Délmagyarország, 1977. március (67. évfolyam, 50-76. szám)

1977-03-27 / 73. szám

70 Vasárnap, 1977. március 27. MAGAZIN Rókus balladája „Az éj komoly, az éj nehéz. Alszom hót éri ls testvérek. Ne szálljon lelkünkre szenvedés. Ne csípje testünket féreg." (József Attila: Külváron éj) R

ókus Szeged északnyugati róezén, a Belváros. Móraváras, Felsőváros és Baketelep között fekszik. Megközelíteni legkönnyebben az l-es villumossal, a Belváros felöl lehet, A leszálló elöször gyárukat pillant meg: itt a ruhagyár, a gázgyár, valamivel odébb az ecsotgyár, u konzervgyár és a többlek; itt kezdődik az iparkörzet. Aztán többnyire omló vakolatü, földszintes-egyemeletes házak váltják egymást, kőkerítéssel, fakerítéssel. Kertváros? Távolról sem „esztétikus" annak; a járda és a kocsiút közötti füves területet fejverte a gaz, átható, jellegzetes bűz árad a nyitott szennyvízlevezetö árkokból. „Nyomós" kutak a sarkokon, nyáron poros, télen lehangolóan kopár akácfák. Lovas kocsik csattogása, fejkendős nénik, papucsos bácsik sámlikon ülve a kapuk előtt napsütéses, álmos vasárnap délutánokon. Itt nincsenek több emeletes, hatalmas bérkaszárnyák, mint Angyalföld háztömbjeiben. Munkásfalu külvárosbun? Nehéz a válasz. Rókus balladája talán segít. * Rókus törzslakossága leginkább sz ösi szegedi városrészek, Alsóés Felsöváros szegényebb népéből került ki, céheken kívül rekedt iparosokból, vásározókból, fuvarosokból. Rég megszokott munkatársuk, a szegénység sok mindent megtanított nekik: a rászorultán leleményességét, amely révén új vagy legalábbis különlegesen szegedivé vált foglalkozásokat teremtettek: a cincárságot, vagyis birkavágó mesterséget, a „profi" fuvarossúgot; a kukoricatermesztést felhasználva disznóhizlalásra adták a fejüket. Innen Rókuson a városban ritkaságszámba menő disznóvágáskultusz. gyermekkorom kísértflinek egyike. A hulladókból a Fehér-tó sviksóját felhasználva szappant főztek. S azt vajon hányan tudják ma Rókusiéi Londonig, hogy a nagy hírű szegedi szalámi bölcsője ls Itt ringott, legalábbis ami a PiekHerz előtti „alapozást" Illeti? A névadó Szent Rókus-kápolna a születés mindenkori borzalmait idézi, Rókus benépesülése egybeesett a XVIII. századi nagy pestisjárványokkal. A kápolnában imádkozok hite életet adott: a nev az élni akarás Igéit őrzi. Rókus képe egészen a legutóbbi évekig jó százéves változatlanságot tükrözött. Nemcsak a korai vidéki iparfejlesztés: sok alföldi váras külső gvűrülnek képeit sűríti magába. Nagyobb változások előestéin ajánlatos végigtekinteni az elmúlni készülőn: engedjünk hát egy röpke körséta csábításának. Ha elindulunk Rókus „főutcáján", a Kossuth Lajos nevét viselő sugárútnak a Nagykörűitől kifelé eső részén, nagyjából átmetsszük a külvárost, Keresztmetszetet kapunk: Itt találkozni a legtöbb emberrel, minden korosztálynak bemutatkozhatunk. Szombat—vasárnap lanyhul a forgalom, megjelennek a ráérősebben sétálgatok. Nemcsak a pihenőnapok miatt, azazhogy dehogynem: ekkorra időzítették a futballmérkőzéseket. Mert ha alig van is bent a gáz, a víz, ha fürdőszoba legfeljebb mutatóba akad. ha a gázgyár fojtó levegője, a konzervgyár vegyes illatai kúsznak is be