szolgálni. S ez az új szerkezet talán azt is szolgálja majd: hogy a tizennégy évesen hozott döntés az eddiginél is kevésbé legyen életre szóló, s hogy a szelekció semmiképpjen se hordja magában a kontraszelekció veszélyét, se a tehetség megítélésében, se pjedig a nemek szerinti választásban. Természetesen mindehhez az is szükséges, hogy a mostani reform ne csupán kampjány legyen, még ha nagyon megfontoltan, sokéves folyamatban végrehajtott kampány is. Hiszen az iskolának mindig nyomon kell követnie az élet, a tudományos-technikai forradalom változásait és folyamatát, oly módon is, hogy folyamatosan értékelje és átértékelje az egyes iskolatípusok funkcióját. Mert csak így lehet megszerezni és helyreállítani valamennyi iskolatípus valódi társadalmi megbecsülését és hasznosságát, s elérni azt, hogy a jövő gimnazistáiban ne szükségszerűen a jövő orvosait, jogászait, közgazdászait; szakmunkástanulóiban pedig ne a leendő ácsokat, esztergályosokat, lakatosokat lássák, hanem a jövö sokoldalúan képzett szakembereit! Mert hiszen gyermekeink azok lesznek: sokoldalúan képzett, művelt szakemberek. Azok kell, hogy legyenek a fejlett szocialista társadalom és a tudományostechnikai forradalom igényei szerint. Nyitott, a változásokhoz tudásuk révén alkalmazkodni tudó, minden újat befogadni és alkalmazni, használni képies szakemberek, az élet minden területén. SZAVAY ISTVÁN MRÁZ JÁNOS RAJZA Életforma i dősebb nemzedékbeliek, ha ismerték is e cikk címeként szereplő fogglmat, annyit mindenesetre nem foglalkoztak vele, mint manapság nálunk, fiatalok és idősebbek egyaránt Az előbbiek azért es jogosan, mert a kezdet kezdeten állnak, anyagi bázisuk a két kezük munkája, és számukra nem közömbös, hogy mikor teiik abból lakásra, annak berendezésére, egyáltalán igényeik kielégitesére. Az idősebbek őket figyeiik, akik már megállapodtak és pátyolgatnák a fiatalokat, hogy eletük olyan mederben folyjék, amelyet a szocialista társadalom alakított ki, és belefér az egyes ember fejlődése, anyagi és szellemi gyarapjodása és igénye éppúgy, mint a különböző rétegeké. Nyilvánvaló, hogy csak a munkának élni nem lehet. A munka eszköz, annak a célnak az érdekében, amelyet el akarunk érni, miközben önmagunk töbDek leszünk, éppjen a munka lormáló hatása által. Ez olyan bizonyosság, amelyet ma már iskolás gyerek is tud, tanulván az ember íejlődéstörténetét. Ami azonban olyan egyszerű és magától értetődő, ha csak leckeszerüen kell felmondani, a fejekben nemegyszer zűrzavart és olyan elváltozást okoz, hogy éppjen a sokat emlegetett életforma kialakítása sínyli meg. Milyen jelenségek adnak erre piéldát? Az olyan egyéni ráhajtás a pénzszerzésre munkahelyen kívül, amely a hétköznapot egybemossa az ünnepjekkel, és nem fér bele semmi más az önös érdekeknél. Nem fér bele — időben — önképzés, tanulás, szórakozás, gyermexnevelés, a közös ügy iránti érdeklődés, a törődés mások gondjaival, bajaival, és a fizikai erőt es szellemet regeneráló pihenes sem. Nem fér bele a szellemi igény, a társadalom sokféle fóruma, amelyeken cselekvően tenni lehetne és kellene is embertársainkért Kérdés, hogy az ilyen tartalmú ráhajtás a pénzszerzésre az életforma kialakításának a jegyében nem veti-e vissza azt a munkát üzemben, intézményben és egyebütt, amely az egyéni előmenetelben és háztartásban mégiscsak az alapvető, és amit időről időre fel kell