olykor az ablakokon: sportpálya kettő is van, ahol — akárcsak egykor a nők a fonóban — találkát, adnak egymásnak szinte az egész városrész lakosságának férfiemberei. A két pálya között egv pillantást vethetünk tavunkra — mert ezzel ls dicsekedhetünk. A vasútállomás mellett, a sugárút végén, meglepően nagy területen található. Régebben Búvár-tónak hívták, újabban közösséget vállalt velünk: Rókusi-tónak nevezik. Pór utca. itt a temető és a Körtöltés utca, különösen frappánsan kifejezve nevét: a lakott terület határa volt ez az utca — szegedi gondolkodással tehát valóban „körtöltés": mögötte mező. vidék a városban, szántó, telepített erdősáv, gyerekkorok jégpályái és Indiánkóborlásai; a Felszabadulás-liget. A láthatáron sejtelmesen kéklenek Tarján panelraoncitriunai. Visszaérve a temetőhöz, a kapun felrezzentenek a vasbetük: Feltámadunk. A kapuval szemben a „fonalmentő", a textilmüvek fonalüzemének gópcsattogáüa keltheti fel a figyelmet, A különösen kifinomult kézügyességükről Ismert rakok dolgoznak Itt. Gyermekkorunkban „a vakok gyárának" neveztük. Visszafelé kanyarodunk, nemsokára feltűnik a kündulópont, a villamosmegálló. Mi mérhető le ebből a kis körsétából, nemigen tudható. Másként lát és ítél az, aki a járdasziget betonját lábával érintve, abban a tudatban néz körül: hazaérkezett. * A régi Rómának is csak egy Fóruma volt. Rókusnak több rs van. A kérdésre: hol férkőzhet közelebb (amennyire sikerül) az idegen a rokusi emberhez, nét hely ajánlható. A Villa Negra a Dózsa-pálya lelátóépületében van. mennyezete ls ehhez alkalmazkodik: ferde, az utca felé magasabb, befelé egyre alacsonyabb, a fal mentén ülő csak görnyedten tud felállni — ha fel tud egyáltalán. A faracsoe söntée, a kopott biliárdasztal, az alumíniumhordószékek az évek során bizony sokféle emberit láthattak. Volt idő. amikor a mérkőzés után az URH-s kocsi még késő estig a Negra előtt maradt, bölcs előrelátással. Hasonló volt a helyzet a másik fő fórum esetében te. Vörös neon adja máig az arra járó tudtára: ez a városszerte ismert Rókusi Étterem —» csak éppen „magyar" nevén: a Nejlon. A név eredete számomra kideríthetetlen, homályba vész, ám az mindenesetre tény, hogy a Nellonban készült pacal legalábbis Szeged-hírű, árai olcsók, zene mindennap. „A forgalmi dömping" szigorúan időhöz kötött: „Na. megint fizetésnap van", mutat a Nejlon felé a villamosban egy asszony. Délután fél háromhárom óra felé. este tíz után i6 gyakran hasonló a helyzet — csak a cech kevesebb. Aki a Nejlonban megfordul, megfordul a Cukiban is. A sugárút túlsó oldalán, ebben a csöppnyi kis presszóban lehet csak úgy, menet közben, állva „bedobni" egy felet,.., s megvenni a süteményt a vasárnapi paprikáeesirke vagy rántott hÚ6 mellé. Hangok Rókus klubjaiból: „Apám, én megmondtam a főnöknek: márciusban lesz a gyerek, a lakáshivatalban megint hátrább soroltak, mért pont nekem szól?", „A kis Wennerből sose lesz balszélső", „Éz a gép, komám, úgy pörög, mint a..." A mondatfoszlányok felidézik apám meszes kezeit, arcának rándulását, amit, azt hiszem, sohasem fogok elfelejteni, amikor hallotta tőlem az idézetet Kertész Ákos Makrájából; ,,A magyar iparos, kérem, ha fölmetszik a nasát, fél kézzel összemarkolja a kilógó belét, a másikkal tovább dolgozik." Magányos kopott-aktatáskés rk, három-, négytagú, repedezett körmű asztaltársaságok, születésnapot, névnapot ünneplő összetolt asztalok feleségekkel, olykor még gyerekekkel is. S ha kissé feszengve megszólal egy kisfiú, „apuka, mért pont' ide jöttünk?"; kész a felelet: „mert ez jó hely, kisfiam". • Mire is emlékszem először, ha bárhol eszembe villan a név, amelyről Pesten mindenkinek egy kórház jut eszébe — Rókus? Gyerekkoromban az utcánk még földes-salakos volt, a járda köves. A kocsiúton — nagy misztérium — végtelenbe vesző sínpár futott, a földbe ágyazva. Ezeken tolták ki a csilléket zörögve, a büdösen gőzölgő salakkal a gázgyárból a tóra. Nyári alkonyokon mindig vártam, hogy amerre a sínek eltűntek, arról jöjjenek a tehenek, kolompszóval. Jöttek is, pásztorgyerek vezette vissza őket a töltés mögötti legelőről, bődüléseik bágyadt nyugalmat árasztottak a lemenő nap fényében. Falusi idill, gyároldalban. Emlékszem az olajpadlós boltra a sarkon (ajtaját befalazták azóta) egy szürke-esős reggelen — iskolába menés előtt küldött át anyám valamiért, Egy-egy délután az egyemeletes ház férfiai kihordták a hokedliket az udvarra — nem lehetett fejelni a srácokkal — s megkezdődött a kártyaparti a kövidinkág üvegek asszisztálásával, asszonyi zsörtölődésekkel. Egy vizes falnak támasztott teknő a mosókonyhában, egy macskának kitett csirkebél a lépcső alatt, kötélen száradó fehér lepedők — egy kiállítás képei. üjabb képsor: fojtott idegesség a levegőben, rádió világító „macskaszeme" az éjszakában, mindig az a dal, amelyre íel kellett állni az iskolában, napközben holdbéli szörnyek a gyár négy sarkán más nyelven beszélő katonákkal, este furcsa, távoli mennydörgés, kérdésemre válasz: „a söröshordókat gurítják le a kocsiról kint a sugárúton." Focizások a gyár oldalában, égig érő por ós zsivaj, esténként kierőszakolt fürdések. Hosszúhosszú utca az iskolába, aminek nevét jóval hamarabb tudtam, mint jelentését: Hétvezér utca. Itt gyújtottam elöször cigarettára, a szomszédos Rókusi iskola lányai jelentették azt a bizonyos első szerelmet. A jól ismert sarok az álldogáló kamaszokkal, a rádióból Elvis Presley, Del Shannon és korai, korai Beatles-számok; suta utánzataik egy összetákolt gitáron az árokparton ülve; készülődés a házibulikra, amelyek oly üdítően-gyakran rendeztettek, hiszen menő banda voltunk, klassz bulilakással: a Jenőéknek három (!) szobájuk volt. Ha mostanában néha járom a rókusi éjszakát, fülemben giccses slágerhangulatok: „járom az utam... de itthon mégjs Angyalföldön vagyok..." Mégis valahogyan más ez az egész. Hova tűntek az emlékek régi emberei? Fölösleges, szinte modoros meditáció. Az utat leaszfaltozták, a srácok megnősültek, a régi dalok csak a slágermúzeumban hallhatók. Vajon miért éppen ezek az emlékfoszlányok maradtak meg, nem tudom. Nem én Vonzom őket magamhoz, ők teszik ezt, emlékeztetve. Ugyan miért ls, kérdezem, hiszen minden tovatűnik, változva, végzetes, viszszavonhatatjan, kérlelhetetlen mozgással. De csak a kanyarban csikorgó villamos felel. Gyanítom, a tömegvonzás nemcsak