mutatni, mint olyan, proBaranyi Ferenc Zuglói rapszódia Harangvirág, harangvirág a bánat, a földre fordul kelyhének burája, szép szirmai egészen körbezárnak, egy lány miatt kerültem én alája. Ameddig a szirom-körfüggöny enged: bejárom megszokott világomat indítanak vén fái a Ligetnek s utamat állja a Rákospatak. A földgolyón akárhol is bolyongtam: magamban sírni nem tudtam semerre, a könnyemet Zuglóba visszahoztam, hogy gyűjtse össze, hisz harang a kelyhe. A könnyeim eső módjára esnek a lefordított bú-harang alatt, megöntözik vén fáit a Ligetnek s kiárad tőlük a Rákospatak. Lefordított harangvirág a bánat, de egyszer nap felé fordul burája, magasba kapja szűkebb pátriámat s a tündöklő egeknek felkínálja. Ha majd a fagy a lány szívén fölenged: szívemben újra felsüt majd a nap, kivirágoznak fái a Ligetnek s szerelmet fodroz a Rákospatak. duktumot, amellyel a társadalom előbbre lép. Ez lenne pedig az alap, a teljes értékű munka, amelyre a társadalom építheti az egyént is boldogító, előbbre vivő közjókat; Persze — halljuk az ellenvéleményt —. könnyen beszelnek azok, akik már megelőzőnek és nem kell törniük a fejüket alapivető szükségletek megszerzésén. Csakhogy a megelözöttség is abból a társadalmilag szükséges munkából ered, amit ki-ki elvégzett és folytat ma is, es talán a maiaknál sokkal nehezebb viszonyok között, amikor evente dehogy is építettünk száz-, ezerszámra lakást, valamint közintézményeket, utakat, új üzemeket, és teremtettünk egyáltalán emberibb körülményeket a munkában és azon kívül. Kinél-kinél az eltérő gazdasági feltételekből következiK, hogy az életforma és erkölcsi felfogás is különböző. Mindig jobban uralkodóvá válik ugyan a szocialista életforma és -felfogas, ugyanakkor érezteti hatasát a kispolgári életszemlélet is. Ennek értékrendje aszerint változik, hogy ki mit tud felmutatni, mennyije van, hol áll a ranglétrán, és annyit vár vissza a társadalomtól, amennyit abba az egyén befektetett. Ennek a szemléletnek az a sajátossága, hogy a magán- és közéletet nemhogy közelebb vinné egymáshoz, hanem inkább távolítja az éppen soron levő egyéni érdek szerint. „Lakás, kocsi, telek" — kapott lábra manapjság a jelszó, amely sokakat erejükön fölüli ráhajtásra késztet, és megintcsak az életforma jegyében. Hamis ez a jelszó akkor, ha minden mást kirekeszt, amely a mindennapok tartozéka. Érvelésül ellenében mindazt, és még többet is, fel lehetne sorolni, mint fentebb tettük, amit az önös érdek kiszorít Kétségtelen, hogy a lakás megléte alapvető szükséglet, a kocsi pedig eszköz elérhetőségek megközelítéséhez. É6 a telek? Az lenne a végcél, és minden más elmaradhat mögüle? És mindezt egyszerre, kihagyás nélkül? A tisztes munkából egyszerre és gyorsan aligha futja rá, es még ott van más is, a társadalom igénye a kiművelt kopjonyákra, a köz érdekében végzendő munka, az olvasás, az utazás, hogy minél többet lássunk, tapasztadjunk a világból, mert az is a miénk, az emberé. S ott van még a legfontosabb, amely sorrendiségben mégiscsak az első: a választott szakma és hivatás olyan gyakorlása, amelyben a lehető legtöbbet kell elérni tudásban, felkészültségoen, mert az előrelépésnek, a feljebb jutásnak mégiscsak ez a mercéje. S itt elérkeztünk — ha nagy vonalakban is — az életformától az életcélig, ahhoz a tartalomhoz, amely végeredményben meghatározója az értelmes emberi cselekvésnek. LÖDI FERENC