a fizikában létezik. Pillantás a jövőbe: a városfejlesztési tervek értelmében Rókust több ütemben szanálják; alig egy évtized vagy talán még annyi sem, s idáig ér a burjánzó Tarján legújabb polipkarjának Felsővárost is átfogó, hosszú ölelése, az Északi Városrész- Már hónapok óta beszédtéma: a Feltámadás utca végében látni az épülő tízemeleteseket, amelyek egyre jobban közelítenek a Rókusi temető felé. Más változások megszokott valóságok már: új arcot kapott, átépült a Kossuth Lajos sugárút, az Izabella-híd-felüljáró, s amint az ütőérbe friss vér kerül: másként kezd élnt a test. Minden bizonnyal eltűnnek hát az egyemeletes, földszintes hazak omló vakolataikkal, a nyitott árkok, talán idővel a Nejlon is. Eg felé rohanó, súlyos tízemeletes tömbök, fényes A3Cüzietek, mozi, strand, víztorony, új étterem, eszpresszó; elég Tarjánban élni, körülnézni — vizsgálom jövőnket. Játszóterek — „dühöngök" drótkerítéssel körülvéve, szinte még festókszagú padok támláin fiúk, lányok: bömböl a magnó, a táskarádió. A szemközti tízemeletes egyik erkélyére pizsamás férfi lép ki, nyújtózik, majd előrekönyökölve (úgy tűnik) közömbösen néz körül. Birtokát vehette így számba valamikor a földbirtokos. A lenyugvó nap megcsillan az ablaküvegeken, ahogy a Belvárosba érve az l-es villamosra várok. Fütyörészve, megkönnyebbülten. Nem mintha a jövő képei nem töltenének el bizakodással, hiszen tudom: jobb lesz úgy nekünk. Csak éppen hatalmába kerít egy másik gyerekkori érzés: a Marx téren felállított cirkuszban a bűvészmutatvány után mindig csodáltam, hogy a cilinderbe helyezett virágok helyett fehér galambsereg rebbent az ég felé, de valahogy sehogysem tudtam megfeledkezni a nemlétbe varázsolt virágok színeiről. DOMONKOS LÁSZLÓ KOPPÁNY ATTILA PROMETHEUS Téglássy Imre versel T-I s Aftl nlnp nuiiH fektetem fájón Jgldldb Ha hív a mély, tenyerem a földre, s egy rög szaval, ím érzem: a fű remeg. bordás barázdák Búvok — vadember — mellkasán rács mögül kitörve, a porrá vált sereg, ruhám lesz tán a rengeteg. csak hallgatok, mert nem nesz ez: S el ig fogad, agyagba visszavágyó, mert ringatózva dajkál törött cserép fakul csak én jó anyám a lösz, a domb. az omló fal tövében, Elnyúlok hanyatt, s amit mond már nem értem. akárcsak Árpád, embertelen hont foglalok. Kígyófüvön lilasan Kígyófű dong, virágok papjái Kígyófű dong, zizegve prezsbitélnek mint sok doromb, s édes porok borától én munkás népem lerészegedve szállnak ott dühöng, s ha rámtekint kaptárak távolába apám a Nap, heréiket megölni arany leplébe öltözők. s éltetni — más Herét. Csatatér tetteim bölcsőjében de feküdj nyugodtan tenyeremben feküdj mint a kő a holt és élő bőr amely megdermedt egészen békésen míg izzadt mélyében megfér egymással varangyokat tej eltet a ráncok rajta a duzzadó idő észre sem veszik feküdj csak nyugodtan te is egészen apró feküdj mint a mezőkön gyámoltalan vagy így szerteszórt halottak ebben a teknőben kiket kinnfelejtett amelyet óriásnak szántam egy játékos isten Eletem Nádas életem is szétoldódik majd jégbefagyott furcsa hazugság szép szőke hull az eső hajót szabadítja ki vízelvezető rácsán Flóra málladozó fakuló újság e halk susogással